Újabb fantasztikus hetet töltöttünk együtt, fantasztikus családokkal július 10-től, Balatonmáriafürdőn. Zökkenőmentes érkezés és kipakolást követően, mit is kívánhattunk volna a rekkenő hőségben, mint nyakig mártózni a Balaton hűs habjaiban. A délután aztán ismerkedéssel telt, és akik először jártak erre, elindultak felfedezni a környező utcákat, fagyizókat, éttermeket. Estére aztán egy átmeneti felhősödés, kis eső hazakergetett mindenkit. Kedden újra napsütésre ébredtünk és a délelőttöt a parton töltöttük. Délután a növény és állatvilágáról híres Nagyberek területére látogattunk, ahol csodás területeken zakatolt végig velünk a vonat, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket jobbra, balra, attól függően, hol tűnt fel egy szökellő vadnyúl, egy barna réti héja, ahogy alacsonyan imbolyogva kereste zsákmányát, vagy éppen pár magába feledkezett fácán. Az este beszélgetéssel telt, a gyerekek pedig színezéssel, rajzolással múlatták az időt.
Szerdán olyan hőség volt, hogy közös megegyezéssel a strandon töltöttük a nap nagy részét és csak akkor jöttünk ki a vízből, ha muszáj volt. Délután 7 óra körül aztán nekiindultunk a közeli Bokros hegynek, annak is a műemlék pincesorát céloztuk meg, abban a reményben, hogy megkóstolhatjuk a helyi szőlőhegy borait. Sajnos zárva találtuk a pincészeteket, de a délutáni kis séta mindannyiunknak jólesett.
Csütörtökön aztán felkerekedtünk és majdnem teljes létszámmal bevettük Hévíz városát. Körbesétáltuk a tavat, és bizony arra gondoltunk, hogy jövőre magunkkal hozzuk a fürdőruhánkat is. A termáltó körüli varázslatos atmoszférájú véderdőben megpihentünk, majd egy könnyű kis sétával jutottunk a Tavirózsa tanösvényre. A kis patakban virágzó tavirózsák pompáztak, és volt aki még jégmadarat is látott átsuhanni a víz fölött. A séta után jól esett az ebéd, amihez kellemes kis vendéglőt találtunk az egyik sétálóutcában.
A pénteki nap leginkább a fürdésről, strandolásról szólt. Délután a srácok fociztak, tollaslabdáztak.
Hagyományainkhoz híven idén is felültünk a Hévíz nevű motoros sétahajóra, hogy egy órát ringatózzunk a türkízkék vízen. Eközben a csoport azon tagjai, akik nem mentek ringatózni, szorgalmasan készültek a délutáni paprikáskrumpli partira. Fürge kezek pucolták a hagymákat, aprították a burgonyát, karikázták a kolbászt, gyűjtötték a tüzelőt. Délutánra csodálatosan rotyogott a kondérban az estebédünk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy zseniálisra sikerült!
Gyorsan eljött a vasárnap, a készülődés, címcserék, telefonszámcserék, búcsúzkodás pillanatai. Köszönjük mindenki nevében az ÉTA-nak, hogy lehetőséget biztosított, hogy egy felejthetetlen hetet együtt tölthessünk, pihenéssel, élményekkel gazdagodva! Jövőre veletek ugyanitt!!
A hét élményeit felidéző legjobb képek:
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC
- SONY DSC