A Hírlevél 2018. júniusi számának tartalmából:
Nemadomfel show Brüsszelben
Az ÉTA a Civil Mentoring programban
Rekreáció az ÉTA koordinátortanároknak
Tőled és tőlem szép a világ
Mi mindig külső szemlélők leszünk
Jószolgálati-díj két tagszervezetünknek
Ismerj, hogy jól képviselhess
Születésnap: A Fény Felé Alapítvány 25 éves
Befogadás: a turizmus új útjai
A Sérültekért Alapítvány szomszédolása Alsó-Ausztriában
KézenFogva: 25 év – Beszélgetés Göncz Árpádnéval 2003-ban
Terjeszkedik a budapesti Down Alapítvány
ValueAble: vendéglátósoknak és munkavállalóknak
„Benned a létra”: képes vagy rá (könyvajánló)
A filmkészítés haszna a gyógypedagógiában
Az ÉTA-Hírlevél archívumából
Mikrocenzus 2016: fogyatékosság, egészség
Így látom…
A Lámpás ’92 kiállítása: ParaVán 1.0
Márciusban tagszervezetünk, a Nem Adom Fel Alapítvány zenekara, a Nemadomfel Együttes – Kósa Ádám európai parlamenti képviselő meghívására –, az Európai Parlamentben mutatta be Nemadomfel show című produkcióját. Az előadás apropója egy különleges It’s my life! (Az én életem) című kiállítás volt, ami a nagy létszámú intézmények kiváltásáról szólt.
Magyarországon ugyanis egyre több fogyatékossággal élő ember költözhet ki a nagy intézetek falai közül, és ezáltal a társadalom értékes és elfogadott tagjává válhat. A kiállítást személyesen az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani nyitotta meg, és ezt követően a Nemadomfel Együttes adott mindent jelenlévőnek koncertet. Az eseményen részt vett Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is.
A program különlegessége volt, hogy az együttes tagjai mellett, 14, olyan fogyatékossággal élő személy is meghívást kapott, akik már támogatott lakhatásban élnek. Mindannyian megtekinthették az Európai Parlamentet, és közösen, tárlatvezetéssel, megnézték az It’s my Life c. kiállítást.
GY. N.
Az ÉTA a Civil Mentoring programban
Szövetségünk lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a világ egyik legismertebb könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó cége, a PwC Hungary Civil Mentoring Programjában. Társadalmi felelősség-vállalási tevékenységük keretében elindított képzésük célja, hogy a szervezetek egyfajta üzleti szemléletet sajátítsanak el, ami segít őket abban, hogy működésük hosszú távon fenntartható és problémamentes legyen.
Ebben az évben 15 civil szervezet képviselői hat alkalommal találkozhattak olyan szakemberekkel, akik nagyon hasznos információkat nyújtottak az alábbi témákban:
- „Ars poetica”, motiváció, célkitűzések, jövőkép megfogalmazása
- Üzleti tervezés és adózási kérdések
- Szolgáltatás kialakítása és jogi ismeretek
- Projektmenedzsment és kommunikáció
- Prezentációra történő felkészítés.
A záró alkalommal minden szervezetnek lehetősége volt bemutatnia tevékenységét, illetve megjelölni azt a területet, amelyben várná a PwC szakembereinek további segítségét. Közülük került ki az a hat szervezet, amelyikkel még tovább dolgozik a Civil Mentoring Program gárdája. A kiválasztott szervezetek között van az ÉTA Országos Szövetség is, lehetőséget kapva arra, hogy szakmailag fejlődjön, leginkább a kommunikáció és a szolgáltatás-fejlesztés területén. Köszönjük ezt a remek lehetőséget!
– györke –
Rekreáció az ÉTA koordinátortanároknak
Rekreációs programon vehettünk részt, Nagyréven április 27. és 30. között. A kis csapat számára ezek a napok a pihenésről és a szellemi, lelki feltöltődésről szóltak. Szállásunk a Tisza partján, a Szőke Tisza Pihenőparkban volt, ahol gondtalanul tölthettünk el néhány napot. Házigazdáink elláttak minket mindennel, amire csak szükségünk volt.
Szombat délelőtt a közeli Cserkeszőlőre látogattunk, ahol részt vehettünk a búzaszentelésen, majd a helyiek vendégszeretetét élveztük, megismerkedtünk a város látványosságaival. Korábban leginkább a fürdőjéről volt ismert számunkra a település, így örömmel bővítettük ismereteinket, többek között a református és katolikus templomról, vagy a jurta táborról. A délutánt a tiszakürti arborétumban töltöttük, ahol virágba boruló fákat találtunk, érdekes növényeket láttunk, illetve kipróbáltuk a település, sportolásra alkalmas fitness parkját is. E tevékenység természetesen a nevető izmainkat is megtornáztatta. Kedvenc időtöltésünknek, a sétának is hódoltunk minden nap. Bejártuk Nagyrévet, megtekintettük a Tisza partot is, nagy ellenfeleink, a szúnyogok sem gátoltak minket ebben. Összességében beszélgetésekkel, közös nevetésekkel teli, feltöltődésre alkalmas három napot kaptunk ismét az ÉTA Szövetségtől, amit nagyon köszönünk.
Acsai Éva, Mezőkovácsháza
Másutt is tudok Fogadj el rendezvényről, de arról még nem, hogy egy város vagy település minden óvodája, iskolája egyöntetűen elfogadja a meghívást, és valóban együtt lépnek föl fogyatékos és neurotipikus diákok.
A sárospataki óvodák és iskolák sport és kulturális találkozóját május 23–24-én rendezték meg. Mi a rendezvény második napjára tudtunk elmenni, így lemaradtunk a „Lépj egyet felém” nevű zsinórlabda bajnokságról, de kárpótolt bennünket a másnapi ünnepi kavalkád. Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnöke, a rendezvény fővédnöke is volt a város polgármesterével, Aros Jánossal együtt. Dr. Rubovszky László, az ÉTA nyugalmazott ügyvezetője és jómagam, e cikk írója, is elkísérte az elnököt. Az iskolát támogató A Fogyatékos Gyermekeinkért Alapítvány ugyanis az ÉTA tagszervezete. Azért jött létre, hogy támogassa a B-A-Z Megyei EGYMI Sárospataki Tagintézmény munkáját. Meghívónk volt az alapítvány kuratóriumi elnöke, Vargáné Takács Katalin Sára (a városban mindenki Pató Katinak ismeri), és a rendező iskola igazgatója, Kis Márta.
A B-A-Z Megyei EGYMI Sárospataki Tagintézménye már kilenc éve rendez Fogadj el napokat. Ezen az új, hosszú néven senki nem hívja az iskolát. Hajdan Erdélyi János Általános Iskola volt a neve, és a városban ma is csak Erdélyiként emlegetik, így hát én is ezt a nevet fogom használni. A rendezvény címe a KézenFogva Alapítványtól származik. Évekig járták a városokat kamionjukkal, és programjuk neve volt a Fogadj el!. Az Erdélyi iskola pedagógusait megérintette ez a szlogen, és már kilenc éve így hívják az sárospataki óvodák és iskolák általuk rendezett kulturális találkozóját. Másutt is tudok Fogadj el rendezvényről, de arról nem, hogy egy város vagy település minden óvodája, iskolája egyöntetűen elfogadja a meghívást, és valóban együtt lépnek föl fogyatékos és neurotipikus diákok.
A még mindig gyönyörű, Makovecz Imre tervezte művelődési házban tartották a Fogadj el napot. (A házat nem sokára felújítják.) Az előcsarnokban ott sorakoztak a gyerekek által készített rajzok, amiket a szintén hagyományosan megrendezett Közös a világunk címmel meghirdetett rajzversenyre készítettek. Díjakat is osztottak, korcsoportonként, de csak a rendezvény végén tudtuk meg, kik lettek az elsők. Az Erdélyiből a mozgássérült Zsigrai Csaba kapta az 1. díjat. (Nekem minden rajz közül az övé tetszett a legjobban.) A díjak felsorolására, átadására és a rajzok bemutatására (kivetítőn) az ünnepség végén került sor.
Az ünnepség kezdetén üdvözölte a megjelentek a város alpolgármestere, Sikora Attila, az ÉTA ügyvezető elnöke, Papp Ágnes és az Erdélyi iskola igazgatónője, Kis Márta. A műsor az óvodásokkal indult, és ahogy nőtt a gyerekek életkora, úgy nőtt az produkciók nehézségi foka. Megcsodálhattuk a gyerekek ügyességét, együttműködését, ahogyan együtt mozogtak a zenére, ahogyan figyeltek egymásra. Persze egy-egy műsorszámban akadtak ügyetlenkék is, akik csetlettek-botlottak, de az igyekezet volt a fontos, és a mersz: hogy vállalták a föllépést. A lendület, a többiek ügyessége őket is átsegítette a nehézségeken.
Minden produkció magával ragadó volt, öröm volt látni őket. Fölkészítőként legtöbbször a Sárospataki Plasztik Sportegyesületet neve hangzott el – és persze az iskola nevét is megtudtuk, ahonnan a táncokat előadó gyerekek érkeztek. Minden elfogultság nélkül megállapítható: jó munkát végeztek, a megmérettetés jól sikerült.
Közös énekléssel ért véget az ünnepség. A föllépők a színpadra vonultak, ők és a lelkes nézősereg együtt énekelték a Sulidalt:
„Sosem leszünk teljesen egyformák, és pont ez a szép benne.
Van a te kis világod és van az én kis világom.
Néha találkozunk és egymásra csodálkozunk:
Nézd, pont olyan vagy, mint én, vagy éppen teljesen más!
Tőled és tőlem szép, színes a világ!”
Ez ennek a napnak az üzenete, és ez egyúttal életre szóló útravaló minden jelenlévő diáknak.
Mi még délután megnéztük a szépen felújított iskolát, beszélgettünk a tanárokkal, és a zöld kisvonattal városnéző sétára is elvettek bennünket. Megújult a vár, az Erzsébet templom, és örömmel fedeztük föl, hogy a város Főtere 2015-ben megkapta az Európa legszebb főtere elnevezésű megtisztelő címet.
Hazavittük magunkkal a Sulidal üzenetét: Tőled és tőlem szép, színes a világ!, és reméljük, minden ez életre szóló útravalót jelentett minden jelenlévő diáknak.
Ferenczy Ágnes
Mi mindig külső szemlélők leszünk
Ehhez a munkához kell az empátia, a türelem, a jó szándék, a (jól) segíteni akarás. Épp ezért kell megismerni őket, a gyermeket, a szülőt, a gondozót, hogy a képviselet valóban jó, személyre szabott és hatékony legyen.
Kegyetlenül zuhog az eső. A XVII. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Házba igyekszem, az ÉTA Szövetség szemléletformáló képzésére. A szocpanel épület üres előcsarnokában egy fiú és lány körmöl szorgosan: Németh Orsolya és Endrédy Ákos Dávid. A martonvásári Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium tanulói. Orsi 13-dikos (20), Ákos 11-edikes (19), mindketten kertésznek tanulnak. Orsi szőni és agyagozni is tanult, de ezt szereti a legjobban. Ők a tapasztalati szakértők, akik a saját életükből vett példákon keresztül tudják elmondani, hogy mit szeretnének, miket tapasztalnak, ha dolguk van egy-egy hivatalban.
Nemsokára bemennek a terembe, ahol az iskolájuk igazgatója, Orbánné Molnár Anikó tart képzést a gyermekvédelemben és a gyámügyben dolgozóknak. Ők kapják meg azokat a képeslapokat, amikre Orsi és Attila gondosan kiválasztott idézeteket ragasztott fel, és már csak a befejező mozzanat következik, az aláírás: Szeretettel: Ildi, Ákos.
Már negyedszer vannak ilyen képzésen, és mindketten azt mondják: jó, szeretik. Ákos kicsit izgatott, ki-kitekint az esőverte utcára: holnap szombat, és füvet akar nyírni. A fél falu füvét ő nyírja, és már három fűnyíró gépe van. Ha végez, akkor is kertészkedni fog. Ildi még nem tudja, mit akar. Beszélgetünk az iskoláról, a kollégiumról, ahol jó lenni, mert mindig történik valami, és jó együtt lenni. (Ákos már csak azért is szereti az iskolát, mert a barátnője is odajár.)
Ott kell hagynom őket, mert ha velük maradok, sosem lesznek készen a képeslapokkal. Beóvakodom a terembe. Izgalmas részhez érkezem. Az „Ismerj, hogy jól képviselhess!” mottó jegyében szerveződött képzés másik alapvetéséről van szó: „Mi mindig külső szemlélők leszünk, úgy kell segítenünk…” – mondja Anikó, mert akinek nincs fogyatékos gyermeke, az nem tudja, min megy keresztül a szülő. Ehhez a munkához kell az empátia, a türelem, a jó szándék, a (jól) segíteni akarás. Épp ezért kell megismerni őket, a gyermeket, a szülőt, a gondozót, hogy a képviselet valóban jó, s személyre szabott és hatékony legyen. Anikó példákat sorol, mondandóját a kivetítőn is szemlélteti.
„Van-e valakinek fogyatékos gyermeke?” – kérdezi ez után. Payerné Balogh Ildikónak van. A Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa. Dióhéjban elmondja az életüket. Az álmatlan éjszakákat, a krízishelyzeteket. A fia kromoszóma rendellenességgel született, nem beszél, nem szobatiszta. DVD-t, tévét néz, a sportmérkőzéseket szereti, a kedvenceit többször is megnézi. A családban nem változott semmi, mert elfogadták, és nem is nem beszélnek róla. A nagyobbik fia abban nőtt fel, hogy fogyatékos testvére van, neki nem kell az elfogadást magyarázni, úgy bánik az öccsével, mint egy ép testvérrel. „Bennünk van az elfogadás” – mondja Ildikó – a tágabb család és az ismerősök is elfogadták.”
Később még tudok vele beszélgetni, és bár ő csakugyan nem kívülálló, mégis nagyon jónak tartja a képzést. Mikor a kiégésről kérdezem, azt mondja, náluk van szupervízió, és ez segít az esetek feldolgozásában. Kolléganője Erdélyi Dóra azt mondja, ő nincs olyan régóta a pályán, hogy kiégésről beszélhetne, de ez a képzés segíti a munkáját, bár már a főiskolai gyakorlata alatt is találkozott fogyatékos emberekkel. Szociálpedagógia szakon végzett. Balyi László a VIII. kerület Gyámügyi osztályán dolgozik. Náluk nincs szupervízió, pedig biztosan jó lenne. A kliensei többnyire felnőttek. A képzést ő is jónak tartja, és úgy gondolja más hivatalok dolgozóinak is hasznára válna.
– ferenczy –
Jószolgálati-díj két tagszervezetünknek
Egyre több magánemberek vagy a civil szervezetek által adományozott díj van, amivel a másokért végzett, kiemelkedő munkát ismerik el. A Jószolgálati-díj egy ezek közül, amit a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány adományoz.
Tavaly adták át először, és nagy örömünkre akkor díjat kapott az ÉTA egyik tagszervezete, a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány a Fogyatékkal élőkért végzett szociális munka intézményi kategóriában.
Idén két tagszervezetünk érdemelte ki ezt a díjat: a FENO, a XV. kerületben lévő Fejlesztő Gondozó Központ és a Nem Adom Fel Alapítvány. Mindketten a Hivatásszerűen végzett szociális munka szervezeti kategóriában. Örülünk és gratulálunk.
Itt az ideje, hogy mindenki megtanulja ebben az országban ki is volt Zichy grófnő, aki hányatott gyermek- és ifjúkora ellenére nem megkeseredett, hazájára haraggal gondoló felnőtté vált.
Grófnak lenni 1945 után nem volt életbiztosítás ezen a tájon. Kitelepítették őket a Hortobágyra, majd mikor enyhült a rendszer, akkor is nehéz éveket éltek meg, hiszen mindenüket elvették, és a bélyeg ott maradt rajtuk. 1956-ban Ausztriába „disszidáltak” – a korabeli szóhasználat szerint.
Mária Terézia szociális gondozó lett, később elvégezte a szociológia szakot, és szociális munkásként dolgozott. Német férjével, Freiherr von Twickel Clemens Augusttal, Németországba költöztek. Mária ott is folytatta a szociális munkát, részt vett a németországi magyar Máltai Segélyszervezet megalapításában 1988-ban (Ungarischer Malteser Caritasdienst). 1990 után hazaköltöztek, birtokot vettek Szekszárd környékén. A grófnő a város és a környék rászorulóinak támogatásán kívül a határon túlra szakadt magyar közösségekről sem feledkezett meg.
Ötvenhat éves korában, 2000-ben halt meg. Egész életében ennek a máltai jelmondatnak a szellemében élt: A hit védelme a szegények szolgálata.
Olvassák el az életéről szóló írást, érdemes:
http://www.zichy-twickel.hu/zichy/zichy-maria-terezia.
– czy –
Lezárult képzéssorozatunk első időszaka május 28-án. Ez idő alatt összesen 479 gyermekvédelemben és gyámügyben dolgozó szakembert segítettünk abban, hogy nagyobb tapasztalati tudásuk legyen a fogyatékossággal élő személyekkel történő együttműködésben.
Az „Ismerj, hogy jól képviselhess!” elnevezésű képzéssel minden megyébe és a fővárosba is eljutottunk: Székesfehérvár, Miskolc, Kecsemét, Budapest, Salgótarján, Pécs, Eger, Kisújszállás, Szombathely, Békéscsaba, Oroszlány, Zalaszentlászló, Szeged, Győr, Veszprém, Debrecen, Kaposvár, Szekszárd, Budapest, Mátészalka.
A résztvevők az elméleti tudás megszerzése mellett, gyakorlati feladatokon és szemléltető videókon keresztül nyerhettek betekintést a fogyatékossággal élő személyek világába. Kulcsszerepük volt ebben tapasztalati szakértőinknek, akik maguk is aktív részesei voltak a képzésnek, és hatalmas segítséget nyújtottak oktatóinknak, akik tagszervezeteink vezetői, munkatársai, valamint szövetségünk munkatársai voltak. Az együttműködést elősegítő, saját élményű gyakorlatok mellett az alábbi témákat érintettük a tematikában: fogyatékosságról általában, életút: a korai intervenciótól az idősgondozásig, támogatott döntéshozatal a gyakorlatban, valamint a jól segítés gyakorlata: fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés.
A képzést az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósítottuk meg. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az első alkalmon, március 12-én, Czibere Károly államtitkár úr adta át a tanúsítványokat a részt vevő szakembereknek, valamint az okleveleket a tapasztalati szakértőknek. Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnöke szintén részt vett, és köszöntőt mondott a nyitó képzésen, május 28-án pedig Mátészalkán lezárta a mögöttünk álló időszakot.
A részt vevő szakemberektől ilyen visszajelzéseket kaptunk a képzések záró körein:
„Sok ilyen tréninget kellene tartani, nem csak szociális területen dolgozóknak.”
„Fantasztikus volt a tréning. Azt kaptam, amire számítottam. Izgatottan vártam! Nagyon sok hasznos információt kaptam, amit a munkám során és az életben egyaránt tudok hasznosítani!”
„Számomra sokat jelentett, hogy a fogyatékossággal élő személyek is jelen voltak. Ritkán van olyan képzés, ahol testközeli tapasztalatokról kaphatunk képet.”
„Jó élmény volt, több nézőpontból ismerhettük meg a fogyatékossággal élők mindennapjait.”
Az eddig szerzett tapasztalatokat összegezve képzéssorozatunkat ősztől folytatjuk tovább, hiszen célunk, hogy minél több szakemberhez eljussunk tapasztalati szakértőinkkel.
Györke Nóra
Születésnap: A Fény Felé Alapítvány 25 éves
Születésnapot ünnepelni mentünk Debrecenbe. Felnőttkorba lépett a Fény Felé Alapítvány: idén lett 25 éves. A rendezvény fővédnöke Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár volt. Dr. Suller Attiláné Polgár Márta büszke lehet magára és munkatársaira, hogy valóságos kis birodalmat hoztak létre a városban.
Mint minden civil szervezet hazánkban, ők is a nulláról indultak. Márta akkor még főállásban a debreceni Egészségügyi Gyerekotthonban dolgozott. Azért hozták létre az alapítványt, hogy segítsék a gyerekotthonban élőket. 1999-ben ők voltak az elsők a városban, akik ápoló-gondozó lakóotthont hoztak létre a gyerekotthon 16 évet betöltött lakóinak az intézmény területén. A lakóotthon megvalósítását a KézenFogva Alapítvány kitagolás programja segítette: a nagy állami intézményekből kisebb, emberléptékű otthonokba költözhessenek a nagy állami intézmények lakói.
A KézenFogva Fészek nevű, kitagolás programjáról Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt. Arról, hogy hogyan került kapcsolatba a fogyatékos emberekkel, és miért írta a szakdolgozatát a Közgazdasági Egyetemen arról, hogy hogyan élhetnének emberi életet a fogyatékos emberek kis létszámú házakban. Ezt elküldte Göncz Árpádnénak. Így került a KézenFogva Alapítványhoz, és dolgozott az alapítvány kitagolás programjában is. 36 civil szervezet vett részt a programban. 2002-ben ez a program „elhalt”. A KézenFogva létrehozta a CéHálózatot, ezzel segítve a civilszervezeteket.
A kezdetekről beszélt Barbócz Károlyné is, a Fény Felé kuratóriumának tagja. Arról, hogyan segítette a Fény Felé az állami intézményt, az Egészségügyi Gyerekotthont, és hogyan segíti azóta is. Nem kevesebbet mondott, mint hogy az otthon mai működésének alapjait a Fény Felé Alapítvány vetette meg. Sok segítséget kaptak a hollandoktól is, és Göncz Árpádné kezdetben minden évben eljött hozzájuk. Nem véletlen az alapítvány emblémájában a főnixmadár, és a fa a pár levelével, ami Urbánné Lantos Éváék ajándéka.
A CéHálózat jelenlegi vezetője, Kósa Anikó (Agyalliget Alapítvány, Balmazújváros) a hálózat munkáját ismertette, szólt a segítségről, amit a KézenFogva jogászától, dr. Gazsi Adrienntől kapnak, és arról is, hogy a hálózat jogszabály-véleményezést, javaslatokat, beadványokat juttat el a kormánynak, és van, hogy célt is érnek.
Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnöke arra emlékezett, hogy az ÉTA alapító tagjai között ott volt a Fény felé is, és Márta mindig tagja volt a szövetség elnökségének. Ő inkább a jelenről beszélt, arról, hogy „Egyedül nem megy”: a szövetség az érdekvédelemmel és szolgáltatások nyújtásával segít. Pályázataival támogatja a tagszervezeteket és azok munkatársait, valamint a holdudvarukba tartozó családokat, és termékeiknek népszerűsítésével (Vándorkiállítások) nemcsak a figyelmet hívja föl rájuk, hanem szemlélet is formál. (A születésnapi rendezvényt is támogatta az ÉTA – a szerk.)
A Fény Felé Alapítvány ügyvezetője dr. Suller Attiláné, Márta volt a nap narrátora, legfőbb mesélője. A meghívóban azt írta, hogy megtudjuk: „Hogyan lett az Egészségügyi Gyermekotthont támogató alapítványból szociális ellátórendszer-hálózatot működtető alapítvány? (lakóotthon, napközi, szociális és fejlesztő foglalkoztató, akkreditált foglalkoztató műhely, ajándékbolt).” Csakugyan megtudtuk. Szerencsére a szövetség újságja mindig hírt adott Fény felé Alapítványról, legutóbb a márciusi ÉTA-Hírben írtunk róluk, így olvasóink ismerik a munkájukat. Márta nemcsak a sikerekről beszélt – szerencsére abból van több – hanem önkritikusan a kudarcokról is, mert voltak azok is. Most az a legnagyobb gondjuk, hogy bár minőségi termékeket készítenek, az eladással, a vevőhöz való eljuttatással még gondjaik vannak, és ebben kérnének segítséget a kormánytól, mert a Segítő Vásárlás nem elég.
A nap során fölléptek a Fény Felé gondozottjai is. Verset mondtak és bemutatkozott a Fény Felé Táncoló Talpak Tánccsoport. A nagy tapsot mindannyian megérdemelték.
Ferenczy Ágnes
Befogadás: a turizmus új útjai
Észrevétlen szemléletformálás az, amibe hat civil szervezet fogott. Kitárták a kaput, és vendégül látják a többségi társadalom tagjait. Gyerekeket, szülőket. Az együtt töltött idő, a közösen átélt élmények, lebontják az előítélet falait.
Az utóbbi két évtizedben sok új fogalmat tanultunk meg a civil szervezetekkel kapcsolatban. Ilyen új fogalom a társadalmi vállalkozás. Ez olyan vállalkozási forma, amelyet fenntartható bevételi források növelésére, és a szervezet küldetésének jelentős mértékű megerősítésére alkalmaznak a nonprofit szervezetek.
25-30 éve jöttek létre az első olyan civil szervezetek, amelyek a fogyatékos emberek érdekében kezdtek dolgozni. Pénzük persze mindig kevés volt. Most is kevés, noha az állami támogatás mértéke majd mindig emelkedik, és a társadalom is megtanulta: jót tenni jó, tehát egyre többet adományoz, segít. A civil szervezetek sem ülnek tétlenül, kampányolnak az 1{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-ért, a magán emberek, a vállalatok támogatásáért. De ez utóbbiak mindig bizonytalanok. Az állam és a magán adományok mellett egy „harmadik láb” után is kellett nézni. Ez a harmadik láb a szociális vagy társadalmi vállalkozás. Ilyen vállalkozás lehet a turizmus, amelynek különböző célcsoportjai lehetnek:
az akadálymentes turizmus: a fogyatékos emberekre
a szociális turizmus: az alacsonyabb jövedelműekre
az inkluzív turizmus: a speciális szükségletűek célcsoportjára: kis- és sokgyerekesekre, az idősekre, a fogyatékos emberekre fókuszál.
A célcsoportokról már abban a kiadványban olvasok, amelyet a Szimbiózis Alapítván Be-Fogadó elnevezésű konferenciáján kaptam. A kiadvány főcíme is ez: Be-Fogadó, alcíme: Speciális turisztika kezdeményezések Magyarországon. Szerkesztője Jakubinyi László, a Szimbiózis vezetője, az Előszót az ÉTA ügyvezető elnöke, Papp Ágnes írta. A BE-Fogadó projekt a FOF 2017/117c. pályázatnak köszönhetően valósult meg. A Szimbiózis vezetésével hat szervezet fogott össze, olyanok, amelyek a fogyatékos emberek segítése mellett turisztikával is foglalkoznak, és munkavállalóik fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek. A közös munka, az összefogás célja – és ezt most a meghívóból idézem:
„A BE-FOGADÓ – speciális turisztikai projekt, az EMMI támogatásával, hat olyan hazai szervezet összefogását, kölcsönös tapasztalatcseréjét, hálózatosodását valósítja meg, amelyek szociális tevékenységük mellett fenntartható társadalmi vállalkozásként turisztikai szolgáltatást, illetve szálláshelynyújtó egységet üzemeltetnek, amelyek fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatnak.” Ez a hat szervezet mondta el a konferencián, hogy ők mit és hogyan csinálnak:
• Regens-Wagner Közhasznú Alapítvány – Balatonmáriafürdő: Regens Wagner Vendégház
• Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet – Szabadszállás: Strázsa Tanya Vendégház
• Summa Vitae Alapítvány – Piliscsaba: Summa Vitae Üdülő
• Szép Jelen Alapítvány – Gánt: Fecskepalota üdülő
• Búzavirág Alapítvány — Vámosújfalu: Búzavirág Tábor & Ifjúsági Szállás
• Szimbiózis Alapítvány – Miskolc: Baráthegyi Farm Panzió & Üdülő; Baráthegyi Erdei Iskola
Az külön öröm, hogy a hat civil szervezet tagja az ÉTA Országos Szövetségnek.
A könyvből megismerjük az adott szervezet kínálatát, valamint lépésről, lépésre azt, hogy az egyes munkavállalónak mi a feladata, ki a főnöke stb. Szóval nagyon praktikus könyv ez annak, aki még csak most akar ilyenbe fogni.
Persze a könyv nem adja vissza a konferencia hangulatát, amelyet Papp János színművésznek köszönhetünk. Ő volt a házigazda, moderátor, konferanszié, és a saját életéből vett példákkal, valamint versekkel is megörvendeztetett minket. Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár is megtisztelte jelenlétével és üdvözlő szavaival a konferenciát. A meghívott szakmai előadók pedig a turizmus fontosságáról és arról szóltak, hogy egyre inkább figyelembe veszik a fogyatékos emberek igényeit, és munkaerőként is számítanak rájuk. Hogy megállják a helyüket, arra a Be-Fogadó projekt a bizonyíték.
Ferenczy Ágnes
A Sérültekért Alapítvány szomszédolása Alsó-Ausztriában
Jó megnézni mások hogyan csinálják, hátha át tudunk venni valami okos dolgot. Nem jó megnézni, hogy mások hogyan csinálják, mert kiderül sok mindent pénz nélkül is megtehetnénk. Ez jutott eszembe, mikor Czuppon Gabriellát, a Sérültekért Alapítvány intézményvezetőjét hallgattam.
A százhalombattai alapítvány nyolc munkatársa és Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezető elnöke járt az osztrák szomszédoknál, az Alsó-ausztriai Lebenshilfe (Lebenshilfe Niederösterreich) civil szervezetnél. A Lebenshilfe Österreich az egész országot behálózó szövetség, amelyet nyolc szervezet hozott létre 1967-ben. Összesen 500 telephelyen kb. 11 ezer, elsősorban szellemi fogyatékos embert látnak el (beleértve az értelmi fogyatékos, halmozottan sérülteket is). 7000 alkalmazottjuk van, és kb. 900 önkéntesük, de dolgoznak náluk gyakornokok is, és nyugdíjasok is. A nyolc szervezet még további kisebb egységekre, régiókra bomlik, önálló munkatervvel, feladattal stb.
A kapcsolatfelvételt a magyarországi szervezetekkel az alsó-ausztriai Lebenshilfe kezdeményezte. Szerettek volna egy nagy, több feladatot, több telephelyen ellátó szervezetet és egy kisebbet megismerni, szakmai kapcsolatot kiépíteni. A KézenFogva Alapítványon és a CéHálózaton keresztül ők választották ki a Sérültekért Alapítványt és az Irmák Kht.-t. Az alsó-ausztriai szervezet Mostviertel régiójának munkatársaival két éve került sor az első találkozásra. Akkor az osztrákok jöttek Magyarországra, meglátogatva a két, kiválasztott szervezetet. Barátságos, jó hangulatú fehérasztalos beszélgetésen ismerkedtek egymással Százhalombattán, s ennek folyománya volt az áprilisi ausztriai út.
A százhalombattai Szellő utcai nappali intézmény teraszán ülünk, és az Ausztriában látottakról beszélgetek Czuppon Gabriellával, az intézmény vezetőjével. Az, hogy nagyon jó volt, nagyon jól érezték magukat mind a kilencen, azt talán le sem kellene írnom. Minden remekül szervezett volt, és mindenütt rend és tisztaság fogadta őket.
Gabi szerint a foglalkoztatás, a munka terén nem vagyunk lemaradva. De a szervezettség, az odafigyelés a fogyatékos emberre, a nyugalom, ahogyan a segítők beszélnek a gondozottakkal, az azonnal föltűnő. Minden a Lebenshilfe központi célkitűzésének megvalósításáért történik: Elfoglaltság/munka és, öröm – mindezt úgy, hogy szükségletorientált és jövőképet adó ajánlatuk van minden élethelyzetben és minden korosztály számára.
Az is föltűnt persze, hogy a legkorszerűbb eszközeik vannak arra, hogy a mozgásukban súlyosan korlátozottakat ellássák. Ez nálunk még fehér holló, ezért is szorulnak ki a lakóotthonokból és sok állami intézményből azok, akiknek például állítható ágyra, mennyezeti sínen futó emelőhálóra stb. lenne szükségük. A segítők munkabéréről, megbecsültségéről már szót sem ejtünk, tudjuk, hogy milyen nagy a különbség. Erre mondta Körösi Tamásné gazdasági vezető: „Látszik a munkatársakon, hogy nem fásultak, kiégettek: nyugodtan, kedvesen, nagy-nagy szeretettel beszélnek még azzal is, aki dührohamot kapott”– mert ilyet is láttak.
Elmentek Kematenbe farmnézőbe. A magasított, emelt ágyásokba kerekes székben ülve is lehet ültetni, később gazolni. Jártak Rogatsbodenben is. Abban az intézményben ebédeltek, ahol főzni tanulnak a fogyatékos fiatalok. Tisztaság, rend és kedves kiszolgálás fogadta őket, és persze jóízű ételek. Bementek az iskolába is. Nagyon színes, tágas és nagyon jól felszerelt gyógypedagógiai intézményben jártak. Ez után mentek át Haagba, ahol lakóotthont néztek meg: „Olyan, mint egy rekreációs központ, mintha nyaralni mennél. Ami nagyon tetszett: egy szobában egy lakó lakik, és a két szoba között van a közös fürdőszoba” – mondja Gabi. Ami meglepetés volt, és talán mi is megtanulhatjuk: a lakóotthonban egyetlen egy szobába sem léphettek be, mert a lakók nem voltak otthon. Dolgoztak. A belépéshez az ő engedélyük kell. A 2012-ben épített lakóház három részre oszlik, mindegyik egységben nyolcan-nyolcan laknak, és minden egységnek külön bejárata van. Két lakóegység (az osztrákok apartmanoknak nevezik) teljesen akadálymentes.
Jártak iskolában is, mindenütt rend és tisztaság, mintha diákok nem is lennének. Az igazgató mosolyogva mondta: „Megtanulták a gyerekek, hogy elpakoljanak maguk után.” Nappali foglalkoztatót is megnéztek. Körösi Tamásnénak, az alapítvány gazdasági vezetőjének a szervezettségen, a renden kívül az tetszett a legjobban, és hogy a nagyon súlyos a súlyos sérülteknek is helyük van: „Voltunk egy asztalos műhelyben, ahol a szerszámok szépen föl voltak akasztva a falra, és még a kalapácsok feje is egyfelé nézett. Nálunk ezeket az asztalfiókba vagy egy szerszámos ládába hajigálják.” Czuppon Gabi tovább folytatja a megkezdett gondolatot: „Az egyik intézményben láttunk egy olyan lányt, akit etetni kellett, de rajztartót csináltak neki. Fest, rajzol, a képeiből képeslapot csinálnak, és eladják. (Valószínűleg szájjal fest – a szerk.) Még a legsúlyosabb állapotú gondozottjuknak is találnak elfoglaltságot. Van, aki csak gyöngyöt tudott fűzni, láncot, fülbevalót csináltak; volt, aki kötött; volt, aki szép nagy subaszőnyeget szőtt. De a felszereltségük is tetszett, hogy minden olyan gyógyászati segédeszközük megvan, amivel megkönnyítik az alkalmazottak munkáját. Gabi ehhez még hozzáteszi: az egyik általuk meglátogatott intézményben az ablakok a földtől kezdődnek, hogy mindenki kilásson. „Láttunk az ablakon keresztül egy ilyen lányt, az ablak előtt feküdt, a kint álló fa mozgó leveleit nézte.”
St. Pöltenben zárták a kétnapos szomszédolást. Ott, ahol a fiatalok kávéházi kiszolgálással ismerkednek. Akit fölvesznek, az sikeresen el is végzi a képzést, és kb. 60-70 százalékuk el tud helyezkedni. (Ausztria jó helyezést érne el a fogyatékos emberek foglalkozatással kapcsolatos ranglistán, ha lenne ilyen, mert az emberek kb. 67 százaléka dolgozik, arról sajnos nem szólt az általam olvasott cikk, hogy ez hogyan oszlik meg a védett és a nyílt munkaerőpiac között.)
Hogy mit hoznának haza? Természetesen a szervezettséget. Mert termék-előállításban nem vagyunk lemaradva. Igaz, Százhalombattán nem főznek lekvárt (de más, sérültekkel foglalkozó civil szervezetnél igen), de kerámiát ők is csinálnak, szőnek is, gyújtóst sem csinálnak, viszont kosarakat fonnak, a termékek promóciója jobb Ausztriában, ezt kellene megtanulni tőlük.
A látogatásnak biztosan lesz folytatása, hiszen vannak közös kapcsolódási pontok, például a művészeti tevékenység. Az alsó-ausztriaiaknak vannak zenekaraik, ők eljöhetnének a következő évben az idén már 26. alkalommal megrendezésre kerülő Summerfestre, a nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásárra. Ennek keretén belül, az Aranyszív napján, a sérült emberek művészeti csoportjai lépnek föl. Rendszeres föllépő ezen a Sérültekért több díjat elnyert Felhőjárók nevű drámacsoportja.
Ferenczy Ágnes
KézenFogva: 25 év – Beszélgetés Göncz Árpádnéval 2003-ban
Huszönöt éves a KézenFogva Alapítvány. Ez alatt az idő alatt nemcsak nevének írásában történt változás, hanem tevékenységi körében is. Induláskor így írták, Kézenfogva, néhány éve így: KézenFogva. A huszonöt éve születettek talán nem is tudják, hogy a lakóotthonok építésének elindítása Göncz Árpádné nevéhez kötődik. Ő volt az alapítvány vezetője. A Kossuth rádió 2003. április 28-án elhangzott Névjegy című adásában beszélgettem vele. A majd egyórás adásban szó volt az életéről, férjéről Göncz Árpádról, majd az alapítványról. Ez utóbbi részt és a bevezetőt emeltem ki a szövegből.
A teljes beszélgetést itt olvashatják el: http://www.gonczarpad.hu/beszelgetes_goncz_arpadneval
*
Megtehette volna, hogy semmit sem csinál, csak élvezi köztársasági elnök férjének népszerűségét. Azt is megtehette volna, hogy látványosan, a média érdeklődését jobban fölkeltő munka után néz. Nem így történt. A feladat ismét megtalálta őt. Igazi sikertörténet a Kézenfogva Alapítvány élén végzett tevékenysége, amivel beírta nevét a magyar gyógypedagógia újkori történetébe. Arról beszélgettünk, hogy a feladat mikor találta meg először Göncz Árpádné, született Göntér Mária Zsuzsannát. (…)
G. Á.-né: 1992 tavaszán halt meg édesanyám. Akkor néztem én körül, hogy mit is kell most csinálnia egy elnökfeleségnek. Akkoriban hívtak meg egy értelmi fogyatékos nemzeti sportfesztiválra. Megint iszonyatos sírást csaptam, de mese nem volt, mert odanyomták elém a mikrofont, hogy én most szóljak. Na, szóval akkor elköteleződtem az értelmi fogyatékosokkal. Ez az indításom megvolt, tudtam, hogy milyen egy szülőpár, illetve egy család élete egy olyan helyzetben, amikor értelmi fogyatékos gyereke van.
F. Á.: És megszületett a Kézenfogva Alapítvány. Tudtad, hogy a problémahalmazban mit kell preferálni és merre kell elindulni? Azért ehhez vagy szerencse kell, vagy pedig a jó szociális érzék mellett, nagyon jó helyzetfelismerő képesség.
G. Á.-né: Hiszek a gondviselésben. Erre csak ezt tudom mondani. Eljött hozzánk 1992 nyarán a gyógypedagógiai főiskoláról Engelmayer Ágnes és Isépy Mari. Nagyon emlékszem rá, hogy arról beszéltünk, hogy nőnek a civil szervezetek, amelyek fogyatékosokkal foglalkoznak. Ők a hivatásosok, akik ezt az egész témát kézben tartják hosszú évtizedek óta, és fogalmuk sincs róla hogy mi a helyzetük, mik a lehetőségek. Nem tudtam én, hogy mi az, hogy civil szervezet, nem tudtam. Egy csodálatos jogászt Éliás Sárát kérdeztem meg. Azt tudtam, hogy beállni semmiféle állami munkába nem tudok, de valamit el kell kezdeni. Azzal kezdtük, hogy fölvettük a kapcsolatot a létező és már működő értelmi fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezetekkel, és akkor már volt egy kör, és akkor azonnal kiderült, hogy mi mindent kell csinálni.
F. Á.: De a mi mindenen belül is a lehető legjobban kezdtétek, a lakóotthonokkal.
G. Á.-né: A korai fejlesztést is akkor tájt kezdték el Czeizel Barbaráék. Az iskolarendszer az megvolt és működött, az intézetek megvoltak és működtek, hogy hogyan ez egy egészen más kérdés, de volt megoldás azért. Addig egy családban élt egy fogyatékos és kikerült az iskolából, elvolt tovább a családban úgy ahogy, de megoldották családon belül. A probléma a családokban ott kezdődött, amikor a szülők aggódni kezdtek, hogyha már nem bírják, akkor mi lesz. Az is a gondviselés jele, hogy épp akkor volt Párizsban egy nemzetközi gyermekvédelmi konferenciája a királynéknak és elnökfeleségeknek. Én kimentem és ott összejöttünk a holland miniszterelnök feleségével, aki a saját királynőjét képviselte. Mindenki elmondott valamit a saját országa helyzetéről és ő volt a másik, aki fogyatékosokról beszélt. Úgyhogy összeakadtunk a konferencia után, és kiderült, hogy neki van egy fogyatékos gyereke és érintett. Kérdezte, hogy ők mit segíthetnének. Tényleg neki, Rita Koknak köszönhető, hogy akkor megszavazták nekünk kétéves időtartamra a holland kormány támogatását Ez volt a Mátra program, ami a fölszabadult kelet-európai országok szociális létesítményeit támogatta. Jött még az állami holland támogatáson kívül holland civil szervezet is. Egy ottani civil szervezetnek a vezetőjét bízták meg azzal, hogy ezt itt nálunk koordinálja. Ez egy csodálatos holland alapítvány volt.
Összegyűjtöttük, hogy melyek azok a szülői meg civil szervezetek, amelyek szeretnének lakóotthont. Azt hiszem tizenkilenc ilyen jelentkező volt, és mindegyiknek kellett saját részt is vállalnia. A hollandok komoly szakmai követelményeket állítottak elénk, aztán akkor elkezdődtek a jogi és egyéb tárgyalások. Kemény munka volt, tényleg kemény munka volt, mert teljesen kezdők voltunk.
F. Á.: Sikerült az államot is, tehát a kormányt is megnyerni, hiszen a lakóotthoni program, ha jól emlékszem, három lábon állt.
G. Á.-né: Egyik volt a holland támogatás, a másik a Soros Alapítvány, a harmadik pedig az akkori Népjóléti Minisztérium, amelyik a mi példánk alapján meghozta a vonatkozó rendelkezéseket.
F. Á.: Na de most se hagytad abba! Egy héten egyszer bejársz tevőlegesen a Kézenfogva irodájába, ott mindenféle emberrel meg ügyekkel foglalkozol, gondolom még itthon is. Most nem zárójelet, hanem hatalmas felkiáltójeleket akarok tenni. Mert abban, hogy nálunk elfogadták az értelmi fogyatékosokat, és hogy egyáltalán tényleg elkezdtek kormányzati, állami szinten, meg az újságok is a fogyatékkal élőkkel foglalkozni, abban neked múlhatatlan érdemed van.
G. Á.-né: Igazán nem függött össze a köztársasági elnökné létemmel, de az óriási segítséget adott hozzá az nem vitás, egyrészt a külföldi támogatások, meg azért az itthoni támogatások is. Tulajdonképpen azért nem hagyhatom még most se abba, mert azért most is vannak a munkának ilyen területei, ami tényleg összefügg az én személyemmel. Például az anyagiak előteremtése, mert ugye most már hazai forrásokra vagyunk utalva, meg az egész kérdésnek a nyilvánossá tétele. A tíz év alatt szépen kialakultak a munkakörök az alapítványban. Nagyon jó és lelkes fiatal munkatársaim vannak, mindegyiknek megvan a maga szakterülete. Mert hiszen mindvégig olyan területeken dolgoztuk, ahol hiány volt, és ahol szükség volt a munkánkra. Szükség van az e fajta anyagi segítéségre, ami tulajdonképpen minimális, de nincs sehol másutt.
Szóval nincs más olyan testület, ahova egy nagyon nehéz helyzetbe került és fogyatékost nevelő család fordulhat. Ugyanígy tudjuk segíteni folyamatosan azokat a kicsi civil szervezeteket, amelyek elakadnak, és át kell őket segíteni valami nehéz anyagi helyzeten. Szóval csupa olyat csinálunk, amit más nem csinál. Amikor elindult a lakóotthon program, volt építkezés, volt kialakulása az egész lakóotthoni mentalitásnak, módszereknek. Azóta is képezik az ott dolgozó segítőket, mert erre képzett ember nem volt. Aztán kialakultak a segítőképzésen belül azok a területek, ami teljesen fekete folt volt, ilyen például az önálló életvitel, a foglalkoztatás, szóval nincs ennek vége.
F. Á. És akkor most így elmondhatod, hogy ez az utolsó tíz év arról szólt a szociális munka terén, amit te szerettél volna, és hogy ebben jól érzed magad?
G. Á.-né: Így van, hál’ Istennek, és tényleg ebbe nekem semmi részem, hanem így jöttek az események. Ezt a munkát évtizedeken keresztül nem lehetett csinálni, mert mást kellett csinálni nagyon, és mindennap. Most viszont ez adott egy olyan tartalmat az életemnek, amit azért a reprezentatív kötelezettségek mellett is lehetett folytatni. Most pont annyit kell csinálni, amennyi még a nyolcvanéves erőmből futja.
Ferenczy Ágnes
Terjeszkedik a budapesti Down Alapítvány
Mostanában jó néhány civil szervezet ünnepelte megalakulásának húsz- vagy huszonöt éves évfordulóját. A rendszerváltás környékén ugyanis enyhült a pártállami szigor: szervezkedhettek a civilek, törvénybe iktatták, hogy civil ember is létrehozhat alapítványt.
A civilek éltek a lehetőséggel. Így született meg 1992-ben a budapesti székhelyű Down Alapítvány. Tavaly ünnepségsorozattal emlékeztek a kezdetekre. Az ünnepségből erre az évre is jutott: jubileumi kuratóriumi ülést tartott az alapítvány a XV. kerületi Bocskai utcában. Régi és új munkatársak valamint gondozattak jöttek el emlékezni és együtt örülni annak, hogy az alapítvány egy újabb intézménnyel gazdagodott: megvásárolták és felújították azt a házat, ahol most összegyűltünk, és ahol ősztől foglalkozatót nyitnak. Ide várják a kerület lakóit – még van néhány üres helyük. Nem véletlen, hogy itt vett házat az alapítvány: három lakóotthona van a kerületben, a lakók eddig messze jártak dolgozni.
Gruiz Katalin, az alapítvány vezetője elmondta, hogy nyitott műhelyt szeretnének, olyat, ahol ki- és belátni lehet: „Szeretjük, ha a látogató leül a dolgozó mellé, és megtanul egy-két fogást.” Lesz itt bőrtárgy és ékszerkészítés, kerámiaműhely. A ház vételárán kívül további 15 millió forintot költöttek a felújításra: ajtók, ablakok cseréjére, a padló és a pince felújítására. A külső vakolásra már nem is futotta a pénzükből, de az önkormányzat talán segíteni fog. Ez a kerület amúgy is híres a szociális érzékenységéről.
Az elmúlt 25 évben az alapítvány nagyon sok szolgáltatást hozott létre, amelyek a megszületéstől kezdve egy életen át elkísérik a Down-szindrómás személyt: Down-dada szolgálat (ezt már az összes fogyatékossági ágra kiterjesztették); korai fejlesztés; napközik; különböző lakhatási formák (az átmeneti otthontól a salsa lakásokig); foglalkoztatás; egészségügyi szolgáltatás; sportcentrum. Különböző kiadványaik a Down-gyermeket gondozó szülőket segítik, vagy magát a fogyatékos embert a mindennapi életben (KÉR kiadványok, azaz könnyen érthetőek).
Mint minden ilyen alapítvány állami támogatásból, pályázatokból, a szolgáltatások térítési díjából és adományokból tartja fenn magát. A legtöbb bevételük a pályázatokból van. Nehéz kenyér ez, sok benne a bizonytalanság, de ahogy hallgatom Gruiz Katalint, engem is elkap az optimuzmus: minden, amiről itt még csak jövő időben beszél, megvalósul. Azért mert ő és még sokan akarják, és tesznek is érte.
– czy –
ValueAble: vendéglátósoknak és munkavállalóknak
A Down Alapítvány tavaly csatlakozott a ValueAble nevű európai projekthez, amelynek célja, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatását a nyílt munkaerőpiacon egyszerre több országban, azaz nemzetközi szinten elősegítse. Tetszik a projekt neve: az angol value = érték, able = képes (valamire) Együtt: valueable = értékes. Nem véletlen tehát, hogy az Able szót nagy kezdőbetűvel írták.
Az Olaszországból – spanyol és portugál társakkal – indult program célja nemzetközi hálózat létrehozása. Több mint 80 tagjuk van, de szeretnék bővíteni a csoportot.
A program készítői úgy vélik a vendéglátásban – a nyílt munkaerőpiacon – munkavállalóként megjelenhetnének a fogyatékos emberek. Az őket foglalkoztató vendéglátóhelyek védjegyet kapnak, ami mutatja a hozzájuk betérőknek a cég társadalmi felelősségvállalását. A foglalkoztatás szintjétől függően lehet bronz, ezüst vagy arany ValueAble védjegyet kapni.
A Down Alapítvány keres:
éttermeket, szállodákat, vendéglátóhelyeket, amelyek nyitottak értelmi sérült emberek foglalkoztatására. Az alapítvány segít a munkáltatónak is érdeklődő Down-szindrómás és más, tanulásban akadályozott felnőtt munkavállalókat. Betanításban, beilleszkedésben intenzív támogatást adnak!
További információk: http://www.downalapitvany.hu/node/1367
Angolul: http://www.valueablenetwork.eu/
***
A projekt legújabb fejleményeiről korábban mi is beszámoltunk honlapunkon.
„Benned a létra”: képes vagy rá (könyvajánló)
Kissné Haffner Éva könyve a „…Benned a létra…” ötleteket ad a Down-szindrómás csecsemők és kisgyerekek korai fejlesztéséhez. Az idézet Weöres Sándor Szembe fordított tükrök c. verséből való, a könyv kiadója a Down Alapítvány.
Rég elmúlt már az az idő, amikor a szülőnek fogalma sem volt arról, hogy a gyógypedagógus mivel és hogyan segít az ő gyerekének. Ma a szülő partner, aki a szakemberekkel együtt dolgozik azon, hogy a gyermek minél önállóbban élhessen. Érdemes elolvasni a rövid elméleti bevezetőt is, hogy tudják, mely területeket kell fejleszteni. Az ezt követő rész ugyanis csupa-csupa praktikus, fontos, fejlesztő gyakorlat.
A könyv a csecsemőkortól az iskoláskorig ad ötletek, gyakorlatokat. Színes fényképek segítik az egyes gyakorlatoknál, hogy milyen eszközök kellenek hozzájuk, de azt is megmutatja a fotó, hogy egy-egy szakkifejezés mit jelent, pl. a lebegő ülés. Ráadásként a könyv végén még a fejlesztéshez felhasználható, otthon elkészíthető eszközök fényképét is megkapják, amelyekre nem kell pénzt kiadni (legfeljebb festékre), mert alapanyaguk megtalálható a háztartásban. Például: doboztető színes szalagokkal, fóliahenger szigetelőszalag bevonattal, kör és négyzet alakú nyílás a doboztetőn stb.
A filmkészítés haszna a gyógypedagógiában
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Speciális Független Filmszemle. A kezdeményezés 2009 júniusáig nyúlik vissza, amikor a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona, Zsira adott otthont az első, értelmileg akadályozott emberekről szóló filmszemlének.
A rendezvényt a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület és a Szivárványhíd Alapítvány támogatta. A Magyar Speciális Művészeti Műhely rendkívül szerteágazó tevékenységi körébe felvette olyan, többnapos összejövetelek szervezését, ahol a jelentkezők a filmkészítésről is szerezhetnek ismereteket és tapasztalatokat.
2014-ben Kozmor Barbara az addigi eredményeket, illetve a Rumi EGYMI-ben tartott Médiaszakkör eredményeit és tapasztalatait foglalta össze az ELTE Gyógypedagógiai Karon írt szakdolgozatában (a témavezető e cikk írója volt – a szerk.).
Fábián Gábor, az ötlet kigondolója és munkatársai látva ennek a tevékenységnek a helyét, szerepét és eredményeit, az értelmi fogyatékos emberek életében – a Magyar Speciális Művészeti Műhely támogatásával – tovább vitték a kezdeményezést, és idén már második alkalommal került megrendezésre a Kőszegi Filmes Napok, itt a szakmai előadások mellett lehetőség volt filmek készítésére táborozással egybekötve.
A speciális filmszemle lehetőségei kibővültek: a 2017-ben Budapesten megrendezett III. Magyar Speciális Filmszemle a kiírás szerint „Értelmi fogyatékkal élők, pszichiátriai- és szenvedélybetegek, valamint civil függetlenfilmesek és diákok filmszemléje” volt. Pályázhattak fogyatékossággal élő emberek (intellektuális képességzavarral küzdők, pszichiátriai- és szenvedélybeteg alkotók) szociális ágazatban dolgozók és érintettek, független filmesek, televíziós szakemberek, diákok és mindenki, aki filmjében a fogyatékosság témáját érinti. (Az idén negyedszerre kiírt filmszemlére ugyanez a kiírás érvényes.)
Az előzsűrizés után is 74 film maradt, amelyek közül a fődíjra és további díjakra szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Janisch Attila filmrendező, érdemes művész, a zsűri elnöke a díjak kiosztásánál fontosnak tartotta kiemelni: a filmszemle célja nem a díjak odaítélése, hanem a lehetőség megteremtése, hogy az érintett személyek a filmek készítőikén illetve szereplőiként lehetőséget kapjanak képi síkon bemutatni, mit gondolnak, hogyan élnek, milyen örömeik, bánataik, szükségleteik, gondjaik vannak.
A filmezés miért is jó?!
Érdemes kicsit megállni és átgondolni, hogy egy, a gyógypedagógiában korábban nem alkalmazott művészeti ág — ha úgy tetszik módszer – milyen területeken és milyen típusú hatásokat vált ki az emberekből?
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szülők, a gyógypedagógusok, az érintettek és az egész társadalom közös célokat tűz ki: azok az emberek, akik kognitív és adaptív jártasságaik terén hátrányt szenvednek, lehetőleg
minél nagyobb önállóságra tegyenek szert
minél teljesebb életminőséget éljenek meg
legyen pozitív énképük, önértékelésük, ami segíti az elfogadásukat.
Mit jelentenek ezek a fogalmak a filmezés szempontjából? Az énismeret, a pozitív énkép és az önértékelés már kisgyermekkortól fejlesztendő területek (Radványi, 1999). Mai értékorientált világunkban az érzelmek kifejezésére kevés mód van (Kissné Kálmán 2017), a helyzetet rontják a környezet negatív modelljei, az esetleges helytelen szülői hozzáállás. Gyakori a társadalom elutasítása, ami a személyek negatív énképét erősít. Amennyiben lehetőség adódik érzelmeiket megmutatni, saját életükről, vágyaikról, helyzetükről képet alkotni mások számára, sikereket elérni a filmszemlén és más helyeken, ahol ezeket az alkotásokat bemutatják, az az elfogadottságuk javításán, szociális helyzetük jobbításán kívül énképük javulását is eredményezi.
Szombathelyen eddig két alkalommal került sor a filmszemlével kapcsolatosan szakmai konferenciára, amin a Savaria Egyetemi Központ hallgatói is részt vettek. Talán mindenki számára egyértelmű, hogy olyan úttörő kezdeményezéssel találkozunk, amelynek a normalizáció, az integráció, és más elvek megvalósításában kiemelt szerepe lehet. Csak a filmkészítés, a filmbemutatás és a filmszemlék idején, az alkotókkal történő beszélgetések során döbbenünk meg igazán azon, hogy nem csupán a környezettel kapcsolatos viszonyban, az elfogadásban, hanem az önérvényesítésben, az emancipatív viszonyok terén, az életminőség javításában és számos más területen milyen hatalmas ereje van ennek a művészeti ágnak. Fábián Gábor 2014-ben, az első öt év tapasztalatait Álmodtam egyet – Öt évem a speciális filmezésben című könyvében írta meg.
Összefoglalva: a speciális filmezés kiválóan beleillik az eltérő fejlődésű emberek életminőségének javításába, megismerésüket segíti, társadalmi elfogadásukat javítja.
Dr. Radványi Katalin
Magyar Speciális Filmszemle, zsűritag
Jelentkezés a speciális filmszemlére
Az ez évi IV. filmszemle felhívásának szlogenje: Együtt, egy eszközzel és egy filmvásznon
Jelentkezés és tudnivalók a neten: http://www.msmke.net/
Húsz év – hihetetlen milyen gyorsan elsuhant, és mennyi minden történt ez alatt az ország és a szövetség életében. Most hogy ünnepeltünk és örültünk, és az ÉTA születésnapi konferenciáján (2017- 09. 15.) Magyar Adél és Palatin Éva visszatekintett az elmúlt húsz évre, én is kutatni kezdtem az újság archívumában. 2017. decemberi számunkban kezdtem a cikkek szubjektív válogatását.
2010. szeptember
Az ÉTA jövőjéről – Az álmok és a realitás
Az elmúlt egy év nem az ÉTA Országos Szövetség éve volt. Pályázatai nem nyertek, a kapott kevéske állami támogatás épp csak arra volt elég, hogy egy-két már futó programot továbbra is vinni tudjon. Taglétszáma is megcsappant, és nemcsak azért, mert többet vártak az ÉTA-tól, hanem azért is, mert a civil szektort is elérte a gazdasági válság: tevékenységüket szüneteltetik.
Talán az volt a baj, hogy az ÉTA nem arra hajtott, hogy mindenáron pénzt szerezzen, és az épp „trendi” programokra kérjen pénzt. Az ÉTA makacsul ragaszkodott és ragaszkodik bizonyos elképzeléseihez. Az egyik, és talán a legfontosabb ezek közül, a fogyatékos emberek munkába állítása. Az elmúlt nyolc év alatt több, szakértők szerint életképes és megvalósítható tervvel „házalt” az ebben illetékes minisztériumoknál – sikertelenül. Talán most, hogy az új kormány tíz év alatt egymillió munkahelyet akar létrehozni, meghallgatásra talál javaslata. Erről a javaslatról és az ÉTA jövőjéről beszélgettem dr. Rubovszky Lászlóval, a szövetség ügyvezető igazgatójával. (…)
– Szerencsés pillanatban vagyunk, mert az ÉTA-agrárlánc elnevezésű tervünk teljesen elkészült a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt. Az országban tíz helyen lenne olyan (szociális) agrárvállalkozás, amely gyümölcstermesztéssel, termékfeldolgozással és értékesítéssel foglalkozna. Ez körülbelül 300 kiválasztott fogyatékos embernek ad majd képzést, utána pedig foglalkoztatást, ami életbiztonságot jelent számukra.
2012. június
Európa-szerte tiltakoznak a fogyatékos emberek és családjaik
„Gazdasági válság ide vagy oda, mi vagyunk a legszegényebbek és legkirekesztettebbek” – mondta Jamie Bolling, a súlyos mozgássérüléssel élő svéd aktivista az Európai Parlamentben. A magyarországi helyzetet vizsgáló emberi jogi bizottsági üléssel pontosan egy időben, a február 9-én rendezett meghallgatásra, fogyatékos emberek érkeztek Európa minden szegletéből, hogy elmondják: ők és családjaik nem bírnak el több megszorítást. (…)
Az ír, angol, bolgár és belgiumi hozzászólók elítélték, hogy a kormányok megbélyegzik és a jóléti rendszer élősködőinek nevezik a fogyatékos embereket és családjaikat (ahogyan azt Angliától Görögországig – és tegyük hozzá, Magyarországon is – több helyen megtették). Hangsúlyozták, hogy nem szabad elfeledni, mekkora erőfeszítést tesznek, és milyen plusz költségektől mentik meg az államot az önállóan élni és dolgozni akaró fogyatékos emberek, valamint azok a családok, amelyek maguk gondozzák és fejlesztik fogyatékos családtagjukat.
2013. december
Konferencia a koraszülöttek minőségi életéért
Szakmai konferenciát rendezett az ÉTA Országos Szövetség a korai fejlesztés aktuális helyzetéről, gondjairól. Tette ezt mindazért, mert nem csökken hazánkban a koraszülöttek száma, s az idő előtt világra jött babák életkilátásai, további életminősége azon (is) múlik, hogy milyen korán kapják meg az állapotuknak megfelelő korai fejlesztést, vagy ahogy manapság a szakma nevezi: a kora-gyermekkori intervenciót.
A Bárczi Gusztáv gyógypedagógia főiskolán megrendezett eseményre sok szakember eljött, és a konferencia végén a résztvevők határozatot fogadtak el, amelyet az ÉTA Országos Szövetség eljuttatott a döntéshozókhoz.
A konferencia kísérő rendezvénye volt az ÉTA Vándorkiállításának megújított anyaga, ami – elfogultság nélkül állíthatjuk – nagy tetszést aratott.
2014. március
Nemzetközi IFKKOT konferencia
Az alábbiakban az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Testület (IFKKOT) nemzetközi konferenciájáról olvashatnak, amit az IFKKOT és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kara szervezett: Intézménykiváltással a fogyatékos emberek társadalmi befogadásáért címmel január 30-án, a gyógypedagógia főiskolán.
Magyarország uniós pályázati támogatással elindította a maga kitagolás programját, amelynek végső célja, hogy 2025-re nyoma se maradjon a 200-300 főt befogadó nagy intézményeknek. A mostani konferencián összevethettük magunkat másokkal: hol állunk az intézménytelenítésben, mások hogyan fogtak hozzá, mi az, amit tanulhatunk tőlük. (…)
Maria Bruckmüller, az osztrák Lebenshilfe nevű szülőszövetség megalapítója, hosszú ideig irányítója, levélben köszöntötte a meghívottakat. Az osztrák intézménytelenítésről, a kis lépésekről beszélt levelében: először a nagy intézetből kis létszámú közösségekbe mentek a lakók, majd az önállósodásuk után következett a támogatott lakhatás. Kitért arra is, hogy nem mindenki élhet e lakhatási forma előnyeivel: „Meg kell jegyezni, hogy vannak olyan súlyosan és halmozottan fogyatékos emberek, akik az új önállóságból sok dolgot nem tudnak elérni. Akik más formáját igénylik a kommunikációnak, az önálló döntéshozatalnak és a mindennapi életnek. Az a tapasztalatunk, hogy az intézeti kiváltás a helyes út az emberi méltóság figyelembe vétele, az egyén tiszteletben tartása és autonómiája felé. Emellett úgy láttuk, hogy a segítőknek is sokat kell még tanulniuk.”
– ferenczy –
Mikrocenzus 2016: fogyatékosság, egészség
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 201 októberében mikrocenzust, kis népszámlálást végzett. A feldolgozás és közzététele folyamatos történik. A júniusban kiadott 8. kiadvány címe: A fogyatékos és az egészségi ok miatt korlátozott népesség jellemzői.
Az Előszót a KSH elnöke, dr. Vukovich Gabriella írta. Ebből és a kötet Összefoglalójából idézünk:
Kötetünk első része a mikrocenzus alapadataira épül, és betekintést nyújt a Magyarországon élő fogyatékos emberek, valamint a mindennapi életben akadályozottak alapvető jellemzőibe, továbbá az előbbiek struktúrájának 2011 és 2016 között történt változásába a két legutóbbi cenzus adatainak felhasználásával. A kötet második fele a magyarországi, magánháztartásban élő fogyatékos, illetve akadályozott személyek körében végzett kiegészítő adatgyűjtés eredményeire épül. (…)
Jelen kiadvány átfogóan vizsgálja a fogyatékos vagy akadályozottsággal élő emberek helyzetét, és legfontosabb törekvése, hogy hozzájáruljon a célcsoportba tartozók mindennapi életének minőségét javító szakpolitikai intézkedések megalapozásához és a megfelelő szolgáltatások kialakításának tervezhetőségéhez. A mikrocenzus eredményei alapján válaszok születnek olyan kérdésekre, hogy milyen körülmények között élnek azok, akiknek valamilyen egészségkárosodásuk, fogyatékosságuk van, a nehézségek az élet mely területén jelentenek akadályt, milyen segítséget, anyagi támogatást kapnak. Differenciált képet adunk arról is, hogy az érintettek csoportjaiban a különböző típusú szociális szolgáltatásokra mekkora igény van, a szolgáltatások és támogatások milyen mértékben érhetők el, és mennyien maradnak ki az ellátórendszerből, rámutatva ennek okaira is. Tisztelettel ajánlom a döntéshozók és más érdeklődők figyelmébe a mikrocenzus honlapját (www.ksh.hu/mikrocenzus2016), ahol e kiadványunk is elérhető, és ahol folyamatosan értesülhetnek a további adatközlésekről is.
Részletek az Összefoglalóból:
A fogyatékos lakosság legnagyobb hányadát, csaknem felét a mozgássérültek teszik ki. 2011–2016 között nőtt az értelmi fogyatékosok és az autisták létszáma (11 ezer fővel, 25{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-kal, illetve 3800 fővel, 74{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-kal).
• A fogyatékos lakosság több mint fele jelezte, hogy súlyosan, mintegy háromtizede, hogy mérsékelten akadályozza valamilyen egészségi probléma a mindennapi tevékenységében. A fogyatékos személyek ötöde azonban egészségi problémája miatt nem érzi magát korlátozottnak.
• A mindennapi tevékenységek elvégzésében egészségi probléma miatt magukat korlátozottnak érzők száma közel 1,5 millió. (…)
• Az akadályozottak több mint fele saját jogon öregségi nyugdíjas, járadékos. A rokkantsági, rehabilitációs vagy egyéb egészségkárosodási ellátásban részesülők aránya 13{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}. A fogyatékos vagy korlátozott népességben fele annyian dolgoznak, mint a teljes népességben.
• A magánháztartásokban élő, egészségi állapotuk miatt akadályozott személyek 17{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a, mintegy 250 ezer ember részesült szociális ellátásban a felvételt megelőző 12 hónap során. Az érintettek 71{729cabe77cfad22e328e3f52dde1cef5a1d84c61b4eb2c69baf36222cdbb8fc4}-a vesz igénybe egyéb, intézményen kívüli, informális segítséget mindennapi tevékenységéhez, önellátásához, és ez a segítség elsősorban a családtagok részéről érkezik.
• A többletköltségek mérséklésére az egészségkárosodottak közel háromtizede kap valamilyen pénzbeli vagy természetbeni juttatást, a legtöbben rokkantsági ellátást és közgyógyellátási igazolványt. (…)
• Az akadályozottak egyötöde tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést. A foglalkoztatás, a közlekedés és az egészségügyi ellátás az a három terület, ahol a leginkább, a lakhatásnál pedig a legkevésbé érzékelnek negatív megnyilvánulásokat.
(Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mikrocenzus2016/mikrocenzus_2016_8.pdf)
Idén lesz 160 éve, hogy Prohászka Ottokár megszületett, és tavaly 90 éve, hogy meghalt Prohászka Ottokár. Ajánlom gondolatait mindenkinek. Ma is szellemi túrára hív. Világosságot ajánl a természet és lélek, a tudás és érzelem, az okos és bölcs, az alkotó munka és az üres merengés megkülönböztetésére.
Arisztotelész racionális tudata sok-sok századon keresztül betemetett mindent, esélyt adva sem annak, hogy a misztérium ünnepet ülhessen a lelkeken. Krisztus földi életét követően ezer évnél is több kellett ahhoz, hogy az évezredek óta betemetett metafizikai gondolat valóban hitté érjen. Kellett egy Szent Bernát, aki szót emelt a görög–mór–sémita racionális- és tudásszemléletének, mint kizárólagosan meghatározó szellemi gyökérzetnek végzetesen hibás voltára és a misztérium meghatározó fontosságára figyelmeztessen.
Igen, az Újszövetségre gondolok. Gondolkodjunk erről. „Új”-nak minősítünk egy olyan szellemiséget, melynek születési dátuma több, mint 2000 év. Ma már köznapi jelzővé vált. Autót, házat, mobiltelefont, ruhát minősítünk ezzel a szóval és persze Krisztus szövetségi ajánlatát is, megszokásból, ösztönösen, tudat nélkül. Mindnyájan! „Új”-nak 2000 éve. Valós felelősségünk elfojtásával.
Valóban érthetetlen ennek az arisztotelészi kísértésnek az életképessége. Ezzel magyarázzuk ma is evangélium hitének „tükör által homályosan” figyelmeztetésével ellentétes magabiztosságunkat. A görög–mór–sémita szellemi vonulatból következtetjük a keresztény kontinuitást.
Pedig ez valóban egy új szövetség. Egy új szövetségi ajánlat Az első ajánlat az első teremtett embernek szólt. A második nekünk, hozzánk szól. És az ember 2000 éve képtelen megszakítani a görög–mór–sémita mentalitás gyökérzetét. 2000 éve nincs válasz az új szövetségi ajánlatra. És a válasz elutasítását minden vasárnap egy órára szüneteltetjük.
Dr. Rubovszky László
A Lámpás ’92 kiállítása: ParaVán 1.0
Kiállításra invitálta az érdeklődőket a Lámpás ’92 Alapítvány a budapesti Kabinet Galériába. Az aprócska galériabolt a VIII. kerületi Kőfaragó utcában található. Érdemes ide betérni, ha nem tömegterméket akar venni az ember. Csupa olyan áru található, amelyet fogyatékos, megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű emberek készítettek.
A Lámpás ’92 gondozottjainak ékszerei, táskái is megtalálhatók itt, és most a falakon is az ő képeik sorakoznak. A kiállítás védnöke Papp Ágnes, az ÉTA ügyvezetője volt.
Tizenöt éve indult az alapítványnál a művészeti program az ÉTA támogatásával. Nyaranta Gödön táboroznak a rajzhoz, festéshez kedvet, tehetséget érzők, akik Pető Hunor Munkácsy-díjas szobrászművész vezetésével, és más neves alkotók segítségével megismerkedhetnek a képzőművészettel, a képek elkészítésének technikájával. Mindig van egy központi témája, magja a közös együttléteknek. Érdekes összevetni, hogy ki hogyan dolgozta fel az adott témát.
A május 28-án megnyílt ParaVán 1.0 című kiállítás műveinél a kincs volt a hívó szó. A monotípiával készült alkotások tárlatát Szabó Barna zeneszerző nyitotta meg, beszédében érdekes párhuzamot vont a zenei ismétlések és az itt látható képeken lévő azonos motívumok között, majd váratlan fordulattal átadta a szót Hermann Krisztinának. Ő az alkotókat képviselte: beszélt a táborról, az alapítványról, és saját magáról. Egyike azoknak, aki a kezdetektől, 15 éve részt vesz a művészeti programban, ahová nem csak a Lámpás ’92 fiataljai mennek el, hanem az ország más részében élő tehetséges fiatalok is.
F. Á.
A lap megjelenését
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta