Meghirdetésre került a 2020. évi foglalkozási rehabilitációs támogatásra vonatkozó meghívásos pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a megváltozott munkaképességű munkavállalók 2020. évi rehabilitációs célú tartós, vagy tranzit foglalkoztatásának támogatására vonatkozó meghívásos pályázati felhívását. A pályázatok benyújtására 2020. március 31-től 2020. április 30-án éjfélig van lehetőség. A pályázati felhívás, valamint a pályázati dokumentáció elérhető többek között a Szociális Ágazati Portál honlapján itt.

olvass tovább

Változás a NEA pályázatok kiírásában

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy módosultak a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai….

olvass tovább

Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2020

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet „Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2020” (SZÜLŐ2020) címmel. A pályázat célja, célcsoportja A pályázati program átfogó célja a fogyatékos gyermekeket, felnőtteket nevelő szülők, családok, valamint a fogyatékos szülők részére, az ő igényeikre reagáló szolgáltatások támogatása. Alcélok:…

olvass tovább

A Down Alapítvány pályázati felhívása a Down Világnap alkalmából

A pályázat tárgya: fotó vagy videó (maximum 30 másodperc) Téma: “Önálló életet élek” / “Magam hozom a döntéseimet”. Egy pályázó 2 pályaművet küldhet be, egy fotót és egy videót. Két kategóriában díjazzuk a legjobb pályaműveket, ennek megfelelően nyújtsátok be a pályázatokat: – ügyfél által készített (ötletgazda és készítő megadásával) –…

olvass tovább

„Fogyatékos emberek otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatás” (OS2020)

A pályázat kiírója Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. A pályázat célja, célcsoportja A KézenFogva Alapítvány szolgáltató partnereivel – az Emberi Erőforrások Minisztériuma és jogelődjeinek folyamatos támogatásával – kidolgozta a FECSKE szolgáltatást (Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás, továbbiakban FECSKE; www.fecske.kezenfogva.hu), amelyet 2007 óta…

olvass tovább

Pályázati felhívás korai fejlesztés és gondozás tevékenységeinek támogatására

Az UNICEF Magyarország és a REWE GROUP Magyarország Penny Market Kft. pályázatot hirdet helyi és területi hatókörű, közhasznú civil szervezetek számára, a komplex korai fejlesztés és gondozás tevékenységeinek támogatására 0-6 éves korú, fejlődésük szempontjából veszélyeztetett, vagy fogyatékkal élő gyermekek és családjaik érdekében. A pályázat célja A korai fejlesztéshez köthető szolgáltatások…

olvass tovább

Kis létszámú bentlakásos fogyatékos intézmények, illetve egyházi és civil fenntartású család- és gyermekjóléti szolgálatok kiegészítő támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet „Kis létszámú bentlakásos fogyatékos intézmények, illetve egyházi és civil fenntartású család- és gyermekjóléti szolgálatok kiegészítő támogatása” (KOMP2019) címmel A pályázat célja, célcsoportja Kis létszámú fogyatékos személyek számára szociális bentlakásos ellátást, valamint ellátási szerződés keretében…

olvass tovább

Értékteremtő Közösségekért Díj – felhívás jelölésre

A Miniszterelnökség felhívást tesz közzé a 2020. évi Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozóan. A díj annak a 2011. évi CLXXV. törvény 2. § (6) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervezetnek, valamint határon túli civil szervezetnek adományozható, melynek értékteremtő, értékmegőrző tevékenysége példaértékű, továbbá annak a természetes személynek, aki a közösség…

olvass tovább

Invitech InnoMax Díj pályázat

Az Invitech immár tizedik alkalommal hirdeti meg seregszemléjét, amelyre a digitalizációra és az innovatív megoldásokra fogékony nonprofit szervezetek jelentkezését várja. A kiírás szerint négy témakörben lehet beadni a pályamunkákat: esélyegyenlőség, fenntarthatóság, egészségügy és oktatás. Az alapítás óta körülbelül 800 pályamű érkezett, és összesen mintegy száz projektötlet részesülhetett, némely esetben több…

olvass tovább

Civil Díj 2020-ban is!

A NIOK Alapítvány idén is meghívja a civil szervezeteket, hogy pályázzanak a Civil Díjra. A program keretében olyan kezdeményezéseket, projekteket, programokat ismernek el, amelyek újszerű megközelítést alkalmazva kiemelkedő eredményeket értek el valamely területen. A pályázat fő céljai: A díjak odaítélése által minél szélesebb körben ismertté tenni a legjobb hazai civil…

olvass tovább