Hírlevél – 2005. március

ujadmin 2005-03-10 2017-08-24ÉTA Hírek Archívum

A Hírlevél 2005. év márciusi számának tartalmából:

	– Rövid hírek
	– Számvetés, várakozás közben
	– Pécs, ahol a világot kerekítik
	– Kapacitásszabályozás
	– Sikertörténet – Látogatás az Odúban
	– Szegedi Fogyatékosügyi Fórum
	– Konzervált múlt – csökkenő dotáció
	– Kertészet a város szélén
	– Egy gonddal kevesebb – napközi a XV. kerületben
	– Még egyszer az ápolási díjról
	– NCA-pályázatok: Az első kör lezárult
	– A bentlakásos intézmények átalakításáról
	– A Kézenfogva Alapítvány hírei
	– Hirdetés

	Rövid hírek

	Nálunk is kölcsönözhetőek lesznek a gyógyászati segédeszközök. Az országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) fizeti a bérleti díjat, és szakorvosi igazolással minden igénybe veheti. Ez különösen a nagy értékű eszközök esetében jelent könnyebbséget. A kölcsönző cégek kiválasztása pályázat útján történik, döntés június 25-én születik. A nyertes cégekkel – amelyek kötelesek a visszahozott eszközök fertőtlenítéséről is gondoskodni – az OEP hároméves szerződést köt. A Nőgyógyászati Szakmai Kollégium nem tud arról, hogy a szülészek indokolatlanul hoznának előre szüléseket – fogalmazott az egészségügyi miniszternek írt válaszlevelében Papp Zoltán, a kollégium elnöke. Kökény Mihály még a MÁV-kórházban kirobbant botrány kapcsán kérte a szakembert, általánosságban foglaljon állást a köznyelvben programozott szülésként emlegetett ügyekkel kapcsolatban. Akkor két tragikus esetet hoztak összefüggésbe azzal, hogy esetleg a szülés az ő ügyeletében történjen. (Forrás: Népszabadság) A közgyógyellátás rendszerét átalakítaná a kormány. Mintegy 600 ezer közgyógy-igazolvány van a lakosságnál, ebből 400 ezer az “élő”. A kormányoldal drágának találja, a használók meg azért panaszkodnak, hogy a nekik fontos gyógyszereket nem lehet fölírni “közgyógyra”. Évekkel ezelőtt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége, a Vesebetegek Országos Szövetsége, a Láncszövetség és még néhány beteg szervezet kidolgozott egy reformtervezetet, felhasználva Kerezsi Loránd (OEP) javaslatait is. Nagyon leegyszerűsítve: a közgyógyellátottakat személyre szabottan, szükség esetén maximált összeggel kell támogatni. Az ellátottak ezt az összeget a kezelőorvos által felírt, bármely, forgalomban lévő gyógyszer térítési díjára fordíthatják. A mostani javaslatokban is fellelhetők az akkori ajánlások közül jó néhány. A fogyatékos emberek jogait védő emberi jogi egyezmény kidolgozásával foglalkozó ENSZ ad hoc bizottság ötödik ülését New Yorkban tartotta, január 24-től február 5-ig. Az ENSZ közgyűlése 2001. december 19-én hívta létre a bizottságot, hogy a fogyatékos emberek jogairól szóló nemzetközi, emberi jogi egyezmény javaslatát készítse elő. A munkát szeretnék még ebben az évben befejezni, de van olyan vélemény, mi szerint az egyezmény csak jövőre kerül elfogadásra. A magyarországi civileket Gombos Gábor (Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány) képviselte. Jogszabálygyűjtemény Támasz címmel közérthető jogszabálygyűjteményt állított össze a Csupaszívek Társasága és a Sorstárs Alapítvány a fogyatékkal vagy krónikus betegséggel élő emberek és segítőik számára. Tavaly december 28-án zárták le az érintettekre vonatkozó joganyagot, tehát ez most a legjobban dokumentált összefoglaló, amelyben a pénzbeli ellátásoktól, az adókedvezményeken át a különféle hivatalos nyomtatványokig minden megtalálható. Ára: 1000 Ft. Megrendelhető: Csató Zsuzsánál, telefon: (06-30) 274 8578; e-mail: downe@axelero.hu. Szállítás sérülteknek A Csupaszívek Társaságának támogatató szolgálata, két gépkocsijával térítéses szállítást vállal. A mikrobusz alkalmas a kerekes székes személyeknek is, díja kilométerenként 70 forint. A kis személyautó használati díja: kilométerenként 35 Ft. Megrendelhető: Csató Zsuzsánál, telefon: (06-30) 274 8578; e-mail: downe@axelero.hu. Egészségügyi szolgáltatás Mozgáskorlátozott embereknek térítéses egészségügyi és szociális szolgáltatást indít a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete. Vállalnak mosdatást, öltöztetést, egyéb testi higiénével összefüggő feladatokat, valamint egészségügyi szakápolási feladatokat: mozgatást, sebellátást, felfekvések kezelését, gyógylámpák alkalmazását, gyógytornát és masszázst. Fizikoterápiát és logopédiát, felügyeletet és bevásárlást. A szolgáltatás megrendelhető: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 43-ban. Fax : 329 5299, 349 8172; e-mail: mbe2003@freestart.hu. 1116 Budapest, Keveháza u. 19-21-ben. Telefon: 205 3174, 205 3175; e-mail: mbe2003@fw.hu. Érdeklődni: Borosné Drexler Mónika szolgálatvezetőnél lehet, telefon: 329 5299.

	vissza a Tartalomhoz

	Számvetés, várakozás közben

	Ez a harmadik beszélgetésünk az ÉTA Országos Szövetség ügyvezető igazgatójával, dr. Rubovszky Lászlóval. Mit mondjak, nincs éppen jó hangulatban. 2002. decemberében és 2003. szeptemberében bizakodóan és nagy tervekről beszélt. Mintha eltűnt volna az optimizmusa. Hogy így van-e vagy sem, arról az alábbiakban olvashatnak. – Kitértem volna a beszélgetés elől, ha így lenne. Bár nem vagyok optimista, pesszimistának sem mondanám magamat. Az a pontos meghatározása a mostani lelkiállapotomnak, hogy várakozó állásponton vagyok. Ha pedig az ember várakozik, akkor van ideje arra, hogy számvetést készítsen. Az elmúlt két évet kudarcok, sikerek és fél sikerek egyaránt jellemzik. Ha van rá hely az újságban, akkor tekintsük át ezeket. Két éve folyamatosan működik a szövetség vándorkiállítás programja. Ez siker a javából. Azt akartuk megmutatni országnak-világnak, hogy sok tagszervezetünknél működik olyan munkaterápiás jellegű alkotóműhely, ahol szép, tetszetős, piacképes használati és dísztárgyakat készítenek. Ezekből állítottunk össze egy reprezentatív kollekciót, amit aztán kiállításon mutattunk be az elmúlt években. Igen nagy sikerrel és látogatottsággal. Néhány helyen az utánszállítás feltételeit is megteremtve, árusítással egybekötötten, hogy meggyőződjünk, eladhatók-e a termékeink, azaz piacképesek-e. Beigazolódott, amit eddig is tudtunk: eladhatók. A vendégkönyvi bejegyzések olvasása rossz napokon vigaszt jelent … A vándorkiállítási program végső fázisaként az ország 4-5 helyszínére megálmodott és árusítással egybekötött bemutatótermek pénzhiány miatt, egyelőre nem nyílnak meg. De az öröm, hogy Székesfehérvár polgármestere – értve és megértve ennek jelentőségét -, a közeljövőben saját városában, az Alba Regia Civitan Kht.-nak biztosítja ezt a lehetőséget. Volt egy gyógypedagógiai szaktanácsadó szolgálatunk is. Ezt már csak múlt időben mondhatom, mert nincs pénzünk a fenntartására. Szövetségünk nem kap normatív jellegű pénzügyi támogatást – ez így is van rendjén – de szakminisztériumunk, a 2005. évi működési költségeinkre szükséges összeget – pályázati eljárás keretében – 25{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-os mértékben akceptálta. Ennek tudható be, hogy a pályázatírást segítő szolgáltatásunkat is megszüntettük. – Ha már elkezdte a számvetést, akkor talán arról is szót kellene ejteni, hogy mi lett a III. Családsegítő Konferencián bejelentett stratégiai elképzelésekből. Ha jól emlékszem, az a kistelepüléseket is megcélozta, hogy ott is legyen mindenféle szolgáltatás a fogyatékos embereknek és az őt ellátó családnak. – Igaza van, leltározzunk tovább. Emlékezetes és tartalmas volt a kétnapos III. Családsegítő Nemzetközi Konferencia. A tartalmas jelző a leglényegesebb. A szakminisztérium hárommillió forinttal támogatta. A szakma jelenlévő képviselői – ötvennél több intézményvezető, elméleti ember, köztisztviselő – jónak találták, és javaslataikkal kiegészítették, pontosították szövetségünk konferencián meghirdetett stratégiai programját. Amit nem értek: miért támogat a minisztérium egy, az egész ország érdekeit szolgáló stratégiai elképzelés meghirdetésére hivatott nemzetközi konferencia megrendezését, ezen belül szakmai megmérettetését, és miért nyilatkozik erről elismerő szavakkal a leginkább érdekelt tárca minisztere, ha mindezeket követően hallgatással, passzivitással szembesülünk? Okom, s jogom sincs megkérdőjelezni a jó szándékot, de mint tudjuk, ez csak a békés helyben járást jelenti. A konferencián két polgármestert is kitüntettünk. Azt ismerte el a szövetség, hogy látják a rászoruló emberek és családjaik kiszolgáltatottságát, és megkülönböztetett fontosságot tulajdonítanak annak, hogy nap mint nap tegyenek ezekért az emberekért. Tisztelet Hajdú Lászlónak, a főváros XV. kerületi polgármesterének és Warvasovszky Tihamérnak, Székesfehérvár polgármesterének. Akkor ők kapták az elismerést. – Arról is szó volt, hogy évente vagy két évente, már nem emlékszem pontosan, mindig két polgármester megkapja az elismerést jelentő faszobrot és városa vagy községe címerét fából kifaragva. Akkor most ennek is búcsút mondhatunk? Pedig ez szép gesztus volt. – Csak ismételni tudom magam: ez is jegeltük, vagy ahogy az előbb mondtam: befagyasztottuk. Egyszerű a magyarázata: ha az ÉTA működésére sincs pénz, akkor sajnos a szobrok kifizetésére sincs. Megint az optimizmusom mondatja velem: csak átmenetileg. – Talán az első beszélgetésünkkor mondta, hogy meg fogja találni azokat a szponzorokat, akik az ÉTA-t támogatni fogják. Én nem vagyok optimista, és nem csak azért, mert sok az eszkimó, kevés a fóka, azaz sok a civil szervezet és kevés a támogatásra hajlandó cég. – Ez aztán az abszolút kudarc témája! A szánalomra építő reklámok, a szerencsétlen emberek egyéni tragédiájának medializálása, reklámcélú támogatása, a feltűnést-szereplést biztosító egészségügyi probléma-megoldások szponzorálása mindig produkál kisebb nagyobb sikert. Az értelmi sérültséggel élő emberek és családjaik nem a szánalomra számítanak, nem bulvártörténetek szereplői akarnak lenni, ők esélyt akarnak, hogy olyan életet élhessenek, mint szerencsésebb kortársaik. Az elmúlt években sok-sok olyan tehetős és döntéshozatalra képes emberrel találkoztam, akik bár ígértek segítséget – gondolom az adott helyzet kényszere alapján – utólag ezek az ígéretek teljesületlenek maradtak. Vagy azért, mert a segíteni akarást nem gondolták komolyan, vagy azért, mert nem érte meg nekik. Mérlegfőkönyvben kimutatható haszna nem lenne … – Korábban nem volt érzékelhető a pénztelenség meg a szponzorok hiánya? Én az elmúlt 15 évben mindig csak panaszt hallottam. Miközben nagyon sok pénz megy erre a területre, mindenki boldogtalan. A kormány a sok pénz miatt, a civilek meg a kevés miatt. Miért most aktuális az, amiről az imént beszélt? – A szövetség életében a működőképtelenséget már több mint egy éve érzékeljük, de a korábbi megszólalás óhatatlanul belterjes panaszáradatként hatott volna. Márpedig nem az ÉTA Országos Szövetségről van szó, hanem az embereken és a családokon ténylegesen segítő tagszervezetekről. Ők jutottak el a teljesítőképesség határához – jó néhányan már túl is lépték -, tehát az elkeseredésem miattuk van. A normatív támogatások az éves működésük 50-60{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át fedezik, de a gáz- villany- telefon- gyógyszerárak folyamatosan emelkednek, a pályázati lehetőségek szűkülnek és szigorodnak: önrészt követelnek, és ha nyersz, akkor utófinanszírozást ígérnek. A helyi, települési önkormányzatok pénzügyi romlása eleve gátolja a segítő szándék gyakorlati megvalósítását, és nincs partnerem – eddig legalábbis nem találtam -, aki döntési vagy döntés-előkészítési pozícióból vállalná az érdemi beszélgetést egy olyan témában, amely gyakorlati célként vetné fel, hogy hogyan lehet a még rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat hatékonyabban, több emberen segítve, tehát eredményesebben elosztani, amihez persze egy korszerűbb szervezeti, jogi, közgazdasági szabályzórendszer bevezetése is szükségeltetik. Ehhez kellene egy bátor, reformszemléletű tárcaképviselő. – Emlékeim szerint Csehák Judit minisztersége idején az a bizonyos SZOLÍD program ezt szolgálta volna. Nekem tetszett, a megállapításai a valóságot mutatták: az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférést, és ennek orvoslását. Aztán nem lehet belőle semmi. Nem tudok jobb szót, a tárca agyonhallgatta. Igaz, ha csinálni akartak volna valamit, akkor tényleg változnia kellett volna sok mindennek. Talán ők is várakoznak … – Ez az, amit nem lehetne megtenni. Mert nem csak rólunk van szó. A szövetséget működtető 114 civil szervezetről, az e civil szervezetek keretében gondozott mintegy 9500 emberről és az ő családtagjaikról van szó. Nyugodtan mondhatom, több tízezer ember érint, ha egy szolgáltatás megszűnik, azért mert megszűnt az azt működtető civil szervezet támogatása vagy oly mértékben csökkent, ami már lehetetlenné teszi a fenntartását – mindez az esélyegyenlőség szívet melengető politikai deklarációitól kísérve történik. Az ÉTA programja nemcsak a tagszervezetekhez tartozó fogyatékos emberekre és családjukra vonatkozik, hanem potenciálisan minden fogyatékos emberre és családjára. – Azt mondta: eredményesebb elosztás, korszerűbb szabályozórendszer kidolgozásával. Ki fogja ezt a kettőt – ami persze egy, hiszen összefüggennek – megcsinálni? – A teljes struktúraváltás előkészítését, kidolgozását az ÉTA vállalná. Kiváló felkészültségű intézményvezetői munkatársakat ismertem meg a szövetség szervezetében. Szakmai felkészültségük, változtatást igénylő tenni akarásuk, gyakorlati tapasztalataik, nyugat-európai látókörük alkalmassá teszi őket arra, hogy az ÉTA Stratégiai programjában megfogalmazott és teljesen új rendszer megvalósíthatósági tanulmányát elkészíthessék. Erre vonatkozó ajánlatunkat sok irányba és már régen megtettük, megtesszük ma is, eddig eredménytelenül. Pedig a Stratégiai program szól a társadalmilag hasznos munkavégzés képzési feltételeiről, a versenyszférában megvalósítható foglalkoztatásról, az érintett családok segítéséről, a társadalom “ép” tagjainak emocionális befolyásolásáról, a szánalomérzetet kizáró, racionális és tényszerű propagandáról, a történelmi egyházak szerepéről, egyszóval mindarról, ami a frázisokon túl a valódi integrációt jelentené. – A legtöbb dolog, amiről most beszélgettünk, az ÉTA-n kívülálló okok miatt nem sikerült, vagy szünetel. Amikor belépett az ÉTA-ba, akkor azt mondta: minden tagszervezethez elmegy. Itt mit mutat a mérleg? – Sajnálom, hogy eredeti szándékomtól eltérően még nem tudtam eljutni minden tagszervezetünkhöz, de tagjaink több mint felét meglátogattam, és a többiekhez is elmegyek. Sok megszállott, az ügynek elkötelezett, kiváló szakmai felkészültségű embert ismertem meg. Tudom, a nehézségek ellenére kitartanak. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem vagyok pesszimista. Kitartok és várakozom. Ferenczy Ágnes .

	vissza a Tartalomhoz

	Pécs, ahol a világot kerekítik

	Ha én lennék a pécsi önkormányzat, akkor biztosan konzorciumot alakítanék a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvánnyal, és indulnék velük egy uniós pályázaton. Mert a Kerek Világ lehetne az önkormányzat bezzeg gyereke, amit jó mutogatni az otthoniaknak és az Unióból érkezett protokoll vendégeknek. Amúgy azért választottam őket az ÉTA több mint száz tagszervezete körül, mert a szövetségben azt mondták: ők írják a legjobb pályázatokat. Az utolsó három évben mindig nyertek. Jó az intercity, ha meleg van a kocsiban, és nem késik. Most több mint fél órás a csúszás, de Kerényi György, az alapítvány mikrobuszának vezetője megvárt. A város szélére megyünk. Valaha itt bányászkolónia volt, a házak nem olyan tetszetősek és újak, mint a távolról idelátszó tévétorony aljában épültek. Elkanyarodunk a hajdani külszíni bánya mellett. Azt mondja Gyuri, ezt majd rekultiválják, és szabadidő centrum lesz a gödör helyén. Ha így lesz, akkor a Kerek Világ 6842 négyzetméteres telke vagy inkább parkja is felértékelődik. Az önkormányzattól kapták tartós haszonbérletbe, jelképes egy, azaz 1 forintért. A szelídgesztenyefás udvarról rálátni a bányagödörre. Ősszel a gyerekek pukkadásig ehetik magukat sült gesztenyével. Lehet, hogy nem sokáig, mert alattomos kór támadta meg a fákat. Néhányat már ki is kellett vágni. Az alapítvány születése Az udvaron álló épületek híven mutatják az alapítvány fejlődését. A régi kisebb mellé úgy épült fel az új szárny 2001-ben, hogy kerek egészet alkotnak. Szó szerint is, hiszen a közlekedő folyosó egy épületté forrasztja az újat és a régit. Bent Molnárné Bergman Évával, az alapítvány iskolájának igazgatójával és dr. Kocsi Katalinnal ülünk le az új épület egyik irodájában. Érdekes, hogy minden alapítványnál, egyesületnél a legkisebb helyet választják irodának. Mintha az ott dolgozók maguktól a legkisebb kényelmet is sajnálnák. A gyerekektől viszont nem: tágasak a tantermek, a folyosók. Erre szükség is van, hiszen ide mozgássérült gyerekek és felnőttek járnak, köztük kerekes székkel közlekedők is. Az alapítvány 1990-ben született. A neve ekkor Kerek Világ, és a sérült gyerekek családban való nevelését, a család tájékoztatását, a szülők önkéntes segítőkké képzését vállalták. A keresztényértékek szellemében dolgoznak, mottójukat Ratkó József egyik verséből vették: “Mindenhez van jogom, hát játszom/ Felülről gyereknek, alulról embernek látszom.” Tevékenységük szerteágazó. Szinte minden évben – a régi megtartása mellett – valami újba fogtak. Csak néhány mutatóba: – 1991. ép értelmű, mozgássérült gyerekeknek napközi. – 1993. az ép értelmű mozgássérült és a súlyos, halmozottan sérült gyerekek nappali gondozása. Ez utóbbiak itt kapják meg a fejlesztő felkészítést. – 1995. Önálló Életvitel Központ: módszertani csoportjuk szakemberei felmérték a megyében élő speciális gondozást igénylő emberek életkörülményeit, a közintézmények akadálymentesítését, szakmai konferenciákat szerveztek/szerveznek; segítő szolgálatuk keretén belül van személyi segítés, szállító szolgálat, életvezetési és jogi tanácsadás stb. – 1999. Megnyernek egy uniós Phare pályázatot a mozgássérült gyerekek rehabilitációs központjának kialakítására. Két tagozaton általános iskolát indítanak a tanulásban akadályozott, mozgássérült és az értelmi sérült mozgássérült gyerekeknek. – 2001-ben az Önálló Életvitel Központ támogató szolgálattal bővül, és most már munkaközvetítéssel és a sérült emberek családjának segítésével is foglalkoznak. De érdemes megemlíteni az önsegítő csoportot is, ahol van klubfoglalkozás, pszichodráma csoport és kerekes székes tánc. Nyílt, figyelmes tekintetek Ezek persze csak címszavak. A hozzájuk írt néhány sor nem mutatja azt a sokrétű tevékenységet, odafigyelést, jó légkört, ami az intézményt jellemzi. Azok a nyílt, figyelmes tekintetek, a vidám gyerekarcok mindennél többről beszélnek. Nem töltöttem itt napokat, csak egy délelőttöt, de úgy érzem, szeretnek ide járni a gyerekek. Az iskolának már három tagozata van: 1. iskolára felkészítő; 2. tanulásban akadályozott mozgássérült gyerekek oktatása; 3. értelmi sérült gyerekek nappali oktatása. Összesen 31 gyereket tanítanak, akik egészen a nyolcadik osztállyal bezárólag ide járhatnak iskolába. Jelenleg még csak az ötödik osztálynál tartanak. Két autista tanulójuk van, s mert azt látják, van rá igény: szeretnének majd egy autista tagozatot is indítani. A speciális általános iskolára 2003-tól közoktatási megállapodásuk van az Oktatási Minisztériummal, és ugyanebben az évben elnyerték az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének minősített iskolája címet. Az itteni munka nem csak abból áll, hogy leadja az ember az órát. A gyerekek egyéni fejlesztést is kapnak. Ki Bliss-nyelvet tanul, kin a konduktív pedagógia segít, kinek gyógytorna kell, hogy szinten tartsák, de úszni (víz alatti tornával kiegészítve) és gyógylovaglásra járnak. Mikor azt kérdem, hogy kell-e valamiért a szülőknek fizetni, mindketten ingatják a fejüket. Itt minden ingyen van, kivéve a lovaglást, amiért csak azért kell fizetni, mert a ló nem az övék. A pécsi és Pécs környéki gyerekek szülei nem is tudják milyen szerencsések: másutt súlyos pénzeket fizetnek a szülők az úszásért, a lovaglásért, a különböző egyéni fejlesztésekért. Intézménymentő pályázatok Itt csak az étkezésért fizetnek, de néha még ezzel is gondok vannak. Pedig az alapítvány nem dúskál a pénzben. Évi 45-48 millió kell a fenntartáshoz, és idén kevesebb pénzt kaptak a különböző normatívák alapján mint tavaly. Akkor ezt elég volt a pályázatokon nyert 10 millióval kiegészíteni. Most már 26 millió hiányzik. Tehát nem engedhetik meg maguknak, hogy ne írjanak sikeres pályázatot. Míg ezekről beszélgetünk, végig megyünk az épületen (Éva közben elment: órája volt). Benézünk az osztálytermekbe, ahol Katalin külön felhívja a figyelmemet az ültetőmodulra, Stiefeneedel a neve. Nyolc, kerekes székben ülő gyereküknek van ilyen különleges, a gyermek tartásához igazodó moduljuk. Utazni sem kellett érte, a szakemberek helybe jöttek méretet venni. Egyéni engedélyeztetéssel lehet kapni az OEP-től, sok szülő nem tud róla. Katalin úgy gondolja ennek benne kell lennie a cikkben, mint ahogy annak is: a vidékről bejáró 17 gyerek nem a saját pénzén utazik hozzájuk, az utalványt az OEP-től kapják, mert az alapítványnál nemcsak az értelmüket fejlesztik, hanem a testüket is karban tartják, rehabilitálják a különböző terápiákkal. Azelőtt az utalványt 0-tól 22 éves korig adták, 2004 júniusában megszűnt a korhatár – erről is kevesen tudnak. Minden akadálymentes, küszöbök nincsenek, a közlekedő folyosók szélesek, az egyszintes épületben lift is van (a Vodafone-tól kapták.) Az emeleten vannak a leendő átmeneti otthon szobái is, amelyek már csak engedélyre és lakókra várnak. Tízen fognak itt élni, köztük egy kerekes székes házaspár. Az otthonra a hajdani Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyerték a pénzt. Takarítás négy diplomával Kocsi Katalin 2001-től dolgozik az alapítványnál, ami időközben nevet is váltott, pontosabban két szóval bővült: Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány lett belőle. Az ő életútja megérne egy külön cikket. Katalinnak sok foglalkozása, diplomája van. Azt mondja: nagyon jól tudja, milyen az, amikor a mássága miatt bántják, nem fogadják el az embert. Ő túlsúlyossága miatt került ilyen helyzetbe. Pedig ő jól érzi magát így, és jól érzi magát a Kerek Világnál. Tudja, hogy az, amit csinál fontos és hasznos. Tanítói, jogászi, közoktatási szakértői, menedzseri képzettsége mellé épp most szerzi meg a gyógypedagógia főiskola oklevelét is. A tanulásban akadályozott gyerekeket fogja tanítani. Amikor azt mondom, hogy ennyi diplomával jóval kényelmesebb és jobban fizetett állást is találhatna magának, Katalin csak legyint, mint aki tudja. Pedig albérletben lakik nyolcéves kisfiával. A hétvégéken takarítani jár. De hát mit csináljon az, aki szereti a munkáját és tudja, hogy sok embernek, gyereknek van rá szüksége? Marad, még akkor is, ha ezt nem (jól) fizetik meg. Ez a szerencséje a civil szférának és ennek az országnak. Hogy vannak ilyen emberek, mint Katalin. És biztos vagyok benne, hogy a Kerek Világnál több ilyen embert találnék, ha hosszabb ideig figyelném a munkájukat. Mert a nulláról idáig eljutni csak lelkes és áldozatkész emberekkel lehetett. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

	Kapacitásszabályozás

	Egy új szakmai szervezet félreverte a harangot: a Szociális Szakmai Közösség, amelyet Nyitrai Imre, a Fidesz-kormány államtitkára jegyez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2005-ös költségvetésről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 120 §. (19) bekezdése, és az azóta megjelent egyéb jogszabályok, január 31-étől megtiltják további szociális szolgáltatások normatív támogatását. Ez természetesen hátrányosan érinti a civil szervezetek és az egyházak működését. Ezért a közösség az Alkotmánybírósághoz fordul. Megkérdeztük Göncz Kingát, az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium első emberét, igaz-e a hír. (Közben persze összekevertük a közösség és a szövetség szavakat. Sajnálatos és csöppet sem etikus, hogy egy nagy múltú szakmai szervezet: a Szociális Szakmai Szövetség nevének hasonmására keresztelték az eddig sosem hallott szervezetet.) A miniszter asszony szerint nincsen szó tiltásról, egyszerűen arról van szó, hogy január 31-ig kellett bejelenteni a ténylegesen működő intézményeket. Mint mondta: “El kell indulni a kapacitásszabályozás felé.” Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, és mennyire lesz életképes, azt majd az elkövetkező hónapok megmutatják, hiszen ahogy nő a szegénység, úgy van egyre nagyobb szükség a különböző szervezetek által fenntartott szociális intézményekre. A “kapacitásszabályozás” viszont ezzel ellentétes irányba hat(hat.)

	vissza a Tartalomhoz

	Sikertörténet – Látogatás az Odúban

	Mi újságírók hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy példamutató dolgok csak a fővárosban történnek. Holott csak arról van szó, hogy utazni nálunk fárasztó. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi az ország, kocsival minden messze van. Szerencsére a vonat már gyorsabb (na nem mindenütt) de Szegedre egész hamar oda lehet érni. Igaz, cserében hajnalban kell kelni – főleg ha az ember nem Budapesten lakik – de megéri. A Szegedi Korai Fejlesztő és Integrációs Központba igyekszem. A hasonló funkciójú intézményektől eltérően, fantázia neve is van: Odú. Ez tetszik nekem, és tetszik az emblémájuk is: a széttárt karú kisfiú. Magyar Adél, a korai fejlesztőt működtető Szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvány (KORINTA) vezetője kijön elém az állomásra. Máskor szívesen csatangolnék egy kicsit a városban – jó tíz éve voltam itt utoljára -, de a mínusz 14 fok visszariaszt, és hálás vagyok Adélnak meg a kocsi melegének. Egy hajdani bölcsőde-óvoda bölcsődei részébe igyekszünk. Ezt kapta meg az Odú 2002-ben az önkormányzattól, és két év alatt igencsak nagy ismertségre tettek szert Szegeden. – Minden bölcsődében, óvodában ott vagyunk a hirdetőtáblán, csináltattunk szórólapokat is – mondja Bacsa Judit intézményvezető, mikor arra vagyok kíváncsi, vajon honnan tudják a szegedi szülők, kihez kell fordulni, ha baj van -, de leginkább szájhagyomány útján terjed a hírünk. Az idejáró szülők a mi legjobb hirdetőink. Bár tudom, hogy a megelégedett szülő a legjobb hírvivő, de már csak szakmai becsületből is hiszem, hogy a velük foglalkozó médiáknak is (újság, tévé, rádió) volt szerepe abban, hogy megismerték őket. Az a sokrétű, szerteágazó munka, amivel manapság foglalkoznak a bölcsődékben kezdődött 1994-ben, először speciális (tehát szegregált), később pedig integrált csoportokban is. Nem véletlen tehát, hogy az integrációt támogató szókapcsolat szerepel az alapítvány nevében. Az Odúban a születéstől kezdve ötéves korig folyik a korai fejlesztés (34 gyerekkel). Fejlesztő felkészítésben 1 gyerek részesül, utazó tanáraik 20 gyerekhez járnak ki: a város óvodáiban segítik elő az integrációt. A központban komplex állapotfelmérést is végeznek: szakmai team (gyermekorvos, gyógypedagógus, gyógytornász) vizsgálja a gyermeket természetes játékhelyzetben. Ha a gyermek állapota megkívánja, rendszeres korai fejlesztést kap, szükség esetén további feltáró vizsgálatok következnek, kisebb problémák esetén tanácsadásra járnak vissza a családok. A gyermek fejlődésének nyomon követéséhez szükség szerint kontrollvizsgálatot végeznek. A megyeszékhely önkormányzatával közoktatási megállapodást kötöttek az utazó gyógypedagógus-hálózat működtetésére, és egy kisebb összeget a korai fejlesztés finanszírozására is tudnak fordítani a városi támogatásból. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség az ellátás után járó, az állami költségvetésből fizetett normatíva összegére. Aki ezen a területen egy kicsit is jártas, az tudja, hogy az állami normatíva sem az épekkel, sem a fogyatékos emberekkel foglalkozó intézményeknél nem fedezi a tényleges költségeket. Ezért kell(ene) az önkormányzat támogatása. Ennek ellenére az alapítvány babysitter szolgálatot is fenntart (családonként heti 5-6 órában), mert pontosan tudják, hogy mennyire szükségük van a kikapcsolódásra a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek Valószínűleg ezért indítottak szülőcsoportot is, amelyet pszichológus vezet, és ezért tartanak előadásokat is a szakemberek, ahol olyan kérdésekről esik szó, amelyek minden szülőt foglalkoztatnak. Csak néhány téma, mutatóban: Ha a beszéd késik; Lehetőségek a korai fejlesztés után; A felnőttkor; Jogi tanácsadás stb. Az ilyen előadásokra külső szakembereket is hívnak, bár náluk is széles a szakemberek palettája. Az alapítványnál 15 fő-, illetve részállású szakember dolgozik. Az adatokat csak Piukovics Éva irodavezető tudja napra készen, hiszen gyakran előfordul, hogy egy-egy feladatra (gyerekre) szerződtetik a szakembert. Most éppen autista csoportot szeretnének indítani ovisoknak. Márciusban ezért fogja elvégezni több szakemberük az Autizmus Kutatócsoport tanfolyamát, hiszen ha jelentkezik náluk egy autistát nevelő szülő (márpedig jelentkezett), nem küldhetik el, ráadásul ők mindig valamivel többet (jobbat) szeretnének. Most például azon is törik a fejüket, hogyan lehetne a korai fejlesztés minőségellenőrzését megszervezni. Mindenkinek jó lenne a minőségi standard, ami persze nem azt jelenti, hogy ne a gyerek igényei szerint történjen a kezelés. Maguk között is sokat beszélgettek erről, de az, hogy Bacsa Judit tavaly novemberben részt vett Thessalonikiben egy korai fejlesztéssel foglalkozó konferencián (egyetlen magyarként), csak megerősítette ebben őket. A konferenciát az European Association on Early Intervention (a korai fejlesztéssel foglalkozók európai szövetségének szervezete). Témája a korai fejlesztés az integráció volt. Judit nem magánemberként, hanem az alapítvány szakembereként utazott. Részvételét az alapítvány is támogatta. Az intézmény és az alapítvány vezetői is fontosnak tartják a szakmai találkozókat, továbbképzéseket, tapasztalatcseréket. Mindezek támogatásához “civil segítséggel” igyekeznek megteremteni a hátteret. Pályázati lehetőségek és szponzorok jelentették eddig a megoldást. Az előbb említett előadásokra invitáló meghívó hátoldalán legalább tíz helybéli támogatót találok (magát az előadássorozatot a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványnál megnyert pályázat tette lehetővé), köztük van Szeged város önkormányzata is. Amikor ezt megemlítem, Magyar Adél ezt válaszolja: – A város törődik az itt élő fogyatékos emberekkel. Az önkormányzat Fogyatékosügyi Fórumot és fogyatékosügyi alapot hozott létre. A fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek pályázat útján kaphatnak pénzt az alapból, és ez nagyon jó. Míg mi ezekről beszélgetünk a parányi irodában, az előtérből be-be köszönnek a szülők: van, aki már túl van a fejlesztésen, van, aki csak most érkezett. A héthónapos kislányt édesanyja, Vérné Gyémánt Mária hozta. Az időre született, szülési sérült Szintia hat hónapig volt kórházban, ebből két hónapot lélegeztető gépen, utána az alapítványtól járt be hozzá a szakember. Az édesanya úgy emlékszik, az orvosoktól hallott a korai fejlesztőről, de később Bacsa Judit pontosít: – Nagyon jó a kapcsolatunk a védőnőkkel, Mária gyereke miatt is a védőnő hívott föl minket. És mivel fontos, hogy minél előbb meginduljon a fejlesztés, bemegyünk a kórházba is. Máriának ez az első gyermeke, és azt mondja, bár lát javulást, csak akkor lesz Szintiának testvére, ha meggyógyul. Egyelőre minden idejét leköti a kislány, a korai fejlesztőn kívül még a Dévény Anna-féle tornára is járnak, és otthon is tornáztatja a picit. Vígné Simon Erikának három gyermeke van, és a harmadikkal, a hároméves kisfiúval van gond: hiperaktív és bár mindent megért, nem beszél. Ők logopédust kerestek, aki segít megindítani a gyerek beszédfejlődését. A logopédus tanácsolta, hogy nézze meg más szakember is, és az Odút javasolta. Hogy miért járnak ide? Azért, hogy megtanuljon egy dologra koncentrálni. Bár még nem sokszor voltak itt, máris javulást tapasztalt, és ez reménnyel tölti el: a gyerek sokkal nyugodtabb otthon is és a közösségben is. Amíg beszélgetünk, a kisfiú a nagy, mozgásfejlesztő labdával játszik. Mikor felém gurul, visszagurítom. Egészen addig játszunk, míg ki nem nyílik a terápiás szoba ajtaja. A kisfiú és mamája eltűnik mögötte a labdával együtt. – Fontosnak tartjuk, hogy a szülő ott legyen a foglalkozásokon – ezt Bacsa Judittól hallom -, hiszen tudnia kell, mi történik a négy fal között, és ekkor tudjuk megmutatni neki azokat a gyakorlatokat is, amelyeket otthon ő is elvégezhet a gyerekkel. Lassan szedelőzködnöm kell. Most sajnálom, hogy erre a napra egy másik riportot is szerveztem. Adél átfurikázik velem az újabb helyszínre – legalább addig is beszélgetünk. Amikor azon örvendezem, hogy tetszett, amit láttam, és hogy tíz év alatt milyen szépen terebélyesedett, terjeszkedett az alapítvány, és akár azt a címet is adhatnám ennek az írásnak: Sikertörténet, Adél ezt válaszolja: – Tényleg sikertörténet, és magam sem gondoltam volna ’94-ben, hogy idáig eljutunk. De mindig arra törekedtem, és ezt már többes számban mondhatom: tehát arra törekedtünk a munkatársaimmal együtt, hogy fejlődjünk, haladjunk előre és eközben mindig igyekeztünk minőségi munkát végezni. F. Á.

	vissza a Tartalomhoz

	Szegedi Fogyatékosügyi Fórum

	Szegeden komolyan gondolták, hogy az országos fogyatékosügyi programot úgy lehet végrehajtani, ha abba az önkormányzatok is “beszállnak”. Ezért a város helyi Fogyatékosügyi Fórumot alapított (2001-ben), mely a fogyatékos emberek civil szervezeteinek érdekérvényesítése, a kölcsönös segítségnyújtás és az együtt gondolkodás szellemében szerveződött 20, a speciális szükségletű emberek különböző csoportjait képviselő, civil szervezet bevonásával. Hogy a város nem csak kipipálandó feladatnak tekinti a fogyatékosok ügyét, azt az is jelzi, hogy az elnöki teendőket a város első embere dr. Botka László polgármester látja el. Az adminisztrációt (szervezés, az igények összehangolása) a polgármesteri hivatal Szociális, családvédelmi és egészségügyi irodájának egyik dolgozója végzi. Külön öröm számunkra, hogy a fórum háromtagú munkacsoportjából ketten ÉTA-tagszervezeti vezetők (Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete, KORINTA Alapítvány). Mivel a szegedi példát követendőnek tartjuk, ezért közöljük a fórum programját. 1. Akadálymentesítés: hogy Szeged középületei minél előbb akadálymentesek legyenek, a fórum tagjai összeállították azoknak az épületeknek a listáját, amelyeket a legtöbben használnak, és ahol a leggyorsabban meg kell oldani az akadálymentes bejutást. 2. A fogyatékos emberek munkába állásának lehetőségei, a munkaerő-piaci helyzet. 3. A preferált szervezetek bérleti díjának alakulása. 4. A civil szervezetek által használt irodahelyiségek felújítása. A beruházásokkal kapcsolatos elképzelések. 5. Az európai uniós pályázati rendszer bemutatása. 6. A Nemzeti Civil Alapprogram régiós kollégiumának bemutatkozása, tájékoztató előadása.

	vissza a Tartalomhoz

	Konzervált múlt – csökkenő dotáció

	Miközben azt halljuk, hogy kormányzati cél, a minél több ember foglalkoztatása, ez úgy látszik nem érvényes a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket alkalmazó cégekre. Tévedés ne essék, jelen cikk írója nem szereti a jelenlegi dotációt, és évek óta hajtogatja, hogy nem a cégeket, hanem az embereket kellene támogatni, lévén az állami dotáció különbséget tesz szociális foglalkoztató és célszervezet között, sőt a nyílt munkaerőpiacot figyelembe sem veszi. De az legrosszabb álmaimban sem jutott eszembe, hogy az ez évi támogatás kimondva kimondatlanul, konzerválja a 2003-as létszámot, sőt, a kevesebb lábon álló cégeknél leépítésekre is sor került. Nézzük a konkrétumokat: a kormány át akarja alakítani az állami dotáció rendszerét, igazságosabbá téve azt, hogy valóban a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek munkába állását szolgálja. Az elv szép, nézzük a gyakorlatot: Eddig a minimálbér volt a dotáció alapja, most ezt fixösszegben, 53 ezer forintban maximálták (ez a 2004-es év mértékének felel meg.) A dotációra összesen 52 milliárd forintja van a kormánynak. (Tavaly – ha jól emlékszem – eredetileg 40 milliárdot szántak erre, de mivel a kassza felül nyitott volt, végül is 60 milliárdra rúgott a kifizetett állami dotáció.) Emellett azt is kimondták, hogy a 2003-as létszámoknak megfelelően fizetik a dotációt, ami azt jelenti, hogy cégbővítésre, új emberek fölvételére nem kerülhet sor. Sőt, a 2004-ben fölvett embereket el kell, hogy küldje a munkáltató, hacsak nem áll “több lábon”, és valamelyik ága a cégnek nem hoz annyi nyereséget, hogy abból kifizesse az ő bérüket. Kormányzati magyarázatok szerint erre ezért van szükség, hogy a “szerencselovagokat” kiszűrjék: azokat, akik csak az állami dotációra utaznak. (Ilyet hallva csak az jut eszembe: hol marad az ellenőrzés? Ezeket a cégeket rendszeresen vizsgálja az APEH. Igaz, erről azt hallottam egy ilyen cég vezetőjétől, hogy ők szokták elmondani az ép soros APEH-ellenőrnek, hogy mit, hogyan kell kiszámolni. Sajnos, a legtöbb médiában főleg a szerencselovagokat emlegetik a dotációval kapcsolatban, azt a képzetet keltve, hogy az ilyen cégek legtöbbje ebbe a kategóriába tartozik, holott ez nem igaz.) Újdonság még, hogy bevezetik az akkreditációt, azaz bizonyos feltételeknek, magatartási szabályoknak meg kell felelniük a munkáltatóknak, ha hozzá akarnak jutni az állami dotációhoz. A régi cégek vezetőinek is át kell ezen a szűrőn menni. Ez viszont jó, de még jobb lenne, ha nem csak a munkáltatónak, hanem az alkalmazottaknak is kötelezően átesnének egy olyan képzésen, ahol megismerkednek az adott cégnél dolgozó fogyatékos emberekkel, a velük való bánásmóddal. Történt még más változás: az állami intézetekben élők közül is sokan dolgoznak. A legtöbbjüknek terápiás munkára lenne szüksége, ez persze most nincs így.(Akik eddig dolgoztak, azokkal szabálytalanul kötöttek szerződést, lévén legtöbbjük kizáró gondnokság alatt áll.) Ezért a Munkaerőpiaci Alap (MA) rehabilitációs önrészéből 500 millió forintot a terápiás foglalkoztatás feltételrendszerének kialakítására fordítanak. Ezen kívül pályázatot írnak ki egy milliárd forint értékben azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, amelyek az MA-tól rehabilitációs célú munkahelyteremtésre támogatást kapnak, és foglalkoztatási kötelezettséget vállalnak. Még egy milliárd jut munkahelyteremtésre, elsősorban a nyílt munkaerőpiacon. Azok a non-profit szervezetek, kisebb vállalkozások kaphatnak pénzt, amelyek korszerű munkahelyek kialakítását vállalják. Ha minden igaz, 2006-ra már külön támogatási normatívája lesz az intézetben élő dolgozóknak, 2007-re pedig az egész rendszer átalakul, s akkor már az embert fogják támogatni, s nem a vállalati, szervezeti forma alapján jár a pénz – legalábbis ezt ígérte Csizmár Gábor, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol a fenti változtatásokat ismertették. Ugyanitt Balogh Zoltán, a Védett szervezetek Országos Szövetségének elnöke úgy fogalmozott: “kötöttpályás kényszeregyezmény” született, és most a konszenzus jegyében ülnek itt (ott volt még Pék Zsolt a HVDSZ elnöke is), de alapjaiban elégedett az eredménnyel. Csak a spontán munkahelyteremtők maradtak támogatás nélkül. Az elégedetlen zsurnaliszta mindezeket hallva arra gondol, hogy csökkenő támogatás mellett egy évre konzerválták a múltat. Ezért kár volt fél évig egyeztetni (Balogh Zoltán közlése) az érintetteknek. A nagyok, a több lábon állók túlélik, a közepesek meg örüljenek, ha létszámleépítéssel megússzák. Hogy a többiekkel mi lesz, azt néhány hónap múlva megtudjuk. – ferenczy –

	Leépítések már az év elején A sajtótájékoztató januárban volt. Nem kellett sokáig várni, hogy megjelenjenek az első sajtóhírek a leépítésekről. Az alábbit a Weborvosról tallóztuk. “Pénteken a Békés megyei Kondoroson a polgármester és a térség fideszes országgyűlési képviselője közös sajtótájékoztatón számolt be arról, milyen hátrány érte a helybélieket a településen a közelmúltban alapított vállalkozás megszüntetésével. Domokos László képviselő elmondta: Kondoroson a közelmúltban alapított a Rolfim Elektronikai és Finommechanikai Szövetkezet egy üzemet, ám az elektronikai hulladékot feldolgozó munkahely mindössze néhány hétig működhetett, mert a három minisztérium által jegyzett rendelet megvonta a támogatást a cégtől, ezzel pedig ellehetetlenítette a munkát. Dankó Béla, Kondoros polgármestere arról tájékoztatott: 145 csökkent munkaképességű dolgozó veszítette el állását. … A mintegy húsz évvel ezelőtt csökkent munkaképességűek által alapított szövetkezet 2004 utolsó hónapjaiban több száz embert vett fel országszerte. A leépítések így nem csak a kondorosiakat érintik hátrányosan, elbocsátások voltak Szigetszentmiklóson, Gyulán, Polgárdiban, Pátyon és a fővárosban is: összesen 490 embert küldtek el.”

	vissza a Tartalomhoz

	Kertészet a város szélén

	Vettem két cserepes virágot. Szépek. Az egyik nevét tudom (primula), a másikét nem. A “nemtudomka” sötétlila apró virágain fehér csík fut körbe. Jó ránézni. Nagy Katalin bezzeg tudja a nevét, de mert magyar neve nincs, a latin névnek csak a dallamát őriztem meg, azzal meg egy írott szövegben nem sokra megyek. De hát nem is ez a lényeg. A lényeg nem más, mint hogy a Civitan Club Budapest Help Egyesület foglalkoztatójában dolgozók szép munkát végeznek. Az üvegházban már nőnek a muskátlik levelei, de a primulákon, meg a megjegyezhetetlen nevűeken már látszanak a bimbók, némelyik virágba is borult, de a nagy többség majd nőnapra díszlik teljes pompájában. Gyönyörű helyen van a kertészet: a II. kerületi Törökvész út takaros házainak folytatásában. Ha jól számolom három épület áll a hatalmas telken: egy kétszintes faház, amelyben az iroda van, az üvegház meg egy téglaépület, ebédlővel, ahol a kézműves foglalkozások is zajlanak. Itt látom meg később a falon bekeretezve az amerikai alapítású nemzetközi szervezet, a Civitan Help Club tanúsítványát, mely szerint a budapesti szervezetet 1994-ben fogadták tagjaik sorába. Valaha ez a honvédség kertészete volt. Amikor a Civitan átvette a területet az üvegházba becsorgott az esővíz, és hiányzott a szakképzett fűtő. Pedig a virágoknak meleg kell. Nagy Katalin, aki alapképzettségét tekintve könyvelő, és gazdasági igazgatóként vágott bele a civil mozgalomba, letette a kazánfűtői vizsgát – ezen nem múlhat egy szép remény elé néző civil szervezet jövője. Szép lassacskán kitanulta a kertészetet is, hiszen kezdetben arra még nem volt pénz, hogy szakképzett alkalmazottat vegyenek föl. Az meg különösen jó volt, hogy tudta, hogyan kell egy üzleti tervet meg a különböző hatóságoknak szóló beszámolókat, kimutatásokat elkészíteni. Csodálkoztak is az Európai Unió küldöttei, akik 12 országból jöttek nemrégiben magyar fogyatékosügyet nézni, és a Civitan is benne volt a programjukban. Tetszett nekik minden – jóval túl is lépték az erre a szervezetre szánt időt – csak azt nem értették, miért nem több embert foglalkoztatnak, miért nem csinálnak ebből hálózatot. Itt aztán beszélünk egy kicsit a hazai viszonyokról, az értelmi fogyatékos emberek érdekérvényesítésének hiányáról, a ki tudja mikor megszülető lobbitörvényről, meg arról, hogy nekünk negyven év lemaradását kell behozni. Ezt a negyven évet nehéz az EU embereinek megmagyarázni, mint ahogy azt is, hogy miért van különbség az állami dotáció terén a célszervezetek és foglalkoztatók között. (Vannak persze e hazában is olyanok, akik nem értik.) A Civitannak “csak” foglalkoztatója van (dotációt tehát ők sem kapnak), ami közhasznú szervezetként működik. Fenntartanak lakóotthont Pesthidegkúton, ahol heten élnek, és ők is a kertészetben dolgoznak, és van napközi otthonunk is. Reggel héttől tartanak nyitva, a munkát úgy fél kilenc körül kezdik, mert addigra ér ide mindenki. Nagy hírverést nem csapnak a kertészetnek, mikor mondom, hogy vinném a hírüket a falum virágboltosainak, azt mondja Nagy Katalin, készül a szórólapjuk, és majd küld belőle, hiszen most szánták rá magukat az intenzívebb pr-kampányra. Mert mint a népköltésé, szájhagyomány útján terjed a hírük. Aki vásárolt már náluk, az többnyire visszajár, sőt hoz magával legalább egy embert, de ez még nem elég, hogy minden egyes virág gazdára találjon. Milyen jó lenne, mondom, ha mondjuk, valamelyik nagy áruházlánc virágboltjában az ő cserepes virágaikat árulnák. Egyszer rendelt tőlük az IKEA, kapom a választ, de nem volt folytatása. Az az igazság, hogy a holland dömpingáruval nem tudják fölvenni a versenyt. A kerületben lévő virágboltosok sem tőlük vesznek, pedig nem adják drágán a virágokat. Végigsétálunk az üvegházon. Muskátlik, Valentin-napra és nőnapra szóló virágok sorakoznak az asztalokon. Hogy épp ki mit csinál, arról fogalmam sincs (kertészeti ismereteim hiányosak), de főleg lányokat látok szorgoskodni. Később kiderül a jó erőben lévő fiúk havat lapátoltak. Velük az ebédlőben találkozom, ahol leültek szusszanni, melegedni egy kicsit. Az ebédlőt látva értem meg, hogy miért nem lehetett további embereket fölvenni, bővíteni a Civitan létszámát. Ebben a kis helyiségben zajlanak a kézműves foglalkozások is, a polcokon kerámiák. A nappali ellátásban részesülők elég sok mindennel foglalkoznak: járnak A lakóotthont meg kellene néznem, de csak az üres szobákat nézhetném, hiszen az otthon lakói most itt vannak. Ezt a látogatást későbbre halasztom. Mondjuk nyárra, amikor megint megnézem a kertészetet is, hó nélkül, zöldben, virágpompában. F. Á.

	Könyv az elfogadásról Az idősebb nemzedék még jól emlékszik arra, hogy milyen nehéz volt negyven-ötven évvel ezelőtt fogyatékos gyermeket nevelni. A törvények nagy részéről, amelyek könnyebbé tették volna az életüket, nem nagyon tudtak a szülők, igaz nem is volt sok. (Hogy nem tudtak róla az még a nyolcvanas évek második felére is igaz volt, pedig akkor a szociálpolitika terén is kezdtek más szelek fújni.) Aki elolvassa S. Arnold Klára: Ajándék! – Elfogadom! című könyvét, amelyet halmozottan sérült, 42 éves korában meghalt Miklós fiáról írt, arról is képet kaphat, hogyan fogadta a környezet a sérült kisfiút és családját. Abban szerencséjük volt, hogy a budapesti Villányi úti Pető Intézet fogadta a kisfiút. (Az intézet jóval később a Kútvölgyi útra költözött és világhírű lett.) Az ottani konduktív pedagógiai módszer, amit az édesanya otthon is folytatott, meghozta az eredményt: fia elindult. Azt az erőfeszítést mutatja be a könyv (legszívesebben a “hősies” jelzőt használnám, ha nem gondolnám úgy, S. Arnold Klárának nem tetszene), amit a család, az őket körülvevők közömbössége, ellenállása, sőt rosszindulata ellenére évtizedeken át végigcsinált. A legtöbbet természetesen az édesanya tette, akinek mindehhez a hit, az imádság adott erőt.

	vissza a Tartalomhoz

	Egy gonddal kevesebb – napözi a XV. kerületben

	Több mint egy éve írtam a Tovább Élni Egyesület napközi otthonáról, ahol a súlyos, halmozottan sérült gyerekek, fiatalok terápiás foglalkoztatáson vesznek részt. Akkor a napközi ideiglenesen a XV. kerületi Huba utcában volt. Az előzményeket nem érdemes leírni, de a cikk végét igen, hiszen meglehetősen borúlátóan fejeztem be: “Az egyesület, nagy-nagy nehézségek árán, saját pénzén tartja fenn a napközit. Ez a megoldás szerencsére ideiglenes, hiszen egy tavalyi ESZCSM pályázaton ingatlanvásárlásra nyertek pénzt. Szeretnének már a jövő nyáron új és végleges helyre költözni. Budapesten húsz súlyosan halmozottan sérült gyerek életének minősége múlik azon, hogy a Tovább Élni Egyesület talpon maradjon – és akkor még nem is szóltunk az egyesület perbáli lakóotthonairól. A Huba utcában a legfiatalabb gondozott hároméves, a legidősebb tizenhét.” Szerencsére a Tovább Élni túlélte ezt a nehéz időszakot, és végül sikerült olyan házat találni, ami a pályázaton nyert pénznek és a feladatnak is megfelelt. És ez nem is volt olyan könnyű, mert bár sok eladó ház van Budapesten, de ha halmozottan sérültekről van szó, nem mindegy, hogy hol van a ház, hogyan lehet megközelíteni, milyen a szobák elrendezése. Tavaly rátaláltak az “igazira”, megvásárolták, és idén februárban “villámlátogatást” tettem a szintén XV. kerületi Beller Imrei utcai házban. Már kívülről nézve is ideális: zárt kapu köti össze a kis udvaron álló két épületet. (Mifelénk az ilyen kaput dufartosnak hívták. A külvilágot jótékony kizárja a lakók életéből.) Van egy 110 négyzetméteres nagyobb ház, nagyon jó beosztással, és van egy különálló 80 négyzetméteres. A kert ugyan kicsi, de napfürdőzésre kiválóan alkalmas, sőt még egy kis “liegestuhl” is van, azaz olyan árnyékot adó fedett hely, amelynek minden oldala nyitott. A 110 négyzetméteresben három nagy foglalkoztató szobában folyik a munka, és van még egy egészen picike helyiség: itt lesz a látásfejlesztés. Most kezdik “belakni” az épületet, még nincs minden fejlesztő eszköz a helyén, hiányoznak a rakodásra alkalmas polcok, de a hatalmas vízágyat már használják. Kint, az udvaron több tenni való van, de azokkal várni kell a fagyos idők elmúltáig. A rámpával fogják kezdeni, mely a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőket váltja fel, előbb-utóbb a tetővel is kezdeni kell valamit (a háztetőn látható enyhe hullámvonal figyelmeztet erre). Aztán ott van a “másik” ház, a 80 négyzetméteres, ahol csak egy szoba lesz használható foglalkoztatónak, a másikat valószínűleg le kell bontani, mert nincs alulról szigetelve. De ezek már kellemes gondok, hiszen megvan a ház, van öt lelkes és áldozatkész gyógypedagógus, akik nemcsak a terápiás foglalkoztatásokat végzik, hanem a pelenkázástól kezdve az etetésig mindent feladatot megcsinálnak. – czy –

	vissza a Tartalomhoz

	Még egyszer az ápolási díjról

	Az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesületének (ECSJE) népi kezdeményezésére szűk két hónap alatt összegyűlt 53 922 aláírás és ebben biztos, hogy része volt annak, hogy az ECSJE felhívása megjelent a Humanitásban is, hiszen, mint megtudtam, a legaktívabbak a mozgássérültek voltak. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy az országgyűlés foglalkozzon az ápolási díjjal, és ismerje el, hogy ez bizony kemény, 24 órás munka, amiért jár(na) legalább a minimálbér. Goldner Ibolya, az ECSJE elnöke, átadta az Országos Választási Bizottságnak az aláírt íveket. Az iroda az aláírások öt százalékának átvizsgálásával állapítja meg, hogy az 50 ezer aláírás hiteles. (Erre 45 napot ad a törvény). Ha hitelesnek találtatnak, akkor minden megy a – szintén törvény által – szabályozott módon: Az OVB határozatot hoz az eredményességről, s ezek után a T. Háznak 90 napja van arra, hogy megtárgyalja a népi kezdeményezésben foglaltakat. Itt a megtárgyaláson van a hangsúly, mert még a hiteles aláírás sem kötelezi arra a honatyákat, hogy a kezdeményezésben foglaltakat teljesítsék. Hogy maga a törvényalkotó sem volt elégedett az ápolási törvénnyel, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy 2004 decemberében a legsúlyosabb embereket ápolók díját megemelte 2006. január 1-jétől, s a 18 évet betöltött tartós betegek ellátásáért is – bizonyos feltételek megléte esetén – jár az ápolási díj, ami eddig nem volt kötelező. A díj kiszámításának alapjául az öregségi nyugdíjminimum szolgál: súlyos fogyatékossággal élő gondozottnál a kortól függetlenül ennek 130 százalékára, körülbelül bruttó 32 ezer forintra lehet egy év múlva számítani; a 18 éven aluli tartósan betegnél a nyugdíjminimum 100, 18 éven felülinél annak 80 százaléka jár. (A nyugdíjminimum most 24 700 Ft.) Mire elég húszezer forint? A Budapesten élő Lukácséknál két gyereket nevelnek. Az egyik súlyos halmozottan sérült, a másik még gimnazista. A négytagú családban a 26 éves Péter után kapott ápolási díj minden forintja számít, hiszen a férj nyugdíjas, bár szerencsére az ő nyugdíja 88 ezer forint. 2004-ben az ápolási díj nem érte el a 20 ezer forintot. A család – beleértve a családi pótlékot is – 2004-ben úgy 150 ezer forintból gazdálkodott. Amikor azt kérdem, hogy mire elég az ápolási díj, Lukácsné azt mondja, hogy ezen még sosem gondolkozott, hiszen az ember a családi költségvetést egészként szemléli, és az összjövedelem tudatában tervezi meg, hogy mire futja. De ha nevesíteni akarom, hát a család BKV bérletei elviszik az ápolásinak több mint a felét, pedig csak neki kell egyedül a teljes árú bérletet megvennie. Takarékbetétük nincs – és ezzel nincsenek egyedül, hiszen egy felmérés szerint a magyarok 60 százalékának sincs -, egyik hónapról a másikra élnek. Nekik még abban is szerencséjük van, hogy Pétert négy órára befogadta az egyik fejlesztő napközi otthon. (Még szerencse, hogy Péter nem kerekes székes, mert ez újabb költségekkel terhelné meg a családi pénztárcát, hiszen autójuk sincsen.) Lukácsné most inkább arra gondol, hogy mi lesz vele, ha nyugdíjba megy. Igaz, még van addig néhány éve, hiszen még csak 49 éves. Ha eddig nem tette meg, hogy “lepasszolja” valamelyik állami intézménybe a gyerekét, akkor most sem teszi meg, tehát majdan csak az ápolási díj után fogják kiszámítani a nyugdíját. Mivel az ápolásin töltött évek munkaviszonynak számítanak (a díj tébé fizetési kötelezett), nyugdíj biztosan jár utána, de hogy mennyi – pontosabban a nyugdíj kiszámításánál mit kell figyelembe venni -, azt már dr. Koncz Istvántól tudom meg, aki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság jogi főosztályának főosztályvezetője. Mi lesz a nyugdíj alapja? – Általános szabály – mondja -, hogy a nyugdíj kiszámításánál a szolgálati idő és a havi átlagkereset számít. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint az öregségi nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereseteket, jövedelmeket kell figyelembe venni. Ha a fenti ún. átlagszámítási időnek legalább a fele részére a nyugdíjat igénylő rendelkezik nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresettel, jövedelemmel, az átlagkeresetet ezen keresetei, jövedelmei figyelembevételével kell megállapítani. Abban az esetben azonban, amikor a nyugdíjat igénylő e rövidebb időszaknak a fele részére nem rendelkezik keresettel, jövedelemmel, a hiányzó időre eső napokra az 1988. január 1-je előtti legközelebbi időszak kereseteit, jövedelmeit kell figyelembe venni a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál. Ezen általános szabály mellett a hatályos törvény tartalmaz egy kiegészítő rendelkezést is, miszerint bizonyos ellátások, így az ápolási díj összegét (a GYES, a gyermeknevelési támogatás, a munkanélküli járadék stb.) az említett rendelkezések alkalmazásánál figyelmen kívül kell hagyni annak érdekében, hogy ezek az ellátások ne “rontsák le” a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegét. A törvényi rendelkezés azonban azt is lehetővé teszi, hogy annak, akinek ezen ellátások keresetkénti figyelembevétele kedvezőbb összeget eredményez, akkor az ápolási díj és az említett más ellátások összege a havi átlagkereset számításánál beszámításra kerüljön. Van különbség ellátás és tartás között? Lukácsné hét éve van ápolási díjon, mint mondja: szerencséje volt, sokáig tudott munkába járni, de a nyomdában, ahol dolgozott, a leépítésnél ő az elsők között volt, hiszen csak részmunka idős volt, épp a beteg fia miatt. Egy évig ugyan munkanélküli segélyre ment, mert abban reménykedett, hogy talál munkát. Igaz, csak érettségije volt, meg könyvkötő szakvizsgája, de akkor már túl volt a negyvenes évein, hát nem kapkodtak utána. A sikertelen álláskeresések után választotta az ápolási díjat. Az ECSJE nem a nyugdíj vagy a kevés pénz miatt indította aláírásgyűjtési kampányát. Goldner Ibolya, az ECSJE elnöke ezt írta nekem egy e-mailben: “ az ápolási díjat nem azért kell minimálbérre emelni, mert a fenti összegből nem lehet megélni… Hanem azért, mert a családnak pénzbeli tartási kötelezettsége van. Ellátási (munkavégeztetési) kötelezettsége az államnak van. Azok a családok, aamelyek nem államilag finanszírozott intézményekben helyezik el hozzátartozóikat, azok az államtól vállalják át ezt az ellátási kötelezettséget. És, mint minden magyar állampolgárnak nekik is jár a munkájukkal arányos bérezés. A napi 24 órás szolgálatért nem lehet minimálbérnél kevesebbet adni. És az elvégzett munkáért járó díj kifizetését nem lehet egyéb feltételekhez (pl. nyugdíj mellett nem jár) kötni.” Hogy aztán a honatyák hogyan értelmezik az ellátási és tartási szavak közötti tartalmi különbséget, azt csak később tudjuk meg. De gyanítom, minden jó szándék elé a pénz hiánya gördít (most és majd) akadályokat. Mennyit kap az intézmény? Ennek ellenére az egyre súlyosbodó probléma félmegoldást jelentő törvényi rendezését érdemes tovább elemezni az “esélyegyenlőség” jegyében. Tehát: ma az öregségi nyugdíjminimum 80{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a jár, kortól és a tartós betegségi, illetve sérültségi állapottól függően, ami minimum 19 760 (2004-es adat), a maximum, a 130 százalék csak 2006. január 1-jétől jár majd a valóban legsúlyosabb embereket ápolóknak. (Mai áron számolva ez 32 110 forint lesz.) Ám ha egy fogyatékos ember bentlakásos intézményben vagy lakóotthonban él, akkor az állam – a 2005. évi költségvetési törvény előírásainak megfelelően – 857 200 Ft/év normatív támogatást biztosít, ami havonta 71 433 forint. Ezt a pénzt az intézménynek teljes mértékben a gondozott tartására, ápolására kell fordítania, ez ugyanolyan személyi juttatás, mint a családban gondozott ember állapota alapján járó ápolási díj. Az ápolási díj és a normatív támogatás közt jelentős a különbség. A több százezer családot érintő diszkrimináció illuzórikussá teszi az esélyegyenlőség puszta említését is. Ezért lenne indokolt, hogy a T. Ház napirendre tűzze a meglévő különbségek “ledolgozásának” a megkezdését. Ferenczy Ágnes

	vissza a Tartalomhoz

	NCA-pályázatok: az első kör lezárult

	Ha valakinek még jó az emlékezete, akkor tudja, nem fogadta osztatlan lelkesedés Medgyessy Péter (akkori) miniszterelnök bejelentését, hogy létrehoznak egy “civilcsúcsot”. A csúcs, hosszas vita, érdekegyeztetés után, felállt, neve is lett: Nemzeti Civil Alapprogram, és megszületett a róla szóló törvény is. Most közös sajtótájékoztatót tartott az NCA-pályázatok első köréről az NCA Tanácsa és az ISZCSEM, amit konferencia követett az NCA-ról. Hogy minden ellenérzésük dacára konszenzusra jutottak a civilek, abban minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy a kormány azt ígérte, ha feláll a civil csúcsszerv, akkor több pénz jut a civileknek. Ti. a minisztériumok továbbra is kiírják a tárcájuk profiljába vágó programokra a pályázatot, az NCA pedig a működéshez szükséges pénzt biztosítja, amire eddig nem volt forrás. Az első körben kiosztott NCA pályázatokon a működésre adott legnagyobb összeg hét millió forint volt. A legnagyobb viszont 18 millió, de az sajnos nem derült ki a sajtóanyagból, hogy mely szervezet, milyen programra – mert mi másra ment volna – kapta. A sajtótájékoztatón ismertették a főbb keretszámokat: mire mennyit, hová adott az NCA. Mindezt alapos írásos dokumentáció kísérte. Az újságírók megkapták Kuti Éva: Szándékok szereplők, eredmények c. tanulmányát, mely az NCA első pályázati fordulójának tapasztalatait összegezte adatokkal bőségesen alátámasztva. (A tanulmány az ISZCSM és az NCA megbízásából készült.) Rendszeres és lelendő pályázók haszonnal forgathatják: a tendenciák és az irányok már ebben az első körben kiderülnek. Azt is megtudtuk, hogy soha ennyi költségvetési támogatás nem jutott a civil szervezeteknek. Arra az újságírói kérdésre, mely azt firtatta, mennyivel csökkentek a minisztériumok (programokra kiírt) pályázati pénzei, Göncz Kinga miniszter azt mondta: ezt pontosan nem lehet tudni. Véleménye szerint átstrukturálódásról van szó, egy minisztériumnak nem az a dolga, hogy pályázatokat írjon ki. Csak a tárcához szorosan kötődő programokra vannak pályázatok. Bárdos Ferenc, az NCA Tanácsának elnöke ennél már pontosabban fogalmazott: szerinte harmadával, felével csökkentek a minisztériumi pénzek. Azt már tudják, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium a harmadára csökkentette a környezetvédelmi szervezeteknek szánt pénzt, más minisztériumok a felére. Több nevet nem említett, mert mint mondta, a pontos számadatok még nem állnak a Tanács rendelkezésére. De mint mondta: ha programokra nincs pénz, akkor mit ér a működési támogatás. Egy civil szervezet jogosultságát mégis csak a programjai bizonyítják. Mivel az NCA elsősorban működésre ad, akkor az NCA pályázati kiírásain kell változtatni: a programokra több pénzt kell biztosítani. Erre Kuti Éva munkája is tesz ajánlást. Néhány tanulságos, mi több, elgondolkodtató adat: a több mint 60 ezer civil szervezetnek csak 13{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a pályázott. Összesen 5,4 milliárd forint sorsáról döntöttek (ez tizenháromszor több pénz, mint ami az előző években erre a szférára jutott), a teljes keret 6,978 milliárd forint. Az eddig kiosztott összegek 73,3{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át működési támogatásra adták. A pénzek 62{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a társadalmi szervezetekhez, azaz az egyesületekhez került. A főváros 45{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ban részesült a pályázati pénzekből. * A pályázni szándékozó civil szervezetek figyelmébe ajánljuk, hogy a kormány 2005. február 10-én módosította az NCA-ra vonatkozó 2003. évi L. törvény végrehajtásáról rendelkező 160/2003. (X. 7.) kormányrendeletet. Az új rendelet száma: 18/2005. Érdemes áttanulmányozni, hiszen most is majd 50{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4} volt a formai hibás pályázat. Aki pedig többet szeretne tudni, az keresse föl a www.nca.hu vagy a www.civil.info.hu weboldalakat. – yá –**

	vissza a Tartalomhoz

	A bentlakásos intézmények átalakításáról

	A kirekesztéstől a befogadásig címmel rendezett konferenciát a Kézenfogva Alapítvány az ÉFOÉSZ-szal közösen, 2004. december 16-án. A konferencia címe már szűkíti a meglehetősen nagy témakört: A közösségi ellátások jelenlegi helyzete és a bentlakást biztosító intézményrendszer jövője. Egy példamutatóan akadálymentes budapesti hotelben voltak az előadások, majd az ezt követő szekció-megbeszélések, melynek összegzése a záró plenáris ülésen történt. A legizgalmasabb kérdésről Kovács Melinda és Pordán Ákos előadása szólt: Vitaanyag a tartós bentlakásos intézmények átalakítására. A konferencia tagjai írásos vitaindítót kaptak, melyet az ÉFOÉSZ és a Kézenfogva Alapítvány közösen készített, és tartalmazza az általuk jónak tartott megoldási javaslatokat is. A nagy intézetek lebontását, átalakítását minél előbb el kell kezdeni, hiszen az esélyegyenlőségi törvény erre 2010-ig adott időt. Az alábbiakban e vitaindító néhány megállapítását ismertetjük.* A nemzetközi jogi előzményeket az ENSZ 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozatától kezdve egészen az Európai Unió Alapjogi chartájáig sorolták felsorolták az anyag készítői. Végső konklúziójuk ez volt: “Jelenleg nincs a speciális fogyatékossággal élők emberi jogairól szóló szerződés, bár az ENSZ jelenleg mérlegeli ezt. Mindamellett az ENSZ elfogadott különböző deklarációkat a fogyatékossággal élő emberek jogairól. A legnagyobb jelentőségű az ENSZ Alapvető szabályok a fogyatékossággal élő emberek egyenlőségének biztosításáról. (Standard Rules), mely biztosítani kívánja, hogy minden fogyatékossággal élő ember, mint társadalmának tagja ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhessen, mint bárki más.” Az Európai Uniónak sincsenek szabályai, előírásai a bentlakásos intézetekkel kapcsolatban. Azaz ahány ház annyi szokás. A lebontásban az elsők a skandináv országok voltak, és ez hatással volt a többi országra is. Mindez a hatvanas, hetvenes években zajlott. Nálunk a nyolcvanas években alakult ki a fogyatékos emberek elkülönített intézményrendszere. (De még a nyolcvanas évek végén is volt olyan otthon, ahol az értelmi fogyatékos fiatal együtt volt az emlékezetüket vesztett öregekkel, az alkoholtól leépültekkel.) Az 1993-ban születetett szociális törvény az addig kiépült intézményrendszert vette alapul, a lakóotthonok nem szerepelnek benne – s ez hátráltatta elterjedésüket. A KSH 2001-es népszámlálási adatai szerint az emberek 5,77{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a vallotta magát fogyatékosnak, ebből 56 963 értelmi fogyatékosnak. 14 483-an éltek a 149 bentlakásos intézetben, ők értelmi fogyatékosok illetve halmozottan sérültek. Az intézmények 20{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át nonprofit szervezet működtette, itt élt az összes intézeti lakó 5{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a; 66{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-át az önkormányzat tartotta fenn, és itt az össz intézeti lakó 83{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a élt. Az intézetek nagy része nem erre a célra épült, sok lakott településen kívül van (eldugni a fogyatékos embert!), átlagban 97-en éltek egy intézetben, de ez csalóka, mert 48{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ukban 100-nál többen laktak. Még 2001-ben is volt 5-6 (28{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}), 2-10 (28{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}) és 10 ágyas szoba (3{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}). Az intézeti lakók majd 60{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a öt vagy többágyas szobában él, 8{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-uk pedig tízágyasban. Ezek az intézmények lehetnek ápoló-gondozó vagy lakóotthonok, rehabilitációs intézmények. A vitaanyag kitér arra, hogy a rehabilitációs ellátás meghatározás értelmi fogyatékos személyekkel kapcsolatban hibás szemléletet tükröz, és lehetetlen szakmai feladat elé állítja az intézet dolgozóit. Újragondolását tartják szükségesnek a vitairat készítői, a rehabilitáció helyett ezt ajánlják: “egyéni gondozási szükségletekhez igazodó támogatás és segítés formáit kell megtalálni.” Azt is kifogásolják, hogy a jogszabályok túl szigorú tárgyi és működési feltételeket szabnak, amelyek az új ellátási, azaz a lakóotthoni formák kialakítását is nehezítik. Azt is kifogásolják, hogy a nemzetközi tapasztalatok nem igazolják a nyolcfős minimum létszámot a lakóotthonoknál. Bár 1999-ben megszületett a Fogyatékosügyi Program, amely hét alapelvet határozott meg, amelyeket minden intézkedésnél be kell tartani, ezek a bentlakásos intézményeknél nem érvényesülnek, ezeknél csak a modernizációról és a humanizációról beszélnek, az átalakításról nem. A lakóotthonokkal tömegesen nem számolnak (ez az ellátási forma a szociális törvény 1999-es módosításában szerepel). Az intézeti ellátás modernizációjára több terv született, de legtöbb pénz a nappali ellátások fejlesztésre megy. (Itt is nagy a hiány, ide is kell a fejlesztés.) A Fogyatékosügyi Program 2004 októberében arról határozott, hogy “2005. június 30-ig el kell készíteni a tartós bentlakásos intézmények modernizációjára vonatkozó kormányzati programot, s ennek a programnak regionális szintű alprogramjait.” A vitaindítóban javaslatok is olvashatók az átalakítással kapcsolatban. Néhány ezek közül. Alapvetésként leszögezik: ne modernizációról, hanem átalakításról beszéljenek. Vonják be az érintetteket egy hosszú távú stratégia kidolgozására. Nézzék meg más országokban, hogy van ez. Kezdődjön el egy intézmény modellértékű átalakítása, értékeljék folyamatosan a tapasztalatokat, és tegyék is közzé azokat. Dolgozzák ki a kötelező minőségellenőrző és minőségbiztosító rendszert, amely az életminőséget is méri. A konkrét javaslatok több oldalra rúgnak, ezekből csak a főcímeket idézzük, amelyek híven mutatják az átalakítás fő irányát: Emberi jogok; Tárgyi feltételek – fizikai környezet; Személyzeti feltételek; A lakók mindennapi élete; Finanszírozás és támogatási rendszer. ” A fenti javaslatok alapján az intézetek részben funkcióváltáson mennének keresztül, és olyan regionális szolgáltató központokká válnának, amelyek egyszerre többféle alap-, illetve szakosított ellátást nyújtanak, és a régiójukban élő fogyatékos embereket segítő központokká lépnének elő.” F. Á. * Jelen sorok írója ott volt a délutáni szekcióüléseken (kettőn részt is vett), meg a plenáris ülésen, és hipotézisével ellentétben nem volt vita abban, hogy a nagy intézeteket le kell bontani. A résztvevők, akiknek nagy többsége nagy állami intézetben dolgozik (sokan vezetőként) inkább finomították és javaslataikkal segítették a lebontás leendő folyamatát.

	Ajánlások a jövőnek A Súlyos és halmozottan sérült személyeket segítő munkacsoport ajánlásokat fogalmazott meg a súlyos és halmozottan sérült személyeket ellátó, jelenlegi rendszerrel kapcsolatban. Többek között ezt írják: “A hazánkban élő súlyos, halmozottan sérült emberek életfeltételeit, életminőségét sürgősen közelíteni kell az Európai Unióban élő szinthez, s ennek elsődleges oka nem a csatlakozás, hanem a humanitárius okok mellett az emberi jogok és az esélyegyenlőségi elv érvényesítése.” Legfontosabb feladatként a folyamatos intézményi ellátás megteremtését tartják: korai fejlesztés, fejlesztő felkészítés, sérülés-specifikus komplex fejlesztés, amely az egész életen át tart. Új, miniszteri szintű rendeletet sürgetnek az intézményi ellátásukról. A munkacsoport felvázol egy lehetséges intézményi rendszeri sémát, mely egymásra épülne, lefedve a teljes populáció életkorát, és a sérültek kora s az intézmény funkciója szerint differenciált. Hogy a javaslatuknak, melyet alaposan, számításokkal is dokumentáltak, lesz-e foganatja, azt nem tudjuk. A címzett az Egészségügyi Minisztérium elődje, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium volt.

	vissza a Tartalomhoz

	A Kézenfogva Alapítvány hírei

	Projekt-menedzsment szemináriumot szervez a Kézenfogva Alapítvány 2005 áprilisában. Miben különbözik e képzés más pályázatíró tanfolyamoktól? A képzés során a résztvevők gyakorlott külföldi (Belgium, Ausztria) oktatók irányításával konkrét projektötleteken dolgoznak majd. A szeminárium a jelentkezők aktív részvételére épül. Lényeges, a gyakorlatban kiválóan hasznosítható információra tesznek szert a transznacionális projektek kivitelezésével és az Európai Uniós támogatásokkal kapcsolatban. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a szervezetek számára a szeminárium egyedülálló kapcsolatépítési lehetőség, hiszen a résztvevőket tizenöt nyugat-európai és tizenöt kelet-közép-európai országból várjuk. A szemináriumi munka angol nyelven folyik, ezért annak megfelelő szintű ismerete elengedhetetlen. A jelentkezési lap és minden egyéb, a szemináriummal kapcsolatos információ letölthető a Kézenfogva honlapjáról (pdf formátumban, angolul): www.kezenfogva.hu. Figyelemfelkeltő, televíziós szpotsorozatot készített a Kézenfogva Alapítvány – a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. Ezekkel szeretne hozzájárulni a civil világ ismertségének, elismertségének a növeléséhez. A szpotok segítségével, s a TV2 együttműködésével, bemutatják, érzelmileg átélhetővé teszik, hogy milyen sokan dolgoznak civilként azért,hogy a fogyatékos személyek emberibb körülmények között élhessenek, megkaphassák mindazt, ami a nem sérült embereknek természetes: a tanuláshoz és a munkához való jogot, az élhető emberi kapcsolatok jogát. A szpotokat a TV2 február 3-tól kezdte vetíteni. A szpotsorozat elkészítésében a civileken kívül Törőcsik Mari, Sebestyén Márta, Stohl András, Kemény Dénes és az Annibal Cannibals segített. Az alapítvány honlapján (www.kezenfogva.hu) a szpotsorozat digitalizált változatának mind a 10 eleme heti váltásban megtekinthető. Az alapítvány honlapjára érdemes időről, időre ellátogatni, nemcsak az új országos adatbázis miatt, ahol az értelmi, a halmozottan fogyatékos és az autista emberekkel foglalkozó állami, önkormányzati, egyházi és civil intézményeket, szolgáltatásokat találja meg az érdeklő, hanem egyéb, civil szervezetekkel kapcsolatos híreket is elolvashat (például az alapítvány különböző tanfolyamait, a jelentkezés feltételeit. Akinek nincs internete, az hívja ezt a kék számot: (06-40) 200 320. További információk: Kalmár Judit (06-1) 215 5213; Váradi Ildikó (06-20) 474 2463.

	vissza a Tartalomhoz

	Hirdetés

	ÚJ HÍR! JÓ HÍR! A Bajorországban 150 éve működő Regens Wagner Alapítvány (egyházi intézmény) segítségének köszönhetően, fogyatékossággal élő emberek gondozását vállaló, bentlakásos intézmény nyílt Balatonmáriafürdőn, a Rákóczi út 2. szám alatt. Az intézmény várja: 16 év fölötti, értelmi, hallás- és mozgássérült emberek vagy családjuk jelentkezését. Megtekinthető: munkanapokon, előzetes bejelentkezéssel. Részletes tájékoztatást ad: Vajna Katalin intézményvezető Telefon: (06-85) 376 882 Mobil: (06-30) 583 1143 Egyszeri térítési díj (beköltözéskor): 1,5-3 millió forint Havi térítési díj: 45 000Ft • Emelt szintű és teljes körű ellátás • Négy hektár parkosított Balaton-parti ingatlan • Foglalkoztatási lehetőségek • Képzési programok • Egy- és kétágyas összkomfortos szobák • Rehabilitáció/habilitáció • Kötetlen látogatási idő • Átmeneti elhelyezésre lehetőség *** A Regens Wagner Alapítvány az ÉTA Országos Szövetség tagja. Balatonmáriafürdői létesítményüket a németországi Dillingen székhellyel működő, a fogyatékos emberek gondozását, képzését, foglalkoztatását végző keresztény egyházi intézmény segítségével valósították meg. Szép, korszerű, és ami a legfontosabb: az otthon érzetét keltő környezet és szakszerű ellátás várja a fogyatékos embereket Köszöntjük a balatonmáriafürdői intézményt, és azoknak a családoknak a figyelmébe ajánljuk, akik szeretteiknek testi-lelki biztonságot nyújtó gondozóhelyet keresnek.

	vissza a Tartalomhoz

Share on facebook

Share on whatsapp

Share on linkedin

Share on twitter

Nincs hasonló témájú bejegyzés

Hozzászólások lezárva.

Akadálymentes lehetőségek