Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület

A Fészek lakóotthon – ahol az autizmussal élő fiatalok otthonra találnak

A Fészek lakóotthon 2000-ben jött létre az Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület kezdeményezésére. Az otthont olyan szülők és hozzátartozók hozták létre, akik autizmussal vagy más fogyatékossággal élő fiatalokat nevelnek. Céljuk, hogy ezeknek a fiataloknak jobb életminőséget biztosítsanak, segítsék őket az önálló életben, és támogassák társadalmi beilleszkedésüket.

Ehhez elengedhetetlen a szülők, családtagok, gondozók és különböző szakemberek közös, összehangolt munkája. Csak így lehet olyan szeretetteljes, biztonságos környezetet teremteni, amely valóban otthont nyújt a lakóknak.

A kezdetekben nagy segítséget jelentett a „Kézenfogva Alapítvány” támogatása. Az ő pályázatuknak és a szülők anyagi hozzájárulásának köszönhetően 1999-ben sikerült megvásárolni egy 208 négyzetméteres, kertes házat, ahol a Fészek lakóotthon elindulhatott. Az alapítvány nemcsak anyagilag segítette az indulást, hanem a gondozók képzésében is fontos szerepet vállalt.

A lakóotthonban nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi élményekre. Rendszeresen szerveznek kulturális és közösségi programokat, amelyekben a lakók és családtagjaik is részt vehetnek. Kiemelkedő az otthon művészeti programja, amely során a fiatalok csodás rajzokat készítenek mentoruk segítségével. Ezek a művészeti tevékenységek nemcsak az önkifejezést segítik, hanem hidat is építenek az autizmussal élők és a társadalom többi tagja között.

A rajzokból kiállításokat is rendeznek, amelyek segítenek az autizmus iránti érzékenyítésben és elfogadásban. A fiatalok művei egyre nagyobb sikert aratnak – 2024 októbere óta már a második kiállításon vettek részt, áprilistól pedig Budapesten is bemutatkoznak.

Ez inspirálta őket arra, hogy elindítsák a Fészek Művészek márkát. A fiatalok alkotásaiból készült pólókat már meg is lehet vásárolni, és hamarosan újabb termékekkel is bővítik kínálatukat a 2025 januárjában indult webáruházukban: https://eletesely.hu/webshop.

A céljuk, hogy a Fészek Művészek program hosszú távon is működjön. A lakók rajzait felhasználó termékek eladásából származó bevétel segítené az otthon működését, a webshop pedig lehetőséget ad arra, hogy az egész országban megismerjék munkájukat.

Nagy büszkeség számukra, hogy áprilisban 10 fiataljuk alkotása szerepelt az Autistic Art által szervezett egy hónapos kiállításon.

Április 5-én pedig jótékonysági futást rendeztek Kozármislenyben az Autizmus Világnapja alkalmából, ezzel is felhívva a figyelmet az autizmussal élők támogatásának fontosságára.

Az Egyesület működéséhez elengedhetetlenek a külső támogatások. Ezért is különösen fontos számukra, hogy minél többen megismerjék a tevékenységüket, és támogassák a munkájukat – akár vásárlással, akár adománnyal, akár az üzenetük továbbadásával.

Fejlesztő foglalkoztatás az Élet-esély Egyesületnél

Az Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület által működtetett Fejlesztő foglalkoztatás keretében jelenleg 11 fiatalnak biztosítanak értékes, hasznos és tartalmas elfoglaltságot napi 6 órában. A foglalkoztatásban részt vevő valamennyi személy a Fészek Lakóotthon lakója.

A program két fő tevékenységi területre épül: kézműves ajándéktárgyak készítésére és zöldterület-gondozásra.

Az ajándéktárgyak készítése során olyan egyedi, kézzel készült termékek előállítására törekednek, amelyek nemcsak szépek, de praktikusak is. Készítenek például ékszereket, csészéket, tálakat, szatyrokat és tokokat – olyan tárgyakat, amelyeket bárki szívesen használhat a mindennapokban. A környezettudatosság kiemelt szempont: igyekeznek újrahasznosított alapanyagokkal dolgozni, mint például PET-palackokkal, tojástartókkal vagy szállításból megmaradt kartondobozokkal. Emellett olyan termékeket is készítenek – például öko-zsákokat és vászontáskákat –, amelyek segítik a műanyag-felhasználás csökkentését.

A zöldterület-gondozás során a fiatalok főként a lakóotthon udvarát és közvetlen környezetét tartják rendben, természetesen szakmai felügyelet mellett. Emellett időnként más helyi civil szervezetekkel együtt részt vesznek városi közösségi akciókban is, például szemétszedésben vagy növényültetésben. Ezek az alkalmak remek lehetőséget teremtenek arra, hogy a fiatalok kapcsolatot építsenek a helyi közösséggel – akikkel már sokan ismerősként, szeretetteljesen viszonyulnak hozzájuk.

A „Fészek” Otthon bemutatása

A „Fészek” Otthon 2000. január 1-jén kapta meg működési engedélyét, 11 férőhelyre. Jelenleg is teljes kihasználtsággal működik. Az otthon egy nagy családi házban kapott helyet Kozármisleny központjában, árnyas fák ölelésében, tágas udvarral körülvéve.

Minden lakó határozatlan idejű lakószerződéssel rendelkezik.

A szobák egy- és kétágyas kialakításúak, szintenként külön fürdőszobával. Az alsó szinten egy nagy közös nappali, valamint egy konyha-étkező található. A közös helyiségek tágasak, alkalmasak közös programok lebonyolítására, vendégek fogadására is. Az alagsorban kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.

Az otthon felszereltsége úgy lett kialakítva, hogy kényelmes, biztonságos és otthonos környezetet nyújtson a lakók számára. A gondozott, füves-virágos kertben hintaágyak, padok, és nyáron felállítható medence szolgálja a lakók pihenését, kikapcsolódását.

Az udvar hátsó részén található egy műhely, ahol a fiatalok fejlesztő foglalkoztatás vagy időszakos fejlesztő foglalkozások keretében készítenek gyönyörű kézműves és művészeti alkotásokat.


Kapcsolat:

Seress Andrea – intézményvezető

eletesely1@gmail.com

7761 Kozármisleny, Széchenyi utca 1. Fészek lakóotthon

Honlap: https://eletesely.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/eletesely


Hozzászólások lezárva.