Hírlevél – 2014. szeptember

Hírek
Így látom . . .
Segítő Vásárlás Kapolcson
Hogy legyen erő a hétköznapokhoz
Az ÉTA Országos Szövetség hírei
Az igazi önkéntes szereti, amit csinál
A bajorországi Regens Wagner Alapítványról
Az ÉTA családi mentálhigiénés programjáról
Vendégségben a Szimbiózis Alapítványnál
Befogadó kávézó a Zsolnay negyedben
Playback színház Balatonmáriafürdőn
Intézményi férőhelykiváltás félidőben

Design kiállítás a Bálnában
Szép jelen: 20 éves a Fecskepalota

Piacképes termékek a Város Boltjában

Szociális foglalkoztatás jövőre is

A kormány döntött a szociális foglalkoztatási támogatási szerződések és több szociális ellátás finanszírozási szerződés 2015. december 31-éig történő meghosszabbításáról. A módosítással a foglalkoztatásban részt vevő nyolcezer, súlyosan fogyatékos embernek megmarad a munkája. Határozatlan idejű tartós foglalkoztatásban tudnak részt venni azok, akik nem vezethetők vissza a nyílt munkaerőpiacra. Ehhez kapcsolódik a szociális foglalkoztatás rendszere, amely mintegy 8000 sérült és hátrányos helyzetű (fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg, hajléktalan) ember foglalkoztatását segíti 4,6 milliárd forintos éves támogatással. Ugyancsak meghosszabbította egy évvel a támogató szolgáltatás. és más közösségi szolgáltatások finanszírozási szerződéseit. mert fontos cél e szolgáltatások megőrzése és fejlesztése.
(forrás: Emmi, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Nőtt a kiemelt ápolási díj

Nőtt a kiemelt ápolási díj összege 2014. július 1-jétől. A súlyos betegek gyermekeket vagy más hozzátartozójukat
otthon ápolók számára január 1-től vezette be a kormány a kiemelt ápolási díjat, melynek összege július 1-től 18 {729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a az alap
ápolási díjnak: 53 ezer forint. Az emelt ápolási díj összege 2014. januárban nőtt 38 ezer forintról 44 ezer forintra.
A 2014. júliusi folyósítási adatok alapján alapösszegű ápolási díjban 30 849 fő, emelt összegű ápolási díjban 16 456 fő, kiemelt
ápolási díjban 9 630 fő részesült. A kiemelt ellátási díj igénylés alapján kerül elbírálásra; a kedvezményezettek száma ebben a
kategóriában májushoz képest a négyszeresére nőtt. (forrás: Emmi)

Civil Licit hetedszer

A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Civil Licit fenntarthatósági árverésre minden eddiginél több pályázat érkezett: 100 darab. A legjobbakat független bírálóbizottság választotta ki, a kiválasztás szempontjai között szerepelt például a vállalati hasznosíthatóság és megvalósíthatóság, a fenntarthatóság és a projekt ár–érték aránya. A november 12-én lefolytatandó árverés piaci alapokon nyugvó üzleti kapcsolatról szól, mert a civil szervezetek olyan szolgáltatásokat kínálnak a vállaltoknak, amelyek nekik (a dolgozóiknak) fontos. (forrás: civillicit.hu)

Jogsegélyszolgálat ismét

A KézenFogva Alapítvány 2014. szeptember 1-jétől folytatja a Te Jogod Te Életed! elnevezésű programját,
amelynek keretében jogsegélyszolgálatot működtet. A program elsődleges célcsoportja az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült és
autista emberek köre és hozzátartozóik, valamint a szakemberek. Fogadónap (hívások fogadása, ügyfélfogadás)
péntekenként 10– 17.00 óráig. Telefon: az ország egész területéről helyi díjszabással hívható kék szám:
(06 40) 200 320; nehagydmagad@kezenfogva.hu. Levélcím:
Kézenfogva Alapítvány, 1461 Budapest, Pf. 234. További információk a KézenFogva Alapítvány honlapján találhatók:
http://kezenfogva.hu/jogsegely.

(forrás: KézenFogva Alapítvány)

Segítség az ellátottaknak

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi és Dokumentációs Központ (OBEDK) kiadvánnyal segíti a szociális ellátórendszert
igénybevevőket. A kiadvány címe: Milyen kérdésekkel fordulhat az ellátottjogi képviselőjéhez?
A szociális szolgáltatások igénybevétele során felmerülő általános és speciális jogok. A kiadvány a
panaszt benyújtó állampolgárnak segít, tájékoztatást nyújt a szociális intézmények igénybevétele során felmerülő
általános és speciális ellátotti jogokról, és ismerteti a leggyakrabban előforduló kérdéseket. A kötet letölthető az
OBDK honlapjáról: www.obdk.hu.

Konferencia a gyermeki jogokról

Az ENSZ Gyermekjogi egyezményét 25 évvel ezelőtt írta alá 193 ország, ez az egyik legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi egyezmény. A jubileum alkalmából az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában konferenciát szerveztek, ahol szakemberek

összegezték, hogy az eltelt idő alatt mi minden történt (vagy sem) a gyermekek érdekében. Az összegzés azért is fontos,
mert az elmúlt hat évről szóló magyar jelentés a gyermeki jogok helyzetéről és az egyezmény végrehajtásáról idén ősszel
kerül a genfi Gyermekjogi Bizottság elé. De nemcsak az évforduló miatt fontos a gyermekek helyzete hazánkban: kb.
kétszázezer gyermek van veszélyeztetettként nyilvántartva, huszonegy-ezren vannak gyermekvédelmi gondoskodásban,
évente pedig körülbelül hatezer gyermek lesz valamilyen bűncselekmény áldozata.
A gyermekszegénység megközelítőleg négyszázezer gyermeket érint.

Egymásra torlódó hírek, történések és ezek magyarázatai (félre magyarázatai) rángatják gondolatainkat egyre erősödő intenzitással. Áldozatként sodródom magam is, ha a kedvenc vagy kevésbé kedvenc hírcsatornák megfontolt tartalmú csomagjait nézem-hallgatom, és minden valószínűség szerint áldozat vagyok akkor is, ha történelmi, szociológiai, szépirodalmi, bölcseleti ismereteim tágításával az önálló véleményalkotás képességére törekszem, mivel nincs igazi döntési, vagy döntést befolyásoló lehetőségem.

Erre a viszonylag egyszerű felismerésre néhány ezer ember kivételével a föld minden lakója eljuthat, és ez a szellemi állapot lehet a kiindulópontja a közösségi és egyéni élet értelmezhetőségének. Nevezetesen annak, hogy kisebb közösségekben, családban, földrajzilag behatárolt kultúrkörben – ahova születtünk – érdemes erősíteni életünknek értelmet adó gyökereinket.

Így van ez akkor is, ha az élet minőségét egyáltalán nem befolyásoló technika a távoli vidékek, országok lakóinak örömeiről vagy tragédiáiról tudósít.

Persze azért megfogalmazunk kérdéseket. Óhatatlanul. Önmagunknak.

Például azt, hogy miért is kell nemzetközi összefogás erőltetésével büntetni egy országot, ha bolsevik színezetű döntés eredményeként elcsatolt történelmi területeit visszakapni szeretné?

Például azt, hogy miért is kell egyes népcsoportok, nációk önállósági törekvéseit nemzetközi összefogás erőltetésével elhallgatni, vagy kifejezetten gátolni?

Például azt, hogy miért is kell elhallgatott érdekek mentén országokról, népekről valótlanságokat hazudni?

Például azt, hogy miért is kell egy ország hagyományos kultúrájához igazodó értékrendjét átértelmezni, lejáratni, kigúnyolni és az erkölcsi, biológiai pusztulás céljait idealizálni?

….és mindig mindezeket a demokráciára hivatkozva.

Az a néhány ezer ember, akikre hivatkoztam gondolataim indításánál, tudja a választ, és amit tesznek, tudatos. A választ mi, milliárdnyi áldozat, is képesek vagyunk megfogalmazni és tudatosítani.

Talán ez lesz a demokrácia kezdete.

Dr. Rubovszky László

A Segítő Vásárlás program és védjegy a fogyatékos emberek által készített minőségi magyar termékekre hívja föl a figyelmet. Azok a szervezetek használhatják a védjegyet, amelyek munkavállalóinak fele megváltozott munkaképességű. A programot a Szociális és Családügyi Államtitkárság megbízásából a Salva Vita Alapítvány vezeti.

A Fény Felé Alapítvány a részvételre való felkérést nagy-nagy örömmel fogadta. Egyrészt megtiszteltetésnek éreztük, hogy Magyarország egyik legnagyobb kézműipari seregszemléjén ott lehetünk, és megmérhetjük magunkat és az általunk készített termékeket. Másrészt kíváncsiak voltunk: milyen a profi kézművességből élő szakember áruválasztéka, hogyan csomagol, milyen technikákkal értékesít? Úgy gondoltuk, táborozásnak, képzésnek tekintjük az ott töltött 12 napot. Összesen 14 fővel voltunk ott, két turnusban. Vittük a Fény Felé Kincsesláda foglalkoztató műhelyeiben dolgozó gondozottainkat, segítőinket. Kapolcson árultunk a Malomsziget közelében lévő Ancsesz Udvarban (Petőfi utca 19/a). Rajtunk kívül jelen volt még a Segítő Vásárlás program keretén belül az Angyalliget és a Búzavirág Alapítvány, a Humán Sztráda Nonprofit Kft. és az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Kft.

Nagy fejtörést okoztak az előkészületek, mert olyan udvart kerestünk lakóhelyünknek, ahová kerekes székkel be lehet jutni. Kapolcs nem igazán bővelkedik ilyenben, akadálymentes WC-t sem találtunk. A polgármester ígéretet tett, hogy a könyvtár fürdőjét használhatjuk, de annak férfiak részére kialakított részét a katalógusszekrény elzárta. A női rész bejáratához ugyan rámpa vezetett, de az ajtón nem fért be az aktív kerekes szék sem. Bár a fesztivál teljes ideje alatt mozgássérült WC-t is elhelyeztek Kapolcson, de azt egy domb legtetejére. Egyik munkatársunk, Aurél, bevállalós, de ő sem tudott feljutni. A harmadik napon, szerencsére, lekerült az Ancsesz udvar mellé az akadálymentes WC, és kulccsal bezárhattuk.

A végén a Kerekerdő udvart választottuk. Ez Kapolcs egyik legkevésbé emelkedő udvara, és Püspök Anita festőművész galériájának színhelye. Sátrakban laktunk. Az akadálymentes fürdőt a házigazdáink külön nekünk építették: ez a háztetőn lévő, nap melegítette víztartályból folyó vizet jelentette, tettek bele kapaszkodót is. Köszönet érte. A nomád körülményekért kárpótlásként a legnívósabb koncerteket közvetlenül az ágyunkból (matracunkról) hallhattuk.

Maga az értékesítés fárasztó volt. Többször bőrig áztunk, cipekedtünk, pakoltunk, de remekül éreztük magunkat. Igyekeztünk a programokon is ott lenni, sok ötletet összegyűjtöttünk, volt amit már meg is valósítottunk, illetve a jövőben megvalósítunk.

Összegezve: A 2014-es Művészetek Völgye-beli értékesítés eredményes volt a Fény Felé Alapítvány csapatának. Termékeinket szerették és vették a látogatók, anyagilag és szakmailag egyaránt sikeresnek találtuk. Köszönet érte termékeink előállítóinak, az értékesítésben részt vevő fényfeléseknek, a Segítő Vásárlás program megszervezőjének, Tóth Péter Pálnak, a Salva Vita Alapítvány munkatársainak és nem utolsó sorban az Ancsesz udvar házigazdáinak.

Dr. Sullerné Márta,
a Fény Felé Alapítvány elnöke

Az Éta Országos Szövetség pályázatot hirdetett tagszervezeteinek,
hogy elfáradt, sokat dolgozó munkatársaikat küldjék el egy kis kikapcsolódásra. A költségeket az ÉTA állja.

Van az elfáradásnak tudományos neve is: burn out. Mi, közönséges halandók, ha ilyesmit érzünk, akkor azt mondjuk: kivagyok.

Három évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében a fenti mondatokkal indult az a beszámoló, amelyben a szövetség első alkalommal megrendezett rekreációs programjáról számoltam be. Akkor a kezdeményezés további sorsával kapcsolatban ezt mondta Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető igazgatója: „Hogy a program milyen hosszan folytatódik, az csak a pénzen múlik. Azon leszek, hogy folytatódjon.”

Jelenthetem: folytatódott, mindenki megelégedésére.
Idén négy alkalommal érkeztek Balatonmáriafürdőre a munkában megfáradtak a szövetség tagszervezeteitől: Együtt Értük Alapítvány – Martonvásár; Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány – Bp.; Támasz Egyesület – Debrecen; Fény Felé Alapítvány – Debrecen; Patrónus Egyesület – Nyíregyháza; Maci Alapítvány – Jászberény; Fogd a Kezem Alapítvány – Pécs; Összefogás az Egyenlő Esélyekért – Csömör, Életút Egyesület – Nyergesújfalu.

Négy turnusban összesen 30 ember vett részt a különböző közös megbeszéléseken, csoportmunkákban, közös kiránduláson (pl. Keszthelyre) vagy egyszerűen csak aludt, olvasott, sétált a Balaton partján, tornázott az alapítvány tornatermében; kinek mire volt szüksége. Mert itt semmi nem volt kötelező. Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető igazgató-helyettese, a program felelőse és levezénylője, ezt írta a résztvevőknek: „…a fenti programok ajánlott programok, és nem kötelezőek. Az étkezési időpontokat kivéve, mindenki úgy tölti el ezt a néhány napot, ahogyan számára a legkellemesebb.” Mert a cél ez volt: pihenni és feltöltődni, hogy ismét legyen erő a hétköznapokhoz.

Jómagam a szeptember közepi turnust látogattam meg, és igencsak jókedvű társaságot találtam: Tordasról, Nyíregyházáról, Debrecenből érkeztek, és mondanom sem kell, csak hölgyek voltak. A Vendégház emeleti nagy teraszán telepedtünk le, és a munkáról beszélgettünk: örömökről, bánatokról és sikerekről. Ahány alapítvány, egyesület, annyiféle munka. A közös bennük, hogy munkájuk középpontjában a fogyatékos emberek állnak, akikről mostanában sok szó esik, de róluk, a segítőkről, jóval kevesebb. Ez a néhány nap, a találkozás a hasonló munkát végzőkkel, a rekreációs csoportmunka: „lehetőséget adott arra, hogy a nyolc ember ismét hinni tudjon önmagában, azokban a csodálatos dolgokban, amiket eddig tettek. Támogatást, megerősítést kaptunk, hogy jó úton haladunk”.

Ezt az idézetet az ÉTA által nyitott Élményfüzetből másoltam ki, Az írt bele, akinek kedve volt: megírta, mi tetszett és mi nem: „Így három nap után kezdenénk igazán megnyílni, hiányzik még két nap, hogy építkezni is tudjunk egymásból.” Ezt a kérést minden csoport megfogalmazta, ezért az ÉTA fontolóra veszi a hosszabbítást, amihez persze pénz kell. Hogy a jövő mit hoz, nem tudhatjuk. Jó lenne, ha megvalósulna az, amit az Élményfüzetben olvastam: „Kívánságunk › legyen folytatás!!!”

(A program az Emmi támogatásával jött létre.)

– fá –

Ebben az évben eddig három alkalommal ülésezett az ÉTA Országos Szövetség elnöksége.

A februári ülésen határozattal döntött az éves feladat- és költségtervről, a szövetségi tagszervezeteket támogató zártkörű pályázati kiírás feltételeiről. Határozat mellőzésével kérte fel a szövetség menedzsmentjét, hogy szorgalmazza a szakpolitika képviselőinek részvételével szakmai nap szervezését és lebonyolítását egy sor tisztázatlan szociális szolgáltatás és a foglalkoztatás jövőbeni gyakorlatáról, valamint az ÉTA Diák önkéntes és közösségi szolgálatának a tagszervezetek munkájába történő integrálásáról, úgyszintén a Vándorkiállítás jövőbeni szerepéről és a tagszervezeteket érintő közüzemi költségek díjbesorolási gyakorlatának megváltoztatásáról.

A májusi ülésen határozattal döntött 17 tagszervezet tagsági jogviszonyának megszüntetéséről és határozat mellőzésével tudomásul vette az éves feladatterv időarányos részének teljesítését tartalmazó beszámolót.

A szeptemberi ülésen határozattal döntött a miskolci székhelyű Szimbiózis Alapítvány szövetségi tagságának deklarálásáról és a tagszervezeteket támogató szövetségi zártkörű pályázati kiírás eredményéről (a szövetség honlapján nyilvános), és határozat mellőzésével tudomásul vette az alapszabály módosításának bírósági elfogadását, valamint a belső pénzügyi ellenőrzés pozitív eredményét.

A szövetség májusban tartotta évi rendes közgyűlését, és döntött mindazon kérdésekben, (eredmények, tervek, költségvetések) amelyeket törvény vagy a szövetségi alapszabály a közgyűlés hatáskörébe utalt.

Az idei nyáron is sikerült eljutnia a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kis csapatának Balatonmáriafürdőre (aug. 18–22.). Az önkéntes „tábort” az ÉTA Országos Szövetség szervezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

Szállásunk a Regens Wagner Alapítvány Vendégházában volt. A tágas nagy Balaton-parti területen több épület áll: vendégházak a nyaralóknak, ápoló-gondozó otthon a fogyatékos embereknek, és műhely a dolgozó otthonlakóknak és a bejáróknak. Csodás dolgokat készítenek: szőnyegeket, kerámiákat stb., amelyeket eladnak, és a párnákra tett apró virágot, mely az új vendéget fogadja szintén ők hajtogatják (origami).

Nyolcan jöttünk diákok, akik az ÉTA Országos Szövetség közösségi szolgálatának önkéntesei vagyunk. Egy kísérő tanár volt velünk, Klein Éva. Azért jöttünk, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat az önkéntességről, meg azért is, hogy jobban megismerjük a fogyatékos emberek mindennapi életét, mert az alapítvány a Vendégház mellett fogyatékos embereknek gondozó-ápoló otthont is fenntart. És persze azért is, hogy a szabadidőnkben nagyokat csobbanjunk a Balatonban.

Az első napon, amikor megérkeztünk, megkaptuk a tájékoztatót a programokról és az étás pólókat, rajta felirat hirdette, hogy az ÉTA Országos Szövetség közösségi szolgálatának tagjai vagyunk. Az első délután gyorsan eltelt a semmittevéssel és fürdéssel a Balatonban. A semmittevés ránk is fért: hosszú az út Mezőberénytől a Balaton csücskéig.

A második napon kezdődtek az igazi programok: beszélgetések az önkéntességről, nagy nevetések, ismerkedés a fogyatékos emberek világával. Beszélgettünk a segítőikkel is, és fontos dolgot tanultunk meg az egyik találkozás során: Az igazi önkéntes szereti, amit csinál.

A tábor, sajnos, túlságosan hamar ért véget, vissza kellett térnünk a szürke hétköznapokba. Szívesen eljönnénk jövőre is, és remélem, másoknak is sikerül egyszer eljutniuk ide.

Ásós Julianna Gabriella önkéntes

Johann Wagner

A bajorországi Regens Wagner Alapítvány honlapján ez a mottó áll: …megtalálom a magam útját. Ez az az alapítvány, amelynek magyarországi, balatonmáriafürdői leágazásáról a mai lapszámban elég szó esik. Itt az ideje, hogy megismerjük a németországi gesztorszervezetet, amelynek központja a bajorországi Dillingenben van, és 14 regionális szervezet tartozik hozzá. Több mint nyolcezer fogyatékos ember a kliensük, alkalmazottaiknak száma hatezer. Nagyon sokféle munkát végeznek. A legrégebbi a textilüzemük, (1867 volt a kezdet), van fémfeldolgozójuk, mosodájuk, csomagolójuk stb. Történetük a 19. századba nyúlik vissza.

1847-ben Theresia Haselmayr, ferencesrendi szerzetesnővér siket lányok tanításával és szakképzésével kezdett foglalkozni. Lelki vezetőjük (regens) Johann Wagner volt. Tíz év múlva már megalakult az a bentlakásos intézmény, ahol a lányok iskolába jártak, szakmát tanultak, dolgoztak.

Johann Wagner figyelme és gondoskodása az értelmi fogyatékos emberekre is kiterjedt: Bajorország több pontján gondozóhelyeket alakított ki számukra. Nem véletlen tehát, hogy az alapítvány az ő vezetéknevét és titulusát választotta. A régens szó nálunk sem ismeretlen. A latin szó uralkodót, kormányzót jelent. A politikában akkor neveztek ki kormányzót, ha az uralkodó kiskorú volt, vagy az épp hatalmon lévő – regnáló – uralkodó beteg, vagy hosszú ideig távol volt, például Hunyadi János a kiskorú V. László helyett (forrás: Wikipedia).

„Aki nekünk munkát ad, az kenyeret ad” – ez volt az alapelve Johann Wagner regensnek, és három alappillérre helyezte a fogyatékos emberekről való gondoskodást: iskolázás, szakmatanulás és munka. Ebben a szellemben munkálkodik a XXI. században is a Regens Wagner Alapítvány, és ez vezérelte akkor is, amikor megalapította a magyarországi Regens Wagner (ma már közhasznú) Alapítványt.

Az idei évben is sikerült szövetségünknek megszervezni, és lebonyolítani családi mentálhigiénés programjainkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

A részt vevő családokat szövetségünk tagszervezetei javasolták a három turnus valamelyikébe. A családok mindegyike nevel egy-két, vagy akár három fogyatékossággal élő gyermeket.

Most is, mint a korábbi években, a Regens Wagner Alapítvány balatonmáriafürdői vendégháza adott helyet és lehetőséget a családok gondtalan nyaralására, nagyon kellemes, teljes egészében akadálymentes környezetben. A családok három turnusban, turnusonként öt napot tölthettek el – az útiköltségektől eltekintve – teljesen ingyen, teljes ellátást és szolgáltatást kapva az ÉTA Szövetségtől, illetve a Regens Wagner Alapítványtól. Sérült gyermeke(ke)t nevelve nehezen kivitelezhető számukra, hogy a többségi társadalomra általában jellemző módon nyaralhassanak. Sem anyagi, sem pedig egyéb körülményeik nem teszik ezt lehetővé. Éppen ezért nagyon örültek a lehetőségnek.

Az első és harmadik turnusban 7–7 család, a második turnusban pedig 6 család élvezhette a pihenést, összesen 81 fő. Nyaraltatásaink lényeges jellemzője, hogy nemcsak a sérült gyermek, vagy fiatal vehet részt szüleivel vagy gondnokával a programban, hanem a testvéreik is. Így a teljes család ki tud kapcsolódni, pihenhetnek, együtt lehetnek. (Ahogy elmondták: erre az év során nem igazán van lehetőségük.)

Mivel a program fő célja a fesztelen kikapcsolódás és pihenés, nem szerveztünk a családoknak kötött programokat, „csak” ajánlottunk olyanokat, amelyeken, ha akartak részt vehettek. Ezek egyfelől ún. külső programok Balatonmáriafürdőn és környékén, másfelől pedig belső programok voltak. Pl. testmozgás, közös vagy egyéni torna, kötetlen beszélgetések a mindennapokban felmerülő problémákról, tapasztalatok megosztása. Ezeken felül helyben rendelkezésre állt a teljesen felszerelt tornaterem, mini-golfpálya és természetesen a Balaton. A programleírást az érkezéskor megkapták a családok, így már az elején megtervezhették napjaikat.

Ezek valóban olyan alkalmak, lehetőségek voltak, amelyek módot adtak az egyéni kikapcsolódásra, valamint a közösségi programokra egyaránt. Az idei tapasztalatok azt mutatták, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget igyekeztek a családok kihasználni. Mindhárom turnus rendkívül heterogén volt minden tekintetben. Az ország minden részéből érkeztek (Nyírbátor, Nyíregyháza, Csömör, Jászberény, Sárospatak, Budapest, Törökszentmiklós stb., stb.) és a sérült gyermekek, fiatalok sérültségének foka, jellemzői szintén nagyon eltérőek voltak.

A beszélgetések során kiderült, hogy voltak néhányan, akik eddig még soha nem voltak nyaralni, még nem látták a Balatont, a lakásukból, házukból nem mozdultak ki. Egyik-másik családnak még az utazás is „traumát” okozott, de megérte – mondták…

Annak érdekében, hogy a családok nyaralása minden tekintetben pihentető, kellemes, és zökkenőmentes legyen, a Regens Wagner Alapítvány, valamint az ÉTA Szövetség mentori feladatokat ellátó munkatársai mindent megtettek. Szövetségünk részéről egy fő program szervező-vezető felelős szakember volt jelen mindhárom turnusnál, és mindenben , amiben kellett a családok rendelkezésére állt. A programvezető munkáját mindhárom csoportban egy-egy fő önkéntes fiatal segítette. Ők is mindig mindenben igyekeztek a nyaralók rendelkezésére állni, és segíteni a programvezető munkáját.

Mindhárom csoportnál sikerült személyes kapcsolatokat kialakítani, barátságos fotókat készíteni, kellemes perceket együtt tölteni. Idén elindítottunk egy ún. „Élményfüzetet,” ahová a családok beírhatták élményeiket, észrevételeiket, javaslataikat, építő kritikáikat. A füzetbe írtakból kiderült, hogy a résztvevők tartalmas napokat töltöttek velünk a Balaton partján. Igényként minden turnusnál felmerült: érdemes lenne legalább két nappal meghosszabbítani a nyaralás idejét, mert mire összebarátkoznának egymással, már mehetnek is haza…

Végezetül egy idézet az Élményfüzetből:

„Köszönjük szépen az ÉTA Szövetségnek, és a Vendégháznak, hogy ezt a néhány napot eltölthette itt a családunk.
Amióta az ikreink* megszülettek, ez volt az első, közös, családi nyaralásunk. Köszönjük, hogy ezt itt tehettük meg, meleg szívvel gondolunk majd vissza ezekre a napokra, percekre. Itt tartózkodásunk alatt új ismeretségekre is sor került, ami, ha nincs ez a lehetőség, talán soha nem történik meg.

Hálával, és köszönettel, a Bársony család Nyírbátorból”

Papp Ágnes programfelelős

* Az ikrek: Bogi, Rozi és Szofi ötévesek, és mindhárman súlyosan, halmozottan sérültek.

Az ÉTA munkacsoportja Miskolcra látogatott a Szimbiózis Alapítványhoz. Az alapítvány ebben az évben lett a szövetség tagja. Jakubinyi László – a Szimbiózis Alapítvány megálmodója és motorja – munkatársaival együtt jó munkát végzett az elmúlt 15 évben. Ez idő alatt – a nulláról indulva – az alapítvány terebélyesedett: két lakóotthona van, fenntart egy napközi otthont, egyre több, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket életét segítő és munkát adó tevékenységbe fogott, nem feledkezve meg közben a társadalom érzékenyítéséről sem. Ez utóbbit a gyerekeknél kezdték: erdei iskolájukba nem csak Miskolc iskolás gyerekei járnak; rendszeresen részt vesznek a város által szervezett civil megmozdulásokon, védjegyes kecskesajtjuk kedvelt és keresett termék a Búza téri piacon.

Megnéztük az üvegházat, a szélkereket, amivel vizet húznak fel a hét méter mélységben lévő vízérből. A víz az üvegházi növényeknek kell. Benéztünk a kecskékhez is, láttuk a biotojást adó tyúkokat, a lovardát, és a miskolci gyerekek kedvencét: a csacsi fogatot húzó szamarat. Hosszasabban időztünk legújabb büszkeségüknél a pellet-műhelyben, amivel nemcsak a gázt váltják ki, hanem még tíz embernek munkát is adnak.

Miközben ott jártunk éppen zajlott a Falu a városban nevű rendezvény (első ízben rendezték meg, hagyományteremtő célzattal), melynek célja megismertetni a városlakókkal a „falusi” életet, munkákat, a minket körülvevő természet értékeit. A látogatók megnézhették a Baráthegyi Majorságot, kemencében sült krumplis lángost ehettek (mi is megkóstoltuk, finom volt), megsimogathatták az új szerzeményeket: az alpakkákat. Állítólag a világ legtürelmesebb állatai, ezért terápiás állatnak kiválóak – e célból érkeztek ide is.

A bővítésékre pályázatok útján nyertek pénzt (az éppen futó projektjeiknek se szeri, se száma),
széles körű nemzetközi kapcsolatokat ápolnak, rendszeresen jönnek hozzájuk külföldi önkéntesek, akik hosszú
hónapokat töltenek itt, és nemcsak a fogyatékosok ügyével, hanem az ország kultúrájával is megismerkednek és
a nyelvünket is tanulják. Legújabb projektjük: „Szociális farmok létrehozása Magyarországon”, amelyhez
csatlakozókat várnak (bővebben itt olvashatnak róla:
http://szimbiozis.net/projekt/szocialis-farmok-letrehozasa-magyarorszagon).

Az alapítvány tevékenységéről tartott igencsak alapos előadás után meghallgattuk Németh Mártát, a vámosújfalui Búzavirág Alapítvány vezetőjét a náluk folyó munkáról. Az alapítvány látássérültekkel foglalkozik, lakóotthont, nappali foglalkoztatót és szociális foglalkoztatót tart fenn. Márta beszámolójához mintákat is mellékelt: szépen szövött szőnyegeket, míves csuprokat, tányérokat, kancsókat, fonott kosarakat, és legújabb terméküket: a kőedényeket.

Tartalmas nap volt, és ezt nemcsak a krónikás írja, hanem az általa megkérdezett résztvevők is így érezték. A munkacsoport legközelebb Balatonmáriafürdőre látogat a Regens Wagner Alapítványhoz.

– czy –

A pécsi Fogd a kezem Alapítvány nem először tesz határozott lépéseket a fogyatékos emberek társadalmi integrációjáért, pontosabban inklúziójáért. Legújabb ilyen irányú kezdeményezésük az Ability Café volt.

A projekt érdekessége, hogy a NIOK Alapítvány által üzemeltett közösségi finanszírozásra létrehozott portálon, az Adjukössze.hu-n indítottak gyűjtést (wwww.adjukossze.hu). 150 ezer forintot kértek, 152 ezer gyűlt össze.

Az előkészítő munka 2013-ban kezdődött, végeredménye: hat értelmi fogyatékos (betanított) felszolgálóként dolgozott a nyár középén két hétig Pécs Nappali nevű kávézójában, majd augusztusban ismét két hétig a Zsolnay Kulturális Negyedben lévő Café Griffben.

A kávézó a Bóbita Bábszínház épületében található, és jó időben, no meg a színházi szezonban valószínűleg nagy a forgalma. Lógott az eső lába, mikor elindultam Pécsre, és megérkezésem után néhány órával vigasztalanul esni kezdett. Ez persze nem lenne érdekes, hiszen kit érdekel, hogy az újságíró milyen időben utazik ide vagy oda, vagy készíti a riportját? Sajnos, az olyan típusú turistalátványosságoknál, mint a Zsolnay negyed, ez igenis számít. Rajtam kívül alig voltak páran a Griffben, ami persze jól jött (nekem), mert így beszélgethettem a Fogd a Kezem pincérei közül kettővel. A kávé remek volt, Eszter kiszolgálása úgyszintén. Kozma Andrea, a kávézó egyik tulajdonosa, volt olyan kedves, engedélyezte, hogy kis ideig feltartsam Esztert és Balázst. Összesen hat fogyatékos ember dolgozik a Café Griffben az Ability Café program keretén belül, két turnusban. Egy pillanatra Andrea is oda ült hozzánk, és amikor megkérdeztem, hogy mi okozta a legnagyobb nehézséget neki vagy a munkavállalóknak, megrázta a fejét: ”Semmi gond nem volt, élvezik ők is és a vendégek is. Mikor német vendégek jöttek, akkor volt egy kis gubanc, de azóta már megtanultak néhány szót, például köszönni, és Eszter már ennél is többet tud.”

Balázs szerint rendesek a vendégek. Mindenki azt csinálja, amihez ért, Eszter például nem vesz föl rendeléseket, Balázs igen. Szeretnek itt lenni, és szeretnének továbbra is itt dolgozni.

Andrea szívesen itt tartaná őket, de ez még a jövő zenéje. Most az alapítvány állja az itt dolgozó fiatalok fizetését.

A 41 éves Eszter (simán letagadhatna egy tízest), ahogy ő fogalmaz: „régi bútordarab” az alapítványnál. Ott volt már a kezdeteknél, 1991-ben, amikor a Bicsérden elindultak a napközivel. (Bicsérd Pécs melletti település.) Szakmát nem tanult, nem is akar tanulni; eszébe sem jut, hogy az a több hónapos felkészítés a mostani munkájára a szakmatanulás része. Szeret itt dolgozni, és szeretne maradni is: „kicsit több fizetésért”. Otthon lakik a szüleivel, most tanulja a főzés fortélyait, egyedül még nem menne. Öt évig karatézott, aztán abbahagyta. A mozgás öröméért csinálta, és azért, hogyha kell, meg tudja védeni magát.

Balázs 34 éves, a szüleinél lakik. Van szakmája: segédkönyvkötő. Azt mondja, már semmire nem emlékszik, hogy mit kell csinálni, majd egymás után szépen felsorolja a könyvkötés minden fázisát (amit én is csak azért ismerek, mert egyik nagybátyámnak ez volt a hobbija). 2006 óta van az alapítványnál, mindent elvégez, amit éppen kell, most a gyertyaöntőben dolgozik. Eszterhez hasonlóan ő is szívesen maradna a Café Griffben.

Az alapítvány vezetője, Szvacsekné Jahn Margit szeretné, ha országosan elterjedne a társadalmi befogadás eme módja, és persze azt is szeretné, ha lenne annyi pénzük, hogy saját, állandó kávézót nyissanak.

Ferenczy Ágnes

Meghívót kaptam Balatonmáriafürdőre a „Miben más?” elnevezésű interaktív kézműves vásárra. A vásárt már nyolcadik éve rendezi a Regens Wagner Közhasznú Alapítvány, célja: elősegíteni az értelmi fogyatékos emberek társadalmi integrációját.

Hétágra sütött nap, olyan idő ez, amikor az ember a Balatonba vágyik. Ennek ellenére akadtak vásárlók, érdeklődő még több. A vásárt az alapítvány nagy kertjének utcához közeli frontján tartották, hogy a csak véletlenül erre bóklászó is betévedjen. A vásárra eljöttek az Regens Wagner partnerszervezetei is: az ikladiak, a mohácsiak, a csömöriek csupa kézműves, szépen megmunkált termékkel. Jó látni, hogy évről évre szebb portékákat készítenek a civil szervezetek által foglalkoztatott emberek.

A naphoz kiállítás is kapcsolódott: Ágh Edit festőművész tárlatának megnyitója, az alapítvány kávéházában. Szép képeket láttunk, amelyeket nem elég csak futólag megtekinteni. Remélem, sokan megnézték. A délután is szolgált meglepetéssel, olyat láttam, amit még soha: playback színházat. Donáth Attila pszichodramatista, gyógypedagógus, terapeuta vezette a foglalkozást (vagy játszást?).

Végigültem a próbát, ahol a helyi, régens wagneresek csapata egy közös truppot alkotott a Csömörről és a Mohácsról jött értelmi fogyatékos emberekkel és segítőikkel. A próba után volt alkalmam kicsit beszélgetni Donáth Attilával, akit a látottakról kérdeztem:

– A műfaj a mindennap élet visszajátszása. A saját élményeinket beszéljük meg, osztjuk meg a környezetünkkel, spontán reagálunk a mindennapi életre a testünkkel, a mimikánkkal, a hangunkkal.

– Némi színészi véna kell hozzá…

– Nem, mert a mindennapi életben is kiállunk, viselkedünk, ha tetszik: játszunk, amikor pl. bemegyünk a boltba. Ez egy művészi kifejezési forma.

– Az nem befolyásolja a játékot, hogy épek és fogyatékosok játszanak együtt?

– Nem, nincsenek határok, mert az érzések azonosak, az emberi érzés általános.

– Mi a kiindulási alapja a játékuknak?

– Ez improvizációs színház, nem a megszokott színházi megközelítés, ahol az írott szöveget valaki megrendezi. A visszajátszás itt és akkor kezdődik: a helyszínen. Magyarországon 1992-ben csináltuk ezt először. Az az érdekes, hogy mindenkitől függetlenül kezdtük, és kiderült, hogy Amerikában pár évvel előttünk már elkezdték. Izgalmas, hogy a kiindulási pontja nagyon erősen kötődik a pszichodrámához, Morenóhoz. Amikor belevágtunk, akkor volt a pszichodráma első kongresszusa Magyarországon, és mi megidéztük Moreno szellemét. A játék hazai létrehozója Kiss György Ádám. Ő szervezte meg az első kezdő csoportot, és tette színpadra az első előadást. Tíz évig Rögtönzések Színháza néven együtt voltunk, majd az szétment, és különböző csoportok alakultak. Ma Magyarországon több mint tíz ilyen társulat van. Tesszük a dolgunkat.

Szakály László az előbb látott próba aktív tagja, alig várta, hogy megszólalhasson:

– Attilával már nagyon régóta jóban vagyunk. Árpádföldön lakom, saját lakásom van, amit a szüleim vettek nekem, a szüleim Zuglóban laknak.

– Mióta játszik a playblack színházban?

– 2008 óta. Csömörön, ahol dolgozom, minden hétfőn van foglalkozás. Attila néha el szokott jönni, a hétfőieket Monostori Kati és a Bongyorka tartja.

Mondanom sem kell, hogy Donáth Attila tanítványairól van szó, akik nemcsak a foglalkozásokat vezetik, hanem együtt is játszanak a tanítványaikkal. Itt is ez történt. A játszó értelmi fogyatékos emberek láthatóan nagyon élvezik, hogy a figyelem rájuk irányul. A testükön, a gesztusokon kívül még a zene segíti őket az átélésben, valamint a különféle színű és hosszúságú átlátszó sálak.

A próba után jött az előadás. Az épp eljátszandó rövid improvizációs darabok témáját a hallgatóság soraiban ülők adták meg. Volt szó szerelemről, a nyárról, a szabadság élményéről, egy szóval mindarról, ami az emberek mindennapi életében előfordul. Egy-egy rövidke jelenet után Attila mindig megkérdezte a témát adó személyt: Elégedett-e a látottakkal? A válasz mindig igen volt.

Jómagam is elégedett voltam. Izgalmas, érdekes, önkifejező előadást láttam, ahol nemcsak a játszó személyek, hanem a zenészek is improvizáltak (furulya, dob, csörgő hangszer), a közönség pedig jól szórakozott, mert úgy érezte alkotó részese az a látottaknak.

F. Á.

A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó nagy létszámú szociális intézményi férőhelyek kiváltása 2011-ben indult el uniós támogatással. Az erre vonatkozó kormánystratégia 15 ezer ember sorsát változtatja meg.

A megvalósítás első üteme 2015. december végén zárul. A kiköltözök döntő többsége un. támogatott lakhatási formában él majd, megfelelő támogatással és széles szolgáltatási kínálattal.

Dr. Rubovszky Lászlóval, az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (IFKKOT) elnökhelyettesével arról beszélgetünk, hol tart ma a program.

– Uniós pályázat útján, összesen hét milliárd forint állt rendelkezésre a kiváltásra, egy-egy pályázó maximum egy milliárd forintot nyerhetett. A terv az volt, hogy a pályázat befejezése után 1500 ember kerüljön támogatott lakhatásba, vagy lakócentrumokba. Sajnos, kevesebb mint 1000 embernek történt meg a kitagolása, emlékeim szerint 960-nak. Ezt én kudarcként élem meg.

– Mi volt az oka?

– Ennyien pályáztak. Sok minden befolyásolhatta, hogy nem mertek belevágni, pl. a szakma ellenállása, egzisztenciális félelmek. 2015. december 31-én zárul a program. 2016 második felétől már többet tudunk arról, hogy az új helyre költözött emberek, hogyan érzik magukat. De már most is nagyon sok tapasztalatot lehet levonni az eddig megtettekből. Az IFKKOT sok döntésénél kényszerült szakmai improvizációra…

– Nem volt előttünk példa.

– Ez igaz, de a kormánydöntéssel jóváhagyott stratégia átvett olyan ENSZ és uniós direktívákat, amelyek egyáltalán nem vették figyelembe a mi kelet-európai sajátosságainkat, és ami baj, hogy mi sem vettük figyelembe, hanem szolgai módon átvettük. Például egy adott kiváltási program megvalósulásának törvényi feltétele, hogy a nappali foglalkoztatást más helyen kell végezni, mint ahol laknak. Ez szakmailag védhető, csak az nem védhető, hogy ezt kizárólagossá tették nem vagylagossá. Ha úgy lenne: „törekedni kell arra, hogy…”

– Jó sok pénzbe fog kerülni, mert például a bélapátfalvi intézményből kiköltöztetett 150 ember a régi intézetbe fog visszajárni dolgozni. Négy környező településről kell őket szállítani. Ki fogja őket munkába vinni?

– Erre a mai napig nincs válasz, pedig hihetetlen nagy költségnövekedéssel jár, de a pályázatkiíró még azt sem engedte meg, hogy egy mikrobuszt lehessen venni. Az erre a feladatra hivatott támogató szolgálatok pedig erősen sorvadnak, vagy szűnnek meg, mert csökken a támogatásuk. Arra sem tudok válaszolni, hogy a szociális szolgáltatásokkal – valamilyen megálmodott központból kiindulva – hogyan fogják ellátni a különböző szükségletű embereket, és azt sem tudjuk, hogy miből fogják ezt kifizetni, mert ez üzleti alapú szolgáltatás lesz.

– Vannak olyan országok, amelyek már előttünk járnak a kiváltásban. Nem lehetett volna körülnézni, hogy ők hogyan csinálják? Az FSZK nemzetközi konferenciát szervezett a férőhely-kiváltásról, és kiderült: különféle kiváltási módok vannak. Ha jól emlékszem, Ausztriában nem az egész intézményt szüntetik meg, hanem megnézik, ki az, aki alkalmas arra, hogy támogatott lakhatásban éljen.

– Igen, mi a teljes kiváltást választottuk, de ma már megfogalmazhatók azok a kételyek, amelyeket akkor nem tudtunk, vagy nem akartunk megfogalmazni, és valóban azt kell csinálni, hogy a kiváltás folyamatában kell eldönteni, hogy harminc-negyven évnyi intézményi lét után vagy fogyatékossági állapota okán valaki alkalmas-e a támogatott életvitelre. A következő kiváltási szakaszra vonatkozó felkészítést már most el kell kezdeni. A kiváltás következő üteme prognosztizálhatóan kb. 2016-ban fog elindulni, és akkorra már olyan stratégiával kell rendelkeznünk, ami az érdemi munkát megkönnyíti, és az ilyen buktatók elkerülhetők.

– Van még más is, amin változtatni kellene?

– Ingatlanvásárlás: hogy mit vesznek meg és mennyiért, az a pályázókra volt bízva, és nagy kétségeim vannak, hogy valóban a piaci áron vették meg a kiszemelt ingatlant…

– Azért ez elég erős állítás…

– Igen, épp ezért nem állítok, csak a kételyemet mondom. Aztán ott van a lakók felkészítése az új életre. A felkészítést olyan feszített tempóban kellett megcsinálni, hogy elvárhatatlan volt a szakmailag ideális végeredmény.

– Mindezeken tényleg lehet majd változtatni. De engem kezdet óta izgat: mennyire lesz mindez fenntartható? A civilek által fenntartott lakóotthonok minden évben benyújtják a számlát a kormánynak, hogy segítse meg őket, mert különben bedőlnek. És a kormány segít.

– Ha a 10-12 évvel ezelőtti támogatást megkapnák a lakóotthonok, hozzáadva az inflációs növekedést, akkor most nem lenne gond. Ennek kapcsán érdemes arról beszélni, hogy nagy hibát követtünk el, amikor az első hullámból kirekesztettük a civil szervezeteket.

– Pedig ők jelentkeztek, hogy részt akarnak venni a kiváltás folyamatában.

– Én személyesen is támogattam őket, és amikor erről beszéltem a pályázat előkészítő bizottságban, mindenki rábólintott, hogy ez tényleg nagyon fontos, aztán mégis kihagyták őket. Ezt egy kicsit személyes kudarcként élem meg. Az önkéntesség szerepét is nagyon fontosnak érzem ebben a munkában. Az ÉTA-nak van 61 tagszervezete, és van ismeretségünk ezen a terepen, és ha meg tudjuk szervezni a diák önkéntes munkát a családoknál – márpedig megtudjuk –, akkor ezt a támogatott lakhatásba kiköltözött embereknél is meg tudjuk tenni.

– A szakmunkát nem lehet önkéntesekkel kiváltani.

– A szakmunkáról szó sincs, de a legkülönfélébb tevékenységekbe lehet bevonni őket. 16-18 éves fiatalokról beszélünk, akik megfelelő felkészítés után vennének részt a munkában. Például együtt főzhetnének, vásárolhatnának, kirándulhatnának, a mentális segítés számtalan formájára képesek.

– A kormány 30 évet szánt a teljes férőhelykiváltásra. Ha van rá elegendő pénz, akkor végre lehet hajtani ennyi idő alatt?

– Ha 960 embert tudtunk kiváltani az első ütemben, és ebben az iramban visszük tovább, akkor 50 évig fog tartani. Meggyőződésem, hogy 10–15 év alatt meg lehetne csinálni, ha nem a teljes kitagolást választjuk. Már most már el kellene kezdeni az előkészítését a 2. ütemnek, és csak az arra alkalmas embereket kell felkészíteni és kivinni a támogatott lakhatásba. A többieket bent kell hagyni az intézményben normális, emberi, humánus körülményeket teremtve nekik, és az intézmény megszűnését rá kell bízni a biológiára. A funkció folyamatos és természetes szűkülésének tereit sok más feladatra lehet konvertálni, pl. átmeneti otthonok, szociális lakások, idős, fogyatékos emberek lakóotthonai. Ez utóbbi az élettartam növekedésével egyre időszerűbb feladattá válik.

– És mi van azokkal, akik most mennének intézménybe?

– Mivel a kiváltásban részvevő intézményeknél felvételi stop van, már most ki kellene alakítani a támogatott lakhatás körélményeit, és a háttér feltételeit, hogy 20-25 éves sérülteket, megfelelő felkészítéssel, azonnal el lehessen helyezni ilyen lakásokban. Amit a legfontosabbnak tartok: a következő ütem előkészítésének megkezdése, és ezzel párhuzamosan újrafogalmazni az eddigi tapasztalatok alapján az intézménytelenítés stratégiáját.

Ferenczy Ágnes

A Design Hét Budapest elnevezésű rendezvény keretén belül kiállítás nyílt a Bálnában, ahol a fogyatékos embereket foglalkoztató civil szervezetek design, azaz formatervezett termékeit lehet megtekinteni. Júniusban a MagNet Közösségi Házban találkoztak a designerek és a civil szervezetek képviselői azért, hogy a mai ízlésnek megfelelő, piacképes termékek készüljenek a fogyatékkal élőket foglalkoztató műhelyekben. Az ezt követő időszakban a tervezők tíz civil szervezet munkáját segítették: az így született új termékeket október 3. és 11. között állították ki a Bálnában.

Ünnepségre voltunk hivatalosak: a Fecskepalota húszéves születésnapjára. Sokan voltunk. Ott voltak azok, akikért létrejött a Fecskepalota, és ott voltak azok is, akik segítettek létrehozni.

Orbán Péter

Orbán Péter 1994-ben az érdi ÉNO-ban dolgozott gyógypedagógusként, amikor fejébe vette, hogy kell egy hely, ahol a sérült emberek a családjukkal együtt is nyaralhatnak. Héjj Tibor vállalkozót megnyerte az ötletnek, ő alapította a Szép Jelen Alapítványt. Ez persze csak az első lépés volt, hiszen ahhoz, hogy felépüljön a ház, ahová a sérült közösségek, családi vagy baráti társaságok eljöhessenek pénz kellett, sok pénz. Péter „házalni” kezdett az ötletével, és arra kérte a különböző alapítványokat, egyesületeket, hogy évekre előre vásároljanak üdülési lehetőséget Gánt-Bányatelepen, a majdan megépülő Fecskepalotában. Huszonöt civil szervezet támogatta a Fecskepalota építését, majd üzemeltetését (1997-es megalakulása utána az ÉTA Országos Szövetség is.) A megépült a ház „fapados” volt, emeletes vaságyakkal – de ki törődött akkoriban vele? A civileké volt.

Vaságytól a padlófűtésig

Aki csak mostanában ismerkedett meg a házzal, az el sem tudja képzelni, mekkora változáson ment keresztül. Padlófűtése van, a vaságyaknak nyoma sincs. Van foglalkoztató szobájuk, társalgójuk, szép, árnyas, kiülésre csábító verandájuk, kertjük, szabadtéri sporteszközökkel, amelyek Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek köszönhetőek: a mostani ünnepségen volt az ünnepélyes átadásuk. Van tágas, többfunkciós tornatermük, ahol ottlétünkkor dísztökökből készített gyönyörűen megmunkált lámpásokat állított ki Zsolnai Tímea művészetterapeuta. Újabb létesítménnyel is gazdagodtak Sólyom László volt köztársasági elnök jóvoltából: egy kontérházzal, amelynek átadása szintén e napon történt. A házban a hosszabb időre érkező önkéntesek, segítők fognak lakni.

Orbán Pétert – aki ugyan egy időre megvált a Fecskepalotától (de nem a fogyatékosok ügyétől) – 2011-ben visszahívták a ház ügyvezetőjének. Meg kellett menteni a Fecskepalotát! Két-három hónapra elegendő pénz volt a kasszában, és a ház két utolsó megmaradt munkatársa is jobbnak látta, ha valami biztosabb megélhetés után néz. Péter egyedül maradt, és a szomszédban lévő Szőke családhoz ment át, magányát enyhítendő, meg talán kicsit vigaszt is keresve. Megtalálta. A Szőke család felajánlotta, hogy pénz nélkül is segítenek. (Ma már szerencsére jut a fizetésükre is).

Túlélni a válságot

Péter átgondolva a helyzetet egy hónappal megkurtította a Fecskepalota túlélésére szánt pénzét: filmet készíttetett az üdülőről. Ezzel a filmmel indult el a Fecskepalota új élete. Eközben szponzorokat keresett, az alapítóval és a kuratóriummal újragondolták az alapítvány céljait, erőteljesebben nyitottak a többségi társadalom felé. A Fecskepalota ugyanis nemcsak a sérült emberek és családjaik rekreációját szolgálja, hanem a többségi társadalom tagjaiét is – ezzel egyúttal hozzájárul a társadalmi szemlélet megváltoztatásához is, a megértéshez és az elfogadáshoz. Ennek értelmében erdei iskolák és kirándulók csoportjait fogadják (az Országos Kéktúra útvonala Gánton megy keresztül); nem messze, Csákvár határában van a Haraszthegyi tanösvény. Az egészséges életmód jegyében nordic walkingozni lehet szakavatott szakember, Bisztrai György vezetésével és túrázni a Vértes gyönyörű erdeiben; kívánságra kastély- és vártúrákat is szerveznek. Az épület kisebb konferenciák, tanfolyamok, továbbképzések megrendezésére is alkalmas. Mindezeken túl a kormány által meghirdetett Erzsébet program is föllendítette a forgalmat: a Fecskepalota is bekerült az elfogadó helyek közé.

Orbán Péter beszédében sok-sok ember nevét említette, akik mind részt vettek akár pénzzel, akár munkájukkal a Fecskepalota létrehozásában, majd fenntartásában, és azóta is mindig hadra foghatók, ha baj van. Felsorolni mindenkit nincs lehetőségünk, néhányat kiemelni méltánytalan lenne a többiekkel szemben. Talán egyszer a sok-sok támogató neve is olvasható lesz a Fecskepalota honlapján: www.fecskepalota.hu.

Ferenczy Ágnes

Bár májusban szép médiavisszhang kísérte a Város Boltjának megnyitását, az V. kerületi Bárczy István utcában úgy sétálhat végig az ember, hogy észre sem veszi: itt olyan üzlet van, ahová érdemes betérni.

Ahhoz, hogy az ember rátaláljon, kérdezősködni kell: a főpolgármesteri hivatal emberei készségesek, megmondják, merre menjek, de az 1–3-as számú ház elé érve semmit nem látok, ami arra utalna, helyben vagyok. A gyönyörű kovácsoltvas kapun átérve beballagok a hivatal itt lévő másik ügyfélszolgálatához, ahol az egyik hölgy készségesen fölvilágosít: ha az ajtón kimegyek, forduljak jobbra, és megtalálom, amit keresek. Így történt.

A 21 millió forintból kialakított 160 négyzetméteres L alakú boltban a főváros szociális intézményeiben készített ajándék- és használati tárgyakat, valamint a Magyar Iparművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak képeit, szobrait lehet megvásárolni. A párosítás akár remek is lehetne, ha jönnének a vevők. Több mint egyórás ott tartózkodásom alatt senki nem nyitotta ránk az ajtót. Városi szájhagyomány alapján találnak ide az emberek, de csak a nagyon kitartóak, akik nem átallnak kérdezősködni, vagy akár többször is visszajönni, és végigjárni a nyúlfarknyi kis utcát.

Megérkeztemkor Németh Henriett tartja épp a frontot. Sok mindent tud a boltról, tudja azt például, hogy hogyan lehetne önfenntartó, hiszen a fenntarthatósági tervet ő készítette. Dániában végezte az egyetemet, nemzetközi üzletgazdálkodást tanult. Neki is fáj a szíve, hogy ilyen láthatatlanok. De a ház műemléki védettség alatt áll, az üzlet nevének feltüntetését, a ház külső homlokzatán: Város Boltja, csak egy adott magasságban engedélyezték, az ablakok fölött, ahová az ember csak ritkán tekint föl, és olyan színben, ami beleolvad a fal piszkosszürkéjébe. Henriett azt mondja, a megnyitón rengetegen voltak, és vettek is volna, csak nem tehették: az árusításra szolgáló hivatalos engedély valahol elakadt. Mire megkapták, addigra az emberek elfelejtették, hogy mit láttak a tévében, mit olvastak az újságokban, az új hírekkel voltak elfoglalva. Később meg is kérdeztem Szentes Tamás főpolgármester-helyettes úrtól, hogy miért nem reklámozzák jobban magukat:

– Az az igazság, hogy egy kezdődő vállalkozásnak, ha nem kellően tőkeerős, nehéz az indulása. Szűk a költségvetés: sajnos marketingre nincs pénz, és nem profitot várunk el, hanem azt, hogy majd önfenntartó legyen.

– De még az az egyszerű marketing sincs meg, hogy az üzleti portálja vagy bármi más felhívja a járókelő figyelmét a Város boltjára. Miért?

– Korlátozottak a lehetőségeink. A városháza műemléki barokk épületére csak a jelenlegi feliratot engedélyezték, molinót sem tehetünk ki.

– A járdára nem lehetne valami figyelmeztetőt elhelyezni? Emlékeim szerint a Váci utcában van ilyen.

– Meg fogjuk vizsgálni ennek lehetőségét is.

Kár, hogy már most nincs így, mert valóban szépek és minőségiek a termékek, és az áruk is megfizethető. Van itt Tiffany lámpa, puha, szeretnivaló gyerekjáték, gyönyörű bőr könyvborító, gyöngyből nyaklánc, fülbevaló, különféle technikával készült kerámiák. Szépek. Örömszerzésre valók. Az árat az eladók határozzák meg, erre minimális százalékot tesz rá a boltot üzemeltető Budapest Esély Nonprofit Kft., a termék után járó adót is kifizetik. A szociális intézménynek, ahol az alkotók élnek, nincs más dolga tehát mint eljuttatni a kívánt árut a boltba. Ez ugyan sokszor nehézségbe ütközik, hiszen az intézmények egy része 200-300 kilométerre van Budapesttől, a szállítás drága, és a kézműves termékeket amúgy sem lehet ipari méretekben előállítani: nem tudnak egyszerre nagy tételt fuvarozni. Tordas ebből a szempontból jó helyzetben van: a főváros közelsége és az ott élők munkakedve, ügyessége, és a velük foglalkozók kreativitása már évek óta a piacon is kelendő textiljátékokat, párnákat stb. eredményez. De a szentgotthárdi pszichiátriai otthon lakóinak kerámiái is sikert aratnak, és vevőre találnak. Erről persze az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne, ha a civil alapítású szervezetek árui is helyet kaphatnának itt. Szentes Tamás ezzel kapcsolatban ezt mondta:

– A bolt átadásakor is elmondtuk, hogy folyamatosan és fokozatosan bővülő kör forgalmazhatja a termékeit. Nyitottak vagyunk erre és várjuk őket, nemcsak a fővárosiakat, hanem a vidéki civil szervezeteket is. Akit érdekel, az a boltfenntartónál, a Budapest Esély Nonprofit Kft.-nél jelentkezzen.

Ez valóban így van, mert aki megnézi a Város boltja webshopját
( http://varosboltja.hu), megveheti például a Down Alapítvány, vagy a Magyar Epilepsziával Élők Országos Egyesülete – Valentin Egyesület termékeit is.

Jóérzéssel töltött el, hogy mindaz, amit láttam, azt bizonyítja, hogy milyen sok mindenre képesek azok az emberek, akiknek létére időről időre emlékeztetni kell a városlakókat és az ország népét. Persze igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá mindjárt: szerencsére az utolsó évtizedben elég sok minden változott, és már egyre többen tudják: a fogyatékos emberek is képesek értékteremtő munkára. Mi lenne ennél nagyszerűbb szemléletformáló eszköz, mint ennek boltnak a kínálata, ahol az előző mondat bizonyítékát szemmel és kézzel foghatóan láthatja a betérő.

– fá –

Nincs hasonló témájú bejegyzés