Az ÉTA Országos Szövetség meghívást kapott a martonvásári Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Szülőklubjába 2024.október 25-én.
A Szülőklub programját Bereczkiné Balázscsik Mária koordinálta. Marika elmondta, hogy az iskolában a szülőklub hagyományosan havi egy alkalommal kerül megrendezésre immár 20 évre nyúlik vissza működésük. A szülők kéréseinek, -igényeiknek megfelelően különböző programokat szerveznek számukra figyelembe véve az időszakhoz aktuálisan kapcsolódó eseményeket-ünnepeket. Színházi programokat , jogi ismertető előadásokat , szabadtéri programokat kínálnak az érdeklődő szülőknek, akik szívesen vesznek részt rajta, mert egyfajta kikapcsolódás ez a program. Az egyik szülő korábban azt mondta, hogy” Ez nem szülőklub, hanem terápia”. Ugyanis sokuknak ez a néhány óra jelenti a napi fárasztó feladatokból való kikapcsolódást. Mindannyian nagyon várják ezeket az alkalmakat.
Ottlétünkkor a szülőknek Papp Ágnes az ÉTA Országos Szövetség elnöke tájékoztatást adott az ÉTA programlehetőségeiből, melyeket a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családoknak tudnak biztosítani. A családi mentálhigiénés programról részletesen beszélt. A jelenlévők között voltak olyan családok, akik már részt vettek Balatonmáriafürdőn az említett kikapcsolódási lehetőségen. Nagyon tetszett nekik a felkínált program. Szívesen vennének részt rajta máskor is.
A szülők arról is beszéltek, milyen nehézséget okoz számukra a gyermek nagykorúságával járó jogi procedúra. Az ÉTA családi programjairól és a Diák önkéntes közösségi szolgálatról Pápai Hajnalka tartott egy rövid összefoglalót. A Szülőklub programjának keretén belül a résztvevők felköszöntötték az egyik jelenlévő anyukát aki ezen a napon ünnepelte 49.születésnapját. Az ünnepelt egy nagyon mutatós és ízletes gesztenye tortával vendégelte meg a jelenlévőket.
A Szülőklub ÉTA támogatásból valósult meg, melyet az Együtt -Értük Alapítvány pályázott meg.
További munkájukhoz sok sikert kívánunk!