KÉK ALAPOZÁS – Bevezető a könnyen érthető kommunikációba

A KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY 3 ALKALMAS ONLINE KURZUST INDÍT, MELYNEK SEGÍTSÉGÉVEL SZERETNÉNK AZ ÉRDEKLŐDŐK RÉSZÉRE ALAPISMERETEKET NYÚJTANI A KÖNNYEN ÉRTHETŐ KOMMUNIKÁCIÓ FOGALMÁRÓL, ALKALMAZÁSÁRÓL. FŐ TÉMAKÖRÖK – a kommunikáció megismerése – az ismeretek meglévő kommunikációs rendszerbe építése – a KÉK szemléletmód megismerése, kiépítése – a KÉK fogalma, története, célcsoportja, alapelve – a…

olvass tovább

Szakmai rendezvénnyel egybekötött könyvbemutatót tartottunk

Szövetségünk idén 25 éves, ebből az alkalomból ma szakmai eseménnyel egybekötött könyvbemutatót tartottunk. Az egyik bemutatott könyv a Szép Jelen Alapítvány kiadásában megjelent Fiatalság titka c. kiadvány, valamint a Fény Felé Alapítvány létrejöttének 30. évfordulójára megjelent a Fénykapu című kötet, amely a fogyatékosságügy debreceni reformkísérleteit mutatja be. (Részletes program ITT…

olvass tovább

Ismét Támogatott Lakhatás online workshop a KézenFogva Alapítvány szervezésében

A workshop gyakorlatorientált, praktikus és jól használható információkat biztosít a szociális rendszerben elérhető lakhatási szolgáltatásokról, kiemelt hangsúlyt helyezve a Támogatott lakhatás bemutatására. Megismerhetik a jelenlegi szabályozási rendszer szerint elérhető lehetőségeket, illetve a szolgáltatás indításának és működtetésének feltételeit. A workshop fő témakörei: Milyen támogatások léteznek a nagykorúvá váló fogyatékos emberek önálló…

olvass tovább

LAURUS Díjátadó 2022

Az idén 30 éves Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány március 24-én Vácott, a Püspöki Palota dísztermében rendezi meg 15. LAURUS komolyzenei díjátadó gálaestjét 18.00 órai kezdettel. Az ünnepi esten köszönetet mondanak mindazon barátaiknak – köztük magánszemélyeknek és cégeknek -, akik szervezetük munkásságát, működését, ezáltal fogyatékossággal élő és rászoruló ellátottjaikat önzetlenül támogatják….

olvass tovább

Integrációs tanácsadás és konzultációs lehetőség

A KézenFogva Alapítvány két hasznos szolgáltatására hívjuk fel a figyelmet. Integrációs Tanácsadó Szolgáltatás A KézenFogva Alapítvány várja azoknak a szülőknek/hozzátartozóknak a jelentkezését egy egyszeri vagy több alkalmas konzultációra, akiknek az integrációval kapcsolatban van kérdése a fogyatékos gyermekük kapcsán! Jelentkezés: https://bit.ly/3x9SsQ9 Bővebb információ: https://kezenfogva.hu/node/2050 *** A KézenFogva Alapítvány Családot minden gyermeknek!…

olvass tovább

NEMADOMFEL Karácsonyi Nagykoncert az Akvárium Klubban sztárvendégekkel

2021. december 12-én ismét szeretnénk megtölteni az Akvárium Klub nézőterét, fergeteges hangulattal, jókedvvel, igényes zenei produkciókkal. Vasárnap este a NEMADOMFEL Együttes Karácsonyi Nagykoncertjére várunk Mindenkit nagy szeretettel. A NAF Show most sem szűkölködik előre bejelentett és meglepetés sztárvendégekkel. Aki már egészen biztosan velünk lesznek: Kárpáti Dódi (QUIMBY) UNISEX Együttes Oláh…

olvass tovább

Fénykapu A fogyatékos-ügy reformkísérletei. A Fény Felé Alapítvány 30 éve

Dr. Sullerné Márta, a Fény Felé Alapítvány elnöke ajánló sorai a frissen megjelent, mától megrendelhető “Fénykapu A fogyatékos-ügy reformkísérletei. A Fény Felé Alapítvány 30 éve” című könyvhöz. A könyvet szülőknek, szakembereknek, egyetemi hallgatóknak és természetesen fogyatékossággal élő személyeknek szánjuk azzal a céllal, hogy emléket állítsunk annak az úttörő törekvésnek, hogy…

olvass tovább

Két tagszervezetünk is elismerésben részesült

Nemrég kaptuk a hírt, hogy a 2021. évi “Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezet Díj” első helyezettje a Szimbiózis Alapítvány lett. A debreceni “Fény Felé Alapítvány” pedig második helyezést ért el. Szakmai együttműködés keretében az elismerést az alábbi szervezetek ítélik oda közösen: Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete Szociális Innováció…

olvass tovább

Képes beszámoló a Dobbantó Díj átadásáról

Szeptember 30-án került lebonyolításra a Szimbiózis Alapítvány FOGLALKOZTATÁS 2019. pályázati program projekt záró és díjátadó rendezvénye. A színvonalas program keretében került sor, az Alapítvány által létrehozott “DOBBANTÓ DÍJ 2021” átadására, melyet ezúttal három olyan munkáltató kapott meg, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy én adhattam át…

olvass tovább

KézenFogva Családi Nap

A rendezvényre várunk minden fogyatékos gyermeket már örökbe fogadott családot és hozzátartozóikat, sorstárs szülőket valamint leendő, érdeklődő örökbefogadó szülőket! A rendezvénnyel célunk, hogy teret adjunk kötetlen beszélgetéseknek, együttlétnek és ismerkedésnek, valamint az eddigi tapasztalatok megosztásának. A Családi Nap időpontja: 2021. október 16. szombat 10.00-15.00 Helyszíne: Szeglet kávézó és közösségi tér…

olvass tovább