Hírlevél – 2007. március


A Hírlevél 2007. év márciusi számának tartalmából:




Rövid hírek

1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-os határidő: május 21.
Nem mindenkinek kellett február 15-ig elkészíteni az adóbevallását. Akik májusig várhattak vele, azok ezt az információt olvashatják az APEH honlapján:
“Amennyiben a munkáltató vállalja a munkáltatói adó-megállapítást, a magánszemélynek.
elegendő május 21-éig – a megállapított adója ismeretében – leadnia az
1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatát a munkáltató részére. A rendelkező
nyilatkozatokat a munkáltató továbbítja az adóhatósághoz… Amennyiben
a magánszemély kérelme ellenére, bármely oknál fogva nem jogosult sem
a munkáltatói, sem az adóhatósági adó-megállapításra, úgy önadózóvá válik,
adóbevallást kell benyújtania május 21-éig. Az 1+1 százalékos nyilatkozatát
ilyen esetben a bevallásával egyidejűleg teheti meg.”
Kérjük, rendelkezzen adója 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ával az ÉTA Országos Szövetség javára, és
kérje meg erre rokonait, ismerőseit is.
Adószámunk: 18088696-1-42


Jogi tanácsadás az ÉTA-nál
Az ÉTA Szövetség kísérleti jelleggel 2007. február 1- május 31. között jogi tanácsadó szolgálatot működtet, önkéntes foglalkoztatásával. A jogi tanácsadás kiterjed a non-profit jellegű szervezet alapítására, a lehetséges formákra, működéssel összefüggő jogi problémák megoldásaira, valamint a különböző foglalkoztatási formákra, azok engedélyezési eljárásaira,
a támogatási lehetőségekre.
Az önkéntes tanácsadó neve: dr. Lovászy László.
Elérhető e-mailen: lovaszy.laszlo@externet.hu
vagy levélben: 1122 Budapest, Hóvirág u. 30
Lényeges szabály, hogy a tanácskérésre nyolc napon belül válaszolni kell,ugyanakkor Lovászy László a pontos válaszhoz további adatokat is kérhet.
A határidő a szükséges adattájékoztatás teljesítésének időpontjától kezdődik.


Egyenlő Bánásmód Hatóság
Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál előre meghatározott félfogadás nincs. Mivel a hatóság országos hatáskörű szerv, a diszkriminációs ügyekben a bejelentéseket,
panaszokat az egész ország területéről fogadják. A bejelentéseket, javaslatokat
elsősorban ezekre a címekre várják:
Postacím: 1539 Budapest, Pf. 672.
E-mail: ebh@egyenlobanasmod.hu

Fax: (06 1) 336 7445.
Személyesen: Minden hétfőn 14-17-ig. Előzetes bejelentkezés és időpontkérés:
(06 1) 336 7851, 336 7843. Az ügyfélfogadás helye: Budapest, II. Margit
krt. 85. VII. 714.
Honlap: www.egyenlobanasmod.hu.


Start Plusz és Start Extra
Az Országgyűlés elfogadta a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, a gyermeküket nevelők és a tartósan állás nélkül lévők foglalkoztatásának támogatásáról rendelkező törvény módosításához benyújtott támogatott módosító
javaslatokat.
A törvényjavaslat két új program, a Start Plusz és a Start Extra, tervezetét tartalmazza. A Start Plusz-program a kisgyermekes szülőknek, illetve a közeli hozzátartozót ápoló családtagnak segít a munkaerőpiacra való visszatérésben, a Start Extra pedig az 50 év feletti álláskeresőknek, a nyolc általánost végezetteknek szól. A munkáltatók járulékkedvezményt kapnának a javaslatban szereplő csoportok foglalkoztatásakor. A Start program kibővítése azért
is indokolt, mert eddig 44 ezren váltották ki, és segítségével 15 ezer pályakezdő elhelyezkedett.
(Forrás: www.szmm.gov.hu)


Klagenfurti találkozó
Ötödször rendezik meg az ausztriai Klagenfurtban május 22-24. között az
épek és a fogyatékkal élők találkozóját a Messehalle 5-ben. A rendezvény
tiszteletbeli elnöke dr. Heinz Fischer, Ausztria köztársasági elnöke.
Tavaly 2500-an vettek részt a rendezvényen Ausztriából, Szlovéniából,
Horvátországból, Svájcból és Olaszországból. A cél: mindkét fél ismerje
meg egymás értékeit. Idei rendezvényükre szeretnének magyarországi fogyatékos
emberekkel foglalkozó intézményeket is meghívni. A program során interaktív
munkacsoportokat alakítanak (épek és fogyatékosok együtt), ezek tagjai
együtt zenélnek, fazekaskodnak, barkácsolnak, festenek, kirándulnak, előadásokat
hallgatnak – de ezeken kívül is lesz még sok délutáni és esti program.

A rendezvények nagy többségét német, magyar, szlovén,
horvát és olasz nyelven tartják. A belépés díjtalan! Lehetőség van étkezési
jegyet venni 26 euróért (három vacsora és két ebéd ára, étkezésenként
egy itallal és süteménnyel.)

Felvilágosítás: a programmal kapcsolatban magyar
nyelven Valter Hilda: (00 43) 664 268 4495.
A rendező egyesület elérhető: Siamo fratelli e sorelle – Verein zur Unterstützung
von Begegnungen zwischen Menschen mit und ohne Behinderungen, Dr. Dieter
Klammer St. Anna Str. 23 A 9081 Reifnitz am Wörthersee Telefon: (00 43)
427 321 017 Mobil: (00 43) 664 2029 489
E-mail: 2007@siamo-fratelli-e-sorelle.at

Internet: www.siamo-fratelli-e-sorelle.at

(Forrás: www.fogyatekosugy.hu)


Drágultak a hallókészülékek
2006. december 1-jétől csökkent a hallókészülékekhez adott OEP támogatás,
valamint húsz százalék áfa is terheli. Egy analóg készülék darabjáért
(amin csak a hang erőssége változtatható) plusz a szükséges kiegészítőkért
eddig 20 ezer forintot kellett fizetni, a támogatás mértéke 85{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-os volt.
Az új rendelkezés alapján mindezért egy darabért (az egyik fülre) 40 ezret,
kettőnél pedig már 80 ezret kell fizetni. A támogatás 50 százaléknyi.
A statisztika szerint a magyar lakosság 10-12 százalékának van súlyos
hallászavara. A korszerű digitális hallókészülékek ára 70 ezer forintról
indul (támogatásuk mértéke nem változott). Az időseket és a pályakezdő
fiatalokat sújtja legjobban az új támogatási rend.


Cochleáris implantáció
A cochleáris implantáció (CI) egy olyan műtéti eljárás, amellyel a súlyos
nagyothallók és siketek nagy részénél jelentős hallásjavulás érhető el.
A cochleáris implantátum a belső fülbe ültetett elektróda és az ehhez
kapcsolódó, szintén beültetett jelfogó/dekóder egység; a mindennapi szóhasználatban
azonban ide értjük a CI-hez tartozó külső egységeket is. (Forrás: wikipédia).
Bár az orvosok szerint minél kisebb korban kerül sor a CI-re, annál jobbak
az eredmények, a hatéves kor után végzett műtétekkel is jelentős javulás
érhető el. Magyarországon is végeznek ilyen műtéteket, de nem elegendőt.
Aki többet szeretne tudni, hogy milyen hatása van a CI-nek, az a http://siket-a-kisfiam.freeblog.hu/
című netes oldalon megtudhatja.


Fehérjehiány miatt siketség
Az újszülött kori hallásvesztés az egyik leggyakoribb genetikai fogyatékosság,
ezért az USA szinte minden államában kötelező csecsemőkorban a hallásvizsgálat.
A jól halló emberekben a konnexin 26 és 30 nevű speciális fehérje együttesen
alakítja ki azokat a kapcsolódásokat, amelyek lehetővé teszik a sejtek
közötti szinapszist. Ha azonban valamelyik fehérje hiányzik, a kapcsolat
megszakad, illetve ki sem alakul, így a belső fül érzékelő szőrsejtjei
idővel elhalnak. Emiatt nem lehet az akusztikai inger, a hang, idegi impulzusokká
való alakítása. Ha a további vizsgálatok során teljes egyértelműséggel
igazolódik ez a feltevés, akkor fehérjepótlással, ami akár gyógyszerrel
is bevihető, a siketen született csecsemők ismét hallani fognak.


Beutaló nélkül soha

 

A fogyatékos gyerekeket, felnőttek általában nem a területileg
illetékes szakorvos, kórház kezeli. Különösen igaz ez azokra, akik ritkán
előforduló betegségben szenvednek. Az Egészségügyi Minisztérium változtatott
álláspontján, miszerint fizetni kell azoknak is, akik beutalóval ugyan,
de nem a területileg illetékes kórházba mennek. Most az alábbi szabály
érvényes, amivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy mindig kell beutalót
kérni a gyermek/felnőtt háziorvosától.

“A beteg a beutaló orvostól indokolt esetben kérheti más,
szakellátására területileg nem illetékes egészségügyi intézménybe történő
beutalását. Indokolt esetnek minősül különösen, ha a beteg olyan szakellátást
végző intézménybe kéri beutalását, ahol előzőleg már gyógykezelésben részesült.

A beutaló orvos előzetesen tájékozódik a szakellátását nyújtó intézmény
fogadóképességéről. Előzetes helybiztosítás nélkül – a sürgős szükség
esetét kivéve – a beutalt beteg vizsgálata, illetőleg gyógykezelése a
területi ellátásra nem kötelezett szolgáltató által visszautasítható,
ha az veszélyeztetné a szakellátást végző egészségügyi intézmény területi
feladatainak ellátását, illetve a progresszív betegellátással kapcsolatos
kötelezettségeit.
Amennyiben a megkeresett további intézmény csak a területi ellátási kötelezettségének
veszélyeztetése mellett tudná vállalni a beteget, az ellátást visszautasíthatja.
Itt fordulhat elő az az eset, amikor a beutaló orvos csak a területi ellátási
kötelezett szolgáltatóhoz tud beutalni, így ha ebben az intézményben/orvosban
nem bízik a beteg, csak részleges térítési díj fizetése mellett veheti
igénybe más intézményben, vagy más orvos választása mellett az ellátást.”

Ezzel az utolsó bekezdéssel nem sok mindent tudok kezdeni,
de talán majd a gyakorlatban kiderül, hogy mi jelentenek ezek a mondatok.
Viszont két telefonszámot ajánlok figyelmükbe: (06 40) 374 636 – ez a
Dr. Infó vonala, ahol kedves, udvarias és naprakész munkatársak tájékoztatnak
az egészségügyről, a változásokról, gyógyszerekről stb. A másik, ahol
a vizitdíjjal és egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszokat lehet
bejelenteni (06 1) 288 5100/3617-es mellék (Egészségbiztosítási Felügyelet).

F. Á.


Az egyenlő esélyek éve

 

Az Európai Unió a 2007-es évnek ezt a nevet adta: Egyenlő
esélyek éve mindenki számára. A Művészetek Palotájában március 5-én nálunk
is ünnepélyesen megnyitották az évet és konferenciát is szerveztek melléje,
aminek tematikája tükrözte, hogy kik tartoznak a kevésbé esélyesek vagy
az esélytelenek közé. Például a nők, a fogyatékos személyek, a romák,
a homoszexuálisok stb.

Ötven évvel ezelőtt írták alá a Római szerződést, ami megvetette a mostani Európai Unió alapjait, erre is emlékezve lett az esélyegyenlőség éve 2007. Az év ünnepélyes megnyitóját Berlinben tartották január végén, amelyen a 27 tagállam, valamint Izland, Norvégia, és Lichtenstein küldöttei vettek részt. Persze attól, hogy “fenn” elhatároznak valamit, még nem változik “lent” semmi, ezért a magyar kormány az esély év négy pilléren álló célkitűzéseit széles körben terjesztő kampányba kezd, amire
27,2 millió forintot költ. A bevezetőben emlegetett fővárosi rendezvényt majd több is követi vidéken. A rendezvények szervezője az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat. Négy téma áll az év és a rendezvények középpontjában:

1. Jogok: az egyenlőség joga, a diszkriminációellenesség,
a halmozott megkülönböztetés problémája.
2. Képviselet: az érintett csoport bevonása a programokba (párbeszéd);
nők és férfiak egyenlő részvételének biztosítása.
3. Elismerés: a sokszínűség elismerése, népszerűsítése.
4. Tiszteletben tartás: az összetartó társadalom hirdetése.

Egy ilyen év célja tehát nem más, mint felhívni a figyelmet
a másságra, vagy ha jobban tetszik a sokszínűségre. A sokszínűség egyik
markáns színét a fogyatékos emberek képviselik (hogy mennyien élnek az Unióban pontosan, nem tudom: 30 és 50 millió közötti számokat lehet olvasni.
Mindkettő nagyon sok.). Értelemszerűen minket elsősorban az érdekel, hogy
mit tesz az esélyegyenlőségük, pontosabban az egyenlő esélyek biztosítására
a magyar állam.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium terveit Kemény
Péter
a Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs főosztály főosztályvezető
helyettesétől tudtuk meg. A Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetben (volt
NCSSZI) tartott előadásán röpködtek a számok, és mi, ott ülők nem igazán
tudtuk eldönteni, hogy az elhangzott összeg elegendő-e arra, amire szánják
vagy sem. De az látszik, hogy sok területre szerettek volna pénzt adni,
hol többet, hol kevesebbet. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabbat
felsorolunk, azzal a felhívással, hogy érdemes az SZMM és az ESZA Kht.
(azaz Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Szociális Szolgáltató
Kht.) honlapját nézegetni, mert a szociális ágazat legtöbb pályázata,
beleértve az NCA-t is, náluk fog megjelenni: www.esf.hu.

Kemény Péter külön szólt az Új Nemzeti Fejlesztési Tervben
megjelenő Társadalmi megújulás operatív programokról (TAMOP), amelyeknek
célja a komplex rehabilitáció megteremtése valamint a felnőtt korban fogyatékossá
váló emberek rehabilitációs szolgáltatásainak kiépítése, hogy visszatérhessenek
a munka világába. Az Országos Orvosszakértői Intézet ma már a Szociális
és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozik, s az OOSZI diagnózisára ráépülhet
a páciens fejlesztési terve.

Ez utóbbi megvalósulása remek lenne, és szeretnénk hinni,
hogy maguk a munkáltatók is ismerik és alkalmazzák azokat a kedvezményeket,
amelyekkel az állam támogatja a megváltozott munkaképességű és fogyatékos
emberek munkába állását

Néhány (pályázati) címszó és a hozzájuk rendelt milliók:

  • Az önkormányzatok akadálymentesítésére (ügyfélszolgálatok) 400 millió
    van;
  • A közszolgálati műsorok feliratozására egy évig 100 millió (ezt a jelenlévők,
    köztük jómagam, sokalltuk).
  • Alternatív és augmentatív eszközök regionális kölcsönzői hálózatára 30
    millió.
  • Segítőkutya-kiképzésre (vakoknak, hallás- és mozgássérülteknek) 20 millió.
    Ennek jogi hátterét is szeretné megoldani a minisztérium, hogy bemehessen
    a vak vagy mozgássérült ember a kutyájával a boltba, vagy az iskolában
    a tanulóval is ott lehessen.
  • Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pr-programjaira szintén a foglalkoztatás
    szintjének növelésére: 53 millió.
  • Rehabilitációs szakemberek képzésére – új képzések kidolgozására: 140
    millió.
  • Megváltozott munkaképességűeknek munkahelyi gyakorlat: 12,3 millió.
  • Értelmi sérült középiskolásoknak munkahelyi gyakorlat: 35 millió.
  • Támogatott Foglalkoztatás Szolgálat értelmi sérült személyeknek és komplex munkaerő-piaci szolgáltatásokra: 380 millió.
  • 4 M-re (Megoldás munkáltatóknak és megváltozott munkaképességű munkavállalóknak):
    197 millió forint.

*

Az esélyegyenlőség éve alkalmából Kiss Péter, a Szociális
és Munkaügyi Minisztérium vezetője kinevezte hazánk esélyegyenlőségi nagyköveteit:
Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant és Palya Bea énekest.

F. Á.



ENSZ-egyezmény és aláírásgyűjtés

Ötéves tanácskozás, egyeztetés után tavaly december
13-án elfogadták a fogyatékos emberek jogait rögzítő ENSZ-egyezményt.
A tanácskozásokon hazánkat Könczei György és Gombos Gábor képviselte.

A hozzáértők azt mondják, ez igen rövid időnek számít,
és ez azért történhetett meg, mert a különféle országok képviselői eltekintettek attól, hogy pontosan megfogalmazzák: mit kell érteni fogyatékosság alatt.
A pontos definíciót az országokra bízták. Mivel az egyezmény az országok kormányaira bízta, hogyan határozzák meg a fogyatékosságot, az EDF, az Európai Fogyatékosügyi Fórum, mely az Unió tagországainak fogyatékosüggyel foglalkozó civilszervezeteit tömöríti, aláírásgyűjtési kampányba kezdett,
hogy az uniós országok egységesen szabályozzák a fogyatékosügyet. Erre azért van szükség, hogy ne fordulhasson az elő, hogy a gazdag országoknál széles az olló, a szegényeknél meg alig-alig nyitják ki. A cél egymillió aláírás összegyűjtése, amiből nekünk, magyaroknak, 25 ezret kell teljesíteni.
Az lenne a jó, ha a lakosság minden rétegét megmozgatná ez a kampány.

A ratifikálásról és az aláírásgyűjtő kampányról Szöllősiné
Földesi Erzsébet
, a MEOSZ vezetőségi, és az Európai Fogyatékosügyi Fórum, az EDF elnökségi tagja így vélekedik: “Szerintem hamarosan aláírjuk, hiszen az nem kerül semmibe. Hogy mikor ratifikáljuk, azt nem tudom. De hadd mondjam el, hogy Finnország már az egyezmény szövegtervezetének végső
fázisában, jóval az aláírás előtt hozzálátott ahhoz, hogy megnézze, mit kell tennie ahhoz, hogy az egyezményben foglaltaknak megfeleljen. De pont ez az ENSZ-konvenció adta meg az apropóját annak, hogy mi európai uniós szinten akarjunk egy antidiszkriminációs ajánlást elfogadtatni, ami segít
legalább abban, hogy a 27 tagállam egységesen szabályozza a fogyatékosügyet.
Ha a tagállamok ebben meg tudnak egyezni, akkor sokkal könnyebb lesz a magyar szabályozás kidolgozása.”

Az aláírások összegyűjtése nagy kihívást jelent a fogyatékos
szervezeteknek, hiszen szeretnék, ha minél több nem fogyatékos ember írná alá. Ez azt jelezné, hogy a társadalom megértette a fogyatékos embereknek azt a célkitűzését, hogy nem segélyt akarnak, hanem munkát és azt kérik, hogy ehhez a munkához biztosítsanak nekik esélyt.

Az ünnepélyes kampányzáró október 4-én lesz Brüsszelben.
Itt adják át az aláírásgyűjtő íveket az Európai Bizottság és az Európai
Parlament elnökének. Bár az egymillió aláírás csak ajánlást jelent az
Unió parlamentjének, hogy foglalkozzon a kérdéssel, a fogyatékos emberek szervezetei bizakodóak. Ezzel kapcsolatosan rendezvényeket szerveznek, amelyekre neves személyiségeket szeretnének meghívni, akik természetesen aláírnák azt az ívet, amit megtalálnak a nyomtatott újság 11. oldalán
és szabadon másolhatnak, de letölthető a MEOSZ honlapjáról is (www.meosz.hu).

Kérjük, az aláírásgyűjtő ívet legkésőbb október elejéig
küldjék el a MEOSZ címére: 1032 Budapest, San Marco u. 76.



Elvenni (idén) csak a civilektől lehet
 

Felemás érzései vannak az újságírónak, ha a nonprofit szféra civil fenntartású szolgáltatásaival kapcsolatos új rendelkezéseket tanulmányozza. Van, amivel egyetért, és van, amit akkor sem ért, ha mindennek magyarázatát a legilletékesebbtől hallja.

Dávidné Hídvégi Julianna, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szolgáltatási Főosztályának vezetője sikerként értékeli, hogy a 2007-es költségvetés során tárcája elérte, hogy a szociális szolgáltatásokra fordított összeg nem csökkent, hanem növekedett, noha más területekre ez nem volt jellemző. Ám ha figyelembe vesszük a gáz- és villanyár emelkedését
(és most az inflációról ne is szóljunk), akkor ez mégis csak csökkenés.

Az (is) meglepetésként érte a normatív támogatásban részesülőket, hogy a tárca átcsoportosításokat hajtott végre. A főosztályvezető asszony szerint erre azért volt szükség, mert:

– Szükséges bővíteni azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel minél tovább a saját otthonukban élhetnek a szociálisan rászoruló lakosok. Több szolgáltatás esetében, pl. a támogató szolgáltatás, olyan településeken is megsokszorozódott az új szolgáltatások száma, ahol már nem lett volna azokra szükség. Mindez azért fordulhatott elő, mert a szakmai szabályok nagy szolgáltatói szabadságot biztosítottak, és az állami normatív hozzájárulás
100{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ban fedezte a szolgálat költségeit.

Az jó hír, hogy a házi segítségnyújtás és az étkezési normatíva emelkedett. A tárca reményei szerint ez ösztönzőleg hat az önkormányzatokra, hogy minél több lakosnak a saját otthonában nyújtsanak szolgáltatást, és minél később kelljen a bentlakásos intézményi ellátást igénybe venni.
A jó hír viszont együtt jár egy rosszal is: mivel a támogatásokra fordított pénz mennyisége csupán kis mértékben emelkedett, valahonnan elő kellett teremteni azt a pénzt, amivel az előbb említett két terület többet kap.
Ezért történtek egyes normatíváknál csökkenések.
Mindezen okok miatt kellett elindítani a kapacitásszabályozást, amelynek első lépéseként a nem állami és nem egyházi fenntartók esetében a működési engedély megléte nem elegendő az állami normatív hozzájárulás igénybevételéhez.
A kormányrendelet (239/2006.), amelyik ezt szabályozza, 2007. január 1-jétől hatályos.

– Azon civil szervezetek – amelyek megfeleltek a költségvetési törvényben meghatározott feltételeknek – benyújtott befogadási kérelméről a szociális és munkaügyi miniszter 2007. március 10-ig döntött. A területileg egyenlőtlen szolgáltatási lefedettség mellett néhány esetben az is előfordul,
hogy az adott szolgáltatást nem az arra legrászorultabb lakos kapja. A bentlakásos intézményeknél az intézményvezető – aki a felvételekről dönt – azt vette föl, aki a legmagasabb térítési díjat tudta fizetni és a legkevesebb volt a gondozási szükséglete. Ezt megtehette, mert eddig nem volt szigorú szabálya a rászorultság vizsgálatának – magyarázza Dávidné Hidvégi Julianna

Ami persze igaz lehet az ápoló-gondozó otthonoknál, de nem igaz a lakóotthonoknál, hisz ott még a törvény is kimondja, hogy csak önellátó személyt lehet fölvenni. Beszélgetésünkben itt jön képbe a kiegészítő állami normatíva, aminek ismertetésétől most eltekintek, de a civil, nonprofit
szféra képviselői csak akkor jutottak hozzá, ha ellátási szerződést kötöttek az önkormányzattal. Ezt eddig nem mindenki tette meg, de a továbbiakban erre nagy szükségük lesz, hiszen kaphatnak ugyan működési engedélyt, de ha nem felelnek meg az ITKR-nek, az Irányított területi kiegyenlítési rendeletnek, akkor csak üzleti alapon működhetnek, azaz állami támogatás nélkül.

Megértem a magyarázatot és el is fogadom, hogy minderre a már előbb említett “túltermelés” (l. támogató szolgálatok) ill. az alapszolgáltatások hiányának biztosítása miatt volt szükség, hogy ne ott legyen újabb intézmény, ahol nincs rá szükség, mégis úgy gondolom, hogy erre föl kellett volna
készíteni az ágazat civil (alapítványi, egyesületi) szereplőit, hiszen (pillanatnyilag) őket sújtják a megszorítások, mivel számukra nincsenek előírva kötelezően ezek a feladatellátások, mint az önkormányzatoknak.

Arra kérdésemre, hogy mi indokolja azt a megszorítást, hogy a rendszerbe újonnan belépő lakóotthonok a régiek támogatásának csak 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át kapják, ezt a választ kaptam:

– A kapacitásszabályozás második lépéseként, jogcím esetében (jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgálatok, közösségi ellátások, utcai szociális munka, lakóotthoni ellátások, demens személyek bentlakásos ellátása és az emelt színvonalú ellátás), ha 2007-ben új szolgáltatást indít a fenntartó, függetlenül attól, hogy civil, egyházi vagy önkormányzati az eddigi normatíva 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ára jogosult. Azért a hét jogcímre esett a választás,
mert ezeknél a szolgáltatásoknál volt a mennyiségileg legdinamikusabb
fejlesztés 2005-ről 2006-ra, és nem minden esetben ott, ahol arra a leginkább szükség volt. A területi kiegyenlítést szolgálja ez a lépés is. A hiányzó 50-re pályázhatnak a szolgáltatók, szintén szektortól függetlenül. Fontos elmondani, hogy az eredeti terv szerint zárt kasszát akartak és nem normatív alapon történő fizetést. Nagy siker volt, hogy Kiss Péter miniszter
úr és a pénzügyminiszter úr megegyeztek, hogy mindenki, aki befogadást nyert, az állami normatívát kap. Ahol 100{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} jár, ott százat, ahol 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} jár, ott ötvenet. A zárt kassza egyedül a pályázatokra vonatkozik. (Az erre vonatkozó pályázatok már olvashatók az SZMM honlapján – F. Á.) Ez csak
2007-re érvényes, a 2008-as szabályokat idén kell kidolgozni.

Ez az utolsó mondat újabb rossz hír a civileknek (miközben nem tudtam meg, vagy én nem értem meg, hogy miért a csökkenés. Egy dolgot viszont eszembe juttatott: az SZMM honlapjára föl lehetne tenni, hogy a minisztérium szerint hol és milyen szolgáltatások hiányoznak. Ha folyamatosan frissítik
az oldalt, a pályázó pontosan tudni fogja, mire számíthat.) Egy viszont tény: elég nehéz úgy dolgozni, hogy folyamatosan csökkennek a pénzek,változnak a feltételek, miközben az állam gondosan szabályozza, hogy egy lakóotthonnál, vagy bármely más civil fenntartású intézménynél, szolgáltatásnál, hány és milyen végzettségű alkalmazottat kell foglalkoztatni és mennyi pénzért. Angliában például senkit nem érdekel a végzettség. Mikor ezt szóvá teszem, a főosztályvezető asszony igazat ad nekem, de amit mond,azt meg én tartom jogos kritikának, és mondandójának végén már valami biztató jövő is felsejlik. Az, amit sok civil szociális érdekvédő szeretne elérni:

– Angliában pontosan le van bontva, hogy az állami pénzért mi mindent kell biztosítani. Nálunk nincs meg a minimum csomag, amit kimenetként mennyiségben és minőségben, Bácstól Baranyáig, egyformán meg kell kapnia az ellátottnak. 2006-ban 154 szakember dolgozott azért, hogy ez változzon: februárra elkészültek az első standardok, most megy a társadalmi vitája, elindul a modellezése, és amikor már meglesz a visszacsatolás, ha látjuk
az eredményt, akkor lehet “lazítani”. A modellezése legalább fél év. Nagyon szeretném, ha 2008-tól már bevezetésre kerülne. Mert ez a garancia a szolgáltatást igénybe vevőnek és az adófizetőnek. Ha ezen kívül a szolgáltató tud pluszt adni, akkor az már a verseny. A jövő pedig az, hogy ne az intézmény kapja meg a pénzt, hanem az egyén. Bemegy egy szervezethez, ahol megnézik, milyen hiányosságai vannak, milyen az anyagi helyzete, és akkor ő kapja meg azt a pénzt, aminek birtokában maga határozza meg, hogy mit hol vesz igénybe.

Hát ezt a jövőt csak üdvözölni lehet, bár már itt tartanánk!
De egyelőre még ott tartunk, hogy meglátásom szerint “be fog dőlni” néhány lakóotthon, főleg azok, amelyek egy lábon állnak. Itt lenne az ideje, hogy sopánkodás helyet azon gondolkoznának, milyen (normatívköteles) szolgáltatásokkal lehetnének nullszaldósok.

*

A 2007-es évi kiegészítő támogatásokra szóló pályázati felhívás már megjelent az www.szmm.gov.hu
és a www.esf.hu honlapján
(erről a lapról tölthetők le a pályázathoz szükséges dokumentációk is.)
A pályázatok értékelésére két ütemben kerül sor: első ütemben az április
5-ig benyújtott, második ütemben az április 6. és július 31. között beadott
pályázatok kerülnek elbírálásra. A támogatásokról a szociális és munkaügyi
miniszter dönt, az első ütem pályázatairól május 15-ig, a második ütemben
bíráltakról szeptember 15-ig. A támogató a támogatást a kértnél alacsonyabb
mértékben is megállapíthatja, a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére
nincs lehetőség.
A pályázat kódja: SZOC-ITKR-07-A/B

F. Á.


Mindannyiunk ügye

 

Ha a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján a baloldalt található
tartalomban az Esélyegyenlőség szóra kattintunk, és a kijövő címszavak
közül a Fogyatékosügyet választjuk, a fenti című írás olvasható. Ez minden
bizonnyal a minisztérium állásfoglalása a fogyatékos emberek esélyegyenlőségével
kapcsolatban. Mintha az alábbiaknak ellentmondana az a normatíva-csökkentés,
amivel az állami közfeladatot vállaló civil szolgáltatók évről évre szembesülnek.

“Az Európai Unióhoz történő csatlakozás egyik feltétele, hogy az állampolgárok
– köztük a fogyatékossággal élő emberek – számára megteremtődjön az esélyegyenlőség
a társadalmi élet minden színterén; a fizikai és kulturális környezetben,
a lakhatás és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi
ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi
élet, valamint a sport és a szórakozás területén is. Kiemelt prioritásként
a minőségi szolgáltatások egyenlő hozzáférésének megteremtése fogalmazható
meg. A fogyatékossággal élő emberek számára megszervezendő hatékony ellátórendszer
kialakításához szükség van helyi, kistérségi és regionális szinten szerveződő
civil szervezetekre, amelyek a klasszikus érdekvédelmi feladatok ellátása
mellett aktívan szerepet vállalnak az államtól átvállalt közfeladatok
megvalósításában, valamint együttműködő partnerei kívánnak lenni a területen
dolgozó valamennyi állami és nem állami szereplőnek.

Biztosítani kell az esélyegyenlőséget az intézményes ellátások szolgáltató
jellegének erősítésével, az intézmények kiépítésével, korszerűsítésével
és átalakításával, illetve a lakókörnyezeti és az integrált formában történő
ellátásszervezés erősítésével. 2007-ben is folytatjuk az ez idáig még
teljes mértékben hiányzó, új típusú modellprogramokat és szolgáltatásokat
kívánunk elindítani és fejleszteni, melyek segítségével a súlyos, halmozottan
fogyatékos, a vak, valamint autista emberek számára is elérhetőek lesznek
azon támogatások, melyek segítségével sikeres rehabilitációjuk, önálló
életük alapjai megteremthetők.”


Nehéz munkát találni a
nyílt munkaerőpiacon – A Csupaszívek Társaságáról

 

Az irodaházban két helyen égnek a lámpák: a földszinten
és a negyedik emeleten. Ott dolgoznak a takarítók. A földszinten bekopogtatok:
Feri mosolyog rám, épp söpröget, és közli, csak ő van itt, mert ő egyedül
is tud dolgozni, a “lányok” az emeleten vannak Ildikóval.

A lányok persze már felnőtt nők. A támogatott foglalkoztatás
keretében dolgoznak a Fogyatékos Esélye Közalapítványnál (FOKA). Bori
kedvenc tevékenységét végzi: mosogat. Kávéscsészék, csészealjak, poharak,
bögrék – minden, ami összegyűlhet egy hivatalban. Mónika a szemétkosarakat
üríti, aztán partvis ragad, és átvonul az iroda másik helyiségébe, ahol
Kubik Ildikót, a segítőt is megtalálom. Február 15-e óta dolgozik
a Csupaszívek Társaságánál.

Meglepődöm, hogy milyen
alapos előkészítő munka előzte meg felvételét. Egy hónappal az alkalmazása
előtt bejárt a Csupaszívek Király utcai központjába (Bp.), ahol a napközi
otthonuk van, és a különböző foglalkozások zajlanak. Munkáltató és munkaadó
kölcsönösen “tesztelte” egymást. Ildikó azelőtt egy idősek otthonában
volt szociális gondozó, és az idősek után egy színes, állandóan változó
világba csöppent, ami elnyerte tetszését. Négy órában dolgozik, és nem
is keres rosszul (bruttó 64 ezer), ez valószínűleg annak köszönhető, hogy
Csató Zsuzsa, a Csupaszívek vezetője úgy gondolja, hogy a sérült
emberekkel a legjobbaknak kell(ene) foglalkozni, és meg is kell fizetni
őket. Azt is vallja, hogy nyolc órában nem lehet ilyen helyen dolgozni,
illetve lehet, de az a munka minőségének rovására megy. Ő pedig minőséget
akar. Tévhit azt hinni, hogy, aki a fogyatékosokkal foglalkozó szervezetnél
vállal munkát, az tegye önkéntesként, fizetés nélkül vagy egészen minimális
díjazásért. Ez talán csak a nagyon gazdagok luxusa lehet, hiszen az élet
pénzbe kerül. Persze önkéntesei is vannak a Csupaszíveknek, de ők alkalmanként
segítenek, és nem mindennap.

Közben Mónika elkészül a söpréssel, kezdetét veszi a felmosás,
amibe később Bori is besegít. A szobában a FOKA egyik fiatal munkatársa
dolgozik. Mikor megkérdem, hogy van megelégedve a csupaszívesek munkájával,
azt mondja: “Teljes mértékben. Egy dolgot nem tudnak: váratlan helyzetet
megoldani. Például inkább nem törlik le az íróasztalt, ha sok irat van
rajta, mert nem tudják, mit kell ilyenkor tenni. De a többit nagyon jól
csinálják.” (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a munkáltató is jól
jár: ők biztos, hogy nem olvasnak bele bizalmas iratokba…)

Ildikótól megtudom, hogy
a takarítás minden fázisát gondosan “modellezték”, mindenre aprólékosan
megtanították a résztvevőket. Ebben ő még nem vett részt, de látta és
tudja, hogyan tanították őket. Minden munkafolyamatnak megvolt a maga
egyszerű ábrája: tollseprű a törölgetésé, vödör a felmosásé stb. Az elméletet
a Király utca szobáiban alkalmazták illetve alkalmazzák a gyakorlatban.
(A fiatalok másik csoportja velük egy időben a Király utcai helyiségeket
takarítja.) “Panasz nem volt?” – kérdem. “Néha akadt, mondja Ildikó, ami
annak is köszönhető, hogy ők fáradékonyabbak.” Azelőtt kora reggel dolgoztak,
ami megterhelőbb volt, ezért most este takarítanak. De most is fáradtak,
mert ma például kosárlabda-edzésről jöttek. Bori mintha igazolná Ildikó
szavait, miután elmosogatott, felmosott az egyik szobában, és elkezdi
a söprést a másodikban, néhány tétova mozdulat után leteszi a partvist,
és kijelenti: “Elfáradtam”. Leül, és látszik rajta, nem fog megmozdulni.
Én söprök Bori helyett, ami azt hiszem kiváltja Ildikó rosszallását. Lehet,
hogy hagynom kellett volna, megnézni, ő hogyan oldja meg a helyzetet,
de ezt most már elrontottam. Később, mikor Csató Zsuzsával beszélgetek,
jobban belelátok az ilyen munka lélektanába: ha a mentorok vagy, ahogy
nekem jobban tetszik: a segítők elvégzik a fiatalok helyett a munkát,
akkor ők egy idő után ezt természetesnek veszik, és már azt sem fogják
megcsinálni, amire képesek. Mert a sérült embert állandóan tréningben
kell tartani: testileg, lelkileg egyaránt, s a munka az egyik ilyen karbantartó.

A takarítói munkát tavaly
februárban kapták meg. Előtte már sok-sok próbálkozásuk volt, de Csató
Zsuzsának rá kellett jönnie, hogy itt is az informális kapcsolatok működnek.
(Azt már csak én teszem hozzá, hogy mennyivel nehezebb lehet egy másik,
hasonló szervezetnek munkát találni a nyílt munkaerőpiacon, amelynek vezetője
nem rendelkezik annyi ismeretséggel, mint Zsuzsa.) “Nagyon sokféle munkát
el tudnának végezni, ha az emberek bíznának bennünk. Ugyanakkor megértem,
hogy a kutyasétáltatást inkább a családban oldják meg, hogy az ételmelegítésre,
elmosogatásra nem szívesen be idegent egy öregember. Pedig ezt mind tudnák
a mi fiataljaink. Vettünk két szuper takarítóeszközt is, a szőnyegtisztítója
gőzzel működik, atkátlanít, az asztmásoknak ez nagyon jó, de egyelőre
csak a pénzünk van benne. Szóval nehéz munkát találni, és nehéz akkor
is, ha a munkatársaid úgy gondolják, hogy válogathatnak a munkában.”

Ilyen a támogató szolgálatnál fordult elő, amiből kettőt
is fenntart a Csupaszívek. Kiderült, hogy a szolgálat (régi) vezetője
új munka esetén megkérdezte a munkatársakat: Ki vállalja? Ha senki, akkor
nemleges választ adott a megrendelőnek. Márpedig egy ilyen szolgálatnak
minden profiljába illő munkát el kell végeznie, és a vezetőnek az a feladata,
hogy kiossza munkát, és nem az, hogy megkérdezze: kinek van kedve hozzá.
Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben elég nagy volt náluk a fluktuáció,
és ennek köszönhető az, hogy Zsuzsa az új emberek felvételét (állásinterjúk
stb.) profi HR-sekre bízta. (HR: a human resource, a magyarul valaha személyzetisnek
nevezett angol kifejezés: humán erőforrás “magyarítása”).

Lépésről lépésre építkezett a Down Egyesület, amiből menetközben
Csupaszívek Társasága lett, és az öt éve vett Király utcai lakásukban
sok fogyatékos ember fordul meg. Reggel nyolctól délután kettőig itt működik
az ingyenes napközi otthonuk, utána pedig a támogató szolgálatuk lát el
különféle feladatokat. Délután kettőtől teljesen nyitott a Király utca
82. Bárki jöhet a különféle programokra. Mert itt pezseg az élet: szinten
tartó gyakorlatok vannak, hol egyénileg, hol csoportosan kinek-kinek,
hogy jó. Van számolás, írás, pénzszámolás stb. (Mikor arról kérdeztem
a lányokat, kapnak-e fizetést, Bori büszkén mondta: “Kapunk. Papírpénzt.”
Egyébként 400 forintos órabérért dolgoznak.) Aztán járnak kosárlabdázni,
úszni; de van kézműves foglalkozás, ahol varrni is tanulnak de a főzés
szintén hozzátartozik itt az élethez (ettem már finom, ők készítette mézes
sütit karácsonykor). A különféle foglalkozások hosszú ideig ingyenesek
voltak, pedig a vezetéséért, a segítők jelenlétéért a Csupaszíveknek fizetni
kell. Már pedig az élet nehezedik. A talpon maradáshoz a szülők hozzájárulása
is kell. A minimális, óránként 200 forint hozzájárulás nem nyerte el a
szülők tetszését, holott habozás nélkül kiadnak két gombóc fagyira 200-300
forintot. Pontosabban azt nehezményezik, hogy fizetni kell. Pedig amit
ezekből a foglalkozásokból a gyermekük profitál, messze nincs arányban
azzal, amit fizetni kell. (Azt már le sem merem írni, hogy az ilyen foglalkozásoknak
mennyi a piaci ára.)

Aztán beszélünk még arról, hogy a terebélyesedéssel együtt
megnőtt az adminisztráció, könyvelőt kell alkalmazni, embert, aki a “papírmunkát”
végzi, s miközben beszélgetünk, Bori ott ül közöttünk, néha kérdez, aztán
megunva vég nélküli mondatainkat, otthagy minket. Mielőtt elmegyek, bekukkantok
hozzá. Ül az asztalánál és egy kis kézi szövőn valamit buzgón sző. Ajándék
lesz valakinek.

Ferenczy Ágnes

Játszóház a Csupaszíveknél
Budapesten, a VI. kerület Király utca 82., félemelet 6-ban lévő játszóház
szombatonként egyelőre 10-től 13 óráig lesz nyitva. A játszóház tevékenysége
az eddigiekhez képest szélesedik, alkalmanként változó és gyakran
külső programokkal bővül: állatkert, múzeumlátogatás, színház, kirándulás
stb. A szervezők kérik, hogy legfeljebb előző péntek este 8 óráig
jelentkezzenek, vagy érdeklődjenek a (06 80) 203 993-as ingyenes számon
vagy a (06 30) 274 8578-as telefonszámon. A játszóház egyelőre ingyenes,
a tervek szerint később óránként 200 Ft lesz a térítési díj.

Hiánypótló FECSKE
szolgálat

 

A támogató szolgálatokat képviselők egyöntetűen azt mondták: minderre
ők is képesek lennének, sőt vannak olyan szolgálatok, amelyek mindazt
megteszik, amit a FECSKE. Csak épp őket kötik a jogszabályok, míg a FECSKE
ettől mentesül.

Az, hogy a fogyatékos gyermeket/felnőttet nevelő családok – minden állami
támogatás ellenére – hátrányos helyzetben vannak a többséghez képest,
nem újdonság. Az sem, hogy már történtek tétova kísérletek ennek enyhítésére.
Az első gyakorlati segítség a támogató szolgálatok beindítása volt. A
FECSKE szolgálat ennél több.

A Kézenfogva Alapítvány
szervezte azt a konferenciát – Mégis kinek az érdeke? címmel -, amelyen
bemutatták a FECSKE eddigi munkáját. A betűszó feloldása: Fogyatékos embereket
nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás. A szolgáltatás
azokon a területeken segít, amelyek eddig kiestek a szociális ellátórendszer
látóköréből. A személyi segítés, az otthoni felügyelet (aminek, időpontja,
ideje rugalmas, a családhoz igazodó) nem csak arról szól, hogy amíg a
családtagok távol vannak, addig ne maradjon felügyelet nélkül a gyermek/felnőtt.
A FECSKE arról szól, hogy ilyenkor a segítő nemcsak felügyeli a rábízott
személyt, hanem elvégzi az akkor szokásos teendőket (evés/etetés, gyógyszerezés,
fürdetés stb.). Mindeközben a család tagjaival is kapcsolatot létesít,
hozzásegítve őket a mobilitáshoz (helyváltoztatás, kísérés, kapcsolatrendszer
kialakítása, fogyatékos embernek munka keresése stb.). Szóval a munka
sokrétű és a segítők amolyan családi menedzserfélék, ráadásul meg kell
ismertetni magukat a hatókörükbe tartozó településen. Felmérések szerint
a családok 44,6 százaléka nem igényli ezt a fajta segítséget, amiben természetesen
benne van a bizalmatlanság is, hiszen egy számára idegent enged be az
otthonába. Ebből következik, hogy azoknak, akik belépnek az ilyen családok
otthonába, szükségük van bizonyos alapismeretekre. A kísérletben résztvevők
az önképzésre is kaptak lehetőséget. A Kézenfogva pályázott (HEFOP 2.2),
és fogta össze a FECSKE Szolgálat modellkísérletét, amelyben még négy
szervezet vett részt: a Csepeli Gondozási Központ, az ÉFOÉSZ, a Fehérkereszt
Alapítvány és székesfehérvári Csemete Alapítvány. Közösen dolgozták ki
a szolgálat tartalmát, feladatait, a képzés anyagát, amelyet ki is adtak
A FECSKE szolgálat kézikönyve címmel. Kilencven fő vett részt a képzésben.

A programban résztvevők
elmondták tapasztalataikat, javaslataikat a képzéssel, igényfelméréssel
kapcsolatban, amivel nyitott fülekre találtak, hiszen még csak most körvonalazódnak
az irányelvek, a kézikönyvet is lehet bővíteni, a tananyagba több gyakorlatot
és esetmegbeszélést is be lehet beiktatni. Pordán Ákos (Kézenfogva)
elmondta, hogy a kétéves program 21,5 millió forintba került, amelynek
10 százalékát a Kézenfogva állta, bár az elszámolások lassúak, ez nem
tántorítja el őket a folytatástól. A jelenlévők egy része az előadások
utáni kerekasztal beszélgetés során azon az állásponton volt, hogy a támogató
szolgálatok mindezt el tudnák látni. Csató Zsuzsa (a Csupaszívek
Társaságától nagyon jónak tartotta a kézikönyvet) és Hermann Judit
(Irmák Kht.) szintén arról beszélt, hogy mindezt a támogató szolgálatok
is megteszik, csak épp nincs erre pénzük, sőt őket olyan jogszabályi korlátok
kötik, amelyek a FECSKÉ-t nem érintik. A hallgatóság soraiból is sok hasonló
észrevétel érkezett. A csepeli Küldetés nevű támogató szolgálat jelenlévő
képviselője úgy vélte, hogy az ő szolgáltatásuk az itt felsoroltak 80
százalékát megvalósítja, ám például nekik olyan gondokkal is meg kell
küzdeniük, hogy a jogszabály bizonyos fogyatékos emberek szállításánál,
ellátásánál két embert ír elő, még akkor is, ha erre semmi szükség. Erre
mondta azt Hermann Judit, hogy a támogató szolgálatoknál a bemenet túlszabályozott,
ahelyett, hogy a kimenetet szabályoznák.

Ezekre a panaszokra már
nem tudott válaszolni Kemény Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium
képviselője, mert előadása után el kellett mennie. Azt viszont elmondta:
a tárca ebben az évben 35 millióval támogatja a modellkísérletet. Úgy
vélte, hogy a FECSKE a kisgyerekes családoknak segítene, míg a támogató
szolgálat felnőtteknek. (Hogy miért meglepő ez az elgondolás, és miért
felesleges az érintett korosztály ily módon történő szétválasztása, azt
most nem fejteném ki.) Kemény Péter végigvette a szociális és gyermekvédelmi
törvénybe iktatott szolgáltatásokat, hogy hová is lehetne beiktatni a
FECSKÉ-t, de az nem derült ki, hogy a minisztérium önálló szolgáltatást
szeretne a FECSKÉ-ből vagy pedig a már meglévő(ke)t bővítené. Mindezért
cserében statisztikákat kérnek az igénybe vételről, és a program szakmai
tovább fejlesztését várják.

F. Á.


Speciális házi segítségnyújtás
Kísérleti program – tervezet

 

Az ÉTA Országos Szövetség egy új programot mutatott be 2003-ban, a szövetség
által rendezett konferencián. A programról Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető
igazgatója ezt mondta:

“… októberben, a piliscsabai Pázmány Péter Egyetemen az ÉTA megrendezi
a Családsegítők III. Konferenciáját, aminek egyetlen témája lesz, a speciális
házi segítségnyújtás, ezt reményeink szerint alaposan körbejárjuk… Ez
a speciális segítségnyújtás részét képezi annak az együttműködési tervezetnek,
amire az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium kérte az ÉTA-t.
A segítségnyújtás tervezetét az ÉTA közgyűlése is megtárgyalta. A program
a sérültet gondozó, ápoló család minden tagjának is nyújt életminőséget
javító szolgáltatást.”

*

A tervezet kiindulópontja, hogy a sérült emberek nagy részét elsősorban
a család, másodsorban az önkormányzati, állami intézmények, harmadikként
pedig a civilszervezetek látják el. Hogy mit kap a családon kívül a sérült
ember, az erősen településfüggő, s emiatt a családokra igen nagy teher
hárul. Az alábbiakban a házi segítségnyújtás fontosabb területeit emeltük
ki a tervezetből.

A speciális házi segítségnyújtás
A szociális feladatokat is szabályzó jogrendünk ismeri a házi segítségnyújtás
és a családsegítés jogintézményeit … A speciális házi segítségnyújtás
mint szolgáltatás – szakmai és rendszerbeli gyökerét tekintve – egyaránt
a már meglévő házi segítségnyújtás jogi alapjaira épülhet.

Specialitásának kiinduló pontjai:

  • a mentálhigiéniés megközelítés különlegessége

 

  • a célszemélyek korösszetételének heterogenitása
  • a foglalkoztathatóság
    lehetőségei: szegregált és versenyképes, illetve integrált vagy terápiás
    jellegű munkahelyek biztosítása
  • a gondozók egészségügyi, speciális ápolói
    felkészültsége
  • segédeszközök, gyógyászati segédeszközök átmeneti biztosítása

 

 

  • a sport, a kultúra és az oktatás lehetőségeinek elérhetősége.E szakmai program az ÉTA Országos Szövetség öt régióközpontjának székhelyét
    övező agglomerációs települések/kis települések fogyatékossággal élő lakóit
    kívánja segíteni speciális házi segítségnyújtó szolgáltatásaival, abban
    a meggyőződésben, hogy sikere és eredményessége a civil szervezeteket
    és a helyi önkormányzatokat ösztönözni fogja a szélesebb körű, azaz az
    ország egyre szélesedő földrajzi körzeteit befogadó gyakorlat általánossá
    tételében.

    (ÉTA-Hírlevél, 2003. szeptember)


    A közoktatás közszolgáltatás

     

    Azt már talán az óvodás gyerek is tudja, hogy neki jogai vannak. De
    hogy ezekkel a jogokkal hogyan lehet élni, hogyan lehet érvényesíteni
    őket, az már más kérdés. A Főváros Pedagógiai Intézet szervezésében, a
    Fővárosi pedagógiai napok keretében, épp ezekről a jogokról tartott előadást
    az oktatási jogok biztosa a vakok általános iskolájában.

    Az iskola Nádor termébe szervezett találkozót megtöltötték az érdeklődő
    pedagógusok. Magam, dr. Aáry-Tamás Lajosra voltam kíváncsi, mert
    ha valakinek, hát neki van rálátása arra, hogyan érvényesülnek a fogyatékos
    gyerekek jogai az iskolában. A biztos előadása előtt dr. Janza Károlyné
    az FPI pedagógiai szakértője elmondta, hogy nemrégiben felmérését készítettek
    a pedagógusok kiégéséről. Örömmel töltötte el, hogy legkevésbé a gyógypedagógusok
    érezték magukat kiégve, őket az óvodapedagógusok követték. Úgy vélte:
    ők olyan belső motivációs bázissal rendelkeznek, ami megóvja őket ettől.
    “A gyógypedagógusnak a kis lépés is (azaz a gyermek pici előrehaladása
    – F. Á.) nagy örömet és nagy töltekezést jelent.”

    Janza Károlyné beszélt
    arról is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeknek mit kell biztosítani
    az iskolában technikailag (a közoktatási jegyzék előírja ezzel kapcsolatban
    a minimumot), a fejlesztésekhez meg gyógypedagógus kell az integrációban/inklúzióban
    részt vevő gyermeknek, felnőttnek. Azt szeretné, ha az ellenőrzésre hivatottak
    megnéznék mindenütt, hogy megvan-e minden feltétel az integrált oktatáshoz.
    (A tapasztalat szerint nincs.) Mert ő ugyan feltétlen híve az integrációnak,
    de úgy gondolja csak a felelősség- és szeretetteljes integráció lehet
    hasznos, és azt tudni kell, hogy nem mindenki integrálható. A gyermek
    érdekét kell figyelembe venni. Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos
    nyolcéves hivatali ideje alatt sok és sokféle üggyel találkozott. Minden
    évben beszámolót készít a parlamentnek, amiben külön fejezetet szán a
    sajátos nevelési igényű gyerekek helyzetének. A közoktatás közszolgáltatás,
    mondta, és megvilágította azt a kényszert, hogy bár alkotmányos jogunk
    van a művelődésre, ehhez alkotmányos kötelezettség járul: és ez a tankötelezettség,
    amit az állam számon kér a szülőn, ha elmulasztaná beíratni gyermekét
    az általános iskolába.

    A hozzáérkezett panaszokból
    azt látja, hogy egyaránt kiszolgáltatott a gyerek is meg a szülő is az
    információ hiánya miatt. Például még mindig hallja az “áthelyező bizottság”-ra
    való hivatkozást, holott ilyen már régen nincsen. A panaszok másik nagy
    csoportja a normatívák miatt érkezik hozzá: az óvoda/iskola alapító okiratát
    ugyan módosították, hogy felvehessenek sajátos nevelési igényű gyermeket,
    de a szükséges személyi, tárgyi feltételek hiányoztak. Az alapító okiratok
    módosítása akkor kezdődött, mikor csökkeni kezdett a többségi iskolákban
    a gyereklétszám. A baj csak az, hogy az ilyen felemás megoldásban gyerekek
    ezrei mennek tönkre, nem kapva meg az állapotuknak szükséges fejlesztést/oktatást.
    Persze olyan is van, hogy elküldik a gyereket az iskolából, anélkül, hogy
    segítenének a szülőnek. És akkor kezdődik a szülő kálváriája, az önkormányzatnak
    pedig az öröme: hogy neki nem kerül pénzébe a gyermek ellátása. Egy példát
    is hallunk az iskola, pontosabban a pedagógusok rugalmatlanságára vagy
    bizonytalanságára: a szekszárdi középiskolába nem vették fel a vak kislányt
    a vakvezető kutyája miatt. (Csak azok kedvéért, akik nem ismerik a vakvezető
    kutyákat: a kiképzett kutyák úgy vannak idomítva, hogy az idegent nem
    támadják meg.) A másik példa az akadálymentesítés sajátos helyi értelmezését
    mutatta meg: egy egyetem új épületében átadáskor minden, pontosabban szinte
    minden akadálymentes volt a kerekes székkel közlekedőknek, kivéve az aulát.
    Ahhoz, hogy a diákok átjussanak az aula túloldalára, először a közepén
    lévő attraktív mélyedést kellett leküzdeniük: két lépcsőt le, majd két
    lépcsőt föl.

    Arra is kaptunk példát, hogy olyan ügyekben is fordulnak hozzá, amikor
    nem tud igazat adni a fogyatékos embernek. Ilyen kérelem volt például,
    hogy a fogyatékos egyetemi hallgatóknak ne kelljen nyelvvizsga a diplomához.
    Aáry-Tamás Lajos úgy gondolja, hogy igenis kell, mert nem sajnálni kell
    őket, hanem megteremteni azokat a feltételeket, amelyek hozzásegítik őket
    a tanuláshoz. Az ő kezdeményezésére született jogszabály arról, hogy milyen
    könnyítéseket kaphatnak a felsőoktatásban tanulók, azaz mivel lehet valóban
    elősegíteni az esélyegyenlőségüket. (A fogyatékos tanulókra vonatkozó
    helyi könnyítéseket minden felsőoktatási intézménynek el kellett készítenie.
    Magam is találkoztam ilyennel, amikor az ELTE Természettudományi Karán
    tanuló autista diákról írtam.) Érintette a sajátos nevelési igényű tanulókkal
    kapcsolatos etikai vonatkozásokat is, amikor roma tanulókat minősítettek
    fogyatékosnak. Úgy látja, az akkori intézkedéseknek lett foganatja, 1999
    óta csökkent az enyhe fokban értelmi fogyatékosnak minősített tanulók
    száma. De, tette hozzá, megnőtt a “diszes” (diszgráfia, diszkalkulia)
    tanulók száma. Az előadás után kérdések, vélemények következtek. A jelenlévők
    éltek is az alkalommal, a mindennapokban előforduló gondok kerültek terítékre.

    *

    Gyógypedagógusok ültek a teremben, így hát arról nem esett szó (kivéve
    a diszeseket), hogy az integráció, a betagozódás a normál általános iskolában
    hogyan fog megvalósulni. Mert ami a befogadást illeti, jogszabályok szintjén
    jók vagyunk. De hogy a mindennapi életben hogyan zajlik a sajátos nevelési
    igényű (SNI) gyermekek oktatása, arról keveset tudni. Azokról a gyerekekről
    beszélek, akik a szakértő bizottságok szerint valóban integrálhatók. Ha
    nő az osztálylétszám, már pedig nő (erre maga a minisztérium kényszeríti
    az iskolákat), akkor hiába lehet őket kettővel szorozni vagy hárommal
    mindenki rosszul jár (egy SNI gyerek kettő/három másiknak számít és annyival
    kevesebb normál gyereket kell fölvenni az osztályba). A pedagógus azért,
    mert nem tud mit kezdeni a sok gyerekkel, és nem tud eredményesen tanítani;
    a gyerekek azért, mert kevesebb tudással felvértezve lépnek tovább. De
    legrosszabbul az SNI gyerekek járnak. Ha valakiknek, hát nekik van szükségük
    a személyre szabott nevelésre-oktatásra, az egyéni ütemtervre, a külön
    fejlesztésre. 1970-ben végeztem az ELTE Bölcsészkarán, már akkor azt tanultuk,
    hogy eredményesen kis létszámú osztályokban lehet tanítani, főleg az alsó
    tagozatban. A finn és dán iskolákba akkoriban 20-22 ép gyerek járt egy
    osztályba, fogyatékos diák egy sem (még csak elvétve volt szó integrációról).

    Nagy létszámú osztályokban sem az ép, sem a fogyatékos gyerekeket nem
    lehet eredményesen tanítani. Kíváncsian várom, mikor fog egy érintett
    szülő vagy pedagógus emiatt az oktatási jogok biztosához fordulni.

    F. Á.


    Gyermekjogi jelentések
    – 2006

     

    Magyarország az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette
    ki a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezményt.
    A Gyermek jogairól szóló nemzetközi egyezmény 44. cikke alapján minden,
    az egyezményben részes államnak ötévenként Jelentésben kell beszámolnia
    arról, milyen intézkedéseket tett az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása
    érdekében.

    A Jelentéseket a Gyermek Jogainak Bizottsága – egy független
    szakértőkből álló nemzetközi testület – vizsgálja meg és az adott ország
    civil szervezeteinek, majd kormányának meghallgatását követően ajánlásokat
    tesz. A magyar kormány eddig kétszer számolt be a Gyermek Jogainak Bizottsága
    előtt az előre megadott kérdések, illetve szempontok szerint …

    1. A Bizottság 2006. január 18-án megtartott 1100-1102.
    ülésén megtárgyalta Magyarország második Jelentését (CRC/C/70/Add.25),
    majd 2006. január 27-én tartott 1120. ülésén a következő záró észrevételeket
    fogadta el …

    40. A Bizottság javasolja, hogy a részes állam
    a) biztosítsa a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyeiről az ENSZ
    közgyűlésén 1993. december 23-án elfogadott szabályok alkalmazását;
    b) tegyen erőfeszítéseket annak biztosítására, hogy a fogyatékossággal
    élő gyermekek a lehető legteljesebb mértékben gyakorolhassák oktatáshoz
    való jogukat és segítse elő az oktatatási rendszerbe történő integrálásukat;

    c) tegyen nagyobb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a szükséges szakmai
    (vagyis fogyatékosokkal foglalkozó szakemberek) és pénzügyi források rendelkezésre
    álljanak, különösen helyi szinten, továbbá hogy támogassa és kiterjessze
    a közösségi alapú rehabilitációs programokat, beleértve a szülőket támogató
    programokat;
    d) tegyen további erőfeszítéseket a fogyatékossággal élő gyermekek és
    a fogyatékossággal élő szülők gyermekei marginalizálódásának és kirekesztésének
    elkerülésére …

    46. A Bizottság javasolja, hogy a részes állam
    a) széleskörűen vizsgálja meg az új családtámogatási rendszer hatásait
    annak érdekében, hogy minden gyermek élvezhesse a megfelelő életszínvonalhoz
    való jogát;
    b) amennyiben szükséges, fokozza erőfeszítéseit a hátrányos helyzetű gyermekek,
    különösen az egyszülős, három- vagy több gyermekes, vagy súlyosan fogyatékos
    gyermeket nevelő családban élő gyermekek életszínvonalának emelésére;
    és
    c) biztosítson anyagi segítséget és támogasson kapacitást növelő programokat
    annak érdekében, hogy a gyermekeket megvédje a rossz életkörülmények által
    okozott hátrányos hatásoktól …

    47. A Bizottság javasolja továbbá, hogy a részes állam
    párbeszéd formájában vonja be a civil szervezeteket, különösen, amelyek
    a családokkal és a gyermekekkel foglalkoznak, és az egész civil társadalmat
    a szociálpolitika kialakításába, a kirekesztés okainak jobb megértése,
    valamint olyan új ötletek ösztönzése érdekében, amelyek a gyermekek érintett
    csoportjainak életszínvonalát javítanák.

    (Forrás: www.szmm.gov.hu)


    Legyen jobb a gyerekeknek

     

    Azt hiszem, beszélni tudunk. Tudunk például a gyerekszegénységről,
    ami ellen már programunk is van, és már nem gyermekszegénységnek hívjuk,
    hiszen minden gyereknek kell esélyt adni. Ennek szellemében fogadta el
    a kormány a “Legyen jobb a gyerekeknek nemzeti stratégia (2007-2032)”
    című programot, ami hamarosan az Országgyűlés elé kerül.

    Az utóbbi egy-másfél hónapban kétszer is voltam olyan
    helyen, ahol a gyerekszegénységről esett szó, és néhány nap múlva olyan
    beszélgetésre megyek, ahol szintén erről cserélnek eszmét a témával foglalkozó
    szakemberek, különös tekintettel a fogyatékos gyermekekre. Mert azt tudni
    kell, hogy, amikor erről szó esik, az előadók a roma gyerekek után mindjárt
    a fogyatékos gyerekeket említik.
    Mindkét helyen előadást tartott Ferge Zsuzsa, akadémikus, az MTA
    gyerekszegénység elleni munkacsoportjának vezetője. Valószínűleg az ő
    és munkatársai tanácsát fogadva változtatta meg a program nevét a kormányt.
    Ferge érvelése: nem lehet csak a szegény gyerekeket “fölemelni”, mert
    minden nekik juttatott plusz egyúttal szegregál is. A két évvel ezelőtt
    meghirdetett program neve most Legyen jobb a gyerekeknek nevet
    viseli. Emlékszem, amikor egy tanácskozáson azt mondta Ferge Zsuzsa: ha
    ingyen ebédet vagy ingyen tankönyvet adunk a gyerekek egy részének, akkor
    (azon a településen, abban az iskolában) adjuk azt ingyen minden gyereknek.
    És azt is mondta a Biztos kezdet elnevezésű program kapcsán, ami a kisgyerekkori
    esélyeket hivatott növelni, hogy ez bizony pénzbe, sok pénzbe kerül.

    A MindenGyerek konferencia (február 22-24.) nyitányát
    is gyerekszegénység adta. Ott volt Csizmár Gábor, a szociális tárca
    államtitkára, és ott volt Ferge Zsuzsa, és Darvasi Ágnes az MTA
    Gyermekszegénység kutatócsoportjának tagja. Darvasi Ágnes nemcsak a gyerekszegénységről
    beszélt, hanem bemutatta, hogyan működik a gyakorlatban a Legyen jobb
    a gyerekeknek program, amit Nógrádban 13 településen már elindítottak,
    és amelyben nemcsak a szegény gyerekek, hanem az adott település minden
    0-6 éves korú gyermeke ingyenesen részt vehet. Célja: a korai (komplex)
    képességgondozás. Egyéb szolgáltatásaik is ingyenesek.

    Hat fejlesztési területet sorolt fel, amelyek csökkenthetnék
    a szegénységet, ilyen például a lakás, a lakhatás kérdésköre, ilyen a
    család anyagi helyzete, ilyen a foglalkoztatás és a munkaerő-piaci helyzet
    – ezeken mind-mind javítani kellene, és persze meg kellene állítani a
    települési lejtőt. A gyerekszegénység elleni program kiemelten foglalkozik
    a romákkal és fogyatékosokkal. Mindehhez szeretnének egy “virtuális háttérirodát”:
    jogászokat, orvosokat, pszichiátriai stb. szakembereket gyűjtenének maguk
    köré. Ferge Zsuzsa optimistának semmiképpen nem nevezhető előadásában
    arról beszélt, hogy az iskola mennyire meghatározza a szegénységet. A
    gyerekek 20 százaléka funkcionális analfabétaként hagyja el az általános
    iskolát (súlyosbítva azzal, hogy e gyerekek kétharmada roma). Körülbelül
    15 százalékuk be sem tud lépni a munkaerőpiacra. Mindezekből következik
    a szociális ellátó rendszer fenntarthatatlansága.

    A szegénységet alapvetően forráshiánynak tartja. Egyik
    megjelenési formája, hogy nincs pénz. Azért nincs, mert nincs munka; alacsonyak
    a munkabérek. Ferge Zsuzsa keserűen említette, hogy azt a segélyezési
    rendszert, amit kidolgoztak megbuktatták három hónap alatt. Mert arról
    írt a sajtó, hogy a segély nem ösztönöz a munkára, ha majdnem annyi, mint
    a minimálbér. “Pedig azt mindenki tudja, hogy az alacsony bérből sem lehet
    megélni” – tette hozzá, anélkül, hogy kimondta volna: jobb lett volna,
    ha a minimálbérről szólt volna (szólna) a diskurzus, pontosabban annak
    fölemeléséről. A gyerekszegénységgel kapcsolatban elmondta, hogy a gyerek
    jóllétét, bármennyire meglepőnek hangzik is, az anya iskolai végzettsége
    határozza meg elsősorban, és csak utána következik a család anyagi helyzete.
    A jólléthez hozzátartozik a (jó) táplálkozás is, amiről fogalmunk sincs,
    nem tudjuk, mit és mennyit esznek a gyerekek, de azt tudjuk, hogy hiányos
    a táplálkozásuk. Ez szintén forráshiányra vezethető vissza, és a rossz
    táplálkozás később üt vissza: a társadalom szegénységben élői 17 évvel
    (!) kevesebb ideig élnek, mint az értelmiségiek. A lakáskérdésről (ez
    is forráshiány) Ferge Zsuzsa is szólt: véleménye szerint, a gyerekes családokat
    nem lenne szabad kilakoltatni. Forráshiány még a kulturális tőke és a
    társadalmi (azaz kapcsolati) tőke hiánya is.

    Úgy véli: ha csak a gyerekszegénységgel foglalkozik egy
    program, akkor semmi nem fog történni. Ehhez hozzátette, hogy kemény munkájukba
    került, míg elérték, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetni a 18 év alatti
    gyerekek után. Az előadások után kerekasztal-beszélgetés következett a
    gyerekszegénységről, amelynek során Csizmár Gábor (Ferge Zsuzsának válaszolva?)
    azt mondta: forráshiány nincs, csak rossz forráselosztás. Elmondta, hogy
    a kormány átalakítja a gyerekszegénység elleni programot, amit ezentúl
    gyerekesélynek hívnak, ez jelzi az irányt: esélyt (jövőképet) minden gyereknek.
    Megkérte a résztvevőket, hogy kísérjék figyelemmel minisztériuma honlapját,
    mert hamarosan megjelenik a gyerekszegénységgel kapcsolatban egy “hároméves”
    majd egy “ötéves” terv. A hároméves tervet március 31-ig kell kidolgozni.

    A kormányzat néhány dilemmáját is megosztotta a hallgatóságával:
    1. A támogatásokról – hogyan és kinek? A kormány a rászorultsági elvet
    vette alapul, ami ugyan sok pénzbe kerül, ám ha nagyvonalúan húzzák meg
    a határokat, akkor a támogatás kis hibaszázalékkal célba ér.
    2. A kiemelkedés útja még nincs kitalálva.
    3. Hogyan lehet megszakítani az átörökítési láncot? (ti. a szegénységét)

    *

    A második tanácskozás az ország házában, a Parlamentben
    volt “A gyermeki jogokhoz zsíros kenyér is jár? Nyíltan a gyermekszegénységről”
    címmel. Az ironikus cím, az én olvasatomban azt jelenti: a gyermeki jogok
    elfogadásában már jók vagyunk, hiszen 1991-ben elfogadtuk az 1989-ben
    kelt ENSZ-egyezményt a gyermek jogairól, amelynek legfontosabb mondandója:
    a döntésekben a gyermek mindenek felett álló érdeke kell, hogy megjelenjen.

    Ezen a tanácskozáson már optimistább volt Ferge Zsuzsa,
    bár a gyermekszegénység adati nem változtak. Hogy mi adta az optimizmusát?
    Az, hogy a kormány elfogadta a Legyen jobb a gyerekeknek programot. Ami
    jó dolog, és bizonyára az Országgyűlés is hamarosan megszavazza, majd
    közzéteszik és életbe lép. Ám ha nem lesz pénz arra, hogy munkát, munkahelyet
    teremtsenek a leszakadó térségekben élő embereknek, akkor tényleg csak
    a jogok maradnak, és lesznek, akiknek még zsíros kenyérre sem futja.

    F. Á.

    Szili Katalin a szegénységről
    Az összefogás szükségességét hangsúlyozta a gyermekszegénység elleni
    harcban Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke… Kiemelte,
    hogy a rendszerváltás óta a társadalomban jelentős változások mentek
    végbe, megváltoztak az emberek esélyei, megnőtt a különbség a társadalom
    felső és alsó tizede között. Statisztikai felméréseket idézve elmondta,
    hogy ma azokból a családokból, amelyek a létminimum környékén élnek,
    mindösszesen négy százaléknyi azoknak a gyermekeknek az aránya,
    akik diplomához jutnak. A 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon
    szegénynek tekinthetők, a szegénység valamilyen formában, mintegy
    750 ezer gyereket érint. Ez azt jelenti – hangsúlyozta -, hogy nem
    biztosított az átjárhatóság a társadalom különböző szegmensei között.
    A házelnök szerint “lehet, hogy a rendszerváltás kiigazítására is
    szükség van azért, hogy a kialakult társadalmi különbségeket csökkentsük,
    ezen belül is a gyermekekre, a gyerekek oktatására külön figyelmet
    fordítsunk”.
    (Az SZMM honlapján megjelent írás, mely a konferenciáról tudósított.)

    Segédeszköz
    közgyógyellátásra

     

    Azok, akiknek közgyógyellátási igazolványuk van, az
    utóbbi hónapokban azt tapasztalhatták, hogy a közgyógyra kapható cikkek
    listája háromszor változott. Ötezer termék került le a támogatott segédeszközök
    listájáról és a rajta maradottaknak is nőtt a térítési díja. A közeljövőben
    újabb változások várhatók, hiszen ezentúl licitálás alapján kerülnek be
    a termékek az OEP támogatotti körébe.

    Nemcsak az a baj, hogy kevesebb életminőséget javító eszközt
    támogat, hanem az is, hogy többnyire a silányabb minőséget. Azok, akik
    kerekes széket használnak, ezt már jelezték Miért érdekli az Országos
    Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), hogy akinek kell, az milyen segédeszközt
    vesz? Mondja meg, hogy hány forinttal támogatja általában, és akkor az
    ember azt veszi, ami neki megfelelő. Akinek közgyógyellátotti igazolványa
    van, az még rosszabbul jár.

    Azt persze változatlanul nem értjük: ha az OEP x százalékkal
    támogat egy segédeszközt, és ugyan nincs rajta a térítésmentes listán,
    akkor miért ne kaphatná meg közgyógyra az, akinél bevált az a bizonyos
    segédeszköz? Nem kellene más hozzá, csak rendeletmódosítás: a közgyógyra
    szánt keretből levonnák azt a térítési díjat, amennyit azoknak kell fizetni,
    akiknek nincs közgyógyellátási igazolványuk, a többletet meg kifizetné
    az igazolvány tulajdonosa. Ugyanez persze a gyógyszereknél is megvalósítható
    lenne. De nem, a törvény szerint ezt nem lehet. Hogy miért, azt nem tudjuk.
    Talán mert akkor elégedettebbek lennénk, és az az illúziónk is meglenne,
    hogy az OEP van értünk? Persze az is eszébe jut az embernek, hogy így
    pénzt takarít meg az állam. Tudni illik, ha valakinek a rendszeresen szedett
    gyógyszerének ára meghaladja a havi 12 ezer forintot, akkor nincs arra
    mód, hogy ezért havonta 12 ezerrel forinttal kevesebbet fizethessen. Ilyenkor
    a beteg saját zsebből fizet, és ha esetleg marad még valami a számláján,
    a fennmaradt összeget az év végén jóvá írják neki, amit egyszeri alkalommal
    felhasználhat akár az előbb leírt gyógyszerfizetési módon is.

    Akinek van számítógépe és hozzá internete, az megtalálja,
    mi az, amit éppen támogat az OEP. Hogy megkönnyítsük azok dolgát, akik
    ilyennel nem rendelkeznek, az alábbiakban közöljük azon vizeletfelszívó
    és defekálási segédeszközök fantázianevét (néhány kivételtől eltekintve),
    amelyeket közgyógyellátotti igazolványra a háziorvos, szakorvos stb. felírhat.
    Azt persze nem tudjuk ígérni, hogy március végére, mire megjelenik az
    újság, még mindig ugyanezeket és ugyanennyi segédeszközt találnak a listán.

    Egyszer használatos női tamponok és betétek:
    Seni Lady Mini (198 ml)
    Seni Lady normal (264 ml)
    Seni Lady extra (524 ml)

    Egyszer használatos incontinencia betétek:
    Seni Lady Super (910 ml)
    Seni San Normal (ll80 ml)
    Seni San Maxi (1496 ml)

    Egyszer használatos nappali nadrágpelenka (kisméret):

    Seni Standard Small (892 ml)

    Egyszer használatos éjszakai nadrágpelenka (kisméret):

    Seni Super Small (1259 ml)

    Egyszer használatos nadrágpelenka (közepes méret):
    Seni Standard Medium (1358 ml)

    Egyszer használatos éjszakai nadrágpelenka (közepes méret):

    Seni Super Medium (1856 ml)

    Egyszer használatos nappali nadrágpelenka (nagy méret):
    Seni Standard Large (1543 ml)

    Egyszer használatos éjszakai nadrágpelenka (nagy méret):

    Seni Super Extra Large (2256 ml)
    Seni Super Large (2244 ml)

    Mosható pelenkák (felnőtt):
    Gerontex S (550 ml)
    Gerontex M (600ml)
    Gerontex L (600 ml)
    B-732 (slip) M
    B-732 (slip) S
    B-732 (slip) L

    Mosható pelenkák (gyerek, 18 éves korig)
    Gerontex Gyb/1 (250 ml)
    Gerontex Gyb/2 (250 ml)
    B-732

    Mosható nadrágpelenkák (felnőtt)
    Protection Plus M
    Gerontex Slip M-L

    Pelenkázó nadrágokból 11 féle írható fel közgyógyellátásra.
    A nadrág bébifóliából vagy nylprintborítással és fóliabetéttel készül.


    A Camphill lakóotthon
    várja a gyerekeket

     

    A Magyarországi Camphill Egyesület tagjai örömmel értesítik mindazokat,
    akik eddig is figyelemmel kísérték tevékenységüket, és azokat is, akik
    most hallanak először róluk, hogy négyéves munkájuk eredményeként Velemben
    elkészült az első hazai Camphill lakóotthon épülete, és ebben 2007. szeptemberétől
    elkezdi gyógyító nevelő munkáját az első magyarországi Camphill közösség.

    Ez a közösség most azokat a 6 és 14 év közötti, speciális segítségre
    szoruló – autista és értelmi fogyatékos – gyermekeket várja, akiknek szülei
    felismerték, hogy gyermekük állapota olyan speciális gyógyító nevelési
    módszerek alkalmazását teszi szükségessé, amelyek az otthoni nevelés során
    nem, vagy csak nehezen biztosíthatók. Ezért a szülők készek arra, hogy
    gyermekük Velemben, egy gyógyító-nevelő közösségben éljen a házszülőkkel,
    és az otthonba beköltöző segítő munkatársakkal együtt.

    A velemi Camphill közösség
    által működtetni kívánt lakóotthonban a gyógyító nevelés nemzetközileg
    elismert módszerét és formáját alkalmazzuk a különleges gondozást igénylő
    gyermekek nevelésére, ápolására és szociális integrációjának biztosítására.

    Az alkalmazott módszer szerint minden emberi lény elvitathatatlan tulajdonsága
    a fejlődés képessége, függetlenül attól, hogy egyes részképességei elérik-e
    az átlagosan várható szintet, vagy néhány területen nehézségekkel küzd,
    és különleges gondozást igényel. A Camphill otthonokban folyó gyógyító
    nevelés a személyes testi, lelki és szellemi fejlődés lehetőségét biztosítja
    az elfogadás, megértés és a megfelelő tevékenységek biztosítása révén.
    Felkészíti és megtanítja a gyermekeket a gyermekkor idején arra, hogy
    a családon kívül is tudjanak közösségben élni és tanulni. A lakóotthoni
    nevelés nem szakítja el a gyermeket a családjától, mert az iskolai szünetekben,
    de igény esetén hétvégenként is hazatérnek családjukhoz a gyermekek. A
    Camphill otthonokban folyó élet a hagyományos családi mintát követi. A
    gyermekek a lakóotthonban – a családi közösségekhez hasonlóan – együtt
    élnek a házszülőkkel és az őket nevelő és ápoló munkatársakkal. Részt
    vesznek a képzési, nevelési, terápiás foglalkozásokon és az együtt élő
    közösség egyéb napi tevékenységében. A Camphill otthonban így a közös
    fedél alatt lakók valódi életközösséget alkotnak. A gondozók és a gyermekek,
    az állandóan lüktető élethelyzetekben, megélhetik kölcsönös egymásra utaltságukat,
    képességeik határát, és lehetőségük nyílik ezek túllépésére: a fejlődésre.
    Ezáltal maga a közösségi élet válik gyógyítóvá.

    Az otthon szolgáltatásai:
    A rendkívül szép természeti környezetben található új, és a gyógyító nevelés
    céljainak megfelelően kialakított 400 m2-es lakóotthonba 10 gyermeket
    várnak, akiket két-három ágyas szobákban helyeznek el. A gondoskodás családias,
    meleg, szeretetteljes, gyönyörű a környezet, és a nevelés-ápolás mindig
    a gyermek igényeinek megfelelő. A tíz gyermeket hat munkatárs látja el.

    Nagyon fontos, hogy a Camphill lakóotthon nem a hasonló nehézségekkel
    küzdő és egykorú gyermekek közössége. A gondos, több szempontot figyelembe
    vevő kiválasztás az egyes nehézségek speciálisan jelentkező tüneteit enyhíteni
    és kezelni tudja. (Például a Down-szindrómás gyermek gyógyító, nyugtató
    hatása egy autista gyermekre.) Ez lehetővé teszi, hogy minden gyermek
    megélhesse: van, amiben ő a legjobb, ő tud a gyengébb képességű társának
    segíteni. A rendszeres és ritmusos napi élet a gyógyító nevelés céljainak
    maximális figyelembe vételével kerül kialakításra. Egyéni nevelési, ápolási
    és fejlesztési terv készül minden gyermekre személyre szabottan. A gyermekek
    részt vesznek terápiás foglalkozásokon, kulturális eseményeken; továbbá
    euritmián, művészet-, zene- és lovaglóterápián; lesz ritmikus masszázs,
    úszás; valamint a háztartási, mezőgazdasági és a kerti munkákba is bevonják
    őket.
    Az oktatási terv szintén személyre szabott, és a tanítás kiscsoportos
    foglalkozások keretében történik. A Camphill iskola kialakítása folyamatban
    van, elkészültéig az oktatás és a terápiás foglalkozások a lakóotthon
    helyiségeiben lesznek.

    Az orvosi ellátás és kezelés intelligens és az egyén igényeit figyelembe
    vevő a Camphill otthonokban, vagyis nincs túlgyógyszerezés, nincs letompított,
    agyonnyugtatózott gyermek. Fejlesztik és megtanítják a gyermekeknek az
    önellátásukhoz szükséges készségeket, képességeket. Bevonják őket a háztartási
    munkákba is, amivel elősegítik a minél önállóbb életet és a társadalmi
    integrációt. Mindezekkel a felnőtté válás folyamatát segítik, azt, hogy
    a gyermekkor befejeztével alkalmassá váljanak felnőtt otthonban élni.
    Az egészséges életet és a fejlődést azáltal is biztosított, hogy a lakóotthonban
    csak vegyszermentes és bioélelmiszereket, alapanyagokat használnak a gyermekek
    táplálására.

    A felvételihez szükséges nyomtatványt, tudnivalókat és bővebb felvilágosítást
    a (06 30) 670 88 69-es telefonszámon vagy a camphillh@enternet.hu
    e-mail címen adnak.

    A Camphill otthon munkatársai szeretettel várják a jelentkezőket.


    Gyógyító nevelés-képzés
    indul

     

    A Magyarországi Camphill Egyesület gyógyítónevelés-képzést
    indít 2007 szeptemberében. A hároméves gyógyító nevelési képzés első éve
    az alapképzés. Jelentkezés az alapképzésre önállóan is benyújtható.

    A képzés elméleti folyamata embertani, antropozófiai,
    nevelési, gyógypedagógiai, orvoslási, terápiai valamint személyes és közösségi
    életút tanulmányokon alapul. A képzés művészeti folyamata euritmia, ének
    és zene, plasztika, festés, rajzolás, beszédformálás és drámaművészetben
    formálódik. Gyakorlati folyamata számos terápiai gyakorlatra, biodinamikus
    kertészeti munkára, valamint a velemi Camphill otthon háztartási, házvezetési
    gyakorlatán alapul. Az első év tervezett tanrendje: gyermekfejlődés és
    nevelés, gyógypedagógiai bevezetés, személyes és közösségi biográfiai
    műhelymunka, az antropozófiai világszemlélet alapjai, euritmia, kóruséneklés,
    festés, agyagformázás, a megfigyelés iskolázása, mezőgazdasági és közösségi
    gyakorlatok.

    A képzés államilag elismert végzettséget nem nyújt. Lépéseket
    teszünk a kurzus magyar állam által elfogadott akkreditációjának, és a
    diplomát adó külföldi képzéshez való csatlakozásának elérésére.

    A képzés indításának partnerei: Rudolf Steiner Heilpedagogische
    und Sozialterapeutische Seminar, Bécs és Graz

    A képzés helyszínei:
    Szombathely – Waldorf Iskola
    Velem – Camphill közösség

    A képzés tervezett időpontja: 2007. szeptembertől – 2008.
    júniusig, havonta egy: péntek déltől vasárnap délig tartó hétvége, összesen
    10 alkalommal.

    A képzésen résztvevőknek a helyszínen közös étkezést és
    egyszerű szállást biztosítunk.

    Jelentkezési határidő: 2007. május 31. kitöltött jelentkezési
    lap és mellékleteinek beküldése.

    Melléklet: önéletrajz; rövid, kézzel írott levél arról,
    hogy mi keltette föl érdeklődését a képzés iránt.

    A jelentkezőket egyeztetett időpontban felvételi beszélgetésre
    hívjuk.

    Cím: Gyógyító nevelés-képzés Magyarországi Camphill Egyesület
    Velem, Kossuth u. 1.

    Aki szeretne részt venni a képzésen, jelentkezési lapot
    és további részletes információt a www.camphill.hu
    honlapon talál, vagy a (06 30) 748 7790 telefonszámon, illetve a fenti
    postacímen kérhet.


 

Hozzászólások lezárva.