Koronavírus információk

Csaknem két éve özönlenek a hírek a koronavírus, más néven COVID-19 okozta járvánnyal kapcsolatban. Ebben az információrengetegben még a leggyakorlottabb “hírfogyasztóknak” is komoly kihívás eligazodni.

Ezért indítottuk el honlapunkon ezt a menüpontot, ahol egy helyen olvasható mindaz, amit fontosnak és hasznosnak tartunk, abban a reményben, hogy az itt olvasottak megkönnyítik tagszervezeteink és minden érdeklődő, honlapunkat látogató olvasó életét.

Jó egészséget mindenkinek, vigyázzunk egymásra!

***

Fontos információk:

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a 2020. évben azonosított koronavírussal kapcsolatban (követendő járványügyi és infekciókontroll szabályok) – (2020.11.07.) >>>

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által a szakosított szociális intézmények részére kiadott határozat (Kelt: 2020.12.18.) >>>

A Szakosított szociális intézményben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatok ( Frissítve: 2020.12.23.) >>>

Egységes szerkezetbe foglalt útmutató – Eljárásrend a koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésére a szociális alapszolgáltatásokban, valamint a család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézményekben
(kelte: 2020.09.09. – Érvényes: 2020.09.22-től) >>>

Egységes szerkezetbe foglalt útmutató – Eljárásrend a koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésére a szociális szakosított ellátást nyújtó, a gyermekek átmeneti gondozását nyújtó, a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények és a javítóintézetek részére
(kelte: 2020.09.09. – Érvényes: 2020.09.22-től) >>>

Intézkedési terv – az új koronavírus-járvány időszakában az otthonukban élő fogyatékos személyek és családjaik támogatására >>>

A koronavírus vészhelyzet alatt alkalmazott/alkalmazandó jogszabályok listája >>>

Koronavírus kisokos – orvosok hiteles, közérthető tájékoztató honlapja magyarul >>>

Koronavírus – Akadálymentes tájékoztatás, hasznos információk fogyatékos emberek számára a Nemzeti Fogyatékossági és Szociálpolitikai Központ jóvoltából >>>

NAV – letölthető dokumentumok, adózási információk a járványhelyzettel összefüggésben >>>

Itt az Orbán-kormány teljes eddigi koronavírus-mentőcsomagja – Bővült a lista (2020.04.17.) – >>>

Könnyen érthető koronavírus tájékoztatók – a bentlakásos intézmények lakói, valamint az intézmények vezetői és munkatársai számára >>>

Ajánlások és hasznos elérhetőségek koronavírus idején önkénteseknek >>>

A helyes maszkviselés pontos szabályai 6 egyszerű lépésben >>>

Van-e értelme textil szájmaszkot viselni? >>>

***

Hírek a témában:

2022.02.11. – Elindult az NNK átfogó egészségügyi tájékoztató honlapja, az Egészségvonal >>>

2020.09.15. – Újra maszkot osztanak Budapesten a tömegközlekedőknek >>>

2020.09.10. – Mostantól csak online tarthatóak szakmai rendezvények, konferenciák a szociális, egészségügyi és köznevelési ágazatban az illetékes miniszter döntése nyomán >>>

2020.09.04. – Az Innovációs Minisztérium “Fehér Könyve” segíti a koronavírus elleni küzdelmet >>>

2020.04.15. – Lehet, hogy kevés az egy-két méteres távolságtartás?
>>>

2020.04.07. – Bentlakásos szociális intézmények COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos felkészülési és infekciókontroll feladatai >>>

2020.04.07. – Számos ellátás kifizetése meghosszabbodik a járványhelyzet miatt >>>

2020.04.06. – Online autizmus tanácsadás a MONTÁZS Projekt keretében >>>

2020.04.03. – Egyedi méltányossági kérelmekről telefonos tájékoztatás >>>
Ügyeleti rendszerben működnek a gyógyászati segédeszköz üzletek
>>>

2020.04.01. – Ingyenessé tették a rendszert, ami segíthet a hazai háziorvosoknak és pácienseiknek >>>

2020.03.30. – Amit a kijárási korlátozásról tudni kell >>>

2020.03.26. – Segítség a Máltai Szeretetszolgálattól: így készíthetünk szájmaszkot sajátkezűleg (letölthető szabásmintával) >>>

2020.03.25. – Elindult a Digitális Összefogás kezdeményezés >>>

2020.03.24. – Aki tud, az maradjon otthon – praktikus tanácsok az otthoni karanténhoz >>>

2020.03.23. – Krónikus betegek, fogyatékossággal élők is segítik Debrecenben a koronavírus elleni küzdelmet >>>

2020.03.19. – Útmutató a koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésére a szociális alapszolgáltatásokban
>>>

2020.03.16. – Hivatalos ajánlások a koronavírus miatt kialakult helyzet kezelésére vonatkozóan >>>

Hozzászólások lezárva.