Lehet, hogy kevés az egy-két méteres távolságtartás?

Bár az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO és annak nyomán a legtöbb hivatalos szerv, köztük Magyarország kormánya is 1-2 méteres távolságtartást javasol más emberektől, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy ez nem elég a vírus terjedésének megakadályozásához. Elképzelhető ugyanis, hogy a SARS-CoV-2 akár 4 métert is képes utazni aeroszolokhoz, vagyis a levegőben szétoszló apró szilárd részecskékhez vagy folyadékcseppekhez tapadva – írja egy frissen megjelent, 18 kínai kutató által jegyzett tanulmány, ami az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) Emerging Infectious Diseases folyóiratában jelent meg.

A kínai kutatók véleményét a tudományos közösség más tagja is osztja: „A 6 láb [1,8 méteres távolság] valószínűleg nem elég biztonságos” –nyilatkozta egy hete Raina MacIntyre professzor, a fertőző betegségek megelőzésével és kezelésével foglalkozó ausztrál Kirby Intézet biológiai biztonsági programjának vezetője, aki elismételte, hogy a mostani távolságtartási szabályok lassan egy évszázada született tanulmányokon alapulnak, amelyekről időközben bebizonyosodott, hogy tévesek. „A cseppek 6 lábnál messzebb tudnak utazni” – állítja MacIntyre, aki szerint „a kórházi fertőzések kordában tartásáért felelős szakértők továbbra is ebben a [korábbi] szabályban hisznek.

A fentiekhez hasonló eredményekre jutott a múlt héten egy belga-holland áramlástani kutatás, amit egy Bert Blocken, a Leuveni Egyetem fizikaprofesszora által vezetett csapat végzett a mozgás során keletkező légörvényeket és a bennük utazó, potenciálisan vírushordozó aeroszolokat vizsgáló számítógépes szimulációk segítségével. Szerintük nyugodt séta során a biztonságos távolság legalább 5 méter; a futóknak és a sétabiciklizőknek 10, a nagyobb tempóban kerékpározóknak akár 20 méteres távolságot is érdemes tartaniuk egymástól a mozgás miatt kialakuló turbulenciák miatt. Bár Blockenék állításait tudományos érvekkel azóta sem cáfolták, bírálat érte őket amiatt, hogy eredményeiket úgy tették közzé a sajtóban, hogy hivatalos tanulmányt nem publikáltak, és eredményeiket más kutatók nem ellenőrizték.

Tény, hogy a tudósok között továbbra sincs egyetértés abban, hogy a levegőben hogyan és milyen messzire terjed a koronavírus, ugyanakkor egyre több kutatás utal arra, hogy a világszerte hivatalosan javasolt 1-2 méteres távolságtartás kevés lehet ahhoz, hogy biztosan elkerüljük a fertőzést.

(Forrás: Qubit)

Hozzászólások lezárva.