Hírek
Önpusztítás helyett: ésszerű képzés és értékteremtő foglalkoztatás
Kampány az Európai fogyatékosügyi paktumért
Az ÉTA és a bajor kapcsolatok
Tanácskozás a betegek jogairól
Vándorkiállítás
Megépült Tibor Háza Csömörön
Akik az elfogadásért dolgoznak
Mégis, kinek az érdeke?
Parlamenti képviselet
A FIDESZ-KDNP országos listáján a parlamentbe jutott Tapolczai Gergely, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének eddigi ügyvezető igazgatója. Az új képviselő szerint ezzel végre magasabb szintre kerül a fogyatékosok képviselete, ami azért is előnyös, mert rengeteg a megoldandó kérdés. A FIDESZ-KDNP-nek már az előző ciklusban is volt képviselője, aki a fogyatékosok ügyével foglalkozott: Hirt Ferenc, aki most is bejutott a parlamentbe.
Precedens értékű pernyerés
Precedens értékű pert nyert a Kézenfogva Alapítvány, az Autisták Országos Szövetségével és a Szimbiózis Alapítvánnyal közösen működtetett Ne Hagyd Magad! Antidiszkriminációs program keretében. Egyértelmű döntés született a fogyatékos emberek foglalkoztatását régóta bizonytalanná tévő kérdésében. A Kézenfogva Alapítvány közérdekű igényérvényesítés keretében jogorvoslatért fordult a Fővárosi Bírósághoz. A bíróság ítéletében állásfoglalása szerint a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személyek gondnokuk közreműködésével munkaviszonyt létesíthetnek.
Árnyékjelentés a Caucustól
Árnyékjelentés készül arról, hogy hogyan hajtotta végre a kormány a parlament által elfogadott ENSZ-egyezményt (2008), mely a fogyatékos személyek jogait rögzíti. Az egyezmény elfogadása után két évvel jelentést kell készítenie a kormánynak annak végrehajtásról. A kormány azonban ezzel adós maradt. A civil szervezetekből álló un. Caucus csoport vállalta, hogy elkészíti az egyezmény hazai szintű végrehajtásáról szóló árnyékjelentést. A csoport rendszeresen ülésezett, egyeztetett a többiekkel, és hamarosan kész lesz az értékeléssel. Lehet, hogy az árnyékjelentés előbb elkészül, mint a kormány hivatalos beszámolója.
Vizuális tájékoztatás
Szükség lenne a metrón vizuális utas tájékoztató rendszer kiépítésére, amely jól láthatóan figyelmezteti a siket és hallássérült utasokat a szerelvény ajtóinak záródására. Dr. Szabó Máté ombudsman egy korábbi jelentésében már rámutatott arra, hogy az akadálymentesítés során kevéssé figyelnek a siketek és nagyothallók speciális szükségleteire, holott mostani formájában számos tájékoztatás, figyelmeztető jelzés számukra hozzáférhetetlen. Szabó Máté felkérte Budapest Főváros főpolgármesterét, hogy kötelezze a BKV-t a szükséges intézkedések megtételére.
Képzés és foglalkoztatás másképpen – ez a ÉTA Országos szövetség megvalósíthatósági tanulmányának lényege. Csak értékteremtő, fenntartható, biztos és távlatos munkalehetőségeket biztosító fejlesztéseket és beruházásokat szabad támogatni és ez a fogyatékos emberek munkába állítását megcélzó programokra is igaz.
Hosszú évek óta hálás témája a közéletnek – a szak- és tömegkommunikációnak és humánpolitikusoknak – a képzést és foglalkoztatást serkentő elméletek és gyakorlati megoldások hirdetése, elfogadtatása. Közben hatalmas pénzek emésztődnek, az élelmes ötletgazdák zsebei pedig szűknek bizonyulnak, de az egész társadalmat érintő gondok a csökkenés helyett makacsul növekednek. Az állami pénzen megvalósuló és semmilyen megoldást nem jelentő képzések, a vállalkozási kedvet sorvasztó pénz- és adópolitikai környezet hat-nyolc éve zuhanórepülést eredményez.
Nincs ez másképpen a fogyatékossággal élő emberek és családjaik sorsának alakulásában sem. Az e körbe tartozó értelmi sérüléssel élő emberek fontos – számunkra különösen fontos -helyzetén, az elmúlt években politikai lózungként ható, igen költséges akciók az értelemszerű bukások mérföldköveinek bizonyultak.
Tekintsünk erre a magunk okozta tragikus helyzetre először általánosságban, és az sem árt, ha az érthetőség kedvéért a süllyedés okait konkrét példával is illusztráljuk.
Nem akarok túlzottan visszanyúlni a múltba, inkább egy friss példával próbálom meg érzékeltetni közgazdasági-üzleti megközelítéssel is bemutatható idiotizmusunkat.
A napokban nyílt meg Nyíregyházán az indonéz állatvilágot bemutató hatalmas őspark, ahol a mesterségesen kialakított indonéz természeti környezet ejti ámulatba a nagyérdeműt. Többmilliárdos beruházás végeredményeként ennyi a legkevesebb. A bizonyára európai uniós pénzekből is megvalósult beruházás azt a hamis képzetet kelti, hogy ez nem miénkből épült, hanem ahogy mondani szokták: “ez uniós pénz!”. (Valószínűleg valahol a hála és köszönet megnyilvánulását is elvárják tőlünk.)
Föl sem merül az emberek gondolkodásában, hogy “ez bizony a mi pénzünk!”
Ellenérték!
Ha úgy tetszik: vételár!
Ezekért a hazánkba csordogáló uniós pénzekért ugyanis eladtuk, valami ködös üzletpolitikai globalitás oltárán elsorvasztottuk egész nemzetgazdaságunkat, és teret adtunk olyan, többnyire kereskedelmi és szolgáltató vállalkozásoknak, amelyek csillogó-villogó bőséggel kápráztatnak. Látványos csomagolásba rejtik a kétes minőséget, roskadásig rakható bevásárló kocsik kínálatával a gondtalanság hamis érzetét keltik, és a pénz, amit a kasszánál kifizetünk, tartalmazza azt a profitot, amelyet a szóban forgó kereskedő és szolgáltató a világ másik részén, tőlünk távol, beruház. Rögtön megjegyzem, hogy mindezt ésszerű természetességgel teszi, hiszen ez az érdeke.
Az ő érdeke!
De csak az ő érdeke!
Mi pedig versenyképességünk, talpon maradásunk, hazai vállalkozásaink fejlesztése és támogatása helyet bemutatjuk az indonéz állatvilágot.
Megjegyzem, a saját állatvilágunkat sem ismerjük. Emlékezetemben él, hogy 10-12 éve részt vettem egy civil kezdeményezésű nevelőszülői hálózat szervezésében és működtetésében. Egy Tisza-vidéki családot költöztettünk Zala megye egyik falujába, az ott kialakított nevelőszülői házba. A család vitte magával az Alföld és a Hortobágy őshonos állatait is. A zalai falu lakosai és gyermekei tátott szájjal csodálták a soha nem látott állatokat.
Ennyit Indonéziáról!
Talán még annyit, hogy ez a beruházás semmilyen értéket nem teremtett: Bármikor számon kérhető “trendjóslatom”: biztos jövőképe a ráfizetéses működtetés.
Persze azt nem vitatom, hogy a beruházás folyamatában részt vett néhány ember – emlékeznek?: az “ötletgazdák” – akiknek a zsebe ez esetben sem maradt üres.
Ígértem, hogy először általánosságban közelítek a témához. Következzék tehát az engem / minket most kiemelten érdeklő értelmi sérüléssel élő emberek és családjuk helyzete. Vélelmezem, hogy összességében mintegy 230-250 ezer emberről van szó. Az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb családokról és emberekről. Ha a társadalmat összetartó kohéziós erők minden eresztékükben recsegnek-ropognak, akkor az e társadalmon belül fogyatékossággal élő emberek és családjuk kohéziós kötődései fokozottabban amortizálódnak – a néhány kiemelkedően áldozatkész és a keresztény erkölcsöt magatartásukkal példázó ember, szakember, általában névtelen hős tiszteletben tartandó harca ellenére. Ez tehát a mai magyar valóság. De a menekülés útja a jobb, élhetőbb Magyarországba nagyon jól, világosan megfogalmazható. Csak értékteremtő, fenntartható, biztos és távlatos munkalehetőségeket biztosító fejlesztéseket és beruházásokat szabad támogatni… és természetesen hozzáigazítva a képzési programokat. Különbségtétel nélkül, fogyatékossággal élő és szerencsésebb embertársaik esetében egyaránt.
Az ÉTA Országos Szövetség várja a lehetőséget, hogy kompetenciával rendelkező döntéshozói körben bemutathassa komplex foglalkoztatási tervét, amelynek megvalósításával 204 új munkahelyet hoz létre, működtetésével értéket teremt, fenntarthatóságot és piacképességet biztosítva.
Elkészült az ÉTA Agrárlánc programja
Terjesztendő hír döntéshozóknak, pályázatkiíróknak, nemzeti fejlesztésért felelősöknek, általában felelősséget érző embereknek, szervezeteknek
Elkészült egy képző-, foglalkoztató program, melyet az ÉTA Országos Szövetség menedzsmentje, valamint kertészmérnökök, élelmiszeripari szakmérnökök, pénzügyi- és adószakértők dolgoztak ki. Másfél év alatt elkészült szellemi termékről van szó, amelynek tulajdonosa – és hitünk szerint jövőbeni megvalósítója és működtetője – az ÉTA Országos Szövetség lesz.
A PROGRAM
– neve: ÉTA Agrárlánc
– célja: hasznosítható képzés és a versenyszférában megvalósuló munkahelyteremtő –
foglakoztatás
– szakmai területe: agrárium
– foglalkoztatottak száma: 152 fogyatékossággal élő ember és 52 szakember
– funkciója: piacképes árutermelés
– vállalkozási forma: szociális vállalkozás
– termékkínálat: prémium minőségű (bio)termékek
– beruházási szükséglet: 950 millió Ft
– egy munkahelyre vetített beruházási költség: 4 657e Ft.
Rubovszky László
Egy évvel ezelőtt, az ÉTA utolsó száma még az európai parlamenti választások előtt készült. Az eredményt mindenki tudja: Kósa Adám bejutott a parlamentbe. Azóta történt vele egy s más. Például az, hogy Strasbourgban megválasztották az újraalakult Disability Intergroup elnökévé, alelnöknek pedig Göncz Kingát (2009. december 16.).
Először fordult elő, hogy fogyatékossággal élő és ráadásul az Európai Parlamentbe újként bekerült képviselő tölti be az elnöki posztot. A fogyatékosügyi frakcióközi csoport az előző parlamenti ciklusban informális szereppel és jogkörrel rendelkezett, de Kósa Ádám célja, hogy jelentősebb szerephez jusson az Európai Parlamentben.
Időnként hírt hallottunk arról, hogy milyen ügyekben emelt szót a fogyatékos emberek védelmében. Mi most a legutóbbiról számolunk be. Arról a levélről, melyet közösen írt az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) vezetőjével, Yannis Vardakastanissal. A levél az Európa Tanács elnökének szólt. Levelükben arról írnak, hogy az európai fogyatékosügyi paktum része kell, hogy legyen az Unió hosszú távú stratégiájának, mely 2020-ig tartalmazza a tagállamok cselekvési tervét. Ahogy levelükben fogalmaztak, leköteleznék szervezeteiket, és rajta keresztül 65 millió fogyatékos embert Európában, ha a stratégia kapcsán alkalom nyílna a tárgyalásra, és részt vehetnének a további munkafolyamatokban.
Kósa és Vardakastanis közös megbeszélést szorgalmaz José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével és Herman Van Rompuy-val, az Európai Tanács elnökével.
*
Talán még emlékeznek rá olvasóink, hogy az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) aláírásgyűjtést kezdeményezett 2007-ben, amelynek célját így határozták meg: “Mi, fogyatékossággal élő európaiak felszólítjuk az EU-t, a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, hogy a civil társadalom valamennyi szereplőjével szoros együttműködésben végleg száműzze a hátrányos megkülönböztetést az európai történelem évkönyveibe!”
Ez annyit jelent, hogy az Európai Parlament törvényben rögzítse a fogyatékossággal élő emberek jogait. Hogy ne legyen gazdag ország és szegény ország fogyatékos embere között különbség. Több mint egymillió aláírást adtak át ünnepélyesen Brüsszelben, 2007 októberében. Törvény azóta sem született.
Most az EDF és a Disability Intergroup azt szeretné, ha a 2003. és 2010. közötti időszakra vonatkozó Európai fogyatékosügyi stratégia folytatása, az Európai fogyatékosügyi paktum, épüljön a be az Unió hosszú távú, 2020-ig tartó stratégiájába.
Ennek érdekében a Disablity Intergroup és az EDF 2010. januárjában elindította egyik legfontosabb kampányát, amelynek célja, hogy a parlament legkésőbb 2011 tavaszán fogadja el az Európai fogyatékosügyi paktumot.
A paktum célkitűzései között szerepel:
– az európai politikák és jogszabályok tükrözzék a fogyatékos emberek szempontjait is
– elérhető és egyértelmű célkitűzéseket fogalmazzon meg a foglalkoztatás, a szociális ellátás és a
szociális védőháló
kiépítése terén
– az ellenőrzés és a hatásvizsgálat szükségességét a különböző programokban
– a tagállamok és az EU intézményei közötti együttműködés biztosítása a fogyatékosságügy
kapcsán
– vonják be az érdekvédelmi szervezeteket a döntéshozói folyamatokba.
(Forrás:
http://fidesz.hu/nyomtathato.php?Cikk=146766
;
EPP-HungarianPress; ÉTA-archívum)
Sok-sok év telt már el hogy a Regens Wagner Alapítvánnyal (Dillingen) és a Lebenshilfe (Kempten) bajor ernyőszervezetekkel szoros, baráti és szakmailag gyümölcsöző kapcsolatokat teremtettünk. Szövetségünk tagszervezeteinek vezetőivel közösen szervezet bajor látogatásaink, az ott szerzett szakmai tapasztalatok, képzési módszerek a foglalkoztatás, valamint a nevelés-gondozás területein olyan adaptációs célokat szolgáltak, melyek a hazai terjesztés, ÉTA Hírlevelünkben történő megjelentetés és szakmai konzultációk tárgyaként a tagszervezeteink nagy részénél ténylegesen hasznosultak.
Ilyen előzmények segítették azt, hogy a célzott képzést és értékteremtő foglalkoztatást egy konkrét projekt megvalósíthatóságán keresztül bemutató “ÉTA Agrárlánc” program kivitelezésében való részvételt ajánljunk fel bajor partnereinknek. A projekttel kapcsolatos dokumentumok megküldése és az előzetes ajánlati levélváltásokat követően a konkrét tárgyalások első fordulójára ez év április 25-30 között került sor az NCA támogatásának segítségével.
A szóban forgó szociális vállalkozás lényegét 204 fő foglalkoztatása jelenti, amely létszámból 152 fő értelmileg sérült ember. A vállalkozási tevékenység: agrártermékek feldolgozása és értékesítése, ez utóbbi belföldön és elsősorban Németországban.
A rendelkezésre álló komplex megvalósíthatósági terv volt az április 25-30 közötti tárgyalások tárgya és természetesen a vállalkozás azon feladatainak számbavétele, ahol az együttműködési terv realitássá érhet.
A Regens Wagner Alapítvány, valamint a Lebenshilfe tartományi szervezet vezetőivel folytatott, a közös megvalósítást és működtetést célzó tárgyalások sikeresek voltak. A Regens Wagner Alapítvány agrárfoglalkoztatási tapasztalatai, a magyarországi mezőgazdasági termőterület, a termékek értékesítésének logisztikai feladataiban való aktív részvétel bel- és külföldön egyaránt, mind-mind a megvalósítás sikerét erősítik.
A bajor tartományi Lebenshilfe is az együttműködést szorgalmazó pozitív tartalmú nyilatkozatot tett.
Természetesen mindkét partnerünk várja, hogy legyen olyan magyar szereplő (uniós pénzügyi alapokat kezelő pályázatkiíró, vagy költségvetési pénzek rendeltetését meghatározó központi szakigazgatási szervezet, illetve kormány) amelyik felkarolja és a kölcsönös érdekek megfogalmazása mellett financiális eszközökkel támogatja a megvalósítást.
Ez a projekt mintaértékű tartalmával kínálja a célirányos képzés és az értékteremtő foglalkoztatás gyakorlatának európai uniós szervezetek bevonásával történő megvalósíthatóságát, a fenntartható gazdaságosságot és – költségvetési pénzügyi eszközök beruházás célú felhasználása esetén – az állami érdekek (adók, illetékek, jövedékek) meghatározhatóságát.
Dr. Rubovszky László
A betegnek jogai vannak – de ezt csak 1990 után tudtuk meg. Addig csak úgy, minden jog nélkül jártunk orvoshoz, írattunk föl gyógyszert, szóval csak úgy elvoltunk. Azt hihetnénk, mostanára minden megváltozott attól, hogy 1997 óta egészségügyi törvényben lefektetett jogaink vannak, sőt, betegjogi képviselőnk is van.
Minden nem változott meg, de változások vannak, legalábbis ezt szűrtem le A jogok érvényesülése az egészségügyben elnevezésű konferencia végén, amelyet az Európai betegjogi nap alkalmából rendezett a Nemzeti Egészségügyi Tanács. A konferencián kiderült, törvényhozásban már megint példamutatók voltunk: mi voltunk az úttörők az 1997-ben, a betegjogok törvénybe iktatásával.
De ezzel mintha ki is merültünk volna, és a végrehajtására nem lett volna erőnk. Erre mondhatnánk azt is, hogy ez a betegek szubjektív érzése, de ha a törvény előkészítésében részt vett dr. Kapócs Gábor mondja, akkor érdemes rajta elgondolkodni. Ma már nem dolgozik a minisztériumban, hanem a Lege Artis Medicinea orvostudományi folyóirat (LAM) főszerkesztője. Idézi azt az uniós összehasonlító felmérést, amelynek hazai konklúziója ez: jogaink vannak, de azok érvényesítése kevésbé ment át a gyakorlatba, ellentétben azokkal az uniós országokkal, ahol ugyan később született meg az egészségügyi törvény, mint nálunk, de a törvény szelleme a gyakorlatba is átment. Kapócs Gábor idézte Vitrai József, az Egészségmonitor Kft. vezetőjének tanulmányát, amiben azt írja: hogy bár sok tekintetben javultak az elmúlt húsz évben az egészségügy mutatói, de az ellátás egyenetlenségei miatt egy kisvárosnyi ember halt meg ebben az időszakban.
Vojnik Mária, aki a törvény megszületésekor az Egészségügyi Minisztérium államtitkára volt, beszédében a örömről szólt: örülni kell a törvénynek, és annak is, hogy már van betegjogi képviselő, és szerinte élni kell a törvény adta lehetőséggel. Összefogásra szólította fel a betegekkel foglalkozó civilszervezeteket, amelyek az ő meglátása szerint mintha versengenének egymással. Itt jegyzem meg, hogy e tanácskozás célja volt az is, hogy létrehozzanak egy olyan érdekvédő civil szervezetet, mely tömöríti a betegek érdekeit védő alapítványokat, egyesületeket. Ennek ellenére az előadók között egyetlen, kimondottan az egyes betegségcsoportok érdekeit védő civil szerveződés képviselőjét sem lehetett fölfedezni.
A Magyar Orvosi Kamara és az orvosok véleményét Banai János képviselte, aki azt sorolta fel, mi miatt nem tudják betartani a törvényt az orvosok: szakemberhiány (egy orvosra sok beteg), eltérő ellátási színvonal az ország egyes részein, gazdasági megszorítások/elvonások. Summa summarum: a törvény betartásának hiányoznak a személyi és a tárgyi feltételei.
Köbli Anikó volt az egyetlen civil az előadók között, azaz nem volt orvos, törvény-előkészítő vagy egészségügyi dolgozó. Anikó egészségüggyel foglalkozó újságíró. Tavaly jelent meg a Szépíró Műhely gondozásában a konferencia témájába vágó könyve az Aszklépiosztól a betegjogokig címmel. Valószínűleg ezen a jogon kapott szót. (A kiadó jóvoltából a könyvet ingyen megkapták a tanácskozás résztvevői. Köszönet érte. A tényfeltáró kötetre nem tudok jobb jelzőt: izgalmas, az embernek nem akaródzik letenni, és közben folyton bólogatni lenne kedve: hogy igen, ez így van. A sok szakembert megszólaltató könyv a változás reményében született: valaminek változnia kell, mert a felmérések szerint az emberek nem bíznak az orvosukban, az egészségügyi intézményekben.)
Anikó húsz éve foglalkozik az egészségüggyel. Mint mondta: régen nehéz volt ilyen témájú cikket elhelyezni. Keveset tudtunk az egészségügyről, jogokról szó sem esett, mégis jobb volt a betegek szempontjából. Nem sírja vissza azokat az időket, de akkor több idő jutott a betegre, ma szinte futószalagszerűen mennek a dolgok. A jog megvan – mondta – de közben valami elveszett, és ez a valami a morál (a morált más előadók is hiányolták). A beteg sosem volt olyan kiszolgáltatott, mint mostanában.
Úgy véli: el kellene kezdeni beszélgetni arról, ami nincs benne a paragrafusokban: például arról, hogy mi jár a betegnek “ingyen”; mit jelent a szabad orvosválasztás; és beszélni kellene a hálapénzről is.
Ami nagyon hiányzik az egészségügyből az az idő. Az orvosnak nincs ideje arra, hogy tájékoztassa a beteget, ezt az időt meg kellene fizetni. Jövőre az ombudsman a betegjogokkal is foglalkozik, mondta Köbli Anikó, ők az aszklepioszforum.hu világhálós oldalon gyűjtik a társadalmi észrevételeket. Érdemes ellátogatni az oldalra, aktuális, mindannyiunkat érintő kérdésekről van szó, és fontos lenne, hogy a fogyatékos emberek egészségüggyel kapcsolatos gondjai is megjelenjenek. Ezeket hitelesen csak az érintettek tudják leírni.
Dr. Matkó Ida orvosként, de a betegekért kiálló Szószóló Alapítvány a Betegek Jogaiért elnökeként tartott előadást, amelynek címe szintén a változásra szükségességére utalt: Válaszúton – szolgáltató humán erőforrás vagy gyógyító orvos. Véleménye szerint új társadalmi szerződésre lenne szükség orvos és beteg között. Ő a gyógyító orvos mellett tette le a voksát.
Mint minden tanácskozás szünetében a résztvevők itt is az elhangzottakról beszélgettek, és hozzáfűzték saját véleményüket. “Mit ér minden szó, minden jó javaslat – hallottam mellettem -, ha a fiatal orvosok külföldre mennek, ha a frontvonalban az ötvenes-hatvanas orvosok vannak? Ha ők kidőlnek, mi lesz? Akkor nem arról fogunk beszélni, hogy kinek vannak jogai, hanem arról: ki fog minket meggyógyítani? A pénzről kellene beszélni, de sürgősséggel.”
– czy –
Szinte hihetetlen, de nyolc éve tart már az ÉTA vándorkiállítása, melynek során az ország sok városában, községében, művelődési házban bankban, vagy iskolában (egy szóval változatos helyszíneken) minden hangzatos szólam nélkül közvéleményt formál az ÉTA. az elmúlt nyolc év történéseiről olvashatnak.
Alapvetés: Az ÉTA Országos Szövetség sok-sok tagszervezetében, nappali gondozó intézményeiben, lakóotthonaiban, foglalkoztatóiban készítenek értelmi sérültséggel élő emberek olyan használati és dísztárgyakat, melyek szépek, hasznosak, változatosak és piacképesek. A kerámiák, üvegfestmények, díszpárnák, szőnyegek, ágytakarók, plüss állatok, gyertya öntvények, gyöngyszövések stb. formájukban és színvilágukban igen változatosak. Ha nem így lenne, a kiállítás, sőt, vándorkiállítás!, gondolata föl sem merült volna.
Mi történt az elmúlt nyolc évben?
Figyelemfelhívó célzatú vándorkiállításunkról tájékoztató-ismertető levelet küldtünk az önkormányzatoknak, melyek közül számosan életek az alkalommal. Önkormányzati meghívásra mutattuk be a fogyatékos emberek kézműves termékeit Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Pécsett, Székesfehérváron, Pilisvörösváron, Szolnokon, Halásztelken, Gödöllőn. De jelen voltunk a Kapolcsi Művészetek Völgyében, az egri püspöki palota kiállító termében is. Két alkalommal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem meghívásának tettünk eleget. Budapesten, az Egészségügyi Minisztérium, a Klebelsberg Kunó Művelődési Ház, az Arany 10 Művelődési Ház, a Banco Popolare Hungarian Zrt. bankja, a Klauzál Gábor Művelődési Ház, Budafok, valamint a Magyar Országgyűlés Képviselő Irodaháza volt a vándorkiállítást fogadó intézménye.
A sok-sok alkalommal bemutatott vándorkiállítás tárgyait Székesfehérváron az Alba Civitan Rehabilitációs Nonprofit Kht., Nyúlon a Szent Márton Lakóotthon, Baján a Garai Ház Alapítvány, Biatorbágyon a Kemence Alapítvány, Szajkon a Fogadj el! Alapítvány, Gödön a Lámpás ’92 Alapítvány, Szolnokon az Oázis Értelmi Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány, Százhalombattán a Sérültekért Alapítvány foglalkoztatottjai készítik.
Vendégkönyveink gazdag tartalmú bejegyzéseinek értékét növeli, hogy sok a csoportos diáklátogatói észrevétel, hiszen ez volt és ez ma is az a döntő fontosságú célunk, hogy a fiatal korosztályok értékrendjét befolyásoljuk, gazdagítsuk.
Néhány esetben lehetővé tettük a vásárlást is, amelynek sikere a termékek piacképességét bizonyította. Röviden így összegezhető az ÉTA Vándorkiállítás civil program eddigi múltja.
Mit hoz a jövő?
Az EU Európa Parlamentjének Néppártja képviseletében, Kósa Ádám képviselő úr meghívta vándorkiállításunkat Brüsszelbe, hogy a 2011. évi magyar elnökségi ciklust felvezető kulturális reprezentáció részesei legyünk. A 2010. év negyedik negyedévére szóló meghívás – mondhatnánk – az eddigi programsorozat csúcsa. Kérdezhetnénk: lehet-e ezt tovább fokozni?
Nem lehet, hanem kell!
Köznapi gyakorlattá kell, hogy váljanak azok a marketing- és logisztikai feltételek, melyek biztosítják a termékek folyamatos elkészítésének alapanyag-szükségletét, a termék előállításának folyamatosságát, értékesítésének biztonságát és a szükséges reklámfelületeket.
Előbb-utóbb eszébe kell hogy jusson a pályázatkiíróknak, hogy érdemes erre a célra, hosszú távú elköteleződéssel, esélyt adó pályázatokat kiírni.
Egymillió euró a szociális alapítványnak – egy évvel ezelőtt ezzel a címmel írtam cikket a reményeim szerint hamarosan megjelenő ÉTA-Hírlevélbe. Az újság nem jelent meg, nem nyertünk az erre kiírt pályázaton. Közben múlt az idő, és az egymillió euróból felépült Tibor Háza Csömörön. Az átadást nem kísérte sajtófelhajtás, de ez nem is baj. A lényeg, hogy áll a ház, július végén, augusztusban költöznek lakók. Most a tavalyi cikk néhány részletét és a házátadóról készült friss beszámolót olvashatják.
Az előzmények – 2009
Sajtótájékoztatóra jöttünk, szép számmal, hiszen az egymillió euró hallatán sok szerkesztőségben fölkapták fejüket. Várjuk az adományozót, közben arról beszélgetünk, nálunk miért nincs ilyen alapítvány, ilyen díj. Mert alapítvány még csak akad, amely nem kevés pénzt áldoz egy-egy jó célra, pl. tehetséges szegény gyerekek iskoláztatására, vagy egy-egy nagyobb teljesítmény díjazására (vö. Prima Primissima), de a szociális területen nem tudunk ehhez hasonlót. Igaz, maga a díj is “jól lett kitalálva”. Az elnyert pályadíj jelentős része visszacsorog az adományozó cégéhez: a Baumax üzletláncban szinte minden megtalálható, ami egy építkezéshez kell.
Közben megérkezik az adományozó Kr. Martin Essl, aki feleségével együtt alapította a “Martin és Gerda Essl Privát Alapítványt”, amelynek díja az Essl Social Prize. Essl úr feleségével és négy gyermekével beszélte meg, hogy a nyereségüket karitatív, másokat segítő célra fordítsák. A család helyeselte az elképzelést.
Meghívásos pályázaton döntöttek a díj odaítéléséről, és az anonim zsűrorok az Egyenlő Esélyekért Alapítványt hozták ki győztesnek. Pályázatuk címe: “A fogyatékkal élő emberek méltóságteljes megöregedéséért”. Valószínűleg a gondolat újszerűsége ragadta meg a bírálókat: olyan lakóotthon létrehozás, ahol idős fogyatékos emberek, pszichiátriai betegek élhetnek életük végéig, és az alapítvány a rászorulóknak hospice-szolgáltatást nyújt. Erre és az alapítvány eddigi tevékenységére gondolt Essl úr amikor ezt mondta: “Szekeres Tiborné a gondozás terén új megoldásokat próbált ki, és azokat professzionális módon valósította meg… Ő ma a világ egyik legjobb szociális vállalkozója.”
Kétszáz ember van a várólistájukon, a lakóotthon huszonnégy személyes lesz, mondja Szekeres Erzsébet, aki megnyugtatónak tartja, hogy a ház tervezésétől kezdve, az építkezésig mindenben segítséget kap az Essl Alapítványtól. A ház tervezője is ott volt a sajtótájékoztatón, és ott volt a hazai Baumax üzletek osztrák igazgatója is. Az Essl család vagyona ugyanis az építőiparból, kereskedelemből származik. Erre maga Essl úr utalt, aki elmondta, hogy régi kereskedőcsaládból származik, sok országban élnek rokonai, így Magyarországon is (a magyar építésztervező is rokon). Egyébként a Baumax azon helyek egyike, ahol a fogyatékos emberek piacképes árui is megvásárolhatók.
A díjat 2008-ban adták át először. Georg Sporschill osztrák jezsuita szerzetes a Casa Abraham (Ábrahám háza) pályázattal nyert. A Romániában dolgozó pap a kallódó utcagyereknek épített Ploiestiben otthont.
A jelen: Tibor Háza – 2010
Április 9-én volt a hivatalos megnyitója Csömörön az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány által a jövőben működtetendő Tibor Háza lakóotthonnak.
Az épület kitűnő minőségben tíz hónap alatt készült el, és az előirányzott költségekből 74 ezer eurót megtakarítottak, amit az Essl házaspár ott a helyszínen, csekk formájában átadott Szekeres Erzsébet elnök asszonynak, hogy ezzel járuljon hozzá a jövőben felépítendő fogyatékos nyugdíjasok otthonának költségeihez.
Az átadó ünnepségen Essl úr és Szekeres Erzsébet mellett beszédet és köszönetet mondott Csömör polgármestere, aki az Egyenlő Esélyek Alapítvánnyal folytatott immár húszéves együttműködést méltatta, és a Tibor Házának egy magyar, egy Csömör község, valamint egy EU-zászlót ajándékozott, továbbá a Bibliát és a Csömör története c. köteteket adta át.
Szekeres Erzsébet az Essl házaspárnak a beköltözendő lakók által készített, fényképekkel, német nyelvre fordított köszönő sorokkal ellátott albumot ajándékozott emlékül.
A hivatalos megnyitóünnepség felemelő aktusa volt, amikor – Essl úr javaslatára a protokollt módosítva – a nemzetiszínű szalag átvágására a jelen lévő és beköltözésre váró fogyatékosokat kérte meg. Az eseményről az ORF osztrák tévétársaság felvételeket készített.
A szalagátvágás után megnézhettük videón az építkezés főbb eseményeit, majd megtekinthette mindenki saját szobáját, amelynek ajtaján már kis névtáblákon olvasható volt a lakók neve.
Nóra lányomé a földszinti egyes sarokszoba, melyet most már lassan berendezhetünk. Ő maga nem akart részt venni személyesen az ünnepségen, mert – mint mondta – neki “munkaidő van, és dolgoznia kell, mert így szól a munkaszerződése”.
*
A ház átadásáról, az egyik érintett szülő, Kocsis Alajos számolt be honlapján (Események rovat), ahol az autizmusról és sok másról is olvashatnak:
www.alajos.hu
. Írását, némi rövidítéssel, az ő engedélyével közöljük.
Kocsis Alajos – Ferenczy Ágnes
Eltelt egy év, és megint május elseje van, és május elsején családi nap az Ötvenhatosok terén a Kézenfogva rendezésében. E napon innen indul ötödik útjára az alapítvány “Fogadd el! Fogadj el” kampányának országjáró kamionja, amelynek célja a közvélemény formálása, a fogyatékos emberek életének megismertetése a többségi táradalom tagjaival. Ez persze nem menne azok nélkül, akik egy-egy helyszínen saját szervezetükkel a közös ügy mellé állnak, és vonzó programot szerveznek a kamion megérkezésének napjára.
Volt zene, mindenféle neves zenekarok fölléptek, a zeneszámokat pedig a fogyatékos emberekről szóló kisfilmek, videoklipek szakították meg. Aztán volt még sok sátor, a sátrakban meg mindféle megvennivaló, csupa olyan dolog, amelyeket a fogyatékos emberek készítettek. Gyapjúból takarók, kispárnák; gyertyák; fonott kosarak; szövött tarisznyák; képeslapok; cserepes virágok – csakhogy néhányat megemlítsek. Meg volt sok-sok kedves régi ismerős, akikkel beszélgetve, ha nem is országos körkép, de némi kép kirajzolódott az ember előtt, hogyan is élnek azok a szervezetek, amelyek a fogyatékos emberekkel foglalkoznak. Nehezen. Mint az ország lakosságának (óvatos becslés szerint) legalább a harmada.
A szajkiak, köszönik, megvannak. Stang Imréné Marika, a napközi otthon vezetője nem panaszkodik. Nappali foglalkoztatójukban képeslapokat, gyertyát öntenek, de a foglalkoztatóhoz tartozó földön tököt is termesztenek, és annak “magolása” bizony időigényes és bizonyára unalmas munka, mégis megcsinálják a bejáró emberek.
Szép nagy a területük, a régi parasztházat is meghagyták kívülről úgy, ahogy az elődök építették, csak az utcára néző ablakokat cserélték, belül pedig kivették a válaszfalakat, mert szerencsére a tornác oszlopai tartják a tetőt. Ebben a nagy térben van a foglalkoztatás, gyertyaöntés és más kézműves munkák, amelyeket különböző alkalmakkor értékesítenek.
A foglalkoztatást nem akkreditáltatták, így a különféle megszorítások nem érintették az alapítványt. Az ENO-ba járók jelképes díjat fizetnek, méghozzá differenciáltan, attól függően, hogy helyben lakók, vagy pedig az alapítvány szállítja őket valamelyik szomszédos községből. Reggel nyolctól délután négy óráig tart nyitva a foglalkoztató, a szülő – ha van rá lehetőség – akár munkát is vállalhatna. Vállalhatna – írtam -, mert munkaalkalom ott sincs.
Idén lesz 15 éves a Fogadj el! Alapítvány. Valami emlékezetes, nagy ünnepséget szeretnének augusztus 28-án. Tréfásan azt mondom, hogy aki jön, hozzon 15 kis apróságot ajándékba Nagyot is hozhat – ezen persze nevetünk. A tavalyi nonstop Benedek Elek meseolvasó versenyük nagyon jól sikerült. Jöttek a szajkiak, és a környékbeli települések lakói. Ha jól emlékszem öt napig olvasták megállás nélkül a meséket. Mindenki nagyon élvezte, Marikának alig jutott idő az olvasásra, mert mindenki szeretett volna legalább egyet felolvasni.
Itt volt a debreceni Fény Felé Alapítvány is, alapítói, munkatársai nem kevesebbel dicsekedhetnek, hogy minden nehézség ellenére tavaly megünnepelhették lakóotthonuk tízéves fennállást. Debrecenben három lakóotthonuk volt a fogyatékos embereknek, ebből a háromból már csak a Fény Felé Liget otthona van talpon, a másik kettő bedőlt. Igaz, a talpon maradáshoz kellett/kell Sullerné Polgár Márta és munkatársai aktív munkája: adományokat gyűjtenek, kampányolnak az 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ért, évek óta jótékonysági futást szerveznek, és ahol lehet, népszerűsítik az alapítványt, és annak lakóit, akik nem családból, hanem állami gondoskodásból érkeztek a lakóotthonba.
Az alapítvány Kincsesház nevű foglalkoztatójában megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos emberek dolgoznak: gyapjútakarókat, -párnákat, és Minisafebox nevű pénzőrző kazettákat készítenek.
Márta örök optimizmusát mutatja, hogy a három évvel ezelőtti fiaskó ellenére, amikor az új lakóotthonnak kijelölt ház szomszédai meghiúsították az építkezést, belevágott egy újabba. A lakók azzal érveltek, hogy félnének kimenni az utcára, és csökkenne az otthon miatt az ő házuk értéke. 2007-ben a felháborodás országos volt, olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy a nagy lapok és a tévék is foglalkoztak az üggyel. A Fény Felé Esélycentrum elnevezésű intézmény engedélyezése 2009-ben már gond nélkül ment (a szomszédok sem tiltakoztak). Ha megépül a centrum – még ebben az évben -, akkor 35 embernek lesz ott munkája, és egyre közelebb lesz az, amit Márta így fogalmazott meg: azért dolgozik, hogy Debrecen az itt élő fogyatékos embereket elfogadja, befogadja és a város lakható legyen számukra is.
F. Á.
Ha szülőket kérdez az ember, majd’ mindegyiknek van valami története a gondokságról. Ezek a történetek legtöbbször nem szívderítőek. Arról szólnak, hogy a paragrafusokba öntött jog sehogy sem egyezik a napi praxissal, a képviselt egyén érdekével, a szülők elemi igazságérzetével. De mint tudjuk, az igazság, a hétköznapi erkölcs nem azonos a törvényben foglalttal. Az alábbi történet is mintha ezt példázná.
Zs. kerekes székes, enyhe fokban értelmi fogyatékos. Állami gondoskodásban élt Debrecen egyik, erre szakosodott intézményében. Beszélni nem tud, de nonverbális kommunikációval mindent el tud mondani. Amikor néhány éve megismertem, segítője azt mondta: neki nem kell naptár, mert az ő naptára Zs., aki, ha megkéri, mindenre időben figyelmezteti. Ezt hallva, Zsiga fülig érő szájjal bólogatott. Akkor már lakóotthonban élt, és a lakóotthont fenntartó Fény Felé Alapítvány szociális foglalkoztatójában dolgozott, szemmel láthatólag minkét helyen jól érezte magát.
A lakóotthon megálmodója és “végigverője”, Polgárné Schuller Márta, aki a lakóotthont építő-fenntartó alapítvány vezetője, az állami gondoskodásból kikerülő fiataloknak létesítette az otthont. Zs. 2006-ban egy napon kibukott a kerekes székéből, és ez lelkileg annyira megviselte, hogy állapota rohamosan romlani kezdett, már pelenkázni is kellett, és félő volt, hogy az ötévente szokásos, és épp akkor esedékes lakóotthoni felülvizsgálat eltávolítja őt az otthonból.
Schuller Márta később jogászoktól megtudta, hogy ettől nem kellett volna tartania, de addigra már elindult az “ügymenet”, ugyanis megkérte a kizáró gondokság alatt lévő Zs. törvényes képviselőjét, keressen állapotának megfelelő otthont. Akkor épp sehol nem volt üresedés. Zs. maradt a lakóotthonban, ahol szerették és törődtek vele. És mivel szerették, és törődtek vele: természetgyógyássszal, masszőrrel, vitaminokkal sikerült úgy talpra állítani, hogy bizonyos funkciói ma még jobbak, mint azelőtt voltak. Arról, hogy közben egy várólistán ketyeg az időzített bomba, mindenki megfeledkezett.
Három évvel később jelentős dolog történt, ami megváltoztatta Zs. életét: 2009 végén új gondnoka lett. N. F., a gondnok, valaha a lakóotthonban dolgozott, és kétéves munkaügyi perbe keveredett a lakóotthon fenntartójával. A per végül megegyezéssel zárult. Az új gondnok kinevezésével majdnem egy időben értesítette a lakóotthont a Terápiás Ház, hogy náluk üresedés van, Zs. költözhet. De Zs. nem akart költözni, itt lakott már nyolcéve, itt vannak a barátai, munkahelye is van – minek menne el, ha szeret itt lenni?
Pár hónap csönd után márciusban megjelent N. F. a gondnok és a Terápiás Ház vezetője, hogy még aznap elvigyék Z-t. Ez akkor nem sikerült, Márta kapcsolatba lépett az ellátottjogi képviselővel, aki előtt Zs. kijelentette: maradni akar. Ám ez mit sem ért: az ellátjogi képviselő semmit nem tehetett. A lakóotthon igazgatója és Márta is megerősítette: el tudják látni Zs.-t, és szeretnék, ha maradna. Négy nap múlva ismét megjelentek, és rendőrségi elszállítással fenyegették meg az igazgatót, ha nem engedi elvinni Zs.-t. Aki tudja, hogy sokszor milyen ellenállást vált ki egy-egy fogyatékosoknak épülő lakóotthon a szomszédok és a környék lakóiban, az megértheti: épp ez nem hiányzott a lakóotthonnak. Kiadták hát Zs.-t, és azonnal megkezdték a hivatalok ostromlását, hogy visszakapják.
A hivatalokban pedig mindenütt a jogszabályra hivatkozva mindent törvényesnek találtak. Schuller Mártáék úgy várták az új Polgári törvénykönyv fogyatékos emberekre vonatkozó május 1-jei életbe léptetését, mint éhező a falat kenyeret. Csalódniuk kellett, Sólyom László kifogással élt (főleg a szakaszos életbe léptetés miatt), és az Alkotmánybírósághoz fordult. A taláros testület döntését meg kell várni, maradnak tehát a gondoksággal kapcsolatos az eddigi rendelkezések, amelyek alapján a kizáró gondokság alatt lévők helyett egyedül a gondnok dönt, a gondokolt megkérdezése nélkül, és akár a gondokolt kifejezett kívánsága ellenére. (Bár, amikor Zs.-t gondokság alá helyezték, jó tíz évvel a nagykorúsága után, az volt a gyakorlat, hogy az állami gondoskodásban élőket többnyire kizáró gondokság alá helyezték. Már akkor megpróbálták korlátozó gondnokságra változtatni a döntést, de nem sikerült.)
Zs. közben él a Terápiás Házban, és hogy ez a hely nem neki való, az szemmel is látható: lassan, de biztosan leépül; itt nem dolgozhat, saját ruháit nem hordhatja, semmiféle rehabilitációban nem vesz részt, a valaha önellátó Zs.-t pelenkázzák, és ő nem érti, mi történik és miért történik ez vele. Élete majd 38 éve alatt, még a nagy intézményben is: az egészségügyi gyerekotthonban is figyeltek rá, derűs, vidám személyisége mindenkit levett a lábáról. Nyolc évig pedig a “maga ura” volt, élte önálló életet élt, szobájában biobútorok voltak, amik most a Terápiás Ház folyosóján hevernek, porosodnak, ő meg lakik az “egyen” bútorok között. Életkedvét elvesztette, és Márta attól tart, oly mértékben romlik az állapota, hogy az már nem lesz visszafordítható.
Zs.-t még mindig visszavárják, szobáját, helyét fenntartják, ami ugyan jelentős normatíva-kiesés az alapítványnak, de úgy gondolják, a gondokolt érdeke az első, és az igazság győzni fog.
*
Utóirat: az alapítvány segítséget kért a város jegyzőjétől és gyámhivatalától. Néhány nappal e cikk megírása előtt megérkezett a válasz a gyámhivatal vezetőjétől, melyben az állt: a gondnok teljesen jogszerűen járt el, és nem járulnak hozzá, hogy Zs. visszaköltözzön abba a lakóotthonba, ahol a kétágyas szobában nyolc évet élt. “Gondnoka a szükséges és megfelelő intézkedéseket megtette, jelenleg a gondnokolt érdekében további intézkedés nem indokolt.”
Ferenczy Ágnes
Jogsegély, jogi tanácsadás 