Hírlevél – 2016. december

Ízelítő a tartalomból:

  • Beszámoló: A koragyermekkori intervencióról rendezett szakmai napot az ÉTA, az Odú és a Korinta Alapítvánnyal karöltve, december 2-án.
  • Évadzáró kiállítás a Strázsa Tanyán
  • Hogyan integráljunk bölcsődében? (könyvismertető)
  • A kisgyermekneveléstől a korai fejlesztésig (portréinterjú Borbély Sjoukje-val)
  • Fülemüle program – erdei iskolák értelmi sérült diákoknak
  • Konferencia súlyosan, halmozottan sérült gyermekek oktatásáról az FSZK szervezésében (beszámoló)
  • Érzékenyítés a Gátőrházban
  • Civil szervezetek kommunikációja
  • Verbalio: segítség a nem beszélőknek

Az éves munkáról, szakmai programokról

November 30-án elnökségi ülést tartott az ÉTA Országos Szövetség. Papp Ágnes ügyvezető ismertette az előző ülés óta történteket.

A FESZT (Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa) tagjainak sorába hívta az ÉTA Országos Szövetséget. Az elnökség tagjai megszavazták a belépést.
A szövetség szakmai munkatárásának határozott idejű munkaviszonyát a szövetség nem hosszabbította meg, helyére új munkatársat keres.
Két tagfelvételi kérelemről is döntés született: a győrújfalui Együtt Egymásért Alapítvány és a Szőke Tisza Kulturális és Szociális Alapítvány fölvételét megszavazták a jelenlévők. (A győrújfaluiak munkáját, céljaikat szeptemberben mutattuk be Törpök és kacifántosok Győrújfaluban c. cikkünkben. A Szőke Tiszáról későbbi számunkban olvashatnak.)

A továbbiakban az éves munkáról, a szakmai programokról számolt be Papp Ágnes. Sikeresek voltak az ÉTA Vándorkiállítások. A 2016-os év záró kiállítása a Strázsa Tanyán, Szabadszálláson volt.
Ebben az évben a gimnazista, szakközépiskolai korosztály érzékenyítését célozta meg a szövetség, ezért az iskolában voltak a kiállítások. Maguk az érintett diákok rendezték be a kiállító teret, kivéve a záró kiállítást.
Jobb marketing kell nemcsak a szövetségnek, hanem tagjainak is, ezen is dolgozik a szövetség. Megújul a honlapunk, Facebook oldalunkra is várjuk a tagszervezeti híreket. Egy külső munkatárs fogja távmunkában gondozni mindkettőt, valamint feladata lesz még a hazai és az uniós pályázatok figyelése.
A szövetség iskolai érzékenyítő programjai sikeresek. Jövő évben a Nem Adom Fel Alapítvánnyal együttműködésben folytatódnak hat iskolában, valamint a polgármesteri hivatalban dolgozók számára.
A közösségi szolgálatosok köre bővült: a XV. kerületben hét, a XVII-ben kilenc diák csatlakozott programunkhoz.

Aktuális problémák is szóba kerültek, jelesül a kormány által elrendelt kötelező béremelés. Csizmadia László elnök javaslatával egyetértettek az elnökség tagjai, hogy az illetékes minisztériumnak ír ez ügyben az ÉTA, számadatokkal alátámasztva, hogy ez az intézkedés – melyet kompenzáció nem követ kivéve az állami és egyházi fenntartású intézményeknél – megszűnéssel fenyegeti a nappali foglalkoztatókat, a lakó- és gondozóotthonokat stb. fenntartó egyesületeket, alapítványokat.
A későbbiekben a jövő évi tervekről esett szó, a következő Vándorkiállításokról, az egyik – reményeink szerint – a Nem Adom Fel kávézójában lesz, bízunk benne, hogy sok ember fogja látni. – fá –


Évadzáró kiállítás a Strázsa Tanyán

Az ÉTA Országos Szövetség Vándorkiállításának záró programját december 10-én a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet rendezte Szabadszálláson: Kezeid teremtettek és alkottak engem címmel. Olvasóink már tudják: a kiállított tárgyakat az ÉTA tagszervezeteinek foglalkoztatottjai, értelmi fogyatékos emberek készítették, és kézműves termékeik fölveszik a versenyt a többségiek által készítettekkel.

Szépek, szeretettel, örömmel készültek. Lelkük van – mondta ismerősöm, aki eljött vele az egyik ÉTA Vándorkiállításra.
A kiállítást megtekintette a francia nagykövet, látogatása nem volt véletlen. A Strázsa Tanya nyert a francia illetőségű Auchan áruház pályázatain. Innentől átadom a szót a Baon.hu-nak, mert a kiállítás megnyitóján – előre nem látott akadály miatt – nem vehettem részt.
„Az eseménynek rangos vendégei voltak: Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete és családja, valamint Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója és felesége. Látogatásuk apropója, hogy a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet jelentős támogatást nyert az Auchan Ifjúságért Alapítvány pályázatán. Az áruházlánc alapítványa idén összesen 170 ezer eurót oszt szét országszerte, fennállása 20. évfordulója alkalmából. Az Együtt az Ifjúságért pályázaton 20 civil szervezet nyert, a Strázsa Tanya 36 ezer euróval, azaz 11 millió 88 ezer forint adománnyal gazdagodott.
A kiállított tárgyakból rendezett jótékonysági vásárban a francia delegáció hölgytagjai a gyapjú párnáknak és szőnyegeknek nem tudtak ellenállni. Éric Fournier a kerámiáknál időzött el hosszasan, néhányat ki is választott.” (www.baon.hu)
A cikkben említett Együtt az Ifjúságért pályázatról előző számunkban már hírt adtunk A Strázsa Tanya fiataljainak bemutatkozása c. cikkünkben. De nem ez volt a Strázsa egyetlen pályázata az Auchannál, a cég meghívására nemrég Párizsba is elutazhattak, díjátadóra. A nemzetközi mezőnyben egy újabb pályázatuk, a Strázsa ParaPark, megosztott különdíjat kapott, hozzá ötmillió eurót. A megépítendő akadálymentes integrált Paraparkban ép és fogyatékos gyerekek közösen játszhatnak.
Gratulálunk a Strázsa Tanya üzemeltetőinek! A ParaPark megnyitóján ott leszünk.
– czy-


A szövetség szakmai napja

A koragyermekkori intervencióról rendezett szakmai napot az ÉTA, az Odú és a Korinta Alapítvánnyal karöltve, december 2-án, Útközben címmel. Az alcím pontosan mutatja, mire gondoltak a szervezők: A koragyermekkori intervenció múltja, jelene, jövője.

Három évvel ezelőtt, november 9-én, szakmai konferenciát tartott az ÉTA Országos Szövetség. a koragyermekkori intervencióról. A konferencia határozathozatallal ért véget, amelyben a résztvevők kifejezték akaratukat és aktív elkötelezettségüket egy olyan országos szervezeti rend kialakításában, amely
a koragyermekkori intervencióhoz tartozó egészségi, szociális, oktatási feladatok rendszerezésével,
komplex szolgáltatások elérhetőségének, az ország egész terültére kiterjedő megteremtésével,
a felvilágosítás / megelőző propaganda folyamataival
az ágazati szakfelügyeleti irányítások összehangolásával,
megbízható, áttekinthető és a személyi feltételeket biztosító mechanizmust eredményezhet.

Tovább nem idézem a háromoldalas határozatot, amihez programstratégiát is mellékeltek, aminek célja, hogy a koragyermekkori intervenció-szolgáltatás hatékony, és kellő időben elérhető legyen a rászorulóknak. A stratégiához a program főbb tartalmi elemeit, és ütemezését is mellékelték.
A határozat azzal zárult, hogy az ÉTA Országos Szövetség kezdeményezi a programstratégia befogadását az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes szakállamtitkárságán.

Eltelt három év, és ismét a koragyermekkori intervencióról tartott szakmai napot az ÉTA, az Odú és a Korinta Alapítvánnyal karöltve (december 2.) Útközben címmel. Az alcím pontosan mutatja, mire gondoltak szervezők: A koragyermekkori intervenció múltja, jelene, jövője. A konferencia fővédnöke: Dr. Bekk Mária, az ÉTA Országos Szövetség jószolgálati nagykövete, védnöke: Czeizel Barbara, gyógypedagógus, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetője, az EMMI korai intervencióért felelős miniszteri biztosa.
A megjelenteket az ÉTA nevében Csizmadia László (elnök) és Papp Ágnes (ügyvezető) köszöntötte, a Korinta Alapítvány nevében pedig Magyar Adél (elnök; tanársegéd). Ő tartotta a bevezetőt is, amelyben arról a kutatásról beszélt, amelyet doktori disszertációjához készített: Fogyatékos gyermek-kép a magyar „szülőkönyvekben”. Azt vette górcső alá, hogy maguk a szülők hogyan írnak arról, hogy a családban fogyatékos gyermek van. A szülők könyve forrásértékű a szakemberek számára, nyomon követhető benne a fogyatékos ember-kép és a fogyatékos-lét változása.
Ezt a változást áttekintette a szakma területén is. Azt, hogy a kezdeti medikális, orvosi megközelítést – amikor a betegségen és a rehabilitáción volt a hangsúly –, hogyan váltotta föl a holisztikus szemlélet, amikor a gyermek képességprofilja áll a középpontban. A legutóbbi jogszabályban pedig EMMI 13/2015 (II. 26) már nemcsak a gyermek, hanem a család is a középpontba került.
A gyógypedagógia szakma az 1990-es években már partnernek tekintette a szülőt, 2000-ben pedig közösen működtek együtt a gyermek jobbléte érdekében.

Kereki Judit a 2013-as ÉTA konferencián is tartott előadást. Most A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése elnevezésű projekt szakmai vezetőjeként ismertette azt a nagyszabású munkát, amitől azt reméli a szakma és a kormány, hogy minden gyermek időben megkapja a neki megfelelő koragyermekkori intervenciót, fejlesztést. Közel tízéves kutatás és szakmai tapasztalattal lett először a projekt előkészítője, majd szakmai vezetője.
A kiemelt projekt megvalósítása jövő év februárjában kezdődik, átfutása négy év, 5,5 milliárd forintba kerül. „A projekt célja a korai intervencióban érintett szakmaterületek közötti kapcsolódási pontok kialakítása, illetve a különböző ágazati irányítás alá tartozó intézményes szereplőket összekötő közös irányelvek, protokollok alkalmazása és egy egységes mérési, értékelési rendszer bevezetése. Emellett cél a szakemberek kompetenciáinak növelése, egységes szemléletük formálása és a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.” (netjogtar.hu)
A projekt sarkalatos pontja a gyerekút kidolgozása: kihez, hová kell fordulni, mit kell tenni a szakembernek, biztosítva a szakmák közötti átjárást – egyúttal a szülőt is informálva. A kliensútból indultak ki az elkészítésénél, ki is próbálják, hatásvizsgálattal kiegészítve.
Képzéseket tartanak orvosoknak, védőnőknek, pedagógusoknak (kompetencianövelésezek). Ezek tartalmában már megjelennek a projekt eredményei.
Korszerű diagnosztikai eszközöket szereznek be, irányelveket dolgoznak ki, pl. a terápiák vagy az utógondozás kapcsán, de jogszabályok finomítására is tesznek javaslatot, és a pénzek elosztására is (mindezekről a döntés persze nem a projektben dolgozók kezében van). Foglalkoznak a minőségfejlesztéssel, standardokat alakítanak ki, megállapítják a terápiák evidencia szintjét, filmeket készítenek szülőknek, szakembereknek, amelyeket egy honlapon érhetnek el. Január 1-jétől bevezetésre kerül az új típusú kérdőív, amivel nemcsak a védőnőknek lesz több dolga, hanem a szülőket is bevonják a megfigyelés folyamatába. (Erről bővebben olvashattak az ÉTA- Hírlevél 2015. júniusi számában: Védőnők a koraszülöttek egészségéért.)
Azokra is gondoltak, akik kis településen, a városok szolgáltatásaitól elzárva élnek, rossz élet- és közlekedési körülmények között. Mozgó szolgáltató rendszer kialakítására tesznek javaslatot. A projekt időtartama alatt kisbusszal megy egy-egy team ilyen településre.
„Rendszerszintű működés lesz” – mondta Kereki Judit – és mindazt a tudást, információt, ami a korszerű és hatékony működéshez kell, azt honlapon teszik közzé a szakembereknek.
Ismeretterjesztésre felhasználják a médiát – majd száz kis filmet készítenek –, de tartanak workshopokat, tájékoztatókat is. A nagyszabású projekt összefogója, kedvezményezettje a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (CSBO).
(Külön öröm volt hallani, hogy Kereki Judit projektismertetőjében sok olyan elem volt, amelyeket a 2013-as Éta konferencia résztvevői is megfogalmaztak Programstratégiájukban.)

Kardos Robertina, területi és oktató védőnő (Bp. XV. kerület) a védőnők feladatairól, nehézségeiről és lehetőségeiről beszélt. Előadása elején áttekintette az utóbbi évek szakmájával kapcsolatos rendeleteit. Kár, hogy a szülő kötelezettségét nem mondja ki a törvény – mondta – mert pont az a félszázalék nem viszi szűrésekre gyermekét, ahol eltérő fejlődésű a gyermek. (Azóta ezen változtatott a parlament.) A gyermekjóléti szolgálatok partnerek abban, hogy rászorítsák a szülőket a szűrővizsgálatra. Jónak tartja a megjelent szülői tájékoztatókat: tömörek, informatívak, korcsoportos bontásúak. Komplex segítséget adnak a szülőnek.
Gond viszont, hogy sokszor nem tudják, hová küldjék a gyereket, vagy ha tudják, akkor hónapokat kell várni az időpontra. Gond az is, hogy az ellátórendszer változásairól nem tudnak, ha valami újat létesítenek – akár államit, akár magánt – akkor nem értesítik őket. Visszajelzés sincs, hogy a további vizsgálatra, fejlesztésre küldött gyermekkel mi lett.
(Ezt talán az előbb említett gyermekút megoldhatná, amit a netre föltéve – a megfelelő védelmi rendszerek beiktatásával – csak a valóban arra illetékesek olvashatnak – F. Á.)
Amit dicsért: az EVIR, az egységes informatikai rendszer védőnőknek. Három hónapja használja, nagyon jónak tartja.
Szólt arról is, hogy az új típusú szűrésekkel megnövekedett a feladatuk, ezért a családlátogatások száma csökkent. Viszont, ami jó: a szűrésekhez minden eszközük megvan.

Kalmár Judit, a Nem adom Fel Alapítvány szakmai vezetője, szülőként beszélt arról az időről, amikor még nem volt korai fejlesztés. Fényképekkel indított: Marci fia kicsinek, nagyobbacskának, és most felnőttként egy lakóotthonban. Szívszorító pillanatokat éltünk át, míg őt hallgattuk.
Egyéves korában jöttek rá, hogy valami nincs rendben, ez nem betegség. Önkritikusan beszélt saját tévedéseiről is, ami csak annak tudható be, hogy neki semmit nem mondtak a fia állapotáról, azt sem, hogy mit jó otthon csinálni, mit nem. Ő pl. kétszer annyi ideig tornáztatta, mint ameddig kellett volna: azt hitte, akkor hamarabb fog járni.
Míg orvostól orvosig, szakembertől szakemberig jártak, útjuk során fantasztikus emberekkel találkoztak, és persze találkoztak pont az ellenkezőjükkel is. A bizonytalanságot viselte el a legnehezebben, azt hogy semmit nem tudtak. Pedig csak boldog szülőnek lehet boldog gyereke.
Örül annak, hogy fia bekerült a Bölcsődék Országos Módszertani intézetébe, majd a „Logioviba”, ahogy a gyógypedagógiai főiskola beszédfejlesztő, logopédiai óvodáját hívja a köznyelv. Köszönetet mondott a konferencián jelenlévő Kissné Haffner Évának (gyógypedagógus, korai fejlesztő; ő volt akkor az óvoda vezetője) és Petus Mártának, a BOMI gondozónőjének. (Előadása végén pedig a védőnőknek, gyógypedagógusoknak.)
Marci fián látja, hogy mit ér az életen át tartó fejlesztés: fia ír olvas, filmet vág, méhészkedik, fát ültet és kecskét fej. Az IQ-ja 51-es.

Futó Gabriella, az Odú Központ intézményvezetője, címzetes docens, az inklúzióról szólt a gyakorlatban: Programok és színterek az Odú Központ és a KORINTA Alapítvány koragyermekkori intervenciós ellátásában.
Egyre több család kerül be az ellátásba. Az ODÚ Központ 2000 óta támogatja a családokat. Közös családi programokat rendeznek. Tapasztalataik alapján az eltérő fejlődési ütemű gyerekek és családjuk társadalmi részvételét akadályozza:
a távolság
a kedvezőtlen szociális körülmények,
az elfogadási nehézségek (a többségiek részéről)
az extrém súlyos egészségi állapot (pl. lélegeztető géppel él).
A bölcsődékben korai fejlesztést biztosítanak, vannak integrált bölcsődéik, és van, ahol speciális csoportokban gondozzák a gyerekeket. Hidroterápiás foglalkozásaikat mindig integrált környezetben tartják. A Squash Club Szeged helyet adott az ő OlimPalánták nevű foglalkozásuknak – erről hangulatos kisfilmet is láttunk. Az ötletet Kisinyovból hozta, ahová az ÉTA támogatásával jutott el. Kezdetben odúsok voltak az olimpalánták, szeptembertől már ovisokkal is kipróbálták a módszert: speciális torna, észrevétlen fejlesztés játékos formában, csupa színes tornaeszközzel. Munkájukat a Szegedi Egyetem Gyógypedagógia Karának hallgatói segítik önkéntesként.

Szabóné Harangozó Andrea, tanácsadó szakpszichológus, integrált szülő-csecsemő / kisgyermek konzulens, gyógypedagógus-logopédus. Regulációs zavarok csecsemő- és kisgyermekkorban. A szülő csecsemő / kisgyermek konzultáció helye a kisgyermekkori intervencióban címmel tartott előadást. A csongrádi pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, a korai fejlesztés területén a megkésett beszédfejlődésű gyerekekkel és családjukkal foglalkozik.
Tapasztalatai birtokában tudja, hogy a családoknak pszichés megsegítés kell, kezdetben nem is tudják, hová forduljanak. Ezért ő tájékoztatási protokollt készített. Náluk mindig egy team foglalkozik a családdal: gyógytornász, gyógypedagógus, pszichológus, logopédus. Véleménye szerint a szolgáltatásokat ingyen kellene kapniuk a gyerekeknek.
A tanácsadás segíthet a regulációs zavarok előfordulásakor. (Regulációs zavar: a csecsemőknél, kisgyerekeknél gyakran előforduló alvási, altatási, etetési nehézségek, a túlzó, féktelen sírás stb. — ezekhez, ahogy nő a gyerek, továbbiak is jöhetnek: pl. székelési nehézségek). Ezek a zavarok gyakrabban jelentkeznek a koragyermekkori intervencióra szoruló gyerekeknél. A gyermek, a szülő és környezete ismeretében a tanácsadás sokat segíthet. Szülői megerősítést adnak, ha testvér van, azzal is foglalkoznak – mert rájuk általában nem figyelnek. Véleménye szerint a szakembereknek össze kell fogniuk, legyen kapcsolatuk a gyerekjólétivel, ortopédussal, szemésszel stb. – mindezt a fejlesztése szoruló kisgyermek és családja érdekében.

Pajor-Vincze Katalin, gyógypedagógus, hivatásos nevelőszülő. Előadásának címe: A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés oktatás és gondozás jelentősége a Down-szindrómás gyermeket nevelő családok életében.
Ő mindkét oldalról láthatja a korai fejlesztés előnyeit: két saját gyermeke mellett egy Down-szindrómás gyermek nevelőszülője. A korai fejlesztés a neurológus javaslatára azonnal megkezdhető, és ennek a fejlesztésnek preventív jellege van. A szülő is partner a fejlesztésben, tanácsokat kap az otthoni foglalkozásokra. A fejlesztést az EMMI rendelete szabályozza.

A szakmai nap zárását követően sok kérdést kapott Kereki Judit a folyamatban lévő projekttel kapcsolatban. Élénk eszmecsere folyt arról is, hogy a szakszolgálat munkatársai bemehetnek-e a bölcsődébe megvizsgálni a gyerekeket? Ugyanis sokan úgy vélték, ezt nem tehetik meg, így ezek a gyerekek kiesnek a szakemberek látóköréből. A többség véleménye szerint, igen, bemehetnek, ez a törvényben is benne van, ők is bejárnak. A gyógytornászok szerepéről is hangzott el kérdés, mert ők kimaradtak a koragyermekkori intervenció szakembereinek köréből, viszont a konduktorokról, szomatopedagógusok benne vannak.
Összegezve a napot, egyetérthetünk Papp Ágnes zárszavával: hasznosnak, informatívnak és megismétlendőnek tartotta a rendezvényt.

Kereki Judit közgazdász, gyógypedagógus 2010 óta oktat a Bárczi Gusztáv   Gyógypedagógiai Karon. Kutatási témája a kora gyermekkori intervenciós rendszer   működése és fejlesztési lehetőségei. 2008-ban a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány Korai intervenciós központok fejlesztése című programján belül a korai ellátórendszer működését feltáró TÁRKI-TUDOK Zrt. által végzett kutatási projekt szakmai vezetője volt. 2015 végétől az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megbízásából feladata az EFOP projektek összehangolása, 2016-tól az EFOP 1.9.5. A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése című projekt előkészítésének szakmai vezetője, 2016 májusától a projekt szakmai vezetője.
(forrás: ELTE BGYFK – kormány.hu)


Hogyan integráljunk a bölcsődében? (könyvajánló)

Nagy munkát végzett Petus Márta, mikor megírta és magánkiadásban kiadta: Útjaim… avagy időutazás a bölcsődei kisgyermeknevelésben című könyvét. Munkában töltött életének nagyobbik részét a bölcsődében gondozott fogyatékos gyermekek korai fejlesztésének szentelte.

A szerző életének három fontos állomásáról szól e könyv. Az első 1977-től 2002-ig tart. Nemcsak arról szól, hogy a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetében (BOMI) hogyan kezdtek el kísérleti jelleggel fölvenni és gondozni fogyatékos gyermekeket. Ennél sokkal többről ír: áttekinti szakaszonként a BOMI életét, az ott folyó szakmai munkát 1977-től 2002-ig. 2005-ben végleg bezárta kapuit a kisgyerekek előtt. De előtte még szép éveket élt meg, és elsőként vett föl fogyatékos gyerekeket. Ebben a munkában segített, tanította a gondozónőket Borbély Sjoukje. Nem véletlen, hogy az író könyvét nemcsak családjának, hanem neki is ajánlotta.
A második út már a BOMI utáni időszak. A Látlelet címűben Petus Márta gondozónőket tanít, beiratkozik szociális munkásnak, elvégzi a főiskolát, és mi más is érdekelhetné ott is, mint a család, a gondozónő. Megosztja az olvasóval záró dolgozatát: a bölcsődei integráció negyedszázados történetét dolgozta fel, kiegészítve a végzése óta eltelt új szakmai törekvésekkel, illetve saját reflexióival (a könyv végén bőséges szakirodalmi hivatkozás található). Megkönnyíti ezzel azok dolgát, akik esetleg abban a helyzetben lesznek, hogy „föléleszthetik” a BOMI-t, hiszen ma egyre nagyobb szükség van bölcsődékre.
Aki eljutott a Harmadik utam…? című utolsó fejezethez, meg sem lepődik azon, hogy Petus Márta mesterképzésekor, egyik szemináriumának záró dolgozata témájául a drogprevenciót választotta. Mert a prevenció egyik fontos terepe a család. A bölcsőde is az, ha hozzájárul a család egészséges fejlődéséhez.
Ajánlom a könyvet minden kisgyerekkel foglalkozónak, köztük a szülőknek is. Megismerik a bölcsődében folyó munkát, és kicsit kívülről rálátnak saját életükre a Második út 5. fejezetének olvastán. Sokat segíthet saját útjukat járva.
– ferenczy –


Játszóház a Montágh iskolában

Karácsonyváró játszóházban voltam, Esztergomban. Talán azért játszóház, mert mindent, amit a diákok készítettek most nem jegyre, nem muszájból csinálták, hanem a maguk örömére. Mert a legtöbb tárgy ajándéknak készül, a családnak, rokonoknak, barátoknak.

Nem először járok a Montágh Imre EGYMI-ben. Van óvodájuk, általános iskolájuk, speciális szakiskolájuk. A volt szovjet laktanya épületében leltek otthonra. Legutóbb október jártam itt, amikor átadták az iskola új játszóterét, és köszöntették az elsőosztályosokat. Kedves ünnepség volt, maguk az elsősök is fölléptek. Csöppet sem látszódtak ijedtnek, pedig szép számú vendég nézte és tapsolta őket. Elsősorban szülők, nagyszülők, rokonok, meg barátok. Mellettem fiatalasszony ült, akinek szintén „új” itt a kislánya. A közös táncban, és egy pici, őszről szóló darabban mindig elől van, fejjel kimagaslik a többiek közül. Ügyesen mozog. Egy másik iskolából hozta át, és itt nagyon jó neki. Nem győzi dicsérni a pedagógusokat.
Most Játszóházra voltam hivatalos. Akárcsak az előző ünnepséget, ezt is az iskola szervezte a Fokról Fokra Alapítvány (tagszervezetünk) támogatásával. Jó azt hallani mindkét rendezvénynél, hogy az ÉTA Országos Szövetség is támogatta az ünnepségek megrendezését. Batyikné Csőke Ágnes kalauzol a Játszóház színterein. Az iskola tanára, de mellette az alapítvány elnöke is. A kisebbek még nem a saját fantáziájuk alapján dolgoznak, sablonokból vágják ki a díszeket, majd kifestik, de még a legsúlyosabban sérültek csoportjában is karácsonyi készülődés volt.
Láttam ötletes, sok munkával elkészített textil karácsonyfát, ádventi koszorút, és a polcokon szép díszpárnákat, játékállatokat. (Ha butikom lenne, szerződtetnék is innen egy-két ügyes kezű varrólányt.) Jártam a tankonyhában, ahol karácsonyestét idéző méz- és fahéj illat fogadott. Díszeket sütöttek, díszítettek mézeskalácsból. A fiúrészlegen gyertyatartók készültek éppen, de más míves fémmunkákat is láttam, az asztalosok is karácsonyoztak. A lombfűrésszel kivágott karácsonyfa díszek mellett ott sorakoztak a komolyabb munkák: hokedli, kisszekrény – a vizsgamunkák.
A délelőtt végén az elkészített tárgyakból rögtönzött kiállítás volt a folyosón, a legjobbak jutalmat kaptak. Ebéd után színi előadás következett. A Dobay Márti Színjátéktér előadását nézték meg.
Családias jó hangulatú napon vettem részt, és úgy láttam, a diákok sem bánták, hogy ma arról tanultak: hogyan lehet örömet szerezni másoknak.
– ferenczy


A kisgyermekneveléstől a korai fejlesztésig

Vállalkozó szellemű. Először kalandvágyból, diákként jött Magyarországra Hollandiából 1966-ban. Kíváncsi volt a vasfüggöny mögötti országra. Budapest elvarázsolta, és nem értette a kontrasztot. Azt, ami a határon fogadta az ide jövő nyugatit, és azt, amit a fővárosban tapasztalt.

Ekkor ismerkedett meg leendő férjével. Két-két és fél évig tartott a távkapcsolat, majd következett a házasságkötés. Bár ortopedagógusként nagyon jó állása volt Amszterdamban, az egyetem paedológiai, azaz gyermektudományi intézetében, ahol nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkozott, nem habozott Magyarországra költözni.
Albérletben kezdte az életet, hogy kipróbálja magát, még a házasságkötés előtt. Dolgozott: a KLM (holland légitársaság) vezérigazgatójának gyerekei mellett volt bébiszitter, hollandra tanította őket. Nem tudott magyarul (de tanult), és egy év múlva már a Lóczyban dolgozott.

Bébiszitterkedés után a Lóczy
A bébiszitterkedés után váltani akart. A maga naiv módján úgy gondolta: hat unokatestvér volt a családban, pelenkázni remekül tud, így hát jelentkezett munkára egy bölcsődében. Ott tudta meg, aki nem beszél magyarul, az nem foglalkozhat gyerekekkel. Azt ajánlották: menjen el a Lóczyba. Felhívta Pikler Emmit, aki kíváncsi lett a kapitalizmusból idevetődött ortopedagógusra.
Itt most kitérőt kell tenni azok kedvéért, akiknek fogalmuk sincs arról, mi az a Lóczy. A Lóczy utca Budapesten, a II. kerületben. ltt volt a Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete (CSOMI – bár így senki nem emlegette). Igazgatója dr. Pikler Emmi gyerekorvos volt (1902–1984), aki olyan módszert dolgozott ki az állami gondoskodásban élő gyerekekkel való foglalkozásra, amivel elkerülhető a hospitalizáció: személyre szabott volt, minden gyereknek volt saját gondozónője, pótolandó az anya–gyerek kapcsolatot, amit Pikler Emmi nagyon fontosnak tartott. A gyermek nyugodt, biztonságos légkörben, saját ütemében fejlődhetett. Pikler Intézetre 1988-ban változott a neve. Mára már ez is megszűnt. Helyette a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány által fenntartott Pikler Bölcsőde lett, azzal a kisgyermeknevelési szemlélettel, módszerrel, ami a Lóczyt mindig is jellemezte.

Második, majd harmadik diploma
„Gyönyörűen gondozott gyerekeket láttam – mondja Sjoukje. – Észrevettem, hogy mindegyiknek volt saját gondozónője, de persze ott sem mehettem a gyerekek közé. Kezdetben gyerekmegfigyelési jegyzőkönyveket gépeltem, aztán megtanultam megfigyelni a gyermekeket tevékenység közben – és akkor már benne voltam a szakmában. Olvastam, tanultam, és másfél év után már tudtam magyarul is. Nagyon hiányzott a saját családom, és ők pótolták azt. Amikor szültem, annyira természetes volt, hogy gyerekeim orvosa a Lóczy főorvosa, Vincze Mária lesz.”
Sjoukje a gyes alatt beiratkozott a gyógypedagógiai főiskolára (akkor még így nevezték), mert a szocialista Magyarország nem fogadta el holland diplomáját. Közben cikkeket is írt arról, amit a Lóczyban tanult. Aztán megszerezte harmadik diplomáját: gyermekpszichológus lett (ma már klinikai gyermek-szakpszichológus). Amikor úgy gondolta ismét eljött a váltás ideje egy pályázaton jelentkezett a gyógypedagógia főiskola pszichológiai intézetébe. Első menetben nem vették föl, mert a párttitkár azt mondta: a szocialista törvények nem engedik, hogy a főiskolán kapitalista világból jött ember dolgozzon. Elkeseredésében visszament Hollandiába, hogy ő bizony ide többé vissza sem jön, ahol nem kell a három diplomájával, az angol tudásával, a tapasztalatával. A férje nem hagyta annyiban a dolgot, ügyvédet kerített, aki a főiskola ügyvédjével együtt – mindenféle paragrafusokra hivatkozva — bebizonyította: nincs akadálya az alkalmazásának. Ment a telefon Hollandiába: jöhet vissza.

A korai fejlesztés kezdeti lépései
A főiskola intézetében azt kérték tőle: a Lóczyban tanultakat, Pikler Emmi módszereit, illessze be az akkor kidolgozandó korai fejlesztésbe (a koragyermekkori intervenció szókapcsolatot csak néhány éve használja a szakma.) Egy teamben hárman voltak, szemelvénygyűjteményt készítettek; kezdték bevonni a szülőket a gyermekkel történő munkába – ez akkoriban még szokatlan volt. Az intézeti munkán kívül anyaotthonban is dolgozott. Az anya–gyerek kapcsolatot olyan fontosnak tartotta, hogy a doktoriját is ebből írta.
1985-ben kongtak a bölcsődék az ürességtől. Az akkori Egészségügyi Minisztériumból megkeresték Lányiné Engelmayer Ágnest – ő már akkor is név volt a gyógypedagógiai szakmában –, hogy sérült gyermekek bölcsődei felvételének lehetőségével foglalkozó embert keresnek. Így került Sjoukje a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetébe (BOMI), ahol nagyon szép időszakot töltött. Egy évig külön csoportban gondozták a sérült gyerekeket, majd egy év után integrálták őket, alakultak a vegyes, azaz integráló csoportok, itt és máshol az országban. Hosszú videót készítettek arról, hogyan folyik a munka ilyen csoportban. Czeizel Barbara ekkor Vácon dolgozott, ő is a korai fejlesztéssel kezdett foglalkozni. A váci és más kórházakból akkor még sok vak, koraszülött gyermek került ki. A két gyógypedagógust összehozta a közös érdeklődés és Sjoukje nyugati tapasztalatai. Sjoukje addigra elsősorban vak gyerekekkel foglalkozott, mivel a Pikler Intézetben sikerrel fejlesztett egy vak kislányt. Cikket is és könyvrészletet is írt róla. Ezután szakcikkeket írt a korai fejlesztésről, a bölcsődei integrációról, sőt publikációs lehetőséghez juttatta az ezzel foglalkozó gondozónőket is. Idővel tanfolyamokat is indítottak gondozónőknek e témakörben, később a Budapesti Korai Fejlesztő Központ szervezésében.

Tanítás és tanácsadás
„Személyesen is tanítottam sok gyógypedagógust és gondozónőt, de egy problémával nehezen birkóztunk meg: a gyógypedagógusok úgy viselkedtek, mint pl. a logopédusok. Kivitték a gyereket a csoportból, és nem adtak át semmi információt azzal kapcsolatban, hogy mit csinálnak és miért, sem a gondozónőknek, sem a szülőknek. Etűdök címmel ezért csináltunk filmet: négy gyerek komplex integrációját mutattuk be úgy, hogy a gyógypedagógus fejlesztő foglalkozása csak egy része volt ennek a folyamatnak. Az egyik bomis gyerek volt, a három másik a XVIII. kerület egyik bölcsődéjéből való.” (Kár, hogy a rendszerváltás lázában megszűnt a BOMI, hiánya ma is érezhető, és kár hogy ezek a filmek nincsenek fenn a neten. Sjoukjének vannak meg DVD-n.)
Sjoukje mozgalmas élete az ELTE szociálpolitikai tanszékén folytatódott, kezdetben rehabilitációs pszichológiát tanított szociális munkásoknak, később már minden pszichológiai tárgyat, kivéve a szociálpszichológiát. A sérült gyerekekkel és szüleikkel való foglalkozást sem hagyta abba. Amikor Czeizel Barbara megalapította a Budapesti Korai Fejlesztő Központot, Sjoukje mellette volt, s idővel munkatársnak is belépett. Gyógypedagógusként és gyermekpszichológusként, rendszerszemléletben gondolkodva, sokat foglalkozott a sérült gyerekek családjával, a szülőkkel és a testvérekkel is.

Nyugdíjban. Nyugdíjban?
Amikor búcsút vett az ELTE-től, 2003-ban, Hollandiába ment vissza, és ott dolgozott egy évig, mert hívták. Az ottani bölcsődei körökben a Pikler-módszerre voltak kíváncsiak. Egy bölcsődéket működtető közalapítványnál kapott állást. Tanított, és közben létrehoztak egy-két holland Pikler-csoportot: a munkát hosszabb távra is dokumentálták, és Pikler neve Hollandiában is fogalommá vált.
Visszajötte után sem állt le: a Budapesti Korai Fejlesztő Központban folytatta munkáját, most már a halmozottan sérült gyerekek nappali ellátásával is foglalkozva, majd szupervizorként az addigra nagyra nőtt központ munkatársainak mentálhigiéniájával kezdett foglalkozni. Utolsó (?) könyvét a Budapesti Korai Fejlesztő Központ adta ki 2012-ben: A szülők és mi – Szakmai és személyes összegzés a korai intervenció alapvető kérdéseiről és kommunikációs dilemmáiról.

Végül néhány szó a családról
Oly sok szó esett a szakmáról, hogy csak a beszélgetés végén kérdeztem rá Sjoukje saját gyerekeire. Ők persze már felnőttek. Egyik fia sem választotta Sjoukje, vagy mérnök férje szakmáját: közgazdász-kertészmérnök, informatikus és szociológus lett belőlük. Ám a párválasztásnál, mintha az édesanyjukra gondoltak volna: gyermekpszichodráma-terapeutát, neuropszichológust és óvónőt választottak. A Borbély házaspárnak nyolc unokája van, velük is foglalkozik Sjoukje. Ott jártamkor épp az egyik kicsi lányt hozta el a bölcsődéből. Azt ugye írnom sem kellene, hogy a Pikler bölcsődéből?
Végül azt kérdeztem: „Soha nem bántad meg, hogy eljöttél Hollandiából?”
„Dehogynem, többször is. Pikler Emmi csecsemőotthonában például nagyon nehezen szoktam meg az ottani hierarchiát, s amikor úgy látszott, hogy nem vehetnek föl a gógypedagógiai főiskolára dolgozni, szintén el akartam hagyni az országot. Mégis itt vagyok…”
Sjoukje a mai napig holland állampolgár. Letelepedési engedéllyel él Magyarországon.
Ferenczy Ágnes


Fülemüle programot mindenkinek

Létrejön Magyarországon az értelmi sérült tanulók számára a módszertanában speciális, a hatékony társadalmi integrációt elősegítő erdei iskolai program és kapcsolati hálózat az erdei iskolák és az értelmi sérült diákok oktatási intézményeinek együttműködése révén.

A címben megfogalmazott óhaj jutott eszembe, míg hallgattam Gánt-Bányatelepen a Fecskepalotában a Fülemüle programról beszélőket. Székesfehérvárról, Kömlődről, Martonvásárról és még jó néhány helyről jöttek. Többnyire pedagógusok. Legmesszebbről Németh Márta jött, Vámosújfaluból.
Orbán Péter, a Fecskepalota ügyvezetője (Szép Jelen Alapítvány) adott otthont az erdei iskolával foglalkozó pedagógusok, szakemberek tanácskozásának. A Fecskepalota kimondottan a fogyatékos emberek üdülőhelyének épült ezelőtt 22 évvel. Orbán Péter ismertette a Fülemüle program koncepció- és stratégiai tervezetét – ez utóbbi a fenntartható fejlődést szolgálná.

A Fülemüle program célja:
»Két önálló szervezeti-intézményi kör szakmai együttműködésének támogatása: az erdei iskolák és a „speciális oktatási-nevelési feladatokat” ellátó iskolák köre (a sajátos nevelési igényű tanulók, az értelmi sérült, látássérült, hallássérült, mozgássérült, autista diákok óvodái és alapfokú oktatási intézményei, valamint a fenti speciális szükségletű diákokat integráltan nevelő-oktató óvodák és oktatási intézmények).«
Közös munka a KOKOSZ-szal (Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége).
Az ő programjuk minőségbiztosítással rendelkezik. Ilyen minősítést akarnak a Speciális Erdei Programnak is.
A program tervezete, célja fenn van a Fecskepalota honlapján: www.fecskepalota.hu.

A Fülemüle program víziója: „Első lépésként létrejön Magyarországon az értelmi sérült tanulók számára a módszertanában speciális, a hatékony társadalmi integrációt elősegítő erdei iskolai program és kapcsolati hálózat az erdei iskolák és az értelmi sérült diákok oktatási intézményeinek együttműködése révén, amely magas és egységes színvonalon biztosítja az értelmi sérült tanulók tevékenységbe ágyazott ismeretszerzését, és környezettudatos magatartásuk megerősödését. A modell megismételhető jó gyakorlatot nyújt a program kiterjesztésére más fogyatékossággal élő tanulók csoportjai és iskolái bevonására a társadalmi integráció jegyében.”

Orbán Anikó (Martonvásár) arról beszélt, hogy a KOKOSZ minőségbiztosított programja kis változtatással alkalmazható a speciális programra is. A tanácskozáson ott volt a KOKOSZ elnöke is, Mécs Csaba. A KOKOSZ támogató nyilatkozatában vállalta, hogy támogatja, terjeszti a Speciális Erdei Iskola eszméjét, hogy minél több erdei iskola megismerje ezt a programot.
De miért ne lehetne közösen erdei iskolát tartani a speciális szükségletű tanulóknak és a többségieknek? Egy ilyen, mindenkinek élményt adó program remek alkalom az érzékenyítésre. A kérdésből mondatok lettek, a mondatokból pedig kibontakozott az integrált Fülemüle program is. Két szép példát (videót) láttunk erre: a martonvásári Együtt-Értük Alapítvány (Pápay Ágoston iskola és kollégium) integrált ökoiskolai programokat tart, a vámosújfalui Búzavirág Alapítvány pedig integrált ökotáborokat, ahol a fogyatékos emberek tanítják a kézműves technikákat, a többségi iskolákból érkező gyerekeknek.
A Fülemüle programok elsősorban értelmi fogyatékos tanulókra szabottak, de adaptálhatók más fogyatékossággal élő tanulókra is, és saját felmérésük az SNI-seket oktató iskolákban, valamint a leendő szolgáltatóknál (KOKOSZ tagok) azt mutatja, hogy most kb. öt hónapon át van erdei iskola, pedig kellő reklámmal egész évben lehetne, és erre az ötletre a pedagógusok is fogadókészek. Gondoljanak csak a havas téli tájra, madáretetők készítésére! A stratégiai cél ugyanis a fenntartható fejlődés. Szponzorokat is kell találni a programhoz, mert az SNI tanulók többségének családja nem dúskál a pénzben. Ezt a tanácskozás résztvevői hozzászólásukban (sajnos) megerősítették.
Végezetül álljon itt, hogy kik is kezdeményezték a Fülemüle programot:
• Szép Jelen Alapítvány Fecskepalota Gánt-bányatelep, Orbán Péter ügyvezető, gyógypedagógus • Együtt Értük Alapítvány, Martonvásár (Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium, Martonvásár), Orbánné Molnár Anikó kuratóriumi elnök, igazgató, gyógypedagógus • Búzavirág Alapítvány, Vámosújfalu, Németh Márta az alapítvány kezdeményezője, otthonvezető, gyógypedagógus — Gánt-bányatelep, Fecskepalota: 2016. november 18-án.
Ferenczy Ágnes


Fejlesztő iskola: ahol élni tanítanak

A súlyos-halmozottan sérültek gyerekeket azelőtt felmentették az iskolába járás alól. Az „azelőtt” a 2006 előtti időkre vonatkozik. Ez az év ugyanis mérföldkő a gyerekek és családjuk életében. Törvény írta elő, hogy iskolába járhatnak, sőt kell járniuk.

Az eltelt tíz évre emlékezett az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány) két konferenciával. Az egyiket a meghívott szakembereknek, a másikat a „nagyközönségnek” tartották, utóbbira olyan érdeklődők is elmehettek, mint én (dec. 1.). Nem bántam meg az ott töltött időt. Dr. Kiss László, az EMMI szakszolgálati és gyógypedagógiai referense A fejlesztő nevelés-oktatás kialakítása az állam oldaláról címmel tartotta a nyitó előadást: visszatekintést az állam (a jog) szemszögéből.
Dr. Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karának főiskolai docense, élharcosa volt a fejlesztő iskolának, ahol, mint mondta: élni tanítanak. A fejlesztő nevelés-oktatás kialakulásának szakmai előzményeiről és folyamatáról szólt, személyes emlékeket is felidézve. Visszament 1980-ra, a korai fejlesztés kezdetére, 1993-ra, amikor az egészségügyből átkerült a fogyatékosságügy a szociális törvénybe. Az évek során változott az orvosok szemlélete a fogyatékossággal kapcsolatban, és változott közben a gyógypedagógiai szakma maga is.
Javítani való még mindig van, hiszen hiába mondja ki a törvény, hogy kötelező iskolába járni a súlyos-halmozottan sérülteknek, ha kiskapukat is hagy. Márkus Eszter idézi azt a kutatás, melyet az EMMI támogatásával készítettek Jenei Andreával, Révész Ritával közösen. (A TASZ beadványa is ebből idéz.) A súlyos-halmozottan fogyatékos tanulók 33{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a tanul iskolai keretek között heti 20 órában. 19{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}, otthon: átlag 6,6 órában; 48{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} bentlakásos szociális intézményben, átlagosan 7,6 órában kapnak tanítást. Ezen pedig változtatni kell, hiszen látszanak az eredmények. Itt egy pillacsapás is eredmény — mondta Márkus Eszter.
(A TASZ e a hiányosságok miatt tavasszal az ombudsmanhoz fordult vizsgálatért, Márkusék kutatásával nyomatékosítva kérését.)

Amin változtatni kellene
Felrémlik nekem egy évekkel ezelőtti panasz, amikor hajszálra ugyanezek miatt fordultak civil szervezetek az akkori oktatási miniszterhez, Magyar Bálinthoz. Hazamenve előkeresem az archívumból a 2008. szeptemberi ÉTA-Hírlevél Sikertörténet: Fejlesztő iskola c. cikkét. „Kifogásolják, például, hogy a heti húszórás iskolai fejlesztés kevés, mert a szülő továbbra is kénytelen ápolási díjon maradni. (A súlyos, halmozottan sérült gyerek nem tud egyedül iskolába járni, s neki nincs napközi.) Annak sem örülnek, hogy a fejlesztő iskola nem csak tanintézetekben lehet. Lehet például fogyatékosok ápoló-gondozó otthonában és fogyatékosok rehabilitációs intézményében is. A nyílt levél aláírói közül néhány: Kézenfogva Alapítvány, Pordán Ákos; ÉTA Országos Szövetség, dr. Rubovszky László; De juRe Alapítvány, dr. Kálmán Zsófia; Budapesti Korai Fejlesztő Központ, Czeizel Barbara stb.”
A képzés-fejlesztés tartama is változott az elmúlt tíz év során. Biztató, hogy a Bárczin három féléves, gyakorlatorientált továbbképzés lesz azoknak, akik még nem tanultak a súlyos-halmozottan sérült gyerekek neveléséről, fejlesztéséről. (Sajnos az oktatási jogok biztosának előadása elmaradt, pedig érdekes lett volna meghallgatni az ő véleményt is.)

A kétkedőket is meggyőzné
A legnagyobb tapsot Selek Dorina kapta. A Vakok Általános Iskolájának kerekes székes tanulója beszélt az iskolában töltött mindennapjairól, Tóth Mónika pedagógus és a számítógép (kivetítő) segítségével. A fejlesztő iskola hasznosságában kétkedőket is meggyőzte volna a vidám, boldog Dorina előadása, iskolai életének bemutatása: érdemes volt bevezetni ezt a nevelési-fejlesztési formát.
A szülő oldaláról is megismerhettük a fejlesztő iskolát. Élő Fruzsina fia, Jancsi, szintén a vakok iskolájába jár. Pszichológus édesanyja sorolta a stációkat, amiken keresztülmentek, egészen addig, míg eljutottak Jancsi mostani iskolájába, ahol a kisfiú jól érzi magát, barátai vannak, fejlődik, ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik ezen az úton segítették őket. Természetesen azt sem hallgatta el, mi nem tetszik neki, reméli, a döntéshozók változtatni fognak.

Az elfelejtett Csillagház
Az előadások után hozzá lehetett szólni az elhangzottakhoz, Lányiné Engelmayer Ágnes szintén a régmúltra emlékezve korrigált: nem 1993-ban, hanem már jóval előbb, 1973-ban kezdődött a szemléletváltás a gyógypedagógiában, szintén a szülők nyomására. Akkor, amikor létrejött a Csillagház a III. kerületi Csillaghegyen, a Ráby utcában. (Megalakulását nagyban támogatta a gyógypedagógiai főiskola rektora, Illyésné Kozmutza Flóra és a főiskola Pszichológiai Tanszékének munkatársai, elsősorban Lányiné, Engelmayer Ágnes. Nyolc évig kísérleti jelleggel működött, kidolgozták e gyermekek fejlesztő programját, meghatározták az elsajátítandó ismeretek körét, módszertani útmutatóval. – a szerk. megjegyzése) Sajnos a konferencián senki nem képviselte a Csillagházat, és előadó sem volt tőlük. Pedig az eltelt évtizedek alatt nemcsak új épületet kaptak, hanem maga a fejlesztés-nevelés is megújult, és a digitális eszközök is helyet kapnak a fejlesztésben.
A délután további részében jó gyakorlatok hallottunk a fejlesztő iskolában dolgozó pedagógusoktól. A szavaknál is többet értek a jó gyakorlatokhoz kapcsolódó videókon látott mosolygó gyerekarcok. Az FSZK kiadványt készít a konferencián elhangzottakról, ami letölthető lesz a honlapjukról: www.fszk.hu.

– ferenczy –


Érzékenyítés a Gátőrházban

Születésnapot ünnepelt idén a Sérültekért Alapítvány Százhalombattán. 25 évesek voltak.

Jól döntött Baranyi Pálné alapítvány tevő, mikor az első szabadon választott képviselőtestület tagjaként első évi tiszteletdíját, százezer forintot, a Sérültekért megalapítására fordította. Cseh Kornélné Éva pedig jó választásnak bizonyult: ő lett a kuratórium elnöke, és nyugdíjba vonulásakor büszke lehetett arra, hogy mi mindent valósítottak meg elnöksége idején. Utódja Komlós Péter is azon munkálkodik, hogy az alapítvány – megőrizve eddig értékeit –, minél prosperálóbb legyen. Gátőrháznak hívják a helyiek az alapítvány Szellő utcai telephelyét, mert a vízügy tulajdona: hajdan itt lakott a Duna vízállását, a gát állapotát vigyázó őr. Egy dolgot nem tudott Éva elérni: hogy az alapítvány birtokába kerüljön a gátőrház. Ez a szándék most is megvan.

Különleges ajándék karácsonyra
A Gátőrházban zajlik az élet. Az udvaron gyülekezünk. Mindjárt nyitják a kemencét, amiből a rakutechnikával készült tárgyakat veszi ki Angyalné Czeczon Zsuzsa. Civilben ő a Támogató Szolgáltatás vezetője, de itt mindenki mindent csinál. A kemence ürítése előtt Zsuzsa beöltözik: hőálló kötény, szemüveg, nagy csipesz, amivel felülről benyúl a tűztérbe, kicsippenti a sokszor alig megfogható, fehéren izzó kis tárgyakat, ledobja őket a homokba. A többiek azonnal homokot szórnak rájuk. Várni kell, míg hűl, majd vízzel megspriccelni. Ámuló szemünk előtt lassan előtűnnek az angyalkák, a gyertyatartó tálkák. Szépek. Különlegesek. A Dunamenti Erőmű rendelte tőlük, akik kapják, örülhetnek a különleges karácsonyi ajándéknak.
„Rendes” kemencét már láttam, de ilyet még sosem. A japánoktól terjedt el az technika, ők a teaivás szertartásához használták, a zen buddhizmushoz is köze van – ehhez nem értek, így hát nem írok róla. De azt megértettem, hogy e tárgyak készítésénél mind a négy elem jelen van: a föld, tűz, víz és a levegő. Nem várjuk meg, míg minden kerámia megkapja végleges színét. Bemegyünk a házba körülnézni. Czuppon Gabriella intézményvezető kalauzol: az ÉTA ügyvezetőjét, Papp Ágnest és engem.
Nosztics Józsefné Teréz keramikus, és egyik aktív munkatársa, a Down-szindrómás Volárovits Ágnes mutatja nekünk a polcokon sorakozó kerámiákat: égetés előtt, égetés után. Csak ismételni tudom magam: szépek, érdekesek, örülök, hogy az ÉTA pályázatán nyert az alapítvány: mázat vettek belőle és a szövőszékhez új hengert. Ági megmutatja kedvenc amforáját, azt is megengedi, hogy képet készítsek róla. A kezdetektől, 25 éve van itt, minden munkát tud, ami az alapítványnál megtanulható: sző, vesszőt fon, kerámiázik, és aktív tagja az alapítvány Felhőjárók mozgásszínházának. De ez utóbbiról majd később.
Most még nézegetjük a kerámiákat, beszélgetünk. Megtudom, hol mindenhol szoktak árulni, Kapolcson, a Művészetek Völgyében rendszeresen megfordulnak, de már Ausztriában is vásároztak. Később beszélgetek a negyvenes éveiben járó, Tiringer Istvánnal. Szklerózis multiplexe miatt került az alapítványhoz. Vállalkozó volt, de saját szakmáját nem tudta folytatni betegsége miatt. Derűs, vidám férfi, két gyereke és a felesége várja otthon, és ő mindent megtesz, hogy állapota ne romoljon. Azt mondja: barátokra lelt itt. Jó közösség ez, jól érzi magát a Gátőrházban.

Kézművesség és bérmunka
Megyünk tovább a másik kis házba, ketten szőnek az egyik szobában, és ugyanott feltűnik egy asztalka, ami a sarokban van, távol a többiektől, az asztallap szélére függőlegesen rongyszőnyeget erősítettek, hogy se ki, se be ne lehessen látni. Kristóf ül a rongyszőnyeg mögött, autista. Gyöngyöt fűz, megengedi, hogy a gyöngyöket lefotózzam.
A polcokon mindenféle eladásra szánt szőnyegek, díszpárnák, gyerekek kedvencének való állatkák, és még ki tudja milyen, ajándékozásra, emlékezésre jó csecsebecse. Vevőre várnak. A másik szobában valaha a kosárfonók ültek, most az autók ülésébe való lengéscsillapító rugók két végére húznak műanyag kupakot. Fix bérmunka. Ez jó, az ezért kapott pénzre lehet számítani. Az év végén jutalmat is tudnak adni a dolgozóknak. Ötletesen megoldották, hogy ne kelljen egyesével kézbe venni a rugókat. A kosárfonásról sem mondtak le: megtalálták a helyét, és ha nem is naponta, de hetente, kéthetente arra is sor kerül. Tapasztalták: jó, ha időnként „forgatják” az embereket: azaz időnként más-más munkát végeznek.
Az alapítvány nappali ellátását harmincan veszik igénybe. Munkavégzés kétféle van: 1. fejlesztő-felkészítő: ez munkaviszonyt is jelent, végső célja a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedés, öten dolgoznak így; 2. munka-rehabilitáció: célja az egyén addig megszerzett testi-lelki képességeinek megőrzése munkavégzéssel, és (ha lehet) felkészítése a fejlesztő-felkészítő munkára: ezt 7-en végzik. Harminc nappali ellátottjuk van.

Érzékenyítés mozdulatokkal
Ebéd után vagyunk. Gyülekeznek a Felhőjárók mozdulatszínház tagjai. Holnap fellépésük lesz. Az Egészségügyi Minisztérium Államtitkárságára mennek, ahol a nagyteremben a XII. Betegjogi konferenciát tartják. A Magyar Rákellenes Liga honlapján ezt olvastam az előadásról: „Az előadások között a Felhőjárók drámacsoport előadását nézték meg a résztvevők. A Felhőjárók produkciója országos szinten is egyedülálló, szavak nélküli színház, mely alapvető érzéseket közvetít a mozdulatok, gesztusok erejével. Különlegességük abban rejlik, hogy felvállalják érzéseiket, őszinte, hiteles az előadásuk. Arra tanítanak, hogy mi is bátran merjük kifejezni érzéseinket.” (http://rakliga.hu/; nov. 26.)
Sok elismerést kapott már a Felhőjárók, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Írországból például elhozták 2012-ben az Európai Művészeti Fesztiválról a nemzetközi Drámadíjat, 2013-ban pedig két rangos nemzetközi elismerést is elnyertek. A város nyári Summerfest ünnepségének állandó szereplői, költészetnap nem múlik el úgy, hogy ők ne lépnének fel. Emlékezetes volt, mikor idén a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttessel léptek föl. A YouTube-on is érdemes megnézni a produkciót.
Mindez Szélpál Stefi drámapedagógusnak (az alapítvány munkatársa) és Rédli Évának (óraadó) köszönhető. Többször láttam már mozdulatszínházi próbát és előadást a Gátőrházban. Megfogja az embert az a büszkeség és öröm, ami az arcokon tükröződik, miközben arra koncentrálnak, hogy a mozdulatok szépek, pontosak legyenek. Az ilyen pillanatok mindig meggyőznek a művészetterápia fontosságáról sérülteknek, épeknek egyaránt. Egy-egy előadás fölér egy érzékenyítő tréninggel.
De nemcsak a Felhőjárók érzékenyítenek, a Gátőrház egész megléte, az ott dolgozó sérült emberek mindegyike érzékenyít akkor, amikor kézműves foglalkoztatásokat tartanak évek óta. Megtanítják, hogyan kell gyöngyökből karkötőt fűzni, hogyan készül vesszőből a kosár, és mire való a szövőszék. Jönnek óvodások, iskolások és velük a felnőttek is. Jó helyen töltik az időt.
Ferenczy Ágnes


Civil szervezetek kommunikációja

Meetupon voltam. Magyarul találkozón. De mert a digitális médiában jártas fiatal, Laza Bálint a Média 2.0 Meetup szervezője, talán azért az angol megnevezés (igaz, ők külön írják). A találkozó moderátora (kérdezője) Topolay Gábor volt.

A téma: a civil szervezetek kommunikációja, marketingje. A beszélgetés négy résztvevője közül két ember volt valóban jártas e területen: Fodor Kovács Éva (Bátor Tábor), Romet Balla Ágnes (S. O S. Gyermekfalu Magyarország). A két hölgy profi reklámszakember, ez a szakmájuk, a versenyszféra világából mentek át a civil szektor speciális területére. Dely Géza (Nem Adom Fel) teljesen járatlan e világban, Gusztos Péter (Suhanj) most tanulja, de alapítványuknak volt már egy-két jó dobása. Dely Gézáéknál még kommunikációval, adománygyűjtéssel foglalkozó szakember sincs, de mióta a kávézót üzemeltetik (Nem Adom Fel Cafe & Bar) már elgondolkodott rajta, hogy kellene. Bármilyen hihetetlenül hangzik, 2016-ban kapták az első vállalati adományt, kétmillió forintot. A Suhanjnak ez jobban megy: vállalati támogatásuk összege évről évre nő.

A beszélgetésből az derült ki, hogy vigyázó szemünket az Egyesült Államokra vetjük, mert ott nagy kultúrája van az adományozásnak. Ötleteket fogásokat lehet tőlük tanulni – mondta Gusztos Péter –, ők például a jótékonysági futás ötletét onnan hozták. Gerillataktikával indultak: a semmiből hogyan lehet valamit csinálni. Amiben jók voltak, hogy rájöttek arra, egy jól körülhatárolható közegben (futóverseny résztvevői), hogyan lehet kitűnni: a Suhanj ciánkék matricás pólóival.
Bár ezen a piacon nem ugyanaz a vásárló és a fogyasztó, de a kampány felépítése ugyanaz, nincs különbség a versenyszféra és a civil szerveztek marketingje között – állítja az S. O. S képviselője. A Bátor Táborból ezt másképp látják: Van – mondja Fodor Kovács Éva – rengeteget kell kérni és köszönni. Gusztos azt mondja, hogy ők eddig a Facebookon adtak hírt magukról, meg szórólapoztak, de ez változni fog. Dely Géza pedig úgy véli: valamit eladni az szakma. Náluk ehhez értő ember nincs, ők önerőből építkeztek, az alapítványt abból a pénzből hozták létre, amit a fogyatékos emberek „összezenéltek”. Abból indultak ki, hogy nekik nagy tapasztaltuk van abban, mit jelent nem feladni. Ezt akarták /akarják megtanítani a többségieknek. És ők nemcsak kérnek: Böjte Csaba alapítványának nyolcmillió forintot zenéltek össze egyik koncertjükön. Adni a többségieknek valamit, ezért hívták meg Nick Vujicicot is. Egy nagyobb rendezvényükhöz viszont bevonnak profi szakembereket is, ilyenek az Aréna-beli koncertek.

Arra kérdésre, hogy van-e verseny az ilyen típusú szervezetek között, a válasz igen, de etikusan, kulturáltan. Az S. O. S. képviselője bosszantónak tartja, hogy van négy-öt olyan civil szervezet, amelyeknek nagy hátszele van, ők nem tudnak labdába rúgni. Dely Gézának különvéleménye volt: Az egész élet verseny, de ő nem a versenyben, az együttműködésben hisz, közösségi teret akarnak, ahol a sérült ember a VIP. Gusztos véleménye is más: talán jobb lenne, ha nagyobb lenne a verseny a civilek között, mert az arra kényszerítené őket is, hogy ringbe szálljanak. Elszomorítja, hogy az állammal kell versenyezniük. Példát is mond rá: cégek kórházaknak vesznek olyan eszközöket, amelyeknek megvétele az állam dolga lenne.
A magyar adományozási kultúrával kapcsolatban elhangzott, hogy az emberek a legkevesebb erőfeszítést igénylő megoldást választják, a telefonos adományozást. A Bátor Tábor jónak tartja az 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-kok felajánlását is, de most kicsit izgulnak: mi lesz ezekkel, ha a NAV tölti ki az adózók helyett az adóbevallásukat?

Az önkéntesek foglalkoztatásáról jó és rossz tapasztalatok hallottunk, de több volt a jó. Megbízhatónak kell lenniük, mert ha valaki fél évre elkötelezi magát, majd két hónap múlva otthagyja őket és a munkát is, amit elvállalt, az nincs rendjén. Gusztos – ő hozta a legtöbb amerikai példát – azt mondja, hogy ott ez is másképp van. Ha képviselni akarsz egy civil szervezetet önkéntesként pl. egy futóversenyen, azért fizetned kell, és ha nem gyűjtöd be a kilométerek „eladásából” származó pénzt, amit válltál, akkor levonják a folyószámládról. Viszont az egyik szervezet pénzügyi igazgatója négy órában végezte ezt a munkát fizetés nélkül, a napi munkája után, és ez nem kivételes eset ott.
Dely szerint lehetne hatékonyabban csinálni a reklámot, de attól fél, akkor elveszítenek valamit, mégis, a kávézó miatt profi bevonásán gondolkodnak. Gusztos szerint folyamatos kommunikáció kell a támogatókkal, és meg kellene tanulni a pénzről nyíltabban beszélni, és kérni is direktebben. Itt mindenki felhördül, ha azt hallja, hogy x forintot költöttek adománygyűjtésre. Amerikában azt tartják, ha az összegyűlt pénzből harminc százalék alatti a gyűjtésre fordított összeg, akkor az tisztességes kampány volt. Ami még nagyon fontos: az átláthatóság (transzparencia, ahogy trendiül mondják), pontosan leírni, mi mennyibe kerül, és nyilvánosságra hozni.
Az S. O. S-nél az éves költségvetésük 80{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a bérre megy. Ezen felhördülnek az emberek, pedig a gyerekházakban dolgozóknak bér kell. Az amerikaiaktól megtanulta az elszámolás lebontását, azt, hogy hogyan kell eldugni az elszámolásban a bérköltségeket (akkor ők is ugyanolyanok, mint mi – a szerk. megjegyzése). Delynek etikai problémája van: mennyit költhet kampányra azért, hogy neki több legyen? Ezért sokáig nem is pályáztak uniós pénzekre.
Az érzékenyítés szót Gusztoséknál nem szeretik, ők szemléletformálásnak nevezik. Dely Géza szerint divat lett. Sokszor olyanok csinálják, akiknek semmi közük a fogyatékosságoz. Ezzel két baj van: nem hitelesek, elveszik a fogyatékos emberek munkáját, pénzét. Náluk külön csapat van erre, a húsz ember mindenféle fogyatékossági ágat képvisel hitelesen. Szerették volna, ha tananyag lesz belőle a megfelelő életkorban, de ez a tervük nem sikerült.
A magyar társadalom önkéntességével, adományozási kultúrájával kapcsolatban az igazat Dely Géza mondta ki: Sikeressé akkor válunk, ha a társadalom elfogadja a fogyatékosság és a halál tényét. Ez utóbbi azért hangzott el, mert hagyatékozásról is szó esett (ház, vagyon stb.). Nálunk még ritka, hogy valaki halála után a javait egy civil szervezetre hagyná. Dely szerint a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknél előfordul, hogy a gyermeküket ellátó civil szervezetre hagyják az élethosszig tartó ellátás fejében. A magyar társadalom kamaszkorban van, az elmúlt időszakban változott a fogyatékosság megítélése, és a társadalom hozzáállása a fogyatékosság tényével kapcsolatban. Fel fogunk nőni a feladathoz. F. Á.


Újratervezés… Újratervezés… Újratervezés…

„Az autistákra nagyon rossz hatással tud lenni, ha valamire számítanak, és nem az történik.”
(Csonka Gábor)

Úton vagyunk, adventi vasárnapokon, régóta látott rokonokat keresünk fel, akiket az élet távol sodort tőlünk. Manapság egyszerű: ott a GPS, beírjuk a kiindulás adatait, utána a célt pontos címmel, és követjük az utasításokat: „Forduljon balra! – Még 600 méter, forduljon jobbra!” stb. Aztán – mivel nem frissítettük a szoftvert –, egy új útszakaszt nem ismer föl a rendszer, és mivel nem követtük régebben még aktuális utasításait, ez hallható: „Újratervezés!” Ha pedig hirtelen változott a forgalmi helyzet – baleset, dugó, elterelés – hiába a GPS, önállóan kell döntenünk. Nem hajthatunk bele például az előttünk álló kocsisorba, mert mi arra akartunk menni, és a GPS is ezt az irányt javasolta. Felmérve a helyzetet tervezünk újra, saját kútfőnkből.
Ha autista gyermekünkkel együtt indultunk útnak, aki jól ismeri a megszokott útvonalakat, ez az újratervezés fokozott figyelmet igényel, belekalkulálva a hirtelen változással kapcsolatos oly gyakran előforduló szorongásait, értetlenségét: „Miért van dugó? Mikor lesz vége? Most miért erre megyünk?”
Nemrégiben hunyt el Nóra utolsó nagyszülője, a jászkiséri Nagymama. Egy éve az apai távozott, a nagyapák már évekkel ezelőtt. Nóra most kezdi mondogatni: „Hiányzik a Kocsis mama, meg a Borics mama is. De ő már nem tudott főzni.” Majd kis gondolkodás után: „Milyen jó, hogy mi még fiatalok vagyunk.” „Igen, mi még fiatalok vagyunk” – nyugtatjuk meg. „A nagyik visszaköltöztek az angyalkákhoz” – próbáljuk oldani érezhető aggodalmát. És újra meg újra a „Mi lesz velük, ha mi már nem leszünk?” – sokszor felmerülő és jószerivel megválaszolatlanul hagyott kérdése.

Életünk során minduntalan olyan helyzetek elé állít bennünket a sors (és ha szabadok vagyunk, akkor szabad döntéseink okán lényegében mi magunk vagyunk a sors), hogy eredeti elképzeléseinket – rajtunk kívülálló okok miatt – nem tudjuk megvalósítani. A „csak azért is” hozzáállás nem vezetne sikerre. Ha pedig mégis keresztül próbáljuk vinni tervünket, lehet, eltévedünk, inkább rombolunk, mint értéket teremtünk. Harmónia helyett diszharmónia vesz bennünket körül, ami további utunkban csak akadályt jelenthet. Gondoljuk csak végig, hányszor kellett újratervezni életünket, csak az autizmus diagnózissal történő szembesüléstől kezdődően a felnőttkorig. És nekünk szülőknek, segítőknek, szakembereknek kell az újratervezés mestereinek lenni, mert – ahogy a fent olvasható mottó is erre utal: ők alig, vagy egyáltalán nem képesek újratervezni. A szülők vállát kettős teher nyomja: ők tolmácsai, menedzserei is gyermekeiknek, helyettük is „újratervezni”, és az új irányokat kell velük elfogadtatni. Életük, életünk végéig, ahogyan a Teremtő, az annyira mellőzött ősi „GPS” eleve elrendelte, utunkat kijelölte.
De újra kellene tervezniük a testvéreknek, unokatestvéreknek, közeli vagy akár távoli rokonoknak is – tisztelet a (tapasztalatom szerint sajnos ritka) kivételnek – sérült, autista testvérükhöz, unokatestvérükhöz stb. stb. eddigi többnyire tartózkodó, ha nem éppen elutasító viszonyukat.

Honnan szerezhetünk mindezek leküzdéséhez erőt?
Rúmi, a Kr. u. 13. században élt perzsa szúfi misztikus filozófus és költő, a Fíhi má Fíhi, azaz Van, ami van című művéből, talán Jézus születésének csodájával kapcsolatos legszebb gondolatát idézem:
„A testünk olyan, mint Mária, mindenki egy Jézust rejt magában. Ám ha nem érint meg minket a fájdalom, nem születik meg a mi Jézusunk. Ha éltünk során sosem találkozunk a szenvedéssel, [Jézus] eltávozik tőlünk azon az úton, ahol érkezett. S mi ott állunk kifosztottan, elszakítva tőle.” (Dr. Annemarie Schimmel: Jesus und Maria, 149.)
Lassan kihalnak mellőlünk őseink, érdekes, először mindig a férfiak, nagyapák, apák, nagybácsik, aztán az asszonyok. Ők tovább bírják, mert feladatuk a gondoskodás, ami élteti őket. Amíg van kiről. Fogyatékos gyermekről talán az örökkévalóságig is tudnának. Jókai Anna írja az Éhes élet című regényében: „Mi lesz vele… mi lesz vele? Ha én halok meg előbb? Túl kell élnem, az ő érdekében, ha csak egy nappal, ha csak egy órával is, de túl kell élnem, és a szükséges minimális cselekvőképességgel kell túlélnem!
Aztán az egyedül lét csupaszsága, mint a karácsonyfa lecsupaszított ágai, amiről először az édességet, diót, mogyorót csipegetjük le, aztán, ahogyan az ágak a téli szoba melegétől száradnak, lehajlanak, vízkeresztkor már a díszek is le-leesnek. Leszedjük, dobozba zárjuk őket, eltesszük jövő ilyenkorra.

Újratervezzük az elkövetkezendő esztendőt, mint minden évben, és keressük, min kéne változtatni. Van, amin nem lehet, nem áll hatalmunkban, csak a feladattal való együttélés monotonsága és a végtelen szeretet tartja bennünk a lelket. Azt mondják ilyenkor, advent heteiben, közeleg a szeretet ünnepe, és ez félrevezet bennünket. Belevetjük magunkat a hiperszuper marketek polcai közé, és igyekszünk megfelelni… Minek is? Szeretetadás és
–kapás utáni vágyunk tagadhatatlan, de szeretetet nem lehet vásárolni, bármilyen sok csecsebecse kínálja magát megvételre.
Ami hiányzik, az a születésben – amit karácsonykor ünneplünk –, a Jézus születésében vetett hit. Ő a felénk áradó szeretete révén túlélt, és túlél mindent és mindenkit, „erősebb a gyűlöletnél” is. (Az idézet Tim Guénard azonos című könyvéből való. A kötet idén jelent meg a Szent István Társulatnál.) Gondoskodik rólunk azáltal, hogy – meghagyva szabad akaratunkat – a törvényt betölteni jött el. Újra kéne tervezni hátralévő életünket az ő tanítása szerint, amíg nem szippant be bennünket egyre éhesebben az édes élet üressége, „s mi ott állunk kifosztottan, elszakítva tőle”.
Kocsis Alajos


Verbalio: Segítség a nem beszélőknek

Nagy gond az, ha nem tudja az ember, mi jár a gyerek/felnőtt fejében. Ezen sokféle augmentatív és alternatív kommunikációs eszköz segíthet. Ilyen eszköz volt a PictoVerb, aminek forgalmazása átmenetileg szünetel. Viszont megérkezett a sokkal többet tudó Verbalio.

Mindkettő megalkotója Zsombori Balázs, aki az elmúlt egy évben sok-sok közönségtalálkozón vett részt. A felhasználók észrevételeit, kéréseit elraktározta, majd szabadidejében, meg éjszakákon át tökéletesítette, új funkciókkal bővítette az első verziót, a PictoVerbet.
Amikor Balázs megmutatta, mi mindenre alkalmas a Verbalio, engem egyszerűen lenyűgözött. Nemcsak azért, mert a képek szebbek, az elrendezésük logikusabb, és könnyebb mondatokat készíteni vele, hanem azért is, mert ezt azok a mozgássérültek is használhatják, akik nem tudják pontosan irányítani a kezük mozgását, és csak egy idő után képesek fókuszálni a kiszemelt ikonra. Aztán ott van a másik része is a Verbaliónak: lehet gépelni vele – és a Balázs által megalkotott szoftvernek hála –, ki is mondja a legépelt mondatokat GPS minőségben. Nem kell tehát a kommunikációhoz „jóanyám hangja” – ahogy a támogatott kommunikációval (FC) társalgó Pataki Panka írta blogjában (http://pankagyongyei.eblog.hu/).

Az új augmentatív kommunikációs eszköz bemutatása a november 26-i Autizmus napon történt. Akik látták, azoknak tetszett. Remélem, hírét viszik. De bemutahatták volna akár egy sztrókról szóló konferencián is. A nem beszélők különféle súlyosságú csoportjai válogathatnak a menük között.
Azoknak, akik értenek a számítógépes alkalmazásokhoz, szoftverekhez, leírom egzakt módon, hogy mi mindent tud a Verbalio kétféle szoftvere.

Verbalio képes változat:

  • Segítő és fejlesztő szoftver androidos táblagépre, okostelefonra, képi kommunikációt használó beszédben akadályozottaknak
  • Beépített magyar nyelvű Nuance Vocalizer Expressive beszédszintetizátort tartalmaz
  • 4000 db. beépített SymbolStix® rajzos ábrából álló képkészlet, ami a felhasználó igényeihez és adottságaihoz igazodóan állítható össze
  • Saját képpel és hanggal is bővíthető
  • A megjelenő képek száma, a gombok mérete beállítható
  • Használható egészmondatos üzenetek azonnali megszólaltatására (úgy, mint a PictoVerbnél, pl. „Boldog vagyok.”), vagy mondatrészekből történő önálló mondatalkotásra (pl. „Hideg – tejet – szeretnék – inni”).

Verbalio írásos változat:

Segítő szoftver androidos táblagépre, okostelefonra, íráskészséggel rendelkező, beszédben akadályozottaknak
Magyar nyelvű, ékezetes billentyűzetet tartalmaz
Beépített magyar nyelvű Nuance Vocalizer Expressive beszédszintetizátort tartalmaz

A begépelt szöveg azonnal megszólaltatható (párbeszédben való részvétel), vagy elmenthető későbbi használatra (felkészülés pl. orvosi vizsgálatra, utazásra, vásárlásra stb.).
Bővebb információ és megrendelési lehetőség: www.verbalio.com.
– fá –


Hírek röviden

Hasznos tudnivalók, érdekességek, rövid beszámolók elsősorban tagszervezeteink mindennapjaihoz kapcsolódóan.

Magyar Adél kitüntetése

Örömmel adunk hírt arról, hogy Szeged városa Magyar Adélt Szociális Munkáért Díjjal tüntette ki a Szociális munka napja alkalmából. Magyar Adél a Szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvány (KORINTA) kuratóriumi elnöke, az alapítvány létrehozója, fenntartója az ODÚ Központ Pedagógiai Szakszolgálatnak. Őt és a másik két díjazott munkásságát Botka László polgármester méltatta, és biztosította őket arról is, hogy az önkormányzat a jövőben is támogatja az ágazatot.
Gratulálunk a kitüntetéshez!

Koraszülöttek világnapja: november 17.

Orvosi szempontból a 24. héttől beszélünk szülésről, előtte vetélésről. Ám egyre több, korábban született babát tudnak életben tartani orvosok. A neonatológusoknak a 300-400 grammos újszülöttek életben tartása a legnagyobb feladat. De hiába vannak mindenről gondoskodó orvosok, ápolónők, hiába vannak modern eszközök, a túl korán világra jött csecsemőknek csak 30-40 százaléka megy haza egészségesen. A többiek kora-kisgyermekkori intervencióra szorulnak.
A koraszülés több ok miatt lehetséges. Az orvosok fontosnak tartják, hogy tudják a várandós anyák, hogy nekik mit kell tenniük azért, hogy gyermekük a megfelelő időben jöjjön a világra. Pl. táplálkozzanak egészségesen, ne dohányozzanak, ne igyanak alkoholt, kerüljék a cicák simogatását (a toxoplazmózis nevű betegség kórokozója miatt), és ami sajnos nem nagyon lehetséges: kerüljék a fertőzéseket. Akár ez utóbbi is elindíthatja a szülést idő előtt.

35 év beszédjavítás: Az óvodások nemezből készült képeinek kiállításával ünnepelt a „logiovi” – a köznyelv hívja így az ELTE Gyakorló óvodáját, amelyet 1981-ben nyitottak meg. Lelkes, elkötelezett, és az újra mindig kész szakemberei vannak. A nemezképek ötletét Norvégiából hozták.

Galéria a Kőfaragó utcában

Féltem: bezárt ajtóval, lehúzott redőnnyel fogad a Kabinet Galéria. Öröm: nyitva vannak. Megkapaszkodtak a piacon. Mikor betértem, épp elment egy vevő. Kár, hogy nem kérdeztem meg, mit vett, mert más nem jött. Igaz, nem sokkal zárás előtt voltunk.

Az Éta-Hírlevélben már írtam a galériáról, nem sokkal nyitásuk után. Budapesten, a VIII. kerületi Kőfaragóban utcában van a boltjuk. Bár közel van a nagykörút, mégis kiesnek a városi nyüzsgésből. Pedig érdemes erre járni, nem csak a Kabinet miatt. Megújult a környék. Szépen felújították a Gutenberg tér szép szecessziós épületét. Aki rég járt erre, meglepődik, milyen hangulatos kis hely lett a lerobbant térből, bekerített, tenyérnyi kis zöld parkocskával közepén.
Nagy a választék, de a legszebb áruk az Igazgyöngy Alapítványtól érkeztek. Keresztszemes hímzéssel telefontokok, kulcstartók, díszpárnák. A Lámpás ’92 Alapítványtól táskák, csokoládék az autistabarát Kockacsoki manufaktúrától; gyönyörű képeslapok, szintén az Igazgyöngytől, kerámiacsengők a budapesti Down Alapítványtól, és ki tudja még minden. Majd’ elfelejtettem a kedvencemet: a falra ragasztható képeket (bármikor könnyedén eltávolíthatók) szintén az Igazgyöngytől. Cigány gyerekek színes álmai képbe festve. Mesések. Gyerekszobába valók.
Csak azt tudom ajánlani: térjenek be a Kabinet Galériába – melyet a RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány tart fenn – nem fogják megbánni. Karácsony után is találnak majd kedvükre való vásárolni valót.
– ferenczy –

25 éves jubileumot ünnepelt a Budapesti Korai Fejlesztő Központ.

A budapesti Átrium Film-Színházba hívta a náluk megforduló régi és az új szülőket, gyerekeket. Ha mindenki eljön, az Arénát kellett volna kibérelni. A központban az eltelt negyedszázad alatt majd tízezer család kapott komplex ellátást. Itt az Átriumban ismerősök ölelték meg egymást, rácsodálkoztak a már nagyra nőtt gyerekre, fényképeket nézegettek. Emlékeztek.
Az ünnepség elején amolyan pályaáttekintő beszélgetés volt Czeizel Barbarával, a központ vezetőjével, múltról, jelenről és a jövőről. Barbara remek interjúalany. Szinte kérdezni sem kell. A beszélgetés után Till Attila: Tiszta szívvel c. filmje volt a „bónusz” a vendégeknek. A film végére megérkezett Fenyvesi Zoltán is, az egyik főszereplő. Ő is 25 éves, és az első korai fejlesztést kapók egyike. Vele is beszélgethettek az ünnepség résztvevői.
Gratulálunk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ minden dolgozójának, és további sikeres munkát kívánunk!

Miniszteri elismerés

A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket december 16-án, Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pro Voluntarius, az Esélyteremtésért, a Szent Kristóf- és a Pro Caritate díjak átadásán mondta: „amink van, azt általában kaptuk, és ha kaptuk, akkor tovább is adhatunk belőle.”
A díjazottak között volt Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánja. Gratulálunk az elismeréshez!

AOSZ Info-pontok nyíltak

Az Autisták Országos Szövetsége irodákat nyitott vidéki városokban Info-Pont névvel. Az irodák az autista embereknek, családjuknak, szakembereknek és a többségi társadalom tagjainak adnak felvilágosítást, tájékozódást, e mellett kapcsolatépítésre is alkalmasak. Ebben az évben Nagykanizsán, Székesfehérváron, Veszprémben, Vésztőn, Szegeden és Salgótarjánban nyíltak Info-Pontok, ezeket a jövő évben továbbiak követik.

Hozzászólások lezárva.