„Ismerj, hogy jól képviselhess!” -III. szakasz

2020-ban is folytatódik szemléletformáló, ismeretösszegző felnőttképzés-sorozatunk.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályának felkérésre, szövetségünk idén is folytatja 2018-ban és 2019-ben sikeresen lebonyolított képzéssorozatát, melynek keretében a gyermekvédelem és gyámügy területén, valamint a kormányhivatalokban dolgozó szakemberek kapnak betekintést az értelmi fogyatékossággal élő emberek és szűkebb környezetük világába.
A képzés egyik célja, hogy a mindennapok történéseit, hivatalos teendőit gördülékenyebbé, akadálymentessé tegye számukra, amennyire csak lehet.
A képzéseken szövetségünkhöz tartozó szakemberek és tapasztalati szakértők adják át a szükséges ismereteket elméletben és gyakorlatban egyaránt.
A III. képzési szakasz két képzési alkalma lezajlott februárban.

Ezek helyszíne Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzata segítségének köszönhetően a Vigyázó Sándor Művelődési Központ volt, február 20-án és 27-én.

A gyakorlatorientált képzési alkalmak 9:00 – 16:00 óra között zajlottak. A képző ezúttal Orbánné, Molnár Anikó volt, tapasztalati szakértői pedig Oláh Rozália, Bíró Dávid, valamint Nyári Károly és Endrédy Ákos.

Mindkét képzési alkalom jó hangulatban, a résztvevők kellő aktivitásával, érdeklődésével zajlott, teljes létszámban (csoportonként 20 fő), amint ezt az alábbi fotók is bizonyítják:

B. Fülöp Katalin
képzési vezető

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük