Önkéntességért Díj 2018-ban is

Az Önkéntes Központ Alapítvány az önkéntesség terén 2017. szeptember 1. és 2018. augusztus 31. között kimagasló teljesítményt nyújtó magánszemélyek, közösségek, szervezetek, intézmények és vállalatok pályázatait várja.

2018-ban jubileumi 10. alkalommal kerül kiírásra az Önkéntességért Díj pályázat. Az ÖKA alapvető célja 2009 óta a díjak odaítélésével, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, illetve a nyertesek bemutatásával az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa.

2018-ban az alábbi 6 kategóriában lehet benyújtani pályázatokat:

  • Az Év önkéntese (magánszemélyeknek)
  • Az Év Civil szervezeti önkéntes programja (alapítványok, egyesületek)
  • Az Év Közintézményi önkéntes programja (állami, önkormányzati fenntartású intézményeknek)
  • Az Év vállalati önkéntes programja (cégeknek)
  • Az Év Pro Bono kezdeményezése (cégeknek) (pro bono, szakértelem átadáson alapuló önkéntes programot működtető cégnek)
  • Az Év Közösségi Kezdeményezése (közönségdíj) (Olyan helyi kisebb szervezetek vagy helyi közösségek számára, amelyek saját közvetlen környezetükben végeznek kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel.)
  • Ez közönségdíj lesz, melyre online formában a Facebookon létrehozott oldalon keresztül várják majd a szavazatokat 2018. október 15. és november 5. között.

Az adatlapok, a pályázati kiírás és szabályzat elérhetőek az www.onkentessegertdij.hu oldalon. A jelöléseket és pályázatokat 2018. október 01-ig lehet a dij@onkentes.hu e-mail címre „Önkéntességért Díj jelölés” jeligére elküldeni.

Hozzászólások lezárva.