2017. október 19-én a K11 Művészeti és Kulturális Központ ad otthont a kiállításnak, mely a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány, a ParaArt Egyesület és Erzsébetváros Polgármesteri Hivatala együttműködésének köszönhetően jött létre.
A kiállítás egy olyan művészeti program keretén belül valósul meg, amely már 15 éve biztosít lehetőséget az ország számos pontján élő tehetséges értelmi sérült felnőtteknek, művészeti képzésre illetve, hogy a képzőművészet eszközeivel kifejezhessék gondolataikat, érzéseiket. A program középpontjában a tehetséggondozás és az egyénre szabott fejlesztés áll.
A kiállítás címe: Festett ragyogás
A kiállítást megnyitja: Szurcsik József képzőművész
A kiállítás fővédnöke: Dr. Bajkai István, Budapest VII. kerületének alpolgármestere
A kiállítás védnöke: Papp Ágnes, az ÉTA Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója
A program művészeti vezetője: Pető Hunor képzőművész
Időpont: 2017. október 19. 18.00 óra
Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király u. 11.)
A Lámpás ’92 Alapítvány idén ünnepli fennállásának 25. évét. A kiállítás a születésnapi programsorozat kiemelt része. A szervezet a társadalmi elfogadás, közös felelősségvállalás jegyében szeretné bemutatni sérült fiataljaik tehetségét, munkáját, életét.
Az Alapítvány képzőművészeti programjának keretében készült alkotások jól reprezentálják, hogy ezek a sérült, ám tehetséges alkotók milyen érzékenységgel tudják bemutatni a világunkat, a mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket.
A program alkotásai az elmúlt években számos kiállítással mutatta be a fogyatékkal élő alkotók tehetségét, ezáltal az Alapítvány tevékenységét, mely egyben társadalmi érzékenyítő projekt is.
Az évenként megrendezésre kerülő nyári alkotótelepek kiemelt támogatója az ÉTA Országos Szövetség.
A program további működtetése mellett az Alapítvány célja egy országos tehetségkutató program kidolgozása, valamint egy speciális Európai Kortárs Művészeti Központ létrehozása, a szervezet egy meglévő ingatlanjában.
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány immár 25 éve, mintegy 160 jellemzően értelmi fogyatékos fiatal felnőtt lakhatását, ellátását, foglalkoztatását és művészeti képzését teszi lehetővé 18 önálló intézményben, emberléptékű családias környezetben. Fontos alapelv, hogy minden ellátottnak személyre szabva a lehető legmagasabb integrációt és lehetőségek széles palettáját biztosítsa. További információ: www.lampas92.hu
A kiállítás megtekinthető 2017. november 1-ig hétköznapokon 10-18 óráig, illetve a rendezvények ideje alatt.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és az alkotó művészek.