Fontos változások a NEA pályázatoknál

Megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 18/2019. (XII. 17.) MvM rendelete a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II. 16.) KIM rendelet módosításáról. Ez a jogszabály több, civil szervezetekre vonatkozó kedvező változást léptet életbe. Az alábbi összefoglaló tartalmazza, hogy mely rendelkezések módosultak, és ahol szükséges, magyarázattal is szolgál a…

olvass tovább

Továbbra is várja a pályázatokat a MOL Alapítvány Helyi Érték Programja

A MOL Alapítvány Helyi Érték Program várja azoknak a civil szervezeteknek (egyesületek, alapítvány, nonprofit kft., szövetkezetek) pályázatait, amelyek a helyi közösségeket erősítik és egy településen vagy egy városrészben élő emberek életét, közösséggé válását segítik. Elnyerhető támogatás: 500.000 Ft/projekt. 2019-ben az ország teljes területéről várják a pályázatokat! Négy kategóriában fogadnak pályázatokat:…

olvass tovább

Autizmussal élő személyek számára szociális ellátást nyújtó autista otthont fenntartó nem állami, nem egyházi szervezetek kiegészítő támogatása 2020

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fenti címmel. A pályázat célja Az autizmussal élő személyek számára szociális ellátást nyújtó autista otthont (továbbiakban intézményt) fenntartó nem állami, nem egyházi szervezetekben ellátott személyek ellátásának személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése, ennek keretében: –…

olvass tovább

Fogyatékossággal élő személyek számára bentlakásos vagy lakóotthoni ellátást nyújtó nem állami, nem egyházi szervezetek egyszeri kiegészítő támogatása 2020

A pályázat célja, célcsoportja A pályázati program célja a fogyatékos személyek számára bentlakásos szociális ellátást nyújtó intézményt fenntartó nem állami, nem egyházi szervezetekben ellátott személyek ellátásának személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése, ennek keretében a bentlakásos szociális ellátást, illetve támogatott lakhatást igénybe vevők számára a zavartalan ellátáshoz jutás garantálása; a nem…

olvass tovább

Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Társadalmi felelősségvállalás, a Nemzeti összetartozás, az Új nemzedékek jövőjéért, a Közösségi környezet és a Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának egyszerűsített támogatásaira lehet pályázni. A benyújtási határidő: 2019. december 20. NEA-TF-20-EG Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020 – további részletek itt Kiíró: Társadalmi felelősségvállalás…

olvass tovább

SozialMarie – immár tizenhatodik alkalommal

A felhívás nyitott magánszemélyek, a civil társadalom, az üzleti és közszféra által megvalósított, társadalmi kihívásokra megoldást kínálóprojektek számára. A pályázat földrajzi területe Magyarország, Ausztria,Csehország, Szlovákia és az idei évtől Horvátország egészét átfogja. Szlovéniában a projektek Bécstől 300 km-en belül kell, hogy megvalósuljanak. A felhívás 2020. január 21-ig áll nyitva, a…

olvass tovább

Good Impact 2020

Olyan szervezetek jelentkezését várják, amelyek nyitottak vállalatokkal való együttműködésre és szeretnék vállalatoknak szóló szolgáltatásaikat bemutatni és megvételre kínálni. Cél a for-profit és nonprofit szektor üzleti együttműködésének előmozdítása és a civil szervezetek szolgáltatási portfóliójának bemutatása. A Civil Impact Nonprofit Kft. 2020-ban immár 4. alkalommal szervezi meg az év egyik legnagyobb CSR…

olvass tovább

Kisösszegű támogatások civil szervezeteknek

Az Ökotárs Alapítvány és partnerei pályázatot hirdetnek kisösszegű támogatásra (akciópályázat) Budapesten kívül működő, helyi civil szervezetek és informális civil csoportok, állampolgári közösségek részére közösen meghatározott ügyek, megtalált feladatok mentén való együttes kampányok megvalósítására, szerveződésre a térségben tapasztalt problémák megoldása és a civil aktivitás erősítése érdekében. A kezdeményezés hosszú távú célja,…

olvass tovább

Közösségi Adományozási Program 2019

A Közösségi Adományozási Program (KAP) 2020-ra olyan közhasznú civil szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok és szociális szövetkezetek pályázatait várják, akik egyetértenek a Közösségi Bank gondolatával, értékrendjével, és szívesen válnának a MagNet közösség és egy aktívan épülő és fejlődő, együttműködő civil közösség tagjaivá. Az 1 hónapos pályázási időszak 2019. szeptember 25-én kezdődik…

olvass tovább