Hírlevél – 2016. szeptember

A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatást végzőknél kedvezőbbek voltak a tapasztalatok: a munkabér – arányosan a kevesebb munkaórával –, elérte a minimál bért, de a munkavállalók a javasoltnál kevesebb óraszámban dolgoztak. Ennek oka a pénzhiány (finanszírozás) volt.

A pénztelenséggel minden foglalkoztató küzd, ezért is foglalkoztatnak kevesebb embert, mint amennyit ténylegesen foglalkoztathatnának. A pénzhiány az oka annak is, hogy un. „forgó rendszerben” dolgoznak: egy-két hónap munka után egy-két hónap szünet következik – addig más ember dolgozik. A foglalkoztatást mindig a pillanatnyi anyagi helyzetük határozza meg. (forrás: mno.hu)

Szociális foglalkoztatás

Az ellátottat az intézményen belül foglalkoztatják, amire szociális foglalkoztatási támogatást kapnak az államtól. A foglalkoztatás lehet munka-rehabilitáció vagy fejlesztő-felkészítő. Hogy melyikre alkalmas az adott személy, azt a képességein kívül meghatározza az ellátott kora, fizikai és mentális állapota.

A munka-rehabilitáció célja az ellátott munkakészségének, valamint testi és szellemi képességeinek megőrzése, és felkészítése a fejlesztő foglalkoztatásra. A foglalkoztatás időtartama nem haladhatja meg a napi 6 és a heti 30 órát, de el kell érnie a napi 4 és a heti 20 órát.

A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás célja:a munkafolyamatok betanítása és foglalkoztatása révén az önálló munkavégző képesség kialakítása, helyreállítása, fejlesztése, valamint az ellátott felkészítése védett munka keretében, illetve a nyílt munkaerőpiacon, az önálló munkavégzésre.

A napi programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenre elegendő idő jusson, és a kollégák ne érezzék úgy, hogy bármi is kötelező a számukra. Az időjárás idén különösen kegyes volt hozzánk, így sok időt lehetett tölteni a vízparton pihenéssel, úszással, játékokkal és jó kis beszélgetésekkel.

Ebben az évben megoldható volt, hogy a szakmai vezetővel, Neruda Károllyal közösen bonyolítsuk le a programokat úgy, hogy egy-egy csoportot önállóan, egyet pedig váltva vezessünk. Sok új tapasztalattal gazdagodtunk ez által (is). Természetesen ez a programunk is a Regens Wagner Alapítványnál zajlott, az alapítvány munkatársainak teljes figyelmével és folyamatos segítségével. Köszönet érte, és köszönet a csoportokban részt vevő kollégák nyitottságának, kedvességének, együttműködésének, ez jelentős mértékben hozzájárult idei rekreációs programunk sikeres lebonyolításához.

Papp Ágnes
ügyvezető igazgató

A rekreációs együttlét valódi közös alkotás volt, ahol minden résztvevő hozzájárult a program céljainak megvalósulásához. A rekreáció keretein belül ez volt az első találkozásom a szövetséghez tartozó segítő szakemberekkel. Örülök, hogy szabad döntéssel, nyitott és őszinte lelkülettel kapcsolódtak be ebbe a szép, de nem könnyű folyamatba.

Egymást támogatva segítettük egymást, hogy a rekreáció különböző területein mindannyian előbbre lépjünk. Valódi jóllét lett osztályrészünk a fizikai és lelki biztonságot adó környezet által. Volt szabadidőnk, tudtunk önfeledten nevetni egymást közt. E közben olyan belső építkezést éltünk át, amelyben megláttuk az értékeinket és az erősségeinket, de közben életünk rejtett részeivel is érintkezésbe kerültünk. Az együttlétben aktivizálódtak az öngyógyító folyamatok. Az egyéni beszélgetések és megosztások lehetőséget biztosítottak a saját életfolyamatok külső értékelésére, valamint az érzelmek kifejezésére.

A közös játékok, a szimbólumok megalkotása, a humor eszközének tudatos használata és a szituációs gyakorlatok hozzájárultak a rekreációs folyamat kibontakozásához. A hét folyamán saját használatra kidolgozott kifejezések is megjelentek. Ezek egyike a „habókos hét” megfogalmazás, ami olyan baráti együttlétet jelent, ahol mindenki szabadon vállalhatja önmagát a teljes elfogadás és a titoktartás légkörében. Ilyen habókos hetet töltöttünk el együtt, amikor magával a létünkkel segítettünk egymásnak. Maga a csoport fogalmazta meg: hogyha megengedjük magunknak a lelki kiürülést és töltekezést, akkor hatékonyak leszünk a mindennapokban.

Az ilyen rekreációs héten a váratlan találkozások, az új barátok, a fejlődés lehetősége és a szeretet tapasztalata mosolyt hoz az életünkbe. Mindenkinek ajánlatos!

Neruda Károly
szakmai vezető

A bizalom elnyerése

Hogy a két szolgálat miben különbözik egymástól, arról ezt mondja Klein Éva tanárnő Mezőberényből (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium):

– Az ÉTA közösségi szolgálatát értékesebbnek, személyesebbnek tartom. Nyomon tudom követni a gyerekeim munkáját. Mi nem szervezetekhez járunk, ezért sokkal több idő kellett hozzá, hogy az emberek, az idősek, a családok bizalmát elnyerjük. Most érett meg arra az idő, hogy már engem keresnek meg az emberek, hogy ők is szeretnének bekerülni a szolgálatba. Kezdetben fordítva volt, bizalmatlanul fogadtak, amikor felkerestem egy-egy segítésre szoruló családot, embert.

– Ódzkodtak attól, hogy idegent engedjenek be a házukba?

– Igen, még engem sem szívesen, mint pedagógust, vagy pedig azt mondták: én jöhetek, de nem az én lelkes, fiatal tanítványaim. Ez annak ellenére így volt, hogy (Papp) Ági és Rubovszky úr is többször eljött, volt média megjelenés, tévéinterjú. Kezdetben nehezen tudtam elhelyezni a gyerekeimet, most már ez nem okoz gondot. Tartom a családokkal a kapcsolatot: először együtt megyek ki a diákokkal, év közben is felhívom a családokat, mert a személyes kapcsolattartás sokat jelent. Sajnálom, hogy a másik 300-nak nem látok bele a szolgálatába.

A Szeghalomról érkezett Farkas Ilona (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola) a diákokra bízta, hogy válasszák ki a segítendő családot. Tapasztalatai mindkét szolgálat vonatkozásában megegyeznek Klein Éváéval. Ők, az ezzel megbízott tanárok szeretnék, ha a többségiek közösségi szolgálata is eredményes lenne, de mint mondja:

— A negyedik éve próbáljuk tudatosítani, hogy egy ember ennyi diákért egyszerre nem tud felelni. A közösségi szolgálatos koordinátor egyetlen óra kedvezményt sem kap, és én még jól elvagyok, mert mi kis iskola vagyunk, kevesebb gyerekért felelek, de Évának 300 diákja van.

Én is akarok egy nénit

Az előbbiekből kiderült, hogy ők nemcsak az ÉTA közösségi szolgálatosaival foglalkoznak, hanem a többségiekét is ők koordinálják. Úgy látszik igaz: a feladat megtalálja az embert.

Beszélgetésünk során kiderül, hogy mivel az érettségire készülőknek tényleg komolyan kell venni azt a bizonyos négy év alatt ledolgozandó 50 órát, minél nagyobb a gimnázium, annál több diákról van szó. Az osztályfőnökük és egy megbízott tanár fogja össze a többségiek közösségi szolgálatát, amit ők vagy teljesítenek, vagy nem. Az aláírt igazolást mindenesetre megszerzik róla, és ma már vissza kell adni a diáknak a szolgálatról vezetett naplóját is. Rémtörténeteket mindannyian tudunk arról, hogy a diák, amikorra kellett, megszerezte az igazolást, de még az elhozásával sem fáradozott: apuci titkárnője vitte be az iskolába az utolsó pillanatban. A diák pedig a tanár szemébe nevetett. Az ilyesmi ugyancsak erodálja a tanári tekintélyt és a kitűzendő célt. Mert mi is lenne a cél: érzékenyebbé, segítőkészebbé tenni a fiatalokat, hogy igenis kötelesség segíteni a nehéz élethelyzetekben lévőknek. A segítés nem biztos, hogy az anyagiakat jelenti, sokszor a rendszeres látogatás, a másik meghallgatása is nagyon sokat jelent.

A másik meghallgatásáról, és arról, hogy az iskola befejezése után továbbra is megmaradnak-e önkéntes segítőnek a diákok, a martonvásáriak tanárnője, dr. Poledovitsné Novák Júlia tud sokat. Iskolájuk a Fejér Megyei Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola diákjai is bekapcsolódtak a közösségi szolgálatba. A speciális szakiskola diákjai, akik maguk is megsegítésére szorulnak, önként vállalták – anélkül, hogy kötelező lenne –, segítenek a többségieknek: fát vágni. sérült emberrel beszélgetni, bevásárolni. Egyik diákjuk idén végzett, és úgy döntött, továbbra is eljár ahhoz a családhoz, ahol a négy végtagbénult, beszélni is nehezen tudó fiatal lánynak ők jelentik a társaságot.

Évának és Ilonának azért nincs erről tapasztalata, mert idén végeznek azok, akik az első osztályban kezdték a közösségi szolgálatot. Csak remélni tudják, hogy lesznek ilyenek, ugyanis már most vannak olyan emberek, akik megkérdezik: Mi lesz velük, ha a „gyerekek” elballagnak? Acsai Éva tanárnő Mezőkovácsházáról erre ezt mondja:

– Megnyugtatom őket, hogy majd jönnek mások, akik ugyanolyan lelkesek, kedvesek lesznek. Ezt annál is könnyebben ígérhetem, mert már a diákok maguktól jelentkeznek a szolgálatba, hogy „nekem is kell egy néni”. Ez az a mondat, amiért az ember azt gondolja, megéri csinálni. Mert az ÉTA közösségi szolgálat tényleg különleges dolog, más dolgokat követel meg, mint a többségieké. Több empátiát, toleranciát és közvetlenebb kapcsolatot jelent. Az pedig, hogy itt együtt lehetünk Balatonmáriafürdőn nagy megerősítést ad valamennyiünknek, és a diákjaimon is látom ezt a plusz töltést.

Délutáni közös megbeszélés Papp Ágnes vezetésével

Túl a kötelező ötvenen

Erről a plusz töltésről is beszélgettem Vasckán Balázzsal és Máté Bencével, akik a gyulai katolikus gimnázium most érettségiző diákjai. Mindkettőjüknek megvan már az ötven, kötelezően előírt órájuk – Balázs a hatvanon is túl van –, mégis tovább csinálják.

– Jó ezt csinálni, jó segíteni – mondja Balázs, Bence bólogat hozzá, majd elmesélik, hogy egy idős özvegy néninek segítenek: füvet nyírnak, a kertet tartják rendben. A néni méhészkedik is, egy kicsit e mesterségbe is bepillantottak, és nevetve mesélték, hogy körülöttük döngtek a méhek, miközben ők füvet nyírtak, és láss csodát: egyiküket sem bántották. Élvezték a dolgot, pedig 30 fok meleg volt.

Amikor rátérünk a máriafürdői napokra, mindketten jónak tartják, hogy így együtt van az egész ÉTA-szolgálatos csapat, és maguk sem hitték, hogy az első csapatépítő tréning, vagy inkább játék, így összehozza őket. Másnap délutánra már mindenkit ismertek, és úgy beszélgettek, mint régi ismerősök. Megismerték a Regens Wagner gondozóotthon lakóit és bejárós dolgozóit is, bent jártak a műhelyben, megnézték milyen kerámiákat készítenek, beszélgettek velük – ez plusz megerősítést adott ahhoz, hogy valami módon valószínűleg továbbra is fognak ilyen vagy ehhez hasonló munkát végezni.

A martonvásári Csurán Tímea már biztos abban, hogy ő továbbra is járni fog Ruzsics Anitával együtt ahhoz a mozgássérült lányhoz, akihez eddig is. Tímea már idén végzett, Ercsiben lakik – közel van Martonvásárhoz –, és hiányozna neki, ha nem mehetne. Megszerette az egész családot. Timinek még nincs munkája, de van remény arra, hogy a lakóhelyén lévő nagyáruházban talál munkát. (Szeptember közepén találkoztam egy martonvásári tanárral, aki megerősítette: beváltotta ígéretét, de sajnos munkát még nem kapott.)

Szakdolgozat lesz a szolgálatból

Két együtt üldögélő fiatalra leszek figyelmes, kiderül: nem a gimnazistákhoz tartoznak, bár korban közel állnak hozzájuk. Soós Írisz és Márton Attila Szegeden tanulnak gyógypedagógiát, és szakdolgozatukat az ÉTA közösségi szolgálatából írják. Jó dolog ezt hallani. A szakdolgozat célja: bemutatni a szolgálatot, de még az is lehet, hogy e mellett összehasonlítják a többségiekével. Erről még nincs határozott elképzelésük. Különösen a „fordított” szolgálat érdekli őket, azaz a martonvásáriak munkája, amikor fogyatékos tanulók segítenek a többségieknek. Ezt nagyon jónak tartják, mint ahogy az egész közösségi szolgálatot. Úgy látják, az ÉTA-hoz tartozó diákok tudatosabbak, míg a többségi közösségi szolgálatosok közül sokan nem tudják, hogy mi ennek az értelme. Lívia azért némi kritikát is megfogalmaz: azt gondolta, hogy többnyire fogyatékos embereknek, vagy azt nevelő családoknak segítenek az étások, ám akikkel eddig beszélgettek, azok zömmel idős emberekhez jártak. Tovább beszélgetve, megegyezünk abban, hogy sok idős ember valami módon már fogyatékos: akár mozgásában, akár pszichésen sérült (időskori depresszió), és ahhoz, hogy a fogyatékos embert nevelő családok beengedjenek magukhoz két vadidegent, ahhoz idő kell. Hogy menjen a szolgálat jó híre, hogy rájöjjenek: a fiatalok tényleg segíteni akarnak és tudnak is.

Ferenczy Ágnes

Érkeztek családok az ország minden tájáról. Autista, halmozottan középsúlyos és enyhe fokban értelmileg sérült gyermekek, fiatalok jöttek ép testvéreikkel és szüleikkel Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Pécsről, Kölkedről. Az első ismerkedési estet követően minden nap más lehetőség volt a kikapcsolódásra. Megfigyelhették hol a fákat, hol a madarakat, a tábor épületeit, ismerkedhettek a településsel. Ezekhez kapcsolódott keresztrejtvény, találós kérdés, titkosírás. A Balatonnál először nyaraló gyermekek élményeiket színes rajzaikon is megelevenítették.

Számomra meglepő volt, hogy akadt olyan szülő, aki eleinte félt autista gyermekeit behozni a közös étkezésekre. Az elfogadó, szeretetteljesen feléjük forduló közösség hatására viszont pozitív változást tapasztaltunk náluk. Más-más csodát élhettünk meg családonként a gyermekek viselkedésében. A szülők legnagyobb meglepetésére a levest eddig meg sem kóstoló gyerek, most több kanállal is evett, a hiperaktív fiúcska fegyelmezetten végigülte az étkezést. A mindennapi közös játék, fürdőzés közben az autista és az értelmileg sérült egymásra talált, együtt játszott. Így szüleik is kikapcsolódhattak, elengedhették őket, a hajnalig tartó szülőklub beszélgetéseivel pedig ők is feltöltekezhettek és mi,s gyógypedagógusok is. Nagyon sokat adtak és kaptak egymástól. Örömünkre barátságok is születtek.

A kellemes időjárás biztosította a Balaton-parti felhőtlen kikapcsolódást mindenkinek. Bár egy-két zivatart átéltünk ugyan, de e nélkül nincs balatoni nyaralás. Azt is élveztük. Szívesen tanultak a szülők gyermekeikkel balatoni népdalokat, és kedvvel sajátították el a néptánc alaplépéseit. Az alapítvány foglalkoztató műhelyében tett látogatás nagy érdeklődést keltett a lakóotthon fiataljainak munkája iránt. Sok szép emléktárgyat vásárolhattunk tőlük.

A családok búcsúzóul mind azt mondták: szívesen visszajönnének, mert ez tiszta hely, finomak az ételek, a nagy területű, arborétumszerű park, a magyar tenger közelsége felüdítő volt számukra. Nekik ez az egy hét az egyetlen lehetőség arra, hogy kikapcsolódjanak az évi 24 órás szolgálatból, amit sérült gyermekeikért vállalnak.

Valamennyien kipihenve, fotókkal a telefonokban térhettünk haza, hogy hírül vigyük: van egy „édenhely” a Balatonnál, ahol mindenki egyenlő esélyekkel nyaralhat.

B. Fülöp Katalin, gyógypedagógus

***

A zöld füzet bejegyzéseiből

Amikor az ÉTA egy-egy közösségi, rekreációs vagy mentálhigiénés (családi) programja lezárult, akkor megkértük a résztvevőket, ha van kedvük, akkor írjanak néhány sort zöld füzetünkbe. A füzet a borítójáról kapta a nevét.

Volt, aki írt bele, volt, aki nem. Most ezekből az írásokból szemezgettünk.

Rekreációs csoport

Csodálatos környezetben, csodálatos emberekkel körülvéve felejthetetlen napokat tölthettem el. Megbizonyosodtam arról, hogy megvan bennem az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtam képzelni, hogy lehetséges. (…)

Rengeteg nyitott ember, sok-sok tapasztalat, értékes hozzászólások, élménymegosztás. Feltöltődés, strandolás. Közös élmények, amik felejthetetlenek. Nagyon hálás vagyok érte!

Közösségi csoport

Köszönöm az itt töltött hetet minden jelenlévőnek, mert ők tették színessé a szabadidőmet, a pedagógusomnak, hogy elhozott, és a szervezőknek az izgalmas programokat. Remélem, jövőre is részesülhetek ebben kiváltságban és jöhetek. 🙂

A negyedik nyár, amikor Balatonmáriafürdőn tölthetek pár csodálatos napot. A lehetőséget, a kollégáimat és az ÉTA szövetséget nagyon köszönöm, hálás vagyok értetek.

Családi csoport

Boldog vagyok, hogy létezik ilyen hely, ahol a gyerekek felszabadultan tudnak játszani társaikkal, a szülők megnyílva tudnak beszélni gondjaikról, problémáikról. Sok ilyen helyre lenne szüksége a magunkfajta családoknak.

Köszönjük a lehetőséget az ÉTA-nak, hogy ennyire különleges körülmények között tapasztalhatták meg fiaim (8 és 10 éves autista gyerekek) a balatoni nyaralást. Nagy szeretettel vettek körül mindenkit. Figyeltek mindenkire, szülőkre, gyerekekre külön-külön. Köszönjük a közös programokat, az inspiráló beszélgetéseket (…) köszönjük a folyamatos érdeklődést és támogatást a nehéz helyzetekben.

Meg szeretném köszönni a magam és a gyerekeim nevében, hogy itt lehettünk ezen a csodálatos helyen. (…) Az álmunk vált valóra, hiszen anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy nyaralni tudjunk menni a gyerekeimmel.

Az ünnepi közgyűlésen testvérvárosi megállapodást írt alá a kárpátaljai Csonkapapi polgármestere, Kiss Pál és Riz Levente a XVII. kerület polgármestere. Az önkormányzat kapcsolata nem ezzel kezdődött Csonkapapival, eddig is támogatta az ott élőket: tavaly a közvilágítást építették ki a falu fő utcáján, idén fűkaszát vettek az önkormányzatnak.

Ezután került sor a szövetség elnöke, Csizmadia László rövid, méltató beszédére, az elismerő oklevél és címerek átnyújtására, melyeket Sándor János fafaragó művész készített.

Az önkormányzat Helyi esélyegyenlőségi programjába foglalta, hogy a kerületben élőket meg kell ismertetni a fogyatékos emberek életével. Ezt a megismertetést – amit érzékenyítésnek hív a szakma és a köznyelv – az iskolákban kezdték. Erről megállapodás született az önkormányzat és a nagy országos szervezetek: a SINOSZ, MEOSZ, AOSZ, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és az ÉTA Országos Szövetség között. Tavaly öt középiskolában volt érzékenyítés, ez idén továbbiakkal bővült.

Fohsz Tivadarral, a szociális ügyekért felelős alpolgármesterrel beszélgettem a kerületben élő értelmi fogyatékos emberek helyzetéről. ÉNO, azaz napközi otthon van a kerületben, amit a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet tart fenn. (Virágoskert Értelmi Sérültek Napközi és Átmeneti Otthona) Az önkormányzat még nem kapott jelzést sem a szülőktől, sem a civil szervezetektől, hogy szükség lenne újabb ÉNO-ra.

A munkahelyekkel vannak bajban: a kerület partner lenne valamely munkahelyteremtő pályázatnál az önrész átvállalásával, még épületet is adnának (igaz, felújításra szorulót), de ezek a kezdeményezések rendre elbuknak valami miatt. Így voltak azzal a civil szervezettel is, amelyik a siket-vakoknak akart bentlakásos intézményt létrehozni. Az önkormányzat nyitott minden megkeresésre, történjen az civil szervezet, vagy valamely egyház részéről.

A kerületben lévő PatRóNa Egyesület kéréséről is egyhangú döntés született a képviselőtestületi ülésen: a felújításra szoruló Vanília utcai ingatlant – bérleti díj fejében – megkapta az egyesület. Az ingatlanban fejlesztő napközi otthont hoznak létre. A felújítás számlákkal igazolt költségeit „lelakhatja” az egyesület, azaz nem kell bérleti díjat fizetnie x ideig.

„Azt gondolom, hogy minden okos, észszerű kérésre nyitottak vagyunk, és igyekszünk is annak eleget tenni. Így volt ez akkor is, amikor okos Futár-távkapcsolókat adtunk a kerületben élő vak embereknek. Ezekkel a buszok, villamosok információs tábláit meg tudják hallgatni, bárhol járjanak a városban.”
(A Futár a Forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer mozaik szava – a szerk.) A távkapcsolót mindjárt ki is próbálhatták a kerületben, a Fő téren.

Az akadálymentesítésre más területen is gondot fordítanak Rákosmentén. Pályázati forrásokból fontos közintézményeket akadálymentesítettek (pl. bölcsődéket, óvodákat, a Gyurkovics Tibor EGYMI-t, a Virágoskert ÉNO-t), és nemcsak a kerekesszékesekre, hanem a más fogyatékossággal élőkre is gondoltak, amikor indukciós hurokkal is elláttak jó néhány intézményt, és az információkat Braille-írással is megjelenítették.

Az önkormányzat folyamatos kapcsolatot tart a kerületben lévő civil szervezetekkel, évente két-három megbeszélést tartanak. „Nagy kerület vagyunk sok lehetőséggel” – mondja Fohsz Tivadar, és reméli, hogy a sok lehetőség idevonzza majd a munkáltatókat is, hogy az itt élőknek ne kelljen távoli kerületekbe ingázniuk.

Ferenczy Ágnes

Szvacsekné Jahn Margit

E gondolat motorja és az alapítvány egyik alapítója, mindmáig dolgos munkása Szvacsekné Jahn Gitta, aki az elmúlt negyedszázadot az értelmi fogyatékos emberek életének jobbá tételére szentelte. Kevés ilyen elkötelezett embert ismerek: állandóan képes a megújulásra, a tanulásra, mindezt bizonyítja a negyedszázad végére új alapokra helyezett alapítványi munka, felismerve, hogy nem lehet csak az állami támogatásra alapozni, nyitni kell az üzleti, vállalkozói világ felé.

Napközi otthont, lakóotthont és foglalkoztatót hoztak létre az évek során, és sokat tettek azért, hogy a társadalom tagjai megismerjék és elfogadják az értelmi fogyatékos embereket. Ennek egyik eszköze a művészeti műhelyükben készült alkotások, amelyekből időnként kiállítást szerveznek. Másik eszköze az Ability Cafe nevű kezdeményezésük: Pécs egyik kávézójában értelmi fogyatékos emberek dolgoztak, szolgáltak fel.

Megünneplendő a negyedszázadot, június 27–július 3. között több rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet az alapítvány. Második alkalommal rendezték meg az egyhetes Nemzetközi integrált művészeti műhelyt, amelyen erdélyi értelmi fogyatékos fiatalok is részt vettek.

Együtt könnyebb – Én és a világcímű konferenciájukon (július 1.) a vállalkozói szféra képviselői is részt vettek, és a civil szervezetek fenntarthatóságáról, az projektalapú gondolkodásról, az üzleti szemléletről, a vállalkozói és civil szféra együttműködéséről tartottak előadást — jól mutatva azt az új utat, amin az alapítvány elindult.

A megemlékezés-sorozatot ünnepi gálaműsor zárta, amelyen a művészeti műhely munkájában résztvevők előadásának tapsolhatott a közönség: zenének, táncnak, ritmushangszereken előadott műveknek. Az előadás előtt és után pedig megnézhették a művészeti műhely festő-szobrász tagozatán együtt dolgozók műveinek kiállítását. Közös munka volt: az alapítvány gondozottjai és „külsősök”: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatóival, tanáraival együtt készítették.

A gálaműsor nézői között ott voltak a Fogd a Kezem Alapítvány bajorországi partner szervezetének, a Lebenshilfének képviselői is.

A rendezvényt az ÉTA Országos Szövetség is támogatta.

Balról jobbra Klaus Meyer, a Lebenshilfe tiszteletbeli elnöke, mellette Csizmadia László (ÉTA)

A rendezvényen és a konferencián részt vett a szövetség szakmai vezetője. A következőket írta az ÉTA honlapjára:

Megtiszteltetés számomra, hogy a Fogd a Kezem Alapítvány fiataljai, a szülők és a szakemberek befogadó odafordulással vontak be 25 éves fennállásuk ünneplésébe. Az integrált, művészeti, szakmai és őszinte megosztásban gazdag találkozássorozat, június 27-e és július 2-a között Pécsett zajlott le. A bepillantás a közösség életébe megmutatta, hogy akik együtt felépítették az emberség ezen oázisát a társadalomban, azok – egyik szakmai előadó megfogalmazása szerint – valódi szuperhősök.

Az alapítvány szíve-lelke, Szvacsekné Jahn Gitta, akit önfeledtséggel ünnepelt az egész közösség, három szóban foglalta össze az elmúlt 25 esztendőt: lelkesedés, tapasztalat és megújulás. A szakmai konferencia felvillantott néhány területet, amit hősies odaadással műveltek az elmúlt időszakban. A jó kommunikáció által képesek a valódi párbeszédre. A jó személyiségfejlődés támogatásával felfedezik, hogy a megoldások bennük vannak. A jó megoldásaik hátterében a fantáziadús, kreatív gondolkodás áll. A jó értékeléssel és a konfliktusok felvállalásával pedig szembe néznek a valós helyzettel, így képesek továbblépni.

Jó volt látni, hogy be merik vonni a fiatal szakembereket, akik nagy lelkesedéssel keresik az új utakat. Az állandóan változó világban a bátrak alkalmazkodásával valódi szuperhősök ők, akikkel jó összefogni. Isten éltessen titeket!

Neruda Károly, szakmai vezető

A táborlakók nemcsak a Lámpás Alapítványhoz tartozó lakóotthonokból, hanem az ország minden részéből érkeztek és érkeznek azóta is. Jönnek újak is, de megvan a törzsgárda: tagjai örülnek az éves találkozóknak, egymásnak, és segítik az újonnan jötteket a beilleszkedésben.

Az egyhetes alkotótábornak mindig van egy központi témája – most a játék volt –, amit alaposan körbejárnak a részvevők. Ehhez segítséget adnak a foglalkozásokat vezető művészek: Pető Hunor (Munkácsy Mihály-díjas), Pető Emese, Borzai Tibor, Daradics Árpád, Máté Edit, Pető Barna (landart).

Hermann Krisztina a Lámpás ’92 egyik otthonának lakója már a legelső alkotó táborban is ott volt. Kenyérkereső munkájában is jelen van az esztétikum: szőnyegszövő. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják (írásán itt-ott igazított a szerkesztő).

Azt kell mondjam, jól sikerült az idei tábor. Rengeteg alkotás készült. Dekopács (decoupage, avagy szalvétatechnika, bővebben innen: http://www.kreativvagyok.hu/decoupage/ – a szerk.), olajfestés vászonra. Landart tájművészet egyben és persze új technika is volt, amit a csapat örömmel, izgalommal várt, hogy elsajátíthassa. (A) Munkácsy-díjas Pető Hunor volt a tábor vezére, emellett sok más művésszel dolgoztunk együtt. (…) körünkben új művésznő is jelen volt. (Máté Editről van szó – a szerk.)

Nagy létszámmal voltak fiatalok, akik lelkesen sajátították el a festészetben az árnyékolás technikáját.

Persze e mellett volt nyílt nap, strand, este ki-mit-tud-osoztunk.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani támogatóinknak, az önkénteseknek, és persze Makrai Józsefnénak, és akik létrehozták ezt a pár napot, és újra együtt lehetett a kis csapat. Valamint Makrai Ádámnak, hogy páran elmehettünk sárkányhajózni.

Ez a hét, ez az év fergetegesre sikerült.

Majd harminc éve ismerem Füzesi Csabát. Vidám, jókedvű, sokat nevető fiatalember volt. Az ERFO szocializmusbeli elődjénél dolgozott, munkahelye még ma is ott van. Akkoriban még nem volt ÉFOÉSZ, a szülők a gyógypedagógiai főiskola Damjanich utcai épületének egyik termében találkoztak, hozták magukkal a gyereküket is. Csaba minden egyes ilyen szülőtalálkozón ott volt, mindenkit ismert, mindenkit számon tartott, hozta-vitte a híreket.

Az eltelt évtizedek alatt nemcsak mi, hajdani szülőklubba járók öregedtünk, hanem az akkori kisebb-nagyobb gyerekek is. Ki otthon él a szüleivel, ki lakóotthonban, vagy állami intézményben. Csabán is látszik az idő múlása. Most is szeret nagyot nevetni, most is elmondja a legújabb híreket, de egyre többet beszél azokról, akik már nincsenek közöttünk. Akár telefonon beszélünk, akár személyesen találkozunk, a harmadik mondata biztos, hogy így kezdődik: „Ágikám, nagyon hiányzik nekem Angyal Erika, Iván Eszter…” (Angyal Erika a sportot a zászlajára tűző Hársfa Egyesület kigondolója, majd vezetője volt haláláig. Iván Eszter a fiatalok foglalkoztatásának megszervezésében jeleskedett.)

Erika és Eszter után sorolja a többieket: holtakat és élőket. Az élőket jó volna meglátogatni. Akik még a közelben laknak az megy, de aki például Csákánydoroszlón él? Most épp É-hez igyekszünk, aki édesanyja halála után lakóotthonba költözött. É. középsúlyos értelmi fogyatékos, de megtanult írni, olvasni. Az iskola elvégzése után munkába állt. Édesanyja megtanította egyedül közlekedni, egyszerűbb dolgokat bevásárolni, főzni és hímezni. Gyönyörű keresztszemes hímzéseket készített.

Utazás közben mindenféléről fecsegünk. Csaba elmeséli munkahelye és a Hársfa Egyesület legújabb híreit, aztán azt, hogy már készülnek a szokásos balatonmáriafürdői nyaralásra. Ők is a Regens Wagner Alapítványnál szállnak meg. Az „ők”a Hársfát jelenti, amelynek aktív tagja Csaba, bár ma már ritkábban sportol – meg is látszik rajta. A plusz kilók senkinek nem tesznek jót: cukorbeteg lett. A nyaralás, a Balaton jó közös téma, magam is jártam többször a Regens Wagnernál, megyek idén is ÉTA közösségi szolgálatosokkal beszélgetni.

Pont jókor érkezünk: ebédidő van, É-t is az ebédlőben csípjük el. Nem vagyok biztos abban, hogy megismert minket. É. arca rezzenéstelen, csak néhány mondatot ismétel: azt hogy hol dolgozik, és azt, hogy a második emeleten lakik. Megígéri: ebéd után megmutatja a szobáját, ahol egyedül él, ámde erre nem kerül sor, azonnal a munkahelyére megy, és szó nélkül otthagy minket. Csaba utánamegy, és míg megpróbál vele beszélgetni, addig én a munkahelyet vezető hölggyel beszélgetek. Őszintén meglepődik, mikor azt mondom, milyen gyönyörűen hímez É., miért nem bíznak rá ilyen munkát? Ő még csak fél éve dolgozik itt, semmit nem tud É-ről, csak azt, hogy alig foglalkoztatható, pedig egyszerű a munkája: szivacsot vág. Nekem erről az jut eszembe: hogy miért nincs valami dossziéféle az itt élőkről, amolyan eligazító, amiből sok mindent meg lehet tudni a lakóról, többek között azt is, hogy miben erős, és miben szorul támogatásra. Jól jön az olyankor, amikor személycserék történnek. Közben fél szemmel É-t és Csabát nézem: Csaba épp magyaráz valamit, É. a mondat közepén feláll, és kisétál a teremből, faképnél hagyva a mélyen megbántott Csabát.

Hazafelé elég szótlanok vagyunk, csak Csaba sóhajt föl időnként, fölpanaszolva, É. állapotát. Vigasztalni próbálom őt is, magamat is: É. öregszik, ráadásul több mint egy éve nem látott minket. Csaba tovább csóválja a fejét, és hajtogatja: „A szobáját sem mutatta meg.” Én is kíváncsi lettem volna rá. Édesanyja még életében berendezte, és biztos ott van minden, amit É. szeret. Azon tűnődöm, vajon van-e előrenyomott hímeznivalója, hozzá fonal, tű, olló? Az előző ÉTA-Hírlevélben írtam a Civitan Club Budapest – Help Egyesületnél kézimunkázókról. Ott egy édesanya tartja a foglalkozásokat: azért, mert lányánál tapasztalta ennek jótékony hatását, késlelteti az öregedést, a leépülést.

Ebben a lakóotthonban segítőjük van az ott élőknek. Kb. két hétig próbálom fölhívni É. segítőjét. A mobilt nem veszi fel (ottlétünkkor épp nem volt elérhető), vissza sem hív. Azt hiszem, legközelebbi kirándulásunkkor Csabával, nemcsak csak É-hez megyünk, hanem a segítőjéhez is, és ha kell, a küszöbre ülve is megvárjuk.

Ferenczy Ágnes

Fotók: Fejes Gellért

Törpös hétre jöttünk össze nyár közepén, tikkasztó melegben, záporokkal fűszerezve, mi törpök, mi kacifántosok, mi felnőttek, mi általános iskolás gyerekek. Törpökből volt bőven: 7 kacifántos, 6 általánosos, 2 „nagylány” törp, és mi, felnőtt törpök 9-en. Ott éltünk, játszottunk együtt, egymásért Aprajafalván a Sokorói dombság lábánál fekvő Győrújbarát barátságos, minden törp igényét kielégítő Civil Házában.

Kik azok a kacifántos törpök? Hát… nem könnyű megfogalmazni! Van, aki azt mondja: sérült gyerekek, van, aki azt: halmozottan fogyatékosok. Bizonyára ez is megfelelő, de nem nekünk.

Nálunk mindenki ugyanolyan, bár ők heten kicsit kacifántosak. Igen, nem tudnak úgy mozogni, mint mi, mégis nagyszerűen táncolunk együtt, és hogy mennyire táncol a szemük… Igen, nem mindegyik tud a szájával beszélni, de milyen jól kommunikálnak segédeszközökkel. Sőt, még színházast is játszhatunk így. Na, hát ezért kacifántosak!

Micsoda harmónia van az általánosos törpök és a kacifántos törpök között. Talán egy kicsit idegen volt a helyzet, mert ez a két csoport nem nagyon találkozott eddig egymással. Hol találkozhattak volna? Hiszen a kacifántosok kacifántos iskolába járnak, az általánososok pedig általános iskolába. Nem járnak együtt zenére, sportra, színházba. Persze, hogy nem tudták ezt hogyan kezelni. Itt, a táborban, jelenthetem, észre sem vettük három-négy napon át, hogy két csoport lenne. Együtt voltunk egymásért.

Miért éppen Aprajafalván? Színházast játszani minden körülmények között jó! Más lehetek benne, énekelhetek, táncolhatok, zenélhetek. Lehetek jókedvű, de szomorú is, lehetek akár hisztis, okos, duli-fuli, tréfás, éhes, csinos. Így játszottunk, mi, nap mint nap, benn a csupa üveg szobában, a hatalmas játszóteres udvaron.

Zöld napunkon: törp kedden, egész nap a Sokorói-dombságban túráztunk. Törpbogyót szedtünk, amit Hókuszpók elrejtett az erdőben, aztán minden törp lovas kocsizott is. János bácsiék olyan kocsival jöttek, amire még a kerekes székeket is fel lehetett tenni! Néztek ám a törp szülők délután, amikor megjöttek a törpökért, mert bizony volt olyan törp család, amelyik most találkozott először kullanccsal. Nahát, ezt is megéltük! Azért volt más meglepetés is: egész héten gyakoroltuk a törp nótánkat, amit aztán pénteken a táborzáráskor hangszerekkel is előadtunk a szülőknek. Szép törpös hetet töltöttünk együtt egymásért.

Valóban, páratlan élményben volt részünk ezen a héten. A tábort kezdeményező „Egy a világunk” Alapítvány egyedülálló programot hívott életre. Közösen megszerveztük a tábort és életre kelhettek azok a célok, amiket kitűztünk magunk elé. Ne a másságot hangsúlyozzuk, ne külön, szegregáltan juttassuk táborélményekhez a két csoportot, hanem együtt! Majd meglátjuk, az egymásért hogyan alakul. Szakmai körökből való visszajelzések alapján, azt gondolom valóban egyedülálló volt ez a tábor. Kevés olyan táborról tudok, ahol együtt van e két csoport. Itt valóra válhatott az „együtt egymásért” álmunk: nem éltünk meg különbségeket a gyerekek egymáshoz fordulásában. Így tovább merünk álmodni! Szeretnénk, ha majd a jövőben akár egy kis jelenetet is előadhassanak: együtt játszva a színpadon a kacifántos és a nem kacifántos. Másik álmunk is van – valóra válhat? Szeretnénk ugyanis, ha ebben a kezdeményezésben a költségeket nem a szülők állnák! Sokan vagyunk segítők, akik e célért dolgozunk, és persze vannak szervezetek, amelyek segítenek. Sokan nem is tudják: ahhoz, hogy egy kacifántos gyermek kommunikáljon velünk, vagy a színpadon mondani tudja a szövegét, az ehhez szükséges segédeszközének milyen borsos ára van.

Még számtalan olyan példát tudnék még említeni, ami miatt nagyon kacifántos a hétköznapja és az élményekkel teli a napja a kacifántos gyerekeknek. Ez a tábor nagymértékben hozzájárult, hogy egyformák lehessünk, játékokban, élményekben.

(Az egyesület címe: 9081 Győrújbarát, Arany János u. 141/5. Elnök: Tremmelné Kovács Nóra.

Akiktől támogatást kaptak: Rotary klub Győrújbarát; Győri Motorosok.)

Fejes Tímea, táborvezető

A strázsapróbások és az irodalmi színpad tagjai – Fotó: Gulyás Sándor

Strázsálj velünk egy befogadó társadalomért – áll az egész napos rendezvényre hívogató plakáton. Ott áll még rajta: „Bemutatkozik a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet az Auchan az Ifjúságért Alapítvány nyertese, és a Strázsapróba önálló életre felkészítő program értelmi fogyatékos felnőtt fiataljai.”

A francia illetőségű Auchan Kft. komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást. Ezt nemcsak azzal mutatja meg, hogy megváltozott munkaképességű embereket is foglalkoztat – kecskeméti áruházukban 15 ilyen személy dolgozik –, hanem a pályázataival is. Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány a magyarországi civil szervezeteknek hirdeti pályázatait. A Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet három éven át tartó közös együttműködést és támogatást nyert az Auchan alapítványától.

A pályázati anyag része volt az integrált színi előadás, így hát Németné Horváth Beáta, a szociális szövetkezet vezetője megkereste Jutkát, azaz Kishalmi Istvánnét, a szabadszállási irodalmi színpad vezetőjét. (Jutka ugyan azt mondja, hogy náluk nincs vezető, mindenki mindent csinál.) Ebből a megkereséséből született a közös munka a Down-szindrómás Rafai Zsolttal. Lázár Ervin egyik meséjének színpadi változatát adták elő: A kislány, akit mindenki szeretett. Zsolt a darabban megszemélyesítette a Tigrist, a Medvét és a Háromkerekű Pakuk madarat. Zsolti „magyar hangja” Pócs Balázs volt. A zenét a Zacc együttes szolgáltatta, vezetőjük: Bajusz Gábor. Azok a gyerekek örülhettek, tapsolhattak a szereplőknek, akik már tíz órakor az áruházban voltak, ugyanis a strázsások bemutatkozása ezzel az előadással kezdődött.

Szeleczkiné Váradi Hédi az Auchan Kft. személyzeti vezetője szinte az egész napot a fiatalokkal töltötte, kalauzolta őket egyik helyszínről, eseményről a másikra, ügyelt mindenre. Tőle tudom, hogy erős volt a pályázati mezőny: 240 civil szervezet projektje közül a Strázsáé volt a legjobb. A pályázati bónusz: az ünnepélyes eredményhirdetésre Párizsban kerül sor, ahová a strázsások természetesen hivatalosak.

Csak az Auchan áruházak vonzáskörzetében élő szervezetek pályázhattak olyan projektekkel, amelyek az 5–25 éves fiatalok egészséges életmódra nevelését vagy társadalmi integrációját célozták meg, és a megvalósításban együttműködnek valamelyik Auchan áruházzal. A kecskeméti Auchannal partnerségben megrendezett mai rendezvény célja az volt, hogy bemutassák az Auchan vásárlóinak és dolgozóinak a Strázsa tanya projektjének egy szeletét. Míg a színdarab a kicsiknek szerzett örömet, a nagyobbaknak szólt a divatbemutató: a strázsapróbás fiatalok nagy kedvvel, és utánozva a tévében látott hivatásosakat, vidáman mosolyogva vonultak föl. Látható örömmel nyugtázták Hédi és Bea dicséretét a bemutató végén. (Az egész bemutatót Szeleczkiné Váradi Hédi konferálta, és meg kellett állapítanunk, ebben a szerepkörben is remekül helyt állt.)

A nap során volt még érzékenyítő előadás is, amelyet Mezei Ádám tartott, szemléltető példákkal fűszerezve. Résztvevői az Auchan dolgozói és az érdeklődő vásárlók voltak, no meg a Strázsa tanya fiataljai, hiszen ez is az áruház eladó terében zajlott.

Ezek után mindenki levonult a bejárat közelében felállított Strázsa standhoz, ahol a fiatalok által készített kézműves termékeket állították ki, és bárki vihetett belőlük ajándékba. Ha pedig valaki kedvet kapott valamely termék elkészítéséhez, azt is megtehette: segítettek neki a szövetkezet alapító tagjai, valamint a fiatalok és Desztics Gáborné, akit a strázsások Margit cicának hívnak. Ő a kézműves foglalkozások vezetője a tanyán.

Nem lenne teljes ez az írás, ha nem említenénk meg egy másik pályázatot. A DM Jótettekkel egy jobb világért elnevezésű pályázatán nyert a Strázsa tanya az értelmi fogyatékos emberek önállósodását, felnőtté válását segítő Strázsapróba programjával. Ennek köszönhetően vehettek részt a fiatalok a Strázsapróba projektben, és így ők lehettek azok a szerencsések, akik itt az Auchanban is bemutatkozhattak.

Ferenczy Ágnes

Rafai Zsolt, a tigris Divatbemutató Strázsa stand
Fotó: Gulyás Sándor

Nagy a veszteség, mert az egyre ritkábban előforduló értékek hordozója, a szó igaz értelmében vett polgár, ÚRIEMBER távozott közülünk. A múlt torzításai miatt talán magyarázni kell, hogy mit jelent az úriember klasszikus értelemben: önzetlen emberszeretetet, humánumot, műveltséget és kulturált, figyelmes magatartást, olyan személyiséget, aki mellett az ember „valakinek” érzi magát. Ez volt Laci varázsa, emiatt szerették annyian. Kérésére, hívó szavára egy ügyért sok embert tudott megmozgatni.

Ügy pedig volt, igaz ügyek, amiért kitartóan és hűségesen kellett küzdeni. Laci vállalta, és a sikertelenségek ellenére képes volt – sok elfoglaltsága, kötelezettsége ellenére is – új reményekkel ismét harcba szállni.

Tanítványai tapasztalhatták, hogy Pataki tanár úr valódi PEDAGÓGUS. Alapos, megújuló, mindig naprakész szakmai tudás, pontosság, türelem, a tanítványok motiválni tudása azt eredményezték, hogy évről évre lelkes hallgatói tábora volt. Számos tudományos igényű szakdolgozat készült vezetésével. Fel- és elismerte, megbecsülte az értelmet, okosságot, mások eredményeinek örült, nem volt féltékeny, sőt igényelte a megtermékenyítő közös gondolkodást. Szerény volt, a kisebb tehetségű embereket és munkájukat megbecsülte, soha nem éreztette szellemi fölényét. Mélységes hite adhatta az erőt, kitartást, amellyel a nehéz helyzetekből is értéket teremtett.

Nehéz helyzetek pedig akadtak életében, mert az igazság kimondását akkor is vállalta, ha tudta, hogy ebből hátránya származik, a mindig igazodó, csak saját előnyüket szem előtt tartó „perc emberkék” megbüntetik érte. Méltánytalanságok és tiszteletlen hangú kritikák sajnos többször érték életében. Fájt, biztosan fájt neki a méltánytalanság, de nem szegte kedvét.

Mi, hátramaradottak pedig őrizzük és továbbadjuk mindazt az értéket, amit ő teremtett.

Huba Judit, gyógytornász, gyógypedagógus

Mellbe vágott halálának híre. Készültem telefonálni neki: a szeptemberi Esőemberbe szerettem volna cikket írni a hallásébresztésről. A terápiát Kolláth Zoltán fizikus-csillagásszal együtt dogozta ki. Nem érzem hivatottnak magam arra, hogy leírjam a hallásébresztés pontos menetét, de aki már látott befogott füllel, kétségbeesett arccal üldögélő autista gyereket, az tudja: vannak olyan hangok, zörejek, zenék, amelyeket nem viselnek el. Túlhallásuk van, mondja a szakirodalom – denevérhallásnak is nevezik –, olyan hangokat is észlelnek, amelyeket a neurotipikusok soha. Ezen segíthet a hallásébresztés, ami sok disz-es és autista gyerek életét tette jobbá.

Ez persze szintén nem csodaszer, hiszen akadnak olyanok, akiknek ez sem használ, de többen vannak azok, akiknek agya megtanulta, hogy figyelmen kívül hagyja a „túlhallott” hangokat. Egyéb járulékos hozadéka a terápiának a beszédértés javulása, és bizonyos magatartási zavarok csökkenése. A terápiát több helyen végzik az országban.

Hát erről beszélgettem volna Pataki Lászlóval, meg a gyógypedagógia jelenlegi helyzetéről, oktatásáról, amelyet szeretett volna megreformálni: az egységes, osztatlan, egyetemi szintű gyógypedagógus képzésben hitt. Nem talált kellő támogatásra, pedig sokan álltak melléje. Még konferenciát is szervezett 2014 elején Vácott, az általa alapított Bárczi Gusztáv Magyar Gyógypedagógiai Társaság elnökeként: Ideje a számadásnak, hogyan tovább magyar gyógypedagógia címmel – szinte visszhang nélkül.

Egy igaz emberrel kevesebben vagyunk. Abban reménykedem, hogy mint vérbeli pedagógus, mindazt, amiben hitt, fontosnak tartott, átadta tanítványainak, akik továbbviszik azt a szellemiséget és tudást, amelyet tőle kaptak.

Ferenczy Ágnes

Autista Panka lánya ezt írta blogjában FC-vel, azaz támogatott kommunikációval:

ÉS ELMENT, NEM TUDTAM ELBÚCSÚZNI.
NEM TUDTAM, DE MOST MEGPRÓBÁLOK.
KÖSZÖNNI MINDENT, AMIT TŐLED KAPTAM.
TŐLEM, AKIT TUDOM, NEHEZEN ÉRTETTÉL MEG.
TUDOM, HOGY NAGYON SZERETTÉL.
TUDOM, HOGY NEKED KÖSZÖNHETTEM, HOGY NEM FOGOM MÁR BE A FÜLEM.
TUDOM, HOGY SOKAN NEKED KÖSZÖNHETIK.
TUDOM, HOGY RENGETEG TANÍTVÁNYOD FOG MEGSIRATNI.
OSHO SZERINT A TANÁRNAK KI KELL ÉRDEMELNIE A TISZTELETET.
NEKI INGYEN JÁRT.
SOKAN MEGDOLGOZNAK ÉRTE.
Ő SZÜLETETT PEDAGÓGUS.
ÉS NEM VOLT, SZÁNDÉKOSAN NEM VOLTOT ÍRTAM.
MERT OTT VAN MINDENBEN.
ÉS OTT MARAD MINDENBEN.
AHOGY ISTENT IS MINDENBEN LÁTHATJUK.
MINDENBEN OTT LESZ MINDEN NAP.

Flóra lánya is írt a blogba:

Ezt most kivételesen nem Panka írja…
Sziasztok.
Flóra vagyok, Panka kicsi húga.
Szeretném hozzátenni a saját búcsúlevelemet az Övéhez, ha nem is tudok olyan gyönyörűt írni.
Amikor megtudtam, nem hittem el.
Hiszen annyira lehetetlen.
Velünk nem történhet ilyen.
Nem veszíthetem el az apámat ilyen fiatalon. (…)
Nem akarom Őt soha elfelejteni, és soha nem is fogom.
A lelke kiterjedt a világra, és mint egy hatalmas burokban, benne élünk, védelmez minket, és tudja, hogy talpra fogunk állni.
Nem fogom fel tragédiaként. Hiszen csodálatos élete volt.
Tudta, hogy szeretjük.
Most már nincs miért rettegnem a haláltól. Hiszen lesz valaki, aki vár rám, aki elkapja a kezem, hogy átsegítsen a túloldalra.
Ha igazán elbúcsúzni nem is tudtam tőle, ott a hajóban, térdig vízben állva benyúltam hozzá, megszorítottam a takaró alól kilógó, ép lábát. Arcomon könnyek csurogtak, Ő csak mosolygott.
– Annyira tisztellek!
Azt felelte erre: – Ezért már megérte…

(forrás: http://pankagyongyei.eblog.hu/)

Azt fontos tudni, hogy vannak a népszámlálási kérdőíven olyan kérdések, amelyekre kötelező felelni, ám vannak olyanok is,amelyek szenzitív, azaz érzékeny adatokra vonatkoznak. Ezekre nem kötelező válaszolni. Ilyenek például az egészségi állapottal, fogyatékossággal kapcsolatos kérdések. Ám ha ezekre nem felelnek a megszólítottak, akkor hamis képet kapnak a döntéshozók. Így történhetett meg, hogy a legutóbbi nagy népszámlálás adatai szerint az országban összesen 5000 autista személy van, holott a szakemberek 100 ezerről beszélnek.

A KSH és a vele partnerségben lévő civil szervezetek arra kérik az érintetteket, hogy a velük egy háztartásban élő fogyatékos/autista személyekről is adjanak adatokat. Az erre vonatkozó kérdéseket az un. kiegészítő kérdőíven találják.

A mikrocenzust törvény rendeli el, a kiválasztott lakásokban élők részvétele kötelező.

– czy –

Az előadói körutat januárban kezdte Amerikában Unstoppable Faith – Megállíthatatlan v. feltartózhatatlan hit v. bizalom – címmel. (Érdekesség: hivatalos honlapján is ezzel a címmel szerepelnek hétnapos európai körútjának előadásai, így a budapesti is: https://www.lifewithoutlimbs.org/events/.)

Mostani előadásainak célja, hogy csökkentse az iskolai és internetes zaklatások áldozatainak számát, segítse a fiatalok generációjának azon tagjait, akik már megtapasztalták a zaklatást, a kirekesztést, és megerősítse őket abban, hogy minden szörnyű esemény után talpra lehet állni.

A magát trénernek és motivációs prédikátornak nevező Vujicic a Nem adom Fel! Alapítvány szervezésében, a Szeretet a Válasz Egyesület és az Ez az a nap! rendezvényszervező-iroda együttműködésében érkezett hozzánk, és szeptember 21-22-én tartott előadásokat a budapesti Tüskecsarnokban. Az előadás bevételét a Nem Adom Fel! Alapítvány a sérült emberek integrációjának elősegítésére fordítja.

A mostani látogatás újdonsága, hogy 22-én délelőtt 11 órakor csak diákoknak tartott motivációs előadást, amelyet nemcsak a helyszínen lévők láthattak, hanem internetes közvetítés segítségével élőben az előzetesen jelentkezett iskolák diákjai is, az Ustream Hungary Kft.-nek köszönhetően.

Nick Vujicicnek van hivatalos honlapja, de megtalálható a Facebookon, és itt magánéletéről is posztol képeket. Szép felesége és két gyönyörű, egészséges fia van.

– fá –