„Együtt. Újra.” – A civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel

Ezzel a címmel hirdet fotópályázatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT); a kezdeményezés célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása. A 2020 márciusa óta mindannyiunk életét befolyásoló koronavírus-járvány a civil szektor működését, illetve a szervezetek által megvalósított programok és rendezvények lebonyolítását is nagymértékben megnehezítette. (…) A formális…

olvass tovább

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

2021. június 28-án 10.00 órakor megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai. Az „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2021.” című, NEAN-KP-1-2021 jelű pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása. A kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezetek által…

olvass tovább

Benned a létra! – Pályázati felhívás országos vándorkiállításon való részvételre fogyatékossággal élő személyek részére

A Presidium Közhasznú Egyesület pályázati felhívása 16 éven felüli, fogyatékossággal élő egyéni alkotók és csoportok számára, művészi kivitelezésre törekvő alkotásaik országos vándorkiállításon való szerepeltetésére. Mi a pályázat célja? Olyan vándoroltatható, teljességet célzó, művészeti értékű kép-kiállítási anyag összeállítása, mely az egész országban rehabilitációs vagy örömszerző céllal, fogyatékossággal élők által készített alkotások…

olvass tovább

Ingyenes pályázati lehetőségek nonprofit szervezeteknek

1. A General Electric (GE) felelősségvállalás rendszere keretében, pro bono projekt keretében ajánlja fel nonprofit szervezetek számára dolgozói magas szintű szaktudását a következő területeken: Válságmenedzsment, változásmenedzsment Pénzügyi és üzleti tervezés HR és szervezetfejlesztéssel kapcsolatos ügyek Új (virtuális) folyamat és rendszertervek kialakítása Kommunikáció és marketing Adatbázis, honlap vagy applikáció fejlesztés Beadási…

olvass tovább

Pályázati Felhívás – 7. Magyar Speciális Független Filmszemle Budapest

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, együttműködésben a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesülettel filmes pályázatot hirdet magyarországi és határon túli alkotók számára A PÁLYÁZAT CÉLJA A pályázatnak kettős célja van: egyrészt megnyilvánulási és megmérettetési lehetőséget kívánunk adni azon fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg, alkotó szándékú személyek számára, akik mozgóképben kívánnak valós…

olvass tovább

Online tanácsadás a Városi Civil Alap pályázathoz

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ online személyes tanácsadói alkalmakat szervez, ahol Janzsó Ádám pályázati szakértő válaszol a Városi Civil Alap pályázataival kapcsolatban speciálisan felmerülő kérdésekre. A két szaktanácsadói napon fél órás időközönként tudnak előre bejelentett szervezeteket fogadni. Az egyéni tanácsadás ingyenes, azonban regisztrációköteles. Időpontokat…

olvass tovább

Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2021

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet pályázatot hirdet „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2021” (FOF2021) címmel A pályázati program célja, hogy támogatást nyújtson a fogyatékos személyeket tömörítő és/vagy segítő szervezetek számára meglévő szolgáltatásaik folyamatos fenntartásához és fejlesztéséhez, illetve újonnan beindítani kívánt szolgáltatásaik…

olvass tovább

“A fogyatékosság megélése a koronavírus-járvány idején” – online irodalmi pályázat

Márciusban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztálya. Ez az évtized munkában és eredményekben gazdagon telt el. Megvalósítottuk az egyik legfontosabb célunkat, hogy felhívjuk a figyelmet a baleset, betegség vagy egyéb okok miatt fogyatékossá vált emberek mindennapi problémáira, s hogy bemutassuk a…

olvass tovább

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tagszervezeteink számára – a 2021. évi szakmai és foglalkoztatási pályázatok kiírása elérhető

Kedves Tagszervezeti Vezetők! A már ismert és szokott módon 2021-ben is közzé tesszük honlapunkon számotokra belső szakmai és foglalkoztatási pályázataink kiírását, és a kapcsolódó dokumentumokat. Remélem, hogy számos nagyszerű beadott pályázat elbírálására lesz lehetősége a bíráló bizottságnak! Jó munkát minden pályázó tagszervezetünknek! Papp Ágnes elnök A 2021. évi foglalkoztatási pályázat…

olvass tovább

„A fogyatékosság megélése a koronavírus-járvány idején” – irodalmi pályázat

Márciusban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztálya. Ez az évtized munkában és eredményekben gazdagon telt el. Megvalósítottuk az egyik legfontosabb célunkat, hogy felhívjuk a figyelmet a baleset, betegség vagy egyéb okok miatt fogyatékossá vált emberek mindennapi problémáira, s hogy bemutassuk a…

olvass tovább