Hírlevél – 2005. március

A Hírlevél 2005. év márciusi számának tartalmából:

– Rövid hírek
– Számvetés, várakozás
közben
– Pécs, ahol a világot
kerekítik
– Kapacitásszabályozás
– Sikertörténet – Látogatás
az Odúban
– Szegedi Fogyatékosügyi Fórum
– Konzervált múlt –
csökkenő dotáció
– Kertészet a város
szélén
– Egy gonddal kevesebb
– napközi a XV. kerületben
– Még egyszer az ápolási
díjról
– NCA-pályázatok: Az
első kör lezárult
– A bentlakásos
intézmények átalakításáról
– A Kézenfogva Alapítvány hírei
– Hirdetés
Rövid hírek

Nálunk is kölcsönözhetőek lesznek a gyógyászati
segédeszközök. Az országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) fizeti a
bérleti díjat, és szakorvosi igazolással minden igénybe veheti. Ez különösen
a nagy értékű eszközök esetében jelent könnyebbséget. A kölcsönző cégek
kiválasztása pályázat útján történik, döntés június 25-én születik. A
nyertes cégekkel – amelyek kötelesek a visszahozott eszközök fertőtlenítéséről
is gondoskodni – az OEP hároméves szerződést köt.


A Nőgyógyászati Szakmai Kollégium nem tud arról,
hogy a szülészek indokolatlanul hoznának előre szüléseket – fogalmazott
az egészségügyi miniszternek írt válaszlevelében Papp Zoltán, a
kollégium elnöke. Kökény Mihály még a MÁV-kórházban kirobbant botrány
kapcsán kérte a szakembert, általánosságban foglaljon állást a köznyelvben
programozott szülésként emlegetett ügyekkel kapcsolatban. Akkor két tragikus
esetet hoztak összefüggésbe azzal, hogy esetleg a szülés az ő ügyeletében
történjen. (Forrás: Népszabadság)


A közgyógyellátás rendszerét átalakítaná a kormány.
Mintegy 600 ezer közgyógy-igazolvány van a lakosságnál, ebből 400 ezer
az “élő”. A kormányoldal drágának találja, a használók meg azért panaszkodnak,
hogy a nekik fontos gyógyszereket nem lehet fölírni “közgyógyra”. Évekkel
ezelőtt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyar Cukorbetegek
Országos Szövetsége
, a Vesebetegek Országos Szövetsége, a Láncszövetség
és még néhány beteg szervezet kidolgozott egy reformtervezetet, felhasználva
Kerezsi Loránd (OEP) javaslatait is. Nagyon leegyszerűsítve: a
közgyógyellátottakat személyre szabottan, szükség esetén maximált összeggel
kell támogatni. Az ellátottak ezt az összeget a kezelőorvos által felírt,
bármely, forgalomban lévő gyógyszer térítési díjára fordíthatják. A mostani
javaslatokban is fellelhetők az akkori ajánlások közül jó néhány.


A fogyatékos emberek jogait védő emberi jogi egyezmény kidolgozásával
foglalkozó ENSZ ad hoc bizottság ötödik ülését New Yorkban tartotta, január
24-től február 5-ig. Az ENSZ közgyűlése 2001. december 19-én hívta létre
a bizottságot, hogy a fogyatékos emberek jogairól szóló nemzetközi, emberi
jogi egyezmény javaslatát készítse elő. A munkát szeretnék még ebben az
évben befejezni, de van olyan vélemény, mi szerint az egyezmény csak jövőre
kerül elfogadásra. A magyarországi civileket Gombos Gábor (Mentális
Sérültek Jogaiért Alapítvány) képviselte.


Jogszabálygyűjtemény
Támasz címmel közérthető jogszabálygyűjteményt állított össze a Csupaszívek
Társasága
és a Sorstárs Alapítvány a fogyatékkal vagy krónikus
betegséggel élő emberek és segítőik számára. Tavaly december 28-án zárták
le az érintettekre vonatkozó joganyagot, tehát ez most a legjobban dokumentált
összefoglaló, amelyben a pénzbeli ellátásoktól, az adókedvezményeken át
a különféle hivatalos nyomtatványokig minden megtalálható. Ára: 1000 Ft.

Megrendelhető: Csató Zsuzsánál, telefon: (06-30) 274 8578; e-mail:
downe@axelero.hu.


Szállítás sérülteknek
A Csupaszívek Társaságának támogatató szolgálata, két gépkocsijával térítéses
szállítást vállal. A mikrobusz alkalmas a kerekes székes személyeknek
is, díja kilométerenként 70 forint. A kis személyautó használati díja:
kilométerenként 35 Ft.
Megrendelhető: Csató Zsuzsánál, telefon: (06-30) 274 8578; e-mail:
downe@axelero.hu.


Egészségügyi szolgáltatás
Mozgáskorlátozott embereknek térítéses egészségügyi és szociális szolgáltatást
indít a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete. Vállalnak mosdatást, öltöztetést,
egyéb testi higiénével összefüggő feladatokat, valamint egészségügyi szakápolási
feladatokat: mozgatást, sebellátást, felfekvések kezelését, gyógylámpák
alkalmazását, gyógytornát és masszázst. Fizikoterápiát és logopédiát,
felügyeletet és bevásárlást.
A szolgáltatás megrendelhető: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 43-ban.
Fax : 329 5299, 349 8172; e-mail: mbe2003@freestart.hu.

1116 Budapest, Keveháza u. 19-21-ben. Telefon: 205 3174, 205 3175; e-mail:
mbe2003@fw.hu.
Érdeklődni: Borosné Drexler Mónika szolgálatvezetőnél lehet, telefon:
329 5299.


Számvetés, várakozás
közben

Ez a harmadik beszélgetésünk az ÉTA Országos Szövetség
ügyvezető igazgatójával, dr. Rubovszky Lászlóval. Mit mondjak, nincs éppen
jó hangulatban. 2002. decemberében és 2003. szeptemberében bizakodóan
és nagy tervekről beszélt. Mintha eltűnt volna az optimizmusa. Hogy így
van-e vagy sem, arról az alábbiakban olvashatnak.

– Kitértem volna a beszélgetés elől, ha így lenne. Bár
nem vagyok optimista, pesszimistának sem mondanám magamat. Az a pontos
meghatározása a mostani lelkiállapotomnak, hogy várakozó állásponton vagyok.
Ha pedig az ember várakozik, akkor van ideje arra, hogy számvetést készítsen.
Az elmúlt két évet kudarcok, sikerek és fél sikerek egyaránt jellemzik.
Ha van rá hely az újságban, akkor tekintsük át ezeket.
Két éve folyamatosan működik a szövetség vándorkiállítás programja. Ez
siker a javából. Azt akartuk megmutatni országnak-világnak, hogy sok tagszervezetünknél
működik olyan munkaterápiás jellegű alkotóműhely, ahol szép, tetszetős,
piacképes használati és dísztárgyakat készítenek. Ezekből állítottunk
össze egy reprezentatív kollekciót, amit aztán kiállításon mutattunk be
az elmúlt években. Igen nagy sikerrel és látogatottsággal. Néhány helyen
az utánszállítás feltételeit is megteremtve, árusítással egybekötötten,
hogy meggyőződjünk, eladhatók-e a termékeink, azaz piacképesek-e. Beigazolódott,
amit eddig is tudtunk: eladhatók. A vendégkönyvi bejegyzések olvasása
rossz napokon vigaszt jelent …
A vándorkiállítási program végső fázisaként az ország 4-5 helyszínére
megálmodott és árusítással egybekötött bemutatótermek pénzhiány miatt,
egyelőre nem nyílnak meg. De az öröm, hogy Székesfehérvár polgármestere
– értve és megértve ennek jelentőségét -, a közeljövőben saját városában,
az Alba Regia Civitan Kht.-nak biztosítja ezt a lehetőséget.
Volt egy gyógypedagógiai szaktanácsadó szolgálatunk is. Ezt már csak múlt
időben mondhatom, mert nincs pénzünk a fenntartására. Szövetségünk nem
kap normatív jellegű pénzügyi támogatást – ez így is van rendjén – de
szakminisztériumunk, a 2005. évi működési költségeinkre szükséges összeget
– pályázati eljárás keretében – 25%-os mértékben akceptálta. Ennek tudható
be, hogy a pályázatírást segítő szolgáltatásunkat is megszüntettük.

Ha már elkezdte a számvetést, akkor talán arról is
szót kellene ejteni, hogy mi lett a III. Családsegítő Konferencián bejelentett
stratégiai elképzelésekből. Ha jól emlékszem, az a kistelepüléseket is
megcélozta, hogy ott is legyen mindenféle szolgáltatás a fogyatékos embereknek
és az őt ellátó családnak.

– Igaza van, leltározzunk tovább. Emlékezetes és tartalmas
volt a kétnapos III. Családsegítő Nemzetközi Konferencia. A tartalmas
jelző a leglényegesebb. A szakminisztérium hárommillió forinttal támogatta.
A szakma jelenlévő képviselői – ötvennél több intézményvezető, elméleti
ember, köztisztviselő – jónak találták, és javaslataikkal kiegészítették,
pontosították szövetségünk konferencián meghirdetett stratégiai programját.
Amit nem értek: miért támogat a minisztérium egy, az egész ország érdekeit
szolgáló stratégiai elképzelés meghirdetésére hivatott nemzetközi konferencia
megrendezését, ezen belül szakmai megmérettetését, és miért nyilatkozik
erről elismerő szavakkal a leginkább érdekelt tárca minisztere, ha mindezeket
követően hallgatással, passzivitással szembesülünk? Okom, s jogom sincs
megkérdőjelezni a jó szándékot, de mint tudjuk, ez csak a békés helyben
járást jelenti.
A konferencián két polgármestert is kitüntettünk. Azt ismerte el a szövetség,
hogy látják a rászoruló emberek és családjaik kiszolgáltatottságát, és
megkülönböztetett fontosságot tulajdonítanak annak, hogy nap mint nap
tegyenek ezekért az emberekért. Tisztelet Hajdú Lászlónak, a főváros
XV. kerületi polgármesterének és Warvasovszky Tihamérnak, Székesfehérvár
polgármesterének. Akkor ők kapták az elismerést.

Arról is szó volt, hogy évente vagy két évente, már
nem emlékszem pontosan, mindig két polgármester megkapja az elismerést
jelentő faszobrot és városa vagy községe címerét fából kifaragva. Akkor
most ennek is búcsút mondhatunk? Pedig ez szép gesztus volt.

– Csak ismételni tudom magam: ez is jegeltük, vagy ahogy
az előbb mondtam: befagyasztottuk. Egyszerű a magyarázata: ha az ÉTA működésére
sincs pénz, akkor sajnos a szobrok kifizetésére sincs. Megint az optimizmusom
mondatja velem: csak átmenetileg.

Talán az első beszélgetésünkkor mondta, hogy meg
fogja találni azokat a szponzorokat, akik az ÉTA-t támogatni fogják. Én
nem vagyok optimista, és nem csak azért, mert sok az eszkimó, kevés a
fóka, azaz sok a civil szervezet és kevés a támogatásra hajlandó cég.

– Ez aztán az abszolút kudarc témája! A szánalomra építő
reklámok, a szerencsétlen emberek egyéni tragédiájának medializálása,
reklámcélú támogatása, a feltűnést-szereplést biztosító egészségügyi probléma-megoldások
szponzorálása mindig produkál kisebb nagyobb sikert. Az értelmi sérültséggel
élő emberek és családjaik nem a szánalomra számítanak, nem bulvártörténetek
szereplői akarnak lenni, ők esélyt akarnak, hogy olyan életet élhessenek,
mint szerencsésebb kortársaik. Az elmúlt években sok-sok olyan tehetős
és döntéshozatalra képes emberrel találkoztam, akik bár ígértek segítséget
– gondolom az adott helyzet kényszere alapján – utólag ezek az ígéretek
teljesületlenek maradtak. Vagy azért, mert a segíteni akarást nem gondolták
komolyan, vagy azért, mert nem érte meg nekik. Mérlegfőkönyvben kimutatható
haszna nem lenne …

Korábban nem volt érzékelhető a pénztelenség meg
a szponzorok hiánya? Én az elmúlt 15 évben mindig csak panaszt hallottam.
Miközben nagyon sok pénz megy erre a területre, mindenki boldogtalan.
A kormány a sok pénz miatt, a civilek meg a kevés miatt. Miért most aktuális
az, amiről az imént beszélt?

– A szövetség életében a működőképtelenséget már több
mint egy éve érzékeljük, de a korábbi megszólalás óhatatlanul belterjes
panaszáradatként hatott volna. Márpedig nem az ÉTA Országos Szövetségről
van szó, hanem az embereken és a családokon ténylegesen segítő tagszervezetekről.
Ők jutottak el a teljesítőképesség határához – jó néhányan már túl is
lépték -, tehát az elkeseredésem miattuk van. A normatív támogatások az
éves működésük 50-60%-át fedezik, de a gáz- villany- telefon- gyógyszerárak
folyamatosan emelkednek, a pályázati lehetőségek szűkülnek és szigorodnak:
önrészt követelnek, és ha nyersz, akkor utófinanszírozást ígérnek. A helyi,
települési önkormányzatok pénzügyi romlása eleve gátolja a segítő szándék
gyakorlati megvalósítását, és nincs partnerem – eddig legalábbis nem találtam
-, aki döntési vagy döntés-előkészítési pozícióból vállalná az érdemi
beszélgetést egy olyan témában, amely gyakorlati célként vetné fel, hogy
hogyan lehet a még rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat hatékonyabban,
több emberen segítve, tehát eredményesebben elosztani, amihez persze egy
korszerűbb szervezeti, jogi, közgazdasági szabályzórendszer bevezetése
is szükségeltetik. Ehhez kellene egy bátor, reformszemléletű tárcaképviselő.

Emlékeim szerint Csehák Judit minisztersége idején
az a bizonyos SZOLÍD program ezt szolgálta volna. Nekem tetszett, a megállapításai
a valóságot mutatták: az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való
egyenlőtlen hozzáférést, és ennek orvoslását. Aztán nem lehet belőle semmi.
Nem tudok jobb szót, a tárca agyonhallgatta. Igaz, ha csinálni akartak
volna valamit, akkor tényleg változnia kellett volna sok mindennek. Talán
ők is várakoznak …

– Ez az, amit nem lehetne megtenni. Mert nem csak rólunk
van szó. A szövetséget működtető 114 civil szervezetről, az e civil szervezetek
keretében gondozott mintegy 9500 emberről és az ő családtagjaikról van
szó. Nyugodtan mondhatom, több tízezer ember érint, ha egy szolgáltatás
megszűnik, azért mert megszűnt az azt működtető civil szervezet támogatása
vagy oly mértékben csökkent, ami már lehetetlenné teszi a fenntartását
– mindez az esélyegyenlőség szívet melengető politikai deklarációitól
kísérve történik. Az ÉTA programja nemcsak a tagszervezetekhez tartozó
fogyatékos emberekre és családjukra vonatkozik, hanem potenciálisan minden
fogyatékos emberre és családjára.

Azt mondta: eredményesebb elosztás, korszerűbb szabályozórendszer
kidolgozásával. Ki fogja ezt a kettőt – ami persze egy, hiszen összefüggennek
– megcsinálni?

– A teljes struktúraváltás előkészítését, kidolgozását
az ÉTA vállalná. Kiváló felkészültségű intézményvezetői munkatársakat
ismertem meg a szövetség szervezetében. Szakmai felkészültségük, változtatást
igénylő tenni akarásuk, gyakorlati tapasztalataik, nyugat-európai látókörük
alkalmassá teszi őket arra, hogy az ÉTA Stratégiai programjában megfogalmazott
és teljesen új rendszer megvalósíthatósági tanulmányát elkészíthessék.
Erre vonatkozó ajánlatunkat sok irányba és már régen megtettük, megtesszük
ma is, eddig eredménytelenül. Pedig a Stratégiai program szól a társadalmilag
hasznos munkavégzés képzési feltételeiről, a versenyszférában megvalósítható
foglalkoztatásról, az érintett családok segítéséről, a társadalom “ép”
tagjainak emocionális befolyásolásáról, a szánalomérzetet kizáró, racionális
és tényszerű propagandáról, a történelmi egyházak szerepéről, egyszóval
mindarról, ami a frázisokon túl a valódi integrációt jelentené.

A legtöbb dolog, amiről most beszélgettünk, az ÉTA-n
kívülálló okok miatt nem sikerült, vagy szünetel. Amikor belépett az ÉTA-ba,
akkor azt mondta: minden tagszervezethez elmegy. Itt mit mutat a mérleg?

– Sajnálom, hogy eredeti szándékomtól eltérően még nem
tudtam eljutni minden tagszervezetünkhöz, de tagjaink több mint felét
meglátogattam, és a többiekhez is elmegyek. Sok megszállott, az ügynek
elkötelezett, kiváló szakmai felkészültségű embert ismertem meg. Tudom,
a nehézségek ellenére kitartanak. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem vagyok
pesszimista. Kitartok és várakozom.

Ferenczy Ágnes .


Pécs, ahol a világot kerekítik

Ha én lennék a pécsi önkormányzat, akkor biztosan konzorciumot
alakítanék a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvánnyal, és indulnék velük
egy uniós pályázaton. Mert a Kerek Világ lehetne az önkormányzat bezzeg
gyereke, amit jó mutogatni az otthoniaknak és az Unióból érkezett protokoll
vendégeknek. Amúgy azért választottam őket az ÉTA több mint száz tagszervezete
körül, mert a szövetségben azt mondták: ők írják a legjobb pályázatokat.
Az utolsó három évben mindig nyertek.

Jó az intercity, ha meleg van a kocsiban, és nem késik.
Most több mint fél órás a csúszás, de Kerényi György, az alapítvány
mikrobuszának vezetője megvárt. A város szélére megyünk. Valaha itt bányászkolónia
volt, a házak nem olyan tetszetősek és újak, mint a távolról idelátszó
tévétorony aljában épültek. Elkanyarodunk a hajdani külszíni bánya mellett.
Azt mondja Gyuri, ezt majd rekultiválják, és szabadidő centrum lesz a
gödör helyén. Ha így lesz, akkor a Kerek Világ 6842 négyzetméteres
telke vagy inkább parkja is felértékelődik. Az önkormányzattól kapták
tartós haszonbérletbe, jelképes egy, azaz 1 forintért. A szelídgesztenyefás
udvarról rálátni a bányagödörre. Ősszel a gyerekek pukkadásig ehetik magukat
sült gesztenyével. Lehet, hogy nem sokáig, mert alattomos kór támadta
meg a fákat. Néhányat már ki is kellett vágni.

Az alapítvány születése
Az udvaron álló épületek híven mutatják az alapítvány fejlődését. A régi
kisebb mellé úgy épült fel az új szárny 2001-ben, hogy kerek egészet alkotnak.
Szó szerint is, hiszen a közlekedő folyosó egy épületté forrasztja az
újat és a régit. Bent Molnárné Bergman Évával, az alapítvány iskolájának
igazgatójával és dr. Kocsi Katalinnal ülünk le az új épület egyik
irodájában. Érdekes, hogy minden alapítványnál, egyesületnél a legkisebb
helyet választják irodának. Mintha az ott dolgozók maguktól a legkisebb
kényelmet is sajnálnák. A gyerekektől viszont nem: tágasak a tantermek,
a folyosók. Erre szükség is van, hiszen ide mozgássérült gyerekek és felnőttek
járnak, köztük kerekes székkel közlekedők is.

Az alapítvány 1990-ben született. A neve ekkor Kerek Világ,
és a sérült gyerekek családban való nevelését, a család tájékoztatását,
a szülők önkéntes segítőkké képzését vállalták. A keresztényértékek szellemében
dolgoznak, mottójukat Ratkó József egyik verséből vették: “Mindenhez
van jogom, hát játszom/ Felülről gyereknek, alulról embernek látszom.

Tevékenységük szerteágazó. Szinte minden évben – a régi megtartása mellett
– valami újba fogtak. Csak néhány mutatóba:

– 1991. ép értelmű, mozgássérült gyerekeknek napközi.

– 1993. az ép értelmű mozgássérült és a súlyos, halmozottan sérült gyerekek
nappali gondozása. Ez utóbbiak itt kapják meg a fejlesztő felkészítést.

– 1995. Önálló Életvitel Központ: módszertani csoportjuk szakemberei felmérték
a megyében élő speciális gondozást igénylő emberek életkörülményeit, a
közintézmények akadálymentesítését, szakmai konferenciákat szerveztek/szerveznek;
segítő szolgálatuk keretén belül van személyi segítés, szállító szolgálat,
életvezetési és jogi tanácsadás stb.
– 1999. Megnyernek egy uniós Phare pályázatot a mozgássérült gyerekek
rehabilitációs központjának kialakítására. Két tagozaton általános iskolát
indítanak a tanulásban akadályozott, mozgássérült és az értelmi sérült
mozgássérült gyerekeknek.
– 2001-ben az Önálló Életvitel Központ támogató szolgálattal bővül, és
most már munkaközvetítéssel és a sérült emberek családjának segítésével
is foglalkoznak. De érdemes megemlíteni az önsegítő csoportot is, ahol
van klubfoglalkozás, pszichodráma csoport és kerekes székes tánc.

Nyílt, figyelmes tekintetek
Ezek persze csak címszavak. A hozzájuk írt néhány sor nem mutatja azt
a sokrétű tevékenységet, odafigyelést, jó légkört, ami az intézményt jellemzi.
Azok a nyílt, figyelmes tekintetek, a vidám gyerekarcok mindennél többről
beszélnek. Nem töltöttem itt napokat, csak egy délelőttöt, de úgy érzem,
szeretnek ide járni a gyerekek. Az iskolának már három tagozata van: 1.
iskolára felkészítő; 2. tanulásban akadályozott mozgássérült gyerekek
oktatása; 3. értelmi sérült gyerekek nappali oktatása. Összesen 31 gyereket
tanítanak, akik egészen a nyolcadik osztállyal bezárólag ide járhatnak
iskolába. Jelenleg még csak az ötödik osztálynál tartanak. Két autista
tanulójuk van, s mert azt látják, van rá igény: szeretnének majd egy autista
tagozatot is indítani.
A speciális általános iskolára 2003-tól közoktatási megállapodásuk van
az Oktatási Minisztériummal, és ugyanebben az évben elnyerték az Alapítványi
és Magániskolák Egyesületének
minősített iskolája címet. Az itteni
munka nem csak abból áll, hogy leadja az ember az órát. A gyerekek egyéni
fejlesztést is kapnak. Ki Bliss-nyelvet tanul, kin a konduktív pedagógia
segít, kinek gyógytorna kell, hogy szinten tartsák, de úszni (víz alatti
tornával kiegészítve) és gyógylovaglásra járnak. Mikor azt kérdem, hogy
kell-e valamiért a szülőknek fizetni, mindketten ingatják a fejüket. Itt
minden ingyen van, kivéve a lovaglást, amiért csak azért kell fizetni,
mert a ló nem az övék. A pécsi és Pécs környéki gyerekek szülei nem is
tudják milyen szerencsések: másutt súlyos pénzeket fizetnek a szülők az
úszásért, a lovaglásért, a különböző egyéni fejlesztésekért.

Intézménymentő pályázatok
Itt csak az étkezésért fizetnek, de néha még ezzel is gondok vannak. Pedig
az alapítvány nem dúskál a pénzben. Évi 45-48 millió kell a fenntartáshoz,
és idén kevesebb pénzt kaptak a különböző normatívák alapján mint tavaly.
Akkor ezt elég volt a pályázatokon nyert 10 millióval kiegészíteni. Most
már 26 millió hiányzik. Tehát nem engedhetik meg maguknak, hogy ne írjanak
sikeres pályázatot.
Míg ezekről beszélgetünk, végig megyünk az épületen (Éva közben elment:
órája volt). Benézünk az osztálytermekbe, ahol Katalin külön felhívja
a figyelmemet az ültetőmodulra, Stiefeneedel a neve. Nyolc, kerekes székben
ülő gyereküknek van ilyen különleges, a gyermek tartásához igazodó moduljuk.
Utazni sem kellett érte, a szakemberek helybe jöttek méretet venni. Egyéni
engedélyeztetéssel lehet kapni az OEP-től, sok szülő nem tud róla. Katalin
úgy gondolja ennek benne kell lennie a cikkben, mint ahogy annak is: a
vidékről bejáró 17 gyerek nem a saját pénzén utazik hozzájuk, az utalványt
az OEP-től kapják, mert az alapítványnál nemcsak az értelmüket fejlesztik,
hanem a testüket is karban tartják, rehabilitálják a különböző terápiákkal.
Azelőtt az utalványt 0-tól 22 éves korig adták, 2004 júniusában megszűnt
a korhatár – erről is kevesen tudnak. Minden akadálymentes, küszöbök nincsenek,
a közlekedő folyosók szélesek, az egyszintes épületben lift is van (a
Vodafone-tól kapták.) Az emeleten vannak a leendő átmeneti otthon szobái
is, amelyek már csak engedélyre és lakókra várnak. Tízen fognak itt élni,
köztük egy kerekes székes házaspár. Az otthonra a hajdani Egészségügyi
Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyerték a pénzt.

Takarítás négy diplomával
Kocsi Katalin 2001-től dolgozik az alapítványnál, ami időközben nevet
is váltott, pontosabban két szóval bővült: Kerek Világ Jóléti Szolgálat
Alapítvány lett belőle. Az ő életútja megérne egy külön cikket. Katalinnak
sok foglalkozása, diplomája van. Azt mondja: nagyon jól tudja, milyen
az, amikor a mássága miatt bántják, nem fogadják el az embert. Ő túlsúlyossága
miatt került ilyen helyzetbe. Pedig ő jól érzi magát így, és jól érzi
magát a Kerek Világnál. Tudja, hogy az, amit csinál fontos és hasznos.
Tanítói, jogászi, közoktatási szakértői, menedzseri képzettsége mellé
épp most szerzi meg a gyógypedagógia főiskola oklevelét is. A tanulásban
akadályozott gyerekeket fogja tanítani. Amikor azt mondom, hogy ennyi
diplomával jóval kényelmesebb és jobban fizetett állást is találhatna
magának, Katalin csak legyint, mint aki tudja. Pedig albérletben lakik
nyolcéves kisfiával. A hétvégéken takarítani jár. De hát mit csináljon
az, aki szereti a munkáját és tudja, hogy sok embernek, gyereknek van
rá szüksége? Marad, még akkor is, ha ezt nem (jól) fizetik meg.
Ez a szerencséje a civil szférának és ennek az országnak. Hogy vannak
ilyen emberek, mint Katalin. És biztos vagyok benne, hogy a Kerek Világnál
több ilyen embert találnék, ha hosszabb ideig figyelném a munkájukat.
Mert a nulláról idáig eljutni csak lelkes és áldozatkész emberekkel lehetett.

Ferenczy Ágnes


Kapacitásszabályozás

Egy új szakmai szervezet félreverte a harangot: a Szociális
Szakmai Közösség
, amelyet Nyitrai Imre, a Fidesz-kormány államtitkára
jegyez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2005-ös költségvetésről szóló
2004. évi CXXXV. törvény 120 §. (19) bekezdése, és az azóta megjelent
egyéb jogszabályok, január 31-étől megtiltják további szociális szolgáltatások
normatív támogatását
. Ez természetesen hátrányosan érinti a civil
szervezetek és az egyházak működését. Ezért a közösség az Alkotmánybírósághoz
fordul. Megkérdeztük Göncz Kingát, az Ifjúsági, Szociális, Családügyi
és Esélyegyenlőségi Minisztérium
első emberét, igaz-e a hír. (Közben
persze összekevertük a közösség és a szövetség szavakat.
Sajnálatos és csöppet sem etikus, hogy egy nagy múltú szakmai szervezet:
a Szociális Szakmai Szövetség nevének hasonmására keresztelték
az eddig sosem hallott szervezetet.) A miniszter asszony szerint nincsen
szó tiltásról, egyszerűen arról van szó, hogy január 31-ig kellett bejelenteni
a ténylegesen működő intézményeket. Mint mondta: “El kell indulni a kapacitásszabályozás
felé.”

Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, és mennyire lesz életképes,
azt majd az elkövetkező hónapok megmutatják, hiszen ahogy nő a szegénység,
úgy van egyre nagyobb szükség a különböző szervezetek által fenntartott
szociális intézményekre. A “kapacitásszabályozás” viszont ezzel ellentétes
irányba hat(hat.)


Sikertörténet –
Látogatás az Odúban
Mi újságírók hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy példamutató dolgok
csak a fővárosban történnek. Holott csak arról van szó, hogy utazni nálunk
fárasztó. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi az ország, kocsival minden messze
van. Szerencsére a vonat már gyorsabb (na nem mindenütt) de Szegedre egész
hamar oda lehet érni. Igaz, cserében hajnalban kell kelni – főleg ha az
ember nem Budapesten lakik – de megéri.

A Szegedi Korai Fejlesztő és Integrációs Központba igyekszem.
A hasonló funkciójú intézményektől eltérően, fantázia neve is van: Odú.
Ez tetszik nekem, és tetszik az emblémájuk is: a széttárt karú kisfiú.
Magyar Adél, a korai fejlesztőt működtető Szegedi Korai Fejlesztést
és Integrációt Támogató Alapítvány
(KORINTA) vezetője kijön elém az
állomásra. Máskor szívesen csatangolnék egy kicsit a városban – jó tíz
éve voltam itt utoljára -, de a mínusz 14 fok visszariaszt, és hálás vagyok
Adélnak meg a kocsi melegének. Egy hajdani bölcsőde-óvoda bölcsődei részébe
igyekszünk. Ezt kapta meg az Odú 2002-ben az önkormányzattól, és két év
alatt igencsak nagy ismertségre tettek szert Szegeden.

– Minden bölcsődében, óvodában ott vagyunk a hirdetőtáblán, csináltattunk
szórólapokat is – mondja Bacsa Judit intézményvezető, mikor arra
vagyok kíváncsi, vajon honnan tudják a szegedi szülők, kihez kell fordulni,
ha baj van -, de leginkább szájhagyomány útján terjed a hírünk. Az idejáró
szülők a mi legjobb hirdetőink.

Bár tudom, hogy a megelégedett szülő a legjobb hírvivő, de már csak szakmai
becsületből is hiszem, hogy a velük foglalkozó médiáknak is (újság, tévé,
rádió) volt szerepe abban, hogy megismerték őket.
Az a sokrétű, szerteágazó munka, amivel manapság foglalkoznak a bölcsődékben
kezdődött 1994-ben, először speciális (tehát szegregált), később pedig
integrált csoportokban is. Nem véletlen tehát, hogy az integrációt támogató
szókapcsolat szerepel az alapítvány nevében. Az Odúban a születéstől kezdve
ötéves korig folyik a korai fejlesztés (34 gyerekkel). Fejlesztő felkészítésben
1 gyerek részesül, utazó tanáraik 20 gyerekhez járnak ki: a város óvodáiban
segítik elő az integrációt. A központban komplex állapotfelmérést is végeznek:
szakmai team (gyermekorvos, gyógypedagógus, gyógytornász) vizsgálja a
gyermeket természetes játékhelyzetben. Ha a gyermek állapota megkívánja,
rendszeres korai fejlesztést kap, szükség esetén további feltáró vizsgálatok
következnek, kisebb problémák esetén tanácsadásra járnak vissza a családok.
A gyermek fejlődésének nyomon követéséhez szükség szerint kontrollvizsgálatot
végeznek.

A megyeszékhely önkormányzatával közoktatási megállapodást kötöttek az
utazó gyógypedagógus-hálózat működtetésére, és egy kisebb összeget a korai
fejlesztés finanszírozására is tudnak fordítani a városi támogatásból.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség az ellátás után járó, az állami
költségvetésből fizetett normatíva összegére. Aki ezen a területen egy
kicsit is jártas, az tudja, hogy az állami normatíva sem az épekkel, sem
a fogyatékos emberekkel foglalkozó intézményeknél nem fedezi a tényleges
költségeket. Ezért kell(ene) az önkormányzat támogatása. Ennek ellenére
az alapítvány babysitter szolgálatot is fenntart (családonként heti 5-6
órában), mert pontosan tudják, hogy mennyire szükségük van a kikapcsolódásra
a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek Valószínűleg ezért indítottak
szülőcsoportot is, amelyet pszichológus vezet, és ezért tartanak előadásokat
is a szakemberek, ahol olyan kérdésekről esik szó, amelyek minden szülőt
foglalkoztatnak. Csak néhány téma, mutatóban: Ha a beszéd késik…; Lehetőségek
a korai fejlesztés után; A felnőttkor; Jogi tanácsadás stb.

Az ilyen előadásokra külső szakembereket is hívnak, bár náluk is széles
a szakemberek palettája. Az alapítványnál 15 fő-, illetve részállású szakember
dolgozik. Az adatokat csak Piukovics Éva irodavezető tudja napra
készen, hiszen gyakran előfordul, hogy egy-egy feladatra (gyerekre) szerződtetik
a szakembert. Most éppen autista csoportot szeretnének indítani ovisoknak.
Márciusban ezért fogja elvégezni több szakemberük az Autizmus Kutatócsoport
tanfolyamát, hiszen ha jelentkezik náluk egy autistát nevelő szülő (márpedig
jelentkezett), nem küldhetik el, ráadásul ők mindig valamivel többet (jobbat)
szeretnének. Most például azon is törik a fejüket, hogyan lehetne a korai
fejlesztés minőségellenőrzését megszervezni. Mindenkinek jó lenne a minőségi
standard, ami persze nem azt jelenti, hogy ne a gyerek igényei szerint
történjen a kezelés. Maguk között is sokat beszélgettek erről, de az,
hogy Bacsa Judit tavaly novemberben részt vett Thessalonikiben egy korai
fejlesztéssel foglalkozó konferencián (egyetlen magyarként), csak megerősítette
ebben őket. A konferenciát az European Association on Early Intervention
(a korai fejlesztéssel foglalkozók európai szövetségének szervezete).
Témája a korai fejlesztés az integráció volt. Judit nem magánemberként,
hanem az alapítvány szakembereként utazott. Részvételét az alapítvány
is támogatta.

Az intézmény és az alapítvány vezetői is fontosnak tartják a szakmai
találkozókat, továbbképzéseket, tapasztalatcseréket. Mindezek támogatásához
“civil segítséggel” igyekeznek megteremteni a hátteret. Pályázati lehetőségek
és szponzorok jelentették eddig a megoldást. Az előbb említett előadásokra
invitáló meghívó hátoldalán legalább tíz helybéli támogatót találok (magát
az előadássorozatot a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványnál
megnyert pályázat tette lehetővé), köztük van Szeged város önkormányzata
is. Amikor ezt megemlítem, Magyar Adél ezt válaszolja:

– A város törődik az itt élő fogyatékos emberekkel. Az önkormányzat Fogyatékosügyi
Fórumot
és fogyatékosügyi alapot hozott létre. A fogyatékosokkal foglalkozó
szervezetek pályázat útján kaphatnak pénzt az alapból, és ez nagyon jó.
Míg mi ezekről beszélgetünk a parányi irodában, az előtérből be-be köszönnek
a szülők: van, aki már túl van a fejlesztésen, van, aki csak most érkezett.
A héthónapos kislányt édesanyja, Vérné Gyémánt Mária hozta. Az
időre született, szülési sérült Szintia hat hónapig volt kórházban, ebből
két hónapot lélegeztető gépen, utána az alapítványtól járt be hozzá a
szakember. Az édesanya úgy emlékszik, az orvosoktól hallott a korai fejlesztőről,
de később Bacsa Judit pontosít:
– Nagyon jó a kapcsolatunk a védőnőkkel, Mária gyereke miatt is a védőnő
hívott föl minket. És mivel fontos, hogy minél előbb meginduljon a fejlesztés,
bemegyünk a kórházba is.

Máriának ez az első gyermeke, és azt mondja, bár lát javulást, csak akkor
lesz Szintiának testvére, ha meggyógyul. Egyelőre minden idejét leköti
a kislány, a korai fejlesztőn kívül még a Dévény Anna-féle tornára
is járnak, és otthon is tornáztatja a picit.

Vígné Simon Erikának három gyermeke van, és a harmadikkal, a hároméves
kisfiúval van gond: hiperaktív és bár mindent megért, nem beszél. Ők logopédust
kerestek, aki segít megindítani a gyerek beszédfejlődését. A logopédus
tanácsolta, hogy nézze meg más szakember is, és az Odút javasolta. Hogy
miért járnak ide? Azért, hogy megtanuljon egy dologra koncentrálni. Bár
még nem sokszor voltak itt, máris javulást tapasztalt, és ez reménnyel
tölti el: a gyerek sokkal nyugodtabb otthon is és a közösségben is. Amíg
beszélgetünk, a kisfiú a nagy, mozgásfejlesztő labdával játszik. Mikor
felém gurul, visszagurítom. Egészen addig játszunk, míg ki nem nyílik
a terápiás szoba ajtaja. A kisfiú és mamája eltűnik mögötte a labdával
együtt.

– Fontosnak tartjuk, hogy a szülő ott legyen a foglalkozásokon – ezt
Bacsa Judittól hallom -, hiszen tudnia kell, mi történik a négy fal között,
és ekkor tudjuk megmutatni neki azokat a gyakorlatokat is, amelyeket otthon
ő is elvégezhet a gyerekkel.

Lassan szedelőzködnöm kell. Most sajnálom, hogy erre a napra egy másik
riportot is szerveztem. Adél átfurikázik velem az újabb helyszínre – legalább
addig is beszélgetünk. Amikor azon örvendezem, hogy tetszett, amit láttam,
és hogy tíz év alatt milyen szépen terebélyesedett, terjeszkedett az alapítvány,
és akár azt a címet is adhatnám ennek az írásnak: Sikertörténet, Adél
ezt válaszolja:

– Tényleg sikertörténet, és magam sem gondoltam volna ’94-ben, hogy idáig
eljutunk. De mindig arra törekedtem, és ezt már többes számban mondhatom:
tehát arra törekedtünk a munkatársaimmal együtt, hogy fejlődjünk, haladjunk
előre és eközben mindig igyekeztünk minőségi munkát végezni.

F. Á.


Szegedi Fogyatékosügyi
Fórum

Szegeden komolyan gondolták, hogy az országos fogyatékosügyi
programot úgy lehet végrehajtani, ha abba az önkormányzatok is “beszállnak”.
Ezért a város helyi Fogyatékosügyi Fórumot alapított (2001-ben), mely
a fogyatékos emberek civil szervezeteinek érdekérvényesítése, a kölcsönös
segítségnyújtás és az együtt gondolkodás szellemében szerveződött 20,
a speciális szükségletű emberek különböző csoportjait képviselő, civil
szervezet bevonásával.

Hogy a város nem csak kipipálandó feladatnak tekinti a
fogyatékosok ügyét, azt az is jelzi, hogy az elnöki teendőket a város
első embere dr. Botka László polgármester látja el. Az adminisztrációt
(szervezés, az igények összehangolása) a polgármesteri hivatal Szociális,
családvédelmi és egészségügyi irodájának egyik dolgozója végzi. Külön
öröm számunkra, hogy a fórum háromtagú munkacsoportjából ketten ÉTA-tagszervezeti
vezetők (Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete, KORINTA Alapítvány).
Mivel a szegedi példát követendőnek tartjuk, ezért közöljük a fórum programját.

1. Akadálymentesítés: hogy Szeged középületei minél előbb
akadálymentesek legyenek, a fórum tagjai összeállították azoknak az épületeknek
a listáját, amelyeket a legtöbben használnak, és ahol a leggyorsabban
meg kell oldani az akadálymentes bejutást.
2. A fogyatékos emberek munkába állásának lehetőségei, a munkaerő-piaci
helyzet.
3. A preferált szervezetek bérleti díjának alakulása.
4. A civil szervezetek által használt irodahelyiségek felújítása. A beruházásokkal
kapcsolatos elképzelések.
5. Az európai uniós pályázati rendszer bemutatása.
6. A Nemzeti Civil Alapprogram régiós kollégiumának bemutatkozása, tájékoztató
előadása.


Konzervált múlt –
csökkenő dotáció
Miközben azt halljuk, hogy kormányzati cél, a minél több ember foglalkoztatása,
ez úgy látszik nem érvényes a fogyatékos és megváltozott munkaképességű
embereket alkalmazó cégekre. Tévedés ne essék, jelen cikk írója nem szereti
a jelenlegi dotációt, és évek óta hajtogatja, hogy nem a cégeket, hanem
az embereket kellene támogatni, lévén az állami dotáció különbséget tesz
szociális foglalkoztató és célszervezet között, sőt a nyílt munkaerőpiacot
figyelembe sem veszi. De az legrosszabb álmaimban sem jutott eszembe,
hogy az ez évi támogatás kimondva kimondatlanul, konzerválja a 2003-as
létszámot, sőt, a kevesebb lábon álló cégeknél leépítésekre is sor került.

Nézzük a konkrétumokat: a kormány át akarja alakítani az állami dotáció
rendszerét, igazságosabbá téve azt, hogy valóban a megváltozott munkaképességűek
és a fogyatékos emberek munkába állását szolgálja. Az elv szép, nézzük
a gyakorlatot: Eddig a minimálbér volt a dotáció alapja, most ezt fixösszegben,
53 ezer forintban maximálták (ez a 2004-es év mértékének felel meg.) A
dotációra összesen 52 milliárd forintja van a kormánynak. (Tavaly – ha
jól emlékszem – eredetileg 40 milliárdot szántak erre, de mivel a kassza
felül nyitott volt, végül is 60 milliárdra rúgott a kifizetett állami
dotáció.) Emellett azt is kimondták, hogy a 2003-as létszámoknak megfelelően
fizetik a dotációt, ami azt jelenti, hogy cégbővítésre, új emberek fölvételére
nem kerülhet sor. Sőt, a 2004-ben fölvett embereket el kell, hogy küldje
a munkáltató, hacsak nem áll “több lábon”, és valamelyik ága a cégnek
nem hoz annyi nyereséget, hogy abból kifizesse az ő bérüket.

Kormányzati magyarázatok szerint erre ezért van szükség, hogy a “szerencselovagokat”
kiszűrjék: azokat, akik csak az állami dotációra utaznak. (Ilyet hallva
csak az jut eszembe: hol marad az ellenőrzés? Ezeket a cégeket rendszeresen
vizsgálja az APEH. Igaz, erről azt hallottam egy ilyen cég vezetőjétől,
hogy ők szokták elmondani az ép soros APEH-ellenőrnek, hogy mit, hogyan
kell kiszámolni. Sajnos, a legtöbb médiában főleg a szerencselovagokat
emlegetik a dotációval kapcsolatban, azt a képzetet keltve, hogy az ilyen
cégek legtöbbje ebbe a kategóriába tartozik, holott ez nem igaz.) Újdonság
még, hogy bevezetik az akkreditációt, azaz bizonyos feltételeknek, magatartási
szabályoknak meg kell felelniük a munkáltatóknak, ha hozzá akarnak jutni
az állami dotációhoz. A régi cégek vezetőinek is át kell ezen a szűrőn
menni. Ez viszont jó, de még jobb lenne, ha nem csak a munkáltatónak,
hanem az alkalmazottaknak is kötelezően átesnének egy olyan képzésen,
ahol megismerkednek az adott cégnél dolgozó fogyatékos emberekkel, a velük
való bánásmóddal. Történt még más változás: az állami intézetekben élők
közül is sokan dolgoznak. A legtöbbjüknek terápiás munkára lenne szüksége,
ez persze most nincs így.(Akik eddig dolgoztak, azokkal szabálytalanul
kötöttek szerződést, lévén legtöbbjük kizáró gondnokság alatt áll.) Ezért
a Munkaerőpiaci Alap (MA) rehabilitációs önrészéből 500 millió forintot
a terápiás foglalkoztatás feltételrendszerének kialakítására fordítanak.
Ezen kívül pályázatot írnak ki egy milliárd forint értékben azoknak a
gazdálkodó szervezeteknek, amelyek az MA-tól rehabilitációs célú munkahelyteremtésre
támogatást kapnak, és foglalkoztatási kötelezettséget vállalnak. Még egy
milliárd jut munkahelyteremtésre, elsősorban a nyílt munkaerőpiacon. Azok
a non-profit szervezetek, kisebb vállalkozások kaphatnak pénzt, amelyek
korszerű munkahelyek kialakítását vállalják.

Ha minden igaz, 2006-ra már külön támogatási normatívája lesz az intézetben
élő dolgozóknak, 2007-re pedig az egész rendszer átalakul, s akkor már
az embert fogják támogatni, s nem a vállalati, szervezeti forma alapján
jár a pénz – legalábbis ezt ígérte Csizmár Gábor, a foglalkoztatáspolitikai
és munkaügyi miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol a fenti változtatásokat
ismertették. Ugyanitt Balogh Zoltán, a Védett szervezetek Országos
Szövetségének elnöke úgy fogalmozott: “kötöttpályás kényszeregyezmény”
született, és most a konszenzus jegyében ülnek itt (ott volt még Pék
Zsolt
a HVDSZ elnöke is), de alapjaiban elégedett az eredménnyel.
Csak a spontán munkahelyteremtők maradtak támogatás nélkül.

Az elégedetlen zsurnaliszta mindezeket hallva arra gondol, hogy csökkenő
támogatás mellett egy évre konzerválták a múltat. Ezért kár volt fél évig
egyeztetni (Balogh Zoltán közlése) az érintetteknek. A nagyok, a több
lábon állók túlélik, a közepesek meg örüljenek, ha létszámleépítéssel
megússzák. Hogy a többiekkel mi lesz, azt néhány hónap múlva megtudjuk.

– ferenczy –

Leépítések már az év elején
A sajtótájékoztató januárban volt. Nem kellett sokáig várni, hogy megjelenjenek
az első sajtóhírek a leépítésekről. Az alábbit a Weborvosról tallóztuk.

“Pénteken a Békés megyei Kondoroson a polgármester és a térség fideszes
országgyűlési képviselője közös sajtótájékoztatón számolt be arról, milyen
hátrány érte a helybélieket a településen a közelmúltban alapított vállalkozás
megszüntetésével. Domokos László képviselő elmondta: Kondoroson
a közelmúltban alapított a Rolfim Elektronikai és Finommechanikai Szövetkezet
egy üzemet, ám az elektronikai hulladékot feldolgozó munkahely mindössze
néhány hétig működhetett, mert a három minisztérium által jegyzett rendelet
megvonta a támogatást a cégtől, ezzel pedig ellehetetlenítette a munkát.
Dankó Béla, Kondoros polgármestere arról tájékoztatott: 145 csökkent
munkaképességű dolgozó veszítette el állását. … A mintegy húsz évvel
ezelőtt csökkent munkaképességűek által alapított szövetkezet 2004 utolsó
hónapjaiban több száz embert vett fel országszerte. A leépítések így nem
csak a kondorosiakat érintik hátrányosan, elbocsátások voltak Szigetszentmiklóson,
Gyulán, Polgárdiban, Pátyon és a fővárosban is: összesen 490 embert küldtek
el.”


Kertészet a város szélén

Vettem két cserepes virágot. Szépek. Az egyik nevét
tudom (primula), a másikét nem. A “nemtudomka” sötétlila apró virágain
fehér csík fut körbe. Jó ránézni. Nagy Katalin bezzeg tudja a nevét, de
mert magyar neve nincs, a latin névnek csak a dallamát őriztem meg, azzal
meg egy írott szövegben nem sokra megyek. De hát nem is ez a lényeg. A
lényeg nem más, mint hogy a Civitan Club Budapest Help Egyesület foglalkoztatójában
dolgozók szép munkát végeznek.

Az üvegházban már nőnek a muskátlik levelei, de a primulákon,
meg a megjegyezhetetlen nevűeken már látszanak a bimbók, némelyik virágba
is borult, de a nagy többség majd nőnapra díszlik teljes pompájában. Gyönyörű
helyen van a kertészet: a II. kerületi Törökvész út takaros házainak folytatásában.
Ha jól számolom három épület áll a hatalmas telken: egy kétszintes faház,
amelyben az iroda van, az üvegház meg egy téglaépület, ebédlővel, ahol
a kézműves foglalkozások is zajlanak. Itt látom meg később a falon bekeretezve
az amerikai alapítású nemzetközi szervezet, a Civitan Help Club
tanúsítványát, mely szerint a budapesti szervezetet 1994-ben fogadták
tagjaik sorába. Valaha ez a honvédség kertészete volt. Amikor a Civitan
átvette a területet az üvegházba becsorgott az esővíz, és hiányzott a
szakképzett fűtő. Pedig a virágoknak meleg kell. Nagy Katalin, aki alapképzettségét
tekintve könyvelő, és gazdasági igazgatóként vágott bele a civil mozgalomba,
letette a kazánfűtői vizsgát – ezen nem múlhat egy szép remény elé néző
civil szervezet jövője. Szép lassacskán kitanulta a kertészetet is, hiszen
kezdetben arra még nem volt pénz, hogy szakképzett alkalmazottat vegyenek
föl. Az meg különösen jó volt, hogy tudta, hogyan kell egy üzleti tervet
meg a különböző hatóságoknak szóló beszámolókat, kimutatásokat elkészíteni.

Csodálkoztak is az Európai Unió küldöttei, akik 12 országból
jöttek nemrégiben magyar fogyatékosügyet nézni, és a Civitan is benne
volt a programjukban. Tetszett nekik minden – jóval túl is lépték az erre
a szervezetre szánt időt – csak azt nem értették, miért nem több embert
foglalkoztatnak, miért nem csinálnak ebből hálózatot. Itt aztán beszélünk
egy kicsit a hazai viszonyokról, az értelmi fogyatékos emberek érdekérvényesítésének
hiányáról, a ki tudja mikor megszülető lobbitörvényről, meg arról, hogy
nekünk negyven év lemaradását kell behozni. Ezt a negyven évet nehéz az
EU embereinek megmagyarázni, mint ahogy azt is, hogy miért van különbség
az állami dotáció terén a célszervezetek és foglalkoztatók között. (Vannak
persze e hazában is olyanok, akik nem értik.)

A Civitannak “csak” foglalkoztatója van (dotációt tehát
ők sem kapnak), ami közhasznú szervezetként működik. Fenntartanak lakóotthont
Pesthidegkúton, ahol heten élnek, és ők is a kertészetben dolgoznak, és
van napközi otthonunk is. Reggel héttől tartanak nyitva, a munkát úgy
fél kilenc körül kezdik, mert addigra ér ide mindenki. Nagy hírverést
nem csapnak a kertészetnek, mikor mondom, hogy vinném a hírüket a falum
virágboltosainak, azt mondja Nagy Katalin, készül a szórólapjuk, és majd
küld belőle, hiszen most szánták rá magukat az intenzívebb pr-kampányra.
Mert mint a népköltésé, szájhagyomány útján terjed a hírük. Aki vásárolt
már náluk, az többnyire visszajár, sőt hoz magával legalább egy embert,
de ez még nem elég, hogy minden egyes virág gazdára találjon. Milyen jó
lenne, mondom, ha mondjuk, valamelyik nagy áruházlánc virágboltjában az
ő cserepes virágaikat árulnák. Egyszer rendelt tőlük az IKEA, kapom a
választ, de nem volt folytatása. Az az igazság, hogy a holland dömpingáruval
nem tudják fölvenni a versenyt. A kerületben lévő virágboltosok sem tőlük
vesznek, pedig nem adják drágán a virágokat.

Végigsétálunk az üvegházon. Muskátlik, Valentin-napra
és nőnapra szóló virágok sorakoznak az asztalokon. Hogy épp ki mit csinál,
arról fogalmam sincs (kertészeti ismereteim hiányosak), de főleg lányokat
látok szorgoskodni. Később kiderül a jó erőben lévő fiúk havat lapátoltak.
Velük az ebédlőben találkozom, ahol leültek szusszanni, melegedni egy
kicsit. Az ebédlőt látva értem meg, hogy miért nem lehetett további embereket
fölvenni, bővíteni a Civitan létszámát. Ebben a kis helyiségben zajlanak
a kézműves foglalkozások is, a polcokon kerámiák. A nappali ellátásban
részesülők elég sok mindennel foglalkoznak: járnak

A lakóotthont meg kellene néznem, de csak az üres szobákat
nézhetném, hiszen az otthon lakói most itt vannak. Ezt a látogatást későbbre
halasztom. Mondjuk nyárra, amikor megint megnézem a kertészetet is, hó
nélkül, zöldben, virágpompában.

F. Á.

Könyv az elfogadásról

Az idősebb nemzedék még jól emlékszik arra, hogy milyen nehéz volt negyven-ötven
évvel ezelőtt fogyatékos gyermeket nevelni. A törvények nagy részéről, amelyek
könnyebbé tették volna az életüket, nem nagyon tudtak a szülők, igaz nem
is volt sok. (Hogy nem tudtak róla az még a nyolcvanas évek második felére
is igaz volt, pedig akkor a szociálpolitika terén is kezdtek más szelek
fújni.)
Aki elolvassa S. Arnold Klára: Ajándék! – Elfogadom! című könyvét,
amelyet halmozottan sérült, 42 éves korában meghalt Miklós fiáról írt, arról
is képet kaphat, hogyan fogadta a környezet a sérült kisfiút és családját.
Abban szerencséjük volt, hogy a budapesti Villányi úti Pető Intézet fogadta
a kisfiút. (Az intézet jóval később a Kútvölgyi útra költözött és világhírű
lett.) Az ottani konduktív pedagógiai módszer, amit az édesanya otthon is
folytatott, meghozta az eredményt: fia elindult. Azt az erőfeszítést mutatja
be a könyv (legszívesebben a “hősies” jelzőt használnám, ha nem gondolnám
úgy, S. Arnold Klárának nem tetszene), amit a család, az őket körülvevők
közömbössége, ellenállása, sőt rosszindulata ellenére évtizedeken át végigcsinált.
A legtöbbet természetesen az édesanya tette, akinek mindehhez a hit, az
imádság adott erőt.

Egy gonddal kevesebb
– napözi a XV. kerületben

Több mint egy éve írtam a Tovább Élni Egyesület napközi
otthonáról, ahol a súlyos, halmozottan sérült gyerekek, fiatalok terápiás
foglalkoztatáson vesznek részt. Akkor a napközi ideiglenesen a XV. kerületi
Huba utcában volt. Az előzményeket nem érdemes leírni, de a cikk végét
igen, hiszen meglehetősen borúlátóan fejeztem be:

“Az egyesület, nagy-nagy nehézségek árán, saját pénzén
tartja fenn a napközit. Ez a megoldás szerencsére ideiglenes, hiszen egy
tavalyi ESZCSM pályázaton ingatlanvásárlásra nyertek pénzt. Szeretnének
már a jövő nyáron új és végleges helyre költözni.
Budapesten húsz súlyosan halmozottan sérült gyerek életének minősége múlik
azon, hogy a Tovább Élni Egyesület talpon maradjon – és akkor még nem
is szóltunk az egyesület perbáli lakóotthonairól. A Huba utcában a legfiatalabb
gondozott hároméves, a legidősebb tizenhét.”

Szerencsére a Tovább Élni túlélte ezt a nehéz időszakot,
és végül sikerült olyan házat találni, ami a pályázaton nyert pénznek
és a feladatnak is megfelelt. És ez nem is volt olyan könnyű, mert bár
sok eladó ház van Budapesten, de ha halmozottan sérültekről van szó, nem
mindegy, hogy hol van a ház, hogyan lehet megközelíteni, milyen a szobák
elrendezése. Tavaly rátaláltak az “igazira”, megvásárolták, és idén februárban
“villámlátogatást” tettem a szintén XV. kerületi Beller Imrei utcai házban.
Már kívülről nézve is ideális: zárt kapu köti össze a kis udvaron álló
két épületet. (Mifelénk az ilyen kaput dufartosnak hívták. A külvilágot
jótékony kizárja a lakók életéből.) Van egy 110 négyzetméteres nagyobb
ház, nagyon jó beosztással, és van egy különálló 80 négyzetméteres. A
kert ugyan kicsi, de napfürdőzésre kiválóan alkalmas, sőt még egy kis
“liegestuhl” is van, azaz olyan árnyékot adó fedett hely, amelynek minden
oldala nyitott.

A 110 négyzetméteresben három nagy foglalkoztató szobában
folyik a munka, és van még egy egészen picike helyiség: itt lesz a látásfejlesztés.
Most kezdik “belakni” az épületet, még nincs minden fejlesztő eszköz a
helyén, hiányoznak a rakodásra alkalmas polcok, de a hatalmas vízágyat
már használják. Kint, az udvaron több tenni való van, de azokkal várni
kell a fagyos idők elmúltáig. A rámpával fogják kezdeni, mely a bejárati
ajtóhoz vezető lépcsőket váltja fel, előbb-utóbb a tetővel is kezdeni
kell valamit (a háztetőn látható enyhe hullámvonal figyelmeztet erre).
Aztán ott van a “másik” ház, a 80 négyzetméteres, ahol csak egy szoba
lesz használható foglalkoztatónak, a másikat valószínűleg le kell bontani,
mert nincs alulról szigetelve. De ezek már kellemes gondok, hiszen megvan
a ház, van öt lelkes és áldozatkész gyógypedagógus, akik nemcsak a terápiás
foglalkoztatásokat végzik, hanem a pelenkázástól kezdve az etetésig mindent
feladatot megcsinálnak.

– czy –


Még egyszer az ápolási
díjról

Az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesületének
(ECSJE) népi kezdeményezésére szűk két hónap alatt összegyűlt 53 922 aláírás
és ebben biztos, hogy része volt annak, hogy az ECSJE felhívása megjelent
a Humanitásban is, hiszen, mint megtudtam, a legaktívabbak a mozgássérültek
voltak. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy az országgyűlés foglalkozzon
az ápolási díjjal, és ismerje el, hogy ez bizony kemény, 24 órás munka,
amiért jár(na) legalább a minimálbér.

Goldner Ibolya, az ECSJE elnöke, átadta az Országos Választási Bizottságnak az aláírt íveket. Az iroda az aláírások öt százalékának
átvizsgálásával állapítja meg, hogy az 50 ezer aláírás hiteles. (Erre 45 napot ad a törvény). Ha hitelesnek találtatnak, akkor minden megy a – szintén törvény által – szabályozott módon: Az OVB határozatot hoz az
eredményességről, s ezek után a T. Háznak 90 napja van arra, hogy megtárgyalja
a népi kezdeményezésben foglaltakat. Itt a megtárgyaláson van a hangsúly,
mert még a hiteles aláírás sem kötelezi arra a honatyákat, hogy a kezdeményezésben
foglaltakat teljesítsék.

Hogy maga a törvényalkotó sem volt elégedett az ápolási
törvénnyel, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy 2004 decemberében a legsúlyosabb
embereket ápolók díját megemelte 2006. január 1-jétől, s a 18 évet betöltött
tartós betegek ellátásáért is – bizonyos feltételek megléte esetén – jár
az ápolási díj, ami eddig nem volt kötelező. A díj kiszámításának alapjául
az öregségi nyugdíjminimum szolgál: súlyos fogyatékossággal élő gondozottnál
a kortól függetlenül ennek 130 százalékára, körülbelül bruttó 32 ezer
forintra lehet egy év múlva számítani; a 18 éven aluli tartósan betegnél
a nyugdíjminimum 100, 18 éven felülinél annak 80 százaléka jár. (A nyugdíjminimum
most 24 700 Ft.)

Mire elég húszezer forint?

A Budapesten élő Lukácséknál két gyereket nevelnek.
Az egyik súlyos halmozottan sérült, a másik még gimnazista. A négytagú
családban a 26 éves Péter után kapott ápolási díj minden forintja
számít, hiszen a férj nyugdíjas, bár szerencsére az ő nyugdíja 88 ezer
forint. 2004-ben az ápolási díj nem érte el a 20 ezer forintot. A család – beleértve a családi pótlékot is – 2004-ben úgy 150 ezer forintból gazdálkodott.
Amikor azt kérdem, hogy mire elég az ápolási díj, Lukácsné azt mondja,
hogy ezen még sosem gondolkozott, hiszen az ember a családi költségvetést
egészként szemléli, és az összjövedelem tudatában tervezi meg, hogy mire
futja. De ha nevesíteni akarom, hát a család BKV bérletei elviszik az
ápolásinak több mint a felét, pedig csak neki kell egyedül a teljes árú
bérletet megvennie. Takarékbetétük nincs – és ezzel nincsenek egyedül,
hiszen egy felmérés szerint a magyarok 60 százalékának sincs -, egyik
hónapról a másikra élnek.

Nekik még abban is szerencséjük van, hogy Pétert négy
órára befogadta az egyik fejlesztő napközi otthon. (Még szerencse, hogy
Péter nem kerekes székes, mert ez újabb költségekkel terhelné meg a családi
pénztárcát, hiszen autójuk sincsen.) Lukácsné most inkább arra gondol,
hogy mi lesz vele, ha nyugdíjba megy. Igaz, még van addig néhány éve,
hiszen még csak 49 éves. Ha eddig nem tette meg, hogy “lepasszolja” valamelyik
állami intézménybe a gyerekét, akkor most sem teszi meg, tehát majdan
csak az ápolási díj után fogják kiszámítani a nyugdíját. Mivel az ápolásin
töltött évek munkaviszonynak számítanak (a díj tébé fizetési kötelezett),
nyugdíj biztosan jár utána, de hogy mennyi – pontosabban a nyugdíj kiszámításánál
mit kell figyelembe venni -, azt már dr. Koncz Istvántól tudom
meg, aki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság jogi főosztályának
főosztályvezetője.

Mi lesz a nyugdíj alapja?

– Általános szabály – mondja -, hogy a nyugdíj kiszámításánál
a szolgálati idő és a havi átlagkereset számít. A jelenleg érvényben lévő
szabályok szerint az öregségi nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset
megállapításánál 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő
napjáig elért nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereseteket, jövedelmeket
kell figyelembe venni. Ha a fenti ún. átlagszámítási időnek legalább a
fele részére a nyugdíjat igénylő rendelkezik nyugdíjjárulék alapjául szolgáló
keresettel, jövedelemmel, az átlagkeresetet ezen keresetei, jövedelmei
figyelembevételével kell megállapítani. Abban az esetben azonban, amikor
a nyugdíjat igénylő e rövidebb időszaknak a fele részére nem rendelkezik
keresettel, jövedelemmel, a hiányzó időre eső napokra az 1988. január
1-je előtti legközelebbi időszak kereseteit, jövedelmeit kell figyelembe
venni a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál.
Ezen általános szabály mellett a hatályos törvény tartalmaz egy kiegészítő
rendelkezést is, miszerint bizonyos ellátások, így az ápolási díj összegét
(a GYES, a gyermeknevelési támogatás, a munkanélküli járadék stb.) az
említett rendelkezések alkalmazásánál figyelmen kívül kell hagyni annak
érdekében, hogy ezek az ellátások ne “rontsák le” a nyugdíj alapját képező
havi átlagkereset összegét. A törvényi rendelkezés azonban azt is lehetővé
teszi, hogy annak, akinek ezen ellátások keresetkénti figyelembevétele
kedvezőbb összeget eredményez, akkor az ápolási díj és az említett más
ellátások összege a havi átlagkereset számításánál beszámításra kerüljön.

Van különbség ellátás és tartás között? Lukácsné hét éve
van ápolási díjon, mint mondja: szerencséje volt, sokáig tudott munkába
járni, de a nyomdában, ahol dolgozott, a leépítésnél ő az elsők között
volt, hiszen csak részmunka idős volt, épp a beteg fia miatt. Egy évig
ugyan munkanélküli segélyre ment, mert abban reménykedett, hogy talál
munkát. Igaz, csak érettségije volt, meg könyvkötő szakvizsgája, de akkor
már túl volt a negyvenes évein, hát nem kapkodtak utána. A sikertelen
álláskeresések után választotta az ápolási díjat. Az ECSJE nem a nyugdíj
vagy a kevés pénz miatt indította aláírásgyűjtési kampányát. Goldner Ibolya,
az ECSJE elnöke ezt írta nekem egy e-mailben: “… az ápolási díjat nem
azért kell minimálbérre emelni, mert a fenti összegből nem lehet megélni…
Hanem azért, mert a családnak pénzbeli tartási kötelezettsége van. Ellátási
(munkavégeztetési) kötelezettsége az államnak van. Azok a családok, aamelyek
nem államilag finanszírozott intézményekben helyezik el hozzátartozóikat,
azok az államtól vállalják át ezt az ellátási kötelezettséget. És, mint
minden magyar állampolgárnak nekik is jár a munkájukkal arányos bérezés.
A napi 24 órás szolgálatért nem lehet minimálbérnél kevesebbet adni. És
az elvégzett munkáért járó díj kifizetését nem lehet egyéb feltételekhez
(pl. nyugdíj mellett nem jár) kötni.” Hogy aztán a honatyák hogyan értelmezik
az ellátási és tartási szavak közötti tartalmi különbséget, azt csak később
tudjuk meg. De gyanítom, minden jó szándék elé a pénz hiánya gördít (most
és majd) akadályokat.

Mennyit kap az intézmény?

Ennek ellenére az egyre súlyosbodó probléma félmegoldást
jelentő törvényi rendezését érdemes tovább elemezni az “esélyegyenlőség”
jegyében. Tehát: ma az öregségi nyugdíjminimum 80%-a jár, kortól és a
tartós betegségi, illetve sérültségi állapottól függően, ami minimum 19
760 (2004-es adat), a maximum, a 130 százalék csak 2006. január 1-jétől
jár majd a valóban legsúlyosabb embereket ápolóknak. (Mai áron számolva
ez 32 110 forint lesz.) Ám ha egy fogyatékos ember bentlakásos intézményben
vagy lakóotthonban él, akkor az állam – a 2005. évi költségvetési törvény
előírásainak megfelelően – 857 200 Ft/év normatív támogatást biztosít,
ami havonta 71 433 forint. Ezt a pénzt az intézménynek teljes mértékben
a gondozott tartására, ápolására kell fordítania, ez ugyanolyan személyi
juttatás, mint a családban gondozott ember állapota alapján járó ápolási
díj. Az ápolási díj és a normatív támogatás közt jelentős a különbség.

A több százezer családot érintő diszkrimináció illuzórikussá
teszi az esélyegyenlőség puszta említését is. Ezért lenne indokolt, hogy
a T. Ház napirendre tűzze a meglévő különbségek “ledolgozásának” a megkezdését.

Ferenczy Ágnes


NCA-pályázatok: az első kör
lezárult

Ha valakinek még jó az emlékezete, akkor tudja, nem
fogadta osztatlan lelkesedés Medgyessy Péter (akkori) miniszterelnök bejelentését,
hogy létrehoznak egy “civilcsúcsot”. A csúcs, hosszas vita, érdekegyeztetés
után, felállt, neve is lett: Nemzeti Civil Alapprogram, és megszületett
a róla szóló törvény is. Most közös sajtótájékoztatót tartott az NCA-pályázatok első köréről az NCA Tanácsa és az ISZCSEM, amit konferencia követett az
NCA-ról.

Hogy minden ellenérzésük dacára konszenzusra jutottak
a civilek, abban minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy a kormány
azt ígérte, ha feláll a civil csúcsszerv, akkor több pénz jut a civileknek.
Ti. a minisztériumok továbbra is kiírják a tárcájuk profiljába vágó programokra
a pályázatot, az NCA pedig a működéshez szükséges pénzt biztosítja, amire
eddig nem volt forrás. Az első körben kiosztott NCA pályázatokon a működésre
adott legnagyobb összeg hét millió forint volt. A legnagyobb viszont 18
millió, de az sajnos nem derült ki a sajtóanyagból, hogy mely szervezet,
milyen programra – mert mi másra ment volna – kapta.

A sajtótájékoztatón ismertették a főbb keretszámokat:
mire mennyit, hová adott az NCA. Mindezt alapos írásos dokumentáció kísérte.
Az újságírók megkapták Kuti Éva: Szándékok szereplők, eredmények
c. tanulmányát, mely az NCA első pályázati fordulójának tapasztalatait
összegezte adatokkal bőségesen alátámasztva. (A tanulmány az ISZCSM és
az NCA megbízásából készült.) Rendszeres és lelendő pályázók haszonnal
forgathatják: a tendenciák és az irányok már ebben az első körben kiderülnek.

Azt is megtudtuk, hogy soha ennyi költségvetési támogatás
nem jutott a civil szervezeteknek. Arra az újságírói kérdésre, mely azt
firtatta, mennyivel csökkentek a minisztériumok (programokra kiírt) pályázati
pénzei, Göncz Kinga miniszter azt mondta: ezt pontosan nem lehet
tudni. Véleménye szerint átstrukturálódásról van szó, egy minisztériumnak
nem az a dolga, hogy pályázatokat írjon ki. Csak a tárcához szorosan kötődő
programokra vannak pályázatok. Bárdos Ferenc, az NCA Tanácsának
elnöke ennél már pontosabban fogalmazott: szerinte harmadával, felével
csökkentek a minisztériumi pénzek. Azt már tudják, hogy a Környezetvédelmi
Minisztérium a harmadára csökkentette a környezetvédelmi szervezeteknek
szánt pénzt, más minisztériumok a felére. Több nevet nem említett, mert
mint mondta, a pontos számadatok még nem állnak a Tanács rendelkezésére.
De mint mondta: ha programokra nincs pénz, akkor mit ér a működési támogatás.
Egy civil szervezet jogosultságát mégis csak a programjai bizonyítják.
Mivel az NCA elsősorban működésre ad, akkor az NCA pályázati kiírásain
kell változtatni: a programokra több pénzt kell biztosítani. Erre Kuti Éva munkája is tesz ajánlást.

Néhány tanulságos, mi több, elgondolkodtató adat: a több mint 60 ezer civil szervezetnek csak 13%-a pályázott. Összesen 5,4 milliárd
forint sorsáról döntöttek (ez tizenháromszor több pénz, mint ami az előző
években erre a szférára jutott), a teljes keret 6,978 milliárd forint.
Az eddig kiosztott összegek 73,3%-át működési támogatásra adták. A pénzek
62%-a társadalmi szervezetekhez, azaz az egyesületekhez került. A főváros
45%-ban részesült a pályázati pénzekből.

***

A pályázni szándékozó civil szervezetek figyelmébe ajánljuk,
hogy a kormány 2005. február 10-én módosította az NCA-ra vonatkozó 2003.
évi L. törvény végrehajtásáról rendelkező 160/2003. (X. 7.) kormányrendeletet.
Az új rendelet száma: 18/2005. Érdemes áttanulmányozni, hiszen most is
majd 50% volt a formai hibás pályázat. Aki pedig többet szeretne tudni,
az keresse föl a www.nca.hu vagy a www.civil.info.hu
weboldalakat.

– yá –


A bentlakásos intézmények
átalakításáról

A kirekesztéstől a befogadásig címmel rendezett konferenciát
a Kézenfogva Alapítvány az ÉFOÉSZ-szal közösen, 2004. december 16-án.
A konferencia címe már szűkíti a meglehetősen nagy témakört: A közösségi ellátások jelenlegi helyzete és a bentlakást biztosító intézményrendszer
jövője. Egy példamutatóan akadálymentes budapesti hotelben voltak az előadások, majd az ezt követő szekció-megbeszélések, melynek összegzése a záró plenáris
ülésen történt. A legizgalmasabb kérdésről Kovács Melinda és Pordán Ákos előadása szólt: Vitaanyag a tartós bentlakásos intézmények átalakítására.

A konferencia tagjai írásos vitaindítót kaptak, melyet az ÉFOÉSZ és a Kézenfogva Alapítvány közösen készített, és tartalmazza
az általuk jónak tartott megoldási javaslatokat is. A nagy intézetek lebontását,
átalakítását minél előbb el kell kezdeni, hiszen az esélyegyenlőségi törvény
erre 2010-ig adott időt. Az alábbiakban e vitaindító néhány megállapítását
ismertetjük.* A nemzetközi jogi előzményeket az ENSZ 1948-ban elfogadott
Emberi jogok egyetemes nyilatkozatától kezdve egészen az Európai
Unió Alapjogi chartájáig sorolták felsorolták az anyag készítői.
Végső konklúziójuk ez volt: “Jelenleg nincs a speciális fogyatékossággal
élők emberi jogairól szóló szerződés, bár az ENSZ jelenleg mérlegeli ezt.
Mindamellett az ENSZ elfogadott különböző deklarációkat a fogyatékossággal
élő emberek jogairól. A legnagyobb jelentőségű az ENSZ Alapvető szabályok
a fogyatékossággal élő emberek egyenlőségének biztosításáról
. (Standard
Rules), mely biztosítani kívánja, hogy minden fogyatékossággal élő ember,
mint társadalmának tagja ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezhessen,
mint bárki más.”

Az Európai Uniónak sincsenek szabályai, előírásai a bentlakásos intézetekkel kapcsolatban. Azaz ahány ház annyi szokás. A lebontásban
az elsők a skandináv országok voltak, és ez hatással volt a többi országra
is. Mindez a hatvanas, hetvenes években zajlott. Nálunk a nyolcvanas években
alakult ki a fogyatékos emberek elkülönített intézményrendszere. (De még
a nyolcvanas évek végén is volt olyan otthon, ahol az értelmi fogyatékos fiatal együtt volt az emlékezetüket vesztett öregekkel, az alkoholtól leépültekkel.) Az 1993-ban születetett szociális törvény az addig kiépült
intézményrendszert vette alapul, a lakóotthonok nem szerepelnek benne
– s ez hátráltatta elterjedésüket.

A KSH 2001-es népszámlálási adatai szerint az emberek 5,77%-a vallotta magát fogyatékosnak, ebből 56 963 értelmi fogyatékosnak.
14 483-an éltek a 149 bentlakásos intézetben, ők értelmi fogyatékosok illetve halmozottan sérültek. Az intézmények 20%-át nonprofit szervezet működtette, itt élt az összes intézeti lakó 5%-a; 66%-át az önkormányzat
tartotta fenn, és itt az össz intézeti lakó 83%-a élt.
Az intézetek nagy része nem erre a célra épült, sok lakott településen kívül van (eldugni a fogyatékos embert!), átlagban 97-en éltek egy intézetben, de ez csalóka, mert 48%-ukban 100-nál többen laktak. Még 2001-ben is volt
5-6 (28%), 2-10 (28%) és 10 ágyas szoba (3%). Az intézeti lakók majd 60%-a
öt vagy többágyas szobában él, 8%-uk pedig tízágyasban.
Ezek az intézmények lehetnek ápoló-gondozó vagy lakóotthonok, rehabilitációs
intézmények. A vitaanyag kitér arra, hogy a rehabilitációs ellátás meghatározás értelmi fogyatékos személyekkel kapcsolatban hibás szemléletet tükröz, és lehetetlen szakmai feladat elé állítja az intézet dolgozóit.
Újragondolását tartják szükségesnek a vitairat készítői, a rehabilitáció
helyett ezt ajánlják: “egyéni gondozási szükségletekhez igazodó támogatás
és segítés formáit kell megtalálni.”
Azt is kifogásolják, hogy a jogszabályok
túl szigorú tárgyi és működési feltételeket szabnak, amelyek az új ellátási,
azaz a lakóotthoni formák kialakítását is nehezítik. Azt is kifogásolják,
hogy a nemzetközi tapasztalatok nem igazolják a nyolcfős minimum létszámot
a lakóotthonoknál.

Bár 1999-ben megszületett a Fogyatékosügyi Program, amely hét alapelvet határozott meg, amelyeket minden intézkedésnél be kell tartani, ezek a bentlakásos intézményeknél nem érvényesülnek, ezeknél csak a modernizációról és a humanizációról beszélnek, az átalakításról nem. A lakóotthonokkal tömegesen nem számolnak (ez az ellátási forma a szociális törvény 1999-es módosításában szerepel). Az intézeti ellátás modernizációjára több terv
született, de legtöbb pénz a nappali ellátások fejlesztésre megy. (Itt is nagy a hiány, ide is kell a fejlesztés.) A Fogyatékosügyi Program 2004 októberében arról határozott, hogy “2005. június 30-ig el kell készíteni
a tartós bentlakásos intézmények modernizációjára vonatkozó kormányzati
programot, s ennek a programnak regionális szintű alprogramjait.”

A vitaindítóban javaslatok is olvashatók az átalakítással kapcsolatban. Néhány ezek közül. Alapvetésként leszögezik: ne modernizációról,
hanem átalakításról beszéljenek. Vonják be az érintetteket egy hosszú távú stratégia kidolgozására. Nézzék meg más országokban, hogy van ez.
Kezdődjön el egy intézmény modellértékű átalakítása, értékeljék folyamatosan
a tapasztalatokat, és tegyék is közzé azokat. Dolgozzák ki a kötelező minőségellenőrző és minőségbiztosító rendszert, amely az életminőséget is méri.

A konkrét javaslatok több oldalra rúgnak, ezekből csak a főcímeket idézzük, amelyek híven mutatják az átalakítás fő irányát:
Emberi jogok; Tárgyi feltételek – fizikai környezet; Személyzeti feltételek;
A lakók mindennapi élete; Finanszírozás és támogatási rendszer. ”
A fenti javaslatok alapján az intézetek részben funkcióváltáson mennének keresztül,
és olyan regionális szolgáltató központokká válnának, amelyek egyszerre
többféle alap-, illetve szakosított ellátást nyújtanak, és a régiójukban élő fogyatékos embereket segítő központokká lépnének elő.”

F. Á.

* Jelen sorok írója ott volt a délutáni szekcióüléseken (kettőn részt is vett), meg a plenáris ülésen, és hipotézisével ellentétben nem volt vita abban, hogy a nagy intézeteket le kell bontani.
A résztvevők, akiknek nagy többsége nagy állami intézetben dolgozik (sokan vezetőként) inkább finomították és javaslataikkal segítették a lebontás leendő folyamatát.

Ajánlások a jövőnek

A Súlyos és halmozottan sérült személyeket segítő munkacsoport ajánlásokat
fogalmazott meg a súlyos és halmozottan sérült személyeket ellátó, jelenlegi
rendszerrel kapcsolatban. Többek között ezt írják: “A hazánkban élő súlyos,
halmozottan sérült emberek életfeltételeit, életminőségét sürgősen közelíteni kell az Európai Unióban élő szinthez, s ennek elsődleges oka nem a csatlakozás, hanem a humanitárius okok mellett az emberi jogok és az esélyegyenlőségi
elv érvényesítése.” Legfontosabb feladatként a folyamatos intézményi ellátás
megteremtését tartják: korai fejlesztés, fejlesztő felkészítés, sérülés-specifikus
komplex fejlesztés, amely az egész életen át tart. Új, miniszteri szintű
rendeletet sürgetnek az intézményi ellátásukról. A munkacsoport felvázol
egy lehetséges intézményi rendszeri sémát, mely egymásra épülne, lefedve
a teljes populáció életkorát, és a sérültek kora s az intézmény funkciója
szerint differenciált. Hogy a javaslatuknak, melyet alaposan, számításokkal
is dokumentáltak, lesz-e foganatja, azt nem tudjuk. A címzett az Egészségügyi
Minisztérium elődje, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

volt.


A Kézenfogva Alapítvány
hírei

Projekt-menedzsment szemináriumot szervez a Kézenfogva
Alapítvány
2005 áprilisában.
Miben különbözik e képzés más pályázatíró tanfolyamoktól? A képzés során
a résztvevők gyakorlott külföldi (Belgium, Ausztria) oktatók irányításával
konkrét projektötleteken dolgoznak majd. A szeminárium a jelentkezők aktív
részvételére épül. Lényeges, a gyakorlatban kiválóan hasznosítható információra
tesznek szert a transznacionális projektek kivitelezésével és az Európai
Uniós támogatásokkal kapcsolatban. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a
szervezetek számára a szeminárium egyedülálló kapcsolatépítési lehetőség,
hiszen a résztvevőket tizenöt nyugat-európai és tizenöt kelet-közép-európai
országból várjuk. A szemináriumi munka angol nyelven folyik, ezért annak
megfelelő szintű ismerete elengedhetetlen. A jelentkezési lap és minden
egyéb, a szemináriummal kapcsolatos információ letölthető a Kézenfogva
honlapjáról (pdf formátumban, angolul): www.kezenfogva.hu.

Figyelemfelkeltő, televíziós szpotsorozatot készített
a Kézenfogva Alapítvány – a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával.

Ezekkel szeretne hozzájárulni a civil világ ismertségének, elismertségének a növeléséhez. A szpotok segítségével, s a TV2 együttműködésével, bemutatják, érzelmileg átélhetővé teszik, hogy milyen sokan dolgoznak civilként azért,hogy a fogyatékos személyek emberibb körülmények között élhessenek, megkaphassák
mindazt, ami a nem sérült embereknek természetes: a tanuláshoz és a munkához
való jogot, az élhető emberi kapcsolatok jogát. A szpotokat a TV2 február
3-tól kezdte vetíteni. A szpotsorozat elkészítésében a civileken kívül
Törőcsik Mari, Sebestyén Márta, Stohl András, Kemény Dénes és az
Annibal Cannibals segített. Az alapítvány honlapján (www.kezenfogva.hu)
a szpotsorozat digitalizált változatának mind a 10 eleme heti váltásban
megtekinthető.

Az alapítvány honlapjára érdemes időről, időre
ellátogatni, nemcsak az új országos adatbázis miatt, ahol az értelmi,
a halmozottan fogyatékos és az autista emberekkel foglalkozó állami, önkormányzati,
egyházi és civil intézményeket, szolgáltatásokat találja meg az érdeklő,
hanem egyéb, civil szervezetekkel kapcsolatos híreket is elolvashat (például
az alapítvány különböző tanfolyamait, a jelentkezés feltételeit. Akinek
nincs internete, az hívja ezt a kék számot: (06-40) 200 320. További információk:
Kalmár Judit (06-1) 215 5213; Váradi Ildikó (06-20) 474
2463.


Hirdetés

ÚJ HÍR! JÓ HÍR!

A Bajorországban 150 éve
működő Regens Wagner Alapítvány (egyházi intézmény) segítségének
köszönhetően, fogyatékossággal élő emberek gondozását vállaló, bentlakásos
intézmény nyílt Balatonmáriafürdőn, a Rákóczi út 2. szám
alatt.

Az intézmény várja:
16 év fölötti, értelmi, hallás- és mozgássérült emberek vagy családjuk
jelentkezését.

Megtekinthető: munkanapokon,
előzetes bejelentkezéssel.

Részletes tájékoztatást
ad:
Vajna Katalin
intézményvezető
Telefon: (06-85) 376 882
Mobil: (06-30) 583 1143

Egyszeri térítési díj
(beköltözéskor):
1,5-3 millió forint
Havi térítési díj: 45 000Ft

Emelt
szintű és teljes körű ellátás
Négy hektár parkosított
Balaton-parti ingatlan
Foglalkoztatási lehetőségek

Képzési programok
Egy- és kétágyas összkomfortos
szobák
Rehabilitáció/habilitáció

Kötetlen látogatási
idő
Átmeneti elhelyezésre
lehetőség

***

A Regens Wagner Alapítvány
az ÉTA Országos Szövetség tagja. Balatonmáriafürdői létesítményüket a
németországi Dillingen székhellyel működő, a fogyatékos emberek gondozását,
képzését, foglalkoztatását végző keresztény egyházi intézmény segítségével
valósították meg. Szép, korszerű, és ami a legfontosabb: az otthon érzetét
keltő környezet és szakszerű ellátás várja a fogyatékos embereket

Köszöntjük a balatonmáriafürdői
intézményt, és azoknak a családoknak a figyelmébe ajánljuk, akik szeretteiknek
testi-lelki biztonságot nyújtó gondozóhelyet keresnek.


Hozzászólások lezárva.