A legfrissebb…
Kategória: Aktualitások
Tematikus nap – első negyedévi program
Szövetségünk 2017-ben ismét elindítja Tematikus nap(ok) programsorozatát negyedéves gyakorisággal. Az első alkalommal kapcsolatos információkról bővebben itt olvashatnak.
Rekreációs “batyus” találkozó
Pénteken megtartottuk az ÉTA Országos Szövetség székhelyén a már hagyománnyá vált éves találkozónkat, melyre tagszervezeteink azon dolgozói voltak hivatalosak, akik részt vettek már Balatonmáriafürdőn több napos rekreációs programunkon. A “batyus” buli nagyon jó hangulatban telt. Átbeszéltük, hogy ki mit kapott ettől a programtól és hogy mi változott velük az utolsó…
Strázsapróba finisben – márciusban is!
A februárban megkezdett program márciusban is folytatódik! A márciusi workshop célja: bemutatni a támogatott lakhatás mintaprojekt előzményeit, célját, eddigi tapasztalatait, eredményeit és tanulságait. Jelentkezési határidő: március 5. A jelentkezési lapok innen letölthetőek.
World Café a kapcsolati problémákról és az elakadásokról
A World Café* egy olyan módszer, ami valahol félúton helyezkedik el az előadás és az egyéni szakértői beszélgetés, szaktanácsadás között. A szereplői az előadó, a 20-30 fős létszámú kis közönség és egy moderátor. A helyszín egy kávézó jelleggel kialakított tér (vagy akár egy konkrét befogadó kávézó is lehet) ahol a…
“Jogos” segítség
A helyi kerületi lapban, az Életképekben jelent meg ez a cikk jogi tanácsadás szolgáltatásunkról, amely a (06-1) 414-0501 telefonszámon érhető el minden második csütörtökön előzetes egyeztetést követően személyesen 10 és 12 óra között Szövetségünk irodájában, vagy bármikor a jogasz@eta-szov.hu emailcímen.
Előrehozott normatív támogatást kapnak a nem állami szociális intézmények
A kormány döntése értelmében a havi normatív finanszírozási támogatásnak a másfélszereséhez juthatnak az államháztartáson kívüli szociális intézmények fenntartói – mondta Czibere Károly egy mai sajtótájékoztatón, amelyet Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottal közösen tartott. – adta hírül a kormany.hu Czibere Károly a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből…
Civilek Napja – idén már 20. alkalommal
E nap eredete az, hogy az 1994-ben alakult Civil Parlament 1997-ben február 1-jét jelölte meg A CIVILEK NAPJÁnak. A mostani alkalommal a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Tanácsa által kiadott köszöntőt idézzük teljes egészében: “Köszönet mondunk minden civilnek, aki tenni akar szűkebb vagy tágabb környezetéért, legyen szó hobbiról vagy komoly szakértői…
Szakmai konferencia és más programok a Ritka Betegségek Világnapja alkalmából – civil szervezetek számára
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Ritka Betegségek Világnapja alkalmából szervezett programjainkra, melyeket a RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Szövetsége rendez 45 tagszervezetével karöltve. 10 éve minden évben megszervezett rendezvényünk ebben az évben a Debreceni Egyetem közreműködésével valósul meg. A program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett…