A koronavírus járvány kapcsán a vállalati önkéntességre és szakértelmen alapuló pro bono támogatásra alapuló igények begyűjtésére alakított ki új felületet az Önkéntes Központ Alapítvány.
A felületen – amely ide kattintva elérhető online – nonprofit szervezetek, szociális és egészségügyi intézmények jelezhetik támogatási igényeiket.
A jelenlegi helyzetben számos olyan igény fogalmazódhat meg, melyekre a vállalatok hathatós megoldást tudnak adni, betartva a járvány kapcsán kihirdetett szabályokat. Fontos az igények megfogalmazáskor figyelembe venni az aktuálisan érvényes járványügyi előírásokat. Lehetőség szerint olyan kihívásokat, igényeket érdemes beküldeni, melyek megvalósítása reális, illetve hatása kiemelkedő lehet az emberek egy szélesebb csoportja számára.
Az Önkéntes Központ Alapítvány a beérkező igényeket vállalati partnerei felé közvetíti, amelyek maguk hoznak döntést, tudásuk és kapacitásaik függvényében az általuk felvállalható feladatokról.
Mindebből következik, hogy nincs biztosíték az igények teljesítésére, de az Alapítvány minden tőle telhetőt megtesz a támogatók megtalálására. Ugyanakkor kérik, hogy sem anyagi, sem tárgyi adomány igényt ne küldjenek be. Ez a felület kizárólag a járvány kapcsán megfogalmazódó szakmai, logisztikai, ellátási stb. kihívások önkéntességgel illetve tanácsadással való megoldásában próbál segíteni. Az igényeket az ország összes településéről fogadja az ÖKA.
A beküldők egy automatikus visszaigazolást kapnak, de csak azon szervezetekkel veszik fel a kapcsolatot, amelyeknél megfelelő fogadtatásra talált a megfogalmazott kérés.