Beszámoló az ÉTA Országos Szövetség Diák Önkéntes és Közösségi Szolgálat érzékenyítő programjáról

Véget ért az ÉTA Országos Szövetség Diák Önkéntes és Közösségi Szolgálat 2024.július 22.-28. között zajló érzékenyítő programja Balatonmáriafürdőn.

A programban 7 iskolából összesen 28 diák vett részt 9 kísérő tanárral együtt. Az elmúlt egy hét gazdag programjaiból néhány ízelítő: A Somogy Vármegyei Rendőrfőkapitányság Marcali Rendőrkapitányság munkatársai KRESZ és Bűnmegelőzés témakörben tartottak előadást, Acsai Éva mezőkovácsházi koordinátorunk Elsősegély alapfokon rövid ismertetőjét tekinthették meg a fiatalok, kipróbálva az újraélesztést az ambubabán. Hajóval kirándultunk Badacsonyba, ott városnéző kisvonatoztunk, csütörtökön Athéntól-Párizsig Olimpia történeti előadás, kvíz-totó, ötkarikás ötpróba szárazon és vízen, croque monsieurt (francia szendvics) és a közkedvelt gyrost pitában görög salátával tzatzikivel készítettük el.

Szabadulószobában jártunk, rejtélyeket fejtettünk, lávafolyamon jártunk, kirándultunk a Balatonkeresztúr-i szőlőhegyre a Hamvas Béla kilátóhoz. Megcsodáltuk az elénk táruló, a keszthelyi öblöt bearanyozó balatoni naplementét .Ránk borult a bíbor alkony, a borutat két oldalról szegélyező szőlősorok között. Sokat fürödtünk a Balatonban, sétáltunk a parton, megkóstoltuk az év fagylalt különlegességét, éjszakába nyúló beszélgetések, társas játék, uno party, hullócsillag vadászat színesítette a hét programjait. Barátságok kötődtek és mélyültek el.

Csodás hetet tölthettünk együtt. Köszönjük az ÉTA Országos Szövetségnek!

Pápai Hajnalka
programfelelős

Végül néhány kép a legjobb pillanatokról:

Hozzászólások lezárva.