Hírlevél – 2006. december – ÉTA Országos Szövetség

A Hírlevél 2006. év decemberi számának tartalmából:

– Látványlift  – Ünnepség Balatonmáriafürdőn  – A szegénység ellen  – Levelek a miniszternek  – A CÉHálózat már dolgozik  – Kincsesláda Debrecenben  – Ahol a dömdödömből szeretlek
lesz  – A halmozottan fogyatékos
gyermekek oktatásáról  – Legjobb gyógymód a megelőzés  – Ahol vannak jó gyakorlatok  – Az idős értelmi fogyatékosokért  – Mi kell a fogyatékos személyeknek
  – Távmunka Hódmezővásárhelyről  – Parakaland a szabadban  – Akadálymentesítés:
csak pontosan, szépen  – Hogyan éljük túl a 2007-es
évet?   – Nemzetközi nap

	Rövid hírek

	Országjáró kamion A Kézenfogva Alapítvány 2007-ben ismét útnak indítja országjáró, közvéleményt formáló kamionját azzal a céllal, hogy az értelmi fogyatékos és ép embereket közelebb hozza egymáshoz. Az értelmi fogyatékos emberek elfogadottságának növelésére integrált eseményeket szerveznek a fogadó helyen. Tavaly is pályázni lehetett, hol álljon meg a kamion, a 2007-es megállókat is így választják ki. Február közepéig lehet pályázni, a feltételek és a jelentkezési lap letölthető a Kézenfogva honlapjáról: www.kezenfogva.hu. Az új IME már kapható Megjelent az IME – Megnövelt esélyek információs füzet 3. bővített kiadása, mely a súlyos, halmozottan sérültet nevelő családoknak ad segítséget. A kiadvány közli azokat az egészségügyi, oktatási és szociális alapellátási információkat, amelyekre a családoknak a mindennapi életben szükségük lehet. A kiadványt térítésmentesen küldik el azoknak a családoknak, akik bejelentik igényüket a Kézenfogva Alapítványnál. Tréning továbbképzésre “A szociális készségek elsajátításának hatékonyabb útja – CONTIEMPO” projektben a Kézenfogva konzorciális partnerként vesz részt. A projekt célja olyan tréninganyag kidolgozása, ami az értelmi fogyatékos emberekkel foglalkozó szakemberek továbbképzését szolgálja. Tíz intézményben megkérdezték a szakembereket, hogy mely területen, illetve milyen témában lenne szükségük továbbképzésre. A felmérés összegzése: a kommunikációs és a konfliktuskezelési, illetve a viselkedés problémák kezelésének témaköreiben szeretnének többet tudni. A tréning anyaga elkészült, most tesztelik a bolgár partnerek. Magyarországon valószínűleg májusban indul hasonló képzés a Kézenfogva szervezésében. Ehhez kapcsolódva a képzés második moduljaként továbbképzési anyagot dolgoznak ki, amelyben az értelmi fogyatékos emberek viselkedésproblémáinak okairól, azok kezeléséről adnak gyakorlati információkat. A Kézenfogva tapasztalt szakembereket vár a programhoz. Érdeklődni az alapítvány munkatársánál, Orosz Andreánál lehet. (forrás: Kézenfogva) Gázártámogatás Már mindenkihez megérkezett a Magyar Államkincstár levele, amelyben arról tájékoztatnak, hogy ki jogosult és ki nem a gázár támogatására. Mivel az adatlap kitöltése elég bonyolult, ezért aki elakad a különböző szorzók alkalmazásának útvesztőjében, az hívja a 189-es számot, vagy keresse föl a hozzá legközelebb eső munkaügyi kirendeltséget, de az Országos Nyugdíjbiztosítás Főigazgatóság megyei igazgatóságánál is segítenek. Az önkormányzatok ügyfél irodáin is meg tudják mondani az előbbi címeket, amelyek egyébként megtalálhatók a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján is: www.szmm.gov.hu. Ugyanitt a támogatást kérő adatlap is megtalálható és letölthető a kitöltési útmutatóval és a leggyakrabban feltett kérdésekkel együtt. Gyerekgyógyszer Kimondottan a gyerekeknek kevés gyógyszer készül. Ezért a legtöbb gyerekbetegségnél az orvosok a felnőtteknek szánt gyógyszerek csökkentett adagolását írják fel, pedig ezeket a nem tesztelik a gyerekeken. Ezen a gyakorlaton változtat az az uniós szabályozás, ami szerint minden gyógyszernek speciális engedélyt kell szerezni ahhoz, hogy a gyerekeknek is felírhassák, és külön csomagolásban, az adagolás feltűntetésével kerülhetnek forgalomba. Az uniós miniszterek erről már megállapodtak, és valószínűleg 2007-ben életbe lép a jogszabály. Az Egyesült Államokban a szegény sorsú családok pénzért engedik meg, hogy a gyógyszergyártók a gyerekeiken teszteljék az új medicinát. Félő, hogy Közép-Európában is ez lesz a helyzet. (Forrás: A Miniszterelnöki Hivatal uniós hírlevele) Az egészséges nemzedékért December 13-án majd három éven át tartó tárgyalás után az Európai Parlament nagy vita és kompromisszumok árán elfogadta a REACH-et. Az elfogadás előtt 68 szakértő 164 javaslatot juttatott el az Európai Unió tagállamaihoz, intézményeihez, Az orvosokból és kutatókból álló csoport többek között a rákkeltő és a mérgező hatású vegyi anyagok forgalmazásának tilalmát kérte. A növényvédő- és oldószerek, illetve más vegyi anyagok gyermekek millióinak okozhatnak neurológiai zavarokat. (www.eurohir.hu) Kitüntetések A Fogyatékos Emberek Világnapján, december 3-án, kitüntették azokat, akik a fogyatékos emberekért dolgoztak. A kitüntetéseket Kiss Péter miniszter (SZMM) adta át. Esélyegyenlőségért Életműdíjat kapott Rádai Sándor szakértő, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége alapító tagja. Pro Caritate-díjat Liling Tamás, a Nonprofit Média Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója; Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnöke; Pro Familiis-díjat Iván Gyuláné, az ÉFOÉSZ Budapesti Szervezetének alapító tagja; Őszi Tamásné, az Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye (Budapest) intézményvezetője; dr. Szilágyiné Dr. Erdős Erika, az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete alelnöke; a Kézenfogva Alapítvány munkatársai; a Nemadomfel! együttes tagjai. Gratulálunk az elismeréshez! Adomány A KÜRT Zrt. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Girincsen lévő gyógypedagógiai intézmény lakóit ajándékozta meg. Most első ízben kérdezte meg a cég a munkatársait és ügyfeleit, hogy a Kürtnél hagyományos év végi adományt kinek és hova juttassák. A girincsi intézményben 138-an laknak, a legfiatalabb lakó hároméves a legidősebb 24 éves. A cég olyan fejlesztő eszközöket adományozott, amelyeket önerőből a girincsiek nem tudtak volna megvenni. Táborozás A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (előd minisztériumához hasonlóan) idén is biztosította, hogy a fogyatékos gyermeket nevelő családok is pihenhessenek. Bár a minisztériumnak ezzel az az elsődleges célja, hogy elősegítse a társadalmi integrációt (fogyatékos és ép gyerekek közös táborozása), az sem utolsó szempont, hogy ilyenkor a szülő is kikapcsolódik. Három helyszínen: Zánkán, Szolnokon és Csillebércen összesen 1340 főnek (ebbe a kísérők is beleszámítanak) biztosítottak szállást, napi háromszori étkezést, különféle programokat, pl. kézműves foglalkozásokat, kulturális és sportprogramokat és meglepetésként karácsonyi ajándékot. A táborozás ingyenes volt, csak az utazási költség terhelte a családokat.

	vissza a Tartalomhoz

	Látványlift

	Visszatekintve az évre, nem igazán tudom összeszedni, hogy mi jó is történt a fogyatékos emberek érdekében. Bizonyára igaztalan vagyok, ha azonnal a csökkentett normatív támogatás vagy a késve érkezett pénzek jutnak eszembe. Mert azért nyertek pályázatot a tagszervezetek, idén is lehetett üdülési csekkel nyaralni, és ami a legjobb, nem érkezett hír arról, hogy valamelyik civil szervezet lakóotthonát vagy intézményét be kellett volna zárni. Szóval itt (még) nem tartunk. Azért ha az ember keresgél az emlékezetében, csak talál valamit, főleg akkor, ha nem is olyan régen történt. A Van Gogh kiállítás megnyitásának másnapján látványliftet adott át Kiss Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium első embere a Szépművészeti Múzeumban. Azért látvány, mert üvegből van, de ez csak a szemnek jó dolog, mint ahogy az is, hogy szépen illeszkedik a múzeum széles oszlopaihoz. A lényeg az, hogy a lift a mozgáskorlátozottaknak, a rossz lábú öregeknek készült. (A múzeumnak eddig is volt akadálymentes bejárata a “cselédlépcsőn”, a múzeum hátsó részén, zegzugokon keresztül.) Az ünnepélyes átadásra sok kerekes székes embert is meghívtak. Sajnálhatja, aki nem élt a lehetőséggel. Az átadó beszédek után a meghívottak, tárlatvezetéssel együtt, megnézhették Van Gogh képeit is, és annyit időzhettek előttük, amennyit akartak, és nem kellett attól félniük, hogy a hátuk mögött álló emberek már türelmetlenek, mert ők is látni akarják. (A képek ugyanis kis boxokban vannak, tehát két-három embernél több egyszerre nem láthatja. Állítólag maga a művész szerette volna, ha valami hasonló módon állítják ki a képeit.) Jó lenne, ha más múzeumok is követnék a Szépművészeti példáját. A közelben, az Andrássy út 112-ben van a KOGART, ami szintén akadálymentes, és kicsit távolabb: a Nemzeti Múzeum is az. Tehát jó példák vannak már. Még egy jó dolog jutott eszembe: változatlanul ingyen mehetnek be a múzeumokba a fogyatékos emberek (egy kísérővel), ami – ha a Van Gogh kiállítás borsos árait nézem -, igazán nagy öröm. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Ünnepség Balatonmáriafürdőn

	Sokféle kapcsolat van. Lehet formális, amolyan kipipálandó, “musz” feladat, és lehet szoros, barátian segítő. Ilyen segítő, baráti kapcsolat jött létre a német Regens Wagner Alapítvány és az ÉTA Országos Szövetség között is. Nem először írunk az alapítványról, és arról, hogy Balatonmáriafürdőn lakóotthont építettek, ezzel is segítve a hazai fogyatékos ügyet. Legutóbb október 27-én, a ház felszentelésére volt hivatalos az ÉTA. Miután elhatároztam, hogy ezt a kis tudósítást megírom, átélem az első örömömet! Ez akkor töltött el először, amikor megláthattam a csodálatos környezetben levő intézményt. Először telefonon hívtam föl az otthont. Azonnal korrekt választ kaptam. Létre is jött az első találkozó, az intézmény vezetője, Vajna-Vormeir Katalin és munkatársai, valamint családunk között. Katalin lányom sajnos teljesen vak, autista, jelentős támogatásra szorul. Én orvosi ellenőrzés alatt állok, nemrég elszenvedett szívinfarktusom miatt. Feleségem és én a hetvenévesek közé tartozunk. Három gyermekünk közül kettő autista, nem háríthatjuk át a teljes gondoskodást egészséges fiamra és családjára, annak ellenére, hogy példásan segítenek minket. Ágival, a feleségemmel együtt, gyógypedagógusok vagyunk és egyesekkel ellentétben büszkék vagyunk arra, hogy Bárczi-tanítványok lehettünk. Ezért szívesen vállaltuk, hogy akkor is segítjük az intézmény kedves, fiatal munkatársainak a felkészítését, ha Kati nem nyerhet felvételt. (Életünk végéig, eskünk szerint szeretettel gyakoroljuk a választott hivatást!) Először csak egy napot töltött ott a lányunk. Majd nemsokára egy hetet úgy, hogy az alatt az idő alatt bentlakó volt. Egy aranyos kis társnőjével lakott egy szobában, aki mindenben segítette: nemcsak a tájékozódásban, hanem társa volt minden másban is. Ugyanígy a már ott élő kedves gondozottak is folyton törődtek vele. Kati nem is akart eljönni onnan, és azóta is folyton meséli élményeit. Ma is megkérdezte: mikor mehet újra? Nagy örömünkre Katalin asszony meghívott bennünket az intézet felszentelésére és az azt követő szakmai programra. Október 27-én misével kezdődött a nap a csodálatos balatonkeresztúri templomban. A fiú gondozottak felelősségük teljes tudatában aranyosan, kedvesen asszisztáltak, ministráltak. A német és magyar páterek közösen celebrálták a misét. Szép német és magyar nyelvű miserendet kaptunk. A tökéletes egyenrangúságot érezhettük a csodálatos nemzetközi humanitás jegyében. A szentmise, az egyházi szertartás után következett a házszentelés. A létesítmény valamennyi épületét szintén közösen szentelték fel a német és a magyar páterek. Az után következő közös ebéd kétnyelvű menükártyái szintén a figyelmességről tettek tanúbizonyságot. A jókedvű, finom ünnepi ebéden jelen voltak természetesen Balatonmáriafürdő és Balatonkeresztúr polgármesterei és más helyi meghívottak is. Minden ételt, finomságot, a németországi Regens Wagner Alapítványtól jött szakácsok és segítőik készítettek el. Hozott alapanyagokból, magyar recept szerint. Az otthon lakói és más meghívottak kedves műsora tett még emlékezetesebbé a napot. Tumann Imre

	vissza a Tartalomhoz

	A szegénység ellen

	Az ENSZ közgyűlés 1992-ben, október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. E napra emlékezve közöljük a Szociális Szakmai Szövetség és a Magyar Szegénységellenes Hálózat Koordinációs testületének november 9-i keltezésű állásfoglalását, melynek címe: “Törvényjavaslat egyes szociális tárgyú törvények módosításáról c. dokumentumhoz, továbbá néhány, a szegényeket érintő hasonló tárgyú javaslathoz”. “A Szociális Szakmai Szövetség és a Magyar Szegénységellenes Hálózat elbizonytalanodva látja azt a kapkodást, amely a szociális törvénykezés körül kialakult. Értjük a költségvetésre nehezedő nyomást. De érthetetlennek tartunk igen sok részletet és eljárást. Nincsenek világos társadalmi célok. A tervezett változtatások, javaslatok azt mutatják, hogy a közösségi felelősségvállalásban nem férnek el ma olyan célok, mint a szegénység csökkentése általában, a gyermekszegénység csökkentésére irányuló program elindítása társadalmilag érzékelhető léptékben, a gyermekek egészségének javítása, a lakásvesztés megelőzése, az állampolgári jogok és a társadalmi összetartozás erősítése. A gyermekek esélyei szempontjából nem ígér jót, ami már látható, hogy a kormányzati felkérésre kidolgozott “Közös kincsünk, a gyermek” gyermek- és csecsemő-egészségügyi programra semmi pénz nem jut a tervezett költségvetésből. Nincsenek világos elvek …”. Az állásfoglalás elolvasható a www.3sz.hu honlapon

	vissza a Tartalomhoz

	Levelek a miniszternek

	Az ÉTA Országos Szövetség egész évben folytatta a vidéki helyszíneken az integrációt elősegítő kiállításokat, amelynek során bemutatta azokat a piacképes termékeket, amelyeket a fogyatékos emberek készítettek. Papp Ágnes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkatársa is hasonló céllal szervez ilyen kiállításokat Budapesten, most épp Karácsonyi vásár elnevezéssel, amihez a minisztérium anyagilag is hozzájárul. Ilyenkor “helybe jönnek” azok az emberek, akikért a minisztérium munkatársai is dolgoznak. Húsvétkor az OORI, tavaly az Egészségügyi Minisztérium adott a kiállításnak otthont. Ebben az évben december 5-én az SZMM Honvéd utcai épülete volt a helyszín. A minisztérium dolgozói teljes érdektelenséget tanúsítottak. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Húsvéti vásárt Göncz Kinga, az ICSSZEM minisztere meglátogatta, sőt vásárolt is.) Az érdektelenség miatt az ÉTA elnöke, Csizmadia László és ügyvezető igazgatója, dr. Rubovszky László levelet írt Kiss Péter miniszter úrnak. Most ebből a levélből idézünk: “A jó szervezés eredményeként 14 szervezet állított ki igen gazdag és piacképes választékot is jelentő tetszetős használati és dísztárgyakat. A 14 kiállító szervezet között regionális és országos intézmények is voltak, tehát a kiállítás több tucat foglalkoztató szervezetet reprezentált. A megrendezés színvonala Papp Ágnes főosztályi munkatárs érdeme. A rendezvény érdektelenségbe “fulladt”, a minisztérium munkatársai meg sem tekintették a kiállítást (6-8 minisztériumi dolgozó tévedt be a vásárral egybeszervezett egész napos kiállításra). Ez bizony lehangoló hatással volt az ország különböző régióiból érkező, mentálisan is felkészült, de a meghívott minisztériumi dolgozók teljes érdektelenségét tapasztaló szervezetekre. Ezért is reménykedünk abban, hogy a budavári Mátyás-templomban sok minisztériumi dolgozót és családtagjaikat köszönthetjük.” A levél utolsó sorai arra a jótékonysági hangversenyre utalnak, amelyet az ÉTA szervezett december 22-ére a Mátyás-templomba. A hangversenyen fellépett a martonvásári Ulwila ütőhangszeres együttese, a Nemadomfel! zenekar és Polostyák Zoltán. A fellépő művészek megszervezéséért köszönet Schmidhoffer Gertrúdnak és a Quaestor Értékpapír Rt.-nek a támogatásért. Külön köszönet a művészeknek önzetlenségükért: Schubert Évának, Maros Évának, Geiger Györgynek, Gulyás Dénesnek, Nyírő Gábornak; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézete hallgatóinak: Jobbágy Boglárkának, Jobbágy Andornak és Dékán Jenőnek; valamint a csábi Szeder Fábián Dalegyletnek és Tóth Árpádnak; az Albert Schweitzer Kórusnak és Kenessey Lászlónak. A hangversenyre Kiss Péter minisztert és munkatársait is meghívta az ÉTA. Bár tudjuk, hogy sok hasonló levelet kap a miniszter úr, ha mindegyikre ő válaszolna, az érdemi munkára nem lenne ideje. De minden bizonnyal van olyan dolgozó a minisztériumban, aki az ilyen és ehhez hasonló levelekre válaszol. Ez most elmaradt. Kár.

	vissza a Tartalomhoz

	A CÉHálózat már dolgozik

	“Örömmel értesítjük arról, hogy az értelmi fogyatékos emberek érdekében újabb előrelépés történt: megalakult a CÉHálózat – Civil Érdekvédelmi Hálózat a Fogyatékos Embereknek Szociális Szolgáltatást Nyújtó Civil Szervezetekért! További információ és kapcsolat: Schenk Lászlóné, a CÉHálózat elnöke, esotata@t-online.hu; Gál Dániel, a CÉHálózat titkársága, gal.daniel@kezenfogva.hu.” Bár a hálózat még csak pár hónapos múltra tekinthet vissza, nem tétlenkedett: a 2007-es jogszabálytervezetekkel kapcsolatban is megküldte véleményét az illetékes kormányhivataloknak, nevezetesen a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások 2007. évi irányított területi kiegyenlítési rendszeréről (ITKR) szóló kormányrendelet-tervezetről, valamint a kormány 2007. évi költségvetési tervezetéről. Mindkét jogszabálytervezet tartalmaz olyan elemeket, amelyekkel kapcsolatban a civil fenntartóknak kétségeik vannak, ezért a CÉHálózat tárgyalásokat kezdeményezett, hogy minél kevesebb diszkrimináció érje a civileket. Az elmúlt hetekben a CÉHálózat elnöke, Schenk Lászlóné és a hálózat gesztor szervezetének munkatársai több találkozón vettek részt. Találkoztak a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a Családi és szociális szolgáltatások főosztályának vezetőjével dr. Dávidné Hídvégi Julianna főosztályvezetővel, akivel arról beszéltek, hogy a jogszabálytervezetek miben és hogyan sértik a civil szervezetek és a szolgáltatásaikat felhasználók érdekeit. Párbeszédre kérték a minisztériumot, valamint felajánlották a CÉHálózat szaktudását a további jogszabályalkotó munka során. Egyeztettek a karitatív szolgáltatókkal is. A Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a CÉHálózat és a Kézenfogva Alapítvány közösen elkészítettek egy érdekvédelmi anyagot, amit elküldtek a Miniszterelnöki Hivatalba, a Pénzügyminisztériumba, és a négy parlamenti párt frakcióvezetőinek. A dokumentum tartalmazza a civil szervezeteknek juttatott csökkentett normatívával kapcsolatos kérdéseket, aggályokat, az ITKR esetleges bevezetéséből fakadó problémákat és az ellátási szerződések problematikáját. (Forrás: Kézenfogva Hírlevél)

	vissza a Tartalomhoz

	Kincsesláda Debrecenben – Fény Felé Alapítvány

	Debrecenben él egy asszony, aki komolyan vette a Kitagolás programot. Az alapítvány lakóotthonában hat olyan ember él, akik nagy, állami intézményből jöttek ki. Nemcsak új otthont kaptak, hanem családot és munkát. Az alapítványt 1993-ban alapították, jelenlegi vezetője dr. Sullerné Polgár Márta. Az alapító okiratban a debreceni, önkormányzati fenntartású Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye (KIFONI), gondozottjainak életkörülményeinek javítása szerepel. A név persze nem takarja az igazságot (talán akkor még nem is ez volt a neve), ez vegyes otthont, ahol kisgyerekek, fiatalok és felnőttek élnek együtt, zsúfoltan, és csöppet sem úgy, ahogy a hazai deklarációkban vagy az unió normáiban kimondatott. Több millió forintra rúg azoknak a berendezési tárgyaknak az értéke, amelyeket az intézmény mind-mind ennek az alapítványnak köszönhet, emellett támogatja a szakemberképzést, a gyerekek nyári táboroztatását, és segédkezett a KIFONI udvarán létrehozott lakóotthon megvalósításában is. Az alapítvány életében változást hozott az 1999-es év: a Kézenfogva és a Soros Alapítvány Fészek elnevezésű programjához csatlakozva megnyitották saját lakóotthonunkat. Ide hat, a KIFONI-ban élő, legtöbbször laza családi kapcsolatokkal rendelkező, többnyire halmozottan sérült, értelmi fogyatékos fiatal került, négyen pedig családból jöttek. Először egy panellakásban volt az otthon, két évre rá Debrecen családi házas övezetében vettek házat. Körülbelül ennyit tudtam a Fény Felé Alapítványról, amikor meglátogattam őket, és persze ismertem az alapítvány elnökét, Suller Mártát. Délelőtt értem Debrecenbe, és első utam nem a lakóotthonba, hanem az alapítvány által fenntartott Kincsesláda elnevezésű szociális foglalkoztatóba vezetett. A hosszú tízemeletes panelház földszintjén dolgoznak a lakóotthonban élő fiatalok. Gelányiné Rózsa Ibolya fogadott, aki egyébként a lakóotthonban dolgozik, de most a foglalkozató vezetőjének betegsége miatt itt helyettesít. A fiatalok rafiából készítenek használati és dísztárgyakat (pl. kosarat, edényalátétet, kis dobozkákat), vagy szőnek lábtörlőt, tarisznyát, sőt most egy újfajta technikával bébitakarót. Aprólékos, babra munka a rafiafonás, szerencsére itt védett helyen vannak, nem kell időre befejezni egy-egy munkát. Ennek ellenére senki nem lazsált, mozogtak a kezek, és csak az én kérdezősködésem zavarhatta őket. Ibolya mutatta be a tíz fiatalt, látható szeretettel mindenkinek a jó tulajdonságait kiemelve. Csimbi, Imre és Tibi egyedül közlekednek, intézik az ügyeiket. Csimbinek például remek humora van, Imre rajzol és regényt ír, Nyíregyházán elvégezte a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Központ számítógépes szaktanfolyamát, igaz egy év helyett két év alatt, de a lényeg, hogy használni tudja a gépet, és jól jön az egy scifi regény megírásánál. Zsiga kerekes székkel közlekedik és csak mosolygó arcával, kezével és a testével kommunikál, ő a lakóotthon esze: ha valaki valamit nem akar elfelejteni, akkor neki kell szólni. Kicsit később személyes dolgokról is beszélgetünk. Kiderül, hogy Ibolya lánya újságírónak készül, és már írt a lakóotthonról, érdekli a fogyatékos emberek világa. Jó ezt hallani. Időközben megérkezik a támogatószolgálattól Ica, Molnár Jánosné, az egyik fiatal személyi segítője. Azonnal találunk közös ismerősöket. Az ország másik feléből érkezett, a nyúli autista lakóotthonban dolgozott. Mivel Debrecenben nem vagyok ismerős, Imre elkísért Márta munkahelyére, aki hol másutt is dolgozhatna, mint a KIFONI-ban, amit a helybéliek csak gyerekotthonnak neveznek (A továbbiakban mi is így emlegetjük). Márta itt fejlesztő pedagógus. Nem ez az eredeti szakmája, de a Biogál, ahová Mártát a munkája kötötte “kiment alóla”. Pályázat útján került dr. Vekerdy Zsuzsanna alapítványához, a SOFT-hoz. Hogy megismerje, megértse és jó segítője legyen a rászorulóknak, beiratkozott a szociális munkás szakra, majd a szociálpolitikusi szakra, ebből is szakvizsgázott. (Eredeti képzettsége pedagógus, népművelő-könyvtáros.) Amikor váltott és elszegődött a gyerekotthonba, pontosan tudta, hogy mit vállal. Családsegítőként már többször járt itt. Az ő családjában (két felnőtt gyereke és egy unokája van) nem volt fogyatékos, és bár a Biogál gyógyszeripari cég volt, közvetlenül sosem volt köze hozzájuk. A Fény Felé Alapítványt az épp átalakulóban lévő egészségügy pénztelensége hívta életre: azok a szülők és szakemberek alapították, akik jobbat és minőséget akartak. Az egészségügy távlati programjához tartozott a nagy, több száz fős intézmények lebontása. Ez volt az un. Kitagolás program, ha még emlékszik rá valaki. Ennek keretében épült fel a gyerekotthon udvarán is egy lakóotthon. Kár, hogy ez a lakóotthon nem az ott élők önállóságát, önrendelkezését erősíti, ráadásul az intézet udvarán túlra nem igen jutnak ki a lakók. A lakóotthon Debrecen családi házas övezetében van, közel a hajdani gyerekotthonhoz, ahol azelőtt éltek. A két intézmény között ég és föld a különbség. Bár a XXI . században élünk, és tanult kollégáim elborzadva szoktak írni a külföldi ilyen típusú intézményekről (és most Európának ne a nyugati felére gondoljanak), nem kellene olyan messzire menniük. Elég lenne, ha itthon megnéznének egy-két pszichiátriai intézményt, vagy egy-két, a fogyatékos személyeknek az állam által fenntartott otthonát. És amikor ezt írom, nem az ott folyó munkára gondolok, hanem a körülményekre. Hogy még mindig tíz- vagy annál többágyas szobák vannak: az ágyak egymáshoz tolva, a fal mentén, és a jobb helykihasználás okán még a szoba közepén is. Ha megfeszülnek az itt dolgozók, akkor sem tudnak látványos, minőségi munkát végezni. És mégis: amikor bemegyek a gyerekotthon foglalkoztatójába, csodát látok. A súlyos, fogyatékos fiatalok gyönyörű dolgokat készítenek: az előre rajzolt minta alapján, lombfűrésszel hintót, díszdobozt és még ki tudja, mi mindent varázsolnak. Olyan, mint a csipke. A babricsolós, pepecselős munkát végtelen türelemmel készítik. Mikor megkérdem, hogy miért csak ilyen kevés fiatalt látok (hármat), azt mondja a munkavezető, hogy a jó munkaerőt Márta kivitte a lakóotthonba. Ez igaz, mondja Márta, de az intézmény akkori vezetésével közösen döntöttek, hogy kik legyenek a Fény Felé Lakóotthonba kiköltözők, és a távlati tervekben természetesen benne volt, hogy a gyerekotthon megszűnik, hiszen “kitagolják” a gyerekeket. Azóta a Kitagolás program elfelejtődött, és most, az egészségügy átalakítása során az ilyen típusú intézmények meg sem is említődnek. (Mint ahogy arról sem esik szó, hogy valamelyik kórház egyik részlege kimondottan a fogyatékos emberekre szakosodna. Pedig az előző Gyurcsány-kormány idején még terveket is kértek az érintett fogyatékos szervezetektől, és azt ígérték: kísérleti jelleggel indítanak erre egy programot. Mára ezt is elfelejtették.) A centrumhoz közel a Józsa nevű városrészben van a lakóotthon, ahová már Márta vitt el. A csöndes ki utcácskában semmi nem jelzi, hogy itt egy lakóotthon. A letört járdát nem tekinthetem annak, hiszen magánházban is lehet mozgássérült. Márta nem is szeretné, ha megkülönböztetnék őket. Ugyanolyan lakók ők is, mint a többiek. Aztán a kezdetekről beszélt, arról, hogy olyan lakóotthont szerettek volna, ahol a lakók a segítővel közösen minden munkában részt vesznek, és mindjárt munkájuk is van. Az induláskor nem a saját foglalkoztatójukban dolgoztak a fiatalok, de szeptember 1-jétől a Kincsesláda Szociális Foglalkoztató hivatalosan is a Fény Felé Alapítvány munkahelye, és ha minden igaz, olyan egyedi terméket fognak gyártani, ami hosszú időre megoldja a munkával kapcsolatos gondjaikat. Ez azért is fontos, mert az itt élő fiatalok nem számíthatnak a családjukra, ha van is nekik, akkor szociálisan hátrányos helyzetben vannak, nem tudnák támogatni a gyereküket. A lakóotthoni beugró ezért is volt csak 500 ezer forint, amit a fiatalok saját maguk (!) fizetnek be, részletekben. A térítési díjat is ők állják. Nem emlékszem, hogy a Bárka, a Lámpás ’92 és most a Fény Felé Alapítványon kívül találkoztam volna olyan szülővel, szakemberrel, aki kimondottan az állami gondoskodásban élő gyerekeknek, fiataloknak alapított volna lakóotthont. A legtöbbet érintett szülők hozzák létre, akik a bennük lévő vágyat: gyermeküket biztonságban tudni, mások javára is fordítják, és hihetetlen energiával pályáznak, építkeznek. Márta nem érintett, őt csak megérintette ezeknek az embereknek a sorsa, és úgy gondolta, él azzal a lehetőséggel, hogy tehet értük valamit. Márta és munkatársai tervei között szerepel még egy lakóotthon, elvégre vannak még a KIFONI-ban elegen. Mivel a szociális foglalkoztató miatt úgyis alapszabályt kellett módosítaniuk, egy füst alatt azt is bevették, hogy az alapítvány a jövőben vállalkozhat is. Első vállalkozásuk egy könyv volt, ami férje betegsége, pontosabban gyógyulása után született, és az egészséges életmódot népszerűsíti: Legjobb gyógymód a megelőzés címmel. A könyv ára a leendő lakóotthonra fordítódik. Márta két dolgot tart a munkán kívül nagyon fontosnak: a fiatalok szabadidejének értelmes eltöltését és azt, hogy a városban ismerjék és fogadják be a fogyatékos embereket. Ezért persze tesz is. A Másik Oldalon Klub tagjai a Rock suliban találkoznak minden csütörtökön. A találkozások, az ismeretségek mellett kézműves foglalkozásokkal tölthetik az idős (üveg-, textilfestés, origami, batikolás stb.) közösen kirándulnak és táboroznak. A város a gyalogló klub révén ismerkedhetett meg a Fény Felé lakóival és céljaival. A Kortalanul Fitten Gyalogló Klub tagjai mindennap találkoznak a Nagyerdőben a Csónakázó tónál reggel fél hétkor, és gyalogolnak egy kicsit: úgy három és öt kilométer közötti távot. Évente egyszer pedig meggyalogoltatják a várost: csatlakoztak a világszerte elterjedt gyalogló nap mozgalomhoz, amit meghirdetnek Debrecen szerte, és a nagy napon együtt gyalogolnak az egészségükért épek és sérültek. Erre az alkalomra külön pólót készítenek, az alapítványt népszerűsítik rajta, ez a jutalmuk a gyaloglásban részt vevőknek. Már jól benne jártunk a beszélgetésben, mikor Márta megkérdezte: Mi a csudának akarok róluk írni? Azt mondtam: ha nem derül ki abból, amit írtam, akkor vegye úgy, hogy jót beszélgettünk. Szeretném hinni, hogy a cikk elolvasása után, nem az utóbbi a véleménye. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

Ahol a dömdödömből szeretlek
lesz

Mindig elámulok azon, hogy mi mindenre képesek a gyerekek, ha a felnőttek
nem visszafogják, hanem segítik képzeletük szárnyalását. “Ez volnék én”
címmel az ELTE Speciális Gyakorló és Korai Fejlesztő Módszertani Központ
gyerekmunkái a budapesti Kossuth Klubban erről a szárnyaló képzeletről
tesznek bizonyságot.Mire ez a cikk megjelenik, sajnos bezár a kiállítás, de az a tanulmánykötet,
ami a fenti intézmény 25 éves fennállásának évfordulójára megjelent, az
megmarad: Egy negyedszázados nevelő-fejlesztő munka tapasztalatai.
Igaz, amikor negyedszázaddal ezelőtt a VII. kerületi Damjanich utcai intézmény
gyerekeket fogadott, még Gyógypedagógiai Óvoda volt a neve. Vadonatúj
volt az épület, alapkövét 1975-ben tették le. Hogy egy ilyen intézmény
megépülhetett – amelyben helyet kapott a Gyógypedagógiai Pszichológiai
Intézet, a Kisegítő Iskola, a Beszédjavító Intézet meg az előbb említett
óvoda – annak többféle oka volt, amire most nincs terünk kitérni. Azt
viszont illik tudni, hogy a megvalósulásért nagyon sokat tett a gyógypedagógia
főiskola akkori főigazgatója, Illyésné Kozmutza Flóra. Emléktábláját
a hálás utódok a jubileumi ünnepség keretében avatták fel.

Az óvoda, az iskola és a beszédfejlesztő a leendő gyógypedagógia tanárok
gyakorlásának terepe (is) volt, és ma is az. Az 1981-es induláskor az
óvoda gyógypedagógiai és logopédiai tagozattal indult. A gyógypedagógiai
részbe középsúlyos értelmi fogyatékos, főként Down szindrómás gyerekek
jártak, a logopédiaiba pedig beszédfejlődésükben akadályozottak. Az eltelt
évek során tovább bővült az intézmény általa nyújtott szolgáltatások köre.
Az óvoda akkori vezetője, Kissné Haffner Éva, óvodai előkészítő
foglalkozásokat szervezett (a korai fejlesztők előfutáraként), ami később
– ez már a kilencvenes évek eleje – egyéni képességfejlesztő foglalkozásokkal
egészült ki. Ez csak néhány program a sok közül, mert ennél jóval többet
tettek az óvoda lelkes munkatársai, ahogy akkoriban mondták: “társadalmi
munkában”, azaz fizetség nélkül, és emellett még arra is volt energiájuk,
hogy tapasztalataikat másokkal is megosszák könyvek, kiadványok formájában.

Jómagam valamikor a nyolcvanas évek közepe táján jártam először az óvodában.
A berendezésre, a “tárgyi feltételekre” (hogy szakszerűen fejezzem ki
magamat), már nem emlékszem, de arra igen, hogy vidám gyerekekkel és lelkes
pedagógusokkal találkoztam, meg boldog szülőkkel – boldogságuk annak szólt,
hogy szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel, méghozzá eredményesen. Ha
jól emlékszem, akkor ez volt akkoriban az egyetlen ilyen típusú intézmény.
Aztán időről időre mindig visszajártam, és örömmel tapasztaltam, hogyan
szépül az óvoda, alakulnak át a szobák, színesedik az összkép, és mindig
van egy-egy új fejlesztő eszköz vagy más újdonság, amit érdemes megcsodálni.
(A mostani legújabbat, a sókamrát, Wágner Pálné, az óvoda helyettes
vezetője mutatta meg, nem kis büszkeséggel. Azt mondja, jótékony hatását
valamennyien érzik.) Közben váltás történt a vezetőségben. Kissné Haffner
Éva a Down Alapítvány által fenntartott korai fejlesztő vezetője lett,
Rosta Katalin vette át munkakörét, aki eddig Éva helyettese volt.
Hivatalosan is megváltozott az óvoda neve – ekkor kapta a cikk elején
említettet -, ami hűen tükrözi az itt ellátott feladatokat. (Azt érdemes
megjegyezni, hogy a korai fejlesztés hallássérült, értelmileg akadályozott
és megkésett beszédfejlődésű gyerekeknek szól.) 1990 után, amikor már
bárki létrehozhatott alapítványt, az óvoda is élt ezzel a lehetőséggel.
Az Egyenlő Esélyt Alapítványt (1991) gyógypedagógusok, főiskolai hallgatók
és szülők hozták létre, elsősorban azért, hogy a megszerzett szakismereteket
másoknak is tovább tudják adni. Bár sosem viselte a “modellóvoda” nevet,
az itt képviselt szemlélet országosan elterjedt, hiszen hírét vitték nemcsak
az itt gyakorló főiskolai hallgatók, hanem az időről időre megtartott
konferenciák, és azok a kiadványok, amelyeket a munkatársak írtak.

Az alapítvány egy időben még lapot is kiadott: Dömdödöm címmel. Sajnos
pénzhiány miatt megszűnt, holott nemcsak a szakma tagjai, hanem a szülők
és a gyerekek is forgatták, hiszen a melléklet játékos feladatai az ő
otthoni fejlesztésüket szolgálták. (Ezt most némileg pótolja a http://specovoda.elte.hu
honlap, amin a hasznos információk mellett (jelentkezés, elérhetőség,
szolgáltatások ismertetése) sok-sok fényképet is láthat az érdeklődő.
A jubileum alkalmából ismét kiadott Dömdödömben is vannak gyerekeknek
szóló rajzos gyakorlatok és könyvajánlók a szülőknek.

A hajdani gyakorló óvoda úgy (is) ünnepelte az eltelt negyedszázadot,
hogy jubileumi konferenciát szervezett, és Országos Logopédiai Találkozót
(ez utóbbi már a hetedik volt). Azt talán már mondani sem kellene, hogy
ezen a konferencián az előadók a jelenről és a szakmai feladatokról szóltak.
Az emlékezés csak az elmúlt 25 év oktatófilmjeiből készült összeállításban
jelent meg, s jó érzés, hogy a múlt vállalható, a magyar gyógypedagógia
jó úton járt.

Az óvoda címe: 1071 Bp. Damjanich u. 41-43. Telefon/fax: (06 1) 461 3720;
e-mail: gyakovoda@barczi.hu

F. Á.

Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő

Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak
annyit tud mondani, dömdödöm.
Így szavalt:
Dömdödöm, dömdödöm, dömdö-dömdö-dömdödöm
– Nem ér! – rikoltozott Bruckner Szigfrid. – Akkor én meg azt mondom,
hogy:
Prampapam, prampapam, prampa-prampa-prampapam
– Nono – mondta Mikkamakka -, csak azért kiabálsz, mert nem tudod,
mit jelent Dömdödöm verse.
– Miért, mit jelent?
– Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
– Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
– Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka.

– Éljen Dömdödöm – kiáltott Bruckner Szigfrid -, adjuk neki az első
díjat!
– Adjuk! – kiabálták a többiek.
Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.

– Te győztél – mondták neki.
– Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe – veregette meg a győztes
vállát Bruckner Szigfrid.
Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta
a győztes verset.
Dömdödöm, dömdödöm, dömdö-dömdö-dömdödöm.

(részlet)

vissza
a Tartalomhoz

	A halmozottan fogyatékos gyermekek oktatásáról

	November 2-án az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán, a Kézenfogva Alapítvány és a Szakértelem Egyesület szervezésében egész napos konferencia zajlott. “A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatása” cím több mint 400 résztvevőt vonzott.A téma aktualitását és jelentőségét az érdeklődők magas száma mellett az is mutatja, hogy a megnyitó beszédet Hiller István oktatási és kulturális miniszter tartotta meg . A minisztérium képviseletében a fejlesztő iskola jogszabályi, adminisztratív és közoktatási státuszáról Nagy Gyöngyi Mária az Oktatási Minisztérium főtanácsosa beszélt. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztő iskola nem külön iskolatípus, hanem fejlesztési forma. Márkus Eszter és Verdes Tamás az általános tankötelezettség bevezetéséig eltelt időt, illetve a továbblépés lehetőségeit elemezte. A KÁI-kban gyógypedagógusok körében végzett felmérésről számolt be Radványi Katalin, felhívva arra a figyelmet, hogy ebben az iskolatípusban jelenleg is tanulnak súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek. A velük való foglalkozásra való felkészítés a főiskola Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája szakán több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A legújabb vizsgálatok ennek indokoltságát alátámasztják, a Márkus Eszter által ismertetett adatok szerint az érintett populáció 83,5{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a értelmi fogyatékossággal is küzd. Fontos lenne törvényi szinten megszűntetni az elnevezések diszkrepanciáját: több mint tíz éve az “értelmileg akadályozottak”, azaz a középsúlyos-súlyos fokban, és a halmozottan sérült személyek gyógypedagógusait képezik a Bárczin. A felsőoktatási törvény ezt a megnevezést használja, erről is kapnak oklevelet a végzett hallgatók, ugyanakkor a közoktatási törvényben képtelenek túllépni a “középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok általános iskolája” elnevezésen. Ha szigorúan vesszük (és a diplomára írtakhoz ragaszkodunk), az adott iskolatípusra nem képeznek a felsőoktatásban gyógypedagógusokat, illetve az értelmileg akadályozott szakos gyógypedagógusoknak nincs intézményi bázisuk – mit jelent végül is a “szakirányú végzettség” elnevezés?! Radványi Katalin szerint a szegregált formában kiépülő fejlesztő iskolai csoportok működésének engedélyezése azt jelenti, hogy a gyermekek sok esetben a szociális intézet négy fala között maradnak – ez pedig a normalizációs és integrációs elvvel, folyamatokkal ellentétes. Azok értelmében (az emberi jogokról nem is beszélve) az érintett csoportba tartozóknak is joguk van a mindennapos iskolába járáshoz. Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetés moderátora Lányiné dr. Engelmayer Ágnes lelkes élharcosa volt a képzési kötelezettség eltörlésének és a fejlesztő iskolai oktatás bevezetésének. A kerekasztal beszélgetés résztvevője volt Károlyi Andrea szülő, aki elmondta, milyen sokat jelent gyermekének, hogy iskolába járhat, más gyermekek között lehet. A hozzászólók véleménye jelentősen különböző volt, attól függően, hogy oktatási vagy szociális intézményben dolgoznak. Érdekes “kitekerése” a törvénynek, hogy bár a fejlesztő iskolai oktatás nem jelent külön iskolatípust, ilyen csoportok mégis szervezhetők nem oktatási intézmény keretein belül is – sőt ezek fenntartását 2010 után is biztosíthatja az, hogy egy oktatási intézményhez kapcsolódnak. A hozzászólások során több értelmezési probléma került felszínre, például, hogy a fejlesztő iskola tanulói nem jogosultak napközi otthonos ellátásra. Kérdés, hogy a heti 20 órás foglalkoztatást a törvényalkotók hogyan képzelték el, ugyanis már a középsúlyos fokban értelmi fogyatékos gyermekeknél sem lehet iskolai tanórákat tartani, a foglalkozások gyakran nem tarthatnak tovább, mint 20 perc. Ez a súlyosabban fogyatékosok esetében természetesen még inkább így van. A napi négy óra foglalkozás tehát legalább napi hat-hét órás iskolában tartózkodást feltételez. Jó lenne ezt is átgondolni a döntéshozóknak és a döntéseket előkészítőknek. A konferencia izgalmas részét képezték a délutáni műhelyek, ahols további problémák kerültek felszínre, például a diagnosztizálás kérdése, hogy hogyan lehet a fogyatékosság súlyossága alapján döntést hozni arról, hogy valaki integráltan járjon iskolába (jelenlegi KÁI-ba), vagy szegregált fejlesztő iskolai csoportba kerüljön? Egyáltalán mit kell diagnosztizálni? Elképzelhető, hogy a döntéseket nem csupán szakmai érvek befolyásolják majd, hanem a család és a környezet elvárásai is? Hogyan fogják tudni a szakértői bizottságok az egyéni fejlesztési feladatokat hosszabb megfigyelés nélkül megtervezni? Budapesten a diagnosztizálás kinek a feladata? A konferencia sok információt nyújtott mindenkinek, a legfontosabb konklúzió szerintem mégis az volt, hogy a döntések előkészítésébe az érintett szakterület szakembereit szélesebb körben kell bevonni, szakmai egyeztetéseket kell tartani. R. K. 1 A megnyitóról szóló összefoglaló elolvasható a www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1436 weboldalon a Hiller István: mintegy 700 intézmény újul meg 2007-13 között című cikkben 2 A középsúlyos fokban értelmi akadályozottak általános iskolájának betűszava

	vissza a Tartalomhoz

	Legjobb gyógymód a megelőzés

	Könyvet akkor készít az ember (már ha nem író), amikor valamit nagyon meg akar osztani másokkal. A Legjobb gyógymód a megelőzés című könyv is ezért született. Alcíme sokat elárul a tartalmáról is: Életmód-tanácsadó és szakácskönyv.Suller Márta férje, dr. Suller Attila is okulásul, pontosabban megelőzésképp szerkesztette ezt a könyvet. Hogy aki még egészséges, ne járjon úgy, mint ő, aki orvostól orvosig járt, de csak nem jöttek rá a fájdalom okára. Hiába volt minden medicina, az állapota nem javult, az orvosok már műtétet javasoltak. Valaki azt mondta neki, utazzon Siófokra, ott van a Calendula Ajurvédikus Egészségsziget. Elment. De hogy mi volt az eredmény, azt egyszerűbb, ha a feleség által írt előszóból idézem: “Három hetet töltött el az intézetben, amely az egészséggel kapcsolatos felfogását átalakította. Az itteni orvosok, szakemberek segítségével élete teljesen átalakult. Étrendjének, mozgásának, életszemléletének átalakításával ma már teljesen fájdalommentesen él. Akaraterejével eléri, hogy a kötelező gyakorlatokat mindennap elvégezze, a számára meghatározott ételeket egye, életmódját gyökeresen megváltoztassa.” Mit tehet ilyenkor egy jó feleség? Megtanul “ajurvédául” főzni, beiratkozik egy ajurvédikus szakácstanfolyamra, a család pedig megbarátkozik az új ízekkel. Suller Márta nem tagadja azt sem, hogy kezdetben bizony megpróbáltatást jelentett a váltás. Soha nem hallott fűszerekkel, ételekkel, ízekkel ismerkedtek, nálunk nem kapható zöldségeket próbált mással helyettesíteni. De megérte a kínlódás. A könyv nem egyszerű szakácskönyv, hanem amolyan tankönyv az egészségről, az ajurvédáról. Ez utóbbiról dr. Szkopincev Dimitrij írt, a siófoki egészségsziget vezetője. A klasszikus ajurvéda recepteket is ő jegyzi (még tornagyakorlatokat is kap melléjük az olvasó), a többit Csordás László. A könyv megrendelhető a kiadótól, a Fény Felé Alapítványtól: 4225 Debrecen, Függetlenség u. 4. A megrendelő lap megtalálható az alapítvány honlapján: www.fenyfele.hu.

	vissza a Tartalomhoz

	Ahol vannak jó gyakorlatok Látogatás Martonvásáron

	Tizenöt éves a martonvásári Együtt-Értük alapítvány, amelyet szülők, pedagógusok hoztak létre a Bajcsy-Zsilinszky úti iskola tanulóinak támogatására. Az iskola és az alapítvány közös célja – túl az oktatáson – az önállóság, az önálló életre nevelés elősegítése, és minden olyan tevékenység támogatása, ami a gondjaikra bízott gyerekek rehabilitációját és integrálását elősegíti. Néha arra gondolok, jó lenne a gyógypedagógiának is átvenni azokat az eszközöket, amelyeket az alternatív pedagógia használ. Például azt, hogy egymáshoz elmennek, és az ott látottakat hasznosítják. Uniós szófordulattal élve: “a jó gyakorlatok” hasznosításának módja lenne ez. Bár magát a tanítást nem láttam, de azt hiszem, a martonvásári Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthonban sok olyan dolog van, amit érdemes lenne másutt is hasznosítani. Például azt, ahogyan észrevétlenül belopták magukat a város életébe. Nem erőszakosan, nem hangosan, hanem azzal, hogy ők nyitottak a többség felé. Nem vártak az épek hívására, hanem ők hívták meg őket a ma már hagyományosnak mondható majálisukra. Tizenkét ével ezelőtt a “nyitott iskolakapuk” mottó jegyében vágtak bele. A cél az volt, hogy a település lakói ismerjék meg őket. Kezdetben kevesen voltak, ma már a környező településekről is jönnek, és ha talán nem hirdetnék meg, akkor is sokan lennének. Igaz, az iskola tanárai és diákjai is mindent megtesznek, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Színes programokkal, zenés műsorral várják őket, legalább hét-nyolc tevékenység közül lehet választani, van majáliskupa az amatőr focicsapatoknak, ilyenkor van az “Alkoss velünk, alkoss nekünk!” címmel meghirdetett pályázat eredményhirdetése, ahová mindenféle technikával készült alkotással be lehet nevezni. A beérkezett műveket kiállítják, és a különféle korosztályok nyertesei ünnepélyes külsőségek között kapják meg az ajándékokat. Mindez persze az iskola szűkös költségvetéséből nem jöhetett volna létre, kellett hozzá az Együtt-Értük Alapítvány, amelynek épp a napokban ünneplik 15 éves fennállását. Tizenhatan, szülők, pedagógusok és az iskola dolgozói hozták létre, a cél pedig mi más is lehetett volna, mint a középsúlyos fokban értelmileg akadályozott gyerekek életkörülményeinek javítása, a tehetséges gyerekek támogatása. Táboroztatnak, játékot, hangszert vásárolnak, és nyaraltatják Gánton a gyereket, ahol a Fecskepalotában üdülési jogot szereztek. A tíz évre szóló jogot épp most újították meg. Itt tartják minden évben az un. erdei iskolát, ami a környezettudatos neveléshez nagy segítséget ad. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy elnyerték az ökoiskola címet a Környezetvédelmi és az Oktatási Minisztérium közös pályázatán. Tudomásuk szerint ők az egyetlen gyógypedagógiai iskola, amelyik ezzel a címmel büszkélkedhet. Molnárné Orbán Anikó iskolaigazgatóval és helyettesével Pető Sándornéval beszélgetek minderről. Arról, hogy az alapítványt, csakúgy, mint az iskolát, már ismerik a helybéli és a környező településen lakók, és egyre több 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-os felajánlás érkezik a javukra. Idén 970 ezer forintot kaptak, ami jelentős egy kis alapítvány életében, mert sok jó célt lehet vele megvalósítani. És van kikért munkálkodni: az iskolába száz gyerek jár, ebből nyolc magántanuló, hét bejáró, a többiek bentlakók. Szerencsére a régiek még tudták, hogy ahol gyerekek élnek, ott tágasnak és magasnak kell lenni termeknek, szobáknak, és az épület köré nagy kertet kell kanyarítani (a ház eredetileg árvaháznak épült). Ezért lehetett három lakóotthont építeni az iskola kertjébe, és még így is nagy tér marad a gyerekeknek a szabadban való játszásra. Két éve van az iskolának speciális szakiskolája, ahol négyféle technikát gyakorolnak a IX. osztálytól kezdve: szövést, agyagozást, bőrözést és varrást. Hogy a varrás jól megy, azt magam is láttam, hiszen bekukkantottunk arra az adventi vásárra, ahol Martonvásár és a környék iparművészeinek, kézműveseinek termékeit árulják karácsonyig, és ahol a speciális iskola diákjai által készített ajándéktárgyak is megtalálhatók. Nekem legjobban a textil karácsonyfadísz tetszett, bár választhattam volna szövött tarisznyát; mézeskalácsból fenyőfát, kis házikót vagy egyéb díszeket; gyöngynyakláncot, gyertyatartót – ez persze nem a teljes választék. De kapható itt az iskola Szivárvány Ulwila-zenekarának CD-je is (ezt ajándékba kaptam, köszönöm). Az 1998-ban alakult zenekar is öregbíti az iskola hírnevét, hiszen már nemcsak a városban, hanem a környéken is ismerik, és fellépésre hívják őket. Legközelebb az ÉTA jótékonysági hangversenyén, december 22-én, a Mátyás templomban lépnek föl, és valószínűleg nemcsak a hallgatóságnak, hanem nekik is emlékezetes est lesz, hiszen nem akármilyen művészek társaságában mutatják meg tudásukat. Sok tehetséges gyerek jár hozzájuk, a 17 éves Lakatos Krisztina itt, az iskolában kezdett zongorázni, most a városi zenedében harmadéves, és természetesen tagja a zenekarnak. Bekukkantunk még az egyik lakóotthonba is. Rend és csend fogad minket, és ez azért jó, mert hozzájuk is legalább olyan váratlanul érkeztünk, mint az iskolába. A nagy közös előtérben együtt ül a nyolc lakó és a két segítő. Épp a nap eseményeit beszélték meg, kivel mi történt. A lakóotthonban vegyes korosztály él együtt. Van, aki az általános iskolába jár, van, aki a speciális szakiskolába. Mikor engedélyt kérünk, hogy megnézhessük a szobákat, szemmel látható büszkeséggel mutatja ki-ki a magáét. Minden szoba egyéni díszítésű, az ott lakó ízlését formázza. Ez az otthon valóban az önálló életre felkészítés terepe. Itt a lakókat nem kiszolgálják, hanem közösen vagy egyedül készítik el a reggelit, vacsorát, sütnek süteményt (finom almás lepényt kaptunk), mosnak, takarítanak. A kérdésem, hogy mi lesz velük, ha el kell hagyniuk az iskolát, a lakóotthont, a levegőben marad. A csupa állami gondozottból álló lakóknak nem sok esélyük van. Az iskola befejezése után elnyeli őket valamelyik szociális otthon, ahol mindaz, amit itt tanultak, amivel esélyt kaptak egy önálló, önrendelkező életre, az szép lassan leépül. Akkor kár volt ennyi energiát és pénzt beléjük fektetni. Ezek persze keserű szavak, de ahogy a semmiféle fogyatékosságban nem szenvedő állami gondozottak sorsa sem megoldott a nagykorúság, illetve az iskolák elvégzése után, így az övéké sem. Igaz, azoké sem, akik családban élnek. Ebben egyenlőség van. Addig jó tehát, míg iskolába járnak, és annak alapján, amit láttam: ide jó járni. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Az idős értelmi fogyatékos emberkért

	Megjelent az “Időskorú értelmi fogyatékos emberek kísérése, segítése” című kiadvány az Akadémiai Kiadónál, melynek előszavában ez olvasható: “Jelen kézikönyv a szerzők konkrét tapasztalatokból eredő ismeretein alapul.” Ahhoz persze, hogy egy ilyen könyv megszülessen kellett két olyan alapítvány, amelyik elkötelezett az értelmi fogyatékos emberek ügye mellett: a magyar Kézenfogva és az osztrák Lebenshilfe Alapítvány. A kiadványnak nemcsak az ad létjogosultságot, hogy hiányzik egy ilyen típusú kézikönyv a piacról, hanem az is, hogy napjainkban egyre több idős ember válik demenssé. Nem véletlen, hogy ezzel a mottóval ajánlják az érdeklődők figyelmébe: Az idős emberek fogyatékossá válnak, a fogyatékos emberek pedig megöregednek. Ebben a mondatban az is benne van, hogy szerzői kiknek is szánják e könyvet. Elsősorban természetesen a szakembereknek, akik idős emberekkel vagy idős és fogyatékos emberekkel foglalkoznak, de haszonnal forgathatják azok is, akik otthon ápolják idős hozzátartozójukat vagy fogyatékos gyermeküket. A kiadvány ugyanis nem bíz semmit a véletlenre, az alapoknál kezdi: az időskor jellemzésével, a társadalmi helyzettel, a fizikai változások bemutatásával és a pszichés problémákkal az értelmileg akadályozottaknál, valamint a pszichés sérülésekkel általában az időseknél. Azok az alapszükségletek, az életminőséget biztosító szolgáltatások, az ebben a korban is fontos képzés, és művészetekkel való kapcsolat mind-mind bemutatásra kerül. A könyv függelékében pedig olyan kérdéssor szerepel, aminek alapján kontrollálható, hogy az idős ember hétköznapjaiban valóban megvalósul-e mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy jó közérzettel, jó hangulatban élje az életét. A könyv írói között egyaránt találunk magyar és külföldi szakembereket, köztük az osztrák alapítvány tiszteletbeli elnökét, Maria Bruckmüllert, aki például az időskor alapszükségleteiről írt. De nemcsak írt, hanem személyesen is ellátogatott a könyvbemutatóra, amin érdekes előadást tartott a témáról. Az ő kapcsolata a magyar gyógypedagógiával és annak intézményével, a főiskolával, évtizedekkel mérhető: a negyven évvel történt első találkozást meleg szavakkal említette előadása elején. Ugyanezen a bemutatón Radványi Katalin, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Szakának tanszéki csoportvezetője általában ismertetett meg minket az Európai Unió, benne hazánk időspolitikájával. Mint mondta a könyv témájának az is aktualitást ad, hogy az Unió lakossága vészesen öregszik. Míg 1960-ban 34 millió idős ember élt ebben a térségben, addig 2001-ben a 65 évesnél idősebbek már 62 millióan voltak. Azóta ez a szám csak nőtt, és az előrejelzések alapján 2007-ben a lakosság 22{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a lesz időskorú. Nem véletlen hát, hogy a könyv készítői abban bíznak, hogy írásuk segíteni fogja az e területen dolgozókat szakmai munkájukban, és ez pozitívan hat majd az idős fogyatékos emberek életminőségére. (A kézikönyv ára 2100 Ft, de az Akadémiai Kiadónál 20{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-kal olcsóbban megvásárolható. A Kézenfogva honlapjáról a postai szállátáshoz a megrendelési szelvény letölthető.) F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Mi kell a fogyatékos személyeknek

	Három érdekvédelmi szervezet összefogott, egy asztalhoz ült és megfogalmazta azokat a szükséges teendőket, amelyeket fontosnak és szükségesnek tartanak az általuk képviselt emberek és családjuk életminőségének javítása érdekében. Az ÉFOÉSZ, az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete és a Csupaszívek Társasága dolgozta ki azt a dokumentumot, amelyben lefektetik, hogy az értelmi sérült és autizmussal élő gyermekek, felnőttek és családjuk érdekében milyen rövid és hosszú távú teendőket tartanak szükségesnek. Mint írják: “Vérmes reményeink szerint az évek során kívánságaink és egyben szükségleteink nem csupán bővülnek, hanem ha egy-egy teendő teljesül, kipipáljuk és kikerül a listáról. Az alábbiakban e dokumentum rövidített, szerkesztett változatát olvashatják. Mi csak a “tartalomjegyzéket” közöljük, azaz a vázlatos felsorolását annak, hogy mit kívánnak a dokumentum készítői a döntéshozóktól. Ami ezután következik, a kifejtése annak, hogy az egyes szükségletek, hogyan és mily módon érhetők, az el elolvasható a www.fogyatekosugy.hu honlapon. A társadalmi befogadás: Valódi társadalmi befogadást, megértést – az élet minden fontos területén megfelelő fizikai és emberi körülmények biztosítását! Habilitáció és rehabilitáció: Komplex rehabilitációs programok biztosítása a lehető legnagyobb mértékű önállóság megszerzéséért és megtartásáért! Önálló élet esélye Önálló döntéshozás Önálló, szükség esetén támogatott döntéshozást segítő rendszer biztosítása a kommunikációban akadályozott emberek számára is! Segítő szolgáltatások Az önálló életvitel emberi, eszköz- és szolgáltatás igényének összehangolt biztosítására! Jövedelem Megfelelő jövedelmi és szociális feltételeket az önálló élethez! Lakhatás Emberi léptékű lakókörülményeket, változatos lakhatási formákat! Egyenlő hozzáférés Valódi, ingyenes és egyenlő esélyű hozzáférést a közszolgáltatásokhoz, az alkotmányos jogon biztosítandó ellátásokhoz! Lehetőséget valódi emberi kapcsolatok kialakítására és közösségi életre! Egészségügyi ellátás Egészségkárosodásuk, fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetű emberek számára a lehető legjobb színvonalú és sajátos igényeikhez szabott folyamatos egészségügyi ellátást! Oktatás Egyéni szükségletekhez igazodó, az élet teljes hosszán átívelő tanulási és képzési lehetőséget! Foglalkoztatás Esélyt valódi munkavállalására, esélyt a lehetőleg nyílt munkaerőpiaci – humán erőforrással és eszközökkel támogatott – munkavégzésre! Kultúra, sport, szabadidő, pihenés Azonos lehetőségeket! Szükségletfelmérés, információgyűjtés, kutatás A fogyatékossággal élő emberek életkörülményeire vonatkozó, a jobb ellátást segítő rendszeres és átfogó kutatási programokat! Értékelés, minőségfejlesztés, ellenőrzés Az ellátások hatékonyság-növeléséhez értékelésre, ellenőrzésre, modellek biztonságos működtetésére és befogadására van szükség! A fogyatékossággal élő emberek civil szervezetei Bizalmat, egyenlő esélyeket, forrást, állami feladatátvállalás lehetőségét a sikeresen tevékenykedő civil szervezeteknek!

	vissza a Tartalomhoz

Távmunka Hódmezővásárhelyről

A régi latin mondás azt mondja: Navigare necesse est, azaz hajózni
kell! Ha tudnám latinul, hogy mit jelent pályázni, akkor latinul is leírnám
az újmódi jelszót (inkább szlogent, hogy korszerű legyek): Pályázni kell!
Kár, hogy vannak még olyan civil szervezetek, amelyek nem ismerték föl
ezt az alapigazságot.Az ÉTA Országos Szervezete tálcán kínálja a lehetőséget, mégis csak kevesen
élnek vele. Ott voltam azon a pályázatírói tanfolyamon, amelyet a szövetség
a teljes tagságának meghirdetett. Nem voltak illúzióim, nem gondoltam,
hogy mind a száz vagy annál több szervezet él a lehetőséggel, de hogy
csak néhány szervezet munkatársa használja ki, hogy megtanulhat “uniósul”
fogalmazni, gondolkozni, az lehangolt. Persze egy országos szövetségnek
nem az a dolga, hogy ezen keseregjen, hanem az, hogy még több erőfeszítést
tegyen azért, hogy a következő pályázatírói tanfolyamra minél többen eljöjjenek.
És ebbe még az is beletartozhat, hogy a tagjai helyett figyeli a különböző
pályázati kiírásokat, s erről értesíti őket. Mert sokan munka mellett
vállalják egy egyesület vagy alapítvány vezetését, és sem idejük, sem
energiájuk nincs arra, hogy minden, őket érintő pályázatot felkutassanak.
Erre találták ki a pályázatfigyelőt.

Kiss Bálint épp ilyen
pályázatfigyelő. Hála az internetnek, ha van szélessávú kapcsolat, ha
valaki jól ért a számítógéphez, akkor mindegy, hogy Budapesten vagy Honoluluban
ül a gép előtt. Bálint két hónapja böngészi a netet, és küldi szép rendbe
szedve a kiírásokat az ÉTA-nak. Hódmezővásárhelyen lakik, Szegedre jár
szakmát tanulni. A kétéves, OKJ-s képzésen rendszerinformatikát tanul.
Igaz, a képzés hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen a beígért angol
tanulásból nem lett semmi, már pedig elég nehéz elképzelni ezt a szakmát
e nélkül a tudás nélkül, hiszen a programok írása csak ezen a nyelven
lehetséges. Bálint ugyan tanult angolt a gimnáziumban, de más a társalgási
és más a szaknyelv, amiben egy-egy hétköznapi szó egész más jelentést
kap. (Gondoljanak csak az “egérre”.)

A húszéves fiatalembernek az volt a szerencséje, hogy édesapját 1986-ban,
Hódmezővásárhely és környékének unitárius közössége meghívta, legyen ő
a papjuk. Hosszas családi vívódás következett, hiszen nem csak helyet,
hanem országot is kellett váltani. A Romániában lévő Tordától körülbelül
120 kilométerre lévő Hármasfaluban élő, akkor még kétgyermekes és a harmadikat
váró család úgy döntött, a gyerekek érdekében áttelepülnek. Megérkezésük
után két héttel, 1986. július 5-én, megszületett Bálint. Hatéves volt,
épp első osztályba járt, amikor a tanító néni észrevette, hogy csúnyul
az írása, remeg a keze. Az orvosok agydaganatot állapítottak meg, azt
a fajtát, amit itthon akkor még nem tudtak operálni, ahhoz pedig, hogy
a németországi Freiburgban ezt elvégezzék, sok pénz kellett. Egy békéscsabai
alapítvány felkarolta a családot, és országos gyűjtést indított, de Hódmezővásárhelyen
már előbb megindult a gyűjtés. Az így összegyűlt pénzt a végén visszaadták
az alapítványnak, amely egy másik daganatos beteg gyógykezelésére fordította.
Bálint műtétének árát ugyanis (méltányosságból) a tébé állta.

Az operáció után
sok mindent újból meg kellett tanulnia. Sokat segített rajta, hogy Dévény
Annához járt. A mai napig nagy szeretettel emlegeti a család a nevét,
hiszen Bálint nála kezdett el ismét járni. A hódmezővásárhelyi Szívós
Ica nénire is hálával gondolnak, és a szegedi gyógytornásznő, Bencsura
Katalin, akihez most hetente kétszer jár Bálint, szintén mindent megtesz
azért, hogy jó kondícióban maradjon.

Ami minden erőfeszítés ellenére megmaradt egy kis járás hiba, és jobb
kezének sutasága. Meg kellett tanulnia, hogy neki ezentúl a bal a domináns
keze. De mint mondja, lehet, hogy rejtett balkezes volt, mert amikor elsőben
sormintát kellett a füzetbe rajzolni, ő mindkét kezét használta: egyik
kezében volt a piros, a másik kezében a kék ceruza és egymás után írta
a mintát, és mindig ő volt elsőként kész. Ezért talán kevesebb fáradsággal
járt az átszokás.

Közben hazaérkezik
Bálint édesanyja, Tünde, és remek mézes süteményt varázsol elénk
az ebédlőszekrény aljából. Tegnap este sütötte a Tordai mézes nevű, Hármasfaluban
tanult családi recept alapján. Ennél a mézesnél nem kell várni arra, hogy
megpuhuljon. (Úgy gondolom, egy-egy jó recept kipróbálására minden háziasszony
hajlandó, ezért elkértem Tündétől az eredeti Tordai mézes receptjét, amit
mellékelek a cikkhez.) Bálintnak közben készülődni kell, várja Szeged
és az informatika. Ha elvégzi az iskolát, ott szeretne dolgozni, élni.
Hódmezővásárhely álmos kis városnak tűnik neki Szegedhez képest. Ha elvégzi
az iskolát, ott szeretne élni, mert ott nagyobb a nyüzsgés, nagyobb az
élet. Hogy a testvérei hol kapnak majd munkát, az még a jövő titka: Tamás
ötödéves építészhallgató, Ákos közgazdaságtant tanult, most szerzi meg
a doktorátust (“elegánsan” ezt ma úgy mondják: piédzsdi, azaz PhD.) Abban
maradunk Bálinttal, hogy nyáron ismét beszélgetünk, hátha addigra kiderül,
hányan hasznosították az általa összegyűjtött adatokat.

Függelék: hazaindulás előtt még benézünk a templomba. 1910-ben
építették, lerobbant állapotban volt, mikor a Kiss család ide érkezett.
Parókiát, templomot, mindent rendbe kellett hozni. A parókia már rendben,
ott lakik a család, a mellette lévő házból közösségi találkozóhelyet szeretne
Kiss Mihály létre hozni, de hát a pénztelenség nagy úr. A templomban
már ontják a fényt a régihez megszólalásig hasonló ólomüveg ablakok, felváltva
a ronda katedrálüveget, amivel a háború alatti légnyomás okozta pusztítás
nyomait foltozták be. Sok pénz kellene a befejezéshez, de mindig csak
kicsi csurran-cseppen, ami épp a legszükségesebbekre elég. Ez a jelen.
A jövő bizonytalan. Bizakodásra csak az adhat okot, hogy ha a háborúban
nem dőlt össze Isten háza, akkor ezeket a szűkös időket is átvészeli.

Ferenczy Ágnes

Tordai mézes sütemény

80 dkg liszt
30 dkg méz
20 dkg porcukor
20 dkg zsír
3 tojás sárgája
1 csapott evőkanál szódabikarbóna
1 dl langyos tej
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt fahéj

A langyos tejbe bele kell keverni a mézet, a szegfűszeget és a
fahéjat. A lisztet, zsírt, porcukrot, a tejet és a tojás sárgáját
a szokásos módon összegyúrjuk, fél centi vastagságúra kinyújtjuk
(ezen lehet változtatni), majd kiszúrjuk mindenféle formákkal, a
tetejét megkenjük tojás sárgájával (egész tojással is jó), 20 percre
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Ha marad belőle másnapra,
harmadnapra, akkor sem lesz kemény. Bálint édesanyja szerint ez
a sok méznek köszönhető.

vissza
a Tartalomhoz

	Parakaland a szabadban

	Lovas bemutató, quadozás, lovaglás, sétakocsizás és egy finom ebéd tette emlékezetéssé az első Paradventure nap a szabadban elnevezésű rendezvényt. Ha nem kapok meghívót a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól, sosem tudom meg, hogy milyen szép a Domonyvölgye, ahol a fogathajtó Lázár testvérek lovasparkja van. Kaptam, hát elmentem az első Paradventure napra. Annak persze jobban örültem volna, ha valami magyar nevet találnak a kalandnapnak, de ez volt az egyetlen (nekem nem tetsző) szeplő az egész napos rendezvényen. Hogy az elején kezdjem, a meghívóból idézek: “A szervezők ezt az egyedülálló, a szórakozásra, jó kedvre, a sportra és mozgásra épülő, és csak a szabadban megvalósítható programot azért találták ki, hogy a kerekesszékben élő, mozgáskorlátozott embertársaink számára lehetőséget biztosítsanak eddig “elérhetetlen” sportélmények megtapasztalására!” Mindez a www.szabadban.hu internetes honlap üzemeltetőinek, nevezetesen Czine Zoltánnak jutott eszébe. Az ötletet elmondta azoknak, akikről úgy gondolta, partnerek lesznek ebben, és nem csalódott. Pedig nem volt pályázaton nyert támogatás, sem pénzes szponzor, csak emberek, akik úgy gondolták, amijük van, azt pénz nélkül is adják. A Lázár Lovaspark a területet és a mindenkinek tetsző lovasbemutatót, no meg a finom ebédet, a Vad Quad a terepjárókat, amivel be lehetett járni (pontosabban száguldani) a Domonyvölgy szelíd lankáit. A Detti lovasklub vezetője, Sovány Tibor pedig úgy alakíttatott át egy quadot, hogy azok a kerekes székesek is élvezhették a száguldás sebességét, akik nem vezetnek. Hajdi László (Velo tanya) pedig olyan nyerget és övet adott, amivel a kerekes székesek is biztonságosan lovagolhatnak. Így született meg az első (és remélhetőleg hagyományteremtő) Paradventure nap a szabadban nevű rendezvény, amelynek fővédnöke Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter volt. Hogy hányan voltunk nem számoltam, de régi jó ismerősöket találtam szép számmal, akik mind-mind élvezték a napot. A Gördülő Tánccsoport egyik tagja, Bielik Jenő, a lovaglásba szeretett bele, úgy ülte meg a lovat, hogy azt hittük “régi motoros”. Kiderült, most lovagol másodszor. Vágola Imrét (szintén táncos) a quad száguldása ragadta magával; Gergő – aki koránál fogva még nem vezethette a quadot, mert bizony ennek a nagy, széles kerekű terepjárószerűségnek a megtartásához erő kell – kezét kitárva, mintha szállna, élvezte a robogást, azt, hogy olyan mintha ő vezetne, hiszen ő ült elől, s mögötte volt a kormányos. (A szintén domonyvölgyi Detti lovardában mini quadok is vannak, hároméves kortól kipróbálhatók.) Az már csak hab volt a tortán, hogy a hosszú lovas kocsik sétakocsikázásra vitték a quadban, lovaglásban megfáradtakat. Majd mindenkire kiterjedő közvélemény-kutatásom alapján állíthatom: mindenkinek tetsző, jó nap volt. Köszönet érte a szervezőknek. Utóirat: a quadozás, ha fizetni kell érte, nem olcsó mulatság, de a szervezők azt ígérték, a mozgáskorlátozottaknak mindenféle kedvezményt adnak. – ferenczy –

	vissza a Tartalomhoz

	Akadálymentesítés: csak pontosan és szépen

	Az lenne a jó, ha soha többet nem kellene azért díjat, elismerést adni, hogy valaki pontosan, szépen, az előírásoknak megfelelően akadálymentesen épít meg vagy újít fel egy épületet. De itt még nem tartunk. Most még ott tartunk, hogy kell az elismerés, és kell ennek a hírverés, hogy mindenki tudja: milyen műszaki kritériumoknak kell megfelelnie egy épületnek ahhoz, hogy azt mondhassuk: akadálymentes. Mert sok még a bizonytalanság (és akkor szépen fogalmaztam), hiába van törvény, hogy új középületnél vagy a régi felújításánál kötelező az akadálymentesítés. Az engedélyek akadálymentesítési terv nélkül is kiadatnak. Horváth Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és rehabilitációs főosztályának vezetője azt mondja, sok még a hiányosság, és az egyik fontos feladat ráirányítani a figyelmet, hogy a tervezésnél és a kivitelezésnél mi a teendő. Hiszen a 2003-ban kiírt, összességében 1,5 milliárd forintot kiosztó Phare-pályázathoz (“Esélyegyenlőség biztosítása fogyatékkal élők számára”), mellékelni kellett a kiviteli tervrajzot, és a beérkezett 600 pályamű közül 400 felelt meg formailag. Tovább bontva: ezeknek 90 százaléka (!) viszont nem felelt meg az országos településrendezési és építészeti követelményekről szóló rendeletnek. A rehabilitációs mérnökök nézték meg pontról pontra, paragrafusról paragrafusra minden pályázó tervét. A fent idézett eredmény elkeserítő. De az talán még elkeserítőbb, hogy az ilyen rossz tervek 75-80 százalékára kiadják az építési majd a használatba vételi engedélyt. Most van egy névsoruk, épp a pályázat alapján, hogy kik azok, aki megsértik a törvényt, és Horváth Péter úgy gondolja, jó lenne, ha az ilyen rossz tervezésnek következménye lenne. Például az, hogy a mérnökkamara megvonná az engedélyét annak, aki sorozatosan nem tartja be az építési előírásokat. Akik most díjat kaptak – Pro Caritate járt a tervezőmérnököknek és a kivitelezőknek, miniszteri elismerő oklevél azoknak, akik a legszebb eredményeket érték el -, azok szép és jó munkát végeztek nemcsak a tervezésnél, hanem a kivitelezésnél is. Húsz évvel ezelőtt nehéz volt akadálymentes épületet tervezni (de nem volt lehetetlen), ma már van erre speciális szak is, meg szakkönyv, amiből a régebben végzettek is megtanulhatják, hogy mi mindenre kell odafigyelniük. A rehabilitációs szakmérnök-képzés nem olyan régen nyert polgárjogot nálunk, és többségében nem építészmérnökök, hanem egyéb felsőfokú képzettséggel rendelkezők jelentkeznek. Eddig negyvenen végeztek, közülük csak 20 a szakmérnök, ők készíthetik az akadálymentes épületek terveit, a többiek szaktanácsadással szolgálhatnak, ha éppen megkeresik őket. A kevés létszámú szakember miatt nem lehet kötelezően bevezetni, hogy minden középület tervét – a használatba vétel előtt – engedélyezze egy akadálymentesítésre kiképzett szakember. Jó hír, hogy hamarosan a bachelor és a masterképzésben is kötelező tantárgy lesz az akadálymentesítés. A konferencia sajtótájékoztatóján az újságírók remek kis “pakkot” kaptak. A leghasználhatóbb az a kézikönyv, ami az akadálymentesítés minden fázisát leírja, majd kölcsönadom lakhelyem építészének. Hátha legközelebb nem ad ki használatba vételi engedélyt olyan boltra, mint legutóbb. Gyerekkönyv és egyben játszóház a szóban forgó kis üzletecske, olyan magas lépcsővel, hogy a babakocsival érkezőnek sem könnyű leküzdeni az akadályt. De említhetném a takarékszövetkezetet is. Amikor felújították és láttam, rámpa is lesz, örültem. Hely volt bőven, mégis elszúrták. Pedig a faluban lakóotthon is van, ahol kerekes székesek élnek. Próbáltak ők protestálni, tanácsot adni, de senki nem törődött velük. Az építtető meg a kivitelező valószínűleg azt gondolta magában, amit a szintén helybéli autósboltban kimondtak, mikor a pocsék, meredek, használhatatlan rámpájuk miatt reklamáltam: “Amennyit ők nálunk vásárolnak, örüljenek, hogy egyáltalán gondoltunk rájuk.” Most uniós pénzekből (II. Nemzeti Fejlesztési Terv) milliárdokat lehet majd akadálymentesítésre fordítani. De a napi gyakorlat azt mutatja: nem csak a pénzen múlik a valódi akadálymentesítés. Még nem késő felkészülni rá a tervezőasztalon és a fejekben. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Hogyan éljük túl a 2007-es évet? Avagy a lakóotthonok mint nagyfogyasztók

	Az alábbi cikket a szeptemberi Humanitás újságba írtam. Aktualitásából mit sem veszített, sőt, nagyon is aktuális. Alapszabály: a számlákat fizetni kell. A megemelt gáz- és áramdíj sok családban okoz gondot. Ahány család, annyiféle spórolási technika. De mit tehetnek a különféle intézmények, amelyek, legyenek akárhány személyesek, már nagy fogyasztónak számítanak? A gödi székhelyű Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány vezetője, Makrai Józsefné válasza tömör: “Fogalmam sincs.” Aztán sorolni kezdte az elvonásokat, amelyek ebben az évben érték a fogyatékos embereknek szolgáltatást nyújtó szervezeteket. “Összesen 122 emberről gondoskodunk. A legkisebb elvonás az értelmi fogyatékosok személyeknek fenntartott lakóotthonoknál volt – mondja – ott ‘csak’ ötszázalékos volt a normatíva csökkenése. Mi nyolc lakóotthont tartunk fenn, ebből kettő utógondozó. Itt állami gondoskodásban élő gyerekek élnek 18-tól 24 éves korig. Az elvonás ennél a szolgáltatásnál a legtöbb: személyenként évente ötvenezer forint, holott zsebpénzt, ruhapénzt kell adnunk, hogy a többiről már ne is beszéljek. Hiába kérdezed, hogy hol fogunk spórolni, nem tudok mit mondani. Mert nem lehet tervezni. Egy dolgot tudok: mentességet fogunk kérni a minimálbér után fizetendő kétszeres tébéjárulék alól, mert képtelenek vagyunk kigazdálkodni. Hogy a gázról is mondjak valamit: írtunk a gázszolgáltatónknak. Nem is válaszoltak.” A Debrecenben lévő Fény Felé Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány lakóotthonában tízen élnek. A megemelt gázárakkal kapcsolatban azt mondja dr. Schuller Attiláné, az alapítvány vezetője, hogy ugyanazt fogja tenni, mint tavaly: támogatást kér az önkormányzattól. Mivel nála a lakók nagy állami intézményből jöttek, állandó lakhelyük Debrecenben, a Fény Felé Lakóotthonban van, ezért a támogatási kérelmet a lakó (vagy a gondnokuk) nyújtja be az önkormányzathoz. Tavaly megkapták a támogatást. Márta bizakodó. A Nagyatádon lévő Fészek Szociális Szolgáltató Központ és Lakóotthon irodavezetője Bruncvig Józsefné is tanácstalan. Mozgássérült lakóiknak ugyan van munkájuk, és szerencsére minden lakónak van külön villany- és vízórája, tehát be lehet vetni az egyéni spórolási technikákat (pl. az energiatakarékos izzót), de központi fűtésük van, tehát itt nem lehet egyénileg takarékoskodni. Még ha meg is tehetnék, hogy egyénileg kérvényezik a gázár támogatását, akkor igencsak “macerás” és ki tudja mikor véget érő kérvényezési folyamatnak néznének elébe. Az irodavezető ennek illusztrálására elmeséli, hogy a ház, ahol lakik panel-korszerűsítési pályázatot adna be. Ehhez szükségük lenne hivatalos igazolásra, hogy egyénileg ki-ki mennyi gázt fogyaszt. A kaposvári kirendeltség pecsétes papírja nem megfelelő, be kellene utazni érte Nagykanizsára. Azért utazni, mert e-mailre és egyéb megkeresésekre a nagykanizsai gázosok nem válaszolnak. Úgy tűnik, emiatt a ház lecsúszik a pályázatról. Na ezt a procedúrát kellene a nagyatádi ház lakóinak is végigjárni. (Az persze korántsem biztos, hogy az iroda akadálymentesen megközelíthető. Ilyen apróságokkal beszélgetésünk során már nem is bíbelődtünk.) Még hívhattam volna több lakóotthont is, de a válasz valószínűsíthető: fogalmuk sincs, hogyan gazdálkodják ki a megemelt közüzemi díjakat. És az nem vigasz sem Makrai Józsefnénak, sem Bruncvig Józsefnénak, hogy az én gázszolgáltatóm, amelynek a honlapján ott van, hogy “sajtószoba”, és az is ott áll, hogy: “Fontos feladatnak tekintjük a média képviselőinek folyamatos tájékoztatását mind a társaságunkkal és a nyújtott szolgáltatásainkkal, mind pedig az egész gáziparral kapcsolatos hírekről, információkról. A hatékony kapcsolattartás és az információk mielőbbi rendelkezésére állása érdekében regisztráljon társaságunk sajtószobájába.” Regisztráltattam magam, de a belépési kódom, vagy jelszavam a mai napig nem érkezett meg. Pedig szívesen megkérdeztem volna, hogy miért kell a 8-12 fős lakóotthonokat, ahol fogyatékos emberek élnek nagyfogyasztónak címkézni. Nem lehetne kivenni őket ebből a skatulyából? – ferenczy –

	vissza a Tartalomhoz

	Nemzetközi nap

	Az ENSZ által a Fogyatékos Emberek Évtizedének (1983-1992) végén, 1992-ben határozott arról, hogy december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította. Ezen a napon számos rendezvényt tartanak szerte a világon, mert a határozat alapján a világnap fő célja a fogyatékosságügy törekvéseinek széles körben való megismertetése, és az e cél érdekében mozgósítható társadalmi összefogás erősítése. A társadalom minden egyes rétegét szeretnék megszólítani, ezért az ENSZ elsősorban politikai, szociális és kulturális rendezvények szervezését javasolja, amelyekkel azokat is el lehet érni, akik eddig nem foglalkoztak e témával. Más szervezethez hasonlóan, a FESZT szakmai konferenciát szervezett december 4-én a MEOSZ budapesti székházában: Az esélyegyenlőség új lehetőségei a fogyatékos emberek számára címmel.

	vissza a Tartalomhoz

Facebook

Twitter

Nincs hasonló témájú bejegyzés

Hírlevél – 2006. december

Lépjen velünk kapcsolatba!

Támogasson minket

Kitekintő