A 2020-as év zárásaként az érdeklődők megismerhették a TÁRS projektben készült szakmai anyagokat, melyek jelentősen elősegíthetik a fogyatékosságügy területén dolgozókat a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) személyek támogatott életvitelének előmozdításában.
A 2021-es év kezdéseként az NFSZK által eddig készített szakmai anyagokat ismerhetik meg az érdeklődők, bízva abban, hogy jelentősen segíthetik a szakembereket abban, hogy a fogyatékos célcsoport kevésbé látható – ugyanakkor leghátrányosabb helyzetű – csoportjáról és támogatásuk lehetőségeiről minél többet megtudjanak.
Az NFSZK Nonprofit Kft. jogelődjének számító Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Akadálymentesítési Programirodája révén 2012-2014 között megvalósította a TÁMOP 5.4.5-11/1 – A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása című projektet. Ennek keretében három fogyatékossági célcsoporttal kapcsolatos szakmai anyag került kidolgozásra, melyek a következők:
– Pár-beszéd: kiegészítő jegyzet a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek kommunikációs segítőit felkészítő tanfolyam anyagához
– GONDOLAT-JEL: jegyzet a fejlődésmenetükben súlyosan akadályozott személyek kommunikációs szakember képzéséhez
– Négykezes: jegyzet és szemelvénygyűjtemény siketvakok kommunikációs segítői számára
A felsorolt tananyagok, jegyzetek nem csak a kommunikációs szakemberek számára lehetnek hasznosak, hanem mindenkinek, aki ezen speciális kommunikációs szükségletű csoportok valamelyikével kapcsolatba kerül. A szakmai anyagok azon túl, hogy górcső alá veszik a kommunikációs lehetőségeket, összegzik azokat a jellemzőket, alapelveket, amelyek segíthetnek kialakítani a támogatott életvitelhez való hozzáférését a súlyosan, halmozottan fogyatékos, a fejlődésmenetükben súlyosan akadályozott, valamint a siketvak személyek számára.
A speciális kommunikációs szükségletű személyekkel kapcsolatos tananyagokról szóló összefoglaló cikk itt érhető el: https://fszk.hu/hir/specialis-kommunikacios-szuksegletu-szemelyekkel-kapcsolatos-tananyagok/
A tananyagokhoz pedig a http://moodle.fszk.hu felületen történő regisztrációt követően, a TÁMOP 5.4.5. tudástárban a „Speciális kommunikációs szükségletű személyekkel kapcsolatos információk” címszó alatt juthatnak hozzá.
Egy másik hasznos – az NFSZK EFOP-1.9.2 MONTÁZS projektje keretében kidolgozott – kiadvány azoknak a szakembereknek kíván elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani, akik komplex kommunikációs szükségletű (ún. augmentatív és alternatív kommunikációs, röviden AAK-igényű) személyek fejlesztését, rehabilitációját, támogatását végzik. A kiadvány célja a fejlesztések és támogatások kijelöléséhez szükséges döntés előkészítés megalapozása. A „Diagnosztikus protokoll az augmentatív és alternatív kommunikációs fejlesztési és támogatási szükséglet felméréséhez” című kiadványról szóló hír és a szakmai anyagok elérhetősége a következő linken található meg: https://www.nfszk.hu/kiadvanyok/specialis-kommunikacios-igeny-temajaval-foglalkozo-kiadvanyok/diagnosztikus-protokoll-az-augmentativ-es-alternativ-kommunikacios-fejlesztesi-es-tamogatasi-szukseglet-felmeresehez/
Szintén a MONTÁZS projekt keretein belül készültek a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) személyek támogatott életvitelét előmozdító segítő videók, melyeket az alábbi linkre kattintva, az oldal alján lehet megtekinteni:
https://fszk.hu/hir/shf-szemelyeket-segito-nfszk-szakmai-anyagok-gyujtemenye/