Képzés az észszerű alkalmazkodás követelményéről

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a mozgáskorlátozott személyek legnagyobb érdekvédelmi szervezete Magyarországon. A MEOSZ érdekvédelmi munkájának fontos eleme az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése a fogyatékossággal élő emberek számára.

Ennek alappilére az észszerű alkalmazkodás követelménye, ami alapvető emberi jog, annak figyelmen kívül hagyása pedig a hazai és nemzetközi jogszabályok szerint is diszkriminációnak minősül. Ennek ellenére a kutatásunk által is igazol tapasztalatunk, hogy az észszerű alkalmazkodási kötelezettség jogosultjai és a kötelezettjei nem rendelkeznek kellő ismeretekkel e követelménnyel kapcsolatban.

A képzés célja, hogy a különböző területekről érkező résztvevők átfogó ismereteket szerezzenek az észszerű alkalmazkodás követelményével kapcsolatban, valamint a megszerzett ismeretek alapján hatékonyabban alkalmazzák az észszerű alkalmazkodás követelményét közvetlen környezetükben.

Kiknek lehet hasznos ez a képzés?

Egyrészt olyan szakembereket várnak a képzésre, akik a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, valamint az áruk és szolgáltatások nyújtásának
területén dolgoznak. Másrészt számítanak a fogyatékossággal élő embereket képviselő érdekvédelmi szervezetek munkatársaira, illetve kiemelten fontosnak tartják fogyatékossággal élő személyek részvételét is.

Mire számíthat, ha jelentkezik a képzésre?

• Átfogó ismereteket szerezhet az észszerű alkalmazkodás követelményével kapcsolatban a hazai és nemzetközi jogrendszer tükrében
• Példákon, jogeseteken keresztül megismerheti az észszerű alkalmazkodás követelményének gyakorlati megvalósulását
• Ismereteket szerezhet a diszkriminációról és a hazai antidiszkriminációs rendszer szereplőiről
• Hatékonyabban alkalmazza majd az észszerű alkalmazkodást

Mikor és hol lesz a képzés?

A képzést összesen 5 alkalommal valósítjuk meg 10 és 16 óra között, a pontos időpontok a lenti jelentkezési lapon olvashatók.
A képzés helyszíne minden esetben: 1032 Budapest San Marco utca 76.

Mennyibe kerül a részvétel és hol tudok jelentkezni?

A képzésen való részvétel ingyenes, azonban a létszámkorlát okán regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni az alábbi linken keresztül lehet:
https://forms.gle/ZionHEaFoscos9Ej6

Hol kaphatok több információt a képzésről?

A képzés kapcsolatos kérdéseket szívesen megválaszolják az eszszeru@meosz.hu e-mail címen.

A Támogatott tevékenység a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg.

(Forrás: -MEOSZ információ-)

Hozzászólások lezárva.