Különleges életek – egy különleges történet a mozikban

Talán nincs is olyan ember, aki ne hallott volna a közelmúlt legnagyobb francia filmsikeréről, az Életrevalókról. Nem állítható, hogy akinek ez tetszett, biztosan szeretni fogja a rendezőpáros legújabb alkotását, amelyet a hazai mozik december vége óta játszanak Különleges életek címmel, de egy esélyt mindenképp megérdemel az igaz történeten alapuló film.

A Különleges életek egy ortodox zsidó és egy hithű muzulmán férfi együttműködéséből létrejött szervezetet mutat be: Bruno (Vincent Cassel) és Malik (Reda Kateb) azoknak az autista gyerekeknek próbálnak évtizedek óta segíteni, akiknek túl súlyos az állapotuk, ezért még az elvileg miattuk létrehozott rendszerből is kihullanak, mert nincs elég erőforrás arra, hogy gyakorlatilag állandóan figyeljenek rájuk. Csakhogy Brunóéknak nincs engedélyük, és bár az állami rendszer maga is elismeri, hogy nincs mindenre kapacitása, de a hivatalos papírok nélküli segítségnyújtást akkor sem nézik jó szemmel. Úgyhogy a film két szálon halad: egyrészt megmutatja Brunóék és főleg a gyerekek kőkemény hétköznapjait, másrészt felvázolja az egész struktúra ellentmondásosságát. Mármint tényleg az ellentmondásosságot: nem arról van szó, hogy az alkotók dühösen vernék az asztalt a dilettáns állami hivatalnokok miatt, hanem tényleg kiderül, miért van bajban a rendszer egyik és miért a másik fele, és melyek azok a kérdések, amelyekre egész egyszerűen lehetetlen jó választ adni. – írja a filmről az index.hu újságírója, aki szerint a főszereplő, a francia színészlegenda Vincent Cassel olyan hihetetlen szenvedéllyel, odaadással, annyi energiával játszik, hogy a néző egy idő után már szinte a színészt kezdi félteni, hogy ne essen össze a végkimerüléstől holtan előttünk. És közben egyetlen pillantással, az arckifejezése finom változtatásaival, az izmai összehúzódásával, a szemével legalább még egyszer ugyanannyit ki tud fejezni, mint amennyi a forgatókönyvben le van írva. Ez az, ami sokkal többé tudja tenni a filmet a problémafelvetések egyébként valóban nagyon találó és gyomorszorítóan tálalt egymásutánjánál.

És valóban: a világhírű francia színész olyan átéléssel alakította a szerepét, hogy – mint azt ebben az interjúban maga mondta el – nagy feladatot jelentett kezdetben számára, hogy megbirkózzon érzelmeivel, időnként feltörő könnyeivel, de idővel megtanult távolságot tartani. Ugyanakkor hozzáfűzte: “Egy csomó váratlan dolog történt velünk forgatás közben, és színészként nem ehhez vagyok hozzászokva, pedig amúgy valóságszagot kölcsönöz a jeleneteinknek. Azért lesz az ember színész, hogy kihívásokban részesüljön, ki tudjon próbálni új dolgokat. Abban a pillanatban, hogy egy igazi autista személyre irányítják a kamerát, a film rögtön dokumentumfilmmé válik. Ő ugyanis nem alakít, hanem mindig önmagát adja. Izgalmasnak találtam ebben a filmben, hogy ezt a fajta dokumentarista hatást keveri azzal, hogy melléjük rak engem, akinek ismert arca van, és a klasszikus mozit képviselem a nézők számára. Ez egy nagyon izgalmas mix. Mi ez, valami dokumentumfilm? Á, nem lehet az, mert benne van ez a fickó is, akit már egy csomó filmben láttam. Emiatt a keveredés miatt lesz a film izgalmas, mert nem tudod, mit is várhatsz tőle.”

(forrás: index.hu; nlc.hu)

-cgp-

Hozzászólások lezárva.