E.ON Pro Bono Program 2019-ben is!

Az E.ON Hungária ZRt. (E.ON) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésűével pályázatot hirdet magyarországi nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás felhasználására immár negyedik alkalommal. A pro bono tevékenység olyan önkéntes tevékenység, amely során a kiírók szakértelmüket, tudásukat ajánlják fel a segített szervezetek számára.

A pályázati lehetőség tehát nonprofit szervezetek programjait szeretné segíteni, azok hatékonyságának javítása érdekében, olyan tudásterületeken, amelyeken az E.ON munkatársak magas szintű ismeretekkel rendelkeznek. A program keretében egy egész napos pro bono maraton köré szervezve, a kiválasztott civil szervezetek egy-egy fejlesztésre váró projektjeit segíti az energetikai nagyvállalat, munkatársai révén.

Kinek szól?

Olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várják, amelyek megfelelő kapacitással és elszántsággal rendelkeznek a szervezet egy programjának vagy egészének átfogó fejlesztése érdekében, e mellett kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott projektet kívánnak megvalósítani a megjelölt tudásterületek felhasználása révén.

Igénybe vehető tudásterületek

A. Üzleti és pénzügyi tervezés

B. Folyamatszervezés, projektfejlesztés és innováció

  • projektek tervezése, előkészítése
  • projektek menedzselése, monitorozása
  • program menedzsment módszertanok
  • üzleti modellezés, pénzügyi-számviteli kompetenciák,
  • üzletfejlesztés
  • folyamat menedzsment
  • műszaki alapismeretek
  • közbeszerzési / pályázati alapismeretek
  • értékesítése módszertani támogatás
  • termékfejlesztési ismeretek, termék menedzsment területén

C. HR, szervezetfejlesztéssel kapcsolatos kérdések

  • tanácsadás komplex HR-es témákban
  • HR adminisztrációs témákhoz kapcsolódó folyamat tanácsadás (pl: belépés, kilépés, tanulmányi szerződések)
  • stratégiai gondolkodás és/vagy problémamegoldás szolgáltatás-fejlesztés területeken,
  • munkajogi tanácsadás: foglalkoztatási lehetőségek atipikus munkaviszonyok keretében/ foglalkoztatási kedvezmények,
  • vezetői tanácsadás / business coaching
  • problémák feltárása, folyamatok áttekintése, javaslat a fejlesztésre
  • szervezetfejlesztési tanácsadás
  • toborzás, kiválasztási tanácsadás és tevékenység (folyamat kialakítás, rendszer átvilágítás)
  • egyéni és csoportos képzési, fejlesztési tanácsadás (diagnosztika, program kialakítása, utókövetés, on-the-job támogatási javaslatok)

D. Kommunikáció és marketing

  • pályázó által fontosnak tartott társadalmi ügy láthatóságának növelése
  • helyzetelemzéssel, SWOT-analízissel a lehetséges kommunikációs irányok, kitörési pontok megtalálása
  • kommunikációs stratégia és akcióterv kidolgozása
    a célcsoportok feltérképezése
  • a szervezet arculatának egységesítése
  • rendezvények előkészítése
  • kiadványok, tájékoztató anyagok, képi és videós tartalmak célcsoportra szabott kivitelezése
  • eligazodás a közösségi és online médiában
  • a 21. századi kommunikációs elvárásoknak való professzionális megfelelés

E. Szervezeten belüli tudásfejlesztés és tudástranszfer

  • hogyan érdemes egy szervezeten belül megosztani a tudást
  • milyen folyamatok és eszközök segíthetik ezt elő
    mik lehetnek a kockázatai és lehetőségei

A pro bono program fő elemei

Diagnózis esemény, a megoldandó probléma és a pályázó szervezetek megismerése, a későbbi beavatkozás pontos megtervezése érdekében (1 – 2 óra időtartamban a maraton előtt néhány héttel),

– Pro bono maraton, a fő program elem, mely egy egész napos csoportmunka a szervezet és az E.ON munkatársak részvételével (reggeltől, késő délutánig tartó intervallum),

– Utánkövető konzultációs alkalmak, egyéni egyeztetés alapján egy-egy óra időtartamban, azon szervezeteknél, amelyeknél a projekt ezt szükségessé teszik.

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, nonprofit szervezet vagy társadalmi vállalkozás számára.

Az online jelentkezési lapot 2019. május 27. hétfő 18.00 óráig lehet beadni a https://bit.ly/2VQPUq2 link alatt.

A jelentkezési lapon kérjük, röviden fejtsék ki, hogy a milyen szervezeti kihívás / szükséglet mentén fogalmazódik meg a szakértői támogatási igény. Fontos továbbá, hogy érzékelhető legyen, hogy mit szeretne elérni a szervezet, a probléma megoldásával illetve a fejlesztés megvalósításával.

Pályázattal kapcsolatos kérdések:

Önkéntes Központ Alapítvány
F. Tóth András
E-mail: ftoth.andras@onkentes.hu

További információk, feltételek itt olvashatók.

Hozzászólások lezárva.