Túlélni akarattal, derűvel!

Idén tavasszal lett tagszervezete az ÉTA Országos Szövetségnek a Strokeinfo Alapítvány, amely 2019.08.17-én stroke-megelőzés tanácsadásra invitálta Kiskutas lakóit.

A hagyományos falunapon a programokra kíváncsi volt a település apraja nagyja. Délutánra mindenki ott tolongott a kápolna udvarán. Az eszem-iszom, zene mellett egy hosszú fehér sátor alatt várták a Strokeinfo Alapítvány önkéntes segítői és a betegségből felgyógyultak egy kis csoportja az érdeklődőket.
Alig egy perc alatt EKG mérés készült a bankkártya méretű magyar műszerrel. Ennek eredményéből megtudhattam például én is, hogy épp milyen állapotban dolgozik a szívem. Egy másik asztalnál az ügyes ujjak mozgatásával készültek színes fonaldíszek. Ez a finommotorikát edző kézimunka nem csak látványos, de igen fontos, mert a stroke-ot követő megváltozott izomtónusnak a javításában segít. Hátrébb a fa alatt Hajnalka masszírozó keze meg sem pihent egész délután. Egymást váltották a feszültségoldásra vágyó idősek és fiatalok egyaránt. Szövetségük másik tagszervezetében, a Regens Wagner Alapítványban dolgozó értelmileg sérült fiatalok szorgos munkáját bemutató stand előtt tömött sorokban álltak vásárlók, hogy tarka szőnyegeket, kerámiákat különleges használati eszközöket vigyenek haza vásárfiaként.
A Strokeinfo Alapítvány információs pultja végén pedig játékra buzdították a részt vevőket. A totó jutalmával mind az öt nyertes még több ismerősének adhatta tovább a stroke megelőzésére vonatkozó, segítő információkat.
Örömmel tapsolt, és figyelte a jelenlévő ÉTA Országos Szövetség elnöke, Papp Ágnes a távozásuk előtt táncra perdülő stroke-on átesettek élettel teli mosolygós arcát, fürgén mozgó lábaikat.

B.Fülöp Katalin

Hozzászólások lezárva.