Jószolgálat Díj: még lehet jelölni!

Vannak olyanok, akik nemcsak az ünnepi időszakban, hanem egész évben azért dolgoznak, hogy másoknak jobb legyen, és egész évben hivatásszerűen, barátságból vagy jószomszédi viszonyból eredően segítenek másokon.

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány a Twickel Szőlőbirtokkal közösen azért alapította meg 2016-ban a Jószolgálat-díjat, hogy azokra irányítsa a figyelmet, akik egész évben segítenek másokon.

A díjra bárki jelölhet bárkit, az alábbi kategóriákban:
– családokért végzett szociális munka,
– kisebbségekért végzett szociális munka,
– fogyatékkal élőkért végzett szociális munka,
– idősekért végzett szociális munka,
– hajléktalanokért végzett szociális munka (egyéni és intézményi kategóriában egyaránt).

Emellett átadásra kerül majd egy civil közösségi díj is, a civil kezdeményezésű, intézményrendszeren kívül végzett szociális munka elismerésére, valamint egy életműdíj a szociális munka területén egész életen át tartó, elkötelezett és példamutató tevékenységért, továbbá egy közönségdíj, a közönség szavazatai alapján megválasztott egyén vagy intézmény részére.

A díjra 2017. január 31-ig van lehetőség jelölni. A díj alapítói abban bíznak, hogy a 2016-ban meglapított Jószolgálat-díj olyan szervezeteket, személyeket, ismer majd el, akik példaként állhatnak majd az elkövetkező évek jelölői és díjazottai előtt. Ehhez azonban az kell, hogy minél többen küldjék el jelölésüket a www.joszolgalatdij.hu oldalon.

Hozzászólások lezárva.