Hamarosan elérhetők COVID-gyorstesztek otthoni használatra

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható COVID gyorsteszt.

A svájci termék – amely a napokban került hazai patikai forgalomba – hasznos segítséget nyújthat többek között azoknak, akiknek koronavírusra jellemző tüneteik vannak a fertőzés beazonosításában, annak kiderítésre, hogy átestek-e már a fertőzésen, sőt, már oltást kapottak számára is, hogy meggyőződhessenek arról, kialakult-e már náluk a védettség a fertőzés ellen.

A Biosynex Autotest COVID-19 nevű tesztkészlet az első olyan, Magyarországon forgalomba kerülő gyorsteszt, amit otthoni használatra is engedélyeztek. A hazai gyógyszertárakban és nagyobb gyógyászati segédeszköz szaküzletekben hamarosan kapható a termék, melynek segítségével a múltban, tünetekkel vagy azok nélkül lezajlott koronavírus fertőzések is azonosíthatóak. Emellett jó megoldás lehet azok számára is, akik már megkapták a COVID-19 elleni védőoltást és szeretnének meggyőződni arról, hogy kialakult-e náluk a védettség a fertőzéssel szemben.

A teszt egy csepp vérből 10 perc alatt képes kimutatni a SARS-CoV-2 elleni IgG és IgM antitestek jelenlétét. Ez azt jelenti, hogy a gyorsteszt segítségével azonosítani lehet a “csendes” fertőzéseket, valamint azokat az embereket, akik betegek voltak, de felépültek. Mivel a teszt a szervezet vírusra adott válaszreakcióját mutatja ki, az éppen kezdődő fertőzést nem jelzi.

A Biosynex Autotest COVID-19 gyorstesztjének pontossága az elvégzett vizsgálatok alapján megközelíti a 100 százalékot.

-Forrás: egeszsegkalauz.hu-

Hozzászólások lezárva.