Nemzetközi konferencián épített szakmai kapcsolatokat az ÉTA Szövetség

Szövetségünk 2 fővel – Papp Ágnes, Hegedűs Hanga – képviseltette magát az Athénban megrendezett Nyitott ajtók (Opening Doors) című nemzetközi konferencián, amelyet az EASPD és a THE NET közösen szervezett.

A konferencia középpontjában az állt, hogy a fogyatékossággal élő embereket támogató szolgáltatók, vállalkozások és döntéshozók hogyan működhetnek együtt több lehetőség megteremtésében a nyílt munkaerőpiacon.

A két napos, magas színvonalú konferenciát október 19-én az EASPD közgyűlése követte, ahol tisztújításra került sor. Büszkék vagyunk arra, hogy két magyar jelölt is bekerült a meghirdetett pozíciókra pályázók közé.

Bizakodásra adott okot, hogy első lépésként mindketten bekerültek a jelöltek sorába. Végső soron nem kerültek be a pályázott helyekre, ennek ellenére a kapott szavazatokból ítélve nem szerepeltek rosszul. Reméljük, hogy a következő tisztújítás alkalmával sikerül bekerülni magyar képviseletben (is) a Csapatba. Összességében elmondható, hogy tartalmas, jó hangulatú konferencia volt sok élménnyel, tapasztalat szerzéssel és kedves emberekkel.

Hozzászólások lezárva.