:: Fontos változások a gázár elszámolásban rövid határidővel ::

2023.01.20-án a Magyar Közlönyben megjelent egy rendeletet, amely az eddigitől eltérő elszámolás lehetőségét kínálja fel a jogosultaknak a földgáz beszerzéssel kapcsolatban. Az előre megállapított árak helyett a tőzsdei havi átlagárat kell fizetniük az intézményeknek a gázért. Ez most jóval olcsóbb, mint a jelenlegi, szerződött beszerzési árak. Feltétel, hogy az adott…

olvass tovább

Ritka Betegségek Hete és Világnapja 2023

Együttműködő partnerünk, a RIROSZ programjára hívjuk fel a figyelmet. Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Ritka Betegségek Hete és Világnapja alkalmából szervezett programjainkra, melyeket a RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Szövetsége, 60 tagszervezetével és a Semmelweis Egyetemmel karöltve rendez, az idén tizenhatodszor. A program célja, hogy olyan fórumot teremtsen,…

olvass tovább

Melyik legyen az Év Fővárosi Civil Szervezete?

2022-ben a Fővárosi Önkormányzat megalapította “Az Év Fővárosi Civil Szervezete” díjat. A budapestiek szavazhatják meg, hogy ebben az évben melyik civil szervezet járult leginkább hozzá tevékenységével Budapest fejlődéséhez, élhetőségéhez, és az itt élők jólétéhez. December 1. és 31. között minden 14 évesnél idősebb Budapesten élő, tanuló vagy dolgozó személy leadhat…

olvass tovább

Itt én vagyok az intézményvezető! – Videópremier

A Validity Alapítvány szeretettel meghívja Önt a december 12-én tartandó videópremierjére. A kisfilm egyik ügyfelünk, Cservenka István történetét mutatja be, aki több, mint 30 évnyi intézményi elhelyezés után most önállóan él és hoz döntéseket, melyben egy támogató segíti. A vetítést egy panelbeszélgetés követi ügyfelünkkel, Istvánnal, Tóth Andrea támogatóval és Viszló…

olvass tovább

Új jogszabály a szociális ellátórendszer veszélyhelyzeti működéséről

A Magyar Közlönyben – számos lényegi jogszabály módosítás mellett – a Kormány 485/2022. (XI. 30.) Korm. rendelete a szociális ellátórendszer veszélyhelyzeti működéséről rögzíti, hogy a vészhelyzetre tekintettel egyes szociális ellátások esetében a jogszabályban foglalt személyi és tárgyi feltételektől – a fenntartó döntése alapján – az ellátottak emberi méltóságának és törvényben…

olvass tovább

Képes beszámoló a diákönkéntes koordinátor tanárok őszi találkozójáról

Ezúttal Mezőkovácsházán tartottuk a Diák önkéntes közösségi szolgálatot segítő koordinátor tanárok őszi találkozóját. A vendéglátó Mezőkovácsházáról, továbbá Martonvásárról, Budapest XV. és XVII. kerületéből, Mezőberényből, Esztergomból képviselték a koordinátorok intézményeiket. Köszönjük a Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium-nak, valamint Acsai Évi koordinátornak a kedves vendéglátást és a tartalmas, jó hangulatban együtt…

olvass tovább

Az idei év utolsó tematikus napja következik

A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége és az Éta Országos Szövetség tematikus napot szervez, melyre szeretettel hívunk minden érdeklődő tagszervezetet, “külső” szervezetet, intézményt, érintett szülőt vagy érdeklődő szakembert bármilyen területről. A tematikus napok alkalmával olyan témaköröket dolgozunk fel, melyek hasznos információkat adhatnak a fogyatékos emberek és az őket gondozó családjuk…

olvass tovább

Szociális feladatot ellátó civil intézményfenntartók pályázhatnak a korábbinál magasabb gáz- és áramszámláik támogatására

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára tagszervezetünk, a Summa Vitae Alapítvány lakóotthonában arról beszélt, hogy számos olyan civil szervezet van az országban, amelyik a fogyatékossággal élő honfitársaink életét segíti, vagy családok átmeneti otthonának fenntartója. Ezek az intézmények is a Magyarország szomszédságában zajló háború következtében kialakított rossz szankciós politika miatt…

olvass tovább

MEGHÍVÓ :: Jubileumi hálaadó szentmisére

A 30 éves Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány és a 25 éves ÉTA Országos Szövetség szeretettel meghív minden érdeklődőt, különösen tagszervezeteinktől a két szervezet jubileumi hálaadó szentmiséjére 2022. december 5-én hétfőn 17.00 órai kezdettel a zebegényi Havas Boldogasszony-templomba (2627 Zebegény, Petőfi tér). Ezzel az eseménnyel zárul majd Szövetségünk 25. évének ünnepi…

olvass tovább

Tudományos konferencia az önkéntességről

A Gyerekparadicsom Alapítvány, mint az ÖMÉ2021 megrendezését kezdeményező civil szervezetek egyike és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara 2021 megrendezte az ÖMÉ2021 Tudományos Konferenciáját, melynek sikere alapján 2022. november 24-én ismét konferenciát rendezünk az önkéntességről, melyre szeretettel meghívjuk Önt. A konferencián való részvétel nem jár költséggel. A konferencián…

olvass tovább