Az E.ON Hungária Csoport (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével idén is pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására.
A pro bono tevékenység alatt a vállalatok alkalmazottainak szakértelmén alapuló önkéntes támogatását értjük. A pro bono projekt olyan tudásokat biztosít a szervezetek számára, melyek sok esetben hiányosak a szervezet működésében, és nagyban segíthetik annak sikeres fejlődését.
Az E.ON Hungária Csoport felelősségvállalás rendszere keretében – e pro bono projekt által – hetedik alkalommal ajánlja fel civil szervezetek számára munkavállalói magas szintű szaktudását. A vállalat nonprofit szervezeteket szeretne e szakértelem felajánlással segíteni, azok hatékonyságának javítása érdekében, a meghatározott tudásterületeken. A kiválasztott civil szervezeteket vagy egy-egy fejlesztésre szoruló projektjét támogatja az energetikai nagyvállalat munkatársai önkéntes tevékenysége révén.
Olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várják, amelyek
– megfelelő kapacitással és motivációval rendelkeznek a szervezet vagy egy-egy programjának működési területének átfogó fejlesztése tekintetében.
– kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott fejlesztési ötletet kívánnak benyújtani, a meghatározott tudásterületek felhasználása révén.
Előnyt élveznek azok a pályázók, akik nem a szervezet adományszervezéssel kapcsolatos feladatait szeretnék a program keretében fejleszteni, hanem az alábbi fejlesztési területek és nevesített tudások (pl. új szolgáltatások megtervezése, a meglevők hatékonyságának a javítása) felhasználásával kívánnak komplex fejlesztést megvalósítani. Kérjük, hogy ne tekintsenek erre a programra forrásteremtési lehetőségként.
Az online jelentkezési lapot 2022. augusztus 22. hétfő 18.00 óráig lehet beadni a https://forms.office.com/r/XSmAmE0aei link alatt.
(Forrás: -nonprofit.hu-)