Hírlevél – 2007. december


A Hírlevél 2007. év decemberi számának tartalmából:


Hírek

Bezárt az integrált óvoda
Megmenthette volna Szeged polgármestere, Botka László, a város egyetlen, fogyatékos gyermekeket is befogadó óvodáját, mégsem tette – legalább is ezt írja a Magyar Nemzet –, nem hívta össze 15 napon belül a rendkívüli közgyűlést a december elsejével bezárt óvoda ügyében. Az ülést a Fidesz-KDNP frakció kezdeményezte.

„A szülőket közben arról tájékoztatta az intézmény igazgatósága, hogy a közgyűlés december 14-én dönthet úgy, hogy a felújítási munkálatok végeztével a gyerekek januárban visszaköltözhetnek az óvodába. A szülőknek nyilatkozniuk kell: év végéig, az óvoda végleges bezárásáig a bezárt intézménybe, vagy az azóta választottba szeretnék-e járatni gyermekeiket.” (www.mno.hu)

A szegedi zuhanyhíradó szerint az óvoda szomszédságában játékterem (vagy kaszinó?) nyílna, és közelebb van a törvényben magszabott távolságnál, ezért kellett bezárni az óvodát. Mert a fűtés korszerűsítését megoldaná egy helyi vállalkozó; az udvar hiánya miatt pedig szerte az országban több óvodát be lehetne zárni.


Ismét van diabetikus liszt
Ismét gyártják a diabetikus lisztet a szegedi kutatóintézetben, készítését szeptemberben állították le, mert dioxinnal szennyezett guargumit találtak benne. A kutatóintézet saját szabadalma alapján állítja elő az alapanyagot. Az intézetet nem terheli felelősség a szennyezés miatt. Évente körülbelül 500 millió tonna kenyeret és zsemlét készítenek a szegedi alapanyagból. Az ebből készült termékek gyakorlatilag tökéletesen szabályozzák a diabétesz betegek cukorszintjét. Szeptember óta egyébként az unió megszigorította a guargumit tartalmazó termékek vizsgálatát. A szegedi intézet saját maga is végez szúrópróba-szerű ellenőrzéseket. (Forrás: www.hirtv.hu)


Adományportál és adatbázis
Karácsonykor elindult a NIOK Alapítvány új portálja a www.adhat.hu, amely a hazai adományokat fogadó civil szervezetek és az adományozók közös fóruma lesz. A portál adatbázisába a fenti címen lehet bejelentkezni, és frissíteni a régi adatokat. Az adományozói adatbázisban minősített keresőt is használhatnak a potenciális adományozók, amivel szűrhetők azok a civil szervezetek, amelyek minden olyan adatot megadtak magukról, ami az átláthatóság minimumához javasolt. Aki még nem szerepel a portál Nonprofit Önarckép adatbázisában, az regisztráljon a www.nonprofit.hu/adhat oldalon keresztül, ha már benne van az adatbázisban, akkor jelszavával az új felületen keresztül a www.nonprofit.hu/adhat tudja a régi adatokat módosítani, és a frisseket megadni. A regisztráció és a módosítás előtt a nyitó oldalon található tájékoztatót elolvasni.


Drávapiski, a mintafalu

Drávapiski nemcsak arról híres, hogy polgármestere elgyalogolt Budapestig, hogy magánál Lamperth Mónikánál, a szociális tárca első emberénél lobbizon azért, hogy náluk épüljön meg a vakok és gyengénlátók tervezett rehabilitációs centruma, hanem arról is, hogy ez az első olyan település, amely mindenkinek akadálymentes lesz. Három akadálymentes vendégházuk is van, ahol többnyire kitehetik a megtelt táblát. Igaz, nem nagy településről van szó, hiszen a híradások arról szóltak, hogy a falu egyötöde, húsz ember búcsúztatta a polgármestert, amikor nekivágott a budapestig tartó 270 kilométeres útnak.

Bár Lamperth Mónika fogadta Mali Zoltánt, nem ígért kiemelt támogatást a projekthez, csak azt: segítenek, hogy az önkormányzat a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Egyesületével közösen, megfelelő pályázatokkal igényelhessen uniós pénzt a centrum megépítéséhez. Hazánkban évente több mint ezren vesztik el a látásukat, de jelenleg csak 20-25 vak ember vehet részt rehabilitációs programban. Drávapiski a központ felépítéséhez szükséges területet adná.


Magunkat ünnepeltük

Tízéves volt az Éta, és ezt megünnepelendő november 16-án, Budapesten gyűltünk össze. Szerény ünnepség volt, ami a pénztelenségnek is köszönhető, de jó volt találkozni rég nem látott emberekkel, örülni annak, ha azt hallottuk, ötről a hatra jutott egyik szervezet, és szomorkodni, hogy a másiknak rosszul megy.

Az ünnepséget kiállítás is kísérte: azokat az alkotásokat láthattuk, amelyeket az ÉTA tagjai küldtek be a tízéves évforduló kapcsán meghirdetett pályázatra. Azt hiszem nehéz dolga volt a zsűrinek (még jó, hogy nem voltam benne), mire eldöntötte a rangsort. Az alkotások elkészítésében 115 fogyatékossággal élő ember vett részt. Szakmai felkészültség, ötletesség jellemezte az alkotásokat, ezért volt nehéz a választás. Minden résztvevő névre szóló elismerő oklevelet kap.

Az egyéni 1. helyezést megosztotta a zsűri Berke Tímea és Molnár Balázs között
2. helyezést kapott Kolompár Andrea a Természet kincse c. rajzával.
A 3. helyezett Bogdán Éva lett a Hal hálóban című festményével.

A közösségi 1. helyezést a Lakóotthon Munkacsoport 2007. évi nyári művészeti táborának résztvevői kapták. Festményeiken az út volt a téma.
A 2. helyezést a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Habilitációs és Módszertani Központ alkotócsoportja kapta vegyes technikával készül tulipános munkájukért.
A 3. helyet szintén megosztották két közösség között: az Érdi Habilitációs Központ vegyes technikával készült munkájáért és a Summa Vitae Alapítvány a festett köveiért kapta az elismerést.

Az elmúlt tíz év számvetését Magyar Adél (Szeged, Korinta Alapítvány, Odú Fejlesztő Központ), a déli régió vezetője végezte el. Dicsérő és korholó szavakat egyaránt mondott. Mert bár sosem dúskált a pénzben a szövetség, mégis többször, több helyen hallathatta volna a hangját, például a szociális törvény átszabásakor, hogy csak a legutóbbit említsem, hogy anyagilag méltatlan helyzetbe kerülnek azok az alapítványok, egyesületek, amelyek állami feladatot átvállalva lakóotthont, foglalkoztatót vagy bármi mást tartanak fenn – és akkor még nem is szóltam azokról, akiknek a szolgáltatást nyújtják. Mert mindennek a kárát ők is érezni fogják.

*

Nem állom, meg, hogy ne tegyek itt egy zárójelet. Számtalanszor hallottam már politikusoktól és magányszemélyektől egyaránt: Miféle dolog az, hogy a civil szervezet pénzt vár el az államtól? Bezzeg Nyugaton vagy a tengerentúlon ilyenre nincs példa. Ez persze jól hangzik, de nem igaz. Ott is kapnak a civilek állami pénzt, ha állami feladatot látnak el, a működési költségüket fedezik magánadományokból. És ezt megtehetik, mert ők nem 17 éve indultak, mint a magyar civil szervezetek. Ha 1945 után államilag, hatalmi szóval nem számolják fel nálunk őket, akkor most talán nem lennének anyagi gondjaik, és akkor már természetes lenne azoknak, akiknek van mit a tejbe aprítani, hogy a vagyonukból támogatnak egy-egy civil szervezetet. Ma nálunk a civilek máról holnapra élnek, mert az elmúlt 17 év arra nem volt elég, hogy biztonsági tartalékot képezzenek, ami a bankban vagy befektetési alapban vagy mit tudom én miben kamatozna. Ez lenne az első láb. A második láb az állami hozzájárulás lenne (nem évente csökkenő mértékben, hanem árában megfizetve) azokhoz a civil tevékenységekhez, amit ők átvállalnak az államtól (pl. korai fejlesztés, lakóotthon). A harmadik láb lenne a szponzoroktól, adományokból, az egy százalékokból begyűjtött pénz, a negyedik pedig a szervezet olyan tevékenysége, amiből pénzt „csinálhat”. (Hogy ez mi legyen, az rábízom a civilekre. Képeslapok árusításától kezdve a könyvekig mindenfélét el tudok képzelni csakúgy, mint azt, hogy a valóban minőségi kerámiát, szőnyeget, hímzést, bármit készítő civil szervezetek összefognak, és együtt próbálnak betörni a piacra.)
Kis türelmet kellene kérni a mindenkori kormánytól és a magánemberektől is: legyenek türelmesek addig, amíg a hazai cégek, vállalatok, magánemberek megerősödnek, amelyek/akik majd támogatják azt a civil szervezetet, amelynek a célkitűzését magához közelállónak és munkáját megfelelőnek tartják.

*

Magyar Adél értékelése után még nem ért véget az ünnepség, hiszen a martonvásáriak (Együtt Értük Alapítvány) a Légy jó mindhalálig c. musicalből adták elő a „pakkos” részt. Amikor vége volt, egyet sajnáltunk csak, hogy hiába tapsoltunk, újabbat nem adtak elő.
Az ünnepség protokolláris része után kis trakta következett, miközben kötetlenül beszélgethettünk, megnézhettük a kiállítást, beszélgethettünk a rég nem látott kedves ismerősökkel. Itt-ott szakmai beszélgetések foszlányait csíptem el. Mert most mindenki számol, próbál kiutat találni a pénztelenségből, hogy megőrizhesse azt, amit eddig elért, és tovább is szolgálhassa azt a közösséget, amelynek jólétéért összeszerveződött. Olyan jó lenne hinni abban, hogy tíz év múlva – bár, hogy lesznek gondok, abban biztos vagyok – már nem a megmaradás lesz a fő téma.

Ferenczy Ágnes


Piacképes termék

Pontosan egy éve írt az ÉTA-Hírlevél a Fény Felé Alapítványról és a Kincsesláda nevű szociális foglalkoztatójáról. Akkor ezt írtam: „A fiatalok rafiából készítenek használati és dísztárgyakat (pl. kosarat, edényalátétet, kis dobozkákat), vagy szőnek lábtörlőt, tarisznyát, sőt most egy újfajta technikával bébitakarót. Aprólékos, babra munka a rafiafonás, szerencsére itt védett helyen vannak, nem kell időre befejezni egy-egy munkát.”

Azóta már új munkájuk is van, méghozzá piacképes. Bedolgozók az értékeinket megőrző minisafebox összeállításában. A box igencsak mutatós kis lapos darab, alig nagyobb egy bankkártyánál. Hordható nyakban, zsebben, és őrzi a bankkártyánkat, a papírpénzünket, vagy bármit, amit nem szeretnénk, ha mások kezébe kerülne.

Persze az is előfordulhat, hogy mégis illetéktelenek kezébe kerül. Lehet hozzá patront vásárolni, és akkor az erőszakos ember csak egy lemoshatatlan festékkel összefröcskölt akármihez fog hozzájutni, ami már semmire sem jó. Ám, ha megpróbálkozik, hogy a számzárral ellátott boxot kinyissa, akkor legalább 10-14 óráig próbálkozhat, hogy 10 000 számkombináció közül végre ráleljen az igazira – azalatt van időnk letiltatni a bankkártyánkat. Ha 10 darab alatt akar valaki rendelni, akkor azt ezen a címen megteheti: 4031 Debrecen Kishegyesi u. 42. Telefon: (06 52) 788 430. A kiskereskedelmi ára: 2 200 Ft + szállítási költség.

Érdemes fölmenni az alapítvány honlapjára, ahol megrendelő lap is található:
www.fenyfele.hu. (A Bemutatkozás linkre kattintva az oldal tetején található Tevékenység szóra ismét rákattintva rátalálunk a Kincsesláda Szociális Foglalkoztatóra. Ezt a linket kell kinyitni.) Ha valaki 10-nél többet szeretne, akkor látogasson el a
www.minisafebox.com lapra, ahol minden kérdésére választ talál.

*

A Fény Felé Alapítvány 2007. december 11-én 906 000 Ft értékben betegfürdető kocsit adományozott a Debreceni Fogyatékosokat Ellátó Intézmény által gondozott súlyosan halmozottan sérült gyermekek és gondozóik részére az Aranyág Alapítványtól nyert sikeres pályázata segítségével. Az adományt Varga Csaba, az intézet igazgatója vette át dr. Sullerné Polgár Mártától, a Fény Felé Alapítvány elnökétől.


Az esélyegyenlőségért: Ne hagyd magad!

Három civil szervezet összefogott, és az elszánáson kívül pályázati pénz segítségével antidiszkriminációs programot indított Ne hagyd magad! címmel és jelszóval. A program az értelmi sérült, a halmozottan fogyatékos emberek és az autisták esélyegyenlőségét szolgálja. A december 1-jén elindult programban három civil szervezet vesz részt: a Kézenfogva Alapítvány, a Szimbiózis Alapítvány és az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége.

Az ünnepséget kiállítás is kísérte: azokat az alkotásokat láthattuk, amelyeket az ÉTA tagjai küldtek be a tízéves évforduló kapcsán meghirdetett pályázatra. Azt hiszem nehéz dolga volt a zsűrinek (még jó, hogy nem voltam benne), mire eldöntötte a rangsort. Az alkotások elkészítésében 115 fogyatékossággal élő ember vett részt. Szakmai felkészültség, ötletesség jellemezte az alkotásokat, ezért volt nehéz a választás. Minden résztvevő névre szóló elismerő oklevelet kap.

Az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség sokat hangoztatott jelszavaink. Maguk az érintettek, illetve családtagjaik, mégis úgy érzik: egy dolog a jelszó, meg a törvényben deklarált esélyegyenlőségi jog, és megint más dolog a valóság. A három civil szervezet ennek feloldására törekszik, azaz megpróbálja az élet nevű társasjáték résztvevőit jobb belátásra bírni. Mindegyiket: a munkáltatókat, önkormányzatokat, a többségi társadalom tagjait és magukat a hátrányok elszenvedőit, hozzátartozóikat, az érdeküket védő civil szervezeteket. Mert tennivalója mindenkinek van. Ezért a program alkotói nemcsak a hiányosságok feltárása vállalkoznak, hanem terjesztik a jó megoldásokat is.

Mi az, amit a sérült embereknek kínál az antidiszkriminációs program?
„…lehetőség nyílik egyéni diszkriminációs esetek feltárására és jogi úton történő kezelésére. Telefonos és e-mailes ügyfélszolgálat útján élhetnek bejelentéssel a diszkrimináció érintettjei, családtagjaik, illetve a fogyatékos személyek érdekvédelmét ellátó civil szervezetek. Jogi szakértőink vállalják a jogsértések rögzítését és a jogi segítségnyújtást, mely az eset jellegétől és súlyától függően, a tanácsadástól a megfelelő állami szervek előtt való igényérvényesítésig terjedhet.”(Idézet a programalkotók Felhívásából.)

A bejelentéseket a lakhatás, a foglalkoztatás, a képzés/oktatás, az egészségügy és a szociális ügyekről várják. Telefonon, az ország egész területéről a helyi díjszabású kék számon
(06 40) 200 320 dr. Halmos Szilvia jogász hívható: hétfőn 11–17 óráig, szerdán 10–16 óráig.

A bejelentések feldolgozása, a jogi tanácsadás vagy a segítségadás az esetleges peres ügyekben nem meríti ki a 2008. november 30-ig tartó program összes tevékenységét. Csak néhány ezek közöl:

  • Négy, 50 főnél több embert foglalkoztató vállalkozással megállapodás kötése: jogi és szociális esélyegyenlőségi tanácsadást nyújtás a cégnek, hogy elkészíthesse esélyegyenlőségi tervét.
  • A szociális foglalkoztatást végző szervezeteknek jogi, jogszabályi és antidiszkriminációs ismereteket átadó képzés kidolgozása, szervezése, lebonyolítása.
  • Lobbirendezvények, kerekasztalok szervezése két, az értelmi sérült és az autista emberek jogegyenlőségét különösen érintő témában.
  • Kiadványok az esélyegyenlőségről „könnyen érthető nyelven” az érintetteknek.
  • Kiadvány a program működése során összegyűjtött esetekből.

További tájékoztatást a programban résztvevő civil szervezetek honlapján kaphatnak:
www.esoember.hu,
www.kezenfogva.hu,
www.szimbiozis.net.


Nem adja fel az alapítvány

Előző számunkban már írtunk a debreceni Fény felé Alapítvány lakóotthoni fiaskójáról. A leendő lakóotthon utcájának lakói, háztulajdonosai tiltakoztak az otthon megépítése ellen. Aztán jött még egy kudarc: a lakóotthoni pályázaton veszítettek, mások, kevesebb ponttal, mint ők, a nyertesek közé kerültek. A kudarc nem törte le Suller Mártát és munkatársait. Az alapítvány adománygyűjtésbe kezdett, amely március végéig tart, hogy mégis csak összegyűljenek a lakóotthonhoz hiányzó milliók. A sajtónak eljuttatott közleményükből idézünk:

„A Fény Felé Alapítvány rendelkezik a Rózsástelep úti házra építési engedéllyel, az összes szakhatósági hozzájárulással, valamint még tíz, értelmi sérült lakó részére munkalehetőséggel az általa működtetett Kincsesláda szociális foglalkoztatóban. Az adománygyűjtő kampányt követően a befolyt összegből szeretné megvásárolni a Rózsatelep úti lakóházat, vagy egy másik ingatlant, hogy a tíz értelmileg akadályozott ember számára otthont teremtsen.
Mint emlékezetes, összeszerveződött szomszédok próbálták elérni ez év júliusában, hogy fogyatékossággal élő embereket tiltsanak ki egy debreceni utcából. A lakóotthon leendő lakói bemutatkozó látogatásukon ismerkedés, elfogadás helyett kiengedett kutyával, kihívott rendőrökkel, becsapott ablakokkal találkoztak…
Tíz értelmi sérült ember otthonának megteremtésére a Fény Felé Alapítványnak 29 millió Ft-ra lenne szüksége, amelyhez a támogatást csekken vagy átutalással a 11738008-20700829 számra kérjük befizetni.

A Fény Felé Alapítvány várja mindazok támogatását, akik hisznek abban, hogy az értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos embereknek is joguk van egyéni lehetőségeiknek és igényeiknek megfelelő életet élni, emberhez méltó bánásmódban részesülni, tanulni, dolgozni, sportolni, szórakozni, a társadalom tagjaként élni és tiltakoznak diszkriminációjuk ellen.

További információ: Dr. Sullerné Polgár Mártától, a Fény Felé Alapítvány elnökétől kapható:
(06 20) 313 3574
www.fenyfele.hu.”


Ballagás a Szivárványban

Aki csak átrobog a Csömöri úton, akár autóval, akár tömegközlekedéssel, mindig csúcsforgalomba csöppen. Le kell ahhoz szállni, besétálni a fő útra merőlegesen nyíló utcákba, hogy rájöjjön az ember, a zajt, a járműveket elhagyva, csendet, kutyaugatást és kertes családi házakat talál az ember. Ilyen környezetben van a Szivárvány Lakóotthon, amelyben ’99 óta 11 lakó él.

Az Otthon XVI. Alapítvány a 3000 négyzetméteres telket az önkormányzattól kapta, a kétszintes, 300 négyzetméteres házat a Soros alapítvány pályázatán nyert pénzéből építtették. A monarchiabelien sárgaszínű ház magához vonzza az ember szemét. Bent a tervező nem bánt ilyen jól az arányokkal, szűk a folyosó, és az a két négyzetméteres helyiség, amiben dr. Bisztrácsik Andrea, az alapítvány vezetőjének „irodája” van, valami másnak készült, hiszen csempézve van.

A földszinti nem túl nagy térben gyülekeznek a lakók és hozzátartozóik. Mindenki ünneplőben. Ballagásra érkeztünk. Nagy szó ez, hiszen itt olyan értelmi fogyatékossággal élő fiatalok élnek, akik már évek óta nem koptatták az iskola padját, és mostantól dísznövénykertészetben dolgozhatnak betanított munkásként. Az uniós pályázatból megvalósított 22 hónapos képzés egyik állomása zárul most az oklevelek kiosztásával és a ballagással. A képzésen 15-en vettek részt, ebből nyolc az otthon lakója, négy „külsős”, szintén fogyatékossággal élő fiatal és három munkanélküli. A képzést három hónapos felkészítés előzte meg, amelynek egyik célja volt előcsalogatni, megerősíteni a rég nem használt képességeket, készségeket. Négyen most igazoltan hiányoznak: a három munkanélküli és egy fiatal lány, aki – jó sok évvel ezelőtt – szociálisan hátrányos helyzete miatt került az „értelmi fogyatékos” skatulyába. Ők most iskolában vannak, mert az ő oktatásuk a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésekor fejeződik be. Már állásuk is van: itt fognak dolgozni az alapítványnál, mentorai lesznek a betanított munkásoknak. Tavasszal kezdhetik a saját kertjükkel, szép nagy terület, pedig az otthonon kívül áll rajta egy hajtató ház, ami egy befedett széles folyosóra hasonlít. Ez a telekhez tartozott romosan, mikor megkapták, aztán az alapítvány rendbe hozta. Fóliasátruk is van, szintén a kertészetnek. Nagy öröm, hogy már szerződéstervezetük van az önkormányzattal parkgondozásra. Andrea, akinek eredeti foglalkozása orvos, talán sosem gondolta, hogy ennyi mindennel kell foglalkoznia annak, aki az életnek ezt a területét akarja jobbá tenni.

Megkezdődik az oklevelek kiosztása. A Varga Márton kertészeti Szakközépiskola igazgatója, Szigethy György beszédének lényege: bár ők tanították a fogyatékossággal élő embereket, a tanítás kölcsönös volt, és az oktatók tanultak többet: szeretetről, emberségről, elfogadásról. A tanulók között is voltak kiválóak, jó eredménnyel végzettek és megfeleltek. De mindegy is volt, mi van a papírra írva, az oklevél átvételekor az öröm őszinte, a szülők fényképeznek, videóznak, mintha könnyeket is látnék… Az oklevél mellé kézhez kapták a ballagási tarisznyát is egy-egy szál virág kíséretében. A kékfestő batyu vándorbot helyett kerti szerszámokon: gereblyén, ásón, kapán himbálódzik.

Végigkanyarogunk a lakóotthonon, fel az emeletre, le, ki az udvarra, át a hajtatóházba, ahová csak a diákok férnek be. Még jó, hogy bekukkantok: a hosszú asztal ajtóhoz eső végén gyönyörű szárazvirág-kompozíciók és koszorúk, lila szárazvirágból. Szépek, és szerencsére karácsony előtt már kaphatók is: Westend áruház karácsonyfája körül felállított faházakban a civil szervezetek árulhatnak december 3-tól 24-éig. Milyen jó lenne egy állandó hely!
Visszamegyünk a lakóotthonba, ahol terített asztal, hidegtálak, sós és édes aprósütemények várják a ballagókat és a vendégeket. Magam még beszélgetek Szigethy György igazgató úrral. Arra vagyok kíváncsi, hogy volt-e valaha értelmi fogyatékossággal élő tanulójuk. Nem, még soha, de abban biztos volt, hogy a tanári karból ki tudja választani azokat az embereket, akik megállják a helyüket. A megérzésére hagyatkozott és nem csalódott. (Andrea megerősíti az igazgató úr szavait. Nagyon jól megtalálták a hangot a fiatalokkal, akik megszerették a tanárokat és talán e miatt is jobban igyekeztek megtanulni a választott tantárgyat.) Aztán az iskolára terelődik a szó, és a mai szép este első rossz hírét hallom: a bezárás veszélye fenyegeti az iskolát. Amikor otthon felmegyek a honlapjukra, rájövök, hogy miért (l. keretes írásunkat).

Amikor elbúcsúzom, szentül megfogadom: nyáron visszajövök. Látni szeretném, milyen kertet varázsoltak az otthon köré a frissen végzett munkások.

F. Á.


Botanikus kert Zuglóban

Remek helyen fekszik a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Intézet, Gyakorló Iskola. A hajdan külterületnek számító Zugló, ma már Budapest egyik keresett, felkapott része. Épültek is szép számmal lakóparkok, magánházak Zuglóban, de úgy látszik már elfogyóban a beépítendő üres telek. Az előbbi gondolatok jutottak eszembe, amikor a
www.vmszki.hu-n elolvastam a 201 éves iskola történetét.

1906-ban a Kis Szuglói Gazdasági Ismétlő Iskolának négy hektár földet utalt ki az akkori tanács „azzal a kikötéssel, hogy azt kertészet, szőlőművelés, gyümölcsfatenyésztés és mezőgazdasági célra kell fordítani. A tanácsnak ez a rendelkezése vetette meg az alapját a kertészeti telepnek, iskolánk jelenlegi tankertjének.” Három év után további földeket kaptak: így lett 16 holdjuk. És most ugorjunk egy jó nagyot: 1952-ben 60 holdon tanulnak, gazdálkodnak a szocializmus leendő kertészei, földmérői (merthogy még a háború előtt e szakkal is bővült az iskola). Nem mesélem el aprólékosan az iskola történetét, de tény, hogy egyre több lett az iskolához tartozó fölterület, és ezzel együtt egyre magasabb szinten képezték a leendő szakembereket.

A romlás a város terjeszkedésével kezdődött. És most megint a honlapot idézem: „1954-ben a Nagy Lajos király úti lakótelep építkezései miatt a törzsterület 15 kh-ra (= kataszteri holdra) csökkent.…1967-ben a terület 2,7 hektárra csökkent az Egressy úti lakótelep építkezéseinek megkezdése miatt.” (Kiemelések: F. Á.)

Na ez 2,7 hektár még megvan. A házak dzsungelében gyönyörű kertet varázsoltak az elődök, amit az utódok gondoztak, szépítettek, fejlesztettek. Most itt van az ország egyik legszebb japánkertje, de élnek itt botanikai ritkaságok, famatuzsálemek.

Óvodások, környékbeliek látogatják őket, na meg azok, akik tudnak róla.

Ha nem vigyázunk, már nem sokáig!


Egymillió aláírás a törvényért

Az EDF, az Európai Fogyatékosügyi Fórum még az év elején hirdette meg az egymillió aláírás összegyűjtését az Unió 27 országából. A célt, amelyért nem csak a fogyatékos emberek aláírását és ezzel egyetértését várták, az EDF így fogalmazta meg:

„Mi, fogyatékossággal élő európaiak felszólítjuk az EU-t, a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, hogy a civil társadalom valamennyi szereplőjével szoros együttműködésben végleg száműzze a hátrányos megkülönböztetést az európai történelem évkönyveibe!”

Ez annyit jelent, hogy az Európai Parlament törvényben rögzítse a fogyatékossággal élő emberek jogait. Ez a törvény 50 millió uniós állampolgár életére lenne hatással.

Minden országnak meghatározott számú aláírást kellett összegyűjtenie, amiből mi, magyarok derekasan kivettük a részünket: a 25 ezer aláírás helyett 75 ezret vittünk Brüsszelbe. A vittünk szó azt a hatvan embert takarja, akik a Fogyatékos Emberek Szövetségének Tanácsa (FESZT) szervezte1 közös buszos utazáson a különböző fogyatékos szervezeteket képviselték.

Az, hogy ennyi ember Brüsszelbe utazhatott, a mi európai parlamenti képviselőinknek köszönhető, hiszen utazásunk költségeit az MSZP, a FIDESZ és az SZDSZ képviselői állták. Bejutottunk az Európai Parlament épületébe is, ami kívül csupa üveg, mint egy irodaház, belül a berendezés pedig puritán, minden cicomától mentes. Gál Kinga (FIDESZ) és Kósáné Kovács Magda (MSZP) beszélgetett velünk, s az SZDSZ-t is képviselő Polner Gergely (az Információs Főigazgatóság Látogatói és szemináriumi osztályának munkatársa) pedig az Unió felépítését, a parlamentben folyó munkát ismertette, majd elkalauzolt minket az ülésterembe is.

Ezek után átvágva egy parkon megérkeztünk az EDF által szervezett ünnepélyes díjátadó ünnepségre, a Schuman2 térre, ahol a több mint egymillió aláírást október 4-én, ünnepélyes keretek között átadták az Európai Parlament elnökének: Hans-Gert Pötteringnek.

Brüsszel ugyan akadálymentes – a járdaszélek le vannak törve a belvárosban, ahol mi mozogtunk –, viszont tele van macskakövekkel, emelkedőkkel, és ez bizony időnként próbára tette a kerekes székkel közlekedőket. Mire megérkeztünk, már nagyjából megtelt a tér (több mint 2000-en voltunk), egy, már soha meg nem tudott nevű zenekar játszott, gólyalábon járó férfiak, sőt egy nő is, járt-kelt a tömegben, nemzeti zászlók lengtek, tudatva mindenkivel, mely ország küldöttei ők. A zenét beszédek követték, majd megint zene szólt. Csak néhány azok közül, akik ott voltak és szóltak az egybegyűltekhez: Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, Jannis Vardakastanis, az EDF elnöke, Richard Howitt, az Európai Parlament Fogyatékosügyi Interparlamentáris Csoportjának vezetője. És aki nem volt ott, holott ígérte, hogy jön, és ki sem mentette magát: José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Szólt is a fütty a téren harsányan, amikor a műsorvezető felszólította a kampányolókat, hogy nemtetszésüknek adjanak hangot.

Bár az egymillió aláírást jelképező lufik szélnek eresztésével véget ért az ünnepség, az aláírásgyűjtés folytatódik. A
www.1million4disability.eu honalap nemcsak az eddig összegyűjtött aláírásokat számát rögzíti – most, mikor e sorokat kopogom a számítógépen (december 5-én) éppen 1 289 358 van –, hanem várja is az újabbakat, az „Act today for a better tomorrow” (Tégy ma, hogy a holnap jobb legyen!) jelszóval fogadva a látogatót. Jó lenne, ha a magyar média is az akció mellé állna. Hazaérve meglepetve láttam, hogy a mi, hírre éhes újságíróink ingerküszöbét ez az esemény nem törte át. Igaz, azt nem tudom, hogy a szervezők értesítették-e erről legalább a nagyobbakat, de ha nem tévedek, brüsszeli tudósítónk van. Nem is egy.

Sem nekünk, sem az ott lévőknek nincsenek illúziói: tudjuk, hogy hosszú lesz még az út
addig, amíg az Európai Parlament törvényben és minden uniós államra nézve kötelezően szabályozza a fogyatékossággal élő emberek jogait. De valahol el kell kezdeni, és az első lépéseket megtettük.

F. Á.


1 Jómagam az Autisták és Autisztikus Országos Szövetsége küldötteként utaztam. Jelen cikk az Esőember decemberi számában megjelent utánközlése.

2 Robert Schuman (1886–1963) jogász, politikus, 1948 és 1952 között francia külügyminiszter, az európai egység egyik atyja, 1958–1960 között az Európai Parlament elnöke.

A költséghatékony egészségügyi reform kérdőjelei

„Az egészségügyi szolgáltatások… az egészségi állapot által megkövetelt, szakmailag indokolt mértékben és költséghatékonyan – vehetők igénybe.” Ez a mondat az egészségügyi törvénytervezetben, pontosabban munkaanyagban olvasható az Alapelvek című fejezetben. A tervezet elolvasható, letölthető az Egészségügyi Minisztérium honlapjáról:
www.eum.hu
. Ne lepődjenek meg, ha a Munkaanyag szó alatt ez olvassák: A kormány álláspontját nem tükrözi!

A reformról* mindenki mondja a magáét. Kivel egyetértek, kivel nem. Szerintem a vitát ott kellett volna kezdeni: mit jelent a költséghatékony? Mit jelent akkor, ha egészséges vagy ha fogyatékos személyről van szó? Költséghatékony-e a fogyatékos ember szív- vagy tüdőátültetése? A Budapesti Történeti Múzeum izgalmas és felkavaró Fogyatékosságtörténeti Kiállításán van arra példa, amikor a közvélemény nyomására egy down-kóros ifjún tüdőátültetést hajtottak végre – sajnos, ez nem Magyarországon történt

Aztán ott kellene folytatni, hogy miért van az, hogy szinte minden, ami a fogyatékossággal élő személyek élhető életét és esélyegyenlőségét biztosítaná (gyógyászati segédeszközök, táplálék-kiegészítők stb.) a törvénytervezetben mindig úgy említődik a Finanszírozási eljárási rend c. fejezetben, hogy erről „külön jogszabály rendelkezik”. Törvény vagy rendelet? Melyik? Aztán: a most érvényben lévő, vagy majd lesz új? De van más is, ami a többségi társadalom tagjait is érdekelhetné: „Az OKA (Országos Kockázatkezelő Alap) biztosítja a külön jogszabályban meghatározott nagy értékű és egyéb speciális ellátások, valamint az előzetesen engedélyezett külföldi gyógykezelések finanszírozását.” Hogy melyek ezek a nagy értékű ellátások? Nem tudjuk: „Az OKA-ból finanszírozott ellátások igénybevételének szabályait kormányrendelet fogja szabályozni.” (l. Az 59.§-hoz)

Az mindenesetre már figyelmeztető jel lehetett volna a fogyatékos személyek és az őket támogató érdekvédő szervezetek számára, hogy visszavonták azt a FOKA-pályázatot, amely arra hivatott, hogy modellálja a Budapesten és Pest megyében élő súlyosan-halmozottan sérült és autizmussal élő felnőttek kórházi ellátásához szükséges feltételeket, ami – reményeim szerint – példaként szolgálhatott volna a régiók egy-egy kórházának. Az alábbiakban elolvashatják a visszavonás okait:

A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal kötött 2006. évi fejezeti támogatásról szóló 8126-7/2006 számú szerződésnek megfelelően kezdte el megvalósítani a P26/9 kódszámú, ún. kórházprogramot, melynek célja a Budapesten és Pest megyében élő súlyosan-halmozottan sérült és autizmussal élő felnőttek speciális szükségleteihez alkalmazkodó kórházi ellátás feltételeinek kidolgozása és megteremtése, az országos elterjesztés modellálása.

A program keretösszege 60 000 000 Ft volt, amelyből a mai napig 3 732 550 Ft került felhasználásra. A program tervezettnek megfelelő megvalósítását megakadályozta az egészségügyi reform, amely a modellkísérletben részt vevő kórházak jövőjét sokáig kétségessé tette, ezért a program is késedelmet szenvedett.
A reform eredményeként az egyik potenciális partner, a Nyírő Gyula Kórház elveszítette korábbi státusát, így alkalmatlanná vált a programban való részvételre.

Az Egészségügyi Minisztérium nem támogatta megfelelően a programot, nem mutatott hajlandóságot a kísérletben részt vevő kórházak területi ellátási kötelezettségének feloldására a célcsoport tekintetében, így a program értelmét veszítette.
Ezek alapján kérjük szíves hozzájárulását, hogy a programból fennmaradó 56 267 450 Ft pénzösszeget a Fogyatékosok Esélye kuratóriuma határozatának megfelelően más, a 2006. évi tervben meghatározott célokra, illetve az FGYK és a FOKA egyesítésével létrejövő új közalapítvány biztonságos működését elősegítő informatikai fejlesztésekre fordítsuk, az alábbiak szerint…”

Mindez a FOKA honlapján jelent meg, és az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége honlapjának, www.esoember.hu, Csevegő rovatában volt olvasható, az egyik csevegő szíves közlése alapján.

Nem emlékszem, hogy az utóbbi hónapokban egyetlen, fogyatékossággal élő civil szervezet markánsan, pontokba szedve elmondta volna véleményét az egészségügyi reformmal kapcsolatban, kérve azt, hogy a részletek, a „külön jogszabályok” is kerüljenek kibontásra. (A héttérben zajló tárgyalásokról nincs tudomásom.) A decemberi Humanitásban, a MEOSZ lapjában végre találtam egy állásfoglalást. Igaz, ez is azért született, mert a Liga Szakszervezet azt szerette volna, hogy a MEOSZ elnöksége „egyértelműen nyilvánítsa ki véleményét a november 21-én megtartandó demonstráció mellett.” A MEOSZ elnöksége úgy döntött ezt nem teszi. Helyette levélben küldte el az elnökség határozatát Gaskó Istvánnak
, a Liga elnökének, amelyben támogatásáról biztosítja mindazon szervezeteket, amelyek „további alternatívák megvizsgálását és egyeztetést tartanak szükségesnek, de sem a Liga sajtótájékoztatóján, sem pedig a szakszervezet demonstrációján az állásfoglalás átadásán kívül – nem kíván közvetlenül megjelenni”.

A határozatban az elnökség leszögezi, hogy az egészségügyi rendszer átalakítását „szükségesnek és elengedhetetlennek tartja, de azt csak az alábbi feltételek esetén tudja elfogadni”. A MEOSZ elnöksége tíz pontban sorolja fel a feltételeket. A teljes határozat elolvasható a Humanitás novemberi számában vagy a neten: a
www.meosz.hu
nyitóoldalán MEOSZ álláspont az egészségbiztosítás ügyében címmel. Ebből a határozatból olvashatnak most néhány fontos pontot.
2. Az egészségügyi rendszer átalakítása során a kormány és a parlament kifejezett garanciális elemeket építsen be a jogi szabályozásba.
3. A létrehozandó új rendszerben teremtődjön fedezet a megelőzési tevékenység – beleértve a fogyatékos emberek állapotrosszabbodását megelőző kezeléseket is –, valamint a hatékony és sikeres rehabilitációs eljárások finanszírozására.
4. A fogyatékossággal élő, az átlagosnál alacsonyabb fizetőképességgel, ugyanakkor nagyobb ellátási szükségletekkel rendelkező emberek ne kerülhessenek hátrányba sem a járulékfizetés, sem az ellátások mennyisége és színvonala tekintetében. Az ellátások ilyen okból rövid, közepes és hosszú távon jelentkező többletköltségeit a szolidaritási elv egyenlítse ki.
5. A ritka betegséggel élő vagy más ok miatt speciális ellátást igénylő fogyatékos emberek számára a rendszer garantálja a szabad orvos- és intézményválasztás jogát, tekintettel arra, hogy az egészségügyi ellátó rendszer nem minden eleme van ezekre az ellátásokra felkészülve.
6. Az állam meghatározó részvételét tartósan garantálni kell, ennek érdekében annak részbeni, vagy teljes megszűntetése kizárólag 2/3-os törvénnyel legyen lehetséges.
9. Az egészségügyi ellátó rendszer a szolidaritási elv érvényesülésének jogi és anyagi garanciáit úgy teremtse meg, hogy a fogyatékos emberek speciális ellátási igényeinek (segédeszköz ellátás, orvosi kezelések, rehabilitációs és állapotmegőrző kezelések, otthoni ápolás stb.) kielégítése valamennyi területen, azonos színvonalon, azonos elvek, gyakorlatok és finanszírozási módszerek alapján kiszámíthatóan legyen biztosítva.

A parlament december 17-én megszavazta a egészségügyi reformról szóló törvényt.

Ferenczy Ágnes


*
Jelen írás az eredeti törvénytervezeten alapul, a nagyszámú módosító javaslattal nem foglalkozik.

Vélemények a reformhoz

Következik az egészségügyi reform végszavazása. Egyre többen kérik a kormányt: halassza el a szavazást. A legmeglepőbb talán Szily Katalin MSZP-s képviselő, az országgyűlés elnökének ilyen irányú bejelentése volt. Egy nagyon fontos dolgot mondott: a társadalmi vita során meg kellene ismertetni azokkal a külön jogszabályoknak a tartalmával is az embereket, amelyek csak utalás szintjén vannak benne a törvényben. Mert ezekről semmit nem tudunk. Véleményével egyedül maradt.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Orvosi Tudományok Osztálya közleményben tudatta véleményét az egészségügy átalakításáról. Közleményükben egyebek mellett ezt írják: „Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya készséggel felajánlja támogatását az egészségügy súlyos problémáinak megoldásában, de felemeli szavát a magyar egészségügy veszélyeztetett értékeinek, kutatási teljesítményének, a progresszív betegellátás esélyegyenlőséget biztosító lehetőségének védelmében.”

Az Orvosi Tudományok Társasága átgondolatlannak tartja a törvénytervezetet, és kérik, napolják el parlamenti előterjesztését.

*

Válaszúton címmel 140 baloldali értelmiségi fordult a kormányhoz, hogy ne fogadják el az egészségügyi reformot. Az aláírók között volt Ferge Zsuzsa, az ismert szociológus, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Krausz Tamás történész, az MSZP Baloldali Tömörülésének képviselője, Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.

*

Újságírók, közgazdászok kérték vasárnap az egészségbiztosítási reformtörvény ellen tiltakozó értelmiségieket: ne akadályozzák az egészségügyi rendszer hatékonyabbá és igazságosabbá tételére irányuló próbálkozásokat. A nyilatkozat reagálás a Válaszúton című állásfoglalásra. Az aláírók között van Bauer Tamás, Békési László, Bokros Lajos, Liska Tibor közgazdászok, Ormos Mária történész, Heller Ágnes filozófus, Halmai Gábor alkotmányjogász

*

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata is a halasztás mellett van, közleményükben ezt írják: „Továbbra is az a meggyőződésünk, hogy az egészségügy jelenleg működő rendszere torz és igazságtalan. Átalakításának megkezdése nyilvánvalóan sürgős, de korántsem halaszthatatlan feladat.” A tagozat arra sem lát garanciát, hogy a szolidaritáson alapuló kockázatközösség az új struktúrában megmarad.

*

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) ismeretlen tettes elleni feljelentéssel és közérdekű bejelentéssel fordult a legfőbb ügyészhez az egészségügyi rendszer gyökeres átalakításának céljával készült törvénytervezet előkészítése és végszavazásának indokolhatatlan gyorsaságú erőltetése kapcsán felmerült súlyos kérdésekben.


Konferenciablog

Most így év vége felé, az az érzésem, hogy megszaporodtak az ilyen-olyan tanácskozások, konferenciák. Akár minden másnap mehetnék valahová. Persze csak arra megyek, ami érdekel, meg ahol azt hiszem: valami újat hallok. (Van, amikor tévedek!) Az alábbiakban, amolyan blogszerűen (a napló szó, úgy látszik, kiment a divatból) arról írok, hol jártam, mit hallottam, természetesen szigorúan szubjektíven, ahogy ez egy blognál illik.

Október 2.
Kezdjük mindjárt a Háziorvosok Egyesületének megalakulását beharangozó sajtótájékoztatónál. Sokan voltunk sajtómunkások, de minek? – semmit nem tudtunk meg. Dr. Balogh Sándor elnökletével és tíz taggal alakultak, mert ennyit ír elő a törvény; a tájékoztató időpontjában még be sem voltak bejegyezve. Ahány ember az asztalnál (az elnök körül), annyi félét mond, hogy miért is lettek ők. Maradjunk Balogh doktor véleményénél: azért alakultak, hogy támogassák a hozzáfordulókat. Mindenben. (Amúgy az orvosi kamarának is van háziorvosi tagozata. Most akkor ketten lesznek háziorvosvédők.)

Mi, újságírók persze azt szeretnénk tudni: mit szólnak az egészségügyi törvényhez, de semmit nem szólnak. A kérdések az egyesület vezető embereihez egyre konkrétabbak, a válaszok egyre semmitmondóbbak. Nem azért alakultak, hogy véleményezzék az egészségügyi törvényt, ám ha felkéri erre őket a kormány, akkor lesz véleményük, és el is mondják. De most nincs véleményük, így hát nekünk sem tudnak erről mit mondani. Mielőtt általános mellébeszélésbe fulladna a tájékoztató, vége is lesz. Kint azt mondja az egyik jól csengő névvel rendelkező lap munkatársa: na, ez lesz az a szakmai szervezet, aminek majd a kormány kikéri a véleményét, és azt lehet mondani: egyeztettünk a szakmával. A másnapi híradásokban a kínos kérdéseknek, az újságírói véleményeknek nyoma sincs: csak pársoros tudósítás a magalakulásról.

November 20.
Értünk vagy ellenünk? – A média és a reklámok szerepe a fogyatékos emberek társadalmi befogadásában címmel rendezett tanácskozást a MEOSZ, amelynek megszervezését Bárdos Gábor (Mozgáskorlátozottak Budapesti Egyesülete), illetve a kerekasztalét Csató Zsuzsa (Csupaszívek Társasága) végezte. A konferencia legizgalmasabb előadását Elspeth Morrison (Egyesület Királyság) tartotta: A fogyatékos(sággal élő) emberekről alkotott kép megváltoztatása – Tapasztalatok azt Egyesült Királyságban.
Elspeth-nek már a foglalkozása is érdekes: esélyegyenlőségi oktató, és nehogy azt higgyék, hogy Londonban, a fővárosban, hanem Anglia északi részén, egy általam sosem hallott városban él. Először a kórházban találkozott mozgássérült emberekkel (ő maga is az, pc-s). Dolgozott a BBC-nél, fogyatékosokkal kapcsolatos programokat szerkesztett. Hogy hogyan kell a fogyatékossággal élő embereket bemutatni? Hát a természetes közegükben. Alapállása: a fogyatékosság az élet természetes része, mint bármi más. Munkája során abban segít, hogyan, milyen alkalmakkor és milyen területen mutassa be a média a fogyatékos embereket. Kis klipeket is vetített nekünk arról, hogyan is képzeli el a „természetes közeget” és „az élet természetes részét”.
1. klip: Egy futót látunk, Christ, az afrikai sivatagban. Először messziről: pont olyan, mint a több futó. Csak a közeliben látszik: futásában kis döccenés van. Vele beszélget a riporter. Chris épp egy új műláb prototípusát teszteli, közben jótékonysági célra is gyűjt. Elspeth kiemelte a riporter hozzáállását: nem volt sajnálat a hangjában, ami pedig gyakran előfordul, ha fogyatékos emberekkel beszélgetnek a nyilvánosság előtt. Készítője nem a szomorúságra hegyezte ki a riportot, hiszen mindenkinek vannak szomorú történetei – hanem a győzelemre. Chris már öt maratont futott végig. (Nálunk már a riport felvezetőjében mindent tudtunk volna Chris fogyatékosságáról, hiszen ez lett volna a „szenzáció”, a „hírérték”.)
2. klip: Kerekes székes teniszbajnok – kis hír a helyi tévé Híradójában a bajnokról, aki az év felét külföldön tölti, olyan jól megy neki a tenisz. Most is valamilyen nagynevű tornáról tért vissza. A riporter tényszerűen beszél, és nem emeli ki, hogy parasportolóval beszél.

3. klip. A videotelefonokról, aminek segítségével nemcsak a hallók, hanem a siketek is részt vehetnek videokonferencián. Mindezt láttuk is: a hallók közt ott ül a siket ember, aki a jó képminőségnek köszönhetően remekül látja a jeleket, olvas a szájról. Ez szintén helyi hír volt, tárgyszerűen és tényszerűen.

Angliában nagyon sok program van a tévékben, ami a fogyatékos emberekről szól. Sok dokumentumfilm is készül, ám Elspeth nem szereti ezeket. Azt szereti, ha természetes módon beszélnek a fogyatékosság tényéről. Van persze sok jó példa, de ott sem minden „rózsaszín”: A Kék Péter című programot betiltották, mert a benne szereplő fogyatékos fiút olyan negatív színben tűntette föl, hogy a neve szidalmazó szóvá vált a gyerekek körében.
Aztán mutat olyan klipet is, ami nálunk még elképzelhetetlen. Egy amerikai filmet látunk, amiben a fogyatékos emberek eljátsszák a fogyatékos emberek életét. Láttuk a „kisembert”, akinek elege van a törpe szerepéből. Arra a kérdésre: „Álmodtál valaha törpéről?” Azt válaszolja: „Nem, csak az ilyen hülye filmekben vannak ilyenek.” A film pontosan arról szól, hogy a fogyatékossággal élő emberek is sokfélék, a vágyaik is sokfélék, pont ugyanúgy mint a többségé. Elspeth az ilyen típusú megjelenést szereti, de azt kiemelte: a fogyatékos embereknek is kell akarniuk és dolgozniuk azon, hogy a róluk alkotott kép megváltozzon.
Aztán láttunk az életből ellesett valóságshow-kat. Például azt, ami egy fodrászüzletben játszódott, ahol a 43 éves Elvis-imitátort tűnik fel, aki Elvis mozgását utánozza (haja természetesen elvisesen fésült). A film nem részletezi, hogy mi baja, de azt megmutatja, hogy kis növésű, és azt is megtudjuk: Lennie imitátorként keresi a kenyerét.
Elspeth végső konklúziója: semmi nem változik meg, ha a fogyatékossággal élő emberek nem tudnak megjelenni a médiában a maguk hús-vér valójukban. És bár nem részletezte, valószínűleg a tévére gondolt, hiszen ma a tévé befolyásolja legjobban a (döntésképtelen) embereket.

November 23.
Nyilvános meghallgatás. Ez Lévai Katalin EU-képviselő és PR csapatának a hatodik ilyen akciója. Valami baj lehetett az előkészítéssel, mert csak a helyszínen, a Fehér Házban, a Képviselői Irodaházban derült ki, hogy ezen a nyilvános meghallgatáson nem a fogyatékos gyerekekről, hanem a hiperaktív gyerekekről lesz. Egy óra után távozom is. Kár volt, állítólag nem sokkal távozásom után kitört „a balhé”. Sajnos, lemaradtam, pontosabban kimaradtam. Másodkézből viszont nem akarok beszámolni a dolgokról, de mint hallottam, Korózs Lajos igencsak elvesztette a türelmét. Lévai Katalin ott sem volt.
Hazaérve előbányásztam az emilek halmazából a meghívót, hátha félreértettem valamit. A meghívóban ez áll: „Dr. Lévai Katalin, európai parlamenti képviselő nyilvános meghallgatást kezdeményez, és tisztelettel meghívja Önt a hatodik magyarországi nyilvános parlamenti meghallgatásra. Téma: speciális nevelési igényű gyermekek.”
Hát igen, így van ez, amikor már semmit nem nevezünk a nevén, és amikor oly könnyen összetéveszthető a speciális a sajátossal. Előszedem a közoktatási törvényt. Az 50.§ felvilágosít erről: A „testi, érzékszervi, enyhe vagy középsúlyos értelmi, beszéd vagy más fogyatékos gyermekek” szavak kékkel írva és áthúzva, helyette:sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók. A 2003-as módosított törvény ilyet, hogy „speciális nevelési igényű” még nem is ismer.

Csak magunkra vethetünk, hogy figyelmetlenül olvastuk a meghívót? Azt hiszem nem, ebben ludas a szaksajtó, ennek bárki utánanézhet a neten. Az Új Pedagógiai Szemléből idézem (2003/1. szám Speciális szükséglet vagy fogyatékosság a cikk címe.) „Az OECD meghatározása szerint speciális nevelési szükségletű az a gyerek, akinek a többiekétől eltérő, megemelt szintű személyi és tárgyi megsegítése szükséges. Ha jobban átgondoljuk, ennek a fogalomhasználatnak következményei vannak. Sajnos, nálunk még mindig tartja magát a <> kifejezése, és a speciális nevelési szükséglet fogalma – legalábbis a jogban – nem létezik. Használjuk a szakmában, és szép lassan elterjed a köztudatban is, de jogi és finanszírozási kérdésekben kénytelenek vagyunk a fogyatékosság fogalmát használni.” A beszélgetésben Csányi Yvonne világos különbséget tesz a speciális és a fogyatékos (sajátos nevelési igényű) tanulók között, a szakma és az újságírók úgy látszik nem figyeltek föl rá. Nem állom meg, hogy további példáját ne idézzem:

„Ebből a szempontból érdekes és megfontolandó az, amit Angliában vezettek be, ahol a speciális szükségleteknek négy szintjéről beszélnek. Csak a legutolsó szinten küldik el a gyereket hivatalosan javaslatért és diagnózisért, de minden korábbi szinten megjelenik valami speciális segítési forma. …Szakértői vizsgálat csak a negyedik szinten van, sőt, még akkor is kérdés, hogy a bizottság egyáltalán elfogadja-e a gyereket vizsgálatra. …Ha viszont megállapítják, akkor nagyon sok pénzt szánnak rá. De a speciális szükségletűnek tekintett gyerekekre – az első három szintre – is sok pénz van.”
És még egy idézet, ígérem, ma ez lesz az utolsó. Egy évvel később már így ír szintén az Új Pedagógiai Szemle (2004. április–május) „Speciális nevelési szükségletű tanulónak a mai magyar értelmezés szerint azokat a gyerekeket tekintjük, akik testi, érzékszervi vagy értelmi sérülés, illetve részképességzavar miatt nem képesek a hagyományos iskolarendszerben az oktatás-nevelés hagyományos feltételei között a követelményeknek megfelelni.”

(Amúgy igény vagy szükséglet a hétköznapi szóhasználatban és a szinonima szótárban is egyre megy.) Ha a szakemberek sem használják pontosan a szakszavakat, akkor nem csoda, hogy mi, egyszerű földi halandók összemossuk a sajátost és speciálist.

November 28.

Megint egy meghallgatás, ezúttal a parlamentben, magában. A Nonprofit Média Alapítvány szervezte az öt nagy fogyatékos hálószervezetnek: ÉFOÉSZ, MEOSZ, AOSZ, SINOSZ, VGYOSZ. Előre borítékolni lehetett, hogy a jól megszervezett rendezvényen semmiféle meglepetés nem történik. Ha csak azt nem nevezzük meglepetésnek, hogy az előre beadott kérdéseket a válaszoló honatyák felolvasták. Így néha hosszas előzmény után jutottak el a kérdés megválaszolásához. Nem vagyok igazságos: az tényleg meglepetés volt, hogy az asztal túl felén ülők, akiktől kérdeztek, úgy tettek, mintha most hallanának először a SINOSZ panaszáról: a hallókészülék körüli tb-anomáliákról.
Az ÉFOÉSZ az önérvényesítő tagozatának tagjait hozta, Harmati Sándort (Down-szindróma), aki a támogatott döntéshozatal mellett szállt síkra (a gondnokság helyett), mert ő is szavazni akar, házasodni akar, hiszen tud írni, olvasni, számolni, dolgozni papírmunkát. A támogatott döntéshozatal még sok fejtörést fog okozni a Polgári törvénykönyv megreformálásakor (2010-re be kell fejezni). Az erről való fejtörésre, együtt gondolkodásra Sándor ígéretet is kapott.
Az AOSZ-t két aspergeres fiatalember képviselte. Munka és tanulás volt beszédük vezérfonala. Kemény Péter (SZMM) válasza: kidolgozzák az autizmussal kapcsolatos hosszú távú stratégiát. A VGYOSZ a segédeszközök körüli hiányokról szólt. Meglepő választ kapott: a vakok szövetsége vegye fel a kapcsolatot és szorgalmazza a gyártónál, hogy termékével (pl. beszélő vérnyomásmérő, mérleg stb.) akarjon bekerülni a tb-támogatotti körbe. (Nem állom meg a kitérőt: évek óta azt szorgalmazza a szakma, hogy ne a gyártót, hanem a gyártmányt támogassa a tb. Az olyan Micimackó agyú ember, mint én, azt tartja logikusnak, hogy a tb azt mondja: adok x összeget a te segédeszközödre. Ott veszed meg és attól, akitől akarod. Ez persze túl egyszerű lenne, és akkor a rostán tényleg kihullanának a rosszak. Most pont fordítva van.)

Még volt egy kérdése a szövetségnek, amire nem kaptak választ. Márpedig a kérdés tényleg életbe vágó: Mi lesz a 79%-ban vak emberekkel? Mert odáig rendben van: őket három év alatt rehabilitálják, és aztán? Ha nem kap munkát miből él? Kérheti akkor, hogy mégis csak adjanak neki rokkantnyugdíjat?

December 13.
Szakkonferencia és kerekasztal beszélgetés a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a PR Herald szerkesztősége szervezésében: Esély és média címmel. Két előadás biztosan érdekel: Nagy Ákos Attila Átkelés a szakadékon (A mentális betegeket sújtó megkülönböztetés oldása kommunikációs eszközökkel) és Morenth Péter Minőségi érdekérvényesítés (A lobbi lehetőségei és határai). Hiába érdekel, reggel lázra és bedagadt torokra ébredek. A szakkonferencia ugrott, helyette teát iszom, citrommal, és egy most le nem írt nevű gyógyszerrel kúrálom magam. Közben elhatározom: „konferenciablogom” végére kiteszem a pontot. Majd jövőre folytatom.
Aztán mégsem hagyom abba: Vargha Mihály, a PR Herald főszerkesztője, kérésemre, elküldi a lobbielőadás power pointos változatát. Ígéri, amint tudja, küldi a másikat is.

Morenth Péter végső konklúziójában, és egész előadásában, azt mondja/írja, amit én is gondolok: „A LOBBI = SZAKMA, általános elfogadottsága azonban még várat magára…” Ma még sokan azt gondolják: lobbizni annyit tesz, mint korrumpálni, korrupcióra biztatni valakit. De ez csak a torzult magyar viszonyok miatt van. Mert a lobbista érdeket képvisel: „A korrekt és szakmai lobbitevékenység célja a törvény- és döntéshozók, hatóságok hiteles tájékoztatása és meggyőzése egy vagy több (gazdasági, politikai, közérdekű) cél elérése érdekében, az érdekérvényesítés.” Morenth Péter végigveszi, hogy mit csinál a lobbista, mi a feladata, melyek a lobbizás főbb szabályai, és milyen eredmények várhatók. S bár hazánkban van már lobbitörvény (2006. 49. törvény), de mégis… sok minden hiányzik. Például önszabályozó szakmai kritérium vagy minimum követelményrendszer.
A törvény amúgy is csak a „regisztrált” lobbistákra és lobbi szervezetekre és az ügyvédekre vonatkozik. Nem vonatkozik például a civil szervezetekre (amelyek bizony sokszor lobbiznak, és nem is eredménytelenül), kamarákra, szövetségekre, gazdasági szervezetekre. Szóval, lesz még miről írni ezzel kapcsolatban (is).

Ferenczy Ágnes


Jótékonysági borárverés, gyűjtőknek is

Borárverésre megyek Százhalombattára. Még soha semmilyen árverésen nem voltam, csak filmen vagy a tévében láttam. Meghívóm, a Sérültekért Alapítvány csak időpontot (december 2.), térképet vagy egyéb útmutatót nem mellékelt. Dunafüreden vagyok, mikor érdeklődöm. Még szerencse, hogy a két település összeépült. Az út egyik része még Százhalombattán kanyarog, folytatása már Dunafüreden.

Tart az árverés, amikor Százhalombatta egyetlen hoteljének különterméhez érek. Ez ugyan túlzás, mert inkább egy nagyobb méretű szoba, ami tömve van, és a nyitott ajtón át, már a folyosón hallom az épp kikiáltott bor szakavatott ismertetését. Magamban arra gondoltam, te jó ég, még 44 bor van hátra, és mindnél ugyanezt végighallgatni! Tévedtem. Ahány bor, annyiféle ismertetés, és annyi apró kis történet a borról és készítőjéről. A borok „szószólója” Cseh Gábor, mindent és mindenkit ismer a szakmában, ami talán nem csoda, hiszen „szintén zenész”, azaz borász, és a világháló tanúsága szerint nem is akárki. A másik prezentáló, aki a számítógépet kezeli, és az egyéb rohangálni valókat intézi Cseh Márton sommelier, aki nem más, mint Cseh Éva, a Sérültekért Alapítvány vezetőjének fia. (Hogy mi is az a sommelier, annak utána kellett néznem. A világhálóról szereztem tudásomat: „nincs más dolga, mint a megfelelő finom fogásokhoz kiválasztani az azzal harmonizáló bort. Ehhez azonban professzionális szinten kell érteni az ízek és illatok nyelvén, így nem is olyan egyszerű ez a mesterség, ahogyan elsőre hangzik. Egy igazi szakértőnek többéves tapasztalatra és folyamatos tanulásra van szüksége, nemcsak itthon, hanem külföldön is.” Nekünk tehát nincs más dolgunk, mint beülni egy elegáns étterembe ebédelni vagy vacsorázni, és a sommelier majd megmondja, milyen bort kell inni ahhoz, ami épp a tányérunkon van,)

Na de a kitérő után érdemes visszatérni a borárveréshez, mert közben szédítő iramban mennek a tételek, és noha szándékosan alacsonyak a kikiáltási árak (a bolti árak ezek többszöröse, főleg a gyűjtőknek való ínyencségeké) mégis néha 40 ezer forint vagy annak közelében kelnek el a palackok.
Az árverést időnként műsor szakítja meg. Nem sokkal érkezésem után Százhalombatta alpolgármestere Petőfi és Nagy László verseket énekelt, gitározott, később még a kislánya, Lilike is besegített: szájharmonikán kísérte a papát. Az árverés egy részét a városi tévé is közvetítette, a nézők is licitálhattak egy-egy palackra, és a régió rádiójában is volt erre alkalom. A későbbiek folyamán többször is fellépett a Sérültekért Alapítvány Felhőjárók nevű színjátszó csoportja, az árverést is ők zárják. Ezzel a mondattal persze előre szaladtam, hiszen még csak ott tartunk, hogy 14 tétel után 213 ezer forint a bevétel.

A licitek közben érkezik egy levél, fel is olvassák: az ALK Hoolding Kft. 300 ezer forintot ajánl fel az alapítvány javára. Nagy az öröm és a taps, újult erővel indul a licit Kaló Imre egri (szomolyai) borász sorszámozott, és kézzel írott címkével ellátott boráért. (Borai kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.) A 3000 forintról induló bor 20 ezerért talált gazdára. Az ugyancsak ilyen áru másik Kaló bor, az Egri bikavér 2000 a duplájáért, 40 ezerért kelt el. Mint megtudom, Kaló nagy név a szakmában, borai boltban nem kaphatók, pincészetébe, vagy borászatába (nem tudom melyik a helyes) nem lehet csakúgy az utcáról beesni. Megválogatja, hogy kit fogad. A power pointos prezentáció szerint Cseh Éva ez utóbbiak közé tartozik, és a gyűjtők és/vagy az ínyencek örömére több palack bort ajánlott fel. Tóth Ferenc 2003-as Egri Bikavére szintén eléri a 40 ezer forintot. Ezt Szeremley Huba két, 1987-ből való palackja „veri meg”. A „gyűjtőknek való” nedű (idézet Cseh Gábortól) 6000 forintról 49 ezerre kúszott a licit végén. Maga a „kikiáltó” Cseh Gábor is felajánlott saját gyűjteményéből egy osztrák jégbort1, ami szintén gyűjtőknek való ritkaság. El is vitték 49 ezerért, a kikiáltási 5000 forintot jócskán túlszárnyalva.

Nincs módunk aprólékosan végigmenni minden tételen, de azt érdemes megjegyezni, hogy az ország minden szőlőtermő tájáról érkeztek borok, neves, díjakat nyert bortermelők ajánlották fel ingyen a palackokat. Csak néhány név mutatóba: Etyeki Borút Egyesület (a borvidék válogatott boraival), Figula Mihály, Frittmann Testvérek, Kaló Imre, Nyakas Pincészet, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Szepsy István, Szeremley Birtok, Szőke Mátyás, Tiffán Ede és Zsolt, Tóth Ferenc, Tóth István, Vylyan Pincészet. Szép lenne, ha százhalombattai hagyomány lenne a borárverésből, és a következőn, amire két év múlva kerül sor, már nem csak a battaiak lennének a résztvevők.

Az árverés befejezése után nagy taps köszöntötte a bejelentést: a 47 kikiáltott tétel összesen 865 ezer forintért talált gazdára. (Plusz hozzájön még „egy kis aprópénz”: a tévében és a rádióban elkelt négy palack ára). Ha ehhez még hozzáadjuk a cikk elején említett kft. felajánlását, a végeredmény több mint egymillió forint. A pénz az alapítvány épületének, bővítésére, ajtók, ablakok cseréjére fordítódik. A helybéliek által Gátőrháznak nevezett épületben a sérült fiatalok szakmára tanítása és foglalkoztatása folyik.

Ferenczy Ágnes


1 A jégbor a csemegeborok egy fajtája, amely nevét arról kapta, hogy olyan szőlőszemekből készül, amelyek előzőleg megfagytak. A szőlőben a cukrok és egyéb oldott szilárd anyagok nem fagynak meg, csak a benne lévő víz és emiatt a fagyott szőlőből nyert bor koncentrált szárazanyag-tartalmú, gyakran nagyon édes, ugyanakkor magas savtartalmú lesz. (Forrás:
www.wikipedia.hu )

Kitüntetés a festőművésznek

Azt hiszem, mindenkinek fontos, hogy egy könyv milyen köntösben van. Az ember, ha csak nem célra tartottan keres egy könyvet, akkor elsősorban a borítóra figyel föl. Az ÉTA legutóbbi könyve a Közös ernyő alatt, amely a szövetség tízéves fennállásának évfordulójára jelent meg, szép borítót kapott. A borító tervezője: Ghyczy György festőművész, aki a VII. kerület ERISZ Erzsébetvárosi Integrált Szociális Szolgáltatójában (régi neve: III. számú Gondozási Központ) , az önkormányzatnak köszönhetően, nyitott műtermet tart fenn. A nyitottság azt jelenti: ha valaki (fiatal vagy idős, mindegy) festeni, rajzolni akar, jöhet. Az eszközök mellé segítő, tanító, baráti szavakat is kap, ráadásként, ha kellően nyitott, baráti közösség fogadja.

Itt nem az a lényeg, hogy valaki, a szó klasszikus értelmében, festőművész legyen, hanem az, hogy önmagát és a világot jobban megértse, nyitott legyen a körülötte lévő világra, és ezt, akár a festményein keresztül, kifejezze.

A műterembe járók évek óta együtt táboroznak/festenek a tolna megyei Dúzson, önerő, pályázatok és a Lehmann pincészet jóvoltából. Az ott készült alkotásokból aztán kiállítás lesz. De nemcsak a nyári képekből, hiszen az ERISZ-ben rendszeresek a műterem aktív tagjainak (időnként külsősöknek is) a kiállításai. Aztán rendszeresek még a művészettörténeti előadások, amelyeken nemcsak az odajárók, hanem az ERISZ-ben lakó idős emberek is részt vesznek.

November 16-án az önkormányzat kitüntette a festőművészt. A bronzplakett mellé járó szép oklevélen ez áll: „Ghyczy György festőművész részére, több évtizeden át kifejtett kimagasló, Erzsébetváros közösségét szolgáló, képzőművészeti és kultúraközvetítő munkájáért, Pro Urbe Erzsébetváros díjat adományozza. 2007. november 16.”

Örülünk és gratulálunk!


A Karitatív Tanács munkájáról

Így karácsony táján eszébe jut az embernek, hogy van nekünk Karitatív Tanácsunk, amelynek tagjai arról döntenek, hogy az elkobzott, hamis márkajelzésű árukat ki márkátlanítsa, majd azt, kiknek jussanak a vadonatúj cipők, ruhák stb. Persze az újságolvasónak ezzel kapcsolatban az Iszkra-ügy is eszébe jut. Vajon azzal mi van? Kérdéseinkkel a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz fordultunk, hiszen a tanács elnöke a tárca szakpolitikai államtitkára, Forgó Györgyné.

Írásban (e-mail) föltett kérdéseimre, írásban kaptam választ. Jobban szeretem a személyes beszélgetést, ahol van mód a kérdés újbóli föltevésére netán pontosítására, ha a válasz nem kielégítő. De ha már így esett, jöjjenek a kérdéseim és rá a válaszok. Ami pedig a válaszok olvastán eszembe jutott, az zárójelben olvasható.

1. Fennállása óta a Tanács milyen értékben osztott ki rászorulóknak elkobzott árukat?
– A 2005-2006-os évre szóló adatok a következők: Mindkét esztendőben zömében hamis márkajelzésű dolgok kerültek átvételre (ruhanemű, ágynemű, cipő). A 2005-ben az átvett dolgok összértéke: 500 millió forint, melyből 2005-ben 355 millió Ft értékű került kiosztásra (vannak termékek, melyek márkátlanítása, szállítása átcsúszott 2005-ről 2006-ra). 2005-ben megközelítőleg 120e fő részesült az elkobzott dolgokból.
2006-ban az átvett dolgok összértéke: 715 millió Ft, melyből 2006-ban megközelítőleg 500 millió Ft értékű elkobzott dolog került kiosztásra (vannak termékek, melyek márkátlanítása, szállítása átcsúszott 2006-ról 2007-re). 2006-ban megközelítőleg 190e fő részesült az elkobzott dolgokból.

(Így 2007 végén (november 23-án, amikor a levelet kaptam), miért nem tudható „hozzávetőlegesen”, hogy ebben az évben mennyi a tanácsnak juttatott elkobzott áruk összértéke? Az ilyen adatok hallatán megkérdeztem volna: ha 2005-ről 145 millió forint értékű áru átcsúszott a következő évre, 2006-ban pedig 215 millió forint az „átcsúszás” 2007-re, akkor az itt közölt adatokból hiányzik 355 millió forint értékű „dolog”? Vajon hol lehet?)

2. Ruhaneműn kívül milyen áruféleségek kerülnek (vagy kerülhetnek) ebbe a körbe?
– Alkalmanként felajánlásra kerülnek műszaki termékek is, pl.: fúró, csavarhúzó, számítógép – meglehetősen elenyésző darabszámban (1–1 darab) –, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem érdemes átvenni őket, hisz bevizsgálás után lehet csak hasznosítani őket (ami esetenként magasabb költséget tesz ki, mint maga a termék). Ahhoz, hogy a termékek kioszthatók legyenek, sok esetben javíttatás is szükséges.
Bíróságok esetében felajánlásra kerülnek egyéb használati eszközök is, úgymint balta, kalapács, fogó, kapa, gereblye (nyéllel vagy a nélkül). Jegyző és egyéb hatósági személyek által elkobzott dolgok között szerepelt már horgászbot, parfüm, evőeszközkészlet is.

3. Milyen szempontok alapján választják ki azokat a rászoruló családokat vagy magánszemélyeket, akiknek kiosztják ezeket az árukat? Pályázni kell? Ha igen, akkor hol, kinek kell benyújtani a pályázatot?
– A négy tagszervezet feladata a közérdekű felhasználás lebonyolítása. A Minisztérium nem rendelkezik felhatalmazással és lehetőséggel, hogy ebbe beavatkozzon. Kérelemmel a négy szervezethez kell fordulni írásban: Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Vöröskereszt.
Az egyéni akciótervek mindegyik szervezetnél másként működnek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat esetében a segélyezés keretében, más termékekkel együtt kerülnek közérdekű felhasználásra az elkobozott dolgok, de természetesen vannak itt is akcióprogramok. Kitűnő példa erre a tavalyi esztendőben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat zártkörű meghívásos pályázata, ahol 500 kerékpár került szétosztásra a Falugondnokok Duna-Tiszaközi Egyesületének bevonásával a területen élő rászorulók között. Az átvett 685 db kerékpárból 500 db-ot sikerült működőképes állapotba hozni meglehetősen nagy anyagi ráfordítással.
Hasonló karácsonyi jótékonysági osztást idén is szerveznek a Tanács tagjai, de ezekről bővebb információt tőlük lehet kapni.

(Ebből sajnos nem derült ki, hogyan választják ki a rászorulókat. A válaszban egyébként közölték a négy tanácsbeli szervezet címét, telefonszámát is, de úgy gondolom, ez telefonkönyvből vagy a minisztérium honlapjáról megtudható:
www.szmm.gov.hu.)
4. A márkamentesítésre kiírt pályázatokat milyen rendszerességgel és hol teszik közzé, és milyen szempontok alapján választják ki a partnereket? Ellenőrzik-e őket? (l. Iszkra-ügy)
– Tudomásom szerint ez volt az első pályázati kiírás a márkamentesítési munkához kapcsolódóan. A márkamentesítési pályázat lebonyolítása a négy tagszervezet hatáskörébe tartozik, így érdemben ők tudnak erről nyilatkozni. Az elbíráláskor előnybe részesültek a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók, akkreditációval rendelkezők. Ez a pályázat azonban nem egy „hagyományos” közbeszerzési típusú pályázat volt, hiszen itt a kapacitás és a technológia került felajánlásra. A pozitív eredmény nem jelenti automatikusan a megrendelést, a teljes kapacitáskihasználtságot, sokkal inkább egy esély arra, hogy a felajánlott kapacitás és technológiai ilyen területen is felhasználásra kerüljön.

(A minisztérium későbbi tájékoztatást ígért az Iszkra-ügyről, ez december 17-ig, lapzártánkig nem történt meg. Az Iszkra-ügyről l. keretes írásunkat.)

5. Konzultálnak-e rendszeresen a javaslattételre beválasztott tagokkal? (Információim szerint nem.)
– Igen. Az új titkárság fennállása (2007. augusztusa) óta a tavalyi esztendőben, november 22-én került sor a javaslattevő szervekkel való konzultációra (törvényi előírások alapján évente egy ülés összehívása szükséges), melyben bemutatkozott az újonnan felállt titkárság, valamint a javaslattételi joggal rendelkező tagok is és a végén a tanács négy tagja előadásában bemutatta az elmúlt két esztendő eredményeit, fontososabb eseményeit. A következő alkalomra a legutóbbi (2007. november 7-i ) tanácsülésen megbeszéltek szerint januárban kerül sor.

6. Ellenőrzik-e, hogy a célnak megfelelően kerülnek-e kiosztásra az elkobzott áruk?
– Ellenőrzésre kerülnek a tagszervezetek, de egyéni akciótervüket saját maguk határozzák meg. Az eddigi tapasztalatok alapján a tanács tagjai maximálisan körültekintően járnak el a rájuk bízott karitatív termékekkel.

*

A Fehér Megyei Hírlap két éve foglalkozik az Iszkra család ügyeivel, pontosabban az általuk fenntartott cégekkel. A cégek, amelyeknek legtöbbjében megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak a VPOP által elkobzott áruk márkátlanítását végzik. A márkátlanításra pályázni kell a Karitatív Tanácsnál. Legutóbb az Iszkra család egyik cége (állítólag ők a legjobbak ebben a műfajban) nyertes lett. Később a tanács visszavonta tőlük a megbízást, hogy miért arról így ír a Fehér Megyei Hírlap október 18-i száma :
„Kedden késő este döntött úgy a Karitatív Tanács, hogy megváltoztatva a márkátlanítási pályázat eredményét, az egyik nyerteseként kihirdetett Iszkráék nem kapnak addig megbízást, míg nem tisztázzák magukat a nyomozóhatóság vizsgálatának vádjai alól. A hírt a Kossuth rádió jelentette be a Fejér Megyei Hírlap riportsorozata alapján készült összeállításban.”
A vád ellenük dióhéjban: nem fizettek a dolgozóknak, árulták a VPOP-tól kapott árukat. (Miklósi Gábor, a Magyar Narancs munkatársa ruha-nagykereskedőnek kiadva magát többször vásárolt tőlük).

Amúgy állami dotációt is kaptak a munkavégzésre, hiszen megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztattak. A hvg.hu-n december 12-én volt olvasható az Iszkra név: „Jogosulatlan gazdasági előny szerzése és közokirat-hamisítás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozóiroda két baranyai cég összesen hat Tolna megyei tulajdonosa ellen, akik megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért 2005-ben 62 millió forint állami támogatást vettek fel, majd tüntettek el.… Hasonló okból követelik elmaradt bérüket az ország több megyéjében becsapott megváltozott munkaképességűek az elvben éppen őket segítő szakszervezetet is alapító Iszkra Ferenctől és feleségétől.

Ügyükben egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás. A feljelentéshez mellékelt összesítés szerint az Iszkra családhoz 2003 júniusa és 2005 áprilisa között 8,2 millió forint került egyebek között az eredetileg kizárólag karitatív célra felhasználható, márkamentesítésre váró, hamis márkajelzésű ruhák eladásából.”


A Nemadomfel zenés imádsága

Az emberek legtöbbször úgy gondolnak a fogyatékos emberekre, mint akiken segíteni kell, akiknek adni kell. Eszükbe sem jut, hogy a segítés, az adás kölcsönös is lehet. Aki egyszer is hallotta a főváros szívében lévő Váci utcai Szent Mihály templomban zenélőket, biztos, hogy máskor is visszatér. Mert kap valamit – túl a zene örömén –, valamit, ami szavakkal nehezen kifejezhető.

Azt mondja Dely Géza, az együttes vezetője, hogy tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy a templomban zenés imádságot tartanak. Azóta a nyári hónapokat leszámítva minden hónap harmadik keddjén 17 órakor itt „lépnek föl”. A kezdés előtt van időm pár szót váltani az együttes néhány tagjával. A 29 Szepesi Richárddal (beceneve: Ricsosz), aki május óta tagja az együttesnek. Zenét ír, gitározik, az elektromos billentyűs hangszeren játszik (nem merem azt írni, hogy zongora). A 32 éves gitározó Szűcs János Zolttal, aki tagja egy gyülekezetnek is, Lázár Krisztinával, aki már 6-7 éve énekel együtt a Nemadomfel! magját alkotó őstagokkal. Krisztina a Lámpás ’92 lakóotthonában lakik, dolgozik, lépcsőházakat takarít, és zenét szerez, meg fest. Az együttes egyik CD-jének borítója is az ő munkája. Később megérkezik Zakál Zoli, a zenekar frontembere, tőle is hallunk egy éneket.

Dalaik többsége keresztény témájú, de hallunk egy gyönyörű dalt, amit Szepes Richárd írt* barátja, Fekete József Joe basszusgitáros emlékére. Szárnyalt az Ég a gyertyaláng c. blues Richárd rekedtes, nagyon karakteres szép hangján. Joe 39 éves korában, nemrégiben halt meg, árván hagyva négy gyermeket. A zenét olykor próza szakította meg. Részlet a Bibliából, vagy egy imádság, amit Lázár Kriszta mondott el, Zakál Zoli az életéről, a fel nem adásról beszélt.

*

Dely Géza szociális munkás a Down Alapítványnál (alapítva 1991-ben), amelynek Művészeti Műhelyének tagjai zenéltek, színdarabokat adtak elő, és még nevük sem volt. (A műhely tagjai közül sokan a Baltazár Színházhoz „igazoltak”.) A szó szerinti nagyközönség 2003-ban ismerhette meg a zenészeket, amikor például a Nyugati téri aluljáróban zenéltek. A név pedig egy táborozás alkalmával született, úgy 2004 táján. (2006-ban megalapították a Nem Adom Fel Alapítványt, melynek az a dolga, hogy az együttest zenei munkáját segítse.)
Nagyobb sajtóvisszhangot akkor kaptak, amikor 2004-ben az A38-as hajón a Piramis együttes énekesével, Révész Sándorral együtt énekelt Zakál Zoli. Ekkor mutatták be az együttesről készült vidoklipet (Révész ezen is énekel, az ő Nem tudtam, hogy így fáj c. nótája szerepel a klipen). Újabb megismerési, a világ elé kilépési alkalom volt, amikor az Operaházban ők nyitották meg az október 23-i állami ünnepséget.
A következő év, 2005 is hozott jót, újat az együttesnek: az első CD-t, az Egy napon várlak téged címűt és egy filmet róluk. Szekeres Csaba, a Duna Televízió rendezőjének Álomturné című filmjét. Humorral, lírával átszőtt film, ahol a szereplők önmagukat adják. A film siker volt, több díjat is kapott. Az együttes országjáró turnén vett részt a filmmel. Az ez évi kisebb-nagyobb fellépéseket nem is soroljuk fel, hiszen nemcsak Budapesten, hanem vidéken is fölléptek, sőt, még a határon túlra is eljutottak.
2006-ban csatlakoztak a Kézenfogva Alapítvány Fogadj el, fogadd el kampányához, fölléptek a Hősök terén nagy nevű sztárokkal együtt, és az év végén, az esélyegyenlőség napja alkalmából, miniszteri kitüntetésben részesültek.
2007 is hozott sok fellépést, vidékit, pestit egyaránt és azt, hogy Felmegyek a miniszterhez címmel, csatlakozva az ÉFOÉSZ önérvényesítő csoportjához, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban elmondhatták, milyen világban akarnak élni, és persze zenéltek ott is, hiszen ezen a nyelven nagyon jól tudnak kommunikálni.

*

A hallgatóság egy részét ismerem. Itt van a vak Papp Nóra, aki csengő, tiszta hangján együtt énekel a zenészekkel. Csak azért nem tagja az egyesületnek, mert nagyon messze van a próbahely az ő otthonuktól. Aztán itt van Németh Klári, a lányával Németh Zsuzsával együtt. Klári a kispesti ÉNO-ból hat fiatalt hozott el. Aztán szép számmal vannak azok, akik vagy tudatosan tértek be, vagy ha már bejöttek egy rövid imára, itt maradtak zenét hallgatni.
Sajátos varázsa van az együttessel töltött egy órának. Aki meghallgatja Egy napon várlak téged c. lemezüket, az kis ízelítőt kap abból, amit mi élőben élvezhettünk**. Nemcsak a dallamokat visszük magunkkal, hanem Zakál Zoli szavait is: „Adjál minden embernek egészséget.”

F. Á.


* Az együttes az ÉTA december 9-i jótékonysági hangversenyén is föllépett a Mátyás-templomban. Richárd ott is énekelt egy saját számot. A közönség vastapssal jutalmazta.
** A nemadomfel.club.hu
oldalról a CD három éneke meghallgatható vagy letölthető.


Az Első Európai Színes(kotta) Zenekar fesztiválja

A zene nemzetközi, és nemcsak a határokat, hanem a másságot sem ismeri. Akik Szentendrén meghallgatták az Első Európai Fogyatékos Emberek Zenekarának (FECO) valamelyik hangversenyét (október 22–26.), valószínűleg szintén erre a megállapításra jutottak.

Jó kis este volt, és ilyet még sosem láttunk/hallottunk. A sok helyről jött zenészek, akik bár egymás anyanyelvét nem ismerték, a zene nyelvén megértették egymást, amikor Beethovent, Lisztet, Hacsaturjánt játszottak.
A közös nyelv, a közös zenélés ötlete Hollandiából, Annalies Kars zenetanártól származik. Két lelkes zenetanár csatlakozott hozzá, a Litván Színeskotta* Zenekar alapítója, Viktorija Vitaite és a holland Jan Houweling. Megalakították tehát a First European Color Orchestrát, a FECO-t, a hollandiai Schiedamban. (Magyarra ugyan „Első Európai Fogyatékos Zenekarnak” fordították, de nekem jobban tetszik az eredeti elnevezést, ezért használtam a színes szót a címben.) 2002-ben itt tartották első közös koncertjüket is.

Jelenleg hét országból – Anglia, Belgium, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország – 107 tagja van. Együtt is próbálnak, meg külön is. A zenekarok személyre szabottan megkapják a kottát, és minden ország zenekara, zenésze annak alapján gyakorol (ki a dallamot, ki az akkordokat, ki az éneklést) aztán amikor találkoznak, akkor összpróba van. Évente egyszer zenei tábort is tartanak.

A FECO karmestere, a litván Romualdas Bruzga, aki szenvedélyesen dirigál, konferál, szórakoztatja a közönséget és nagyra nőtt, azaz létszámban nagy zenekarának tagjait. És persze ő is zenész, ha kellett, akkor például hegedült. Bemutatkoztak már Hollandiában, Litvániában, Lengyelországban (itt kétszer is) meg Belgiumban. Magyarországon most járt először a FECO, és ez bizony nagy feladatot rótt A Zene Mindenkié Egyesületre, a vendéglátóra, hiszen a vendéglátás árát mindig a fogadó ország állja. Szentendre városa a Pest Megyei Könyvtár színháztermét díjtalanul átengedte a zenészeknek.

A Zene Mindenkié Egyesületet 1997-ben alapították, és ők is, akár csak a külföldiek, a színeskotta rendszerrel dolgoznak. (Régebben ezt Ulwila módszernek nevezték, a módszert Vető Anna gyógypedagógus honosította meg nálunk, és ő alapította A Zene Mindenkié Egyesületet is, meg a Budapesti Ulwila Zenekart, ami később vette föl a Parafónia nevet). A különféle hangokat más-más szín jelöli, és persze a nehezebb darabokat átírják olyan hangnembe, ami színeskottával „könnyen” eljátszható.

A FECO-n az egyesület Parafónia elnevezésű zenekara lépett föl. Már náluk is megfigyeltem, amit most más országbeli fiataloknál is láttam: a zene mindenkit megszépít, eltűnik, hogy ki fogyatékos ki nem az (hiszen néha kiegészül nemcsak a Parafónia, hanem más zenekar is ép zenészekkel). A Parafónia többnyire komolyzenét játszik, de nem idegen tőlük a könnyed hangvétel sem. Fabényi Réka, az együttes vezetője maga is ír darabokat a Parafóniának, csakúgy, mint a FECO kiötlője Annelies Kars.

Minden ország saját kis műsort állít össze, amivel bemutatkoznak a fogadó országban. Nálunk is így történt, majd végül felállt a FECO zenekar, és valami leírhatatlan hangulatot varázsoltak, közösen a karmesterrel, Romualdas Bruzgával. Radványi Katalin (ELTE, Bárczi G. Gyógypedagógiai Főiskola Kar, tanszéki csoportvezető) szintén ott volt a hangversenyen, azt sajnálta, hogy tanítványai közül csak kevesen voltak itt; aztán közösen azt sajnáltuk, hogy nem volt ott egyik tévé sem, hogy erről beszámoljon. Egy ilyen hír (jó kis vágóképekkel) bármelyik tévéhíradóban többet tehetne az elfogadásért, mint akárhány szólam az esélyegyenlőségről.

Ferenczy Ágnes


* A „színes kotta” két szóban írandó a jelenlegi helyírási szabályok szerint, de mivel ez új fogalmat jelöl, és nem egyenlő azzal, ha mondjuk a kottafejeket lilával vagy pirossal írom (ez a színes kotta), ezért önkényesen egybe: színeskottának írtam – F. Á.


Bezárt egy lakóotthon

Tavaly még ünnepelt a SOFT. A debreceni székhelyű Segíts, Óvd Fogyatékos Társadat Alapítvány 2001. májusában alakult, és mindjárt munkához is látott, nemcsak hazai hanem nemzetközi kapcsolatokat is épített, közösen is pályáztak a vele egy időben alakult holland SOFT Tulip Alapítvánnyal.

Az alapítványnak 2000 óta van egy Liget nevű lakóotthon, nyolc lakóval; egy támogató szolgálata, és egy korai fejlesztő központja 1997-től. A Szivárványban tavaly, a Városi Egészségügyi Szolgáltató Kht. Gyermek-rehabilitációs Központjával együttműködve, t90 kisgyermeket fejlesztettek (csecsemőkortól 5 éves korig). A fejlesztés ingyenes volt, legalábbis 2006-ban. Az évforduló kapcsán ugyanis a Debrecen Online (www.deol.hu)
munkatársa az alapítvány titkárság vezetőjével beszélgetett, amikor a szolgáltatoskról is szó esett. „A továbbiakban sem szeretnénk pénzt kérni a szolgáltatásainkért, de lehet, hogy erre fogunk kényszerülni, ugyanis a normatív támogatásunk az elmúlt években lényegében változatlan maradt (sőt, egy intézményünknél csökkent!), míg a kiadásaink folyamatosan nőnek, és ki tudja, mit hoz a jövő – jegyzi meg szomorúan Fazekas Attila Győző.”

A jövő rosszat hozott.

Szeptember 18-án a Magyar Televízió online Híradójában ezt olvashattuk – Bajban vannak a segítők címmel –: „14 millió forint adótartozást halmozott fel a SOFT Alapítvány. Így veszélybe került azoknak a fogyatékosokat segítő intézményeknek a működése is, amelyeket a civil szervezet tart fenn Debrecenben.”

A tartozást az APEH-nál halmozták föl, három év alatt. Márpedig ha egy civil szervezetnek köztartozása van, az nem indulhat pályázaton, azt pedig mindenki tudja (a döntéshozók is), hogy az állami normatíva az ilyen szolgáltatások fenntartásához nem elég. Főleg úgy nem, hogy még azt is meghatározzák, hány embert, milyen iskolai végzettséggel kell foglalkoztatni. A 2003-ban megemelt fizetéseket már nem tudta kigazdálkodni az alapítvány, azóta görgeti az adósságot maga előtt.

„Megoldás az lehet, hogy a lakóotthon egy házban van, ami az alapítvány tulajdonában van, azt szeretnénk átadni vagyon szempontjából a megyei önkormányzatnak, akié ez a feladat, és ha sikerül pénzzé tenni ezt az ingatlant, akkor abból ki tudjuk fizetni az adósságot és akkor nulláról tudunk indulni” – mondta a Híradónak dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna az SOFT Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az akié ez a feladat közbevetett mondat arra utal, hogy az alapítvány megyei feladatot vállalt magára a lakóotthon fenntartásával. Erről másképp vélekedett Filep Miklós, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Intézményfenntartói Főosztályának főosztályvezetője: „Ezzel kapcsolatban a megyének konkrétan kötelezettségei nincsenek, tehát azzal kapcsolatban, hogy a Szivárvány milyen feladatot vállalt fel, hogyan biztosította hozzá a feltételrendszert, vagy hogyan nem biztosította hozzá – közvetlenül ehhez mi nem tudunk ilyen formában feladatot átvenni.” Amiben „szükség esetén” segíteni tudnak: a lakók elhelyezése máshol, és hogy a fejlesztő központban ellátottak foglalkoztatását másképp oldják meg. (Az idézetek forrása: Híradó Online,
www.hirado.hu/cikk.php?id=231312
.)

Legutóbbi információm szerint már árulják a házat, két lakó még benne lakik, a többiek vagy hazamentek vagy sikerült valami elhelyezést találniuk. Vekerdy-Nagy Zsuzsa azzal hárította el érdeklődésemet, hogy most azon dolgoznak: minden otthonlakónak legyen megfelelő elhelyezése. Ha ez megtörtént, akkor majd beszélgethetünk.

Sajnálom, hogy így történt. Nagyra tartottam azt a munkát, amit a SOFT Debrecenben végzett, és csak egyet tudok érteni a Debrecen Online újságírójával, aki ezt írta a már idézett cikkében:

„A SOFT Alapítvány kuratóriumi elnöke, Dr. Vekerdy Zsuzsanna, a nyugat-európai mintákat alapul véve olyan projekteket valósított meg, amelyek gyakran megelőzték korukat, és sokszor a hazai törvénykezés előtt jártak néhány évvel. Mindig olyan új szolgáltatásokat vezetett be, amelyek előrevitték a szervezetet.” Most viszont tanácstalanul itt állok, és azt kérdem: mi történt? Lehet, hogy a SOFT csak az első volt a sorban?

– ferenczy –

 

Hozzászólások lezárva.