Jubileumi ÉTA konferencia – élménybeszámoló

2017. szeptember 15-én lezajlott az ÉTA Országos Szövetség idei második születésnapi rendezvénye, a “Konferencia a Civilekért”, melyet az Együtt-Értük Alapítvány műsora nyitott meg.

A rendezvény résztvevőit Papp Ágnes ügyvezető elnököt követően Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár nevében, majd megtartotta előadását.
Őket követően az első részben további színvonalas előadásokat hallhattunk Orbán Péter ügyvezetőtől (Fecskepalota), Kővári Edit elnök asszonytól (FESZT, AOSZ).
Az első blokkot Papp Ágnes ügyvezető elnök (ÉTA) és Kovács Gábor társadalmi kapcsolatokért felelős elnök (ÉTA) előadása zárta, melyben az ÉTA Országos Szövetség középtávú stratégiájáról beszéltek.

A születésnaphoz híven, Konferenciánk második része az ÉTA eddigi 20 évéről szólt. A mérföldkövek, nehézségek, szép emlékek és programok felidézésében segítségünkre volt dr. Csizmadia László, az ÉTA idén leköszönt elnöke, dr. Magyar Adél az ÉTA elnökségi tagja, Vajna-Vormair Katalin, a Regens Wagner Alapítvány intézményvezetője, Klein Éva, az ÉTA szakmai munkatársa, valamint Palatin Éva, az ÉTA pénzügyi munkatársa.

A napot végül Papp Ágnes összegezte, majd egy közös énekléssel zártunk a jó hangulatú rendezvényt, amelyről az érdeklődők

.

Születésnapi programsorozatunk ezzel még nem ért véget. Találkozzunk október 5-6-7-én Balatonmáriafürdőn tagszervezeti találkozónkon, ahol lehetőségük lesz egymás még jobb megismerésére, izgalmas témákban való közös gondolkodásra, és a szervezetek bemutatkozására!

Hozzászólások lezárva.