Ingyenes coaching program nonprofit szervezeteknek

Ismét ingyenes, pro bono coaching programot hirdet a Nemzetközi Coaching Szövetség Magyar Tagozata (ICF) és a MagNet Bank. A projekt célja, hogy az ICF tagjai coaching együttműködés keretében támogassák a szervezeteket céljaik elérésében, működésük hatékonyságának javításában.

Társadalmi szervezetek széles körét várják a szervezők tevékenységi területtől függetlenül, de különösen számítanak olyan szervezetek jelentkezésére, akik a társadalmi párbeszéd, fenntarthatóság, igazságosság, megértés elősegítésében, valamint környezetvédelmi területeken aktívak.

Aki idén, az október 19-én megrendezésre kerülő „rapid randin” részt vesz, személyesen ismerkedhet meg a pro bono felajánlást tevő coachokkal, így a szervezetek és leendő segítőik azonnal megtapasztalhatják, hogy van-e közöttük kémia, és ez akár a hosszabb távú együttműködés megalapozója is lehet. – mondta Szilvási Gabriella PCC, az ICF Magyar Tagozat Jószolgálati Igazgatója.

A szervezők október 6-ig várják azon szervezetek jelentkezését, akik szeretnék jobban megismerni a coaching módszertanát és azt, hogy miben segíthet az egy szervezetnek. Regisztrálni az alábbi linken lehet >>> https://bit.ly/3qeDNRp

(Forrás: nonprofit.hu)

Hozzászólások lezárva.