GYÁSZHÍR :: Búcsúzunk Dr.Csizmadia Lászlótól

Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.
(Szenes Hanna)

Szomorúan adjuk hírül, hogy Szövetségünk korábbi elnöke Dr. Csizmadia László elhunyt.

Laci 1997-2018 között töltötte be elnöki pozícióját az ÉTA Szövetségnél. Jelentős szerepet játszott az alakulás körüli tevékenységek koordinációjában és abban, hogy szervezetünket hivatalosan bejegyezték. Ettől kezdve töretlen lendülettel és energiával egyengette, képviselte a szövetség sorsát, pontosabban a szövetség látókörébe tartozó sérült emberek és családjaik életét.
Megalkuvás nélkül kereste a lehetőséget, miként lehet az ÉTA-t arra képessé tenni, hogy minél szélesebb körű segítséget nyújtson az arra rászorulóknak – érdekvédelmi és minden más egyéb területen.
Folyamatosan tárgyalt az éppen regnáló szakmapolitikusokkal, kereste az együttműködés lehetőségét annak érdekében, hogy a szövetség stabil lábakon álljon és be tudja tölteni küldetését.

Ezt a fáradhatatlan munkát több mint 20 éven át végezte töretlen lendülettel, optimizmussal és mindig mosolygó arccal.
Utoljára szeptemberben beszéltünk telefonon. A szokásos derűjével beszélt paradicsom palántáiról és arról, hogy Ő bizony már készül a nagy útra…

Elindultál! Jó utat kívánunk Neked Laci, hiányozni fogsz! Mindent köszönünk és mindig szeretettel gondolunk Rád mindannyian. Őszinte részvétünk a családnak, együttérzünk és osztozunk a mély fájdalomban. Nyugodj békében!

Az ÉTA Országos Szövetség tagszervezetei, elnöksége és ügyvezetése nevében.

Papp Ágnes

***

Mindazok, akik ismerték és szerették, 2020. november 28-án gyászmise keretében emlékezhetnek szeretett egykori elnökünkre, dr. Csizmadia Lászlóra.

Hozzászólások lezárva.