Hírlevél – 2016. június


Tartalomjegyzék

Az ÉTA Országos Szövetség hírei
Elnökségi találkozók vidéken
Közgyűlés 2016
Személyes kapcsolat és párbeszéd
Elment egy szelíd harcos
Az ÉTA új szakmai vezetője
Metszéspontok – Válaszok: szakmai konferencia
Rendhagyó könyv azoknak, akik mások
Elismerések a Szimbiózisnak
Szociális farm: az öngondoskodás lépcsőfoka
Új dimenziók a szociális ellátásban
Kutatás: fogyatékos gyermeket nevelő anyák
A művészet jobbá teszi a gyerekembert
Szinten tartás a nyugalom szigetén
Varázskemence nap a Mozgásjavítóban



A lap megjelenését
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta


Az ÉTA hírei

Kitüntetések Novák Katalinnak

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára két nemzetközi kitüntetést kapott. A Családokért küzdők díját a katalán Plataforma Per La Família Catalunya-ONU (a Katalán Családszervezetek Csoportja) szervezettől, a Familia et Veritas elismerést pedig a Családok Világkongresszusától. A kitüntetéseket a családi értékek melletti kiállásáért, és a magzatok fogantatásuk kezdetétől tartó védelméért tett erőfeszítéseiért adományozták az államtitkárnak.

Tavaszi vándorkiállítás

Mezőkovácsházán, a Hunyadi János Gimnáziumban volt az ÉTA ez évi első, tavaszi vándorkiállítása. Most is szövetségünk közösségi szolgálatos diákjai voltak a kiállítás-rendezők, bizonyítva, hogy nemcsak gyorsak, hanem szépérzékük, ízlésük is van. Az ünnepélyes megnyitóra április 7-én került sor, amit a szokottnál is nagyobb érdeklődéssel fogadtak diákok, tanárok és más érdeklődők. A kiállítás ezúttal három hétig, április 28-áig volt megtekinthető.

25 éves a Fogd a Kezem Alapítvány

Együtt könnyebb címmel ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a pécsi Fogd a Kezem Alapítvány június 27. és július 3. között. Az egyhetes rendezvénysorozaton lesz szakmai konferencia: Együtt könnyebb – én és a világ címmel; határokon átívelő egyhetes integrált művészeti műhely. Hat műhelyben próbálhatják ki magukat a résztvevők, alkotásaikból július 2-án kiállítás nyílik. A személyes visszaemlékezések az eltelt két és fél évtizedről megnézhetők az alapítvány honlapján: 25 év – 25 történet címen. Az előbb felsoroltakat gálaműsor zárja. Bővebben az ünnepi megemlékezésről itt olvashatnak: www.fogdakezemalapitvany.hu.

Rehab Critical Mass

Harmadszor vonultak fel Budapesten május 29-én a fogyatékos emberek és barátaik, valamint ismerőseik a Rehab Critical Mass nevű demonstráción. Céljuk: felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét a fogyatékossággal élők megoldásra váró problémáira. A Clark Ádám tértől indult a menet, át a Lánchídon, az Erzsébet térre. A békés, jó hangulatú esemény résztvevőit különféle programok és a nap házigazdája: Till Attila várta a téren. Ott volt az általa rendezett Tiszta szívvel c. film néhány szereplője, beszélgetni lehetett sikeres parasportolókkal, és persze zenét hallgatni.

Balatoni találkozó új helyszínen

Olvasóink előtt nem ismeretlen Béres Mária, debreceni gyógypedagógus neve. Ő hívta életre az autista és Down-szindromás gyermeket nevelő családok Balatoni találkozóját.

Idén a Duna mellé hívja a családokat: itt is kedvezményesen táborozhatnak Dunaújváros önkormányzata jóvoltából itt:

Szalki-sziget Szabad strand és Camping.

Időpont: július 29–30–31.

Sátorhely díja: 1000 Ft / fő / éjszaka + ifa; 18 év alatt 600 Ft / éj / fő.

Faház: 4 személyes: 14 000 Ft /éjszaka + ifa; lakókocsis hely: 2500 Ft / hely / éj + ifa.

Ingyen sátorhely Kulcson: a Nap Háza Hold Udvara Rekreációs Központban. A helyi önkormányzat 40 sátorhelyet ad ingyen. A sátorhelyekre regisztrálni kell a paksipz@gmail.com e-mailen. A beérkezés sorrendje alapján osztják ki a helyeket.


Elnökségi találkozók vidéken

Az elmúlt három hónapban kétszer is találkozott az elnökség. Az első találkozás Agárdon/Gárdonyban volt, ahol megnéztük az előző számunkban már beharangozott rehabilitációs centrumot, a második ennél jóval távolabb.

Agárdon a „kettő az egyben” elv alapján épültek meg és funkcionálnak a létesítmények. Egyrészt ép és parasportolóknak edzési, felkészülési lehetőség biztosítása, másrészt olyan – hazánkban egyedülálló rehabilitációs centrum üzemeltetése –, ahol a korai fejlesztésen kezdve, a felnőtt mozgássérültek önálló életre történő (bentlakásos) felkészítéséig minden együtt van. Az elnökségi tagok főleg az akadálymentesítésre és a korai fejlesztésre voltak kíváncsiak.

Az intézményt a Pro Recreatione Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti, és rehabilitációs részlegének neve: Tóparti Fogyatékos Személyek Nappali és Átmeneti Ellátó Központja. Bennünket a Tóparti szakambulancia intézményvezetője, Mahlerné Köfler Anikó vezetett végig az épületen. Az itt folyó munkáról még nem tudok beszámolni, mert péntek délután lévén már nem találtunk bent ellátandó gyermeket, vagy felnőttet, így csak az épületet tudtuk megcsodálni, és a korszerű eszközöket. Orvosi beutalóval vehető igénybe az ingyenes szolgáltatás. Az ország minden részéből fogadhatnak beutaltakat. Szállást is tudnak adni (térítéses).

Itt érhetik el őket: (+36 22) 370 052, info@vvsi.hu.

A mozgássérültekkel kapcsolatos információk itt kérhetők (gyógytorna, gyógymasszázs, önálló életre felkészítés stb.): Berdó Gábor, a nappali ellátó szakmai vezetője: rehabilitacio@toparti.hu; (+36 30) 180 8895.

Az létesítménynek van konferenciaterme, valamint szállodája, ahol az egész család együtt nyaralhat. Sajnos önálló honlapcímük nincs, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola honlapján kell őket keresni: http://rehabilitacio.vvsi.hu/.

Agárdon „csak” elnökségi találkozó volt, közös látogatás egy új intézménynél. A második alkalom már kihelyezett ülés volt. A helyszíne közömbös: inkább a jelenség figyelemreméltó. Az ÉTA egyik bajba jutott, lakóotthont üzemeltető tagszervezete kért segítséget. Ide nemcsak az elnökség, hanem a felügyelő bizottság tagjai is eljöttek, hiszen pénzügyekről volt szó. A krónikus pénzhiány ugyanis a csőd szélére sodorta a szervezetet, amihez még a létszámhiány is hozzájárult, maga után vonva, hogy az állami normatívából is kevesebb jut nekik, bár a személyzet létszámát nem tudják csökkenteni, valamint az intézmény rezsiköltsége is ugyanannyi, mintha tele lennének.

A délelőtt azzal telt, hogy meghallgatták az intézményvezető beszámolóját, aminek lényege: az alapítvány több hónapi bérrel adós a munkatársaknak, valamint a NAV-nak is tartozik, például azért, mert a ki nem fizetett bér után is be kell fizetni a járulékokat, de van még más adósságuk az Államkincstárral szemben: a normatíva túlfizetést vissza kell adniuk, hiszen amikor megkérték, akkor még többen voltak az otthonban. Az adósságuk miatt, mihelyt valami pénz érkezik a számlájukra, a NAV azt azonnal leemeli, csökkentve ezzel is az adósságukat, de így nem tudják fizetni például az étkezések árát – ott is több hónapos elmaradásuk van..

A szervezet bevétele az állami normatívából, a lakók térítési díjából és a kevés számú adományozó pénzéből áll. Semmi egyéb kiegészítő tevékenységet nem folytatnak, még azt sem, amire pályáztak, és a kiíró abban a reményben (feltétellel?) adta a pénzt, hogy a projekt lejárta után is folytatják a megkezdett munkát. Nem folytatják, mert mint mondták, elfogyott a projekt pénz…

A nagy kérdés az volt, hogyan tud az ÉTA segíteni? A kapott, meglehetősen hiányos információk birtokában, délután „válságstáb” alakult az elnökség és a felügyelő bizottság tagjaiból. Órákig tartó ötletés, és nem kevés vita után alakították ki álláspontjukat a jelenlévők. Azt a javaslatot azonnal elvetették, hogy az ÉTA „fogadja örökbe”, azaz üzemeltesse az intézményt. Azt sem tartották járható útnak, hogy a szövetség fizesse ki a többmilliós adósságot: egyrészt mert erre nincs pénze (az ez évi költségvetését már elfogadta a közgyűlés), ezt csak valamely program vagy programok megszűntetésével lehetne megtenni közgyűlési jóváhagyással, és ez is csak tűzoltás lenne, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy néhány hónap múlva nem következik be újból a jelenlegi állapot. Harmadrészt, és ez is nyomós érv: ilyen feladat a szövetség alapító okiratában nincs – ennek megváltoztatása hosszas procedúra lenne, mire az véget érne, már rég csődbe ment volna az intézmény, ahol már most is jóval kevesebben élnek, mint amennyire az engedélyük szól, és mivel az egész otthon a reménytelenség lepukkant állapotában van, nem valószínű, hogy tolonganának majd az üres helyekre a jelentkezők. (Például egy alapos festés vagy meszelés ráférne a szobákra, a kertet is érdemes lenne rendbe tenni.)

Az elnyúló vita részleteivel nem untatom az olvasót, de azt fontos tudni, hogy mindaz, ami ezen a napon elhatároztatott, csak egyszeri alkalom, és csak erre az egy tagszervezetre vonatkozik, pontosan a fent leírtak miatt. Az is hosszas töprengés, hangos gondolkozás után született meg, hogy hogyan teremt erre pénzt a szövetség. Úgy, hogy a tagszervezeteknek kiírt pályázatok (szakmai programok, foglalkoztatás) pénzéből fog lecsípni egy kicsit.

Végül az alábbi határozat született: gyorssegélyként kap az tagszervezet 350 ezer forintot, további pénzt viszont csak akkor, ha bizonyos feltételeket teljesít. A feltételeket írásban rögzítik, a pénzről szerződést kötnek. (A jelenlévők által a szervezetnek megítélhető összeget azért nem írom le, mert a már átutalt pénzen kívül valószínűleg nem kap többet, ugyanis az eddig megismert dokumentumok azt mutatják, hogy az elmondottaknál sokkal nagyobb a baj.)

Itt persze nem maradt abba a beszélgetés, hiszen más tagszervezet is kerülhet ilyen bajba, sőt, volt olyan vélemény, hogy többségük a szakadék szélén áll, mert az állami normatíva a költségeknek csak kis részét fedezi. Ahol nem olyan szerencsés az intézmény – vagy nem alkalmas a vezetője –, hogy mezőgazdasági vagy más olyan tevékenységet folytasson, amiből bevétele lehet, és szponzorai sincsenek, az bizony könnyen belekerülhet az adósságspirálba. Az a javaslat született, hogy az ÉTA, szakemberek segítségével, dolgozzon ki egy „keret” válságforgatókönyvet hasonló helyzetekre. Az is elhangzott, hogy indítson, a hajdani pályázatírói tanfolyam mintájára, vállalkozó tanfolyamot, olyat, amely kimondottan azokról a civil szervetekről szól, amelyek lakó/gondozó otthon tartanak fenn, nappali ellátást és foglalkoztatást biztosítanak a fogyatékos embereknek. Ez persze már csak a jövő évi költségvetési tervbe kerülhet bele, ráadásul meg is kell találni azokat a szakembereket, akik civil szervetekkel foglalkoznak, értenek az irányításához, a válságmenedzseléshez.

Ami nagy hozadéka volt a napnak: a jelenlévő tagszervezeti vezetők segítőkészsége, és számos, hasznos ötlete, amivel költséget lehet csökkenteni (ennél a szervezetnél), valamint a személyes felajánlások: például a rendszeres pénzügyi konzultáció, vagy a havonkénti egyszeri szupervizori látogatás.

– ferenczy –


Közgyűlés 2016

Közgyűlést tartott az ÉTA Országos Szövetség május 12-én. Az elmúlt évről dr. Rubovszky László, a szövetség szakmai vezetője számolt be, aki így kezdte mondandóját:

„Szakmai búcsúnak szánom a megszólalásomat, június 1-jétől új ügyvezetője lesz a szövetségnek.” Rubovszky László ugyanis nyugdíjba megy, de tanácsadóként is továbbra is jelen lesz az ÉTA életében.

Beszámolójában nemcsak a sikeres programokról szólt (pl. vándorkiállítás; közösségi szolgálat, mely idén már Budapesten is lesz két iskolában; mentálhigiénés családi program stb.), hanem a kudarcról is: a Szülőklub nem volt sikeres, „érdeklődés hiányában” megszűnt. A tanyákon viszont hozzávetőleg hatezer fogyatékos ember él, szociálisan hátrányos helyzetben, a Szülőklub helyett rájuk fókuszál a szövetség.

A felügyelő bizottság, és a jelenlévő könyvvizsgáló is megfelelőnek, hitelesnek tartotta a költségvetési elszámolást. A tagság elfogadta a szakmai és költségvetési beszámolót.

A tavalyi évről szóló közhasznúsági jelentés elolvasható a honlapon, a 2016-os év költségvetési terveivel együtt. Ebben az évben 17 millió forint jut a tagszervezeteknek pályázat útján, és idén is vannak olyan programok, amelyeket néhány százezer forinttal támogat az ÉTA pályázat nélkül (Lámpás ’92 Alapítvány művészeti tábora, Strázsa Tanya önálló élet programja).

Papp Ágnes (ügyvezető helyettes) a sikeres szemléletformáló, érzékenyítő programról számolt be, mely szintén új iskolákkal bővült. A program tapasztalati szakértői az órákon a Szivárvány lakóotthonában élők (XVI. ker.).

Csizmadia László, a szövetség elnöke ismertette a személyi változásokat, bemutatva az új ügyvezetőt: Papp Ágnest, és az új munkatársakat: a szakmai vezetőt, Neruda Károlyt és Dévainé Szabó Melinda irodavezetőt.

A közgyűlés végén az ÉTA és a tagság nevében Botos Imre (Együtt – Értük Alapítvány, Martonvásár) búcsúztatta Rubovszky Lászlót, megköszönve eddigi munkáját, majd átadta azt az emlékérmet, amelyet a szövetség csak erre az alkalomra készíttetett. Tizennégy évig volt az ÉTA ügyvezetője, irányítása alatt a szövetség „megtalálta a saját arcát, a saját programjait” (idézet utódjától, Papp Ágnestől.)

– czy –


Személyes kapcsolat és párbeszéd

Június 1-jétől személyi változás történt az ÉTA Országos Szövetségnél. Dr. Rubovszky László, ügyvezető igazgató nyugdíjba vonult. Az elnökség úgy döntött: eddigi helyettese, Papp Ágnes lép egyet előre.

Beszélgetésünk az ÉTA irodájában zajlik. Ági szorgosan kopog a gépen valamit, hivatalos, sürgős levél. Megvárom, míg befejezi, és mindjárt a közepébe vágok, hiszen nincs sok ideje.

– Változott valami, hogy egyik székből átültél a másikba, és lekerült a titulusod elől a h betű?

– Ezek formaságok… de hogy válaszoljak a kérdésedre: egyfelől nem, másfelől mégis…

– Nagyobb lesz a felelősséged – vágok közbe, és ezen mindketten nevetünk.

– …és tudod, az úgy van – folytatja Ági a megkezdett mondatot –, hogy az először vezetői pozícióba kerülők azt hiszik, hogy többet engedhetnek meg maguknak. Eddigi vezetői tapasztalatom alapján mondhatom, pont az ellenkezője igaz: többet dolgozhatsz, és sokkal kevesebbet engedhetsz meg magadnak. Az egyfelől azt jelenti, hogy továbbvisszük a megkezdett jó és sikeres programokat, a másfelől azt, hogy változik néhány dolog, ami a mi személyiségünk különbözőségéből fakad. Ismersz, elég nyitott kommunikatív ember vagyok, és azt képviselem, hogy látni és láttatni. Különösen akkor fontos ez, ha olyan szervezetet képviselsz, amelyik szolgáltatásokat nyújt, amikről információkat kell adni, hogy miben tudsz segíteni akár a tagszervezeteknek, akár a családoknak. Ebben mindenképpen változás lesz, mert azt eléggé „viccesnek” érzem, hogy csináltam a nyári programokat, amikor föltették nekem a kérdést: „Mit csinál az ÉTA?”, miközben szakadtam meg munkában. Ez a kérdés csak azért hangozhatott el, mert Rubovszky László, az én elődöm – akitől nagyon sokat tanultam – nem szereti a nyilvánosságot, és úgy gondolja, hogy elég megcsinálni, a lényeg, hogy megvan, és az a fogyatékos embereknek jó.

— Ezt magam is megerősíthetem: szerettem volna beszélgetni vele, hogy summázza az ÉTA-nál töltött 14 évet. Nem állt kötélnek.

– Én meg azon a véleményen vagyok, hogy tájékoztatni kellaz embereket, a közvéleményt, hogy mit csinálunk, milyen szolgáltatásokat nyújtunk. Ebben, mint már mondtam, biztos, hogy lesz változás. A tagszervezeti kommunikációt is másképp képzelem el, mert a személyes kapcsolat mindennél többet ér. Az elkövetkező két évben – egyelőre ennyi időre kaptam megbízást az elnökségtől – a szakmai vezetővel közösen elmegyünk minden tagszervezethez. Az elmúlt három évben ugyanis azt tapasztaltam, hogy nagyon sok tudás, ismeret halmozódott fel a tagszervezeteknél, de nem tudnak egymás jó dolgairól, és mi is csak elvétve tudunk róluk. Ezért olyan programokat szervezünk majd, ahol párbeszéd van, ahol a saját tapasztalataikat megoszthatják egymással például szakmai vagy jogi kérdésekben, de mondhatnék más példákat is.

– Meg akarom mutatni, hogy az ÉTA dolgozik, megtalálta a saját arcát, a saját programjait, olyanokat, amilyeneket senki más nem csinál, és amelyeknek kitalálásában, kidolgozásában nagy érdeme van Rubovszky Lászlónak, de ezekről is úgy gondolta, nem kell nagydobra verni, hanem csinálni kell. Az sem zavarta, hogy az ötleteit mások valósították meg. Arra is azt mondta: az a fontos, hogy csinálja valaki. Ebben is különbözni fogunk, mert én nem leszek olyan nagyvonalú, hogy kiteszem a még csak tervbe vett programjainkat a honlapra, és boldog-boldogtalan viszi – mert vigye, de akkor hivatkozzon ránk. Ha lesz új programunk, azt levédetem. Ez nem azt jelenti, hogy fizetni kell érte annak, aki felhasználja, de azt igen, hogy hivatkoznia kell az ÉTA Országos Szövetségre.

– Az érdekvédelemről is többet kellene szólni, hiszen a tagságnak fogalma sincs – én sem tudom –, hogy milyen ügyekben lobbiztok a minisztériumnál, vagy hogy a minisztérium milyen ügyekben kéri ki a civil szervezetek, köztük az ÉTA véleményét, miben voltatok eredményesek, és miben nem.

– Erre is gondoltam már. Dinamikusabbá, informatívabbá tesszük a honlapot, lesz oldalunk a Facebookon, mert az olyan közösségi felület, amit vétek lenne kihagyni. Meg kell mutatni magunkat a tagszervezeteinknek és a társadalomnak is. Ezért is igyekszünk részt venni a tagszervezetek programjain, és azon leszünk, hogy ők is minél több ÉTA programra jöjjenek el. Kölcsönösen adhatunk egymásnak. Szeretném, ha azt éreznék a tagszervezetek, hogy ez oda-vissza „játék”. A tavaly elkezdett tematikus napokat is szeretném folytatni, ez amolyan jó gyakorlatos nap lenne. Feldobunk egy témát, valaki jelentkezik, és akkor elmegyünk ahhoz a tagszervezethez, amelyik úgy gondolja, hogy erről neki már sok tapasztalata van, pl. foglalkoztatásban, vagy a korai fejlesztésben – bármiben, ami hasznos lehet a többségnek. Ezt meghirdetnénk a honlapunkon, hogy akit érdekel, az jöhessen. A hallott-látott jó gyakorlatokat pedig föltehetnénk a honlapra, megjelenhetne az újságban, hogy mindenki profitáljon belőle.

Szerencsére a szövetség a korábbi szűkös évekhez viszonyítva, az állami támogatásnak köszönhetően jó helyzetben van – Rubovszky Lászlónak köszönhető – így bátrabban merünk tervezni. Jövőre lesz húszéves az ÉTA, és már most azon agyalunk, hogy hogyan tudjuk megünnepelni oly módon, hogy az ne csak egy konferencia legyen, hanem a tagság is profitáljon belőle. Ötleteim már vannak, de még nem árulom el.

Ferenczy Ágnes


Elment egy szelíd harcos – Gadó Pálra emlékezünk

Életének 83 esztendejében meghalt dr. Gadó Pál. A fogyatékos emberek elveszítették egyik szelíd, ám kitartó és szívós harcostársukat. Bár pályáját fizikusként kezdte, kandidátus is lett, mégis, amikor a hívás jött, otthagyta sikert és a jóval több fizetést adó munkáját. Főállásban vállalta a mozgássérült emberek érdekvédelmét.

A MEOSZ főtitkáraként ment nyugdíjba, de esze ágában sem volt pihenni. Azonnal lakóotthon építésébe fogott Piliscsabán, az evangélikus egyház FÉBÉ Alapítványának telkén. A SILÓ Társasotthon és Önálló Élet Központ volt hazánkban a kerekes székkel élők első, tökéletesen akadálymentes intézménye. Bölcs, előrelátó ember volt: tudta, hogy munka is kell: nemcsak az otthonban élő 25 embernek, hanem a környéken élő, hasonló helyzetben lévőknek is. Megszervezte ezt is. Támogató szolgálatuk busza hozza-viszi a környékbeli megváltozott munkaképességű embereket.

Hívő ember volt, haláláig a piliscsabai evangélikus gyülekezet presbitere volt. A NAVA archívuma őrzi az MTV1 Mai hitvallások – Látogatóban dr. Gadó Pálnál c. műsorát. Ebben mondta: „Figyelni kell, hol nyit Isten az embernek kaput.” Ő figyelt, és belépett a kitárt ajtón, hogy elvégezze azt, amivel Isten megbízta.

– fá –


Az ÉTA új szakmai vezetője

Kispapként került kapcsolatba a fogyatékos emberekkel. A katolikus egyház által létrehozott és fenntartott ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban találkozott velük először, évekig kéthetente elutazott hozzájuk. Szakdolgozatát is e témából írta.

Június 1-jétől főállásban gyógypedagógusként dolgozik az ÉTA-nál, de mellette papi hivatását is gyakorolhatja – ehhez megkapta elöljárói engedélyét. Neruda Károlynak hívják, negyvenéves.

Ipari szakközépiskolából teológiára

Magától kezdett templomba járni, és Rákosszentmihályon két olyan atyával is találkozott, akik meghatározóak voltak további életére, a Fülöp testvérekkel: Bélával és Dezsővel.

A Ganz Ámbrahám Ipari Szakközépiskolába járt, onnan jelentkezett a teológiára. 2000-ben szentelték pappá. Volt vidéken, volt a fővárosban különböző beosztásokban. Legutoljára a XVIII. kerületben plébános és helyettes esperes, innen igazolt át az ÉTA Országos Szövetséghez. Erről így beszél:

„Ami most történt komoly áttörés. Nem mintha a papságot kellene barátkoztatni a fogyatékos emberek világával, mert nem én vagyok az első, aki velük foglalkozik. Ott volt például Doki atya. Sajnos ő már nem él. Vagy ott volt Hagyó József. De olyan, hogy valaki főállásban legyen gyógypedagógus, és mellette még a papi hivatását is gyakorolhatja, ilyen még nem volt.”

Kispapként került kapcsolatba a fogyatékos emberekkel. A katolikus egyház által létrehozott és fenntartott ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban önkéntesként találkozott velük először – évekig kéthetente elutazott hozzájuk. Így nem meglepő, hogy az Esztergomi Hittudományi Főiskolán szakdolgozatát is e témából írta: Az értelmi fogyatékos emberek helyzete Magyarországon. 2015 júniusától ő az értelmi fogyatékosok szakreferense az egyháznál.

Az értelmi fogyatékos emberek meghívása

Hogy végül mi indította a gyógypedagógiai főiskola elvégzésére? Egy meghívás, amelyet értelmi fogyatékos emberektől kapott. Nem személy szerint ő, de akitől a meghívást kapta, ismerte őt Ipolytölgyesről. Rá gondolt, amikor azt hallotta az Értelmes Élet Alapítványhoz tartozó fiataloktól, hogy ők ugyan már sokat hallottak a vallásról, láttak is már szentmisét a televízióban, de szeretnének egy igazi, élő pappal megismerkedni. Az egyszeri találkozásból évek óta tartó kapcsolat lett, és e találkozás indította arra Neruda Károlyt, akit Karesznak szólítanak, hogy beiratkozzon a gyógypedagógiai főiskolára. Amit eddig hályogkovács módjára csinált, szerette volna professzionálissá tenni.

A civil szervezetekkel kapcsolatos főiskolai szakmai gyakorlata az ÉTA-nál volt. Úgy érzi, hogy az a szakmai munka, ami a szövetségnél folyik, egybevág az ő elképzeléseivel, és azon lesz, hogy híd legyen az értelmi fogyatékos emberek és családjaik, valamint az egyház között, noha tudja, hogy ez a munka nem az egyházról, a katolikus vallásról, hanem a fogyatékos emberek segítéséről szól. Fontosnak tartja, hogy az ÉTA-nál jelenleg is futó, értékes szakmai programok tovább folytatódjanak, és szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen helyen tud az értelmi fogyatékos embereknek segíteni.

Szakmai munkájának most még csak a kereteit tudja kijelölni, azt, ami közrefogja, áthatja a munkáját: bizalom, együttműködés, folyamatos konzultáció, kreativitás. A konzultációba nemsokára bele is fog, egyik első lépéseként a tagságot szeretné megismerni. Ellátogat majd a tagszervezetekhez, fölmérve, hol mi a gond, és mi az, ami nemcsak lokális probléma, hanem a tagság nagy részét érinti, s ezért foglalkoznia kell vele az országos szövetségnek is. Nyitott emberként külső kapcsolódási pontokat keresve szakmai munkájában ezeket szeretné érvényesíteni: a biztató: kapcsolattartó; az erősségeket feltáró; az együttgondolkodó: tanácsadói feladatok, innovatív szakmai utak; és a hídépítő: félelmek lebontása, tolerancia, a másik közösség fölfedezése, híd az egyházi és a gyógypedagógiai terület között. Hű marad civil munkájában is papi jelmondatához: Élni és élni hagyni.

Ferenczy Ágnes

Doki atya: (1937–1997)

Dr. Kovács László elvégezte az orvosi egyetemet, ez után lett katolikus pap, s haláláig a XI. kerületi Ulászló utcai templomban szolgálta Istent. Az elsők között volt, aki megszervezte az értelmi fogyatékos gyerekek nyaraltatását, szülők nélkül Sőréden, a nyolcvanas évek közepén, egy megüresedett parókiában – sok önkéntes segítővel.

Hagyó József (1932–2015)

Fontosnak tartotta, hogy a fogyatékos emberek dolgozzanak. Biatorbágyon kerámiaműhelyt alapított 1988-ban, majd a Kemence Alapítványt. A francia Jean Vanier Bárka közösségének mintájára szervezte meg a fogyatékos emberek nappali ellátást. A műhely és az alapítvány Kemence Varázs néven később Pátyon talált otthonra a Máltai Szeretetszolgálatnál, 2010-ben. (Őt láttam először értelmi fogyatékos gyerekeknek, fiataloknak misét celebrálni a III. kerületben. Csak ámultam, hogy mennyire értett a nyelvükön – F. Á.)


Metszéspontok – Válaszok: szakmai konferencia

Különleges nap volt április 14-e az Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálat és az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet életében, hiszen ezen a napon rendezték meg első közös szakmai konferenciájukat.

A hagyományokhoz híven idén is a Szent-Györgyi Albert Agorában gyűltek össze a korai fejlesztéssel, a fogyatékos emberek segítésével foglalkozó szakemberek, gyógypedagógusok, pszichológusok, gyermekorvosok, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, közösen gondolkodva a felmerülő problémákon.

A sikeres közös szervezés eredményeképpen közel 150 ember gyűlt össze az agora nagytermében, hogy meghallgassa a tíz meghívott előadó érdekes és komoly kérdéseket felvető prezentációját. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, a Fekete István Általános Iskola diákjai léptek a színpadra, hogy előadják Lázár Ervin: Vacskamati virágja című meséjét. Az ép és fogyatékos gyermekek közös előadása a teljes integráció sikerességének élő példája volt, amit a közönség – sok mosolygás és néhány könnycsepp elmorzsolása után – vastapssal jutalmazott.

A megnyitón az Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény vezetője, Futó Gabriella, illetve a Gyógypedagógus-képző Intézet tanszékvezetője, prof. dr. Pukánszky Béla az egyetem és a központ közötti együttműködés fontosságáról beszéltek. Az Odú Központ évek óta fogadja a gyógypedagógia szakos hallgatókat, így az elmélet és a gyakorlat szorosan összekapcsolódik a képzés során. Szeged nagy múltú egyetemi város, és a nemzetközi elismertségében fontos szerepet játszik a gyakorlatorientált képzés, a Gyógypedagógus-képző Intézet szoros kapcsolata a fogyatékos gyermekeket ellátó intézményekkel pedig ezt a jó hírnevet segíti elő – fogalmazta meg dr. Marsi István, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Intézet dékánja.

Az előadássorozatot dr. Báló Mária, gyermekorvos, neonatológus nyitotta meg A gyermekgyógyász feladata a korai fejlesztés folyamatában című előadásával. Az egészségügy és a korai fejlesztés kapcsolatáról, az újszülött- és a csecsemőkorban jelentkező fejlődési eltérések észlelésének és a korai felismerésnek a fontosságáról beszélt. Dr. Kapornai Krisztina pszichiáter, gyermekorvos az SZTE Gyermek-és Ifjúságpszichiátria Osztályán folyó multidiszciplináris team munka jelentőségét hangsúlyozta, továbbá az előadás által betekintést nyerhettünk a gyermekpszichiátria diagnosztikai folyamatába. Szabóné Harangozó Andrea pszichológus-logopédus empirikus előadása viszonylag újszerűnek számít a segítő szakma körében, és sok embert érdeklő téma. A szülő-csecsemő konzultáció során a szakemberek a különböző regulációs zavarok (altatási, etetési problémák) fennállása esetén nyújtanak segítséget a szülőknek. Szabóné felhívta a figyelmet a családközpontú intervenció fontosságára, aminek megvalósulásában kiemelt szerepet kap a multidiszciplináris teammunka.

Bizonyára sokan látták a Nevem Sam című filmet, mely egy autista édesapa küzdelmét mutatja be saját gyermeke neveléséért. Lőwy Korponai Bereniké életvezetési tanácsadóe filmen keresztül teljesen más aspektusból világította meg a szülői szerepvállalást és a nehézségét, amit egy fogyatékos gyermek nevelése okozhat. Koczó Zita gyógypedagógus az SZTE Bárczi Gusztáv EGYMI munkaközösség vezetőjeként a tanulásban akadályozott gyermekek tehetséggondozásában vesz részt. Az osztályával elért eredményeken keresztül bemutatott két program: a Szitakötő és a Gyöngyhalász, olyan tehetséggondozási módszereket mutatott be, amelyekkel hatékonnyá tehető a gyermekek teljes személyiségfejlesztése. Ezeknek fontos részei a különböző műveltségterületeket felölelő tanulmányi versenyek, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek megmutathatják kiváló képességeiket.

Magyarországon néhány éve már kísérleteznek a diagnosztikus mérésekkel, egyre több kutatás irányul ennek a rendszernek a tökéletesítésére, a hibák kijavítására. Mucsiné Erdei Mónika gyógypedagógus előadása a Bárczi Gusztáv EGYMI-ben bevezetett e-Dia tesztrendszer próbaméréseinek eredményeiről szólt. Ennek lényege, hogy a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja olyan online pedagógiai diagnosztikus rendszert dolgozott ki, melynek során mérhetők a diákoknál a különféle képességterületek (olvasás, matematika, zenei képességek stb.). A gyerekek játékos formában, számítógéppel végzik el a feladatokat, ezek kiértékelése szintén online módon történik.

Az előadássorozat végén olyan gyakorlatias jellegű prezentációk kerültek bemutatásra, amelyek a szakma sokszínűségét, szerteágazóságát bizonyították. Dancsa Eszter, a Kapcsol-AT Asszisztív Technológiák Kft. tanácsadója interaktív előadásával az érintéssel és szemmel vezérelhető technológia felhasználási lehetőségeit mutatta be néhány lelkes jelentkező segítségével. Ennek a technológiának köszönhetően fejlődhet a kommunikációs problémákkal küzdő emberek kommunikációs és szociális készsége, például a fogyatékos vagy az autizmus spektrumzavarral élőké. A külföldön már elterjedt technológia lényege, hogy a monitor követi és fixálja az előtte ülő ember szemmozgását, így lehetőség van online készségfejlesztő játékok játszására, telefonálásra, e-mail írásra is.

Hasonlóan jó hangulatban telt Radics Márta gyógypedagógus előadása, aki a társasjátékok kompetenciafejlesztő hatásáról beszélt. A Szegeden működő Gyerekterep nevű hely szakmai vezetője nemcsak a társasjáték pedagógiájáról beszélt, de konkrét játékokon keresztül mutatta be, milyen készségeket fejlesztenek az adott játékok. Kiemelte a Dobble nevű vizuális figyelemfejlesztő játékot, melyen a közönség is tesztelhette, milyen gyorsan talál meg két egyforma ábrát a képen.

A szakmai napot Oravecz Lizanka és Hevesi Tímea előadása zárta az autizmusspektrum-zavarral élő gyerekek fejlesztésével kapcsolatban, két különböző nézőpontból. Oravecz Lizanka a Lélekhely Egyesület alelnöke, Asperger-szindrómás autista. Előadásában hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgált az autista gyermekekkel foglalkozó, őket nevelő szülőknek, szakembereknek. Saját tapasztalatait is megosztva hívta fel a figyelmet arra, hogyan lehet sikeresen kommunikálni, együtt élni az autista gyermekekkel, ezzel is segítve a hallgatóságot sajátos világuk megértésében.

Az első Metszéspontok – Válaszok konferencia lehetőséget adott arra is, hogy a különböző területeken dolgozó szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat, kapcsolatok épüljenek ki az intézmények között. Az előadásokból is kitűnt, hogy a korai fejlesztés területén milyen hangsúlyos a multidiszciplináris teammunka, hiszen minőségi és hatékony munkát csak a szakemberek együttes gondolkodásával lehet végezni. Biztosak vagyunk abban, hogy a konferenciára ellátogató szakemberek munkájában az elhangzott előadások inspiráló és gondolatébresztő folyamatokat indítottak be.

Ágoston Réka – Králik Kata


Rendhagyó könyv azoknak, akik mások

Papp-Für János rendhagyó irodalomórákkal járja az iskolákat. Értelmi fogyatékos gyerekeknek is tart ilyen órákat. Ezekből a találkozásokból született az „Akik gyerekek maradnak” c. könyv. Hogy kiknek szánta, az kiderül abból a beszélgetésből, amely a Vasárnapi Hírekben jelent meg.

„Négy év alatt négy megye intézményeibe sikerült eljutnom, nagyon szeretem ezt csinálni, de nem tudok mindenhová elmenni. Ezért gondoltam, hogy oktatási segédanyagként viszont jelen lehet mindenhol – a könyv létrejöttét is támogató Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta, hogy az Ünnepi Könyvhétre megjelenő kiadványt elküldi az iskoláknak. A verseket, a dal- és játéktárat Mészöly Ágnes meséje fogja keretbe, a gazdag illusztráció Bódi Katinak köszönhető, a könyvtestet Szabó Imola Julianna tervezte, a CD-mellékleten hallhatóak Gerendás Péter megzenésített versei a Másik oldal nevű zenekar előadásában. Különlegessége még, hogy olyan diszlexiás betűtípussal lesz nyomva, amit kifejezetten az értelmileg sérült-akadályozott gyerekeknek fejlesztettek ki az olvasás megkönnyítésére. A kották pedig eligazítják a pedagógusokat – néhány akkorddal kísérve bárhol, bármikor tartható majd rendhagyó irodalomóra.” (https://www.vasarnapihirek.hu/)

Mészöly Ágnes 1994-ben végzett a Pethő Intézetben, négy gyermeke van. Névjegyére ezt írhatná: konduktor, fejlesztő pedagógus, mesekönyvíró. Első mesekönyve 2006-ban jelent meg, az ünnepi könyvhéten pedig egyszerre három. Az egyik közülük a Papp-Für Jánossal közös írt Akik gyerekek maradnak.

Az írónő ezt mondja a kötetről: „A címet Papp-Für János adta, és nem tudok róla, hogy a magyar irodalomban valaha is született volna ehhez fogható könyv: irodalmi mű értelmi fogyatékos gyerekeknek. Az egészet Papp-Für János találta ki (…) Ez egy jó és hatalmas küldetés. Az én feladatom az volt, írjak kerettörténetet a verseihez. Tudom, hogy azért esett rám a választás, mert valamikor konduktor-fejlesztő pedagógusként dolgoztam. Az Akik gyerekek maradnak című mesekönyv mindarról szól, ami a kamaszokat érdekelheti, viszont a nyelvezete tudatosan nagyon-nagyon egyszerű. Hiszen enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekeknek is szól.” (forrás: librarius.hu)


Elismerések a Szimbiózisnak

A Nemzetközi Speciális Sporttalálkozót Lengyelországban, Tarnow városában rendezték május 22–26. között. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna és Fehéroroszország csapatai versenyeztek egymással. Hazánkat Miskolc képviselte a Szimbiózis Alapítvány parasportolóival: négy autista és két értelmileg akadályozott fiatal vett rész a versengésben.

A Szimbiózis sportolói, az egyéni és csoportos díjak mellett, összesítettben I. helyezést értek el, ezzel megszerezve az Európa határok nélkül 2016 serleget.

A záró rendezvényre minden ország „meglepetés” produkcióval készült. A magyar csapat hagyományőrző néptáncbemutatója elsöprő sikert aratott. A nemzetközi sporteseményre a kijutást a miskolci önkormányzat támogatta.

*

Budapesten, a Károlyi-Csekonics rezidencia dísztermében, június 11-én negyedik alkalommal adták át a Családháló díjat, amit dr. Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Paulik András, a Családháló.hu főszerkesztője adott át a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, a gyermekek egészségéért tevékenykedő szakembereknek, intézményeknek.

2015 intézményi különdíjasa a miskolci Szimbiózis Alapítvány lett: a Batyu-Téka több mint Étterem mellett működő, speciális Mosolykuckó programjával érdemelte ki az olvasók rokonszenvét. Bővebben a díjról és a díjazottakról itt olvashatnak:
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/ok-kaptak-csaladhalo-dijakat.


Szociális farm: az öngondoskodás lépcsőfoka

Évről évre a kormányhoz fordulnak az intézményt fenntartó civil szervezetek, mert elfogyott az állami normatíva, üres a kassza. A szociális farm ugyan nem fog minden gondot megoldani, de hozzájárulást jelent(het) a fenntartáshoz.

Hogy miért és mire jó a szociális farm, azt két magyar kutatónő cikkéből idézem.

Horváth Janka és Siklósi Rozália egy hónapos tanulmányútjukon a norvég care farming rendszerrel ismerkedtek, és erről blogot is vezettek: http://carefarm.blog.hu/.

„A szociális farm fogalma nem elterjedt még itthon, a helyi gazdaságfejlesztés témájában is ritkán merül fel, mint eszköz. Meglátásunk szerint azonban egy fontos iránya lehet a jövőben a vidékfejlesztésnek, mivel egyszerre kínál egy fejlesztési lehetőséget a különböző problémákkal küzdők számára és egy alternatív jövedelemszerzési lehetőséget a gazdálkodók számára. Úgy látjuk, mindkettőre szükség lehet itthon.

Már az 1940-es években is felismerték a megváltozott képességű emberekkel dolgozó szakemberek, hogy a természet közeli lét, a zöld környezetben végzett fizikai munka jelentősen növeli az emberek jóllétét. Ilyen jellegű élményekre épül az Észak- és Nyugat-Európában rohamosan erősödő green care mozgalom, melynek a következő főbb irányzatai léteznek:

Ökoterápia, terápiás jellegű kertészkedés, gyógyító kertek: a növényekről való gondoskodás, a kertben történő ténykedés beolvasztása a terápiás folyamatokba;
Állatterápia: Az ember-állat kötődés gyógyító hatásának kihasználása;
Care farmok (szociális farmok) az eltérő képességekkel rendelkező emberek hagyományos gazdaságoknál, zöld környezetben, értelmes munkát végezve fejlődhetnek, erősödhetnek lelki, szellemi és fizikális értelemben.

Kik számára ideálisak a care farmok?

tanulási nehézségekkel küzdőknek,
mentális problémákkal küzdőknek,
autizmussal élőknek,
iskolakerülő, motiválatlan fiataloknak,
demenciával küzdő idős embereknek,
a munkájukban és a városi létben kiégett embereknek.”

(forrás: http://agronaplo.hu/hirek/szocialis-farmok)

Külföldön bevált öngondoskodási forma

Hogy valamit tenni kell azt a magyar civil szervezetek vezetői is felismerték. Van, ahol nemezvirágokat készítenek, van, ahol gyümölcsöt aszalnak, lekvárt készítenek, van, ahol szőnyeget szőnek vagy kerámiáznak, van, ahol mezőgazdasági munkát végeznek. Az autista majorságok megalapítása, majd hálózatba tömörülése is az öngondoskodást célozta meg.

A Magyar Szociális Farm Szövetség megalakulása pedig egy újabb, és mint fentebb olvashatták, külföldön már bevált öngondoskodási forma közösségi összefogása lehet.

A Norvég Civil Alap 2014-ben kiírt pályázatán a miskolci Szimbiózis Alapítvány Szociális farmok létrehozása Magyarországon című projektje nyert támogatást. A projekt egyik eredményeként – egyetemek, neves szakemberek bevonásával – elkészült egy mindenkinek elérhető 300 oldalas vaskos kézikönyv: Szociális farmok létrehozása Magyarországon: http://szocialisfarm.hu/hirek/tanulmany. Izgalmas olvasmány, a jelenlegi hazai helyzet ismertetésén túl számos külföldi farmról ad ismertetőt, és még a jogszabályi részében is sikerült elkerülni a szerzőknek a jogi nyelv nehézkességét. Itt persze nem álltak meg a készítők: konkrét javaslatok tettek a hazai szociális farmok kialakítására.

Sokan keverik a szociális szövetkezetet a szociális farmmal. A szociális szövetkezet egy jogi személyiséggel rendelkező szervezeti forma, a szociális farm tevékenység, melyet, a tanulmány javaslata szerint bárki végezhet, gazdálkodási és fenntartói formától függetlenül (azaz pl. szociális szövetkezet is végezhet szociális farm tevékenységet). A projekt célja, hogy megjelenhessen a szociális farm jogszabályi definíciója, és szabályozási környezete. Ha ez összejön, akkor például megoldódhat az a probléma, hogy szociális intézmények fenntartói az általuk segített célcsoport bevonásával végezhessenek mezőgazdasági termelő, feldolgozó és értékesítő tevékenységet. Ugyanis jelenleg ha egy fenntartó ilyet tervez, akkor mezőgazdasági céget kell, hogy alapítson és számos kapcsolódó üzemi és egyéb feltételnek kell megfelelnie. Ezzel szemben a szociális farmok, ha bekerülhetnek a kistermelői szabályozásba, mint speciális közösségi termelők, akkor jelentős könnyebbséggel végezhetnek mezőgazdasági tevékenységet.

Ma még az autistákkal/fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezeteknek jogszabályi kiskapukat kell keresniük termékeik értékesítésére, de kiskapu kevés van, és azok szabályossága is aggályos.

Hiányoznak még a jogszabályok

A kézikönyvet, de nevezzük inkább tanulmánynak, megkapták a törvényhozók is. Az ő feladatuk lesz megfelelő jogszabályi hátteret adni a szociális farmok különböző típusainak:

„Rehabilitációs farm, vagy szociális/rehabilitációs célú gazdaság: fő jellemzője a hátrányos helyzetű személyek bevonása a szociális intézmény keretei között folytatott foglalkoztatásba.

Gondoskodó farm, vagy gondoskodó gazdaság: fő jellemzője a hátrányos helyzetű személyek bevonása mezőgazdasági tevékenységet végzők által, a mezőgazdasági tevékenység végzésének helyén.

Társadalmi farm, vagy együttműködő gazdaság: fő jellemzője a szemléletformálás egy meghatározott személyi kör részére és/vagy foglalkoztatásba történő bevonás mezőgazdasági tevékenységet végző személyek mezőgazdasági tevékenység végzésének helyén.” (i, m. 29. o.)

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány vezetőjeroadshow-ra indult 2016 tavaszán az országban, hogy megismertesse és népszerűsítse a szociális farmok típusait, működését, és egyben arra is ösztönözze a törvényalkotókat, hogy a szakemberek által a kézikönyvben megfogalmazott javaslatokat vegyék fontolóra, és alkossanak törvényt a szociális farmokról.

Az országjárás az Erste Bank budapesti székházában fejeződött be. A bank, good.bee programja révén, szintén támogatója a szociális farm projektnek. A zárón a 70 résztvevő közös elhatározással a Magyar Szociális Farm Szövetség megalakítása mellett tette le a voksot, és 22-en, akiknél ott volt az alapításhoz szükséges minden dokumentum, mindjárt meg is cselekedte ezt. A Magyar Szociális Farm Szövetség már létezik: a bíróság bejegyezte. A szövetséghez csatlakozás nyitott. Bár a pályázatokon bárki indulhat egyedül is, de az összefogásnak, hálózatba tömörülésnek számos előnye van. Minderről és a csatlakozásról itt olvashatnak: http://szocialisfarm.hu/.

Az Unió is támogatja a kezdeményezést

Megjelentek a szociális farmokkal kapcsolatos első pályázati hírek is. Ezek még nem a mezőgazdasági munkát is végző civil szervezeteknek szólnak, hanem vidéki térségekben a gazdákat ösztönzik arra (gondoskodó farm – szolidáris gazdálkodás), hogy szociális intézmények ellátottait fogadják (VP. 16-9.1) Jakubinyi szerint a gazdálkodó civilek számára az ősszel kiírásra kerülő GINOP – társadalmi vállalkozások fejlesztése projekt teremt majd lehetőséget (igaz csak feldolgozás vagy turisztika jöhet szóba támogatható tevékenységként). És ahogy mondta: bár a szociális „farmoskodásból” nem fognak meggazdagodni a civil szervezetek, de ha csak egy-két millió forinttal hozzájárulnak intézményük fenntartásához, ha nem a piacról kell megvenni a lakóotthonban élőknek a levesbe valót, a rántottához a tojást, már könnyebb az élet. Arról az óriási haszonról és elsődleges célról nem is beszélve, hogy mindez hozzájárul az lakó/gondozó otthonban vagy családban élő autista vagy fogyatékos emberek mentális állapotának javulásához, önbecsüléséhez.

Tehát lesznek nálunk is szociális farmok. Nemcsak azért, mert az Európai Unió Szociális és Gazdasági Bizottsága határozatban rögzítette (2012), hogy minden országnak támogatnia kell ezeket a kezdeményezéseket, hanem azért, mert jó esélyt kínál az esélyteleneknek, azoknak, akik a nyílt munkaerő-piaci versenyben nem állnák meg a helyüket. Hogy a hátrányos helyzetben lévőknek – legyenek azok fogyatékos emberek vagy leszakadt kistérségek munkanélkülijei, hajléktalanok, börtönviseltek, szenvedélybetegek stb. – munkát, önbecsülést adjanak. Hogy ráébredjenek, sorsuk jobbra fordulását ők is elősegíthetik.

– ferenczy –

A szociális farm definíciója: a szociális és szolidáris elveknek megfelelően, a társadalmi és környezeti szemléletformálás érdekében működő kooperatív gazdálkodási forma, amely mezőgazdasági termelő, feldolgozó, szolgáltató tevékenységet végez hátrányos helyzetű személyek bevonásával; illetőleg mezőgazdasághoz kapcsolódó szemléletformáló kiegészítő tevékenységet végez a társadalom szélesebb köre számára.

Fűzfás Ház: Június 15-én átadták a Szimbiózis Alapítvány új létesítményét, a Fűzfás Házat. A házban hat fiatal él majd támogatott lakhatási formában, egyúttal ez a ház a Szociális Farm Szövetség székhelye, és a Baráthegyi majorság új, vendégváró bejárata, tanösvénnyel.

„Az EMMI Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottsága 2015 év végén létrehozta a Szociális Farm munkacsoportot, mely a FM gesztorálásával, öt tárca és szakértők bevonásával fél év alatt megalkotta jogszabály-módosító javaslatcsomagját. Így a közeljövőben az országban számos szociális farm jöhet létre, ezáltal több tízezer hátrányos helyzetű személy életminősége javulhat. (részlet a Szimbiózis Alapítvány sajtóközleményéből)


Új dimenziók a szociális ellátásban

„Ilyen átfogó és ilyen mélységű, a fogyatékos személyek életminőségét és az ellátási költségeket ennyi célcsoportban és lakhatási formában egyszerre vizsgáló kutatás nemcsak Magyarországon nem valósult meg eddig, de európai és világszinten is szinte abszolút kuriózumnak számít.”

A fenti idézet az Egy hiánypótló kutatás eredményei c. cikkben olvasható az FSZK honlapján. Az FSZK és a KézenFogva közös projektjének Új dimenziók a fogyatékos személyek szociális ellátásában kutatását a Tárki végezte. Záró tanulmányuk címe: Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban.

A kutatás négy célcsoportja:

Az értelmi fogyatékossággal élő; autista; halmozottan, értelmi sérült, illetve pszicho-szociális fogyatékossággal élő felnőttek. A célcsoportokba tartozó fogyatékos személyek különböző fokban sérültek, azaz a fenti csoportokban az enyhébb fokban sérültek, a középsúlyos és súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek egyaránt megtalálhatók.

A kutatás a különböző fogyatékossággal élő emberek életminőségét és ellátási költségeit vizsgálta és hasonlította össze a szerint, hogy hogy hol, milyen ellátási formában élnek (bentlakásos szociális intézményekben, lakóotthonokban, illetve magánháztartásokban; beleértve a jelenleg az intézményi férőhelykiváltásban részt vevő intézményekben, valamint a támogatott lakhatásban élőket). Az autista emberek esetében csak két lakhatási formát tudtak vizsgálni: ugyanis intézetben „papíron” nem él autista, mert csak 2003-tól van hivatalos autizmusdiagnózis.

Az alábbiakban a záró tanulmány összefoglalójából az értelmi fogyatékossággal élőkre vonatkozó néhány részt idézzük.

Életminőség-mutatók

„Az értelmi fogyatékos, az autista és a halmozottan sérült emberek csoportjainak esetében a vonatkozó szakirodalom egyértelműen a közösségbe integrált, személyes igényekhez igazított és kis létszámú lakhatási szolgáltatások esetében tapasztalja a legjobb életminőség-mutatókat az értelmi fogyatékossággal élő felhasználók körében. Minden pozitív vonása ellenére azonban ez a lakhatási forma sem garantálja a felhőtlenül boldog életet lakói számára, hiszen a közösségbe való beilleszkedés, a helyi polgárokkal való kapcsolatok kialakulása tartós és többeket is érintő nehézségnek tűnik. (11. o.)

Költséghatékonyság

Nehezebb dolgunk van, ha a lakhatási formák költségeit tekintve szeretnénk következtetéseket levonni. Míg a lakhatási formák által képviselt életminőség-outputokkal összefüggésben viszonylag egybehangzóak az eredmények, addig a hozzájuk tartozó költségeket illetően ezzel épp ellentétes a helyzet.

Miközben a kutatások az USA-ban rendre a közösségi lakhatást hozták ki olcsóbbnak, addig az Egyesült Királyságban az intézetet. A szakirodalomban egybehangzónak tűnik az a megállapítás, hogy a kliensek kisebb önállósága nagyobb költségeket von maga után. (12. o.)

(…) A kutatás célja a fogyatékossággal élő személyek életminőségének vizsgálata három lakhatási forma szerint, valamint ennek költséghatékonysági vizsgálata. A kutatási cél és kérdések megfogalmazása nem teszi lehetővé a reprezentatív mintavételt (kiemelés: a szerk.) mert ezen keresztül a rendelkezésre álló válaszadói elemszám mellett nem lehetett volna az egyes lakhatási formákban élők helyzetét és költségeit szakszerűen összehasonlítani. (13. o.)

(…) A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő emberek esetében nem találtunk statisztikailag szignifikáns összefüggést az összevont életminőség-mutató és a lakhatási forma között, bár bizonyos területeken jelentős különbség mutatkozott: a testi jóllét tekintetében a magánháztartásban élők kedvezőtlenebb helyzetben voltak (kevesebb testmozgást végeztek, és kevésbé vettek részt fogászati ellenőrzésen), mint az intézményes ellátásokat igénybe vevők. Hasonlóan az értelmi fogyatékos célcsoporthoz, itt is jelentős különbséget találtunk a pszichoaktív gyógyszerek alkalmazásában, valamint a lakhatási körülményekben (zsúfoltság) az intézetek hátrányára. (16.)

Konklúzió

Eredményeink szerint az értelmi fogyatékos célcsoportban a három lakhatási forma közül a magánháztartás bizonyult a legkevésbé költséges lakhatási formának. A nagy létszámú intézetekben és a lakóotthonokban az ellátási költségek között mutatkozó különbség nem számottevő. A legkevésbé költséges magánháztartási lakhatáshoz ugyanakkor – mind az itt alkalmazott összevont életminőség-mutató, mind pedig a szakmai szolgáltatások igénybevétele szempontjából – alacsonyabb életminőség társul. Ezek alapján költséghatékonysági szempontból a magánháztartások esetében a lakhatás feltételeinek javítása látszik különösen indokoltnak (pl. a szakmai szolgáltatásokhoz, a foglalkoztatási lehetőségekhez, a közösségi programokhoz való jobb hozzáférés biztosítása). A kérdés persze nyitott, hogy ugyanazok a szakmai szolgáltatások, amelyeket a magánháztartásban élők jelenleg nem, vagy kevésbé vesznek igénybe, milyen költség mellett lennének biztosíthatók számukra (ahhoz mérten természetesen, hogy mekkora ezek költsége a másik két lakhatási formában, beleértve a kapun belül és azon kívül hozzáférhető szolgáltatásokat).

Annak a megválaszolása, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak az elérhetővé tétele milyen költséggel járna a szolgáltatásnyújtás különböző lehetséges módjai mellett, külön vizsgálatot igényel.

A súlyosan, halmozottan fogyatékos felnőttek csoportjában szintén az otthoni lakhatás esetében mutattunk ki kisebb ellátási költséget (a lakóotthoni elhelyezéshez képest). A családban élők relatív hátránya ebben a körben is megmutatkozott; ha az összevont életminőség-mutató szerint nem is látszott szignifikáns különbség a lakhatási formák között, a szakmai szolgáltatások igénybevétele terén azonban igen. (…) Ebben a célcsoportban is indokoltnak látszik tehát a szakmai szolgáltatások és a foglalkoztatási lehetőségek elérésének javítása a magánháztartásban élők számára…” (18–19. o.)

A kutatás egyébként kb. 70 millió forintba került. Internettel rendelkező olvasóink a tanulmányt az FSZK honlapjáról letölthetik: fszk.hu.

– czy –


Kutatás: fogyatékos gyermeket nevelő anyák

A Motiváció és a JÓL-LÉT Alapítvány 2014–2015-ben országos, nem reprezentatív fókuszcsoportos kutatást végzett, célcsoportjuk a fogyatékos gyermeket nevelő anyák voltak. A kutatás a Nóra-támaszpont elnevezésű program része volt.

Munka: A fogyatékos gyermeket nevelő nők szinte láthatatlanok a munkaerőpiacon. Az öt éven aluli gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci visszatérése: 26%, a fogyatékos gyermeket nevelő nőké: 8,1% (országos átlag).A résztvevők 33%-a dolgozott részmunkaidőben, és csak 2,8%-a távmunkában. Visszatérésük a munka világába szinte lehetetlen, elvétve akad olyan munka, ami az ápolási-gondozási feladatokkal összeegyeztethető (rugalmas munkaidő). Ha munkát találnak, a fizetésük kb. 48%-kal lesz kevesebb az átlagnál.

Egészségügy: az ellátórendszerről ez a véleményük: gyakran nem veszik figyelembe tapasztalataikat, nem kapnak megfelelő információt, az ellátás nem gyermekbarát, sok hely nincs akadálymentesítve. Az éves felülvizsgálat fölösleges a végleges állapotnál.

Oktatás: a résztvevők gyerekének többségét szegregáltan oktatják, az integrált iskolákban túlterheltek a fejlesztő pedagógusok, ezért a szülők fizetős fejlesztésekre hordják gyereküket.

A fogyatékos gyermek ellátása többnyire az anya dolga, a munkamegosztás nem jellemző ezekre a családokra – egyébként ez volt a kutatók egyik kiinduló hipotézise is.

A kutatás tapasztalatait figyelembe véve a két alapítvány a nők munkába állását segítő szolgáltatást dolgoz ki.

Az alapítványok honlapja: www.motiváció.hu;
http://jol-let.com.

– fá –


Törvénymódosítás: újabb változások

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény egyes rendelkezései 2016. május 1-jei hatállyal módosultak. Például bevezetésre került az un. alapösszeg.

Érdemes az akkreditált munkáltatóknak alaposan áttanulmányozni a jogszabályok változását, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő változásokat közölni velük, illetve hozzátartozójukkal is.

A rehabilitációs pénzbeli ellátások mindegyikénél a számítás alapjául, az eddig használt minimálbér helyett, az un. alapösszeg kerül bevezetésre, és ennek százalékában differenciáltan állapítják meg az összeget.

A rehabilitációs pénzbeli ellátás havi összege annak a rehabilitációs ellátásban részesülő személynek,

akinek foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, a havi átlagjövedelem 35 százaléka, de legalább a jogszabályban meghatározott mértékű alapösszeg (a továbbiakban: alapösszeg) 30 százaléka és legfeljebb az alapösszeg 40 százaléka,
aki tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, a havi átlagjövedelem 45 százaléka, de legalább az alapösszeg 40 százaléka és legfeljebb az alapösszeg 50 százaléka.

Ha a rehabilitációs ellátásban részesülő személy havi átlagjövedelemmel nem rendelkezik, a pénzbeli ellátás havi összege annak,

akinek foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, az alapösszeg 30 százaléka,
aki tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, az alapösszeg 40 százaléka.

Az alapösszeg ebben az évben: 94 500 Ft, ez a Tny. 62. § (1) bekezdésében meghatározott szabályok szerint a nyugdíjemeléssel megegyező arányban emelkedik. A rehabilitációs pénzbeli ellátást is a nyugdíjemeléssel megegyező arányban kell emelni a Tny. 62.§-ában meghatározott szabályok szerint. (forrás: http://rehabportal.hu; május 4.)

A Netjogtárban itt találják a törvény teljes szövegét: net jogtár


A művészet jobbá teszi a gyerekembert

Kevés szó esik arról, hogy a művészeti nevelés milyen fontos szerepet tölt be életünkben, legyen szó akár neurotipikus (NT), akár fogyatékos emberekről. Minél korábban kezdjük, annál eredményesebb. Amikor az édesanya énekel a kicsi gyerekének, ritmikus mondókákat mond neki, később papírt ceruzát ad a kezébe – nem is tudja, hogy ezzel már megágyazott annak, hogy felnőve kedvét lelje a művészetek által nyújtott esztétikai örömöknek. Persze csak akkor, ha nem öli ki a gyermekből az ezek iránti vágyat az oktatás. Mert az óvodában az előbb felsoroltak még átszövik a gyermek mindennapjait, az iskola a lexikális tudásra épít, és egyre kevesebb óraszám jut énekre, rajzra. Pedig a művészeti nevelés (egyik) célja a kreativitás elősegítése, a személyiség fejlesztése. Ezt ismerték fel azok a pedagógusok, akik a tanóra szűkös kereteit kitágítva délután, szakkörön, vagy bármely más elnevezés alatt bevezetik az érdeklődő diákokat a művészetek világába. Nem művészeket akarnak nevelni, hanem érdeklődő, nyitott, kreatív, jó embereket. A pécsi Fodor Ildikó diákjai ilyen felnőttekké váltak.

(Képünk Kalányos Zoltán illusztrációjának felhasználásával készült.)

Tizenöt évvel ezelőtt megjelent Petőfi Sándor János vitéz c. elbeszélő költeménye: magyar, beás cigány és angol nyelven. Illusztrációit Fodor Ildikó művészeti szakkörébe járó cigány gyerekek készítették. Az alábbiakban a könyv elkészüléséről olvashatnak a tanárnő tollából.

Az enyhe fokban sérült és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek oktatását és nevelését ellátó akkori pécsi gyógypedagógiai iskolában 1981 óta dolgozom – kezdetben napközis nevelőként. Az iskola neve ma: Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium. Pályakezdő tanárként vajmi keveset tudtam a gyerekekről és a pedagógiáról. Amit azóta tudok, azt is nagyrészt tőlük tanultam az évek során.

Tanítványaim nagy része halmozottan hátrányos helyzetű, részint magatartási problémákkal küzdő kamasz fiú volt. A nehéz szociokulturális háttér nagyban meghatározta a gyerekek világhoz való érzelmi viszonyát. Az ingerszegény környezet – többek között – azt is jelentősen befolyásolta, hogy milyen a vizuális észlelésük és hogyan tudták ábrázolni az őket körülvevő világot. Ráadásul a rajzolás szempontjából igen „nehéz” korban voltak. Kiskamaszok, kamaszok lévén már elvesztették a gyermeki ábrázolás kedves naiv báját, bátorságát, gátlástalanságát. Tele voltak görcsösséggel, merevséggel, sematizmussal. (Herbert Read egyenesen a „gyermekművészet haláláról” beszél ebben az életkorban.) Első feladatom ennek feloldása volt. A megismerés útja a tanulásban akadályozott gyerekek esetében ép társaikéval azonos. Ezért állítottam össze egy megismerési és elemzési feladatsort, aminek során a természeti formák elemzésétől sikerült eljuttatnom őket az alkotás öröméig.

A vizuális nyelv elsajátításakor nagy jelentősége van a használt médiumnak. Lényeges, hogy a tanulókat minél változatosabb ingerhatások érjék, ezáltal is segítve őket kitörni a hétköznapok megrögzött sémáiból. A rajzi közlés merevsége sokszor magán az eszközön is múlik. A ceruza használata például igen nehéz, magabiztos technikai tudást kíván a rajzolótól, ráadásul állandó javításra, korrekcióra ösztönöz. Ezért diópáccal dolgoztunk, régi rajztollakat, magunk által faragott nádat használtunk. Ennek a technikának komoly fegyelmező ereje is van.

Először tanulmányrajzokat készítettünk; megfigyeltük a környezetünkben fellelhető apró kis csodákat, legyen az vadgesztenye, falevél, vagy maga az emberi kéz. A természeti formákat térben és síkban egyaránt sokoldalúan vizsgáltuk, ábrázoltuk. Az elemző feladatsor végigjárásával egy vizuális „szókincs” birtokába jutottak, mellyel ezek után már a konkrét természeti formáktól elszakadva is tudtak bánni, s így már semmi nem állta útját az alkotó fantázia kifejezésének. (Munka közben mindig hallgattunk hangulatteremtő, nyugtató zenéket.)

Hatodik osztályban a János vitéz, Petőfi csodálatos meséjének képisége kínálta az ábrázolás lehetőségét, megmozgatva a gyermeki fantáziát. A legizgalmasabb történeteket, szereplőket nagy lelkesedéssel és szeretettel ábrázolták. A könyv illusztrációin fölfedezhetők a természetből vett, teljesen egyénien használt, érzékeny grafikai motívumok. Évekig gyűjtöttem a gyerekek által készített illusztrációkat. Titokban dédelgetett álmom volt, hogy a míves alkotásokat szélesebb körben is bemutassam. Mivel a baranyai régióban a beás cigány nyelv a legelterjedtebb, első lépésként le kellett fordítani a művet. Ezt Orsós Anna – a nyelv leghitelesebb képviselője –, valamint két tanítványa, Orsós János és Orsós Sándor végezte el, végül Orsós Anna lektorálta.

Aztán arra gondoltam, hogy a beás mellett az angol nyelv nemzetközivé tehetné Petőfi verses meséjét. Tudomásomra jutott, hogy már létezik egy angol nyelvű fordítás, John Ridland amerikai nyelvész professzor költő és műfordító tollából, mely 1999-ben jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában. Ridland úr, aki Santa Barbarában él – miután kérésemmel megkerestem – nagylelkűen, jogdíj nélkül bocsátotta rendelkezésünkre műfordítását (pénzünk ugyanis nem volt erre). Amit később megtudtam, az sokkal jobban felértékeli ezt a nem mindennapi cselekedetét:

Ridland úr 1987-ben Budapesten járt barátjánál és tanártársánál, Kodolányi Gyulánál, amikor egy, az István Pincében elköltött vacsora közben megakadt a szeme néhány falfestményen, ami János vitéz illusztrációkat ábrázolt. Barátai által megismerte a mesebeli történetet, mondhatni, azonnal beleszeretett. Egy gond volt csupán, hogy ő nem beszélt magyarul. Könyvének magyarországi megjelenésekor Kodolányi Gyula beszélgetett vele a TV2 művészeti magazin műsorában. Többek között ezt mondta: „amikor hazamentem Kaliforniába – 1987-ben történt mindez –, szerencsére találtam egy angol fordítást az egyetem könyvtárában Santa Barbarában. Ez prózafordítás volt, s azt gondoltam, csodálatos a történet, de versbe kellene fordítani. További négy év telt el addig, hogy elkezdtem magát a fordítási munkát.”

Amerikai magyar barátai segítségével végül gigászi munka árán – hét év alatt
hétszer írta át – megszületett az angol–magyar nyelvű János vitéz,
amit a Corvina Kiadó adott ki.

Ridland úr segítségével, valamint sok szervezet és nagylelkű barát önzetlen támogatásával végül kinyomtattuk a mi, immár háromnyelvű János vitézünket. A könyv bemutatója és az illusztrációkból rendezett kiállítás először 2001 októberében volt a Pécsi Művészetek Házában, amelyre sajnos – bár nagyon készült rá – a tragikus szeptember 11-i terrortámadás miatt Ridland úr nem tudott eljönni. Szerencsére a következő évben, 2002 júniusában, a Pécsi Pannon Magyar Házban létrejött a nagy találkozás. Angolul John Ridland, beás nyelven Orsós Anna, magyarul Stohl András olvasott fel részleteket a műből. Hihetetlenül izgalmas és felemelő élmény volt a három különböző hangzású interpretációt hallani és összehasonlítani.

A kiállítás azóta országszerte sok helyen volt látható. Kaposváron, Budapesten, a Karinthy Szalonban és a Tanítóképző Főiskolán, Győrben, Nagykanizsán, Egerben és iskolánk németországi testvérvárosában Fellbachban. Legutóbb a Pécs 2010 – Európa Kulturális Főváros programsorozatának részeként a Civil Közösségek Házában, valamint a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának díszes csarnokában. 2012-ben pedig a Zsolnay Kulturális Negyedben volt látható a Ritka Betegségek világnapi rendezvényének keretében.

Bogdán Tibor rajzai

Igyekeztem az egykori szakkörösök életét nyomon követni, meghívni őket a kiállításokra. Az alkotók ma már felnőttek. Valamennyien – a jelen nehéz körülmények között is – példásan rendezett életet élnek, családot alapítottak. Gyerekeiknek büszkén mutatták képeiket, és boldogan mesélték a régi történeteket, a szakkörön együtt töltött élményeiket. Hiszem, hogy azok a sikerélmények, amelyeket a közös alkotó munka során szereztek, hozzájárultak ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőtté váljanak. Hiszem, hogy a művészet olyan eszköz, mely jobbá, nemesebb lelkűvé teszi a gyerekembert. Személyisége gazdagodását, kiteljesedését, felszabadulását segíti elő. Különösen azoknak nagy lehetőség, akiknél a kommunikáció egyéb formái korlátozottak, és akik majd minden tekintetben komoly hátránnyal indulnak az életbe.

A művészeti szakkör tagjai számos városi, megyei, országos és nemzetközi elismerést szereztek. Londonból – az Erzsébet királynő védnöksége alatt álló MENCAP nemzetközi pályázatáról – 15 ezüst oklevelet hoztak haza, és az aukciókon eladott képeikért pénzjutalmat kaptak. Az indiai Shankar pályázaton, Jugoszláviában, Japánban, Lengyelországban, Csehszlovákiában elismerő okleveleket szereztek.

Fodor Ildikó

A szerző ezt írja magáról:

„Hivatalos” végzettségeim: földrajz-rajz szak a Pécsi Tanárképző Főiskolán, pedagógia szak a Szegedi József Attila Tudományegyetemen, művészetpszichológia a Budapesti Iparművészeti Főiskolán, vizuális kommunikáció ugyanott, művészetterápia a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, és mindenféle akkreditált tanfolyamok, amelyek a cigány kultúrával, fejlesztésükkel és a művészeti neveléssel kapcsolatosak.

Az 1990-es évektől foglalkozom egyéni fejlesztéssel és értelmileg akadályozott fiatalok művészeti nevelésével: Down-szindrómás, Williams-szindrómás és autizmussal élő gyerekekkel és fiatal felnőttekkel. 2002-ben Solt Ottília-díjjal jutalmaztak.


Szinten tartás a nyugalom szigetén

A Civitan Club Budapest – Help Egyesület kertészete egyszerre munkahely, napközi otthon és fejlesztő hely az enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos és az autista embereknek. Lakóotthonában heten laknak, napközibe, munkába 26-an járnak.

Szépen nyírt fű, és sok-sok virág fogadja a Civitan kertészetébe, napközijébe látogatót. Van két kicsi házuk, és egy nagy üvegházuk, ahol színpompás virágok nyílnak. A kicsi ház egyikében Borbíró Mária foglalkozása zajlik. Tíztől háromig van itt, hetente négyszer. A másik kicsi házban kézimunkáznak, de ott van az iroda is. Aki nincs se itt, se ott, az kertészkedik: füvet nyír, virágot locsol. Azt írja a szakirodalom, hogy az iskolából kikerült felnőtt értelmi fogyatékos, autista emberek megszerzett ismereteit nem szabad leépülni hagyni. Szinten kell tartani – mondják a szakemberek. Maga a naponta végzett munka is ennek része, de a különféle foglalkozások is ezt a célt szolgálják.

Vidám, baráti társaság

Borbíró Mária körül vidám, nyitott, jókedvű emberek ülnek. Nem tudom miért, azt hittem, nagy árkus papírok felé hajló festegetőkkel, rajzolókkal találkozom. Hát nem. Aki csak véletlenül téved be a foglalkozására, azt hiheti, hogy egy jól összeszokott baráti társaság összejövetelén vesz részt: az asztalon képzőművészeti albumok. Beszélgetnek: festőkről, költőkről, építészetről, miközben a háttérben komolyzene szól. Mindenki tudja, mit hallgatnak és miért: az éppen terítéken lévő kor neves zeneszerzőjének valamelyik művét.

Amit most látok-hallok, az szinten tartó foglalkozás. Mária – akit itt mindenki Mérinek vagy Méri néninek hív, ki tudja, miért – nem adott nevet neki, bár ő dolgozta ki a foglalkozások tematikáját. Van benne művelődés- és művészettörténet, irodalom, zene az ismeretek bővítésére, makettkészítés a kézügyesség fejlesztésére (épületek: gótika minden mennyiségben), és délután elmeélesítésnek, szókincsfejlesztésnek: scrabble, azaz szókirakó. Mária szerint nemegyszer lepipálták már ebben a játékban. Ezen persze mindenki nevet, és már hallom is, hogy mikor és hogyan estek meg ezek a dolgok. Mária egyik módszere a dicsérés. Ezt (is) nagyon tudja, és szavai hallatán, az arcokon felragyogó mosoly mindennél többet ér.

Csak ámulok, hogy mi mindent tudnak a fiatalok és kevésbé fiatalok. Szinyei-Merse, Munkácsy, Paál László, csak úgy röpködnek a nevek, festménycímek. Mária csak időnként szól közbe, közöl egy-egy ismeretet, vagy kérdez, továbblendítve a beszélgetést.

Mint az itt dolgozók közül többen, Mária is érintett: Ádám fia autista, 34 éves. Öt éve él az egyesület lakóotthonában, és Mária, azonnal hasznossá tette magát a Civitannál. Amikor a foglalkozásokról beszél, ragyog a szeme, arca csupa mosoly:

– Én magam sem hittem, hogy ennek ilyen nagy hatása van. Ez a nyugalom szigete. Itt a szinten tartásnál többről van szó, nem a lexikális dolgokra gondolok, hanem arra, hogy az itteni foglalkozásoknak van egyfajta hangulata, itt nincs veszekedés, nyugalom van. Az ide járóknak meghatározott a munkarendjük, abba ékeltük be az egyórás foglalkozásokat. Nem gondoltuk, hogy ilyen jót tesz nekik. Persze amikor hajtás van a kertészetben, akkor kimarad egy-egy óra. A foglalkozások 10-14 óráig vannak, mindenkire sor kerül. Többnyire itt maradok háromig: ilyenkor bárki bejöhet, játszunk, scrabble-zünk, számítógépeznek. Megtanulták a használatát, és bevezettem a naplóírást, jót tesz nekik. Rendszerezi a gondolataikat. Ki-ki képességének megfelelően ír, van, aki többet, van, aki kevesebbet. Időnként járunk múzeumba, tárlatokra is, az autómba, „a Méri-tours-ba” egyszerre négyen férnek be, nagyon szeretik.

Mária elsorolja, hogy a jelenlévőknek mi az erőssége, ki miben jeleskedik. Gyuri – aki egyben könyvtáros is – például regényírásba kezdett: a kertészetről, a 12 hónapról fog szólni.

– A társa vagyok Méri néninek.

Megengedi, hogy belepillantsak készülő regényébe: szép, lírai a bevezető, de még csak az első hónapnál tart.

– Mártika a festészet nagy rajongója – folytatja Mária –, komoly dolgozatot írt Van Goghról . Miatta még a kezét is eltörte, az utcán is olvasta a róla szóló könyvet, amikor elcsúszott. Berci a Parafóniánál zenél: furulyázik és zongorázik, nagyszerű zongoratanárával együtt már föllépett Civitan színekben is, de minden civitanos kulturális megmozdulás aktív résztvevője, mint ahogyan Laci, Dani és Tamás, vagy a műsorok technikai zsenije, Bálint is. Andi gyűjti az ismereteket. János mindent tud a történelemből, évszám szerint ismeri az Árpád-házi királyok le- és felmenőit, oldalági rokonait. Komoly tanulmányt készített az Árpád-háziakról. – Belelapozok a szakdolgozatok mintájára kinyomtatott, összefűzött kiadványba: jó sok órát áldozhatott rá János.

Öltögető férfiak

Megérkezik a következő csoport. Felkerekedik a társaság, én pedig átmegyek a kézimunka-foglalkozásra. Épp a végére érkezem, eljött az ebéd ideje. Meglepődöm: mert nemcsak nők, hanem férfiak is öltögetnek, hetente egyszer. A többség gobelinezik, tenyérnyi méretű ábrát varrnak ki a nagy férfikezek egészen ügyesen. Egy érintett édesanya vezeti a foglalkozást. Mikor a lánya a Civitanhoz került, arra gondolt, ha ő szereti a kézimunkázást, talán másoknak is megtetszik. Jól gondolta. Megveszi az alapanyagot a gobelinhez, hímzéshez, mintát másol rá; a fehér vásznakat beszegi, csipkét varr rájuk, másolja-rajzolja a mintákat, ehhez könyveket vesz, hímzőfonalat szerez. Itt van egy nagymama is, vidékről jött. Segít, ha összebogozódik a cérna, mutatja az öltéseket, ő is itt van hétről-hétre. Péntek délelőttönként pedig újabb önkéntes jön: szintén érintett édesanya, aki a közös főzés ideje alatt szép énekekre is megtanítja az ide járókat.

Már csak a búcsú van hátra. Úgy köszönünk el, mintha száz éve ismernénk egymást. Engem is megcsapott az a hangulat (feeling – ha divatosan szeretném kifejezni magam), amit Mária így jellemzett: Ez a nyugalom szigete.

Ferenczy Ágnes

Névjegy:

Borbíró Mária (60) a Zeneakadémia könyvtárosa volt. Majd elvégzett egy festmény- és műtárgyszakértői kurzust, beiratkozott kulturális menedzser szakra, andragógiából is diplomát szerzett – ezt a Civitanban tartott foglalkozások miatt érezte fontosnak, csakúgy, mint a múzeumpedagógiai kurzusokat. Jelenleg megbízási szerződéssel dolgozik az egyesületnél.


Varázskemence nap a Mozgásjavítóban

A budapesti Mexikói úti Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, EGYMI és Mozgásjavító Kollégium másodszor rendezte meg a Varázskemence napját. A rendezvény résztvevői és segítői talán nem is tudták, hogy ez nemcsak verseny, hanem jótékonysági nap is.

A résztvevők és segítőik:

Vakok Iskolája – Wenszky Lilla gasztroblogger és Várhelyi Miklós mesterszakács
Lámpás’92 Alapítvány – Gundel Károly Szakiskola
Szivárvány Lakóotthon – Erdős Tünde gasztroblogger
Gyengénlátók Iskoláját – Sas Norbert szakács és a Felelős Gasztrohős Alapítvány
TOPHÁZ Otthon – Sass Erika gasztroblogger
Mozgásjavító Iskola – Stiller Tamás és az Étrend Egyesület
Hallássérültek Iskolája – Drégelyi Endre mesterszakács
Dr. Török Béla Iskola – Zsolnay Gergely szakács

Sokfélét sütöttek a versenyző csapatok, de versenyezniük csak kenyérsütésből kellett. A végeredményt a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének pékmesterei zsűrizték. Az első helyezett a Mozgásjavító iskola csapata lett. A második a Lámpás ’92.

Persze nemcsak kenyeret sütöttek, hanem sült ott pogácsa, kalács, és ki tudná felsorolni, még mi minden finomság. A frissen sült kenyerekből szendvicsek készültek. Az elkészített termékeket meg lehetett vásárolni becsületkasszára. Az így befolyt pénzt a részt vevő intézmények kapták meg.

A sütést, és az ezzel járó finom illatokat különféle rendezvények kísérték. Csak néhány a színes kavalkádból: föllépett a Palacsinta zenekar, kivonult a BRFK a mini Kresz-parkjával, volt gyerekfoglalkoztató, és ott volt Boros István szakács, aki (ehető) zöldség- és gyümölcsszobrokat készített az őt ámulva figyelő közönség örömére.

Hogy milyen volt a rendezvény? Az egyik részt vevő, Hermann Krisztina, a Lámpás ’92 Alapítványtól, ezt írta: Hogy hogy éreztem magam? Jól.

Az alábbiakban az ő írását olvashatják a Varázskemence napjáról. A szerkesztő nem mindenütt tudta pontosan elolvasni a kézírását, de a lényeg így is benne van: jó nap volt olyan nap, ahol a munka mellé (kenyérsütés) öröm is társult.

Hermann Krisztinának hívnak.

A Lámpás ’92 Alapítvány fiatalja vagyok.

Hogy hogy éreztem magam? Jól.

A Gundel Károly vendéglátó tanulóival együtt sokféle péksütit és kenyeret sütöttünk.

Ez a rendezvény. Több fogyatékkal élő civil szervezet között kenyérsütő versenyt rendeztek.

Emellett a különböző vendéglátó szakácsképző iskola is társult, így mi a Gundel Károly vendéglátóipari iskolával társultunk, velük csináltunk p…(?) tekercset, túrós táskát, és vaníliás tekercset. A sütés mellett, míg sültek a különböző ételek, kenyerek, volt kint állatvédő segítő kutyus, egyik kedves négylábú maga is süketkutya, fajtájuk argentin dog. Rendőrségi lóval is voltak, minden fiatal felülhetett rájuk, megszeretgethették őket, és baleset-megelőzés, kerékpáros tesztek, kipróbálhatták magukat.

A verseny vége délután öt felé volt. Eredményhirdetés délután 16 órai kezdettel volt, de nem feledkeztek meg arról, hogy volt egy személy: zöldségekből fantasztikus figurákat készített. Amit csinált a végén meg lehetett enni.

Volt zene, játék és a Lámpás ’92 Alapítvány meg a vakok sok szép különleges hagyományőrző termékei, kint voltunk vásárolni. Én jómagam többnyire a kenyérsütésnél voltam, majd a stand(?) hangulata is felpörgött.

Mindenki jól érezte magát, én kicsit vegyesen.

Érzelmek voltak, de jó volt.

A Lámpás ’92 Alapítvány budapesti lakói és munkatársai, valamint gyermekei részt vettek a 21. Coca Cola Női Testébresztő Futógálán május 22-én, a Városligetben.

Mint Frankel Erika, a lakóotthonok vezetője írta: „Mindenkinek a képességeihez mérten választottunk távot. Részt vettünk a 2 km-es gyalogláson, a 4500 méteres váltófutáson két (3 fős) csapattal, illetve a 10 km-es futáson. Örömmel tudatjuk, hogy mindenki teljesítette a kitűzött távot, remekül éreztük magunkat. Reméljük, a jövőben is lesz lehetőségünk ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken a részvételre.”

Hozzászólások lezárva.