Hírlevél – 2011. október


A Hírlevél 2011. év októberi számának tartalmából:



Hírek

 

A közgyógy változása
Október elsejétől változik a közgyógyellátás: ismét lesz közgyógylista. Erre minden hatóanyagcsoportból csak a legolcsóbb készítmények kerülhetnek, és az orvosok is csak ezeket írhatják föl a betegeknek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ezzel előnyben részesíti az alacsonyabb árú készítményeket. Szándékuk szerint ezzel további árcsökkentésre ösztönözik a gyártókat. A keret megállapításakor az azonos hatóanyagú medicinák közül az eddigi szisztémában a beteg választhatott drágább terméket is. Ha a drágábbat választotta, és nem volt elég a virtuális pénze, akkor azt kiegészítette, és megkapta a gyógyszert. Ezt most nem teheti meg, mert csak azok a termékek választhatók a közgyógyellátás terhére, amelyek szerepelnek az úgynevezett preferált referencia-ársávba tartozó termékek listáján. Ezek ára legfeljebb öt százalékkal haladja meg az azonos hatóanyagcsoportba tartozó és valós forgalommal rendelkező legolcsóbb készítmény árát.

Kitagolást segítő testület
Megalakult az intézményben élő fogyatékos emberek kitagolását irányító testület augusztus 11-én. A testület elnöke Szauer Csilla, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány ügyvezető igazgatója. A megalakulásról tartott sajtótájékoztatón az elnök asszony elmondta: céljuk az ellátottak életminőségének javítása és olyan ellátási rendszer kialakítása, amelynek segítségével a fogyatékos emberek a társadalom aktív, önrendelkező tagjaivá válhatnak. Nyitrai Imre, a NEFMI helyettes államtitkára egy kérdésre válaszként elmondta, hogy minden olyan szolgáltatáshoz, amelyet az intézményből kikerülő emberek megkapnak, a családban élők is hozzájutnak. Mert a cél az, hogy minél tovább családban tartani a fogyatékos embereket, és ezt csak sok, családbarát szolgáltatással lehet elérni. A kormány pályázatokon keresztül közel 16 milliárd forintot fordít 2013-ig a nagy létszámú, bentlakásos, szociális intézmények átalakítására és felújítására. A kitagolással kapcsolatos első pályázatok már kiírásra kerültek

Lakásfenntartási támogatás
Összeolvadt a gáz és távhő támogatása a lakásfenntartási támogatással szeptember 1-jétől, így duplájára nőhet a kedvezményezettek köre. A törvénymódosítás után azok is számíthatnak segítségre, akik fával, palackos gázzal vagy szénnel fűtenek. A lakásfenntartási támogatás összeolvadása egyszerűsíti és egységesebbé teszi a lakhatással összefüggő szociális ellátások rendszerét. A támogatást a területileg illetékes polgármesteri hivatalban lehet igényelni. A normatív lakásfenntartási támogatás esetében a lakásfenntartás elismert havi költsége az elismert lakásnagyság és az egy négyzetméterre jutó elismert költség (idei évben 450 Ft) szorzata. Az egy négyzetméterre jutó elismert havi költség összegét – az energiaárak várható alakulására figyelemmel – az éves központi költségvetésről szóló törvény határozza meg.

Parkolás: új szabályok
A Kézenfogva Alapítvány szemléletformáló kamionos országjárására hatodjára került sor ebben az évben. Az országjárás célja a figyelem felhívása a fogyatékos emberekre, ami mindig a helyi civil szervezettel közösen történik, hiszen ők ismerik a helyi társadalmat, és ők tudják mozgósítani az ott élőket.

Ebben az évben már voltak Gyulán, Debrecenben, Szombathelyen, Sárospatakon és Budapesten, ahol három helyszínen is megfordultak.

A kamion a nyár folyamán még az alábbi helyszínekre látogat el, és mint látható a zárás a határon túl: Pozsonyban lesz.

Ismét Civil Licit
November 16-án, a tolerancia világnapján kerül megrendezésre az újabb Civil Licit. A negyedszer megrendezésre kerülő aukción civil szervezetek hozzák árverésre a környezet és a társadalom fenntarthatóságát elősegítő szolgáltatásaikat, amelyek a cégeknek, vállalatoknak ad szakmai segítséget CSR (társadalmi felelősség-vállalás) szemléletük fejlesztéséhez. Az aukción 15 szervezet 15 termékére lehet licitálni. További információk a www.civillicit.hu weboldalon találhatók.

Kevés a gyermekpszichiáter

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté, aki egyben a gyermeki jogok biztosa is, ismételten vizsgálta a hazai gyermekpszichiátriai ellátás helyzetét, ugyanis évek óta nő a viselkedészavaros, az iskolai közösségekbe beilleszkedni képtelen gyermekek száma, csakúgy, mint azoké, akik sikertelenül követnek el öngyilkosságot.
A jelentés több területen mutat rá azokra a hiányosságokra, amelyek miatt az érintettek százai nem jutnak el időben a megfelelő szakemberhez. Sürgősségi ellátás sok helyen nincs, de ha van is, nem biztos, hogy a kórház megfelel a gyermek életkori sajátosságainak. (E tény az autisták hátrányát még jobban növeli – a szerk.)
Ami az ennél is riasztóbb jövőt vetíti elő: Az utóbbi két évben az országban mindössze 14 orvos szerzett pszichiátriai szakképesítést. Régen ez a szakma vonzónak számított.
Kevés a még dolgozó gyerekpszichiáter: hatvan-hetvenre tehető a számuk, és többségük nemsokára eléri a nyugdíjkorhatárt. Mások a gyerekvédelemben helyezkedtek el, vagy magánrendelőt nyitottak. Sok kórház nem is érzi fontosnak ezt a posztot, nem igényeltek rezidenst e szakterületre.

(Forrás: www.obh.hu)

Az SNI gyerekek és az iskola
Vizsgálatot indít Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási helyzetének felmérésére, ugyanis folyamatosan növekszik e gyerekek száma Magyarországon. A cél, hogy egyetlen tanuló se maradjon ki a közoktatásból, csak azért, mert speciális oktatást és nevelést igényel.
A gyerekek helyzete fogyatékossági típusonként más és más. „Ismerünk olyan megyét, ahol autista gyerekeket egyszerűen nem tudnak fogadni az oktató-nevelő intézmények, e téren sok a fehér folt az országban. Megérett az idő az adatok összegyűjtésére, ráadásul éppen most változik a közoktatási rendszerünk, küszöbön áll a törvénymódosítás.” – indokolja a felmérés elindítást az ombudsman, hozzátéve: „Olyan oktatási rendszerre van szükség, amelyik alkalmas rá, hogy minél közelebb kínálja a szolgáltatásait a családokhoz”.
Aáry-Tamás Lajos tartós párbeszéd elindítását tervezi a témában, például az olyan alapvetésekről, miszerint senkiről nem mondhatunk le, mindenki fejleszthető. A hazánk által is elfogadott fogyatékos személyekről szóló ENSZ-egyezmény értelmében kellene minden gyermeknek biztosítani a közpénzből fenntartott közoktatás szolgáltatásaihoz való hozzáférést.

(Forrás:www.stop.hu)

Jobb velünk a világ! koncert

Novemberben 13-án ismét lesz Jobb velünk a világ! koncert. Bevétele az Óbudán fölépülő passzívház lakóotthon javára fordítódik. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő koncert idei fellépői a koncertszervező Nemadomfel Együttes mellett Hobo és bandája, az Ismerős Arcok és a Misztrál. Az elmúlt három évben szervezett Jobb velünk a világ! koncerteken 33 millió forint gyűlt össze a jegyekből, adományokból. A befolyt pénzből fölújították Böjte Csaba ferences rendi szerzetes csíksomlyói árvaházát (120 fiatal él benne), Szendrőládon pedig a roma gyerekek felzárkózását segítő, napközi otthonra fordították a pénzt.

A Nem Adom Fel Alapítványt és rajta keresztül passzívház lakóotthon megépülését 100 forinttal támogatja az, aki a Magyar a Telecom adományvonalát hívja, vagy sms-t küld a már ismert 1788-as számra.

Elnézést elnéztük

Júniusi számunkban, Édenkert Etyeken és Kapolcson c. cikkünkben a Lámpás ’92 alapítvány dolgozójának nevét a 12. oldalon tévesen írtuk. (Nem Takács, hanem) Tamás Zoltán mutatta meg a vásárlóknak, érdeklődőknek, hogy hogyan kell kosarat fonni. Elnézést kérünk az érintettől.


Kiégés ellen Papsajt

 

Az Éta Országos Szövetség pályázatot hirdetett tagszervezeteinek, hogy elfáradt, sokat dolgozó munkatársaikat küldjék el egy kis kikapcsolódásra. A költségeket az ÉTA állja.
Van az elfáradásnak tudományos neve is: burn out. Mi, közönséges halandók, ha ilyesmit érzünk, akkor azt mondjuk: kivagyok.


Egerszalókra tartunk. Hétágra süt a nap, igazi nyári strandidő, noha már benne vagyunk a szeptemberben. A feltöltődni vágyó dolgozókhoz igyekszünk. Egy-egy tagszervezet két munkatársat küldhetett, és most már a második csoport tölt három napot Egerszalókon, a Papsajt panzióban. Bejegyzett, hivatásos mediátor is van, dr. Benkő Istvánné Anikó. (Sokan a Félúton Sportegyesület vezetőjeként ismerik.)

Jókedvű csapatot találunk a Papsajtban. Épp a végét csípjük el a délelőtti tréningnek, mely az előítélet – elvárás témakörét ölelte föl. Azaz: a kapott információk és az ezek alapján kialakított elvárásaink/előítéleteink mennyire befolyásolnak minket, és ezek az elvárások/előítéletek mennyire befolyásolják annak a gyermeknek (felnőttnek) az életét, akiről az információkat kaptuk. Érdekes beszélgetés lehetett, hiszen az itt ülők mindennapi tapasztalataikból is tudják, hogy a velük kapcsolatba került gyermekek vagy felnőttek életét –a sérülésük mellett – mennyire meghatározza, hogy milyen családi, iskolai környezetből jöttek, és ott mit vártak el tőlük.


A hűvös szoba után a teraszon kávézunk, ismerkedem a résztvevőkkel. Nyúlról, Csömörről, Piliscsabáról, Budapestről (XVI. kerület) jöttek a résztvevők. Van itt mozgásnevelő, szociálpedagógiát végzett szociális munkás, házvezető, foglalkozást vezető stb. Van miről beszélgetniük, hisz az alapgond, a kevés pénz mindenütt adott. És a kevés nemcsak a fizetésre értendő, hanem az intézmények fenntartására is, egyre drágább a fűtés, az áram, a víz. Szemmel láthatólag a közös munka, a közös gondok hamar összerázták a kis csapatot, és a szünet után nem volt oly nehéz teljesíteni az új feladatot: kitalálni, hogy a közös „kalapba” rakott személyes tárgy kié lehet. (Egy olyan tárgyról volt szó, amit mindig a táskájukban tartanak.) Ez jó alkalom arra is, hogy a kitaláló elmondja, minek alapján jött arra rá, kié a tárgy. Kis jellemzés a másikról.

Vége a délelőttnek, ebédelünk. A Papsajt vendégház a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség regisztrált és minősített szálláshelye. Maga a tulajdonos a szakács, aki nem más mint Nádasdy Erika, az egri Gárdonyi Géza Színház színésznője. „A legfiatalabb nyugdíjas színésznője” – mondja mosolyogva, és kiderül: szakácsnak sem utolsó. Remek ebédet kapunk, és az anekdotázós, mesélős ebéd közben megtudom, hogy az előző ÉTA turnusnak, amúgy grátiszként, Piaf előadóestet tartott. A mostaniak azt remélik, hogy őket is megörvendezteti valamivel Erika.

Ebéd után, némi ejtőzés után, folytatódik majd a közös munka. Esti programként fürdőzést terveznek a lányok, asszonyok (mert azt tán írnom sem kell, hogy az intézményekből csak nők jöttek, ugyanis többnyire ők vállalják a rossz fizetéssel, ám annál nagyobb lelki megterheléssel járó munkát.)

A híres, sokáig úgy csak szabadon elfolyó, sós termál gyógyvíz, ahová télen is eljártak a gyógyulni vágyók, sok befektetőt vonzott. Hatalmas szálloda épült, ahol a medencékben éjjel kettőig lehet gyógyulni. Ide igyekszik este, a nap zárásaként, Benkő Anikó és csapata.

„Jó lenne, ha minden évben lenne ilyen program, és mindenkire sor kerülne” – mondom, amikor már visszafelé igyekszünk Budapestre. „Hogy a program milyen hosszú ideig tart az csak a pénzen múlik. Azon leszek, hogy folytatódjon” – válaszolja Rubovszky László, az ÉTA ügyvezető igazgatója. Bizakodjunk, hogy lesz.

-ferenczy-


 

Vándorkiállítások – kitüntetés az önkormányzatnak

 

A Legutóbbi ÉTA-Hírlevél megjelenése óta két vándorkiállítása is volt az ÉTA Országos
Szövetségnek. Az egyik Piliscsabán nyílt meg szeptember 1-jén, és két hétig volt
látható az un. Uradalmi Házban, ahol a községnek állandó kiállító helyisége van.

A megnyitó beszédet Gáspár Csaba polgármester tartotta, hangsúlyozva, hogy Piliscsaba befogadó község, együtt él a fogyatékos emberekkel, hiszen itt van a Silo lakóotthon (mozgáskorlátozott emberek élnek benne) és a Summa Vitae Alapítvány lakóotthona (Az alapítványról a
itt olvashatnak.) Maga a község is igyekszik, hiszen nagyon sokat tettek az akadálymentesítésért.

Megnyitóra várva Piliscsabán. A kép bal oldalán dr. Csizmadia László,
az ÉTA elnöke, mellette Polostyák Zoltán

A Lámpás ’92 –től is többen eljöttek kiállításra, köztük Polostyák Zoltán,
aki saját versét mondta el.

A másik kiállítás Budapesten, az V. kerületben, szeptember 29-én, a Belvárosi Művészeti Napok keretében nyílt meg a polgármesteri hivatalban. Az önkormányzat hagyományteremtő céllal idén először rendezte meg a művészeti napokat, s ennek megnyitója egyúttal a Vándorkiállításé is volt.

Ezen az ünnepségen adta át dr. Rubovszky László az ÉTA nevében Rogán Antal polgármesternek és a kerület képviselő-testületének az ÉTA kitüntetését: Sándor János erdélyi fafaragó munkáit: a kerület és Magyarország címerét. A hátrányos helyzetben lévőkért, köztük a fogyatékos emberekért hozott intézkedésekért esett a város képviselő-testületére és polgármesterére a választás.

*

Polostyák Zoltán: Munka és alkotás

Kezed dolgozik, alkot
Így tesz hasznossá egy napot
Fonod a gyékényt, szövöd a szőnyeget
A munka is szerezhet igazi örömet.

Alig várod, hogy kész legyen munkád, alkotásod
Megmutatja, hogy mit rejt belső világod
Munkád időt, kézügyességet, türelmet is igényel
Várják, hogy mi lesz belőle: mindenki izgatottan figyel

Törekedj arra: munkád mindig eladható legyen
Hogy téged és másokat is boldoggá tegyen
Ebben is biztos segített Mennyei Atyád
Ha munkád elkészült, mondd el az imát.


 

A több lábon állás művészete

 

Nehéz helyzetben vannak a fogyatékos embereket ellátó civil szervezetek, mert kevés a pénz, és ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy kevés az olyan vezető, akiből az elmúlt egy-másfél évtized alatt gazdasági szakember lett. Mert egy intézményt fenntartani vállalkozás (is). Ezt pedig kevesen látták náluk.

A megnyitó beszédet Gáspár Csaba polgármester tartotta, hangsúlyozva, hogy Piliscsaba befogadó község, együtt él a fogyatékos emberekkel, hiszen itt van a Silo lakóotthon (mozgáskorlátozott emberek élnek benne) és a Summa Vitae Alapítvány lakóotthona (Az alapítványról itt olvashatnak.) Maga a község is igyekszik, hiszen nagyon sokat tettek az akadálymentesítésért.

Szimbiozis lakóotthon

A kevesek közé tartozik Jakubinyi László, aki a miskolci Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány vezetője, és aki tanulmányt készített a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) megbízásából. Bár a tanulmány címe szerint az autista majorságokról szól, ez ne tévesszen meg senkit. Amit Jakubinyi az autista majorságok kapcsán leír, az a civilek által működtetett mindegyik lakhatási formára, vagy egyéb intézményére érvényes. Ajánlom, hogy amikor a majorság szót olvassák, helyettesítsék be egyszerűen az intézmény vagy az otthon szóval.

Önfenntartás, de hogyan?

A tanulmány címe Az autista majorságok helyzete Magyarországon – Pillanatkép 2011 tavaszán. Írásában a majorságmozgalom tíz évének tanulságait foglalja össze, és a jövőről is ejt szót. A majorság, illetve az ott folyó mezőgazdasági munka az autisták foglalkoztatásának egy módja, tetszőlegesen felváltható mással, hiszen nem minden autista vagy fogyatékos embernek van affinitása az effajta munkához, és nem minden intézmény van olyan helyen, ahol mezőgazdasági munkát lehet végezni.

Jakubinyi diagnózisa szerint a 24. órában vagyunk, a majorságok, minden önfenntartó képességük mellett, a túlélésükért harcolnak. A jogszabályok sem nekik kedveznek: a vidékfejlesztési minisztérium tavaly módosította a kistermelőkre vonatkozó rendeletet (52/2010. /IV. 30.) FVM rendelet). Ha ennek 2.§-ába, a kistermelői definícióba, a magánszemélyek mellett, a civil/nonprofit szervezetek is belefértek volna, már könnyebb lenne az életük. Csak a rend kedvéért jegyzem meg, azelőtt sem tartoztak a kistermelők körébe. (Jó lenne, ha más rendeletet meg akképp módosítanának, hogy kivennék belőle a lakóotthonokat: például a villanyáram és gáz árának kiszámításáról szólóból. Ugyanis a 10-14 fős otthonok közületnek számítanak, tehát a magasabb árat kell fizetniük.)

Elemzésében Jakubinyi tíz évre teszi, míg egy autista majorság stabilan fölépül. Ez a magyar majorságoknak nem adatott meg, következésképp az önfenntartást sem tudták elérni. Olyan fontos lépcsőfokok maradtak ki, vagy csak „futtában” foglalkoztak vele – írja Jakubinyi – mint:

  1. a szervezeti kultúra elsajátítása, az adminisztrációs háttér megteremtése, a vezetői tapasztalatok megszerzése;
  2. tőke és vagyonelemek szerzése, hitelképesség elérése, támogatói kör kiépítése;
  3. az infrastruktúra megteremtése: ingatlanok, eszközök, irodai kapacitás, gépkocsi.

Úgy véli ezeket a hiányzó alapokat sürgősen pótolni kell, hogy ne dőljön össze az egész, hiszen ezektől függ a majorság életképessége.

Igények és szolgáltatások

Az is nagy hiba, hogy ma a felnőtt intézményi ellátásnál mindenki majorságban gondolkodik. „Erre a helyzetre leginkább jellemző a »balkonláda majorság« elnevezés, ugyanis a valós szociális ellátási szükséglet miatt (vagyis mindenki férjen bele!) nem létezik minimuma a majorsági nóvumnak, azaz nemcsak azt nem lehet tudni, mi az a majorság, hanem már azt sem, hogy mi az, ami nem. Ez végül is oda vezetett, hogy a majorsági identitás átalakult, és a részvevők a hazai autista felnőtt ellátást azonosítják vele.” (8. o.)

Pedig a farm nem minden autista felnőttnek megfelelő. Erre, úgy látszik, külföldön már rájöttek: különböző szolgáltatásokat kínálnak az autista felnőtteknek. „Akkor, amikor autizmusspektrumról beszélünk, miért kínos a szolgáltatási spektrumról közbeszédet folytatni?” – áll a tanulmányban. Közbeszédet kellene folytatni az igényekről is, meg azok kielégítetlenségéről, az állami támogatás hiányáról, a minőségi munka elismeréséről, és magáról a majorságokról is: elismerve és megismertetve értékeit. Csakhogy erre már nincs energiája azoknak, akik a fennmaradásukért küzdenek.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy bár a tanulmány kifejezetten az autista intézményekkel kapcsolatos hiányosságokat, elérendő célokat fogalmazta meg, olyan fontos dolgokat fogalmazott meg, amiről régebben szót sem ejtettünk. Én például szívesen helyt adnék az újságban a „közbeszédnek” az intézményekkel kapcsolatos igényekről, arról, hogy milyen szolgáltatásokat kell(ene) nyújtaniuk. Bár a Szimbiózis alapítvány a gyakorlatban alkalmazza a „több lábon állás” művészetét, fennállásuk 11 éve alatt nem sikerült tőkét gyűjteniük, épp a tanulmányban vázolt okok miatt.

Úgy gondolom, a tanulmányt mindenkinek el kellene olvasnia: döntést hozó törvényhozóknak, majorságot és intézményt vezetőknek és azoknak is, akik még csak tervezik, hogy lakóotthont vagy nappali intézményt akarnak fenntartani fogyatékos embereknek. Persze az sem ártana, ha a szülők is elolvasnák. Akkor talán nem éri majd hidegzuhanyként a hír őket, ha egy-egy intézmény bezárásáról hallanak.

(A tanulmányt megtalálják a Szimbiózis honlapján: http://www.szimbiozis.net, az Információs füzeteknél. Pdf formátumban letölthető.)

*

Akit pedig érdekel, hogy milyen sokrétű tevékenység folyik a Szimbiózisban, hogy hogyan próbálnak hozzájárulni saját munkájukkal a fenntartáshoz, az nézze meg az alapítvány honlapját: http://www.szimbiozis.net/.

F. Á.


Balaton-parti vígnapok a Regens Wagnernál

 

Jól választott a Sérültek, Halmozottan Sérültek és Segítőik Szövetsége, amikor augusztus utolsó hetét választotta, hogy tagjainak egy részével Balatonmáriafürdőn, a Regens Wagner Alapítvány vendégházában nyaraljon. A rekreációs nyaralás, amelyet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány is támogatott (pályázat), remekül sikerült. Ez magam is tanúsíthatom, hisz’ két napot együtt töltöttünk a Balaton partján.

Kirándulás akadályokkal

Jelentem: gyönyörű, de örömünkbe itt is üröm vegyült. A komp, amivel kerekes székben ülő barátaink is megtekinthették volna a tájat (és persze mi is), nem jár: ellopták belőle a motort. Igaz, mondta az ott lévő büfés hölgy, még amikor megvolt a motor, akkor sem járt. (Talán nem akadt senki, akinek megérte volna működtetni?) Így hát nagy nehezen a füvön és hepehupákon át a vízpartig zötykölődtettük őket, ahol a bokrok között ki lehetett látni a víztükörre. Mi pedig fölmentünk a hídra, ahonnan elég messze láttunk. Milyen jó lett volna együtt kijutni a vízre, megnézni, mi van a fákon túl! Arra, hogy a Búbos vöcsök tanösvényen közösen elinduljunk szó sem lehetett.

Visszatérve Máriafürdőre vacsora előtt még megmártóztunk a Balatonban, és csak sajnálni tudtuk, hogy bár alacsony a víz, mégis lépcsőkön kell bemenni. Vajon hogy lehetne megoldani, hogy a kerekes székesek is élvezzék a szabad vízben fürdés gyönyörűségét? Mert az mégsem megoldás, hogy olykor-olykor nagy-nagy nehézségek árán leküzdik ők és segítőik a lépcsőket. (Örömmel hallottam, hogy azóta egy emelőszerkezet próbaüzemeltetéséhez már az első lépéseket megtették.)

A rekreációhoz nemcsak a tornaterem látogatása, eszközeinek használata tartozott hozzá, hanem Gábor szakavatott masszírozása is. A vak gyógymassszőr fiatalember önként ajánlotta föl e szolgáltatást. Az est lezárásaként kiültünk a teraszra monopolyzni. Mit mondjak – akkor sem gazdagodtam meg.

Érdemes néhány szót szólni a helyről. Az alapítvány 3,7 hektáros területén, a központi épület mellett több kisebb pavilon van, amelyekben szintén vendégszobák vannak, valamint ezek között található az alapítvány 25 fős otthona (telt ház van náluk), és a foglalkoztatás pavilonja is. A szabadban pihenőpadok, minigolfok várják a vendégeket. A kétágyas szobákhoz kis fürdőszoba tartozik tusolóval, és a 12 szobás pavilonban négy szoba már 2003-ban is akadálymentesítettnek épült. De mivel ez utóbbit igen kevésnek találták, ezért tavaly építkezésbe fogtak: nyolc, kétágyas szobát építettek a kerekes székkel közlekedő személyeknek. Ott jártunkkor telt ház volt. Egyetlen egy dolog volt zavaró, amiről a vendéglátó nem tehet: a közeli diszkó hajnalig tartó hangos zenéje, amit csak néhány decibellel kellene visszafogni, hogy a szórakozóhely felé eső szobák lakói is nyugodtan tudjanak aludni.

A búcsú igazán szomorú volt, és mindenki szívből mondta: Jövőre veletek ugyanitt.

*

A Sérültek, Halmozottan Sérültek

és Segítőik Szövetsége segít a sérült, halmozottan sérült (fogyatékos) személyek egyenjogú és a lehető legteljesebb körű társadalmi beilleszkedésében, szociális biztonságának, rehabilitációjának, emberi és állampolgári jogai érvényesülésének elősegítésében, érdekeik képviseletében.
Működése Budapest és Pest megye egész területére, valamint országosan azon területen élőre, aki elfogadja a szövetség alapszabályát, tagdíját befizeti. A szövetség kiemelkedően közhasznú szervezet.

Amit nyújtani tudunk: jogvédelem, érdekképviselet, információs hálózat kiépítése, a sérült, halmozottan sérültet nevelő családok számára részletes felvilágosítás biztosítása, állandó kapcsolattartás a sérült, halmozottan sérültek szüleivel, gyámjával, részvétel az érintettekre vonatkozó egészségügyi, szociális jogszabályok megalkotásában, véleményezésében, nyaraltatás szervezése, kapcsolatteremtés nemzetközi szervezetekkel, egyesületekkel, jogi tanácsadás, szülők továbbképzése, lelki segítségnyújtás, klub létrehozása sérült, halmozottan sérült számára, valamint adománygyűjtés.

Elnök: Hankóné Szabó Márta; levelezési cím: 2113 Erdőkertes, Bacsó Béla u. 13.

(06 70) 205 2571; nauszikaa@invitel.hu; skype: Hankó László2

(Forrás a szövetség honlapja: http://www.elhetunk.hu/index.html)

*

Regens Wagner Alapítvány

Az alapítvány tevékenységét magyarországi indulásától kezdve figyelemmel kísérem, ugyanis az ETA Országos Szövetség és a bajorországi Regens Wagner Stiftungen már régóta testvérkapcsolatot ápol. Megragadtam hát a kedvező alkalmat, és megkértem Vajna–Vormair Katalint, az intézmény vezetőjét, hogy beszélgessünk arról, hogyan élnek.

Mivel a máriafürdői telephelyet a nagy múlttal rendelkező német alapítvány hozta létre, ezért a magyar alapítványok gyerekbetegségeivel nem kellett megküzdeniük. Itt mindent úgy terveztek, hogy az intézmény önfenntartó legyen. Tehát legelőször a vendégszobák, a nyaraló rész épült meg 2003-ra. Az otthonra 2004-ben kaptak működési engedélyt.

Kezdetben lassan teltek meg az otthon szobái, most már sajnálja az, aki nem jelentkezett időben. A lakók négy órát dolgoznak (munka-rehabilitáció és fejlesztő felkészítő), és többféle tevékenységben próbálhatják ki magukat. Van nappali intézményük is, harminc főre kértek engedélyt, de csak kilencen járnak hozzájuk. Ennek az is oka lehet, hogy a közeli Keszthelyen és Marcaliban is van hasonló intézmény. A távol lakókat Keszthely irányából a Kolping támogató szolgálata hozza, Marcali felől pedig az alapítvány szállítja a bejárókat saját költségén.

A műhelyekben változatos munka folyik. Szőnek szőnyeget, készítenek kerámiát (van megrendelésük is, de árulnak piacokon is), varrnak terítőt, párnát, kis zsákocskát a molyűző levendulának, még a szabást is ők végzik sablon alapján, varrni egyik Down-szindrómás lakójuk tud. De „ipari” tevékenységük is van: elektromos vezetékeket kötegelnek, villanymotorokat bontanak

Azt még nem is említettem, hogy a szépen rendben tartott terület kertészei a fogyatékos emberek (OKJ-s szakképesítést szereztek). A szállodarészben egy főállású takarítónő van, ő a „brigádvezető”, beosztottai a fogyatékos emberek. Takarítanak, ágyat húznak, mosnak. (Amúgy 22 főállású ember dolgozik náluk.)

Délutánonként szakember tart foglalkozásokat, hiszen a szinten tartáshoz ezek elengedhetetlenek. Négy óra után „szabadfoglalkozás” van, kijárnak a településre, a tornaterembe, de sokszor mennek szervezetten is valahová.

Időközben meglátok egy pi-vizes kocsit. Kíváncsi vagyok, ki issza? Teljesen természetes a válasz: „Az otthon lakói. Ilyen melegben rendelek nekik, mert úgy gondolom, használ.” (Elmesélem halálból visszahozott szobanövényem történetét, ami életét a pi-víznek köszönhette. Abban a percben, mikor visszatértem a csapvízhez – a növény feladta.)

Zajlik az élet

Már ötödik alkalommal rendezték meg idén a „Miben más” elnevezésű kézműves vásárukat. Ilyenkor kitárják a nagykaput, meghívnak több szociális intézetet, és reggeltől estig tart a pörgés. Idén kicsit más volt a vásár, mert a KézenFogva Alapítvány kamionja érkezett hozzájuk (Fogadj el! kampány). Az Új Akropolisz Kulturális Egyesület remek játékokat szervezett, a MEOSZ pedig elhozta Akadálymentes szerelem c. vándor fotókiállítását.

De nemcsak az ilyen rendezvények hoznak változatosságot a lakók életébe, eljárnak máshová is élményt szerezni, ősszel például Boglárra mennek, a szüreti napokra, de a központi épület nagyterme is otthont ad különböző rendezvényeknek, köszönhetően az önkormányzattal való jó kapcsolatnak. A hivatal, amiben lehet, segíti őket, és különféle fizetős rendezvényeket hoz a házba, télen pedig itt tartják az idősek karácsonyát – az alapítvány a térítésmentes helyiséggel járul hozzá az ünnepséghez.

Maga az alapítvány is rendez zenés estéket a kávézójában, amit nem tudnak állandóan nyitva tartani. Idén már több ilyen estjük is volt, amelyek mind felajánlásokból születtek – mert fizetni (sajnos) nem tudnak. Legutóbb Chopin-esetet tartottak. A kávézó pianínója a Tumannn házaspárnak köszönhető, elhozták Kati lányuk hangszerét, aki az otthon lakója. (Régebbi olvasóink jól ismerik Tumann Imre gyógypedagógus iskolaigazgatót, aki többször írt az ÉTA-Hírlvélbe, többek között Kati máriafürdői „honfoglalásáról”.)

Gyors számolásra kérem Katalint, hogy miből is élnek, és meg tudnak-e élni. „Meg – mondja mosolyogva – épp a több lábon állásnak köszönhetően. Az állami támogatás az alap, ahhoz jön a lakók térítési díja, plusz ott van még a szálloda bevétele, és persze pályázunk is.” Szobaáraik – a balatoni árakhoz képest – pénztárcakímélők. A vendégház egész évben nyitva tart. Novembertől márciusig kevesebb a vendég, ilyenkor vannak a felújítások. A szállóvendégek fele magyar, fele német. (A német anyaalapítvány saját honlapján is népszerűsíti a Balaton-parti szálláshelyet.) Persze, a legjobb reklám az elégedett vendég, aki fűnek-fának elmeséli, hogy milyen jól érezte magát. Most mi is ezt tesszük, őszinte szívvel.

F. Á.


Lions táborban voltam Toscanában

Nagy izgalommal készültem Olaszországba, ahol egy nemzetközi ifjúsági táborban vettem részt szüleim kíséretében. A tábort a Borgo di Elisa nevű településen rendezték meg július 6–16. között.

A vendéglátó az olasz, a küldő pedig a budapesti Rózsadomb LC Lions klub volt. A tábor csak mozgáskorlátozottakat fogadott. A résztvevők kilenc országból érkeztek, így tehát volt: kanadai, olasz, lengyel, ukrán, magyar, szlovén és cseh sérült fiatal + a kísérőik, valamint két önkéntes Amerikából és Hongkongból, és persze a helyi segítők. A tábor nyelve az angol volt, ezért csak angolul beszélők jelentkezhettek.

Az 1. nap: a közös esti vacsoránál ismerkedtünk egymással, valamint a tábor vezetője ismertette az elkövetkezendő napok programjait.
2. nap: délelőtt lovaglás és lovas kocsikázás volt. Ezen én nem vettem részt, mert félek az állatoktól. Délután nagy készülődés volt az esti fogadásra, kiosztották az egyenpólókat. Az esti vacsorához megérkeztek a tábor támogatói és a Lions tartományi vezetői.
Nekem ez az este nagyon emlékezetes marad, hisz’ én képviselhettem országomat, és miattam szólt a himnusz.
A 3. napon elkezdődtek a buszos kirándulások különböző helyszínekre. Ezen a napon Siena városát látogattuk meg. A város érdekessége, hogy a városrészeket egy-egy állatról nevezték el. A program része volt a Piazza del Campo (főtér), a csonkatemplom és a múzeum megtekintése. Lejátszottak nekünk egy DVD-t a különleges városi lovasversenyről.

A 4. napon kirándultunk a közeli Mugello motorkerékpár versenypályához, ahol bemutatták a pályát úgy, hogy a busszal szlalomoztunk egy jót rajta.
5. nap a tábor területén maradtunk. Volt lovaglás, tésztakészítés, este diszkó.

6. nap: fürödni mentünk Viareggio mellett (Torre del Lago) a Ligur-tengerhez, ahol engem egy speciális homok- és vízjáróval vittek be a tengerbe.
Ebédre tenger gyümölcsei voltak, számomra fenséges volt (érdekes, hogy az olaszok közül elég sokan nem eszik meg a halat, rákot, csigát).
A táborba visszaérve, este későn, amikor már sötét volt, kosztümös zászlólengető bemutatót tartottak a táborlakóknak. Ez firenzei hagyomány, az őrtornyok katonái jeleztek így egymásnak.
7. nap: kirándultunk Perugiába, ahol a Lions nemzetközi fényképverseny díjait adták át.
Hazafelé meglátogattuk Assisit, megnéztük a kolostort és a Giotto-freskókat egy ferences rendi szerzetes vezetésével.
A 8. napon Firenzébe mentünk, itt volt az olaszországi Lions táborok megnyitó ünnepsége. Ez az ünnepség képletesen az összes olaszországi Lions tábort jelképezi. Az idén 17 táborba 37 országból érkeztek a fiatalok, akik hazájuk zászlajával vonultak be. Az ünnepséget a városházán tartották. A hatalmas terem faborítású mennyezete freskókkal volt tele. Az 1400-as évek, a cinquecento művészei a firenzei két párt harcát, csatáját mutatták be.

Ezt követően közös vacsora és hatalmas táncos mulatság volt.
9. nap: kirándulás Pisába, ahol a város nevezetességeinek hódoltunk (pisai ferdetorony).
10. nap: búcsúest, a táborlakók ajándékot kaptak. A záróünnepélyen a láng, a fáklya ismét nagyszerűen mutatott a sötét estében.
Az időjárás nagyon kegyes volt a táborozókhoz, a mindvégig meleg napsütést, kellemes
enyhítő éjszakák váltották. Jó volt ott lenni!

Hankó László Máté
Erdőkertes


Így látom

 

Az életkorommal járó tapasztalatok halmaza biztosítja számomra, hogy van mit hasznosítani a hétköznapok zűrzavarában. Segítenek a megszerzett, sokszor örömteli, sokszor kudarcos tapasztalatok abban, hogy képes legyek önálló véleményalkotásra, és ne kelljen a rádióból, a tévéből, vagy valamely napilapból szerzett információt, esetleg azok minősítéseit kritikátlanul elfogadnom.

Tudom persze, hogy a tanult és a tapasztalati ismeretek önmagukban elégtelenek a józan ítélőképesség birtoklásához. Szükség van ezeknek az ismereteknek a racionális és erkölcsi értelemben vett gyakorlati hasznosítási képességére is. De miért is írok erről? Miről van itt szó?

Nos; az iskolák sorsa aggaszt. Az iskolák, tanintézmények jövője egy olyan társadalmi közegben, ahol az első hallásra jól csengő minősítések, a józan gondolkodás képességét igénylik, hogy e minősítések képtelenségére ráébredjünk.

Hallom, a kommunikáció csatornáin megszólaló némely közéleti személyiséget, hogy „világnézetileg semleges” iskolákra van szükség.

Semlegesre!?

Az első ösztönös reakciónk szimpátiát sugall. Ez az! Hiszen oly sokszor csalódtunk már. Ne vezessenek minket az orrunknál fogva. Majd mi eldöntjük! De mit is döntünk el? Igen – eddig a kérdésig el kell jutni! Hogy mit is döntünk el?

Nézzünk egy kicsit ennek a kérdésnek a mélyére! Nem kötelező, nincs kényszer. De hát a gyermekeinkről, unokáinkról írok, hiszen alapvetően most az iskolákról van szó. Tényleg azt akarjuk, hogy világnézetileg semleges legyen? Tényleg azt akarjuk, hogy itt Magyarországon, itt Európában, ebben a kultúrkörben úgy nevelkedjen föl gyermekünk, unokánk, hogy a szűkebb vagy tágabb élettérben uralkodó kultúra számára – amelyet lehet, hogy ma nem nevezhetünk hitéleti értelemben keresztényinek, de a keresztényi szabályok, történetek, mítoszok életpéldák, iránymutató elvárások összességének igen – semleges legyen? Persze, a kérdéseim már hordozzák az abszurditás jellemzőit is, hiszen nem tudunk, és nem lehetünk semlegesek.

Nézzük meg; mi is az a „világnézet”?

Az ember életét iránytűként segítő meggyőződés a világról, az életről, a családi, közösségi, baráti és a nemzethez kötődő gondolatok és tapasztalatok esszenciáiról. Ezek objektív és szubjektív sűrítményei.

Mindannyiunkban kialakul! Elkerülhetetlenül! Ezért vagyunk emberek! – és ezért vagyunk gondolkodó emberek! Ha akarjuk. Ezért van értékrendünk, egyéni és közösségi. Ha akarjuk. Ez kezdődik – kezdődhet – el az iskolákban. Hogy a fiatal, felnőtt korában ismereti alapon képes legyen véleményt alkotni önállóan, és vitába szállni a megtévesztő, sokszor szándékosan megtévesztő, de első hallásra hihető és meggyőző hírekkel, kifejezésekkel, találékony badarságokkal.

De nem így van! Ma legalábbis nem. A humán oktatás lebutított tananyagai, a lejáratott pedagógiai szakma kiváló talaja a „világnézeti semlegesség”, mint szellemi termék befogadásának. Nem kevés szülő el is fogyasztja, kétkezi munkásembertől a diplomásig, nem gondolva arra, hogy gyermeke jövőjét teszi kockára. Szellemi értelemben vett jövőjét. És ha sikerül, akkor már tényleg a tömegkommunikáció, a tévécsatornák és az ellenőrizetlen internetportálok fogják megmondani a kiüresített agyú embereknek – felnőtté vált gyermekeinknek és unokáinknak – egy-egy szűkebb, vagy tágabb körű közösségi eseménnyel kapcsolatban, hogy mi az ő véleményük.

Mert már semlegesek.

Közömbösek.

Irányíthatóak.

Gondolataimat – meggyőződésemet – minden emberre, érvényesnek tartom. A fogyatékossággal élő fiatalokra is. Életük értéke az enyémmel azonos. Persze mindez csak az én véleményem. Számítok arra, hogy másnak más a véleménye. Ha megírja szövetségünk posta- vagy email címére, szívesen vállalom a nyílt és őszinte eszmecserét.

*

Minden városi útkereszteződésben hajléktalan, kolduló emberek. Kis települések és nagyobb városok perifériáin nyomorult körülmények között, a szellemi kultúra nyomait is nélkülöző, állati körülmények között élő családok.

Politikai illendőségből, hatékony vagy kevésbé hatékony, populista jelszavakkal önmagát megnyugtató társadalomirányítói cselekedetek.

Az emberi méltóság „szellemében” a lomtalanításnál szemétben turkáló – a kereskedelmi televíziókban konzekvensen lejáratott és megalázott – cigány emberek. Itt Magyarországon és Európában sok-sok millióan.

Az évezredes erkölcsi szabályokat, hogy ne lopj, ne csapd be embertársadat, ne hazudj, ne minősítsd az életet (az ÉLETET), alacsonyabb rendű szabályokkal – jogszabályoknak hívjuk – intézményesen felülírtuk. Megváltoztattuk! Átalakítottuk! Lényegétől megszabadítottuk! Átértelmeztük!

Nevet is adtunk neki: civilizáció.

Terméke: életmódváltozás, a természet megrablása, törvényeinek megváltoztatása, az önmegvalósítás egyre aberráltabb reneszánsza, és a körülöttünk élő emberek iránti érzéketlenség vagy viszolygás etikett szintű ellensúlyozása.

A kérdés: miért okoz ez nekem gondot? Miért foglalkoztat? Miért érzek lelkiismeret-furdalást ha szembesülök mindezzel? Miért szégyellem, ha leeresztem az autóm ablakát, és odaadok hajléktalan embertársamnak 2-300 Ft-t, ha látom a falvaink szélén megnyilvánuló mérhetetlen nyomort, ha tapasztalom egy-egy települési önkormányzat képviselő-testületének ülésén, hogy a szociális tartalmú napirendet politikai illendőségként kezelik és tárgyalják, ha a fogyatékossággal élő embereket megszólító és megjelenítő rendezvények belterjesek?

Érzem felelősségemet és tehetetlenségemet. Körülöttem a fogyasztói társadalom zártsága és a kívülállók vegetációja keveredik.

Körülöttem! Itt Európában! Mert elsősorban ez érdekel. A lelki kiüresedésnek, a szellemi ismeretek hiányának, a közösségi akarat sorvadásának okai.

A lelki ember hiányzik! Kiselejteztük! Vallásbarát ateistává klónozódtunk. Világnézeti ivartalanítással.

Persze, tudom; igazságtalan vagyok. Nem varrhatom mindezt a humanisztikusnak mondott civilizáció nyakába. Ez a tragédia, ez az úttévesztés régebbi keletű.

Figyeljünk a bölcsre. Két és fél ezer éve írta:

„Oda az Út itt az Erény, oda az Erény itt az Emberiesség, oda az Emberiesség itt az Igazság, oda az Igazság itt az Etikett.” (Lao-ce, Kr. e. kb. 604-ben született, Kínában)

Régi nóta ez. Madáchi mentalitás kell a lelkiismereti túléléshez…

és mérlegelése minden elmúlt napnak. Hogy kondícióban maradjunk. Lelki kondícióban.

Jó érzés, hogy Kölcsey fohásza és a magyar alkotmány kezdő mondata egyezik. Az alkotmányunkból egyéb szinte nem is érdekel.

Dr. Rubovszky László


A Gézengúz a jövőnek dolgozik

 

A Gézengúz alapítvány 1990-ben született, és születése óta lassú, szisztematikus növekedésbe kezdett (ha már a születés szót használtuk.) Felnőtt korba lépett, 21 éves, de még nem tud megállni a saját lábán, hiszen az elmúlt évek nem a felhalmozásról, hanem a terjeszkedésről szóltak. Mert látva a szükséget a Gézengúz alapítója és igazgató-orvosa dr. Schultheisz Judit és csapata úgy gondolta, munkájukat ki kell terjeszteni az ország távolabbi vidékeire is, hogy ne csak mindig a fővárosiak, vagy a környékén élők járjanak jól.

A békásmegyeri lakótelep volt az indulás helye (1991); ezt követte Győrben a terápiás tagozat, ennek folyománya volt a 2005-ben megnyitott Gézengúz Ház; Budakalászon 2003-ban fölépült a „központ” (a telket ingyen adta a helybéli önkormányzat), a nagyon szép és korszerű Cseppek Háza, ahol a távolról jövők meg is szállhatnak az „intenzív heti tréningterápia” idejére; és ez év tavaszán megnyílt a salgótarjáni tagozatuk is. A kezdetektől pedig, ahol lehetett és fogadókészség volt rá, a helyi tanuszodákban beindították a (neuro) hidroterápiát, amit nagyon fontosnak tartanak.

Terápia, várólista, kapcsolatok

Hogy hol a helyük a magyar ellátási palettán, azt nehéz meghatározni. Kezdetben csak a központi és perifériás idegrendszeri sérüléssel született csecsemők és kisgyermek rehabilitációjával, habilitációjával foglalkoztak, mára már szélesebb lett a paletta: az eltérő fejlődésű és az egészséges csecsemőkkel, kisgyermekekkel is és a családjukkal is foglalkoznak, különféle terápiákat, foglalkozásokat kínálva nekik.

A finanszírozásnál az egészségügyi törvények, rendeletek vonatkoznak rájuk, így az un. volumenkorlát is. Tehát hiába tudnának több gyermeket ellátni, mégsem tehetik meg. A korai fejlesztőknél ilyen korlát szerencsére nincs, igaz, ők nem is az egészségügyhöz tartoznak. Van persze fizetős szolgáltatásuk, aki teheti, megvásárolhatja azokat, függetlenül attól, hogy fizet-e tébét vagy sem.

De mindkét helyen kéthónapos várólistájuk vannak. Holott ebben a kicsi és sérülékeny korban minden nap fontos: minél korábban kezdődik a fejlesztés, annál jobb eredményre lehet számítani. Itt szó szerint a jövőbe fektetnek be: nem mindegy, hogy önálló, önellátó ember lesz a kis súlyú koraszülöttből vagy a szülési sérüléssel születettből – és lehet, hogy ez csak az időben elkezdődött fejlesztésen múlik.

Az alapítvány szoros kapcsolatban áll a kórházakkal, az ott lévő NIC-ekkel (Neonatalis Intenzív Centrum = intenzív újszülött osztály), vagy PIC-ekkel (Perinatalis Intenzív Centrum = olyan intenzív osztály, ahol a születés körüli időszakban létrejött kórállapotokat, betegségeket látják el). Az előzőkből következik, hogy az alapítvány a legkorábbi időszakban, a néhány hónapos csecsemőknél kezdi el a terápiát, és ér el sikereket. Ezek a sikerek persze nem oly látványosak, mint egy többórás, bravúros operáció, ahol néhány hónapi lábadozás, fizikoterápia után a beteg gyógyultan távozik. Itt a sikert morzsákban mérik, és sokszor hónapokig kell várni egy, hosszas gyakorlás után megtanított mozgásforma tétova ismétlésére. Viszont itt a sikernek – épp ezért – jóval nagyobb az értéke. Emberi mértékkel mérve is, de pénzben mérve is. Ez csoportmunka, ami kezdődik az alapos diagnózissal, majd a szakemberek által felállított, egymásra épülő terápiával, és ez a munka sosem egyemberes. Nem véletlen, hogy a hálózatban dolgozó Gézengúz 56 embert foglalkoztat, a megbízással vagy részállásban dolgozókkal együtt kb. 65-öt (és akkor hol vannak még az önkéntesek). Az évente állátott gyermekek száma 2500.

A Gézengúz Alapítvány nemcsak az előbb említett centrumokkal tart szoros kapcsolatot, hanem a védőnőkkel, a pedagógiai szakszolgálatokkal és a korai fejlesztőkkel is – tanfolyamokat tartanak, átadják tapasztalataikat, programjaikat. Külföldi kapcsolataik még a kilencvenes évek elejére nyúlnak vissza: egy Phare programnak köszönhetően a belga De Kangoeroe korai intervenciós központtal ma is tart a kapcsolat. E programnak köszönhetően Gentben négy hidroterápiás csoportot indítottak el.

Bővülő szolgáltatások; Huple

A hidroterápia egyébként is nagyon fontos elem a Gézengúz rehabilitációs munkájában. Még szinte semmijük nem volt, de már léteztek ilyen csoportok Budapesten, az anyák akár a világ végéről cipelték hozzájuk a csecsemőket. Ennek „atyja” nálunk dr. Katona Ferenc gyerekneurológus, vele az alapítvány természetesen kapcsolatban áll. A szabadsághegyi klinikán – ma Fejlődésneurológiai osztály (Szt. Margit Kórház) – dr. Katona fogadta először nálunk a szülési sérült csecsemőket, és tett „csodát” a mozgásfejlesztéssel, ami az idegrendszer fejlődéséhez is hozzájárul.

Ma már a szülővel együtt is van hidroterápiás csoport, és szolgáltatásaik a mozgásterápián kívül: pszichoterápia, zeneterápia, logopédia, de működtetnek fejlesztő napközit és (gyógy)pedagógiai fejlesztést. Otthoni tréninget is vállalnak, amikor a szülőt tanítják meg arra, hogyan segíthet gyermekének. Erre szükség is van, nemcsak azért, mert sok kisgyermeket épp az állapota miatt nem lehet elhozni hozzájuk, hanem azért is, mert kevés tagozata van a Gézengúznak, ám a rászorulók annál többen vannak. És nem csak Magyarországon. Jönnek hozzájuk a határon túlról is, Szlovákiából, Romániából. Szükség lenne rájuk ott is, csak hát a pénz! Azt mondja Schultheisz Judit, hogy kb. egy év kellene ahhoz, hogy kompletten felálljon egy, a határon túli Gézengúz tagozat, és ebben az egy évben benne van már a minőségbiztosítás is. Mert az alapítvány rendelkezik azzal is.

Amivel nem rendelkezik, az a pénz. Munkájuknak csak 37 százalékát fedezi, amit az OEP-től kapnak, a többit adományok, szponzorok biztosítják és pályázatok. Már ha van kiírás. Mert idén szűkös volt.

Külföldi pályázatokban is részt vesznek. Most például a Grundtvig programban, amely része az Európai Bizottság Lifelong Learning (Egész életen át tartó tanulás) elnevezésű nemzetközi programjának. A halmozottan sérült emberek további fejlesztését dolgozzák ki nemzetközi partnerekkel együtt.

Sikertörténetek

Amikor arra kérem Schultheisz Juditot, mondjon nekem sikertörténetet, egy genetikai sérülés miatt súlyos fejlődési rendellenességgel született kislányt említ, akit fölvettek a Csillagházba. (Csillagház = nappali iskola a halmozottan mozgássérült, halmozottan sérült gyerekeknek Budapesten). A másik sikernek a salgótarjáni tagozat elindulását tartja, ahol az önkormányzattól ötven négyzetméteres lakást kaptak, amit széles körű civil összefogással hoztak rendbe.

Pedig mondhatna sikert a szakmai életéből is: kifejlesztett egy olyan terápiás eszközt, amely nemcsak itthon, hanem külföldön is sikert arat, ez pedig a Huple®, a virágszirmos félgömb, ahogy én egyszer magamban elneveztem. A félgömbbe ülő kisgyerek (vagy felnőtt) mozgáskoordinációját fejlesztő Huple ma már elismert, szabadalmi oltalom alatt álló terápiás eszköz. (A Huplét a 2006-os szeptemberi ÉTA-Hírlevélben már bemutattuk olvasóinknak.)

Mondhatna sikert a családi életéből is. Négy gyermeket nevelt föl egyedül, diplomát adva a kezükbe. Kislánya, akinek sérülése miatt gyerekorvosként a gyerek-rehabilitációval kezdett foglalkozni, ma már pszichológus. Az alapítvány is azért született, mert ő és férje eredményesnek látták azt a fejlesztő munkát, amellyel Judit a kislányát gyógyította. 34 éves volt, amikor a férje meghalt, és ott maradt a gyerekekkel, az alapítvánnyal, és ő helytállt mindkét helyen.

Hogy nehéz volt, az biztos, és most, hogy a gyerekei felnőttek, és az alapítvány is nagykorú lett, talán jó lenne kicsit hátradőlni, nyugodtan dolgozni, és a szakmai munka mellett nem azzal foglalkozni, hogy honnan lehet pénzt szerezni. Megérdemelné(k).

Ferenczy Ágnes

Cseppek Háza

2011 Budakalász, Sport utca 3.
(0 26) 546 327; 8–16 óra között (06 20) 507 5027
fax: (06 26) 546 328
cseppekhaza@gezenguz.hu

Óbudai Központ

1039 Budapest, Medgyessy F. utca 3.
tel./fax: (06 1) 243 8595
gezenguz@gezenguz.hu

Győri Tagozat

9025 Győr, Liget utca 1.
(06 96) 439 115

tel./fax: (06 96) 517 830
gezenguzgyor@gezenguz.hu

Salgótarjáni Tagozat

3100 Salgótarján, Március 15 út 34.

(06 20) 431 6958

foldi.reka@gezenguz.hu


Újjászületés anyahangra és Mozart zenére

 

Egy újfajta terápiáról szóló könyvet olvastam. Nálunk még nem ismerik, és nem tudom, hogy a világ hány országában alkalmazzák. Gyengéd módszer arra, hogy a születés előtt, körül és utána elszenvedett gyermeki sérelmeket, bántásokat feloldja, a megromlott anya–gyerek kapcsolatot helyreállítsa.

Anna-Marie Vermuelen-Saurel: Az Aquamater elmélet – Anyától anyáig … vízemlékezet c. könyvéről van szó, melyet a Folpress Kiadó jelentett meg. Az aquamater egy kabin, mely formájában az anyaméhre hasonlít, víz folyik a falakon, medence van benne. E térben történik a terápia. Ennek során újra lehet élni a magzati életet (az anya szorongása, hangulata befolyásolja a magzat életminőségét) a szülést, születést – miközben különböző hangfrekvencián Mozart zenét és az anya hangját hallgatja a gyermek. Eközben oldódnak a lelki görcsök, felszínre kerülnek a tudatalattiban lévő fájdalmak, sérelmek és a kabinban, illetve a mellette lévő babaszobában, az anyával eltöltött közös gyengéd együttlétek normalizálják kettőjük kapcsolatát. A gyermek magatartászavarai és egyéb szomatizált (testi) betegségei meggyógyulnak.

Emellett más terápiákat is alkalmaznak, attól függően, hogy kinek mire van szüksége, hiszen részletes anamnézist vesznek föl, és az egész családot elemzik ilyenkor.

Nemcsak az újszülöttekre vagy a kisgyermekekre érvényes a módszer. Az aquakabin (vagy anyakabin) az idősebbeknek is segít, még akkor is, ha szülő már nem él, vagy nem ismert (ilyenkor egy munkatárs helyettesíti az anyát).

A könyvre az Egyenlő Esélyekért Alapítvány vezetője, Szekeres Erzsébet talált rá, és ő is fordíttatta le. Egy kanadai barátnője hívta föl a figyelmét a módszerre, több mint tíz évvel ezelőtt. Később megismerkedett Anne-Marie-val, megnézte az aquamatert, és úgy gondolta, hogy erre a terápiára szükség van itthon is, és azokon az embereken is segíthet vele, akik a csömöri lakóotthonban élnek.

Erzsébet, aki a Csömör határában álló lakóotthon-együttest létrehozta a fogyatékossággal élő embereknek, hisz abban, hogy bár felnőttek, nekik is segítene a módszer, hiszen Anne-Marie legidősebb páciense 70 éves volt. Meggyőződése, hogy az autizmussal élő személyeknek is sok segítséget adhat, sőt, elsősorban rájuk gondolva fordíttatta le a könyvet, és előbb vagy utóbb itthon is megépít egy ilyen aquakabint. A szakembereket Anne-Marie képezi ki.

A rokonszenves szerző jelen volt a könyvet bemutató sajtótájékoztatón. A legfontosabbnak a a terapeuták kiválasztását tartja, és szerinte azért nem terjedt még el széles körben a módszere, mert időigényesnek és drágának tartják.

Dr. Thomas Verny torontói pszichoanalitikus ezt írta a módszerről: „Az »Aquamater« egyedülálló nonverbális kezelési módszer a pszichológia problémákkal küzdő gyermekeknek, mely véleményem szerint hatalmas előrelépést jelent a hagyományos terápiás módszerekkel szemben.”

(Anna-Marie Vermuelen-Saurel: Az Aquamater elmélet – Anyától anyáig … vízemlékezet;
Folpress Kiadó, 2011; 2200 Ft.)


Húsz év három napban

 

Húszéves a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány, és ebből az alkalomból konferenciát és workshopot rendezett szeptember 15-16-án a pécsi Tudásközpontban. A harmadik napon pedig az alapítvány kliensei, barátai, vendégei „nosztalgialátogást” tettek a Pécs melletti kis faluban, Bicsérden, ahonnan a Fogd a Kezem alapítvány elindult.

A csütörtöki konferencián az üdvözlő beszédek után (és az előadások előtt) remek kisfilmet láttunk a Fogd a Kezem elmúlt húsz évéről húsz percben, amelyet az alapítvány gondozottjai készítettek.

Előadást tartott (mások mellett) dr. Könczei György, aki érdekes, gondolatébresztő módon tekintette át, hogy hogyan változott a fogyatékosság, a fogyatékos emberek társadalmi megítélésének fogalma az elmúlt húsz évben – kitekintve a kezdetekre is, ahogyan a morális, medikális, szociális meghatározáson át, a XX. században eljutottunk az emberjogi megközelítésig.

A osztrák, holland és német testvérszervezetek vezetői munkájukról, szervezetük fenntarthatóságról számoltak be. Mi pedig megállapíthattuk, hogy már nálunk is szinte minden megvan, ami náluk. Ami hiányzik, az a pénz és az a szemlélet, hogy nemcsak az államtól, a szponzoroktól kell várni a pénzt, hanem magának szervezetnek is kell olyan tevékenységet folytatni, amivel hozzájárul szolgáltatásai fenntartásához. A holland Pameijer alapítványnak például, amely Rotterdamban és környékén dolgozik, van „újrahasznosított dolgok” boltja, van saját „védjegye”, azaz márkajelzése a kézzel készített munkáiknak, és van számos étkezdéje. Érdekesség, hogy a központjuk földszintjén lévő étkezdében a fogyatékos művészek által készített művekből tartanak bemutatókat.

Végezetül pedig egy speciális pécsi kezdeményezésről hallottunk előadást: a pécsi klaszterről, a civil szervezetek hálózatáról, ami annak a felismerésnek a gyümölcse, hogy együtt könnyebb. Az un. Special Pécs modellről Pintér Csaba programvezető számolt be. Az összefogás célja, hogy akciótervet, stratégiát dolgozzon ki, hogy változás történjen a fogyatékos emberek társadalmi integrációjában, valamint szolgáltatás közös üzemeltetése.

A nap lezárásaként este kiállítás nyílt a Tudásközpontban a Pécsett élő és alkotó fogyatékos emberek műveiből, valamint egy rotterdami szintén fogyatékossággal élő alkotó képeiből.


Kolozsváron járt a Lámpás

 

A Lámpás ’92 Alapítvány Gödön tartott nyári alkotótáborának régi hagyománya,
hogy az ott készült alkotásokból vándorkiállítást rendeznek – Magyarországon.
Most is így történt, csak épp ennek első állomása a határon túlra, most Kolozsvárra esett.
Szeptember 16–30. között a Reményik Sándor Galériában nézhették meg a kolozsváriak a Gödön
készült alkotásokat.

Ennek előzménye, hogy a nyári táborba Erdélyből is érkeztek résztvevők. A kolozsvári
Méltó Élet alapítvány öt fiatalja hamar fölvette a tábor ritmusát
(bár majd hét órát utaztak, hogy ide érjenek).
Egy kis nyújtózás után azonnal letelepedtek a „veteránnak” számító régiek közé.
Igyekeztek utolérni őket, és a következő napokban már saját alkotásokkal is büszkélkedhettek.
(L. erről júliusi számunk cikkét.)

Az is régi hagyomány, hogy a táborban mindig egy központi tematika köré szerveződnek az elméleti előadások és a gyakorlati foglalkozások (festmények, grafikák, agyagszobrok, decopage-ok). Idén az emlékmű volt a hívó szó, és mindenki a neki kedves város nevezetes épületét, vagy más híres objektumát alkothatta meg. (Művésztanárok: Pető Barna, Pető Hunor, Elekes Károly).
E művek legjobbjai alkották a kiállítás anyagát.

A megnyitóra, a művekkel együtt, elmentek az alkotótábor résztvevői közül is. Ők a kiállítás megnyitóját követő napon meglátogatták a tordai sóbányát, utána pedig a Méltó Élet alapítvány kerti gulyáspartiján vettek részt, majd levezetéseképpen megnézték Kolozsvár nevezetességeit.


KézenFogva-hírek

A Kézenfogva Alapítvány néhány hónapja új logóra tért át, és megváltoztatta az alapítvány nevének írásmódját.

*

A Lidl Magyarország 2011. június 9. és július 6. között minden sajátmárkás naptej értékesítéséből származó árbevételének 10%-át felajánlotta a Kézen Fogva javára. Az így összegyűlt 1 184 000 Ft-ot átadták az alapítványnak. A pénzt olyan programjaikba forgatják vissza, amelyek jelentősen hozzájárulnak a fogyatékos emberek életminőségének javulásához. A KézenFogva Alapítvány minden segítséget köszönettel fogad továbbra is, hiszen több nagyszabású programja van, amelyeknek fenntartásához szüksége van a támogatókra.

*

Az alapítvány az Aktív Műhely a hátrányos helyzetű régiókban nevű modellprogramjának egy új, sokoldalú honlapot készített: , a www.dolgoz6ok.hu. Itt a fogyatékos emberek védett foglalkoztatásáról találhatók információk. A projekt során elindult a fogyatékos személyek képzése, is, amelyben összesen 65-en vesznek részt. Szeptemberben elkezdődött a termék- és szolgáltatásfejlesztés legintenzívebb szakasza.


A Summa Vitae születésnapja

 

Születésnapi ünnepségre, a 13-ra, hívta barátait, lakóinak hozzátartozóit a piliscsabai Summa Vitae Alapítvány, a község szebbik részén, Klotildligeten épült lakóotthonába.

A Csizmadia család saját klotildligeti telkén álló házát vitte be az alapítványba. A házat lebontották, és a helyére épült 14 személyes lakóotthon és az emeleten a 25 fős egyetemi kollégium kiválóan sikerült (a községben van a Pázmány Péter Katolikus Egyetem).

A kollégium a kettős céllal született: 1. ismerkedjen meg a leendő értelmiséget fogyatékos emberek életével, és vállaljon önkéntes munkát (ez persze nem kötelező); 2. a kollégiumi térítési járuljon hozzá az otthon fenntartásához. Ez utóbbi ilyen pénzszűke világban bizony jól jön. Maximálisan kihasználva a teret, még az alagsort is hasznosítják: ott vannak a különféle kézműves műhelyek, és a tornaterem.

Az ünnepség remekül sikerült. Az intézmény vezetője, Antal Eszter köszöntő szavai után megnéztük Gerevich Ágnes: Neked mit jelent a zene? című jó ritmusú videofilmjét, ezután következett a Feloldó Jelek nevű fiatal együttes közös zenélése az otthon lakóival. Együttesük első CD-jének anyagát mutatták be.

A Summa Vitae kollégiumának hajdani lakója, Sulyok Blanka, a diploma megszerzése után is visszajárt, és zenei foglalkozásokat tartott a lakóknak, másokat is föllelkesítve a közös munkára. Tette mindezt a Kárpát Ifjúság Egyesület keretén belül. (Az egyesület Önkéntes dalolva c. projektjével nyert az Európa Bizottság Fiatalok lendületben program pályázatán. Ebből lehetett fedezni például a piliscsabai utazásokat, a videót.) Akiket Blanka lelkesített: tanítványait Újpesten, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában, volt egyetemi társait a Pázmányon: Nádudvari Pétert és Gerevich Ágnest. Blanka énekelt, hegedült, Péter gitározott, zongorázott, a lakók és a szakközepesek a ritmusszekciót adták.

A bemutató után pedig beszélgettünk a napsütötte teraszon, megettük a finom tortákat (háromféle volt), Péter pedig remek zenei aláfestést adott mindehhez.

– czy –

 

Hozzászólások lezárva.