2018-ban számos pozitív változás köszönt be az életünkbe. Többek között emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, valamint havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok.
Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 {729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-kal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, tudnak jelen lenni, ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak.
A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni. A támogatás (amely adó- és járulékmentes) nem minősül nyugellátásnak.
Az igényléshez szükséges nyomtatvány (mind papír alapon, mind pedig elektronikus formában) a kormányzati portálról vagy a központi nyugdíjbiztosítási szerv (MÁK) honlapjáról lesz majd elérhető. (A szükséges nyomtatvány a cikk írásának pillanatában még nem elérhető.)
(Forrás: adozona.hu; kormany.hu)