Beszámoló a „Maradj otthon! – Tanulni és önkénteskedni” című pályázatunk díjátadójáról

Az ÉTA Országos Szövetség 2020-ban is meghirdette a Diák-önkéntes Közösségi Szolgálatban résztvevők számára a pályázatát, ezúttal „Maradj otthon! – Tanulni és önkénteskedni” címmel.

A pályázatra 20 pályamű érkezett az alábbiakban felsorolt kategóriákban. A pályázat kiírásakor szerettük volna megszólítani a Diák-Önkéntes szolgálatban részt vevő fiatalokat, akikről tudjuk, hogy nemcsak a szolgálatban jeleskedtek, hanem szívesen megörökítik a szolgálattal kapcsolatos tevékenységeiket. Sajnos a Covid-19 járvány megnehezítette és azóta is megnehezíti a diákok szolgálatának teljesítését. Igazán kreatívnak és szociálisan érzékenynek kell lenniük ahhoz, hogy rátaláljanak azokra lehetséges feladatokra , amellyel rászoruló embertársaikon segíteni tudnak. Külön köszönet illeti meg a koordinátor tanáraikat , hogy ebben a nemes cselekedetben mellettük állnak.

A pályamunkákat felkérésre a három tagból álló zsűri bírálta el: Csada Péter, Nemeskéri János és Bíró Hajnalka.

A pályázat díjátadója 2020.december 2-án online formában történt meg, melyre meghívást kaptak a pályázatban résztvevő fiatalok, az őket segítő koordinátor-tanárok, és a zsűri tagjai. A díjátadót Papp Ágnes az ÉTA Országos Szövetség elnöke nyitotta meg, majd a pályamunkákat a zsűriből Nemeskéri János méltatta . A Szövetség elnöke elmondta, hogy pályázaton résztvevő minden Közösségi Szolgálatot teljesítő pályázó ajándékban részesül – nem csak a díjazottak . A diákok nagyon örültek az elért eredményeknek. Köszönjük az alkotásokat és az aktív részvételt!
Kívánunk mindenkinek a továbbiakban is erőt, egészséget és alkotókedvet!

Maradj otthon!- Tanulni és önkénteskedni pályázat eredményei

Irodalom/esszé:

1., Czille Szemirámisz Mezőkovácsháza Hunyadi János Közoktatási Intézmény
2., Csatári Tamás Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Kollégium, Gimnázium és Általános Iskola
3., Kovács Eszter Mezőkovácsháza Hunyadi János Közoktatási Intézmény
 
Rajz/képzőművészet:

1., Gyöngyi Kitti Esztergomi Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Iskola és Készségfejlesztő iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola
2., Róth Zoltán Martonvásár Pápay Ágoston Speciális Szakiskola
3., Cserép Fatima Esztergomi Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Iskola és Készségfejlesztő iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola
 
Fotó/videó:

1., Tóth Roland Martonvásár Pápay Ágoston Speciális Szakiskola
2., Bályi Marcell Esztergomi Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Iskola és Készségfejlesztő iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola
3., Csabai Boglárka és tsai.( Csabai Boglárka, Sebesi Julianna László Gyula Gimnázium           és Balázs Csilla Mezőberény )
 
Közönség/külön díj:

Szonja naplója és Oláh Rozi Napló megosztva

Szalai Szonja Rebeka Esztergomi Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola Iskola és Készségfejlesztő Iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és
Oláh Rozália Martonvásár Pápay Ágoston Speciális Szakiskola

-Pápai Hajnalka
programfelelős-

Az irodalom kategória legjobbjai, és a két különdíjas írás a szerzők nevére kattintva olvasható, a fotó/videó kategória két díjazottja ugyanígy megtekinthető. A képzőművészet kategória első három helyezett alkotása pedig itt látható:

Gyöngyi Kitti rajza

Róth Zoltán rajza

Cserép Fatima rajza

Hozzászólások lezárva.