Hírlevél – 2005. október

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi
Minisztérium minisztere, Göncz Kinga, sajtóközleményben tudatta:
nincs veszélyben az NCA. Amiről a különböző sajtóorgánumok hírt adnak,
az nem elvonás, hanem a költségvetési törvény betartása: tartalék- és
maradványképzési kötelezettség. (Kár, hogy az utóbbiról nem is olyan régen
született meg jogszabály, tehát nem lehetett rá felkészülni.)
Tartalékképzésre az összeg 10 százalékát, 700 milliót, maradványképzésre
2,3 milliárd forintot kell félretenni (a tavalyi év végén ennyi maradt).
A tartalék felszabadítható, ha a költségvetés megfelelően alakul, a maradványt
kötelező kifizetni 2006 első hónapjaiban. “Tisztában vagyok vele, hogy
sok – főleg kisebb – civil szervezetnek nehéz a helyzete. Érvelhetnék
azzal – ami igaz egyébként -, hogy a klasszikus civil szervezetek összbevétele
tavaly meghaladta a 400 milliárd forintot, s hogy a tavalyi 6,1 milliárd
forintos NCA-támogatás ennek az 1,5 {729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a, de nem teszem, mert tény, hogy
vannak olyan kis civil szervezetek, amelyeknek a léte valóban ettől a
támogatástól függ. Ugyanakkor fontos lenne, hogy a civil szervezetek megpróbáljanak
támaszkodni a helyi erőforrásokra, vállalkozók stb. támogatására.” – áll
a közleményben. A baj csak az, hogy a nagy pénz oda megy, ahol médiahátszél
van, ahol sok ember látja a szponzoráló cég logóját.

Azt már csak félve írom le, nehogy demagógnak minősítsenek:
a nagy pénzeket az állam által létrehozott közalapítványok kapják. Abban
a bizonyos 400 milliárdos összbevételben ők is benne vannak. Az augusztus
29-én kiadott közlemény ezekkel a szavakkal zárul: “… az NCA 2005. évi
forrása, pláne több ezer civil szervezet sorsa, nincs veszélyben. Ha így
volna, én lennék az első, aki minden rendelkezésemre álló lehetséges eszközzel
– ahogy eddig is tettem – ez ellen fellépnék.”

Idén 7 milliárddal gazdálkodhattak volna a civil szervezetek
(mínusz: az NCA apparátusának eltartása). Jövőre jóval többel. Az APEH
honlapján (www.apeh.hu) augusztusban megjelent tájékoztató szerint, a
civilek tavalyi 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a majd 11,6 milliárd forintot tett ki. A pénz 24 883
szervezet között oszlik meg.

Öt év alatt harminchárom egészséges német kisgyermek
halt meg a Hexavac nevű, hatkomponensű oltóanyag beadása után. A hírt
a Nyitott Kapu Alapítvány közölte. A hatóságok és az Európai Gyógyszerfelügyelet,
szeptember 20-án elrendelték a gyógyszer forgalmazási engedélyének felfüggesztését.
A szaporodó halálesetekre több mint tízmillió oltóanyag felhasználása
után figyeltek föl. Hazánkban 2006. január 1-jétől akarják fölemelni az
eddig adott oltáskoktélok komponenseit. A gyerekeket 14 éves korukig az
eddigi 15 helyett csak 11-szer szúrják meg.

Az EMEA, az Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség
határozottan ellenzi, hogy a gyerekek antidepresszánsokat szedjenek. A
klinikai vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy az ilyen medicinák használónál
18 éves kor alatt nő a veszélye az öngyilkossági kísérleteknek, az erőszakos
magatartásnak. A gyógyszert kísérő betegtájékoztatón ennek rajta kell
lenni. Hamarosan a nálunk forgalomban lévő szereknél is találkozunk hasonló
tartalmú szöveggel.

Az elmaradt akadálymentesítés miatt tüntettek a kisgyerekes édesanyák
és a mozgáskorlátozottak a Kossuth téren. Az édesanyákat a TAVASZ – Tegyünk
a Világért! – Anyák Szövetsége mozgósította, a mozgássérülteket a MEOSZ,
de más, összesen tíz, civil szervezet is csatlakozott hozzájuk. Ez már
a második közös tüntetés. A tavalyi, Blaha Lujza téri tüntetésnek nem
volt visszhangja, petíciójukra sem kaptak választ. A tüntetésen bemutattak
egy emblémát, amely az akadálymentes helyeket mutatja. Az embléma kiadásáról
a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége dönt. A MEOSZ
egyébként beperelte tíz, közcélú funkciót ellátó hely üzemeltetőjét az
akadálymentesítés hiánya miatt.

Egy 2005-ös kormányrendeletben Szociálpolitikai Tanács felállításáról
döntöttek. A tanácsok feladata elősegíteni a szociális ágazatban az
állam, az önkormányzatok, az egyházak, a non-profit szféra és a gazdálkodó
szervezetek együttműködését. A tanács kétszintű szervezet: hét regionális
tanácsból és egy Országos Sszociálpolitikai Tanácsból áll. Véleményezési
és javaslattételi joga van. A regionális tanácsok 15-15 főből állnak.
Október 13-án alakult meg a Közép-magyarországi Regionális Szociálpolitikai
Tanács, valamint a Budapesti Szociálpolitikai Tanács.

A Gyermekrák Alapítvány és a Grand Hotels szállodalánc megállapodása
értelmében, ingyen szállhatnak meg a szállodalánc öt szállodájában a rákkal
kezelt gyerekek szülei a gyermek kezelésének ideje alatt. A XIV. kerületi
Ébenben, a XI. kerületi Venturában és a Griff Juniorban, a III. kerületi
Touringban, valamint a XIII. kerületi Góliátban családonként két ember
lakhat. A szállást a Gyermekrák Alapítvány igazolásával lehet elfoglalni.
(Forrás: weborvos – Független Hírügynökség)

A vakok életét megkönnyítő gyógyászati segédeszközök közül csak
a fehér bot tartozik az OEP által támogatott eszközök közé. Például a
beszélő vérnyomásmérő, szobamérleg nem (a számítógépről már nem is beszélve).
Csak remélni lehet, hogy a lassan beinduló gyógyászati segédeszköz-kölcsönzőkben
megfizethető bérleti áron ezekhez is hozzá lehet jutni. Egy, a Csongrád
megyei Szegváron történt incidens kapcsán állást foglalt a megyei tiszti
főorvos: szerinte be kell engedni gazdájával a vakvezető kutyát a boltokba,
az éttermekbe, mert nincs közegészségügyi akadálya. (Forrás: weborvos)

A REWELL Csoport Kft. november 3-án, 10 órakor az ÉTA Molnár Viktor
utcai központjában, Magyarországon eddig még nem ismert, új zeneterápiás
eszközt mutat be. A Soundbeam nevű készülék lehetővé teszi, hogy azok
a gyermekek és felnőttek, akik súlyos tanulási nehézségekkel birkóznak
(pl. autizmusban, ADHD-ben, dementiában, Down-kórban, Rett- szindrómában,
depresszióban, Alzheimer-kórban, viselkedési zavaroknál stb.) a zene és
a mozdulat együttesével könnyedén, játékosan növeljék koncentrációs és
koordinációs készségeiket. Használata korosztálytól független.

A Szerif Kiadó akadálymentes változatban jelenteti a Madridi nyilatkozatot
és az Európai Unió Tanácsának 2000 novemberében kiadott, a fogyatékos
emberek jogait és esélyegyenlőségük kritériumait tartalmazó irányelveit.
A kötetben a vakok Braille-írással, az értelmi sérültek pedig könnyen
érthető formában olvashatják a dokumentumokat, a siketeknek pedig grafikák
segítik elő a szövegek értelmezését. A szövegek DVD-n is megjelennek angol
és magyar nyelven, látható rajta az a három jelnyelvi rövidfilm is, mely
a nyilatkozat és az irányelvek rövidített tartalmi kivonata.

“Az ÉTA O. Sz. elnöksége utasítja a Szövetség ügyvezető
igazgatóját, hogy fogalmazzon meg az elnökség nevében egy olyan tartalmú
nyilatkozatot, amely közli, az egész szövetségi szervezet pénzügyi ellehetetlenülését,
illetve annak végső veszélyét. A nyilatkozat címzettjei, pártállástól
függetlenül, a politika és a szakpolitika képviselői, valamint a tömegtájékoztatás
vezetői legyenek. A nyilatkozatot közölje a soron következő ÉTA-Hírlevél,
és az kerüljön fel az ÉTA O. Sz. honlapjára.” Időközben a pénz megérkezett
(több hónapos csúszással), de úgy gondoljuk ettől a Nyilatkozat nem vált
okafogyottá.

NYILATKOZAT

Az ÉTA (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek
és Alapítványok) Országos Szövetsége 114 közhasznú és kiemelkedően közhasznú
civil szervezet – összességében 9500 értelmi sérültséggel élő ember gondozását
végző intézmény – szakmai érdekvédelmének képviseletére hívatott társadalmi
szervezet.

A korai fejlesztést, felnőtt képzést, foglalkoztatást
teljesítő, bentlakásos és nappali intézményeket működtető valamint terápiás
szolgáltatásokat is egyaránt nyújtó 114 szervezet kiszámíthatóan és folyamatosan,
a gondozottak számából következtethetően sok ezer érintett családnak segít,
és biztosítja a megélhető hétköznapokat. Segíti, illetve biztosítja a
családtagok munkába járását, tanulását, átvállalva a gondozási terheket
vagy azok egy jelentős részét. E szociális szolgáltatásokat végző civil
szervezetek döntő többségükben, a jogszabályokban meghatározott közfeladatokat
teljesítenek.

Működésüket pénzügyi szempontból egyrészről állami normatív
– tehát törvényi erejű biztosítékot jelentő – pénzeszközök biztosítják,
másrészről és elsősorban azok a pályázati lehetőségek, amelyeket az Ifjúsági,
Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, a Nemzeti Civil
Alapprogram pályázati kiírásai kínálnak.
Az állami normatív juttatások, a feladatok és szolgáltatások személyi
és tárgyi szükségleteihez igazodóan 30-50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ban fedezik a kiadásokat, tehát
a pályázati úton elnyert pénzek jelentősége meghatározó.
Már a 2004. év pályázat-kiírói és pályázat-elbírálói gyakorlatában érzékelhető
volt az elnyert pénzek célba juttatásának érthetetlen késleltetése, gátolva
ezzel a szakmai programok végrehajthatóságát és a civil szervezetek működtethetőségét.

Ez a gyakorlat a 2005. évben folytatódott. Ez a civil szervezetek véleménye
szerint elfogadhatatlan!
A jelenlegi és ma már tragikusnak minősíthető helyzet jellemzője, hogy
2005. szeptember hónap közepéig Szövetségünk és Szövetségünk szervezetei,
nyertes pályázataik ellenére még nem kapták meg a 2005. évre szóló, működésüket
biztosító ill. szolgáltatásaik teljesíthetőségét jelentő pályázati forrásokat,
tragikus helyzetbe hozva ezzel azokat a családokat, és azokat a tagszervezeteinket,
amelyek életvitelükben, illetve működésükben erre számítanak.

A szociális jellegű civil feladatvállalások ellehetetlenülésével
és az elkeseredés nagy mértékű kiszélesedésével kell számolni, ha a gyors,
központi és politikai akaratot is tükröző, és tettekben is megvalósuló
beavatkozás elmarad!

A 2005. gazdasági év végén, teljes összegben át kell
utalni a működési és program célú pályázati pénzeket! 2005. szeptember
16.

Az ÉTA Országos Szövetség Elnöksége

A fogyatékossággal élő emberekkel és más társadalmi
csoportokkal szemben ma még kétségtelenül létező hátrányos megkülönböztetés
felismerése, az ellene lehetséges fellépés módszereinek és a rendelkezésre
álló jogi eszközök alkalmazásának fejlesztése érdekében kérjük, hogy:

– hátrányos helyzetben lévő csoport tagjaként,
– e területen már tapasztalatokkal, jártassággal rendelkező szakemberként,

– vagy a téma iránt érdeklődő, segíteni szándékozó emberként nyújtson
segítséget munkánkhoz a következőkben:

1. Az Ön által diszkriminációs helyzetnek tartott
esetek rövid leírása és eljuttatása, illetve személyes ismertetése munkacsoportunk
számára.
2. A hátrányos megkülönböztetés valamely formája ellen tett, Ön
által ismert lépések bemutatása a tapasztalatok átadása érdekében.
3. A hátrányos megkülönböztetéssel érintett társadalmi csoportok,
illetve az őket segítő szervezetek közt létrehozható együttműködés lehetséges
formáinak kialakításában való közreműködés.
4. Az európai, illetve a hazai antidiszkriminációs szabályozás
elméletének, gyakorlatának, összhangjának, esetleges eltéréseinek megismertetése,
az alkalmazás tapasztalatainak átadása a szakértők és a munkacsoport tagjai
számára.
5. Az érdekérvényesítés különböző területein tevékenykedő szervezetek
(általános és speciális emberi jogi, szakszervezeti, vagy egyéb területen)
tevékenységének összehangolása érdekében végezhető tevékenység kimunkálása,
kapcsolatok, hálózatok létrehozásában való közreműködés.
6. A jogérvényesítéshez segítséget nyújtani képes szakmai szervezetek,
kamarák és a jogsértéssel érintett emberek szervezetei közt létrehozandó
együttműködés formáinak, lehetséges módszereinek kialakítása.
7. Egyéb, a témával összefüggő, a társadalmi tudatot formáló együttműködések
– például médiakapcsolatok – kialakításának optimális módszerei.

Kérjük, ha felhívásunk valamely pontjához kapcsolódóan
segítséget tud adni számunkra, szíveskedjen felvenni a kapcsolatot telefonon,
elektronikus úton, levélben, vagy személyesen kapcsolattartóinkkal.

Cím: Fogyatékos Emberek Szövetségeinek
Tanácsa – FESZT 1032 Budapest, San Marco u. 76. Tel./fax: (1) 388
5529.

Dr. Hegedüs Lajos
a FESZT elnöke

1. Bálint csoport: október 4-től minden második
kedden, délután 17-18.30-ig sérült gyermekeket nevelő szülőknek és testvéreknek
újraindul dr. Radványi Katalin pszichológus vezetésével a probléma-megbeszélő
Bálint csoport. Ez idő alatt 17.30-18.30-ig táncterápia van a sérült gyermekek
és fiatalok számára.

2. Logopédia: péntekenként egyéni logopédiai foglalkozások
indulnak. Jelentkezni korlátozott számban a (06 30) 326 1346, (06 1) 341
0675, vagy a csupasziv@axelero.hu
e-mail címen lehet.

3. Úszásoktatás: kedden délutánonként 14.30-15.30-ig,
úszóoktató-gyógypedagógus vezetésével, hat éven felüli sérült gyermekek
és családtagjaik számára egyéni úszásoktatást szerveznek az Almássy téri
uszodában (1000 Ft/óra). Jelentkezni Gaal Gábornál lehet, a (06
20) 460 2061 és a (06 30) 326 1346 telefonszámokon.

4. Számolás: 16.30-17.30-ig.

5. Festőszakkör: csütörtökönként délután 17-18.30
között értelmi sérült fiatalok (persze nagyobb gyermekek és felnőttek
is) és testvéreik, barátaik számára újraindul festőszakkörünk a Király
u. 82. félemelet 6.-ban.

A foglalkozások ingyenesek, kivéve az úszást; helye:
Budapest, VI. Király u. 82. félemelet 6. (akadálymentes).

Jelentkezés és információ: (06 80) 203 993.

Lassan, apró lépésekkel
haladnak előre. Cseh Kornélné, Éva, az alapítvány vezetője
és munkatársai nem beszélnek integrációról, esélyegyenlőségről. Ez a két
szó el sem hangzott beszélgetésünkkor, pedig egy hét alatt kétszer is
voltam náluk. Egyszer, amikor a nappali intézmény életét néztem meg, s
néhány nappal később, amikor a Mezőföld Csücske Alkotóműhely havonta
tartandó “Alkotó szombatok” elnevezésű rendezvényén voltam. A rendezvény
szó persze nem a legmegfelelőbb arra, amikor sérültek és épek találkoznak,
és együtt készítenek gesztenyéből és rafiából kislovat, vesszőből fonott
csörgőt, kis szövőszéken tarisznyát. Mi ez, ha nem integráció? Hiszen
a sérült mutatja meg (például), hogy hogyan is kell a körmöcske segítségével
fonni. Minden ilyen találkozás egy központi gondolat köré rendeződik.
Az októberié a zene volt. Mindenféle zenéé, amilyen például egy fűzfából
font csörgőből vagy a két fél dióból készült ritmushangszerből kicsiholható.
Az alkotóműhely bekerült az alapítvány alapító okiratába, egyszerre deklarálva
sérültek és épek integrációját, és a mezőföldi népi hagyományok őrzését.
Hiller István (az akkori kulturális miniszter) adta át az alkotóműhelyt,
aminek azóta is nagy sikere van.

A propagandáról,
azaz a reklámról talán külön is kellene beszélgetnünk, hiszen tavaly 200
battai iskolás látogatott el hozzájuk, hogy az iskolai – sokszor unalmas
– technikaórát egy izgalmasabbal, és a népi kézműves hagyományokat megismertetővel
váltsák fel. Jól érezték magukat. Idén is jönnek, és nemcsak helyből,
hanem a jövő héten a fővárosból látogat el hozzájuk egy osztály. Vigyék
csak hírüket a város határán kívül is, hiszen ez olyan kezdeményezés,
amit másutt is érdemes lenne követni. Mert micsoda jó ötlet az, amikor
az alkotóműhely szeptemberi szombatját a szőlő köré szervezték, amelynek
fővédnöke Rókusfalvi Pál volt, és ahol olyan neves borászok borait
lehetett megkóstolni, mint Tiffán Endre vagy Szepsy István.
A decemberi “Karácsonyi angyalok” című alkotónapi szombatra borárverést
terveznek. Neves borokkal, sok részvevővel.(Úgyis nehéz kitalálni évről
évre a karácsonyi ajándékot, hátha ez is segít.) Az alkotóműhelyt és az
alapítványt az önkormányzat is támogatja. Ebben az évben 100 ezer forintot
kapott az alapítvány a polgármesteri keretből, a pénzből az alapítvány
szórólapja készült el. Az önkormányzati testület pedig kilencmilliót a
szavazott meg a nappali intézményműködésére. Persze pályáznak is, hiszen
drága a vessző, a fonal meg sok megvalósításra váró tervük is van, amikhez
pénz kell. 2005-ben három pályázaton indultak, mindháromban nyertek.

Az is (a kimondatlan)
integrációhoz tartozik, hogy díjat alapítottak. Az Aranyszív elnevezésű
díjat azok kaphatják, akik sokat tesznek a hátrányban lévő, segítségre
szoruló emberekért. Először úgy gondolták, hogy csak a helyi önkéntes
segítőknek szóló elismerés és köszönet lesz az Aranyszív, azután úgy gondolták,
érdemes tágítani a kört. 2004-ben Göncz Árpádné Zsuzsa néni kapta
az Aranyszívet, ebben az évben pedig a Romániában élő és dolgozó, magyar
gyerekotthonokat alapító és fenntartó ferences szerzetes, Böjte Csaba
lett a jutalmazott. Böjte Csaba nem tudott eljönni a díjátadóra, helyette
egyik munkatársa, Pál Mária, a szovátai otthon vezetője vette át
az Aranyszívet. Szováta testvérvárosa Százhalombattának. A Sérültekért
Alapítvány munkatársai most azon törik a fejüket, hogyan segíthetnének
az ottani gyerekeknek. Az már biztos, hogy jövőre meglátogatják őket,
a tanévnyitóra meg iskolaszereket gyűjtenek nekik. A közös kirándulások
amúgy is hozzátartoznak az idejárók életéhez. Voltak már együtt Ópusztaszeren,
Krakkóban, Szentendrén. (Cseh Éva nagy bánata, hogy neki nincs ideje részt
venni a kirándulásokon. Főfoglalkozása mellett végzi az alapítványi munkát.)

Az eddigiekből még
azt hihetik az olvasók, hogy itt csak ünnepből áll az év. Tévedés. Csak
itt a hétköznapok is mások, hiszen a sérülteket nem hajtja a teljesítménykényszer.
Csupa olyan dologgal foglalkozhatnak, amiben örömüket lelik. Nyolcan szőnyegszövést
tanulnak, három év tanulás után szakmunkásvizsgát tehetnek. Ők a József
Nádor Szakképző Intézet kihelyezett tagozatának tanulói. A másik nyolc
ember, a kerti munkától kezdve a kosárfonásig (van, akinek ebből is van
szakmunkásvizsgája) sok mindennel foglalkozik. Mondjuk, gyékényt sző (lábtörlőnek),
kosarat fon, kerti munkát végez (erről is van bizonyítványa két embernek).
És mindenki részt vesz a különböző fejlesztő foglalkozásokon, amikor a
szellemüket fejlesztik. Van mozgás- és beszédfejlesztés, drámapedagógiai
foglalkozás, hogy csak néhányat soroljak fel a különböző foglalkozások
közül. “A drámapedagógiát nagyon szeretik – mondja Cseh Éva. – Amikor
a saját életükről készített jelenetet előadták az egyik ünnepségünkön,
a közönségnek is nagyon tetszett.” “Nektek is kellene saját színkör, olyan,
mint a Baltazár Színháznak” – mondom. Már gondoltunk rá”- válaszolja Éva,
s lehet, hogy néhány év múlva már az ő előadásukra hoz meghívót a postás.

A fejlesztő foglalkozásokat
Marika, Oláh Mihályné, az intézmény vezetője tartja. Élvezhetné
a nyugdíjas éveket, de pedagógusi múltja miatt nem tud elszakadni a területtől,
s talán azért sem, amit így fogalmazott meg: “Hiányozna a sok öröm, az
a sok szeretet, amit itt kapok.” A többi munkatárs is így lehet ezzel.
Angyalné Czeczon Zsuzsa a gyes ideje alatt dolgozott itt néhány
órában. Az óvónőséget cserélte fel az itteni munkával a gyes lejárta után.
Ő Marika helyettese és az alkotóműhelyek vezetője. Körösi Tamásné
is óvónő volt, de pályát módosított: az intézmény gazdasági vezetője.
Sok jó történetet hallok tőlük az itt folyó életről, meg az önkéntes segítőkről.
A kemencét például Lakatos Gabriella restaurátor, a Matrica Múzeum
munkatársa építette, a kerthez szükséges trágyát a Tóth tanyától (és annak
lovaitól) kapták.
Míg körbejárjuk az épületet, és ide-oda benézünk, megismerkedem Koren
Zsolttal, aki közelgő születésnapja és amiatt izgatott, hogy: “Sír
a Margitka“. A szövést oktató Eperjesi Lászlónétól megtudom:
Margitka azért sír, mert hibázott a szőnyegszövésben. Nem győzik vigasztalni,
hogy van még ideje megtanulni, nem érdemes elkeseredni. Talán azért ilyen
szomorú, mert Brigitta jól sző, dicsérik is, hogy milyen ügyes.
De neki könnyű: ő már két éve tanulja a szövést. Amit megszőnek, -fonnak,
elkészítenek, azt eladják – ha van kinek. Bár mindig akadnak vevők, vásárokra
is járnak, jó lenne egy állandó átvevő. Szerintem abban az egy-két, kimondottan
a sérült emberek termékeit árusító boltban lenne helyük.
Azzal búcsúzom, hogy szombaton az alkotóműhelyre visszajövök. A bevezetőből
kiderült, hogy betartottam az ígéretemet, és nem bántam meg. Már a jó
hangulat, meg az öröm miatt is (hogy magam fontam, magam csomóztam) érdemes
volt. De ráadásként tanultam két jó receptet is. Itt ugyanis hagyomány,
hogy az alkotó szombatokon valami finomat is sütnek-főznek. A szeptemberi
szombaton bort a felnőtteknek, mustot a sérült fiataloknak meg a gyerekeknek,
kemencében sült lángost mindenkinek. Most fahéjas palacsintát és almakompótot
ettünk – azért ezeket, mert az őszhöz hozzátartozik a fahéj illata, zamata.
Mindegyik remek volt.

Aki pedig kedvet kapott a gátőrházi “Alkotó szombatokhoz” , az november
5-én a mesékkel ismerkedhet, december 3-án a mikulásvárással, december
17-én pedig a karácsonyi angyalkákkal.

Ferenczy Ágnes

Kreatív bolt a Tompa utcában Aki ismeri a fogyatékos
embereket, az tudja, hogy a munkában kitartóak és szorgalmasak. Teljesítménybérben
dolgozva ugyan nem tudnának megélni, de megfelelő segítőkkel, megtalálva
azt, amiben ügyesek és eredményesek, olyan árut tudnak létrehozni, amit
a többségi társadalom is szívesen lát saját otthonában.

Egy éve adtam hírt a Quipu Kft.-ről, abból az alkalomból,
hogy boltot nyitottak a fővárosban. A IX. kerületi Tompa utcában lévő
parányi boltban, akkor még az olasz fogyatékos emberek termékei uralták
a polcokat. Mára ez megváltozott, és sok ismerős meg ismeretlen civil
szervezet áruját látom. Ők is keresik a civileket, meg már hírük ment,
és a civilek is kopogtatnak náluk. Az ország minden csücskéből van partnerük.

A bolt vezetőjével, Damu Zsuzsanna Annával a számítógépen nézzük
a BNV-n készült fényképeket. Sajnos, nem tudtam elmenni, hogy megnézzem:
idén még nagyobb sikerük volt, mint tavaly. A sikert ilyen esetben az
eladott áru mennyiségével mérik.
A BNV nyüzsgése után Zsuzsának csendesnek tűnik az üzlet, pedig ottlétem
alatt is voltak vevők. Előttük már hetek óta feltúrva a sétáló utca. Valamilyen
közművet fektetnek. Ez sem kedvez a forgalomnak, meg az sem, hogy sajnos,
sok árut nem tudnak kitenni. Pedig a szőnyegeket nagyon keresik a vásárlók,
és az nagyon a kedvükre van, hogy meg is rendelhetik, hogy mekkora legyen.
De terjeszkednek: Szentendre sétáló utcájának egyik boltjában már ott
van a Quipu áruja, és most Budafokon állapodtak meg egy újabb bolttal,
hogy forgalmazni fogja a sérült emberek által készített ajándéktárgyakat.
Van miből válogatni.

Mindig elámulok, hogy mennyi ötlet, mennyi lelemény van
a fogyatékos vagy a megváltozott emberek munkájában. A mézeskalácsot készítő
hölgy Vietnamban tanult technikával csipkézi a mézeskalácsformákat (messziről
tényleg vékony cérnából készült horgolásnak tűnik a rajtuk lévő a fehér
díszítés). Az idős bácsi névre szóló szalvétákat készít. Az ünnepi asztalon
valóban jól mutat a fehér vagy piros szalvétán aranyló név. Bármilyen
névre lehet kérni szalvétát. A tűzzománc képek, az apró kis tűzzománc-fülbevalók,
-nyakékek ára nem vágja földhöz az embert, de biztosan örömet szerez a
megajándékozottnak. Aztán itt vannak a kerámiák, a kesztyűbábok, a papírvirágok,
az olaszok festett üveg ajándéktárgyai – ha valakinek nincs határozott
elképzelése, hogy mit akar venni, akkor nehéz a választás.

Sajnáltam is, hogy a Millenárison rendezett 10. Civiliáda
olyan méltatlan körülményeket teremtett a részvevő civil szervezetnek.
A Quipunak például egy nagyobbacska hokedli méretű hely jutott. Mit lehet
ilyen parányi helyen bemutatni? Szinte semmit. Mások sem jártak sokkal
jobban. A millenárisi Fogadóban egymás hegyén-hátán állítottak ki a civil
szervezetek. Beszélgetni csak lelkiismeret-furdalással állt meg az ember,
mert forgalmi akadályt képezett. Pedig a kétnapos rendezvénynek ez lenne
az egyik célja. A civilek – és köztük a Quipu -, ennél többet érdemelnek.

Crea-Attiva kézműves termékek boltja 1094 Budapest, Tompa
utca 16.
Tel./fax: (1) 215 0952. Quipu Kft: 1095 Bp., Mester utca 11.
Tel./fax: (1) 215-0952.
Ügyvezető igazgató: Petrikovits Alleva Katalin.
www.quipu.hu.

F. Á.

A támogatás mértéke
Manapság a célvállalatok a minimálbér 2-300{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át kaphatják támogatásként.
2006-tól – bonyolult szabályok szerint – maximum 120{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ot, de jellemzően
csupán 60{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ot. De legyünk jóindulatúak, vegyük a legjobb esetet: ez is
csak a fele az eddigieknek.
Éljen! – Gondolom, így reagált a pénzügyminiszter, amikor megszámlálta
a 2007-től rajtunk megspórolható milliárdokat. (Épülhet belőle sok-sok
kilométer autópálya.)
Éljen! – Reagálhatnak az adófizetők, akik csak azt látják, hogy a gaz
célvállalati tulajdonosok zsebébe kevesebb állami pénz vándorol.
Csak az érintettek nem örülhetnek. Ők ugyanis munkahelyüket fogják elveszíteni.
(Az idén csak nyolcezret rúgtak ki a célvállalatoktól, jövőre – megjósolom
– legalább kétszer ennyi család marad e csekélyke jövedelem nélkül).

A támogatás diszkriminációi, avagy kinek nem jár
A “versenysemlegesség” és az “egyenlő bánásmód” jegyében nem jár támogatás
annak, aki szolgáltatási munkát vége, vagy aki munkaerő kölcsönzés útján
talál munkát. Hogy miért nem? Aki diszkriminál, nem indokol.
A támogatás mértéke az egyes munkák alapján is változik. A szakképzettséget
nem igénylő tevékenység 60{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}, az alap- és középfokú tevékenység 80{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}, a
felsőfokú végzettséget igénylő tevékenység 120{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} támogatásra lehet jogosult.
Hogy miért másodrendű állampolgár, aki például egy egyszerű, ám igen
fáradtságos betanított munkát végez? Aki diszkriminál, nem indokol.
Támogatás nem igényelhető a költségvetési szerveknél, önkormányzatoknál
dolgozók után. (Eddig sem volt igényelhető). Hogy miért kevésbé támogatandó,
ha egy mozgássérültet a könyvtárban foglalkoztatnak, mint ha vasfűrészelésre
kényszerítik? Aki diszkriminál, nem indokol.

Bárki igényelheti – ha van mersze hozzá
Jó hír is lehetne, hogy amit régen akartunk, teljesült. Bármelyik kisvállalkozás
is igényelheti a támogatást. A dolog szépséghibája az, hogy a támogatáshoz
a munkáltatónak akkreditáltatnia kell magát. Az alap akkreditáció
– mely a legalacsonyabb dotáció igénybevételéhez szükséges – mindössze
kilenc melléklet és igazolás beszerzésével és az akkreditációs díj befizetésével
jár. A rehabilitációs munkáltatói minősítéshez 16 melléklet (és
díj) szükséges, a védett szervezeti minősítéshez 20 melléklet (és
díj) vezet. Józsi bácsi, a fűszeres, aki egy-két főt foglalkoztatna –
ha kapna melléjük egy kis pénzt -, bizonyára továbbra sem talpal el igazolásokért.

Józsi bácsi a 26 oldalon megjelentetett bonyolult szabályokat el sem olvassa.
Amiben reménykedhettünk – hogy ti. a célvállalatok padlóra küldésével
egyidejűleg máshol majd tömegesen képződnek munkahelyek – aligha teljesül.

Mi a cél? Ostoba a kormány?
Joggal kérdezhetik olvasóink, mi a cél? Vagy csak ilyen ostoba a kormány?
Nem, a kormány nem ostoba. Nagyon is okos. Egyrészt, megspórol évi 20-30
milliárdot. Nem kevés pénz, ha belegondolunk, hogy ez 10-15{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a annak,
amit az egész országnak meg kell spórolnia az adócsökkentések miatt. Másrészt
megszabadul egy súlyos problémától: attól ugyanis, hogy nőtt a fogyatékossággal
élők foglalkoztatása és ezzel együtt nőtt az erre fordítandó pénz. Mostantól
a foglalkoztatás csökken, a gond csökken, ráadásul, aki akkreditációra
szánja el magát, egy csinos kis összeget befizet a kasszába akkreditációs
díjként, amiből jól fizető szakértői munkával lehet ellátni a munkaügyi
szervezet nem túlságosan leterhelt alkalmazottait.
A cél persze ennél magasztosabb: hiszen az egész kormányrendelet-köteg
arról szól, hogy támogatjuk a fogyatékossággal élőket. Nem tudom,
ki hiszi ezt el. Csak reménykedem abban, hogy például Göncz Kinga
miniszter asszony és Csizmár Gábor miniszter úr azt gondolja, jó
és előremutató rendeleteket alkottak. Szeretném hinni, hogy csak nem értenek
hozzá, nem pedig tudatosan rosszindulatúak vagy éppen ennyire ostobák.
Hinni akarom, hogy sem jobboldali, sem baloldali kormány nem lehet olyan
erkölcstelen, hogy a gyengék eltaposásával kíván feljebb mászni a fejlődés
lépcsőfokain.
Én azt gondolom, semmi más nem történt, mint annyi más területen. A dolgok
mélyebb ismerete nélkül, a valóság mérlegelésének mellőzésével, a következmények
felmérése nélkül cselekedtek.

Van kiút?
Könnyű poén lenne, ha azt mondanám: persze hogy van, jövőre választunk
egy új kormányt, amelyik eltörli ezt a rendeletet. De – őszintén szólva
– nemigen bízom ebben. Ha egy kormány úgy érzi, büntetlenül megléphet
ilyen lépéseket, feltehetően a következő kormány csak örül a spórolásnak
és a következményekért az előzőt okolva, nem sokat tesz. Hogy miért? Mert
az előző is megtehette.
Igen, ez a baj. Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy az a miniszter, akinek
tevékenysége nyomán fogyatékossággal élő emberek munkahelyeinek tízezrei
szűnnek meg, azonnal megbukjon. Nem vagyunk elég erőszakosak ahhoz, hogy
kimondjuk: 12 000 embert foglalkoztatunk az állami munkaügyi szervezeteknél,
hogyan képzelik, hogy további akkreditációs díjakat szedhetnek? Miért
kapják a fizetésüket? Nem vagyunk elég határozottak abban, hogy megköveteljük:
olyan rendeleteket hozzanak, amelyek nekünk is megfelelő eredményeket
hoznak.

Nem bízom a kormányváltásban. Még nem érkeztünk el a társadalmi fejlődésnek
arra a pontjára, amikor a politikusoknak be kell látniuk: csakis az emberekért
és nem az emberek ellen cselekedhetnek. Vitatkozhatunk persze arról, hogy
e rendelet milyen előremutató gondolatokat is tartalmaz, hogy EU-kompatibilis,
hogy súlyos diszkriminációi mellett, versenysemlegesebb a korábbinál –
de mi értelme van?
Mi értelme van, ha a demokrácia csak odáig terjed, hogy szabadon leírhatom:
Göncz Kingánál és Csizmár Gábornál többet az utóbbi évtizedben senki sem
ártott a mozgáskorlátozottaknak. Ettől a munka nélkül maradottak asztalán
nem lesz több kenyér.
A vállalkozók meg jól ellesznek – nélkülünk – ez után is.

Dr. Derera Mihály

A cikk a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége honlapján
jelent meg szeptember 9-én: www.meoszinfo.hu.

A Gerbeaud idén is kitelepült a Vörösmarty térre, és
ahogy elsietek a fagylaltospultja mellett, látom: itt egy gombóc ára 220
forint. Sok. Nemrég voltam Jászberényben, ott 50-ért adták, és volt olyan
finom, mint ez. Túl demagógnak tartanának, ha leírnám, mi mindenre gondoltam,
látva ezt az árat. És nem csak azért, mert az Ifjúsági Családügyi, Szociális
és Esélyegyenlőségi Minisztérium sajtótájékoztatójára siettem.

Jó kis hely a Dorottya utca 2., ahol a tájékoztatót tartják.
Újságíróknak ideális, mert a központban van, a kis földalatti majdnem
házhoz visz, ráadásul teljesen akadálymentes, ami egy esélyegyenlőséget
hirdető minisztériumnál nem éppen utolsó szempont. Nem tudom, kinek jutott
eszébe, hogy érdemes lenne itt a sajtótájékoztatók mellett kiállításokat
is rendezni, de jó ötlet volt. Fogyatékkal élő művészek és a roma művészek
alkotásait kapnak itt nyilvánosságot. Július végén például, Szentandrássy
István roma festő kiállítására invitálta az érdeklődőket az esélyegyenlőségi
minisztérium. Alig fért a sok ember a terembe, annyian voltak kíváncsiak
Szentire (ahogyan az ismerősei, barátai emlegették őt a hivatalos megnyitó
beszédekben).

Nem juthatott el mindenki a kiállításra, hiszen augusztus
közepén bezárt, de aki a Magyar Nemzeti Galériában jár, az Szentandrássy
néhány képét is láthatja. Akinek pedig internete van, annak figyelmébe
ajánlom a www.szentadrassy.galleus.com
oldalt.

*

A gyermekétkeztetésről tartott sajtótájékoztatót is a
Dorottya utca 2-ben tartotta a minisztérium. Amiről szó volt, annak semmi
köze nem volt a művészethez. Bár áttételesen igen: a művészet a lélek
tápláléka, a testé pedig a kenyér, a napi legalább egyszeri meleg étel.
Sem ez, sem az nem jut mindenkinek. Az ingyenes gyermekétkeztetés a hazai
szegénység fokmérője. Sajnos, ahogy nő a szegény felnőttek száma, úgy
nő az éhező gyerekek száma is. Körülbelül egymillió gyerek veszi igénybe
a gyermekétkeztetést bölcsődéstől a középiskolással bezárólag. Ebből mintegy
150 ezer gyermek ingyen ehet a közoktatási intézményekben, a bölcsődések
közül pedig ötezren. Mindez 22 milliárdjába kerül a költségvetésnek, ami
a következőképpen oszlik meg:

– 20 ezer forinttal járul hozzá minden étkező gyerek költségeihez
(óvodában, iskolában, kollégiumban)
– a fogyatékos vagy tartósan beteg, illetve a három vagy több gyermekes
családban élő tanulók étkezési díjának 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át az állam fizeti
– ingyenesen étkezhetnek a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő
családok bölcsődébe és/vagy óvodába járó gyerekei.

Ezek az intézkedések 2002-től fokozatosan születtek. Most,
egy újabb intézkedéseként a kormány arról döntött, hogy átcsoportosít
1,8 milliárd forintot a “Helyi önkormányzatok támogatásai” elnevezésű
fejezetbe, hogy csökkentse a szegénység okozta terheket (1031/2005. /IV.
4./). Ebből az összegből 300 millió a rászoruló gyerekek nyári étkeztetésére
megy, a fennmaradó 1,5 milliárd forint pedig az étkezési díjak egyedi
mérséklésére vagy teljes elengedésére fordítható – az önkormányzat belátása
szerint – a nappali oktatásban részt vevő alsó tagozatos tanulóknál (1-4.
osztály). Ez utóbbi intézkedés az ősszel kezdődött tanévtől érvényes.

A nyári étkeztetés már javában zajlott az erről szóló
sajtótájékoztató idején, s mint Göncz Kinga miniszter mondta: pozitív
visszajelzéseket kaptak az önkormányzatoktól, sőt még a családoktól is.
Az erre kiírt pályázaton 1437 települési önkormányzat nyert, és a gyermekenkénti
napi 300 forint támogatásból 69 845 gyerek étkezését lehet biztosítani
minimum 10, maximum 34 napra július 15. és augusztus 31. között. (Szomorú,
de országosan kétszer ennyire lett volna igény, de pénz csak ennyi volt.)
A nyári étkeztetéseknél semmiféle megkötés nem volt. Az önkormányzatokra
bízták, hogy kiknek adják ezt a lehetőséget. Ez valami újfajta rugalmas
gondolkodásról tanúskodik, felismerve azt, hogy vannak olyanok, akik ugyan
papíron szegények, mert a kimutatható jövedelmük kicsi, mégis jólétben
élnek.

Az persze az önkormányzatoktól függ, hogy mennyire mernek
konfrontálódni a választóikkal. Ősztől ugyanis az önkormányzatok és az
iskolák közösen dönthetnek arról, hogy azok is kapjanak támogatást, vagy
akár ingyenes étkezést, akiknek nem jár a rendszeres gyermekvédelmi támogatás,
mégis nagy szegénységben élnek, mert jövedelmük csak pár száz forinttal
lépi túl az ehhez szükséges határt. Pénzt persze nem kapnak többet, csak
saját hatáskörükben, a helyi viszonyok ismeretében mérlegelhetnek (ha
mernek), hogy ne a papíroknak higgyenek, hanem a szemüknek: ki szorul
rá valóban a támogatásra.

Mire megtanulnák (és a helyi közösség is elfogadná) ezt
az új szisztémát, a tervek szerint ismét változik a rendszer. A Népszabadság
értesülése szerint a jövő tanévtől a költségvetési törvény tervezetében
szerepel: módosulnak az ingyenes tankönyv és a kedvezményes étkezés szabályai.
A következő tanévtől az önkormányzatok minden tankönyvtámogatásra jogosult
gyerek után 10 ezer, az étkezéshez pedig minden rászoruló gyerek után
50 ezer forintot kapnának.

F. Á.

Találkozóra mentem a Parlament épületébe. A “Szegénységben
élők első találkozójára”. Az a 17 civil szervezet, amelyik 2004 áprilisában
létrehozta a Magyar Szegénységellenes Hálózatot a Szociális Szakmai Szövetség kezdeményezésére (elnöke Ferge Zsuzsa szociológus). Azóta már 73 szervezet csatlakozott hozzájuk. Kontinensünk szegényeinek nemzetközi fóruma az Európai Szegényellenes Hálózat (EAPN), amelynek tagja lett a magyar hálózat is.

Első nagy megmozdulásuk ez az október 14-i konferencia volt, ahol a különböző protokolláris köszöntők után, Gyurcsány Ferenc tartott előadást, őt követte Kósáné Kovács Magda, EU parlamenti képviselő. A miniszterelnök ígért: ígérte, hogy lesz stratégiája és programja a kormánynak a szegénység ellen. Elsőként a gyerekszegénység ellen. Utalt arra: tudja mi a szegénység, hiszen “kifejezett szegénységben élt ő is,
de neki sikerült a hegyet megmásznia”. De mostanában egyre kevesebb az ilyen történet, tehát segíteni kell, mert ha nem segítünk, “zárványként ott maradnak az emberek, ahol voltak.” “Lakás, tanulás, munka” – vonta
meg a szegénység elleni küzdelem három legfontosabb elemét, s mint mondta,
Ferge Zsuzsa elvállalta, hogy segíti a kormány szegénységellenes
programjának kimunkálását. A stratégián, a programon kívül befogadó közösség
is kell, hogy az emberek (a szegények is) érezzék “magyarnak lenni jó”,
van értelme a mának és a holnapnak.

Szegény az, akinek nincs jövőképe” ez Pletser Ágnes
meghatározása, aki a hivatalos beszédek utáni panelbeszélgetés egyik résztvevője
volt, és akinek érdekes foglalkozása van: “tapasztalati szegény”, és ebben
a minőségében segíti a törvényhozókat az egyik minisztériumban, hogy meghallják
a rejtőzködő szegények hangját. Mert más tudni a szegénységről, és más
azt megélni. Ez az állás már a Brüsszelben megtartott Szegénységben Élők
Negyedik Európai Találkozójának hozadéka. A három gyereket egyedül nevelő
anya, állása ellenére is szegény maradt, de nem annyira szegény, hogy
járjon neki a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, amit megszüntetnek.
Ez csak azért került szóba, mert a hallgatóság, azaz civil szervezetek
sorai közül egy hétgyermekes édesanya hibát talált az új az új családtámogatási
rendszerben. Szerinte az állam az egyik kezével ad, a másikkal visszavesz.
Adta a megemelt családi pótlékot, visszavette a rendszeres gyerekvédelmi
támogatást. (Talán ilyen véleményekre gondolt Gyurcsány Ferenc, amikor
beszédében azt mondta: olyan rendelkezés nincs, ami mindenkinek jó.)

A parlamenti folyosón felszolgált ebéd után munkacsoportokra
oszlottak a résztvevők, hogy megvitassák a hazai szegénység néhány sarkalatos
pontját. Volt szó a lakhatásról, hajléktalanságról; a foglalkoztatásról
és a munkanélküliségről; a gyermekszegénységről; a családok szegénységéről;
a fogyatékossággal élőkről (ebben a szekcióban Pordán Ákos és Nász
Margit vezette a beszélgetést) és a kistelepülésekről. Az egész napot
átfogó rendezvény tapasztalatait Ferge Zsuzsa (Magyar Szegénységellenes
Hálózat) összegezte.

*

Engedtessék meg a tudósítónak, hogy egy dolog miatt protestáljon:
mi az, hogy szegénységben élő? Amikor gondosan vigyázunk, sőt, már kisszótár
is készült az egyik minisztériumban, hogy megfelelően fordítsuk és használjuk
az uniós angol kifejezéseket, akkor talán a magyarra is figyelni kell(ene).
Mert más dolog az, ha valaki azt mondja: “Nagy szegénységben élek”, és
megint más, ha valaki azt: “Szegénységben élő vagyok”. A köznyelvi megfogalmazás
szerint: Szegény vagyok. Így mondva is elég nagy baj az annak, aki szegénységben
él.

F. Á.

Az Esély című társadalom- és szociálpolitikai folyóirat
IV. számában Ferge Zsuzsa 2005. április 21-én elhangzott akadémiai székfoglalóját
közli. Címe: Ellenálló egyenlőtlenségek, alcíme: A mai egyenlőtlenségek
természetrajzához. Lehangoló, felrázó, izgalmas, vérlázító, alaposan dokumentált
(a jelzőket még sorolhatnám) olvasmány. A szerző évtizedek óta foglalkozik
ezzel a témával.

Mi szól az egyenlőtlenségek csökkentése mellett?
– kérdi, majd így folytatja: “A magyar társadalom legégetőbb problémájának
az egyenlőtlenségek minden területet átfogó, parttalan, messze nem eléggé
felismert, és eddig nem kezelt növekedését látom.” Pedig inkább csökkenteni
kellene, hiszen: “A fizikai és társadalmi életesélyek egyenlőtlensége
arról szól, hogy van-e egyenlő jogunk az élethez és a szabadsághoz.” Ferge
Zsuzsa morális, gazdasági, politikai szempontok alapján vizsgálja a kérdést,
majd bemutatja, mi történik hazánkban az egyenlőtlenségekkel az élet különböző
területein: tudás – oktatás; munka – létfenntartás; jövedelmek – a fent
és a lent; vagyon; egészség stb.)
“…az egyenlőtlenségek növekedése világtendencia, amelynek elvben ellen
lehet állni, de az ellenállásra nagyon kevés ország bizonyult képesnek.
Magyarországon a szokásosnál is kisebbnek mutatkozott ez az ellenállás.”
Hogy ez ellen kinek kellene tenni? A civileknek, az államnak? Megnyugtató
válasz nincs. “Ha a civil társadalom gyenge, az állam pedig alkalmatlan
a piac bármilyen korlátozására, akkor nem tehetünk mást, mint hogy szabad
folyást adjunk a már kibontakozó erőknek, és elfogadjuk a kimenetet.”

És hiába van gazdasági növekedés, hiába nőnek statisztikailag
a bérek: “Valamennyi egyenlőtlenségnél egy közös sajátosság figyelhető
meg: az átlagos helyzet javul, minden növekedőben van, de a növekedés
hozadéka nem “csurog le” a társadalom aljáig, nem áramlik szét a társadalom
egészében.”
A sok, megszívlelendő gondolatot és adatot tartalmazó tanulmány egyik
(vég)következtetése: “Az egyenlőtlenségek hatása már most is káros vagy
épp katasztrofális. Az egyes részterületek kicsit közelebbi elemzése alapján
állítható, hogy a mai elrendeződések az egyenlőtlenségek további kiéleződéséhez
készítik elő a talajt.”

A székfoglalót záró Gyakorlati következtetések
címet viselő fejezetben az állam szerepéről is szó esik. Az államéról,
amely önmagában, a polgárok nélkül semmit nem tehet. Mert a felelősség
közös abban, hogy ne növekedjenek a társadalmi egyenlőtlenségek, amelyeket
Ferge Zsuzsa a “társadalmi fejlődés legégetőbb problémájának” tart. “Közös
felelősség, ezen belül a politikai és gazdasági vezető réteg elődleges
felelőssége, hogy az utolsó utáni órában elkezdődjön valamilyen hatékony
társadalmi cselekvés.” Ferge szerint át kellene gondolni újra az állami
újraelosztás csökkentését, amire nálunk számtalan törekvés van.

Végső következtése, amely egyben írásának befejezése is:
“nem a magyar társadalom felbomlásával fenyegetek. Csak azzal, hogy ha
továbbra sem veszi komolyan a politika, és vesszük komolyan mindannyian
az egyenlőtlenségek tarthatatlanságát, akkor a társadalom többségének
rossz lesz ebbe a társadalomba beleszületni, élni, megöregedni. A magyar
társadalom élhetősége a tét.”

Hajdan azt tanultuk, hogy a tudás hatalom. És tényleg.
Manapság nemcsak hatalom, hanem tőke is, amit illik és kell karban tartani.
Lakatos Gyula könyve: Az emberi tőke – Az önismeret gazdaságtana erről
a pénzben is kifejezhető tőkéről szól a Balassi Kiadó által megjelentetett
könyvet elsősorban közgazdászoknak és politikusoknak kellene forgatni.

A szerző abból az alapvetésből indul ki, hogy a tudás
is tőke, méghozzá hatalmas tőke, amivel nem bánunk jól, nem kezeljük értékén.
A humántőke bennünk, emberekben testesül meg. Bennünk, akikbe befektet
a családunk, és befektet az állam is, ám ezt a humántőkét karban is kell
tartani, hiszen amortizálódik. Márpedig a humántőke vonatkozásában csak
költségekkel számolnak (oktatás; egészségügy), megtérülési stratégiára
nem gondolnak. Pedig a humántőke megtérül, ezért is gondolja úgy Lakatos
Gyula, hogy “egy sok tekintetben új, más társadalomtudományi stratégia
megteremtését” kívánja az új gazdasági világrend.

Tudásalapú társadalmunkban nagy hangsúly (és sok számítás)
esik ennek a tőkének a költségvonzataira és fontosságára.

A humántőke karban tartásának egyik nélkülözhetetlen eleme
az egészségügy, még pontosabban annak helyzete. A szerző ezt írja: “Az
emberi tőkebefektetések súlyos gazdasági és társadalmi terheinek vizsgálata
vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy az egészséggondozás, az aktív népesség
egészségi állapotának megőrzése a befektetett emberi tőkevagyon védelmét
is jelenti.” Ez egybecseng azokkal az orvosilag megalapozott vélekedésekkel,
hogy a korszerű diagnosztizáló (és egyéb) műszerek hiánya hosszú távon
sokkal többe kerül az államnak. És igaz ez a gyógyszerek vonatkozásában
is, például a kevésbé korszerű gyógyszernél több a mellékhatás, ami majd
később szintén orvosi beavatkozást igényel stb. (Amikor ilyen mondatokat
olvasok, eszembe jutnak az autisták, akiknek csak a lelkét akarják gyógyítani,
és a testi egészség gyógyítására szakosodott hazai orvosok csöppet sem
hajlandók velük foglalkozni. Pedig lehet, hogy diétával sokan szocializálhatók
lennének, és idővel hasznos, önfenntartó munkát is végezhetnének. Így
viszont csak eltartottak lehetnek.)

Lakatos Gyula könyvét a téma iránt érdeklődőkön kívül
a döntési helyzetben lévőknek ajánlom (lásd: 21 lépés az egészségügyért;
Népegészségügyi program). Mert nem véletlen, hogy az egészségüggyel foglalkozó
fejezet címe: “A humántőkevagyon veszteségei: népbetegségek és halálozás”,
s az sem véletlen, hogy ezen belül külön foglalkozik az öngyilkossággal,
a depresszióval, a közúti balesetekkel, hangsúlyosan a gyerekbalesetekkel,
és mindezek pénzben kifejezhető gazdasági költségeivel.

Csak egyet tudunk érteni e fejezet egyik záró megállapításával:
“Az egészség a fizikai, lelki és a szociális jólét állapota. … humántőkevagyonunk
megőrzése, növelése érdekében az oktatásnak és az egészségügynek minden
mással szemben elsőbbséget kell kapnia.”

– czy –

Tunyogi Erzsébet példakép lett. Itt volt az ideje.
Csupa olyan tulajdonsággal (is) rendelkezik, amire egy gyereknek, ifjúnak,
felnőttnek szüksége van. Kitartó, nem tekintélytisztelő, türelmes, empatikus
és munkabíró. Biztos van még több is, de a neve és a példakép hallatán
ez jutott eszembe. A központi idegrendszeri sérüléssel vagy genetikai
károsodással született gyerekek fejlesztésére kidolgozott játékterápiája
sok család életét tette könnyebbé. Elgondolását a hajdani, e területen
dolgozó tekintélyek ellenében kellett megvalósítania. Gyógyító játszóházába
0-8 éves korig lehet jelentkezni, és korai fejlesztő játékterápiája még
a halmozottan sérült gyerekeknél is eredményre vezet. Náluk a szülőt partnernek
tekintik, úgy gondolják, hogy amit itt elkezdtek, azt a szülő otthon folytatja.

Bizonyára sokan javasolták a Példakép Alapítványnak Tunyogi
Erzsébetet, hogy az évente három embernek odaítélt Példakép díj egyikét
a kuratórium neki ítélje. Gratulálunk!

Kovács Marit és csapatát az ég is kedveli. Bár borongós
időben indulunk Székesfehérvárra, de mire oda érünk, már süt is a nap.
Ünnepelni jöttünk. Azt, hogy tízéves az Alba Regia Civitan Klub.

Az irányt illetően rábízom magam Rubovszky Lászlóra,
az ÉTA ügyvezető igazgatójára, aki jó helyen hajt le az M1-ről. Pákozd
felé megyünk, amelynek határában Kovács Mari egyik dédelgetett
“gyermeke”, a lovas terápia van. Itt nemcsak szép lovak vannak, hanem
jó levegő, és tér az egybegyűlt sokaságnak, no meg kellemes illatok: fő
az ünnepi gulyásleves, és gyönyörű kolbászok pirulnak a szabadtéri grillsütőn.
Ráadásként Csizmadia Lászlót, az ÉTA vezetőjét is itt találjuk.

Persze az ebéd még odébb van. Először meghallgatjuk az
ünnepi köszöntőket, amelyekben mindenki Kovács Istvánnét, Marit méltatja,
kezdve Pákozd polgármesterével, folytatva Rapai Nándorral, a Magyarországi
Civitan Help Clubok Szövetségének elnökével, aki bekeretezett emléklapot
ad át a kissé ideges Marinak. Az idegesség érthető: bár ő az ünnepelt,
a műsort, az ünnepség helybéli lebonyolítását ő és munkatársai szervezik.
Itt van, és rövid beszédet mond az egyesült államokbeli W. John Rynearson
a Nemzetközi Civitan (Civitan International) alelnöke; Norvégiából Ragner
Strom, a Civitan európai koordinátora köszönti az ünnepeltet és az
egybegyűlteket.

A díszvendég Relle Ferenc pedig Amerikából repült
ide, hogy emlékezzen arra tíz év előtti napra, amikor valahol az Egyesült
Államokban először beszélt Kovács Marinak a Civitanról, aki azt mondta:
ilyen segítő szervezet itthon is kell. Aki pedig ismeri őt, az tudja:
nem beszél a levegőbe. Nem azt mondja: fogjátok, és… hanem ő az első,
aki munkához lát. Mari az általa alapított Bója SE. úszóival járt az értelmi
fogyatékosoknak rendezett Speciális Olimpián. “Mari ekkor ismerkedett
meg egy nemzetközi szervezettel a Civitan Internationallal. 1995 decemberében
a nemzetközi szervezet 3411-ik tagjaként megalakult a magyar Alba Regia
Civitan Club.” – áll egy régebbi ÉTA-Hírlevélben.

Visszatérve a jelenbe, és az ünnepelthez: mellette nem
lehet lazsálni, mert energiája magával ragadja az embert. Az, hogy munkát
ad a fogyatékos embereknek a Civitánban, az, hogy a Bója SE-ben úszás
és úszásoktatás van, az hogy Pákozdon a Kapaszkodó Alapítványnál lovas
terápia van, az mind az ő nevéhez fűződik. Ha most olvasná, amit írok,
körülbelül ezt mondaná: “A munkatársaim nélkül semmire nem mennék. Fantasztikus
csapatunk van, és fantasztikus az a segítő készség is, amivel Székesfehérvár
polgármestere és önkormányzata támogat minket.”

Ez utóbbiak támogatásnak köszönhető (sok egyében kívül),
hogy Fehérvár egyik lakótelepén kicsi boltot nyithattak, ahol a fogyatékos
és megváltozott munkaképességű emberek által készített plüssállatokat,
gyönyörű ágytakarókat, díszpárnákat és más használati tárgyakat árulnak.
Mari fájlalta is nagyon, hogy nem tudott eljönni az ünnepségre Warvasovszky
Tihamér, Székesfehérvár polgármestere. A meghívók kiküldése nem az
ő feladata volt, és későn kapta meg a polgármester úr, más programja volt
erre a napra. Mégis bántja őt a dolog, nem győzzük vigasztalni, és nyugtatni:
minden rendben folyik, remek volt a zongorista (sajnos, a vak fiatalember
nevét nem sikerült megtudnom), kedvesek és majdnem hiba nélkül mondták
fiatalok a másképpen repülő sirály történetét, élveztük Harmat Dávid
gitározását és cigánydalait, pedig egy szót sem értettünk a szövegből,
és mindkét zenész műsora alatt legtöbbünknek járt a lába a zene ritmusára.
Jó volt látni a kicsiket is, akik ügyességi gyakorlatokat mutattak be
lóháton. A fénypont persze a nyolcas lovas fogat volt. Repültek a paripák,
és nagy taps kísérte Marit, amikor munkatársai kedves unszolására, láthatóan
kissé félve, felkapaszkodott a bakra. Még a gyeplőt is a kezébe nyomták!
Mit mondjak: A Civitant, a Bóját, a Kapaszkodót jobban navigálja. Persze
a taps nem maradt el, mint ahogy a szeretetteli, kedveskedő bekiabálások
sem.

A pontra az i-t az a nagy csokor virág tette föl, amit
Mari a gulyáságyút kavargató szakácstól kapott. Már hiányoltam is, mindjárt
az emléklap átadásánál, az ünnep virággal teljes. Ez után az ünnepeltnek
más dolga nem akadt, mint jó étvágyat kívánni mindenkinek, és kissé távolabbról
figyelni a jókedvű és éhes sereget.

Ferenczy Ágnes

Jó filmet láttunk a Nemzeti Filmszínházban,
az Urániában. Őszintén ajánlom mindenkinek, különösen azoknak, akik valami
miatt idegenkedve vagy szánakozva tekintenek a fogyatékos emberekre. Ha
kellően nyitottak, a film után más szemmel nézik majd a nekik már nem
teljesen idegen világot.

A film szerkesztője Gáspár Judit,
rendezője Szekeres Csaba. A házaspár a Duna Televízió alkotógárdájához
tartozik. A fogyatékosok világához a Felelet az életnek című, a fogyatékos
emberek életét bemutató magazinműsor kapcsolja őket.) Dokumentumfilmeket
is készítenek. Idén a legjobb televíziós dokumentumfilmnek Szekeres Csaba
Anya és leánya c. alkotását tartották a román és magyar zsűri tagok
a II. Film.dok – Magyar-román Dokumentumfilm-fesztiválon.

Az augusztus elején bemutatott Álomturné
játékfilm. A Nemadomfel! együttes képzeletbeli vagy valóságos turnéjáról
szól. A zenekari tagok a Down Alapítvány budapesti lakóotthonában élnek.
A humorral bőven átszőtt történetben az együttes magalakulását, fellépéseiket
(utcazenélés) és végül a tengerparti turnéját láthatjuk. Szerencséje volt
Szekeres Csabának: főleg Doki személyében, de a többiekben is,
remek színészekre lelt. Doki megszólalásaikor rendre nevetés futott végig
a nézőtéren. Mondataiban sokszor felismerhettük saját üres szövegpaneljainkat.
Lázár Krisztinában (szintén otthonlakó) pedig remek énekesre talált
az együttes. Zakál Zoli hangja már nem olyan acélos, néha hamis
is, de az ő álma volt, hogy Révész Sándorral (Piramis együttes)
közösen énekelhessen. Ez az álom is teljesült: az A38-as hajón Zoli és
Révész együtt fújták. (Lehet, hogy csak nekem tűnt fel, hogy mindketten
hamisan?) A közös fellépésből született a Nemadomfel! videoklipje is.

A filmbemutató után, a Dely Géza vezette
együttes élő zenével szórakoztatta a nézőket. Jót tett a zenekarnak, hogy
profi zenészekkel egészült ki, és most nagyobb gondot fordítottak a tiszta
énekhangra. Ez még a zenekar első időszakára nem volt elmondható, és erről
a Nyugati aluljáró járókelői is meggyőződhettek. És nem vagyok biztos,
hogy azt a hatást váltották ki, amit pedig szerettek volna elérni. Most
a megérdemelt siker nem maradt el. A film szereplői, a zenekar
tagjai, pontosan úgy hajlongtak és köszönték meg a megérdemelt
vastapsot, mint a profik.

F. Á.

Common Voice – Közös hang
A Kézenfogva Alapítvány szeptember 15-17 között, “Common Voice
– Közös hang” címmel rendezett workshopot. Észtország, Litvánia, Románia,
Szlovénia, Szlovákia és Csehország civil szervezetei jöttek el, hogy a
magyar szervezetekkel együtt megtalálják a közös hangot, és megegyezzenek
a Kelet-közép-európai országokban dolgozó, a fogyatékos embereknek szolgáltatást
nyújtó szervezetek közös érdekképviseleti alapelveiben. Munkájukat belga,
holland, osztrák és angol szakértők segítik. A kétnapos munka során két
dokumentumot fogadtak el a jelenlévők: az egyik az eredmények mellett
a jövővel kapcsolatos javaslatokat tartalmazza; a másik: az un. Akcióterv
konkrét lépéseket javasol a közös érdekképviselet, érdekérvényesítés leéréséért.

Levél Magyar Bálintnak és Göncz Kingának

Az Oktatási Minisztérium honlapján 2005. augusztus 24-én megjelent Törvényjavaslat
az oktatást érintő egyes törvények módosításáról című dokumentum szerint,
a jövőben kibővülnek a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek közoktatási
jogai. A tervezett módosításnak több pozitív vonatkozása van: elsőként
teszi lehetővé, hogy a képzési kötelezettnek minősített gyermekek iskolai
keretek között tanuljanak, és elsőként teszi lehetővé, hogy az iskolai
keretek között teljesített fejlesztő felkészítés óraszámai elérjék a 20
órát. Azonban a tervezet több ponton nem kívánja megszüntetni az érintett
gyermekeket sújtó hátrányos megkülönböztetést.

(1) A képzési kötelezettség kategóriája jogilag
diszkriminatív, pedagógiai szempontból felesleges, a tervezet mégsem szándékozik
törölni.
(2) A speciális fejlesztő oktatás keretében teljesített fejlesztő felkészítés
óraszámait a törvény minimálisan 20 órában kívánja rögzíteni. Az egyértelműen
pozitív lépés fonákja, hogy azok a gyermekek, akik képzési kötelezettségüket
családban vagy szociális intézményben teljesítik, továbbra is csak 3-5
óra oktatásban részesülhetnek.

Mindez mutatja, hogy noha az oktatási kormányzat
jóindulatú és fontos lépésre szánta el magát, nem ismerte fel annak emberi
jogokat érintő és alkotmányos jelentőségét. Úgy tűnik, a szaktárca szerint
továbbra sem egyértelmű, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek
oktatása közoktatási feladat, amelyet iskolában kell teljesíteni.

A fenti problémákra tizenegy civil szervezet
és szakmai intézmény közösen javasol megoldást. A dr. Magyar Bálintnak
és dr. Göncz Kingának írt levelek célja, hogy a közoktatási törvény novemberi
módosítása után minden gyermek megkapja a neki jogosan járó iskolai szolgáltatásokat.

A levelek aláírói: Dr. Balázs
Anna (Autizmus Alapítvány), Czeizel Barbara (Budapesti Korai Fejlesztő
Központ), Faragó Ferenc (Autisták Érdekvédelmi Egyesülete), Gyene Piroska
(Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete), dr.
Hegedűs Lajos (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége),
dr. Kálmán Zsófia (De juRe Alapítvány), Királyhidi Dorottya (Siket-vakok
Országos Szövetsége), dr. Mesterházi Zsuzsa (MTA Gyógypedagógiai Albizottsága),
Pordán Ákos (Kézenfogva Alapítvány), dr. Rubovszky László (Értelmi Sérülteket
Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége),
Szabó Ákosné (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar)

Mainstreaming Disability Policy projekt

A program célja: Az értelmi fogyatékossággal illetve pszichiátriai
betegséggel élő emberek érdekérvényesítési képességének növelése, képessé
tétele arra, hogy politikusokkal és döntéshozókkal kapcsolatba lépjenek
és rájuk nyomást gyakoroljanak. A politikai és döntéshozó struktúra átalakítása,
hogy az oktatás és a foglalkoztatás területén figyelembe vegyék az értelmi
fogyatékos és pszichiátriai beteg emberek szükségleteit. Széles körben
terjeszteni a jó ötleteket és koncepciókat az értelmi fogyatékos, illetve
pszichiátriai beteg emberek érdekérvényesítésének fejlesztéséről. A projektnek
négy fontos területe van: oktatás, foglalkoztatás, lakhatás, egészségügyi
ellátás. A projekt megvalósítása hosszadalmas folyamat, melynek során
pályázat útján kiválasztják a nemzeti szóvivőt is. A résztvevő országoknak
két-két nemzeti konferenciát kell szervezniük. A Kézenfogva és a Sotéria
Alapítvány (pszichiátriai betegek) közös szervezésében decemberben Budapesten
és Pécsett lesz konferencia. A program 2006-ban, Brüsszelben zárul. (A
program részletes ismertetését megtalálják a www.kezenfogva.hu
c. weboldalon)

Németh Zsuzsi, bár Down-szindrómával
született, nagyon sok mindenre képes. Az egyik speciális szakiskolában
számítógépes tanfolyamra is járt. Küldtem neki egy e-mailt, amiben arra
kértem, írjon arról az önérvényesítő ifjúsági csoportról, amelynek ő is
tagja. A csoportot az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi
Szövetsége és a Kézenfogva Alapítvány alapította. Zsuzsi az alábbi e-mailt
írta:

Azért jött létre az önérvényesítő ifjúsági
tagozat, mert ez nagyon jó, és megismerjük egymás véleményét és jogainkat,
hogy még többet hozzunk ki magunkból, hogy ismertek legyünk, hogy mások
is megismerjenek. Ezért vagyunk, hogy megtanuljunk önálló életet élni,
és önállóan tudjunk magunk fölött rendelkezni, tudjunk egymásnak segíteni
mindenben. Én még tovább szeretném fejleszteni a tudásomat azzal, hogy
sokat olvasok, hogy minél jobban tudjak beszélni, amikor a konferencián
felszólalok a társaim és a magam nevében. Az elnök Korsós Ildikó,
aki Kalocsán él, és már öt éve megválasztották. Vele vagyok állandó tag.

Munkába állok, de előtte továbbképzésre járok.
Kaptam lehetőséget, hogy az ÉFOÉSZ-ban munkát vállaljak. És ennek nagyon
örülök. Voltunk még Érden is, és még Miskolcra is megyünk, ott lesz a
legközelebbi konferencia. Pályázom a Göllesz Viktor-ösztöndíjra, és remélem,
hogy nekem is sikerül elnyernem, ami 10 000 Ft. havonta, egy évig. Nagy
értéke volna, mert fizetném az internetet, és nagyon örülnék neki. Most
ezen dolgozunk, de elég nehéz megírni.

Emelkedik a vérnyomásom, amikor azt mondják,
hogy miért nem mobil a magyar munkavállaló, azaz miért nem költözik el
például az ózdi szegény munkanélküli a Dunántúlra, ahol esetleg pont az
ő szakmájában van felvétel. Akik ilyeneket mondanak, nem tudják, hogy
1945 óta itt a III. jobbágyság kora van: a lakás röghöz köti az embereket.
Mert lakáshoz, házhoz jutni egy élet munkája kell. És hiába vannak az
utóbbi évek könnyített, állam által támogatott kedvezményei, az ilyen-olyan
lakástámogatási programok az igazán szegényeken nem segítenek.

Mert szegények mindig voltak és sajnos lesznek
is, és nem csak a gazdaságilag lemaradó országokban. A gazdagokban is.
1976-ben erre a megállapításra jutott Millard és Linda Fuller
az Egyesült Államokban, amikor létrehozta a Habitat for Humanity (HH)
elnevezésű alapítványát. A non-profit szervezet lakásépítéssel, -felújítással,
családgondozással foglalkozik, és ma már a világ száz országában vannak
jelen.

Nálunk 1996-ban alakult meg a Habitat
for Humanity Magyarország. Ez alatt az idő alatt 110 lakás építettek
fel. Sok ez vagy kevés? A Habitat új magyarországi igazgatója kevesli.
Ezt annak a konferenciának a sajtótájékoztatóján mondta el, amelyet az
Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium
szervezett azért, hogy összehozza a partnereket: önkormányzatokat és civileket,
akik tehetnek valamit a változásért.

Lázár Zsoltot, a szarvasi ótemplomi
evangélikus egyházközség lelkészét nem kell meggyőzni arról, hogy milyen
jó dolog a Habitat. Náluk épp most épül négy Habitat ház, és hogy ez így
van, neki (is) köszönhető. Önkormányzati képviselőként találkozott azzal
a gonddal, hogy amikor 36 önkormányzati lakást építettek a Széchenyi tervnél
nyert pályázati pénzből, arra 140-en jelentkeztek. Nehéz dolga volt a
lakáselosztó bizottságnak, melynek Lázár Zsolt is tagja volt. De nem csak
ez motiválta. Másfél évig kint volt ez Egyesület Államokban, ahol felismerte,
hogy milyen erőt képviselnek a civil szervezetek. Úgy tapasztalta: az
“összefogásban az erő” nem pusztán jelmondat. Ezt nap mint saját gyülekezeténél
is tapasztalja. Szarvason az evangélikus egyháznak támogató szolgálata
van: szállítást, házi segítségnyújtást ad a rászorulóknak. Van hospice
szolgálatuk, szeretetotthonuk, két klubjuk az időseknek, jövő januártól
pedig szociális étkeztetést is vállalnak, és kiterjesztik a házi segítségnyújtást
az idősemberekre is (takarítás, bevásárlás stb.).

Az interneten jelentkezett a Habitat for
Humanitynél, és 2003-ban megalapította a szarvasi csoportot, aminek ő
lett az elnöke. Idén júniusban megvolt az ünnepélyes alapkőletétel: négy
család jut otthonhoz, köztük az egyikben fogyatékos gyermeket, egy vak
kisfiút nevelnek. A ház vagy lakás nem ingyenes. A Habitat csak megelőlegezi
az építési költségeket. Mint Sümegi György HH igazgató elmondta:
a támogató önkormányzatok nélkül, amelyek telket adnak, legtöbbször ingyen,
nem menne a dolog. Az aztán a település tehetősségétől függ, hogy a telek
közműves vagy sem, ez kb. a költségek 35 százaléka, a másik 35-öt a HH
megelőlegezi (szponzorok, támogatók pénzéből), a fennmaradó 30 százalékot
a családosoknak adandó állami szocpol támogatás biztosítja. Ebből már
az is következik, hogy a HH házakra csak családosok pályázhatnak. Ez azért
is van így, magyarázza Lázár Zsolt, hogy vissza is tudják fizetni a hitelt.
Bár ez igen kedvezményes, általában 15-25 forint körül mozog a havi törlesztő
részlet, de úgy gondolják, az egyedülállók nem biztos, hogy vissza tudnák
fizetni, hiszen bármi történhet az évek folyamán. A vak kisfiú családjára
eső HH pénz 75 százalékát a Lions Club állja. A ház egyébként úgy
épül, hogy Attilának akadálymentes legyen.

A költségeket az is csökkenti, hogy az érintett
családoknak (rokonoknak, barátoknak) 1200 önkéntes munkaórával kell hozzájárulniuk
a házuk fölépítéséhez. Ez, gondolom, nem esik nehezükre, már csak azért
sem, hiszen nem ők az egyetlen önkéntesek. A HH világméretekben gondolkodik:
Világfalu (Global Village) programjában más országokból toboroz önkénteseket.
Így eshetett meg, hogy 1996-ban a HH magyarországi bemutatkozásakor, Vácon,
Jimmy Carter, az USA volt elnöke és 500 önkéntes tíz házat épített
fel egy hét alatt. (A technológia könnyűszerkezetes, és a házak mindenütt
hajszálra egyformák lennének, ha a helyi építésügyi hatóság nem csempészne
rájuk, a hely szelleméhez kicsit igazodó “másságot.” Talán ez az egyetlen
kritika, amivel a HH működését illetni lehet: nem kellene minden országban
ugyanazt a házsémát követni. Jobb lenne, ha egy kicsit a helyi – nevezetesen
a magyar – kultúrának jobban megfelelő házak épülnének. De hát ez legyen
a legnagyobb bajunk!)

A különböző országokban folyó építkezéseket
a nemzetközi Habitat is segíti. 2004-ben tízmillió dollár ment külföldi
építkezésekre. Ezt a pénzt a tized biztosította: a világ mindegyik HH
csoportja az általa gyűjtött adományok egy tizedét felajánlja egy másik
országbeli építkezésre, vagy a Habitat nagy adományalapjába fizeti be.
(Ha az adományozó kimondottan a helyi munkára adta adományát, az nem esik
a tized hatálya alá.) 2004-ben nyolc külföldi szervezet adományozott tizedet
a magyarországi szervezetnek. Ebből kettő kanadai, a többi egyesült államokbeli.
A tized elnevezés nem véletlen. A Habitat egész tevékenységét áthatja
a keresztény szellemiség, erről ugyan nem esett szó a konferencián, de
a szervezet 2005-ös reklám naptárában hangsúlyosan szerepel.

Sümegi György azt mondta: jó lenne, ha a
hazánkban lévő nagy cégek nagyobb részt vállalnának a civil szervezetek
támogatásában. Bár vannak magyar támogatóik: Szerencsejáték Rt., Lions
Club, Whilrpool stb., és talán most a sajtótájékoztató után megállapodás
születhet a HH és Holcim között az együttműködésre.
Hiszen ez is volt a cél: találkozzanak az építkezésekben érintettek. Ugyanis
a Holcim Hungária Rt. által létrehozott Holcim Hungária Otthon Alapítvány
évente 100 millió forinttal támogatja az önkormányzatok lakásépítését.
Ez a pénz nyolc százalékkal növelte az önkormányzati bérlakások számát
az elmúlt évben. A pályázatokat mindig tavasszal írják ki, és az önkormányzatok
pályázhatnak. Kellenének még a Holcimhoz hasonló adományozók, hogy több
lakás épülhessen, és jó lenne, ha egyesítenék erőiket.

Ebben az évben így oszlott meg a 100 millió
forint:
Nyíregyháza 47 500 000 – 20 lakás;
Kiskunhalas 30 360 000 – 8;
Orosháza 1 710 000 – 4;
Uraiújfalu 6 256 000 – 2;
Nyíracsád 2 200 000 – 1;
Csurgó 1 975 000 Ft – 1 lakás.

A konferencián Csurgó polgármestere, Bihariné
Asbóth Emőke beszélt arról az összetartó kis közösségről, amelynek
tagjait az a 30 család adja, akik a Habitat segítségével jutottak házhoz.
Ezekben a családokban 73 gyerek nevelkedik. Beszélt arról is, hogy a 20
százalékos munkanélküliséggel küzdő városnak mit jelentett a Habitat.
Nemcsak új otthonokat, hanem a helyi vállalkozóknak munkát és a problémás
családok elérését. Csurgó város önkormányzata ingyen adta a telkeket.
Örömmel látják, hogy az új tulajdonosok gondosan vigyáznak arra, hogy
környezetük szép, virágos legyen. Karácsonykor közösen állítottak fenyőfát
a Habitat utca végén. A “gyertyagyújtásra” a polgármester asszonyt is
elhívták. Ez volt az ő kitüntetése, és talán arra gondolt, nem is baj,
hogy fél évig ismerkedett a HH munkájával, mielőtt megalapította volna
annak csurgói szervezetét. Megérte.

Ferenczy Ágnes

Talán naplót kellett volna vezetni. Ez
jutott eszembe, mikor Pokorny Kati, a Rett-szindróma Alapítvány elnöke
felszólított arra, hogy írjak a nyári táborról, mert Kalmár Krisztina
megint újságot készít a nyári táborról. Krisztina gyógypedagógus a főváros
XI. kerületében, a Montágh Imréről elnevezett iskolában tanít. Talán ő
az egyetlen az országban, aki Rett-szindrómásokkal iskolai keretek között
foglalkozik.

Megyaszóra mentünk, akárcsak tavaly. Bejáratott
már a hely, gyönyörű a vidék, a falu lakói megszokták már a gyerekeket,
akik tavaly óta sokat nőttek. Lacus mindenképpen, aki az én gyerekem (is)
volt. (Ő nem rettes. Járni nem tud, kerekes székben ül.) Tavaly kevés
volt a segítő, idén meg sok. Ebből is látszik, hogy ideális állapot nincsen.
Lelkes első-, illetve másodéves gyógypedagógus hallgatók jöttek. Pokorny
Kati azt mondta nekik bevezetőként: ha ezt a tíz napot végig csinálják,
többet tanulnak itt gyakorlatból, mint a főiskolán egy év alatt. Kalmár
Kriszti meg azt (de ezt már később), hogy már most lehet látni, kiből
lesz gyógypedagógus. Ezt persze én nem láttam. Csak azt, hogy mindenki
nagyon igyekezett, és voltak olyanok, akik a nagy igyekezetben csak a
saját gyerekükre (no meg saját magukra) figyeltek.

Ez persze az én nézőpontom. Az övéké meg
talán az, hogy én voltam az “ügyeletes” morgós. Aki szól azért, hogy a
széket miért nem tolják be az asztalhoz – kerekes székkel elég macera
kerülgetni vagy betologatni a székeket; szól azért, hogy evés után le
is szedhetnék maguk után az asztalt. (Ez utóbbiról és a mosogatásról az
utolsó előtti napon tudtam meg, hogy azt a tájékoztatást kapták: ők csak
a gyerekekkel foglalkozzanak, az összes többi más dolga lesz. Hogy ki
az a más, azt senki nem árulta el, hiszen akik asztalt szedtek, mosogattak
– mindig az a pár ember -, éppúgy foglalkoztak gyerekekkel is. Ha ezt
előbb tudom, ki sem nyitom a számat ilyen felesleges dolgokért. Igaz,
akkor lehet, hogy a mosogató tájékára sem megyek…)

Persze nem erről szólt a tábor. A gyerekekről
szólt, meg arról, hogy akik ott vannak, lássanak is valamit Borsodnak
ebből a szegletéből. Szólt a fürdésről Tapolcán. Emlékeimben az a régi,
hatvanas évekbeli fürdő élt. Ez a mostani jóval nagyobb, tágasabb, szebb
és ami ezeknél fontosabb: akadálymentes és Lacus nagy örömére még medenceliftje
is van. Élvezte. Szólt a lovaglásról, a délutáni lustálkodásról, a hirtelen
jött zivatarokról. Aztán a kirándulásokról: megnéztük Regéc várát, a monoki
Kossuth-házat (a szívem vérzett látva a sok elhagyatott, omlásnak-romlásnak
indult portát.) És szólt a szivárványokról. Azért a többes szám, mert
szinte minden nap láttunk egyet, mert majd’ mindennap esett az eső. Valahonnan
útban hazafelé, még kettős szivárvány is ragyogott az égen.

Elmentünk Kuklay Antal atyához is
Körömbe, beszélgettünk, zongoramuzsikát hallgattunk, finom pogácsát ettünk,
és a nem vallásosak talán irigykedtek is, hogy e kicsiny helyen milyen
jó, egymásra figyelő közösségi munka folyik.

Aztán volt pólófestés rohammunkában. A lányok
igazán kitettek magukért: este, gyerekaltatás után készítették. Hogy meglepetés
legyen. Mindegyiken ott virított Megyaszó neve, és a 2005-ös dátum, no
meg valamilyen vidám állatfigura. Emlék a nyárról.

Tábortűzzel és szalonnasütéssel (és egy kis
esővel) búcsúztunk. Az utolsó napra némi izgalom is jutott, amikor a két
megrendelt mikrobusz helyett csak egy jött. Aztán kis huzavona után (csomagok
és gyerekek átcsoportosítása) elindultunk. A szülők a Keletinél vártak
minket, kivasaltabban, mint amikor útnak eredtünk. Jót tett nekik a tíz
nap. Mint ahogy, gondolom, nekünk is – lelkileg.

Ferenczy Ágnes

“Második nekifutásra összegyűjtötték
a sikeres népi kezdeményezéshez szükséges 50 ezer érvényes aláírást a
családi környezetben ápolt sérült és fogyatékos gyermekek gondozásáért
járó díj jelentős emelését követelő civilek. Az országgyűlésnek ezek után
napirendre kell vennie a kérdést. Mi várható a parlamenti vitában? Mit
várnak a civilek a képviselőktől? Milyen törvényt szeretnének kiharcolni
a sikeres kezdeményezés elindítói?”

A fenti szöveggel indított a Népszabadság
online változata vitafórumot az ápolási díjról. Goldner Ibolya
és egyesületének (Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete –
ÉCSJE) népi kezdeményezése – ha célba nem is ért, hiszen még nem tárgyalt
róla parlament – elérte, hogy az országgyűlés Egészségügyi és szociális
bizottsága támogatta a javaslatot és a megtárgyalásra érdemesnek tartotta.
A teljes szöveg elolvasható: www.nol.hu/forum.

Mi, a magunk részéről, az alábbiakat tesszük
a vitához: Ha egy fogyatékos ember bentlakásos intézményben vagy lakóotthonban
él, akkor az állam – a 2005. évi költségvetési törvény előírásainak megfelelően
– 857 200 Ft/év normatív támogatást biztosít, ami havonta 71 433 forint.
Ezt a pénzt az intézménynek teljes mértékben a gondozott tartására, ápolására
kell fordítania, ez ugyanolyan személyi juttatás, mint a családban gondozott
ember állapota alapján járó ápolási díj.