Diákönkéntes tábort is tartottunk idén nyáron

Múlt héten szerdán véget ért az ÉTA Országos Szövetség Diák Önkéntes és Közösségi Szolgálat nyári érzékenyítő tábora Balatonmáriafürdőn. Beszámoló következik sok képpel és egy meglepetés videóval.

A táborban Mezőberény, Mezőkovácsháza, Budapest XV., Budapest XVII.kerület, Martonvásár és Esztergom egy-egy, az ÉTA Szövetséggel együttműködési megállapodást kötött iskolájából összesen 25 fő diák és 7 fő koordinátor tanár vett részt.

A tábor programjában a Marcali rendőrkapitányság munkatársai közlekedésbiztonsági előadást, majd a koordinátor tanárok – Acsai Évi elsősegély alapismeretek, Vadoba Melinda Franciaország szépségei, Kolozsi Tamás Magyarország vízi világának csodái témában – nagy érdeklődéssel kísért előadást tartottak.

Enyedi Krisztián és Molnár Mária QR kódos -Szent-János bogaras, festmények kicsit másképp programjában pedig diákok és tanárok egyaránt nagy lelkesedéssel vettek részt. a “végeredmény” önmagáért beszél 🙂

 

Juhász Zsuzsanna a főzés-tortakészítés-palacsinta sütés rejtelmeibe vezette be a diákokat. Az ÉTA Országos Szövetség 25.születésnapját is megünnepelték a diákok szebbnél szebb tortacsodákkal, Papp Ágnes elnök megtisztelő jelenlétében.

A vendéglátó Regens Wagner Ház lakóival retro- partit táncoltak végig a diákok. A tábor program részeként pénteken hajóval Szigligetre kirándultunk közösen, ahol megmásztuk a várhegyet is. A program fakultatív részeként napfelkelte-Napnyugta és csillaghullás vadászat közben csodálhatták meg az égboltot. Természetesen a Balaton meghódítása – fürdés formájában – sem maradhatott el.

Köszönjük az ÉTA Országos Szövetségének ezt a csodálatos nyaralást, amelyről néhány kép következzen itt:

Következzen két bejegyzés a tábor vendégkönyvéből:

„Gondolatok a táborban”

Felbecsülhetetlen érzés az, hogy immáron harmadik éve részese lehettem ennek a csodálatos jutalom tábornak. Az eddigi években mindig a búcsúzás volt a legnehezebb, elköszönni úgy, hogy nem lehet tudni a következő találkozás idejét. Remélni lehet , hogy jövőre ugyanitt, ugyan így, de annyi minden változhat…Ugyanakkor, ahogy a dal is mondja, amire táncoltunk: „El kell menj, hogy haza találj…”.

Bizony, minden búcsú, ölelés, minden szó és minden reményteljes vágyakozás az újra találkozásra, kialakította bennem , ide hazajárok. Kevés olyan hely van a világon, ahol szívesebben töltenék el a nyárból egy hetet. Hiszen minden annyira teljes. A Regens Wagner otthon paradicsomi körülményeket biztosít számunkra és emellett az itteni táborozók figyelemmel és szeretettel fordulunk egymás felé. Hálás vagyok , hogy az ország különböző részeiből ismerhettem meg diákokat. Rengeteg új, szoros kapcsolatot szereztem illetve korábbi itt szerzett barátságaim is megerősödtek. A koordinátor tanárok odaadó szeretete és figyelme még feledhetetlenebbé tette a tábori élményt.

A különböző színes programok, mint például a „francia nap” vagy a rendőrök előadása, vagy éppen az elsősegély gyorstalpaló előadás mind, mind formáltak abban, hogy hogyan tekintsek a világra. A kedvenc programom a közös főzés és sütés volt. Úgy éreztem, hogy a nagy közös cél érdekében felosztott apró, személyre szabott feladatok összekovácsolták a csapatot. Mindenki végezhette a számára legideálisabb rész munkát. Együtt sírtunk azzal, aki éppen a hagymával került összetűzésbe. Türelemmel és segítőkészséggel fordultunk egymáshoz. Ilyen példamutató munkafolyamatok után jó érzés volt megvendégelni az otthon lakóit munkánk gyümölcseivel. illetve megünnepelni mindenki születésnapját és így az ÉTA 25.születésnapját is.
Köszönök mindent!

Balatonmáriafürdő, 2022.augusztus 2.
Julcsi ”

Egy koordinátor gondolatai:

„Gondolataimban elveszve tűnődöm azon, mit is írjak. Az élmény, amit ilyenkor szereznek a „speciális” tanulóink minden szempontból csodálatos. Igaz, hogy ez egy jutalom számukra, valami, amiért „megdolgoztak”, de ez nem jelenti azt, hogy nem emelhetjük pódiumra az ÉTÁ-t azért, hogy ezt a lehetőséget megadja számukra, számunkra.

Csodálatos látni fiataljainkat vegyülni a többségi intézmények diákjaival, és látni mosolyukat az arcukon. Évről évre figyelhetem ezt, és mindig arra a megállapításra jutok, talán nincs veszve a jövő, ha olyan csodálatos, intelligens, érzékeny fiatalokat nevelnek a „kollégáim”. Minden tiszteletem az Övék. Fáradtan, de emlékekkel és érzésekkel teli térünk haza. Bármit hozzon a jövő, csak remélni tudom: „Jövőre ugyanitt!”

Enyedi Krisztián

És végül, de nem utolsósorban az ígért videó, amely egy – a tábor résztvevői által tartott – flashmob próbáján készült:

Pápai Hajnalka
DÖKSZ programfelelős

Hozzászólások lezárva.