Könnyen érthető bemutatkozás

Az ÉTA alapítása és működése

Az ÉTA Országos Szövetség elnöke: Selmeci László.

Az ÉTA Országos Szövetség 1997-ben alakult.
Az ÉTA-nak az alakuláskor 36 tagszervezete volt, most 65 civil szervezet a tagja.
Az ÉTA 2011 óta pénzbeli támogatást kap a magyar kormánytól.

Kiért dolgozik az ÉTA Országos Szövetség?

  • az értelmi sérült emberekért,

  • a halmozottan sérült emberekért,

  • az értelmi sérült és a halmozottan sérült emberek családjaiért,
  • az értelmi sérült és a halmozottan sérült emberekkel foglalkozó
    szakemberekért és segítőkért.

Fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot

  • a fogyatékosságügyi területen dolgozó civil szervezetekkel,
  • a helyi közösségekkel,
  • a szociális és szakmapolitikai döntéshozókkal,
  • a teljes lakossággal.

Fontosnak tartjuk

  • az önálló életvitel támogatását,
  • az érdekek védelmét és az érdekek érvényesítését.

Fontosnak tartjuk,

  • hogy minél jobb élete legyen minden sérült embernek, a családjaiknak,
    a segítőknek és a szakembereknek,
  • hogy az emberek elfogadjanak minden sérült embert.

Együttműködés

Az ÉTA Országos Szövetség mindenkivel szívesen együtt dolgozik.
Szeretnénk,
ha az emberek elfogadnának és a támogatnának minden sérült embert.

Sokat tanulunk a sérült emberek más csoportjaitól is,
például a hallássérült emberek vagy a mozgássérült emberek csoportjaitól.

Az ÉTA Országos Szövetség célja az érdekvédelem.
Képviseljük az ÉTA 65 tagszervezetének érdekeit.
Ezért együttműködünk például

  • a jogalkotókkal, például a magyar kormánnyal
  • és a döntéshozókkal, például a magyar parlamenttel.

Az ÉTA Országos Szövetség

  • jogi szolgáltatást és szakmai támogatást nyújt a tagszervezeteknek,
  • együttműködik szociális intézményekkel
    és fogyatékosságügyi szervezetekkel,
  • részt vesz különböző bizottságok munkájában.

Legfontosabb hazai kapcsolataink:

  • Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége
  • CÉHálózat

Az ÉTA Országos Szövetségnek nemzetközi kapcsolatai is vannak.
Fontos együttműködő partnerük
a Fogyatékos Személyeknek Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége (angol rövidítése: EASPD).
Az EASPD vezetőségének tagja az ÉTA egyik munkatársa is.

A hazai és a nemzetközi partnerekkel

  • közösen gondolkodunk különböző témákról,
  • elmeséljük egymásnak a tapasztalatainkat.

Nyitottak vagyunk arra, hogy új szervezetekkel is kialakítsunk kapcsolatot.

Sokszínűség és a nyitottság

Az ÉTA Országos Szövetség tagszervezetei sokszínűek.
A tagszervezetek között

  • vannak kisebb civil szervezetek
  • és vannak nagyobb civil szervezetek is.

A kisebb civil szervezetek

  • gyakran kisebb településeken, például falvakban működnek,
  • tagjai gyakran hátrányos helyzetű emberek.

A kisebb civil szervezetek munkája nagyon értékes.
A kisebb civil szervezetek érdekeinek képviselete
az ÉTA Országos Szövetség nagyon fontos feladata.

Mindig elérhetők vagyunk minden tagszervezet számára.
Minden tagszervezettel szívesen tárgyalunk bármilyen kérdésről.

Az ÉTA Országos Szövetség 65 tagszervezete csak együtt tud erős lenni.
Az ÉTA és a tagszervezetek úgy működnek, mint egy jó család.

Szolgáltatások és programok

  • Támogató programokat szervezünk
    0-3 éves értelmi sérült gyermeket nevelő családoknak.
  • Kapcsolatot teremtünk a támogatók és az értelmi sérült emberek között.
    Például támogatókat szervezünk
    a gyermekotthonban élő értelmi sérült gyermekeknek.
  • A diákokat arra bíztatjuk,
    hogy vállaljanak önkéntes munkát
    és ismerjék meg az értelmi sérült emberek életét.
  • Képzéseket szervezünk
    felnőtt értelmi sérült embereknek és szakembereknek.
  • Támogatjuk a szakembereket a pihenésben.
  • Pályázatokat hirdetünk a tagszervezeteknek.
  • Jogi tanácsadást biztosítunk.
  • Érdekvédelemmel és az érdekek érvényesítésével foglalkozunk.
  • Szemléletformáló programokat szervezünk,
    mert azt szeretnénk,
    hogy minden ember elfogadja az értelmi sérült embereket.
  • Szakmai kiadványokat készítünk.
  • Rendezvényeket szervezünk.
  • Művészeti alkotótáborokat, vándorkiállításokat
    és kézműves bemutatókat szervezünk.
  • Van honlapunk. A honlap címe: www.eta-szov.hu
  • Van Facebook (így olvasd: féjszbúk) oldalunk.
    Címe:
    https://www.facebook.com/ETASzovetseg/
  • Filmeket teszünk közzé a Youtube (így olvasd: jútúb) csatornánkon.
    Címe:
    https://www.youtube.com/@ETAszovetseg

Internetes újság és nyomtatott kiadvány

Van egy internetes újságunk,
amit az ÉTA Országos Szövetség honlapján is lehet olvasni.
Az internetes újság címe: ÉTA Ablak a Világra.
Az internetes újságban sokféle dologról lehet olvasni, például

  • érdekes történeteket írunk,
  • szakmai tanulmányokkal támogatjuk a szülőket és a szakembereket,
  • érdekes eseményekről színes beszámolókat teszünk közzé.

Van egy nyomtatott kiadványunk is.
A nyomtatott kiadvány minden évben négyszer jelenik meg.
A nyomtatott kiadvány címe: ÉTA Hírek.

Mik a terveink? Mit szeretnénk csinálni a jövőben?

Szeretnénk,

  • hogy az ÉTA Országos Szövetség erős szervezet legyen,
  • hogy az ÉTA Országos Szövetséget minél többen ismerjék,
  • hogy az ÉTA Ablak a világra című internetes újságot sokan olvassák,
  • hogy sok új fiatal kapcsolódjon be az ÉTA Országos Szövetség munkájába.

Létrehoztunk egy új díjat.
Az új díj neve: ÉTA Civil Díj.
Az ÉTA Civil Díjat minden évben megkaphatja akár három személy.

Szeretnénk, ha több és képzett szakember dolgozna a szociális intézményekben.

Szeretnénk, ha több önkéntes dolgozna az ÉTA Országos Szövetségben.

Szeretnénk,
ha az értelmi sérült embereknek létre lehetne hozni olyan szolgáltatást,
ami probléma esetén átmeneti elhelyezést nyújt.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményt
Közép-Magyarországon szeretnénk létrehozni.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény létrehozásához
az ÉTA Országos Szövetség módszertani és szakmai támogatást nyújt.

A szövegváltozatot készítette: dr. Horváth Péter László, főiskolai docens

Hozzászólások lezárva.