Változás a NEA pályázatok kiírásában

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy módosultak a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai….

olvass tovább

„Ismerj, hogy jól képviselhess!” -III. szakasz

2020-ban is folytatódik szemléletformáló, ismeretösszegző felnőttképzés-sorozatunk. Az Emberi Erőforrások Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályának felkérésre, szövetségünk idén is folytatja 2018-ban és 2019-ben sikeresen lebonyolított képzéssorozatát, melynek keretében a gyermekvédelem és gyámügy területén, valamint a kormányhivatalokban dolgozó szakemberek kapnak betekintést az értelmi fogyatékossággal élő emberek és szűkebb környezetük világába. A képzés egyik célja,…

olvass tovább

Ki legyen az év önkéntese? – közönségszavazás a Jószolgálat-díjra

Ismerje meg a Jószolgálat-díj szakmai zsűrije által felterjesztett önkéntes egyéni és civil közösségi jelölteket! Szavazni lehet az alkalmazáson keresztül itt, március 2–12. között, és ez a szavazás dönt arról, ki kapja meg az év önkéntesének járó elismerést! Eredményhirdetés a Facebookon lesz március 13-án! Az önkéntesen végzett szociális munka egyéni kategóriájában…

olvass tovább

20. születésnapját ünnepelte a Mécses Szolgáló Közösség Egyesület

Tagszervezetünk, a Mécses Szolgáló Közösség Egyesület 20. születésnapját ünnepelte 2020. február 27-én barátai, munkatársai és támogatói körében. Bensőséges, vidám hangulatú délutánt töltöttünk együtt az Egyesület mezőberényi székházában. Az énekkar szívet melengető dalcsokra után a megemlékezők köszöntését követően megtekintettük a gazdag termékkiállítást, amelyben a színes, formagazdag textil-táskáktól kezdve, a festett kerámia-nyakláncokon…

olvass tovább

Akadálymentes pihenés Igalon

Egy nagyszerű – kikapcsolódásra, feltöltődésre, közös élményekhez, csapatépítéshez egyaránt ideális – helyszínt ajánlunk tagszervezeteink és az érdeklődők figyelmébe. Somogy megyében, Igalon található a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete által fenntartott akadálymentes komplexum (teljes nevén „Napsugár Ház” Panzió, Rehabilitációs Képző és Szabadidő Központ) amely egész évben szeretettel várja vendégeit. A hely aktuális…

olvass tovább

Támogatott Lakhatás workshop a KézenFogva Alapítvány szervezésében

Az utóbbi évek egyik “slágertémájává” vált a támogatott lakhatás (TL), ennek ellenére sok a kérdés, a bizonytalanság ezen a területen. Ennek csökkentésében segíthet egyik tagszervezetünk, a KézenFogva alapítvány e tárgykörben szervezett szakmai műhelye, ahol az érdeklődők a téma avatott szakértőitől kapott információk segítségével kerülhetnek képbe, hogy mi is pontosan, és…

olvass tovább

A KézenFogva Alapítvány akkreditált továbbképzéseket indít

Tagszervezetünk, a KézenFogva Alapítvány akkreditált továbbképzéseket indít az alábbi témakörökben 2020 tavaszán: Szexualitással kapcsolatos konfliktusok kezelése fogyatékos felnőttek intézményi ellátása során A képzés célja: A tréning célja olyan ismeretek átadása az értelmileg sérült emberekkel foglalkozó szakemberek számára, amelyek az értelmi fogyatékos felnőttek szexuális viselkedésével kapcsolatos kérdéseket, problémákat, döntési helyzeteket, a…

olvass tovább

Ritka Nap 2020 – Ritka Betegségek Világnapja MEGHÍVÓ

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Ritka Betegségek Világnapja alkalmából szervezett programjainkra, melyeket a RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Szövetsége, 57 tagszervezetével és a Semmelweis Egyetemmel karöltve rendez, az idén tizenharmadszor. A program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők…

olvass tovább

Civil szervezetek számviteli változásai

A civil szervezetek számvitelét, beszámolását több ponton is érintő változások láttak napvilágot 2019-ben, és 2020. január 1-jétől is, így érdemes ezekre is figyelmet fordítani. Az első – és talán nem kellő visszhangot kapott – változás abban áll, hogy már a 2019-es év tekintetében is kötelező a kettős könyvvitelt vezető civil…

olvass tovább

Kapcsolati kutatás kérdőív szülőknek

Kedves Édesanya/Édesapa! A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának és Pszichológiai Intézetének kutatásához szeretnénk a segítségét kérni. A kutatás során szeretnénk megismerni, hogy a fejlesztésre járó gyermekek szülei és az átlagos fejlődésű gyermekek szülei hogyan küzdenek meg a mindennapi stresszel, illetve mindezek során milyen kapcsolati tapasztalatokkal rendelkeznek. Kutatásunk célja, hogy a…

olvass tovább