Képes élménybeszámoló Esztergomból Szabó Zoltánnétól, a Ferences Rendtartomány Esztergomi Idősek otthonának vezetőjétől.
Mi kell egy szép naphoz?
Ötlet – a városban sétálva találkoztam a VISIT-E kis busszal, és arra gondoltam milyen jó lenne az otthon lakóinak egy kis kirándulás a városban ezzel a járművel, ami lassan közlekedik és biztonságos. Szórólapot kértem, és emailen felvettem velük a kapcsolatot, majd elkezdtük szervezni a kirándulás napját.
Csapat – hiába a jó ötlet, ha nincs egy csupaszív csapat, amelynek tagjai segítik a lehetőség megvalósítását. Az otthon két mentálhigiénés munkatársa, Rita és Éva, Levente testvér és Viktor, aki szerzetesjelöltként eddig is több alkalommal részt vett az otthon ünnepségein.
Az ÉTA Országos Szövetség önkéntes és közösségi szolgálat esztergomi Montágh Iskola diákjai: Jani, Alex, Kevin, Kitti, Peti, Regina és Sanyi, valamint a két koordinátor tanár, Hajni és Róbert.
Az otthon lakói – Józsi bácsi, két Marika néni, Gizi néni, Kati néni, Pista bácsi, Anna néni, Ildi néni, János bácsi
Támogatók – Kitic Nemanja és a Visit E-Busz csapata, akik karitatív ajándékként biztosították a kis busszal történő városnézést.
Nem utolsó sorban kellett a jó idő is, hisz esőben sajnos nem tudtak volna utazni a lakók.
De ezt is megkaptuk, így teljesült minden feltétel egy szép naphoz.
Valóban szép volt a nap, a lakók nagyon izgultak, hisz hosszú idő óta végre megnézhették a várost. Nagy élmény volt azoknak, akik itt nőttek fel, hisz láthatták mennyi minden változott a városban. Azoknak, akik nem esztergomi lakosok, szintén élmény volt a várost látni, hisz a jellegzetes épületek, ha csak képeslapról, de ismerősek lehetnek sokak számára. Izgultak a diákok is, így együtt lenni a lakókkal és felfedezni a város szépségét, beszélgetni az idősekkel a látottakról, a tanulóknak is nagy élmény volt.
Az utazás kb. 40 perces volt, és a város több jellegzetes pontján kicsit megállt a busz, hogy jobban láthassák az épületeket. A főbb látnivalókat a Vizivárost, a Bazilikát – ahol egy zenész lepte meg az utazókat egy kis zenével -, a Fürdő Szállót, a Duna-partot, a Tanítóképző Főiskola épületét.
Mikor visszaérkeztek az intézmény épületéhez, újabb meglepetés érte a résztvevőket, hisz ez a találkozás volt az iskolai évzárás miatt az utolsó alkalom, így egy közös fagylaltozásra kaptak meghívást a diákok a két nevelő és természetesen az otthon lakói is. A tanulók egy róluk készült fényképpel ajándékozták meg a lakókat, az idősek pedig saját maguk készítette kis madárdísszel köszönték meg a figyelmességet.
Sok vidámsággal, közös énekléssel és nevetéssel ért véget a program.
Hálásan köszönjük azoknak a támogatását, akik hozzásegítették az időseket és a diákokat ehhez a szép, élményekben gazdag naphoz.
Esztergom 2024.06.04.