Egyszerűbben kaphatnak támogatást jövőre a civilek

Jövőre a kisebb civil szervezeteknek kétszázezer forintos egyszerűsített támogatást vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), a nagyobbaknál pedig összevonják a korábbi működési és szakmai célú támogatást.

A kisebb szervezetek, a közösségekért helyi szinten tenni akaró egyesületek, alapítványok pályázatai a feltételeknek megfelelve a keret kimerüléséig gyakorlatilag automatikusan évi kétszázezer forint támogatást nyerhetnek el – mondta el Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője.

Tájékoztatása szerint az egyszerűsített támogatásra csak nem országos hatókörű szervezetek pályázhatnak, amelyek két évre visszamenőleg rendelkeznek számviteli beszámolóval, és éves bevételük nem éri el az ötmillió forintot.

A nagyobb civil kezdeményezések számára korábban szakmai és működési célú pályázat létezett két külön kiírással. Jövőre a két támogatási formát egyesítik, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően kollégium dönt a pályázat sikeréről.

(forrás: nonprofit.hu)

Hozzászólások lezárva.