A konferencia célcsoportja fogyatékkal élőket segítő civil szervezetek szakmai vezetői.
Két generációból tevődik össze, elsődleges célcsoport a másodgenerációs fiatal vezetők, akik között a projekt célja több rendezvény keretében a kapcsolatépítés, fejlesztés, tapasztalatok átvétele, cél állítás, ezért a bevonásra kerülő szervezetnél már ott dolgozó utódok, vagy már a vezetésbe bevont, illetve azt átvett fiatal generáció vezető szakemberei, őket tervezzük bevonni, és szeretnénk meghívni a Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete által szervezett rendezvényre, amely az ÉTA Országos Szövetség (Budapest, Molnár Viktor u. 94-96, 1158) székházában 2025. április 29-én, a FOF pályázat keretében kerül megrendezésre.
Másodlagos célcsoport a régi alapítók, vezetők, akik koruk és egészségi állapotuk miatt szeretnék átadni, vagy már átadták, vagy folyamatban van az átadás a fiatal generációnak az általuk létrehozott szolgáltatások vezetését, és tapasztalatokat.
Ezen a szakmai konferencián a rendezvény céljának
bemutatásán túl két magyar és egy nemzetközi ernyőszervezet mutatkozik be, és adnák át a fiatal vezető generációnak azt a tudást, tapasztalatot, ami őket életre hívta. Az ÉTA Szövetség, a CÉHálózat Egyesület és a nemzetközi szinten működő EASPD. Mindhárom szövetséget az elnöke fogja képviselni: Papp Ágnes elnök, Nelhübel-Oláh Henriette ügyvezető, valamint Kirsi Konola, az igazgatótanács elnöke.
A program célja, hogy szeretnénk, ha a fiatal vezetők megértenék, miért fontosak az érdekvédelmi szervezetek, és miért fontos bekapcsolódni a munkájukba.
Bemutatásra kerül, hogy a kapcsolat fontosságát az adja, hogy
tudjuk egymásnak segíteni, együtt van hangunk, együtt képviselünk erőt a fogyatékkal élők életének segítéséért, ezért fontos az érdekvédelem fenntartása, bekapcsolódás a munkába, helyet vállalni a vezetésben, mert külön-külön az erő szétforgácsolódik.
A konferencia 10 órakor kezdődik és egy állófogadásos ebéddel szeretnénk zárni.
Aki szeretne jönni, az jelentkezését küldje a szantaine.henriett@gmail.com email címre.
A terem befogadóképessége 45 fő, ezért fontos, hogy lássuk a létszámot.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
(Forrás: -CÉHálózat információ-)