Hírlevél – 2007. szeptember


A Hírlevél 2007. év szeptemberi számának tartalmából:



Rövid hírek

 

Kitüntetések
Wisinger János, az Országos Fogyatékosügyi Tanács tagja augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült a felnőtt értelmi fogyatékos emberek életminőségének javítása, ellátási színvonalának emelése, a jogszabályok kialakításának segítése, a gyógypedagógia és a szociális ellátás feladatainak összehangolása érdekében kifejtett eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseképpen.

*

Dr. Bernolák Béláné, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Szomatopedagógiai Tanszékének adjunktusa a Magyar Köztársasági Érdemrend
Lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült a mozgásfogyatékos, a halmozottan sérült gyermekek, fiatalok habilitációja, rehabilitációja érdekében végzett öt évtizedes kiváló munkája és a több mint két évtizeden át kifejtett kiemelkedő színvonalú oktatói tevékenysége elismeréseképpen.


Kampánykamion
Az európai sokszínűség kamionja ismét Magyarországon járt. Az Európai Bizottság Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Esélyegyenlőségi Főigazgatósága indította útnak a diszkrimináció ellenes kamiont. A cél: tájékoztatás az egyenlő bánásmódhoz való jogról, és az esélyegyenlőség 2007-es európai évének népszerűsítése.Az európai körút április 26-án Strasbourgban kezdődött, és 19 országot érint.
Nálunk két helyen állt meg a kamion: Szegeden, és a Sziget fesztiválon augusztus 8-án. Az esélyegyenlőség évéről további információk olvashatók:
http://equality2007.europa.eu

a kamion útjáról információk és képek láthatók a
www.stop-discrimination.info honlapon.


Repülés akadálymentesen
Az Európai Unió 1107/2006-os rendelete értelmében a légitársaságok nem utasíthatják vissza a csökkentett mozgásképességű (mozgássérült vagy idős) személyek jegyfoglalását az unió területéről induló légijáratokra, és hamarosan kötelező lesz a repülőterek és a gépek teljes akadálymentesítése és az ingyenes nyújtandó segítség. Az unió lakosságának mintegy 10 százalékát érinti a rendelet.


Később jön az 1%
A személyi jövedelemadóból idén felajánlott 1+1%-ok összege megközelíti a 14,4 milliárd forintot. A 27 576 kedvezményezettből 27 426 a civil szervezet, 144 az egyház és 6 a kiemelt költségvetési előirányzat. Az idei érvényes felajánlásokban szereplő összeg a 26,1 milliárd forintos elvi keret 55 %-át teszi ki. Az APEH a rendelkező magánszemélyek által érvényesen megjelölt szervezetek részére 2007. szeptember 1-jéig küldte meg a tájékoztató, illetőleg a felhívó-tájékoztató levelet. A civil szervezetek a felhívó-tájékoztató levélben kaptak tájékoztatást a felajánlott összeg várható nagyságáról, valamint azon feltételekről, amelyek meglétét a felajánlásra igényt tartó szervezetnek a levél kézbesítését követő 30 napon belül igazolnia kell. Amennyiben ezen szervezetek a felhívó-tájékoztató levél kézbesítését követően 30 napon belül igazolják a törvényi feltételek meglétét, a részükre felajánlott összeget legkésőbb november 30-ig átutalja az adóhatóság.
(Forrás: www.apeh.hu)


Összetartozunk – 10 éves az ÉTA Országos Szövetség

 

Már tavasszal felhívtuk tagszervezeteink figyelmét arra, hogy: „10 éves az ÉTA Országos Szövetség”. A mindannyiunk létét veszélyeztető, szakmai programjaink megvalósíthatóságát meghiúsító, az ünneplés örömét kurtító, vagy gátló, több tagszervezetünk ellehetetlenülését és megszűnését eredményező, a családokat tragikus helyzetbe hozó hazai helyzetkép nem ad okot a felhőtlen ünnepléshez.

És mégis!

Mégis és mindezek ellenére a szövetségünkben rejlő összetartozás érzetét és erejét a romboló hatások kivédésére az összetartozás demonstrálásra, a kölcsönös segítő szándék kinyilvánítására kell összpontosítani, remélve és határozottan bízva, hogy előbb-utóbb az emberi tisztesség lesz a választott, vagy a választottak által kiválasztott vezetők vezérelve.

A csekély kivétel jelentheti a vezérlő csillagot.

Ezért, tehát, ünnepelni fogunk.

Szövetségünk a kohézió jegyében minden kiadványán, levélpapírján, céges borítékján, honlapján jelzi a jubileum tényét. Ez évi júliusi közgyűlésünk határozata értelmében készülünk a közös megemlékezésre. Szakmai értelemben is.

2007. november hónapban (a pontos időről és helyről, minden szövetségi tagszervezet névre szólóan kap tájékoztatást) jubileumi ünnepet szervezünk, ahol a közösségi együttlét örömén belül szövetségünk kulturális témában meghirdetett pályázatának végeredményéről is tájékoztatást adunk, és ismertetjük a képzési és foglalkoztatási lehetőségeket tartalmazó ÉTA Agrárlánc című programunkat, valamint egyéb aktualitásokat.

A gondozottainkkal közösen tervezett ünnepség sikerének titka, hogy sokan legyünk. A szövetség már most kéri az értesítést telefonon (1/414-05-00), emailben (etasz@t-online.hu) vagy levélben a részvételi szándékról, és a csoport várható létszámáról. A november hónap valamelyik pénteki napja a valószínűsíthető időpont.

*

2007. december hónapban a Budavári Mátyás Templom ad otthont jótékonysági koncertünknek. A tavalyi hasonló rendezvényünk – köszönhetően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárainak és végzős hallgatóinak, az Együtt-Értük Alapítvány zenekarának, a Lámpás ’92 Alapítvány gondozottjainak – felejthetetlenül szép volt.

Természetesen erről az eseményről is minden tagszervezetnek pontos tájékoztatást fogunk adni, remélve azt is, hogy tagszervezeteink némelyike bejelentkezik újabb és rangos kulturális produkció előadásának szándékával. <

*

Folytatjuk azt a gyakorlatot, hogy a tagszervezetektől érkező, megalapozott javaslatok alapján évente egy-egy települési önkormányzatnak és polgármesterének – a fogyatékossággal élő embereket és családjaikat kiemelkedő felelőséggel segítő – magatartását, döntéseit, az ÉTA Országos Szövetség ünnepélyes keretek között, elismerő oklevéllel díjazza, és megajándékozza egy komoly értéket képviselő képzőművészeti alkotással.

A díj átadására minden esetben a helyi képviselőtestület testületi ülésén, vagy egyéb ünnepi alkalommal kerül sor, előre meghirdetett napirendi pontként, a helyben működő ÉTA tagszervezet képviselőinek jelenlétében.

Jó alkalom ez arra, hogy mélyebbre véssük létezésünket a döntéshozó emlékezetében. A főváros XV. kerülete, Székesfehérvár, Hódmezővásárhely és Szeged polgármestere után az őszi hónapokban Gödöllő polgármestere kapja meg az elismerést.

Hiszem, hogy van még az országban jó néhány olyan települési önkormányzat, ahol megérdemelt lenne az elismerés. Szövetségünk várja a tagszervezetek tapasztalatokon nyugvó javaslatait.

dr. Rubovszky László

ügyvezető igazgató
ÉTA Országos Szövetség


Szociális törvény módosítás

 

Az utóbbi két évben annyi változás zúdult ránk, hogy csak az igazán tájékozottak tudják, mi jár nekik állampolgári jogon és mi nem. Azt mindjárt leszögezhetjük, hogy egyre kevesebb. A nagy átalakítások (reformoknak nevezik) a szociális törvényt sem kerülték el. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium meg is jelentetett egy vitaanyagot a honlapján a nagy nyári uborkaszezonban, hogyan is képzeli a módosításokat. Sok időt nem hagyott a gondolkodásra, vagy netán arra, hogy az érintettek összeüljenek, és közös álláspontot fogalmazzanak meg. A sietség oka, hogy az MSZP-SZDSZ koalíciós megállapodás (2007 július 1.) rögzítette a módosítást, annak irányát és az elfogadás időpontját. Ezért már tárgyalt is róla a kormány, és hamarosan a honatyák is szavazni fognak róla. A módosító javaslatokkal kapcsolatban leginkább azt emelte ki a média, hogy aki állami szociális otthonba akar kerülni, annak nagyon szegénynek kell lennie és legalább napi négyórás gondozást kell igényelnie. Pedig van ott más is, ami szót érdemel, például az alábbiak:

„A hatályos szabályozás szerint az önkormányzatok kötelező feladataiknak eltérő mennyiségi és minőségi mutatók alapján tesznek eleget. Ahhoz, hogy a meglévő forrásokkal hatékonyabban tudjanak gazdálkodni, mozgásterük növelése szükséges. A mozgástér növelését a módosítási javaslat egyrészt bizonyos szolgáltatások esetében a lakosságszám-határok módosításával, másrészt egyes kötelező alapszolgáltatási feladatok törlésével kívánja elérni. A javaslat nem érinti az elemi szükségleteket kielégítő étkeztetés és házi segítségnyújtás feladatát, azokat továbbra is valamennyi településen biztosítani kell.

2009. január 1-jétől a nappali ellátás csak 20 000 lakostól lesz kötelező feladat a jelenlegi
3 000 helyett, az idősek átmeneti ellátása esetén a határ 10 000 főről 30 000 főre emelkedik. A támogató szolgáltatás, valamint a közösségi ellátások nyújtásának kötelezettsége 2009. január 1-jétől megszűnik, de mint szociális szolgáltatások továbbra is megmaradnak, finanszírozásuk
valamennyi fenntartó számára egységes módon, a tényleges szükségletek figyelembevételével, pályázat útján valósul meg. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a házi segítségnyújtás kiegészítő szolgáltatása lesz, vagyis csak olyan szolgáltató nyújthatja, amely a házi segítségnyújtásra is rendelkezik működési engedéllyel. Az új rendelkezések továbbra is 10 000 lakos felett írják elő a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosításának kötelezettségét…”

A kistelepülések öregedő és fogyatékos lakóinak ez a szociális törvény azt üzeni: sem rájuk, sem falujukra vagy tanyabokrukra nincsen szükség. Költözzenek a városba, lehetőleg minél nagyobb lélekszámúba!


Az ÉTA képzési programjai

 

1. Menedzser-pályázatírói képzés

2008. I. negyedévében, és hagyományosan, a szövetség helyszínén, 8-10 fő hallgatói kapacitással szerveződik a 40 kredit pontot érő menedzser-pályázatírói térítésmentes képzés.

Az elmúlt három évben az e képzésekben részt vett, összesen 45 fő, intézményvezető, illetve szövetségi tagszervezeti munkatárs visszajelzései a tudásanyag gyakorlati használhatóságát, azaz sikerét jelzik.

A tagszervezetek vezetőinek már most ajánljuk. És ajánljuk azt is, hogy mérlegeljék: ki az a munkatársuk, akire viszonylag hosszú távon számíthatnak, szakmájuk elkötelezettjei, és ezáltal érdemesek a képzésen való részvételre.
Az ÉTA Hírlevél 2008. évi első száma fogja tartalmazni a jelentkezés és a részvétel szabályait, valamint a képzés pontos idejét.

2. A HEFOP támogatásával a szövetség

  • a sérült emberek munkavállalását segítő
  • a menedzser szemléletet erősítő
  • a helyi munkaadókkal, és munkaügyi szervezetekkel kapcsolaterősítő
  • a számítógép kezelését elsajátító

céllal a tagszervezeti munkatársaknak és önkénteseiknek indít képzést 2007. október hónap második felétől.

Részletes információval az érdeklődők telefonhívását Halászné Gambár Mária szövetségi munkatársunk fogadja, a (06 20) 460 9293 telefonszámon, vagy az etasz@t-online.hu e-mailen


És ki biztosítja a fogyatékos embereket?

 

Úgy ahogy ezt manapság elvárják az illetékesek, e-mailben tettem föl kérdéseimet az Egészségügyi Minisztérium illetékesének. Nevet azért nem tudok írni, mert ilyenkor előbb elektronikus levelet kell írni az EüM sajtóosztályának, leírva benne a kérdéseimet. Jó esetben néhány nap múlva jön a válasz a sajtóosztály illetékesétől, hogy ki az, aki nekem válaszol.

Amiről írni akarok, az rossz eset, mert, augusztus 10-e óta nem kapok választ három, szerintem nem túl bonyolult kérdésre. Alant következnek (írásban) föltett kérdéseim:

1. a. A több-biztosítós rendszerben ki fogadja be a fogyatékos embereket?
b. Ebben a több-biztosítós modellben mi lesz a közgyógyellátotti igazolvánnyal, a kedvezményesen kapható segédeszközökkel?

2. A korai fejlesztést ellátó civil szervezetek állami feladatot látnak el, ennek ellenére nem megoldott a finanszírozásuk, és anyagi helyzetük alapján kérnek több-kevesebb pénzt azért a fejlesztésért, amit véleményem szerint a tb-nek kellene finanszírozni. A sokat hangoztatott prevenció költségkeretébe nem férnének bele azok a csecsemők, akiknek a korai fejlesztő jobb életminőséget, sok esetben teljes értékű életet jelent, és ezáltal hosszútávon jóval kevesebb kiadást jelentenek az államnak?

Fűzhetnék a nem válaszhoz mérges kis kommentárt, de nem teszem. Helyette ajánlom szíves figyelmébe a tárca illetékeseinek és mindenkinek, akit illett (egész Magyarországnak), a Végszükség című amerikai filmet. Akik döntenek a sorsunkról, azoknak kötelező lenne megnézni. Nick Cassavetes rendezte, a főszerepben az Oscar-díjas Denzel Washingtonnal.

Hogy mikor van végszükség? Amikor az embernek a gyereke beteg, s rádöbben arra, hogy betegbiztosítója, az ő megkérdezése nélkül, egy másik biztosítási „osztályba” sorolta, csak azért, mert átkerült részmunkaidőbe (rosszul megy a cégnek egy idő óta), és bár fizeti a biztosítást, csak évi 20 ezer dollárig lehet beteg, írathat föl gyógyszert. Mindez akkor derül ki, mikor a kisfiának új szívre lenne szüksége. A gyerek ugyan születése óta beteg, lukas a szíve, csak épp senki nem tudott róla. Nem vagyok pontos: csak a szülők nem tudtak róla. A gyerek orvosa valószínűleg tudta, csak neki nem állt érdekében, hogy ezt közölje a szülőkkel (tán átlépte volna a gyógyszerkeretét, mert túl drága gyógyszert kellett volna felírnia), meg aztán az év végén nem kapott volna jutalmat a biztosítótól. Mert orvosnak, biztosítónak az az érdeke, hogy minél kevesebbe kerüljön a beteg. Mindketten a profitra hajtanak.
A minap hallottam: a magyar biztosítási rendszer „hungaricum” lesz, ötvözi a külföldi elemeket, sajátosan megmagyarítva. Kár, hogy mi felhasználók: betegek és leendő betegek, minderről csak annyit tudunk: tetszik, nem tetszik, lenyomják a torkunkon.

F. Á.


Egy lakóotthoni pályázat tanulságai


„Soha nem tapasztaltam ekkora és ennyire a fogyatékosok mellett álló médiát. Persze voltak tévedések és valótlan tények… Rengeteg levelet kaptunk. Mi csak annyit tettünk, hogy a szomszédoknak megadtuk a lehetőséget, mondják ők el a véleményüket. A sajtó ereje becsalogatta a lakóotthonunkba a pártokat, az egyházakat, az újságírókat.”

Ugye emlékeznek arra, amikor nem volt olyan média, amely ne foglalkozott volna a debreceni Fény Felé Alapítvány ügyével. Aki nem emlékezik rá, vagy nyaralni volt akkor, annak dióhéjban: A FOKA (Fogyatékosok Esélye Közalapítvány) pályázatot írt ki lakóotthon létesítésére. A Fény Felé Alapítvány vezetője és munkatársai már régóta szerettek volna meglévő lakóotthonuk mellé egy újat. A pályázat kétfordulós volt.

Az első fordulóban 18 pályázó jutott tovább, és a bejutottaknak 40-45 napjuk maradt arra, hogy a második forduló beadásának napjáig (június 30.) hatályos építési engedélyt kapjanak.

A pályázati pénz felső plafonja, azaz a kérhető összeg 80 millió forint volt, amihez még 10 százalék önrészt kellett tenni. A Fény felé nem kérte a maximumot (egyébként a legtöbben azt kérték).

Annak az utcának a lakói, ahol a Fény Felé házat vett volna, és lakóotthonná alakította volna, elutasította a fogyatékos embereket. Megismerve a lakók érveit, az az érzésem, hogy életükben nem láttak még fogyatékos embert. És az is eszembe jut, hogy nincs új a nap alatt. Az Egyesült Államokban a lakóotthonok kialakításának kezdetén az egyik államban még be is lőttek egy otthon ablakán. Úgy tudom, senki nem sérült meg. Nálunk szerencsére ilyen atrocitás még nem volt, de elutasítás igen. Dunaharasztin, ahol az első Bárka ház épült 1991-ben, szintén elutasítóak voltak a szomszédok (igaz, ők hozzájárultak az építéshez). Meg kellett volna kérdezni őket a debrecenieknek, hogy változott-e a véleményük. Mert változott: az előítéletből szeretet / elfogadás lett, mert megismerték a fogyatékos embereket.
Suller Márta, az alapítvány vezetője, ezt írta nekem, mikor arról kérdeztem, hogy a nagy visszhang után hol tart az ügy:

„Soha nem tapasztaltam ekkora és ennyire a fogyatékosok mellett álló médiát. Persze voltak tévedések és valótlan tények… Rengeteg levelet kaptunk. Mi csak annyit tettünk, hogy a szomszédoknak megadtuk a lehetőséget, mondják ők el a véleményüket. A sajtó ereje becsalogatta a lakóotthonunkba a pártokat, az egyházakat, az újságírókat, de elértük azt, hogy amikor a fellebbezők az utolsó napon nem léptek vissza, dr. Lampert Mónika mellénk állt, és valóban befogadták a pályázatunkat, és megindította a vizsgálatot az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. A hatóság alelnöke másnap felhívott és emberjogi ügyvédet adott segítségül.

Tanulság: a szakma nem fordított gondot az elmúlt években a közvélemény felkészítésére. A törvények nem elegendőek. Igenis összefogva a médiával eseteket kell bemutatni, és átlépetni a három lépés távolságot a fogyatékos emberek és a környezet kapcsolatában. Erkölcsi mintákat kell adni, pozitív példákat hozni, beszélni a fogyatékkal élő emberek életéről. De nem elkülönítve, érdeklődés szerint.”

A Fény Felé megfellebbezte az építést elutasító végzést. Másodfokon megkapták az engedélyt, de a FOKA pályázat másik fordulóján nem nyertek. Pedig milyen szép lett volna azzal befejezni ezt az írást, hogy két év múlva elmegyünk megkérdezni: változott-e a szomszédok véleménye?. Bár a sikertelen pályázat sok pénzébe került az egyesületnek (pl. az épület átépítésének megtervezése), talán mégsem volt hiábavaló az egyesület tagjainak sok-sok plusz órája, amit a projekt elkészítésére áldoztak. E nélkül a pályázat nélkül talán csak később derült volna ki, hogy a fogyatékos emberek társadalmi elfogadása milyen gyerekcipőben jár. Túl a kezdeti, azonnali felháborodáson és az utca lakóinak elítélésén, mindenkinek, akinek van eszköze a cselekvésre, el kell gondolkoznia azon: mi az, amit ő megtehet a fogyatékos emberek elfogadtatásáért és hogyan?

Ferenczy Ágnes


Ember – ember ellen?

 

Szomorú történet korunk mentalitásáról, a félrevezethetőségről,
az értelem és érzelem kirekesztéséről

Tíz éve él, működik, segít az ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége és jelenleg 91 tagszervezete segít az értelmi sérültséggel élő embereken képzéssel, egészségügyi és sportterápiás szolgáltatásokkal, foglalkoztatási lehetőségek kínálatával és teljes ellátást biztosító lakóotthoni szolgáltatással. Összességében mintegy 9000 embernek.

A szövetség keretében 31 lakóotthon is működik, az ország minden földrajzi körzetében megtalálhatóan, városokban és falvakban egyaránt.

Minden lakóotthon élvezi a lakókörnyezet szeretetét, averzió vagy ellentét, egymást zavaró tényezők vagy rossz szájízt jelentő események, elzárkózó szomszédok egy esetben sem tapasztalhatók.

A józan ész és az emberi lelkület egészsége mindenhol tapasztalható a 31 lakóotthon környezetében.

Debrecenben, a Rózsástelep út 93. sz. lakóingatlan szomszédságában illetve környezetében más a helyzet. Az itt lakó emberek egy része – úgy tűnik – kemény ellenállásának az a célja, hogy ezen a lakóingatlanon ne legyen sérült emberek lakóotthona, ne valósuljon meg 10 ember életének és családjának biztonsága illetve életminőségük javulása.

Lehet, hogy ezt jogi eszközökkel – ad absurdum – el is lehet érni.

Meggyőződésem, hogy minden – ellenállást tanúsító – embertársam esetében elsősorban saját lelkiismeretével kell megküzdenie, és e küzdelmében szélesebb tapasztalatokra van szüksége.

Szövetségünk felajánlja a jelentkező és ma még ellenállást tanúsító Debrecen, Rózsástelep úti lakosoknak, hogy háztól-házig szervezésben, a szövetségi keretek között működő, de általuk kiválasztott bármelyik lakóotthonát bemutatja, a helyi önkormányzat szociális ügyek felelősével és a megtekintésre kiválasztott lakóotthon környezetében élő emberekkel tájékozódó beszélgetést biztosít.

A vad indulatok egyetlen hatásos féke…. az informáltságon alapuló józanság.

 

Budapest, 2007. július 16.

dr. Rubovszky László

ügyvezető
ÉTA Országos Szövetség


Az elmaradt másfél mondatról és Gyurikáról

 

Újsághír: A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ ) 2007. május 17. és 20. között Siófokon rendezte meg 54. Országos Függetlenfilm Fesztiválját. A verseny első díját a HírTV munkatársa, Fehér Zsuzsa Gyurika című filmje nyerte. Nem ez az első díj, amit a Gyurikával nyert. Tavaly a Faludy Ferenc Akadémia amatőrfilmszemléjén a dokumentumfilm kategóriájában első lett, és rendezői különdíjat kapott.

A HírTv örül, hiszen az ő munkatársa a fiatal szerkesztő, rendező. Én is örülök és gratulálok, de másfél mondatot hiányolok a Reggeli járat c. műsorban elhangzott beszélgetésből, amelyben Kurucz Éva kérdezte Fehér Zsuzsától , hogyan jutott el Gyurikához . A rendező egy autista fiúról vagy lányról szeretett volna filmet forgatni, s mint mondta: „egyesületről, egyesületre adtak, hívjam föl ezt, hívjam föl azt, aztán mondták, lenne itt egy fiú, aki nagyon tehetségesen rajzol…”

Ez a tehetségesen rajzoló, 35 éves férfi Orsós Görgy , akivel Esztergomban ismerkedtem meg az ÉTA Országos Szövetség Lakóotthoni Munkacsoportjának művészeti táborában, amit már évek óta Makrai Klári , a Lámpás ’92 Alapítvány vezetője szervez. Azon a délutánon, amikor a táborba érkeztem, épp Gyuri kedvéért, a ház volt a téma, álmaik háza. Ezt írtam akkor róluk az ÉTA-Hírlevélben:

„Nézegetem a készülő rajzokat. Van, aki egész aprólékosan, mintha műszaki rajzot készítene egy ház belsejéről, felülnézetben rajzolja meg álmai házát, benne az ágyat, az asztalt, a foteleket. Van, aki harmadszorra fut neki, mert valahogy sehogy sem sikerül az, amit a fejében elgondolt. Elkeseredetten feláll, és kimegy az udvarra. Csak akkor derül föl, mikor vásárolni kell menni, és ő is mehet. Egyedül Orsós Gyurinak nem okoz gondot, hogy mit rajzoljon: egy lepusztult, ám gyönyörű esztergomi házat. (Füstölög is emiatt. Nem érti, hogy lehet ilyen szép házat ennyire magára hagyni.) Hihetetlen memóriája van, és hihetetlen rajzkészsége. (A Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! kampánya kabalafigurájának megtervezésére kiírt pályázaton 2. díjat nyert szoros mezőnyben: 43-an pályáztak.) Miközben rajzol, a ház építészeti jellegzetességeit is elmondja. Ebből kiderül, hogy művészeti könyveket is olvas. Gyuri autista, a bogádi lakóotthonban él, Göllesz Viktor-ösztöndíjat nyert, képeslapjai megtalálhatók Pécs belvárosában, a fogyatékos emberek munkáit áruló üzletben.…”

Fehér Zsuzsa az Autisták Érdekvédelmi Egyesületében, Kocsis Alajostól kapta meg a telefonszámomat, és így jutott el Orsós Györgyhöz, akiről újabb filmet készül forgatni. Gyuri így talán eljut álmai egyik városába, Rómába, ahol szép épületek vannak.

Hogy mit hiányolok a Reggeli járat néhány perces beszélgetéséből? Másfél mondatot: az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének említését (a Lámpás ’92-őt már nem is merem említeni), és azt, hogy Gyuri egy civil szervezet által fenntartott lakóotthonban él Bogádon (ahol mindent megtesznek azért, hogy ezt az istenáldotta képességét kibontakoztathassa).

És hogy miért hiányolom? Mert a civil szervezetek többnyire csak akkor kerülnek reflektorfénybe, ha valami a sajtó véleménye szerint nincs rendben náluk (Gyermekrák Alapítvány), vagy ha botrány van körülöttük (Egymásért Egy-Másért Alapítvány). Jó lenne, ha máskor is szó esne róluk. Nem hosszú műsorokra gondolok, hanem ilyen, jó környezetben, jól elhelyezett igaz mondatokra, amelyek sokat segíthetnek azon, hogy a közgondolkodás változzék velük és gondozottjaikkal kapcsolatban.

Mert reklám ezeknek a szervezeteknek is kellene, hiszen miközben állami feladatokat vállalnak át, aközben egyre kevesebb állami támogatást kapnak. Épp ezért szükségük van a civilek támogatására, és a civilek 1%-ára. A fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezetek többsége napi gondokkal küzd. Arra nincs pénzük, hogy óriás plakátokon vagy tévéspotokban hirdessék önmagukat. Ezért sajnálom azt az elmaradt másfél mondatot.

*

A fenti cikk az Esőember c. újság júniusi számában jelent meg, és azóta a Gyurika újabb sikert hozott alkotójának. Az idén először megrendezett Slow Filmfesztiválon (július 21– 27.) a HírTelevízió munkatársa különdíjat kapott a Gyurika című filmjéért. Az egyhetes fesztivál alatt több mint 30 ország 255 filmje volt látható. A zsűri öt kategóriában hirdetett nyertest, és hat filmesnek adott különdíjat. A fesztivál fődíjas alkotása Branko Schmid: The Melon Route – A sárga út. A legjobb animációs film Andreas Hykade: The Runt – A kölyök című alkotása lett.

*

Amúgy idén is volt képzőművész tábor Pető Barna vezetésével, Gödön, a Duna-parti Nyaralóházakban. Gyuri is ott volt, jó képeket festett, csakúgy, mint tavaly, és örült, mikor a „filmjéről” kérdeztem. És idén is volt land art, tájművészet (Méhes Károly foglalkozott a fiatalokkal), és idén is egy témára fűzték föl a tábor rajzait, festményeit, a hozzá kapcsolódó vetítéseket, előadásokat. Ez a téma az ÚT volt, és a Duna parton a kavicsokból kirakták Magyarország-kontúrját, benne kisebb-nagyobb kavicsokkal, jelezve: ki honnan jött, s az egyik kavicstól a másikig elvezető vékony utacskák szépen bepókhálózták Magyarországot, és többet, mélyebbet jelentettek, mint pusztán képzőművészeti produkciót.

– ferenczy –


Az elfogadás ünnepnapjai

 

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (MSMME) július 6. és 9. között Győrött tartotta XX. országos és VII. nemzetközi kulturális fesztiválját, Kalandra fel! mottóval. Ekkor érkezett egy napra a városba a Kézenfogva kamionja is. Mindkét rendezvény a társadalmi elfogadást szolgálta.

Az MSMME alapítója Herczog Tamás, az andornaktályai otthon igazgatója. Tizenöt évig tartó vezetése alatt egyre több munkát vállaltak az egyesületben dolgozó szakemberek, és egyre több külföldi testvérszervezettel vették föl a kapcsolatot. Dobos Sándorné, az egyesület mostani vezetője és Asztalos Zsolt ügyvezető igazgató folytatta az előd által megkezdett munkát. Megmaradtak a fesztiválok, bővültek a szakmai műhelyek, képzések.

Idén Győr városa adott otthont a XX. országos és a VII. nemzetközi kulturális fesztiválnak. Hogy mennyien jelentkeztek az ország minden tájáról, azt az egyesület honlapjáról „puskáztam”: „Az összművészeti kulturális fesztiválon az összesített jelentkezések szerint 55 magyarországi oktatási és szociális intézmény, alapítvány, egyesület és 9 európai partnerszervezet mintegy 1050 résztvevővel képviselteti magát. A fesztivál fő vonulatát – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – az értelmileg sérült szereplők és esetenként segítőik ének, néptánc, társastánc, moderntánc, vers- és prózamondó, színjátszó, hangszeres zenei, valamint bábjáték előadásai képezik.”

Munkából már ez is elég lenne egy évre, hiszen sokféle szervezés kell egy ilyen fesztivál megrendezéséhez, de az MSMME ennél többet vállalt. A győri fesztiválra (vagy mellé) nemzetközi kerekasztal beszélgetést szerveztek a speciális művészeti műhelyek európai együttműködéséről, a közös pályázati- és programlehetőségekről, és még más programok is voltak/lesznek ebben az évben. Csak néhány program a sok közül:

  • Tizenötödször rendezték meg idén az országos ipar- és képzőművészeti alkotótábort, ahová nemcsak az intézetben élő gyerekeket, felnőttek mehettek, hanem a családban élők is. (Jó lenne, ha minél több családban élő, tehetséges értelmi fogyatékos tudna erről a lehetőségről.)
  • Kőszegen augusztusban megrendezték az V. Integrált Művészeti Tábort a bentlakásos intézményekben lévő színjátszó csoportok tagjainak.
  • Tizenötödszörre is megtartották a meghívásos homokszobrász fesztivált Zsirán.
  • Szeptember végén Színkottás Zenei Tábor lesz a Színkottás Nemzeti Zenekarban résztvevőknek és csatlakozni akaróknak.
  • Októberben Kazincbarcikán lesz az V. Észak-Magyarországi Regionális Kulturális Találkozó.
  • Novemberben pedig a IX. Észak-alföldi Regionális Kulturális Találkozót tartják Balmazújvároson.

A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy az egyesület nemcsak a tagok tekintetében, hanem a kulturális kínálatban is lefedi Magyarországot. Hogy hogyan dolgoznak, hogy milyen sokszínű, változatos munkát végeznek, azt Győrben magam is tapasztaltam*. Bár csak
egy napot töltöttem a városban, mondhatom, munkájuk hatása évről évre lemérhető. A produkciók egyre kiérleltebbek, a képző- és iparművészeti kiállításon bemutatott tárgyak egyre szebbek és változatosabbak. Mert az összművészeti fesztivált mindig kiállítás kíséri, ahol az otthonokban élő értelmi fogyatékosok munkáit mutatják be. Volt itt papírmunka, kézimunka, kerámia, folttechnikával készített párna, takaró és még sorolhatnám. És ami nagyon jó: a legtöbb kiállított tárgy megállná a helyét piaci viszonyok között is.

Sok előadást is láttam: volt benne vers, ének, zenei együttes, tánc, vidám jelenet, mégis a látottak közül az egri Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékosok Otthona színjátszó csoportjának előadása tetszett a legjobban. Eljátszották Prokofjev Péter és a farkas című zeneművét. Ez így leírva túlságosan egyszerűnek tűnik, de a szereplőket kerekes székben ülő, és járni alig tudó csetlő-botló nyolc-tíz éves gyerekek alakították. Megérdemelték a tapsot, amit szemmel láthatólag örömmel fogadtak.

A taps amúgy kijárt mindenkinek megkülönböztetés nélkül, mert az értelmi fogyatékosokból és kísérőikből álló közönség hálás. A baj csak az, hogy megint „egymás között” voltunk. Még a Megyeháza elé felállított nagysátor előtt sem voltak sokan. Kár, hogy a Kézenfogva kamionját és a színpadot egy egész háztömb választotta el egymástól, csak az vett róla a tudomást, aki véletlenül arra tévedt. Ha egy helyszínen vannak, akkor egymást erősítették volna, hiszen a színpadon zajlottak a látványos produkciók, szintén a kaland jegyében: az értelmi fogyatékosok zenei együttesei, tánccsoportjai szórakoztatták az arra tévedő győrieket. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy akkoriban kúszott jóval 30 fok fölé a hőmérő higany szála, ilyenkor minden épkézláb ember és gyerek a víz mellé vagy a hegyekbe kívánkozott. Biztos vagyok benne, hogy emiatt is kevesen keresték fel a városközpontban álló Bartók Béla Művelődési Házat.

Akit bővebben érdekel az egyesületben folyó munka, vagy csatlakozni szeretnes hozzájuk, az a keresse föl a
www.msmme.fw.hu

honlapot.

F. Á.

* Az MSMME és tagjai nemcsak az országban, hanem a határon túl is szereznek elismerést: a VII. Európai Dalfesztivál 2007. november 7 és 10 között Portugáliában lesz, ahol a tordasi Szivárvány Együttes képviseli Magyarországot

Ahol az első kitagolás volt: Andornaktálya

 


Fizetési jegyzék 1962-ből, fényképek a múltból. Andornaktályán ezzel is a jelent ünneplik: a Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete ötvenéves fennállását. Ebből az ötven évből Herczog Tamás igazgatása alatt telt el huszonhat év.

Az ünnepség kétnapos volt, és külföldről is érkeztek vendégek. Az első nap a szakmáé volt, ahol a fogyatékos ügyről, az állami intézmények sorsáról, az ott folyó munkáról beszéltek szakemberek és a szakminisztérium képviselői. A másnapi ünnepség az otthon lakóiéi és a vendégeké volt. Szépen sütött a nap, mondhatni kánikula volt, így a Reha-Tánc I. országos meghívásos táncversenyét semmi nem zavarta. Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Tolna és persze az andorktályaiak táncegyüttese ropta a táncot a szabadtéri színpadon. A táncverseny után pedig kulturális gálaműsor volt, ahol Oláh Ibolya és Sárközi Anita is föllépett, és az intézet méltán híres és kitüntetett tánczenekara, a Color Rock. Őket már külföldön is ismerik. Hogy csak egy fellépését említsünk: 2005-ben, Grazban, a Fogyatékkal Élők Európai Dalfesztiválján ők voltak az egyetlen magyar együttes.

Mindez a délutáni program volt. Addig mi, érdeklődők délelőtt megnézhettük azt a szakmatörténeti kiállítást, ahol újságcikkek, eredeti jegyzőkönyvek alapján nyomon követhető az elmúlt 50 év. Ilyen, kordokumentumnak is számító csemegéket is olvashattunk például az 1962-ből való jegyzőkönyvben:

„Kérném a munkatársakat, ne idegesítsenek föl, mert ez az én idegállapotomra nagyon káros hatással van és engem a beosztásomból úgysem tudnak kimozdítani, ezt megmondta X. elvtársnő is.”
Ebből az évből van egy fizetési jegyzék is. Akkoriban a konyhavezető 1275 forintos fizetése 5 forinttal több, mint a könyvelőé. Az igazgató ekkoriban 1530 forintot kapott. A gondozónők 1200-at. A takarítónők 900-at. Nem volt nagy a jövedelmi különbség.

A szakmatörténeti kiállítás után elmentünk az összdolgozói értekezletre. Az intézet másik zenekara, az ütős hangszerekkel remek hangulatot teremtő, 1994-ban alakult Da Capo fogadott minket, majd Herczog Tamás ismertette az intézet történetét. A Mocsáry kastélyban létrehozott bentlakásos otthon elnevezése, lakóinak összetétele híven tükrözi a szociális ellátórendszer alakulását. A kezdeti mostoha körülmények lassan, de változtak (induláskor még ivóvizük sem volt, ezért lajtos kocsi hozta a vizet). Jót tett az intézetnek az 1970-es un. profiltisztítás. (Fiatalabbaknak: addig egy ilyen intézetben együtt élt idős és fiatal, értelmi fogyatékos és pszichiátriai beteg.)

A Herczog Tamás igazgatása alatt eltelt 26 évben sokat fejlődött az intézet, főleg 1990 óta, és ez köszönhető azoknak a sikeres pályázatoknak, amelyeket az intézet megnyert. Tamás sorolja a mérföldköveket:

  • 1982: vezetékes ivóvíz; kerítés az intézet körül; salakos focipálya; az első gépkocsi megvétele (ma három van az intézetnek).
  • 1985: a kastély rekonstrukciója; a Fővárosi Kézműipari Vállalat 50 fős munkahelyet létesít az intézetben.
  • 1990: új 50 fős pavilonnal bővül az intézmény; bővül az otthon létszáma is: 121-en vannak már; a Magyar Speciális Művészeti Műhely megalapítása.

A Magyar Speciális Művészeti Műhelynél érdemes megállni egy kicsit. Herczog Tamás rendületlenül hisz abban, hogy a művészet azért van, hogy humanizáljon minket, és még arra is jó, hogy a fogyatékos emberek fejlődését elősegítse. Nemzetközi kapcsolatokat épített ki a műhely, évente országos, kétévente nemzetközi fesztiválokat rendez, ahol a többségi társadalom is megismerheti, hogy szinte minden művészeti ágban helyt állnak a fogyatékos emberek. Emellett nyári alkotótábárokat, vándorkiállításokat, művészeti konferenciákat is szerveznek. Bár Herczog Tamás lemondott a művészeti műhely vezetéséről (tiltakozásképpen az állami támogatás kurtítása miatt), munkatársai tovább folytatják az általa megkezdett munkát*. Szép pillanata volt az „értekezletnek” a régi, több évtizede itt dolgozott, ma már nyugdíjasok kitüntetése.

A teljes élethez – a művészet mellett – munka is kell. Ráadásul Herczog Tamás és munkatársai úgy vélik, olyan munka kell a fogyatékos embereknek, ami nekik is örömet okoz, aminek látják az eredményét. Ezért van varrodájuk, ezért épült meg uniós pályázati pénzből a gombatenyésztő telep. Ebből némi bevételt is remélnek, hiszen ők is szűkiben vannak a pénznek. Van három lakóotthonuk, és egy átmeneti, a lakóotthoni létre felkészítő otthonuk. Itt, Andornaktályán volt az első „kitagolás”, Magyarországon itt költözött ki először állami intézetből hét fő a „gondozóházba”, amit azóta pályázati pénzből felújítottak, korszerűsítettek, bővítettek.

A Hogyan lesz tovább? kérdésre itt sem tudott senki választ adni. A szűkülő állami támogatás, a szolgáltatások visszafaragásának ténye ezt az intézetet is fenyegeti. Pedig kár lenne visszalépni.

Ferenczy Ágnes

* Erről bővebben az Elfogadás ünnepnapjai c. cikkben olvashatnak

Ünnepelt a Hársfa Egyesület

 

Nem öröm, hogy mostanában néhány civil szervezet vezetője ellen rendőrségi vizsgálat indult pénzügyi visszaélések miatt. Ez rossz fényt vet még azokra is, akik hosszú évek óta tisztességesen dolgoznak, és a csökkenő állami támogatások ellenére fenntartják az eddigi szolgáltatásokat. Egy ilyen jól dolgozó civil szervezet ünnepelte tavasszal a 15 éves fennállását, és amelynek munkájáról már olvashattak három évvel ezelőtt az ÉTA-Hírlevélben.

Mire megérkezem a Polgárok Házába, már vége az ünnepi, méltató beszédnek. A díszteremben táncolnak a fiatalok. A lányokon, nőkön látványos színes szoknyák, derékra kötött kendők, de nem cigány dalokra, hanem a legmodernebb diszkózenére ropják. Ünnepelnek. Tizenöt éves a Hársfa Egyesület, ami – ahogy mondani szokták – igazi alulról jövő kezdeményezésként született.

Alighogy a díszterembe lépek, mellettem terem személyes meghívóm (a hivatalos mellett) Füzessi Csaba, akit már jó húsz éve ismerek. Meglát, üdvözöl, és elrohan. Életem egyik legnagyobb ajándékát kapom: egy nagy doboz pralinét gyönyörűen becsomagolva, és csak később veszem észre, hogy a doboz alja még egy hímzett terítőt is rejt. Hogy miért kaptam? Szeretetből. Beszélgetünk az élet dolgairól. Most épp azon sajnálkozik, hogy Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ vezetője nincs itt, pedig őt is meghívta. (Piroska „igazoltan” van távol: hivatalos úton van külföldön.)

Csaba nem csak nekem készített ajándékot, kapott a Hársfa egész vezetősége. Hajdan, amikor még karcsú ifjú volt, maga is aktívan sportolt, versenyeken indult, de mint mondja: ő nem volt olyan jó, mint a többiek, csak a hazai versenyekre jutott el többször is, 400×100-as váltófutásban, 100 méteres futásban, erőemelésben, súlylökésben. „Már csak tornázom Ágikám, egy héten egyszer”. Kicsit elmélázunk azon, hogy bizony, múlik az idő. A 45 éves Csaba szerencsés, mióta ismerem, védett munkahelyen dolgozik. Most (és elég régóta) az ERFO Kht-nél. CD-ket csomagol, de az ERFO-ban sokféle munka van. Aztán Csabát elcsábítja tőlem a teremből kihallatszó zene, én pedig körülnézek, hány ismerős arcot látok. Sokat.
Itt vannak a Hársfa Klub – a majdani egyesület – alapítói: Iván Eszter és Angyal Erika. Van nekik becsületes asszonynevük is – Iván Gyuláné, Angyal Józsefné – de mindenki csak így ismeri őket. A Hársfa magja, a „gyerekek”, egy munkahelyen dolgoztak a TESZÖV-nél, egy védett munkahelyen, ahol Eszter munkavezető volt. Először csak kirándulásokra gyűltek össze (1985), aztán később egy, a szülőknek tartott értekezleten Erika azt találta mondani (1986): a kirándulás nem elég, sportolni kellene a fiataloknak. Volt, aki lebeszélte, mondván „nagyon veszélyes” dolog ez az értelmi fogyatékosokkal. Erikát az ellenvélemények csöppet sem zavarták, Sanyi fián látta, hogy mekkora mozgásigénye van, és maga is sokat sportolt lány korában. Házalt hát egy csöppet, és kapott is ingyen egy tornatermet két órára. Meghirdette a szülőknek, mikor lesz az első foglalkozás. Érzem a csalódást a hangjában, amikor megkérdi: „Mit gondolsz, hányan voltak ott? Ketten. Eszter lánya, Éva, és a fiam, Sanyi”. Aztán Eszter és ő elmentek a különböző munkahelyekre a fiatalokért, és maguk vitték el őket a tornaterembe. Hosszú ideje ilyenre már nincs szükség, mert a hírük szájról szájra szállt. Az egyesületnek 176 tagja van, ebből 75 az igazolt sportoló. A többiek szülők, nem versenyszerűen sportoló fiatalok, akiket a kéthetente tartott zenés, táncos összejövetelek és a nyári táborok vonzanak. Mert táborozni, nyaralni minden nyárnak járnak.

Időközben mellénk ül Eszter is, aki bólogat Erika szavaira, innentől kezdve közösen mesélik az együtt töltött évek történéseit. Harcostársak ők, abból a fajtából, akik hajlandók a szabadidejüket másokért áldozni, és nem várnak érte köszönetet, de ha elismerik a munkájukat, arra büszkék. Erika és Eszter elismerései, kitüntetései ott sorakoznak a díszterem zongoráján, ami most használaton kívül van, hiszen elektromos gitár, szintetizátor szolgáltatja a zenét. A Frim Jakab-díjtól (ÉFOÉSZ) a köztársasági elnök (Göncz Árpád) elismeréseként adományozott aranyéremig mindenféle van mindkettőjüknek. De míg idáig eljutottak hosszú volt az út. Először csak Hársfa Klubként működtek, kéthetente találkoztak a Hazafias Népfront VII. kerületi irodájában, ami történetesen a Hársfa utcában volt – innen a nevük. Aztán tatarozás miatt átmenetileg a Baloldali Ifjúsági Társaságnál kaptak otthont. Hat éve pedig megalakult a VII. kerületi Civil Szervezetek Szövetsége, amelynek a Hársfa is tagja, és az önkormányzat a Wesselényi utca 17. szám alatti házat a civileknek adta. A Hársfa (akkor már) Egyesület volt benne az első lakó. Itt lett először saját irodájuk. Addig Erika kétszobás lakása, és a ház használaton kívüli mosókonyhája szolgált irattárként. Mert az egyesület vezetője, a kezdetektől napjainkig, Angyal Erika.

Egyesületté pedig azért alakultak, mert ahhoz, hogy a Speciális Olimpián indulhassanak erre volt szükség, sőt az egyesületeknek szövetséget kellett alapítaniuk. Az ÉFOÉSZ-hoz Madridból jött a megkeresés, hogy legyenek ott a magyar értelmi fogyatékos sportolók is az olimpián. Megalakult a Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége (MÉS), amelynek évekig Erika volt az alelnöke. Madridban a Hársfa kosárlabdázói aranyérmet nyertek. Azóta már sok-sok arany, ezüst- és bronzéremmel tértek haza a különféle világjátékokról.

Erika azt mondja, kérdezzem a díjakról Galambos Zsoltot, aki a Hársfa edzője. 1993-ban ő beszélte rá Zsoltot, akinek edzői képesítése (is) van, hogy foglalkozzon a fiatalokkal. Zsolt eleinte húzódozott, végül kötélnek állt, majd maradt, és szemmel láthatóan büszke a sportolóira, akik szintén szeretik őt. Mikor néhány emlékezetes sikerről kérdezem, egészen 1994-ig visszaszalad az időben, amikor Miskolcon, a négyévente megrendezendő Nemzeti Játékokon a kosárlabdázói aranyat nyertek. A menetelésük töretlen, ahol indulnak, onnan érem nélkül nem térnek vissza. Legutóbb 2003-ban, Írországban a Speciális Olimpián hozták a kosarasok a megszokott formát: övék lett az aranyérem.

Zsolt a Kézműipari Vállalatnál termelésirányító, és szerencsés ember, mert a vállalat első emberét Lengyel Lajost nem kell meggyőzni arról, hogy milyen fontos a sport az értelmi fogyatékos emberek életében. Az, hogy Lengyel Lajos is itt van, talán természetes, hiszen sok sportoló dolgozik a Kézműipari Vállalatnál, de nem ez az első közös buli, amin a hársfásokkal részt vesz. Anita, aki Auth Csillát váltotta a mikrofonnál, azt mondja, hogy „a keverőpultnál, mint rendesen, Lengyel Lajos”. A munkája és a hangerő miatt sem tudunk szót váltani, aztán mire észbe kaptam, addigra Lengyel Lajosnak hűlt helye volt.

Anita produkcióját a terített asztal örömei követték, végül a családias hangulatú ünnepséget a Nemadomfel! együttes énekesének és billentyűsének jó hangulatú műsora zárta.

F. Á.


Osztályfőnöki órán a másságról

 

A Kézenfogva Alapítvány Osztályfőnöki óra elnevezéssel elfogadási kampányt indított a közoktatásban. Három osztályfőnöki órán ismerkednek meg a diákok a fogyatékos emberekkel. Alaposan felkészült, empatikus pedagógus kell az ilyen munkához.

Az alapítvány honlapja így mutatja be a sorozatot: „Az első órán egy rövid film levetítését követően, szakértő segítségével dolgozzák fel a témát, beszélgetnek a tanulókkal. A második órán a szakember, és egy értelmi sérült ember részvételével folytatódnak a beszélgetések. Ezt követően a harmadik óra már a közös tevékenység jegyében telik (képzőművészet, ének, sport, informatika, stb.).”

Az újságírók a „közös tevékenység jegyében” eltelt harmadik órán vettek részt. Az ofő (osztályfőnök) kérdezett, a pár aktív gyerek válaszolt, a többi hallgatott. A két nagyon kedves Down-szindrómás fiatal, Krisztina és Árpád pedig a maga módján vett részt az órán: Krisztina hallgatott, Árpád pedig fecsegett, nem mindig a legjobbkor. Hagyományos frontális óra volt. A közös tevékenység plakátkészítés volt: az egy-egy asztalt körülülő gyerekek képeket kaptak, a képek közül egy fogyatékos embert ábrázolt, és ezekből a képekből készült el a plakát. A rövid, közös tevékenység az óra végére maradt, ezért aztán nem volt idő arra, hogy megbeszéljék: melyik csoport milyen plakátot készített és miért.

A kezdeményezés nagyszerű, amit csak támogatni és üdvözölni lehet, de van még mit finomítani rajta, és az sem biztos, hogy mindenki pontosan olyan osztályfőnöki órát csinál, amilyet mi láttunk, hiszen a pedagógus módszerbeli szabadsága (és kreativitása) nagy.

F. Á.


Az utazási kedvezmény árnyoldalai

 

Bármilyen hihetetlen, van olyan ember hazánkban, aki fogyatékos gyermeke után (eddig) nem kért sem magasabb összegű családi pótlékot, sem fogyatékossági támogatást. Spórolt az államnak, hát rosszul járt.

A gyermek szépen nőtt, növögetett, kijárta a neki megfelelő iskolákat, majd szerencséje volt: elhelyezkedett egy védett munkahelyen. Telt-múlt az idő, s az idővel együtt szépen emelkedtek a budapesti bérletek és a MÁV-jegyek árai.

Most, hogy májustól új rendelet szabályozza a fogyatékos személyek helyi és helyközi utazási kedvezményeit, az anya – nevezzük őt Évának – gondolt egy merészet, és a Magyar Államkincstártól (MÁK) megkérte gyermekének a kedvezményes utazási igazolványra jogosító igazolást. A MÁK széttárta összes karját és azt mondta: nem jár. És a maga szempontjából igaza volt: Évának nincs papírja arról, amit eddig nem kért és nem is kapott: az emelt összegű családi pótlékról, vagy a fogyatékossági támogatásról. Hiába az orvosi igazolás a gyermek (felnőtt) állapotáról: a szabály az szabály. Viszont kapott egy jó tanácsot: kérje meg a fogyatékossági támogatást.

Így is lett. Hogy mi történt, azt Éva így meséli el: „elküldtük a MÁK Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Családtámogatási és Szociális Irodájához a kérelmünket, mellékelve a kellő igazolásokat. Július végén jött az értesítés: a fogyatékossági támogatás igényével kapcsolatos eljárást felfüggesztik, mert egy 1998. évi törvény a XXVI. 23/C. §(1) szerint a fogyatékosság megállapítását az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) illetékes bizottsága végzi. Az a szakértői intézet, ahonnan az 1991-ben kelt határozatot kaptuk a gyerek állapotáról. Időközben felhívtuk az OOSZI-t kiderült, hogy nem lesz újabb vizsgálat, csak szabadságon van az a kolléga, aki ezt intézi. Előbb-utóbb megkapjuk, de ha arra gondolok, hogy mennyivel olcsóbban úszhattuk volna meg a nyarat… Tudod, arra azért kíváncsi lennék, hogy mi köze a fogyatékossági támogatásnak az utazási kedvezményhez?” – kérdi Éva. Erre mondják azt, hogy jó kérdés, kár, hogy én nem tudok rá válaszolni, inkább hallgatom őt tovább:

„Miért nem lehet az orvos szakértői igazolás és a nyugdíjintézeti járadék-megállapító határozat (és járadékos igazolvány!) birtokában hozzájutni a fogyatékos állapottal járó utazási kedvezményhez, vagy ahhoz az igazolványhoz, amivel ezt a kedvezményt érvényesíteni lehet? Miért elképzelhetetlen ma, Magyarországon, hogy valaki nem akar állandóan az állam emlőin lógni, és nem akarja igénybe venni a neki járó összes kedvezményt, csak azt, amire szüksége van?”
Miért? Miért? Miért? Mert szerintem rajta kívül alig egy páran vannak azok, akik így gondolkodnak. Mikor ezt meg is mondom neki, ezt válaszolja: „Majd ha nem találok munkát, vagy már nem tudok dolgozni, kérek támogatást, de amíg kitart a jövedelmem a hónap végéig, nincs képem hozzá, még ha jár, akkor se.”

*

Levelet kaptam vidékről. Írója azt kéri, nézzek már utána, hogy a fogyatékos személyeknek szóló utazási „igazolvány” miért olyan nagy, és miért van rajta: gyermeke fogyatékossága miatt adták ki. Ezt ő a személyiségi jogok megsértésének tartja, hiszen kinek mi köze hozzá, hogy a gyermek miért utazhat kedvezményesen.

Felhívtam a Magyar Államkincstárt, hiszen ők állítják ki az igazolványokat. Onnan a Pénzügyminisztériumhoz utasítottak, mert a sajtóosztályuk közös. A PM sajtóosztályán példás gyorsasággal visszahívtak, és közölték, hogy van egy formanyomtatvány-ajánlásuk, amin nem szerepel a fogyatékosság ténye, csak a rendeletszám, aminek alapján kiadható az igazolás. Az pedig, hogy egy egyszerű A/4-es lapon adják ki az igazolást, a pénztelenséggel magyarázható. Szerintem ez igen könnyen hamisítható (mondtam is), és nem teszem tűzbe a kezem annak bizonyítására, hogy ez nem történik meg. Arról nem is beszélve, hogy elég lenne az A/4-es fele (papírtakarékosság), és akkor már könnyebben is lehetne vele boldogulni. Ekkor még nem tudtam, hogy más(ok)nak is eszébe jutott ez utóbbi.

Nem sokkal a telefonbeszélgetés után találkoztam egy mozgássérült ismerősömmel. Beszélgetésünk alatt szóba került az utazási igazolvány is. Zsolt, aki szintén körülményesnek találta, hogy minden egyes alkalommal előszedje, kihajtogassa az A/4-est, egy közönséges postaiboríték-méretűre kicsinyítette, majd befóliázta. A hátoldalára önszorgalomból rámásolta a vonatkozó törvények, rendeletek szöveges változatát is (ha valaki érdeklődne), így nem okoz gondot, hogy állandóan magával cipelje. Különösen azóta használja gyakrabban, amióta a Volán a Pest megyei járatokon új buszokat vett, amelyekre kerekes székkel is fel lehet menni*. Ahogy ránézek az igazolásra, mindjárt látom: bizony azon is fel vannak sorolva a különböző fogyatékossági ágak (csak az autizmus hiányzott belőle), és a megfelelő, a mozgássérült alá volt húzva.

Telefonálok a levél írójának: ugyan mondaná meg, mi van az ő fia igazolványára írva, amit a Területi Államkincstárnál állítottak ki. Ez: tartós betegsége, illetve súlyos fogyatékossága miatt jogosult a kedvezményes utazásra. Formanyomtatványról szó sem volt, ott gépelték az orra előtt arra a bizonyos A/4-es papírra.
Talán mégis jobb lenne, ha a Magyar Államkincstár nem ajánlásokat fogalmazna meg, hanem utasítaná a hozzátartozó területi hivatalokat, hogy mi legyen, pontosabban mi ne legyen a kedvezményes utazásra jogosító igazoláson.

F. Á.

* Szépséghibája ugyan van a dolognak: 1. a buszvezetőknél nincs olyan kampó, amivel a rámpát le tudják hajtani. Zsolt ezt könnyedén áthidalja egy hagyományos un. tollas ajtókulccsal; 2. időnként kakukktojás kerül a járatok közé: előfordul, hogy a régi, nem akadálymentes busz jön, és akkor várhatja a következő járatot. Az még nem derült ki, hogy milyen szisztéma alapján kerül be régi az újak közé. 3. A budapesti Árpád hídi Volán pályaudvar járdája, ahová a beérkező busz lebocsátja a rámpát, nem akadálymentes. A nagy épületet körülölelő járdának egyetlen pontján sem törték le a járdaszegélyt.

Hatósági igazolás a MÁK-tól

 

A május 1-jétől érvényes, fogyatékos emberekre is vonatkozó utazási kedvezmények között szerepel, hogy a fogyatékos személy és egy kísérője 90 százalékos utazási kedvezményt kap a helyközi közlekedésben, a helyi közlekedés pedig mindkettőjüknek ingyenes. Egy dologról elfelejtkezett a törvény: az igazolás módjáról. Ezt korrigálta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, mikor az SZMM Szociális Jogi Osztálya, Pénzbeli Ellátási Osztálya és a Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztálya közreműködésével szabályozási javaslatot dolgozott ki, hogy azok, akik nem rendelkeznek valamelyik nagy szervezet arcképes igazolványával (MEOSZ, MVGYOSZ, SINOSZ), mi módon tudják igazolni, hogy jogosultak a kedvezményre (magasabb összegű családi pótlékot kapók, illetve fogyatékossági támogatásban részesülők).

A javaslat lényege, hogy a fogyatékossági támogatást, illetve az emelt szintű családi pótlékot folyósító szerv, a Magyar Államkincstár erről a tényről hatósági igazolást ad ki, amit a kedvezményes árú menetjegyek és bérletek megvásárlásakor kell bemutatni. Természetesen az igazolás kérésekor minden vonatkozó dokumentumot, mely a kérelmet alátámasztja, be kell mutatni, illetve ha levélben kérik, akkor másolatban el kell küldeni..


AB-döntés a kötelező védőoltásokról

 

Talán emlékeznek az olvasók, hogy milyen vihart kavart egy házaspár (később kiderült, nem ők az egyetlenek), mikor nem vitték el gyermeküket a kötelező védőoltásra. A kötelező védőoltásokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság honlapján az alábbi kommüniké olvasható:

Az Alkotmánybíróság 2007. június 19-én határozatot hozott az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a kötelező védőoltásokra vonatkozó szabályait kifogásoló indítványokkal összefüggésben. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a gyermekek egészségének védelme és a fertőző betegségek elleni védekezés alkotmányosan indokolttá teszi az életkorhoz kötött védőoltásokat. A testület ugyanakkor alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az egészségügyi törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint a védőoltást elrendelő határozat – jogorvoslatra tekintet nélkül – azonnal végrehajtható.

Az Alkotmánybíróság szintén alkotmányellenesnek minősítette azt a ma már nem hatályos rendeleti szabályozást, amely miatt a gyermekek és a szülők védőoltások beadásával összefüggő jogai és kötelezettségei nem voltak maradéktalanul megismerhetők a jogszabályokból.

Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet okoz, hogy az Országgyűlés nem biztosított hatékony jogorvoslati eszközt a kötelező védőoltás alóli mentesítési kérelem megtagadásával szemben, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2008. március 31-ig tegyen eleget.
A határozathoz Kovács Péter alkotmánybíró különvéleményt csatolt, amelyhez Lenkovics Barnabás alkotmánybíró csatlakozott.

A határozat teljes szövege megtalálható az Alkotmánybíróság honlapján: www.mkab.hu
. (Forrás: http://www.mkab.hu/hu/sajtok.htm)


Egészségügyi történetek

 

Hogy milyen állapotban van a magyar egészségügy? Ki tudja. Ha hivatalban lévő politikusokat hallgatok, akkor jóban, ha betegeket, akkor rosszban. Nem is akarok én állást foglalni, ezért csak néhány hallott, olvasott történetet megosztok az olvasóval.

Kedves ismerősöm meséli legújabb tapasztalatait, azzal a nem titkolt céllal, hogy újságíróként bevezessen a honi receptírás újkori rejtelmeibe. Diagnosztizált betegségét nem is említem, mert csak azzal a megkötéssel egyezett bele történetének megírásába, ha sem ő, sem orvosa nem azonosítható.

„Ismersz, mielőtt én egy szem gyógyszert is bekapnék, gondosan elolvasom a betegtájékoztatót. Most is elolvastam egyszer, kétszer, de hiába: egy szó sem esett az én betegségemről. Másnap visszamentem az én jó háziorvosomhoz. Háromszáz forint ismét befizetve, panasz előadva, asszisztensnő utasítva, hogy ugyan keressen már nekem egy újabbat (az elsőt még a doktor maga írta föl). Ő keres. A gépen futnak a gyógyszernevek, mellettük slágvortokban, hogy mire is jók és hogy mibe kóstálnak. Hatezer áll az egyik mellett – asszisztensnő haboz, majd úgy dönt, ez drága. Én félénken megjegyzem, talán hadd döntsem el én, hogy mi drága nekem. Szóra sem méltat. Nem dönthetek, hiszen az a felsőbb ukáz, hogy a legolcsóbbat kell írni.

Te érted ezt? Elhiszem, hogy a hatóanyaga az olcsónak is ugyanaz, de az új, a benne lévő vivőanyagtól és az egyéb mit tudom én miktől, lehet, hogy hatásosabb. Ez a lényegtelen apróság jutott eszembe, amikor az én jó háziorvosomnak az ő asszisztense keresgélte nekem a legolcsóbbat. Megtalálta. Ezerkétszáz valamennyi forinttal megúsztam az egyhavi adagot. Hogy használ-e? Mit tudom én! Beveszem, mert én hiszek az orvosoknak is, de azért fölmentem a netre, és nem kellett sokat keresgélnem, hogy megtaláljam az én nyavalyám gyógyteáját. Ártani nem árt alapon, reggelente ezzel kezdem a napot.
Különben is, mit kérdezel tőlem ilyeneket? Ezt a kérdést még az orvosom meri föltenni nekem. Ő tudja miért.”

Nekem meg a történet hallgatása közben a védőoltások jutottak eszembe. Addig-addig mondogatták a szakemberek, hogy a kötelező védőoltások vivőanyaga (higany) megbetegedéseket okoz, hogy az már elérte a magyar ÁNTSZ ingerküszöbét is, igaz ebbe az EU is „besegített”. A kötelező oltások rendje ugyan megmaradt, a hatóanyagok is ugyanazok, csak épp a vivőanyag lett gyerekbarátabb: kikerült belőle a higany.

*

A másik történet sem az enyém. A Weborvos nevű internetes egészségügyi portálon olvastam. „Várhatóan novemberben érkezik Pécsre a hazai kórházban eddig soha nem látott értékű adomány. Az eszközök a baranyai megyeszékhelyen is működő Rotary Klubnak és a Kaliforniában élő egykori pécsi orvosnak, Csontos Irénnek köszönhetők. Az orvosnő még tavaly kereste meg a budapesti rotarysokat azzal a kéréssel, hogy segítsenek a Pécsre szánt adomány eljuttatásában. A kérésre a Rotary Klub azonnal igent mondott, s a szállítást meg is szervezte…

A jótékonysági szállítmány kiváló minőségű és állapotú orvosi eszközöket, műszereket – komplett betegőrző rendszereket, speciális koraszülött inkubátorokat, különböző funkciójú lélegeztető berendezéseket, szív-ultrahang készülékeket stb. – tartalmaz. Ezek garanciális beszerelését és üzembe helyezését is amerikai szakemberek végzik majd el.”

Tudom, ilyen hír olvastán örülni kéne, és elégedetten felkiáltani: hurrá, megint jobb lesz a magyar egészségügy. Örülni persze örülök. De az öröm mellett szomorúságot érzek, szomorúságot és dühöt, hogy ennyire rosszul állunk. Igen, ennyire rosszul állunk, miközben olyan kórházakat zártak be (reform), ahol az elmúlt években sok-sok millióért fejlesztéseket hajtottak végre, és volt közöttük olyan, amely egy-egy betegség egyetlen olyan gyógyító centruma volt, ahol a legkorszerűbb diagnosztizáló eszközök is megvoltak. Az épületek korszerűsítése helyben marad, annak majd az ingatlant megvásárló örül. A most parlagon fekvő műszereket pedig elárverezi a tárca, s az árverésekig is őrző-védő cégek vigyázzák (gondolom, nem kis pénzért) az értékeket. A minisztérium az így befolyt összeget a megszűnő kórházak adósságának csökkentésére fordítja.

Nem lenne jobb és célravezetőbb egyszerűen átírással átadni a korszerű, nagy értékű műszereket azoknak a kórházaknak, amelyek a megszűnőktől átvették a gyógyító funkciókat?

F. Á.


Szeretetteljes érintés gyerekeknek

 

„A babamasszázs az érintésművészet egyik alkalmazott formája, mely az ősi indiai masszázs, a svéd masszázs és a reflexológia elemeit ötvözi. Ázsiától Afrikáig az anya és a baba közti kapcsolat bensőséges perceit jelentik.… A baba mentális és lelki funkcióit egyaránt segíti ez a szeretetteljes érintés a szülő és a gyerek között.”

A fenti idézet a Thai masszázs – Bébi- és gyermekmasszázs című könyvből való, melyet a szerző, Baranyi Ágnes mutatott be. Thaiföldről hozta ezt a masszázstechnikát, és saját lányán is tapasztalta annak jótékony hatását. Férje ott kapott munkát, ő pedig feleségként követte. Itthon kozmetikusként dolgozott, de az egész testtel foglalkozó eljárásokkal is megismerkedett. Érthető, ha kíváncsi volt a híres thai masszázsra, és kipróbálta. A többféle masszázs közül a tradicionális thai masszázs hatásáról ezt írja könyve bevezetőjében: „Az eredmény leírhatatlan volt. Soha nem gondoltam, hogy egy masszírozásnak ilyen hatása lehet. Erősnek és egészségesnek éreztem magam, mintha más perspektívából láttam volna önmagam, másokat és a világot.”

Ezt az élményt szerette volna megosztani másokkal, így hát az ott töltött évek alatt elvégezte Bangkokban a Wat Po-i Traditional Medical School (magyarul talán természetgyógyász iskolának hívhatnánk) minden masszázs kurzusát. Mint írja, arra a legbüszkébb, hogy elsajátította az indiai eredetű bébi- és gyermekmasszázst. Minden thai masszázs fajtáról ír, amelyekhez elméleti alapvetést is kap a könyv olvasója. Megtudjuk, hogy hol fejti ki jótékony hatását, ennek kapcsán szó esik a jinről és a jangról, a csakrákról, a meditációról. (Az már csak a „ráadás”, hogy a könyv végén bébinapló is van, amit persze az édesanyának kell teleírni.)

Nem kell Thaiföldre elmenni, hogy ezt a masszázstechnikát megtanuljuk. A felnőtt masszírozás minden fajtáját oktatják nálunk, de a bébi- és gyermekmasszázst csak a Gyógymasszőrök Thaiföldi Képviselete és Magyarországi Egyesületet tanítja, ősztől pedig ebből is kredit pontokat szerezhetnek az egészségügyi dolgozók. De bárki megtanulhatja, semmiféle előképzettség nem kell hozzá, és még oklevelet is kap róla. De az alapokat a könyvből is meg lehet tanulni. A könyv megrendelhető telefonon: 225 0303; (06 30) 221 1423 vagy interneten:
www.lhamo.hu . Ha pedig még többet szeretnének tudni, vagy tanulni szeretnének, hívják a szerzőt, Baranyi Ágnest: (06 70) 627 22 32.

*

A könyv végén néhány írás a személyes tapasztalatokról szól. Álljon itt befejezésként kettő:
(A Pető Intézetben) „…A masszírozást még csak 10-15 perce kezdtük, amikor észrevettem, hogy elaludt. A kezemet továbbra is a lábán hagytam pihenni, de abbahagytam a masszírozást. Közben megérkezett egy másik kisfiú is, aki a masszírozásra várt. A kezemet óvatosan felemeltem, ekkor felébredt, és azt mondta: „milyen jót pihentem”, pedig csak pár perc telhetett el … A másik kisfiúnak nagyon erős vegetatív nyálazása volt, és az arca is nagyon zaklatottnak látszott. Elkezdtem masszírozni a lábát. Talán tíz perc elteltével észrevettem, hogy megszűnt a nyálzás, a fejét is nyugodtan tartja, a vonásai kisimultak. Szemmel láthatóan jól érezte magát.” (Baranyi Ágnes, a könyv szerzője)

„Még kismama voltam, amikor a bébi és gyermek thai masszázst tanultam… Amikor megszületett a kislányom, ennek nagy hasznát láttam, mert szegényke elég hasfájós, nehezen megy neki a székletürítés. Az egész testét átmasszírozom, különös gondot fordítva a hasára. Már a masszírozás közben tapasztalom, hogy oldódik a feszültség a kis hasában, amikor pedig befejezem, nem marad el az eredmény sem, hamarosan jelzi, hogy tegyem tisztába. Az orrdugulás is elő szokott fordulni, ekkor az arcra fordítok nagyobb hangsúlyt, és az orr körüli részeket enyhén átnyomkodva segítek a problémán. Az eredmény nem marad el. (Balázsné, Kátya)

F. Á.


Életminőséget javító műtétek Nyíregyházán

 

Azt tapasztalom, hogy sokszor azt sem tudjuk, hogy fontos, életminőséget javító műtéteket nemcsak külföldön, hanem hazánkban is végeznek. Így jártam én is, amikor az alábbi újsághírnek jártam utána.

„A páciens agya és izmai irányítják azt a robotkezet, amelyet egy bionikus eszközök fejlesztésével foglalkozó cég készített. A tervező szerint a segédeszköz, amely minőségi változást hozhat a művégtagot használó emberek életébe, akár kettő-öt éven belül megjelenhet a közegészségügyi ellátásban.”

Ha az ember ilyet olvas a www.weborvos.hu-n, azonnal azokra a nyaki gerincsérültekre gondol, akik még egy pohár vizet sem tudnak meginni segítség nélkül. És reménykedik, hátha nekik is hasznos lehet ez a forradalmian új segédeszköz. Dr. Turcsányi István kézsebész főorvos (Nyíregyháza, Megyei Kórház, Ortopédiai osztály) helyre teszi reményeimet. Azt mondja, a művégtagot használók számára ez lehetséges, mert a csonkon megmaradtak bizonyos izmok, az azokról elvezetett elektromos ingerületek alkalmasak a „robotkéz” mozgatására. Más a helyzet a nyaki gerincsérülteknél. Létezik olyan műtéti eljárás is, amikor elektródákat ültetnek a kéz fontos, de nem működő izmaiba és a vállöv vagy kar működő izmairól elektromos átvitellel más izmokra is átvihető az ingerület, ezáltal létrehozható a kívánt mozgás pl. a markolás. „Ez a fajta műtét igen drága, még Svédországban is csak kettőről tudok, és eredményessége is megkérdőjelezhető. Sokkal hatékonyabb az a módszer, amellyel a felső végtag néhány, még működő izmát ínáthelyezéssel egy optimálisabb helyzetbe hozzuk, pótolva ezzel a kiesett, de hiányzó könyöknyújtást, markolást, kulcsfogást.”

Míg őt hallgatom, rájövök, hogy már a kérdésem is felesleges volt, hiszen az alaphír nem a gerincsérültekről szólt, hanem olyan emberekről, akik valamilyen baleset folytán elvesztették a karjukat, s emiatt művégtaggal élnek.
Azért, hogy a gerincsérültek is visszakapják a mozgásukat, kísérletek persze folynak a világban, például az őssejtekkel. Turcsányi főorvos úr azt mondja, hogy tudomása szerint az őssejtbeültetéssel a nyaki gerincsérülteknél egy-két csigolyamagasságot javulhat az állapot, de nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Állatkísérletekben friss gerincsérült állatnak befecskendezett őssejt hatásos volt, egy bizonyos idő után újra működött a sérülés alatti gerincvelőszakasz. De azt, amit néhány kísérleti állatnál elértek, azt embernél még nem sikerült elérni. „Ha ez sikerülne, az legalább akkora szenzáció lenne, mint az első szívátültetés.” Amit viszont bizton állíthat: az un. fogásjavító műtétek nagymértékben javítják az életminőséget. A műtét alatt a meglevő izmokat a legoptimálisabb helyzetbe hozzák, amivel a kéz fogóereje megsokszorozható. Ráadásul ezt a műtétet, legkorábban egy évvel a sérülés után, de évekkel később is el lehet végezni, és támogatja a társadalombiztosítás.

„A műtétnek több az előnye, mint a kockázata – teszi hozzá – ráadásul éber állapotban történik. Könyöknyújtás, markolás, két-három kilóig súlyemelés lehetséges. És ami jó, hogy mindenkin lehet segíteni. Még arra is van lehetőség, hogy a hozzátartozó ott tartózkodását egy alapítvány támogassa.”

Hogy milyen előfeltételek kellenek egy ilyen műtéthez? Legegyszerűbb, ha idemásolom a www.gerincserült.extra.hu honlapról azt, amit Turcsányi István írt:

„Az első és legfontosabb az akarat és az együttműködési szándék a rehabilitációban résztvevőkkel. A nyaki gerincsérültek nagy többségénél javítható a kéz fogóképessége, ezáltal növelhető az önellátóság. Minden eset más. Mindenkit külön meg kell vizsgálni, és ennek megfelelően lehet felállítani a műtéti tervet.”

A honlap készítője, Kerekes László, maga is átesett ilyen műtéten. Így ír erről a honlapon: „… jómagam is részt vettem a tárgyalt fogásjavító műtéteken 2003–04-ben. Az eltelt hónapok, évek tapasztalatai minden esetben pozitívak, a műtött kézben és ujjaiban ismét van biztonságos és jól koordinálható fogás, szorítás ill. a karban tricepsz mozgás, mely fokozatosan megerősödve alkalmas lesz az önállóbb életvitelhez elengedhetetlenül szükséges teendők elvégzéséhez.”
Aki pedig minderről a főorvos úrral szeretne beszélni, az írhat neki e-mailt:turcsanyii@chello.hu vagy felhívhatja telefonon: (06 30) 529 3157.

F. Á.


Kincsesházból Suli Harmónia 2007

 

Mintha mi sem történt volna, a Kincsesház alapítvány honlapja ugyanolyan, mint a „nagy csőd” előtt: „Tekintsen be hozzánk! Iskolás lesz gyermeke? Nehézséget okoz az iskola kiválasztása? Mi segítünk!” – áll a fejlécen.

Sajnos, magukon sem tudtak segíteni. Az alapítvány vezetője, Rab András, az állami támogatás, a fejkvóta csökkenésével magyarázza az iskolabezárásokat. Azt viszont semmivel nem lehet magyarázni, hogy mindez csak augusztus végén derült ki. A Kincsesház Pedagógiai Rendszerház néven intézményhálózatot hoztak létre, és nemcsak Budapesten, hanem az ország több településén volt iskolájuk, amelyekben több ezer gyerek tanult. Az augusztus végi kapkodásnak volt eredménye: volt, ahol más alapítvány vette át „tokkal-vonóval” az iskolát (pl. Óbuda, Szeged), volt, ahol több iskola fogadta be őket (pl. Kispest).

Nem érdemes belemenni a gazdasági részletekbe, de azt érdemes tudni, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) csökkentette a Kincsesház Alapítvány iskoláiban tanuló gyermekek után járó állami normatívát. Az ok: a Kincsesháznak köztartozása van, és a tárca szerint olyan gyerekek után is felvettek állami támogatást, akik után nem járt volna. Összesen 91 millió forinttal tartoznak. Rab András előre menekült: létrehozott egy új alapítványt Suli Harmónia 2007 néven, és át is vette a Kincsesháztól azokat az iskolákat, ahol az önkormányzat szerződést kötött vele.
Az már csak hab a tortán, hogy az utóbbi években a fejkvóta növekedésével párhuzamosan nőtt az sajátos nevelési igényű gyerekek száma: öt év alatt 4,9-ről 7,2 százalékra az arányuk az általános iskolások között. „Ezen belül 5533-ról 23 638-ra emelkedett a részképesség-zavarral küzdők (diszlexiások, diszgráfiások stb.), illetve 1300-ról 4046-ra a súlyos magatartási és tanulási zavarral küzdők száma, miközben évi 30 ezerrel csökken az elemisták összlétszáma.” (Forrás:
www.hvg.hu).

Tanulsága mindenképpen van az ügynek, és nem csak az érintetteknek. Nem elég a jó program, megfelelő gazdasági szakértelem is kell a fenntartáshoz, főleg akkor, ha terjeszkednek, és egyre több gyermekért és emberért (dolgozóért) felelősek.

F. Á.


Szövetség az életért!

 

”Életem egyik legszebb álma a csobánkai ’Élet Háza’, melyet ez év tavaszán álmodtunk meg a Szent Ferenc Alapítvány nagy családjában, és most örömmel közölhetem a jó hírt, szeptember 22-én a munkások átadják a felújított otthont a rendeltetésének.” – olvasható Csaba testvér, azaz Böjte Csaba, az erdélyi magyar gyerekek gyámolítójának levelében.

Ez év április 21-én tartották Csobánkán azt az ünnepséget, melyen meghirdettetett az Élet Házának felépítése. Pontosabban nem építeni kellett, hanem a hajdani bentlakásos otthont kellett rendbe hozni, amelyet az eltelt több mint egy évtized alatt a tolvajok alaposan kifosztottak. A hányatott sorsú csobánkai otthont, ahol 170 fogyatékos gyermeket oktattak, neveltek a szocializmus idején, a Szociális Missziótársulat 1992-ben visszakapta.

Több jogi csűrcsavar volt az ügy kapcsán, amiről már nem érdemes szót ejteni, de arról talán igen, hogy a nővérek a funkciójával együtt átvették volna az épületet. Erre nem kaptak lehetőséget, mert akkor az volt az ígéret, hogy 500 millió forintot kap a megye, hogy létrehozzon egy új korszerű otthont a fogyatékos gyerekeknek. Hogy pénzt kapott-e a megye, nem tudom, de azt igen: az otthonból semmi nem lett.

A Szociális Missziótársulat így hát idősek otthonának rendezte volna be a háború előtt hadi árváknak otthont adó kastélyt. Ez sem sikerült, így most 100 évre átengedte a házat a dévai alapítványnak.

Hogy miért vállalkozott egy újabb feladatra Böjte Csaba? Ezt egyik levélében így fogalmazta meg: „… 2006-ban több mint 10 000 ember bízta ránk adójának 1%-át. Nagyon meglepett és meghatott ez a hatalmas bizalom és szeretet. Úgy érezzük, hogy ennek a szeretetnek valami nagyon konkrét szép gyümölcse kell, hogy legyen. …

Szövetség szeretetből az élet házáért, mely befogadhatja azokat a gyermeket váró fiatal párokat, akiknek saját otthonuk nem lévén, az abortuszt mint szerencsétlen megoldást fontolgatják. Célunk az lenne, hogy Csobánkán, átmeneti otthonként egy szobát felajánlva, segítsük a fiatalokat, hogy az élet mellett döntsenek. Célunk, hogy az áldott állapotba került kismama testileg, lelkileg felkészüljön a gyermekvállalásra, tisztázza a kapcsolatát párjával, a jövendő gyermek nagyszüleivel, az állami, gyermekvédelmi hatóságokkal. Az lenne a végső cél, hogy a megszületett kisbabának legyen egymást szerető, tisztelő édesapja és édesanyja és a háttérből gondoskodó, jóságos nagyszülei, hogy így a baba jó eséllyel induljon neki az életnek, a kibontakozásnak.”

A ház renoválásához kezdetben Székelyföldről érkeztek a munkások, akiket később hazaiak váltottak. Nyáron a magyar önkéntesek csapatához a dévai nagyfiúk is csatlakoztak. A ház még nincsen kész, de a munka nagyja már elkészült. A tető készen van, a villany- és egyéb vezetékek is megújultak, az ablakok beüvegezve, már megvan a ház vezetője is. A ház kulcsát szeptember 22-én, szép ünnepség keretében adták át Böjte Csabának, aki ez alkalomból misét is celebrált a szabadban.

De a munka még közel sincs készen. A háromszintes épületben és az azt övező házakban van még tennivaló bőven. Az igazi, a teljes átadás, az épület szentelése jövő júniusban lesz.
A segítség tehát továbbra is elkél. Információt a www.devaigyerekek.hu
oldalon lehet találni nemcsak a romániai magyar gyerekotthonok életéről, hanem a Csobánkán folyó munkáról is.

F. Á.


A Holnap Háza a Marczin

 

Szeptembertől új szolgáltatással, nappali rehabilitációs ellátással bővül a Mozgássérültek Állami Intézete, vagy ahogy mindenki hívja, a Marczi. Az intézet az Addetur Alapítvánnyal és a budapesti II. kerületi önkormányzattal indította útjára a Napra át! programot, melynek keretében a „Holnap Háza” nevű 1050 négyzetméteres épületszárnyban fogadják a mozgássérült embereket.

Az intézmény évente mintegy 250 személynek nyújt majd rehabilitációs szolgáltatásokat. Az új szolgáltatási forma célja, hogy az otthonában élő mozgássérült ember a Holnap Háza szolgáltatásai segítségével önálló, önrendelkező életet tudjon élni, s lehetőségei szerint meg tudjon jelenni a nyílt munkaerőpiacon. Mozgásterapeuta, gyógymasszőr, logopédus, pszichológus, szociális munkás, számítástechnikai oktató, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógiai asszisztens, angoltanár, foglalkozási rehabilitációs szakember, sorstársi tanácsadó, valamint szabadidő-szervező foglalkozik a fogyatékos emberekkel. Lesz támogató szolgálat, konferenciaterem, közösségi terem, valamint egy munkavállalásra felkészítő gyakorló műhely is. Rendelkezésre áll az életvitelt segítő eszközök műhelye is, meleg étkeztetés, közösségi szabadidős tevékenységek és szállítószolgálat. Indokolt esetben átmeneti szállás is igénybe vehető. A kliensek igény szerint választhatnak az összes rehabilitációs szolgáltatást magába foglaló komplex rehabilitáció vagy az egyes szolgáltatások között.

A mozgássérült emberek egy előzetes jelentkezési lap kitöltésével vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A felvételi konzultáción a Holnap Háza szakemberei és a kliensek közösen határozzák meg a rehabilitációs programot. A jelentkezési lap hamarosan letölthető a Mozgássérültek Állami Intézetének honlapjáról: www.marczi3.hu , ezen kívül a 212-5704/244-es telefonszámon tudnak felvilágosítást adni az érdeklődőknek.

Hozzászólások lezárva.