Hírlevél – 2015. december

Az ÉTA hírei

ÉTA rekreációs program Erdélyben

Az ÉTA Országos Szövetség, rekreációs programja keretében, szakmai utat szervezett Erdélybe azon intézményvezetőknek, akik rendszeresen küldik munkatársaikat a szövetség által szervezett rekreációs programokra, illetve ellátottjaikat a családos mentálhigiénés táborokba.
Az út során a résztvevők folyamatosan kihasználták az együttlétből
természetesen adódó alkalmakat arra, hogy munkahelyi szakmai és vezetői tapasztalataikat megosztva és egymást kölcsönösen tanácsaikkal segítve mentális kiegyensúlyozottságukat erősítsék.

Együttműködés terve falu- és tanyagondnokokkal

Az ÉTA Országos Szövetség együttműködést tervez a falu- és
tanyagondnoki hálózattal annak érdekében, hogy megtalálja a falvakban és tanyákon élő, fogyatékosügyben érintett embereket és családjaikat. Az együttműködés célja, hogy az információktól elzárva élő, hátrányos
helyzetű fogyatékos emberekhez és családjukhoz is eljussanak az életüket érintő hírek, jogszabályok, a szociális és egészségügyi ellátás módjai és lehetőségei. A falu- és tanyagondnokok munkájuk kapcsán napi kapcsolatban állnak az elszigeteltségben élő családokkal, az ÉTA az ő segítségükkel juthat el a rászorulókhoz, és ajánlhatja fel segítségét.

Az első találkozóra és kölcsönös bemutatkozásra ez év december 3-án került sor egy szabadszállási tanyán.

Jó gyakorlatok Norvégiából

Megváltozott munkaképesség és/vagy nyílt munkaerőpiac? címmel konferenciát és workshopot szerveztek a budapesti Corvinus Egyetemen. Ekkor mutatták be a proAbility projekt kutatásából készített helyzetfeltáró tanulmányt, és a hozzátartozó jógyakorlat-gyűjteményt.

A projekt célja, hogy norvég jó gyakorlatok adaptálásán keresztül
javítsa a megváltozott munkaképességű munkavállalók elhelyezkedését a nyílt munkaerőpiacon. A most bemutatott tanulmány csak az első lépés a programban. A Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói, a kutatási eredmények alapján, 2016-ban képzési és tananyagokat dolgoznak ki felsővezetők, döntéshozók, HR-szakemberek és gazdálkodástudományi területen alap- és mesterképzésben résztvevő diákok számára. Bővebb információ a proAbility projektről: www.proability.hu.

Ünnep a XII. kerületi fejlesztő napköziben

Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Fejlesztő Napközi Otthona szakmai konferenciát, és fennállásának 20. évfordulója alkalmából jótékonysági estet szervezett.

A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt, megnyitó beszédet a kerület polgármestere, Pokorni Zoltán mondott.

A konferencia előadói voltak: Dr. Bánfalvi Csaba egyetemi tanár (ELTE), Gergev Gyurgyinka neuropszichológus (SE), dr.Fogarasi András professzor (Bethesda Kórház), Sándorné Erdélyi Judit intézményvezető, továbbá a Fejlesztő Napközi Otthon terápiás munkatársai, valamint Pál Ferenc atya.

Az ünnepi esten fellépett a Baltazár Színház társulata, a napközi gondozottjai és segítői, Hegedűs Katalin és Hegedűs Endre zongoraművészek.

Az est bevételét az intézmény új kerámiaégető kemencéjének megvásárlására fordítják.

Hálózati találkozó a férőhelykiváltásról

Intézményi férőhelykiváltást támogató országos hálózati találkozót szervezett az FSZK és a Kézenfogva Alapítvány közösen, november 17-én. A találkozón szövetségünket dr. Rubovszky László és Papp Ágnes képviselte.

Tartalmas, egész napos program keretében kaptak tájékoztatást az
intézményi férőhelykiváltás jelenlegi helyzetéről Magyarországon. Jelen volt – Mérk kivételével – az összes intézmény, amelyik részt vesz a jelenleg zajló kiváltási folyamatban. Betekintést kaptak
intézményvezetőktől, kulcsmentoroktól és érintett lakóktól arról, hogy hol tartanak a kiköltözések, és várhatóan mikor érnek a végére.

Szó esett továbbá a következő kitagolási szakasz terveiről,
ütemezéséről, a folyamat szakmai tartalmáról, az elképzelések irányáról, az ágazati együttműködések, valamint a sikeres kiváltás érdekében a civil szektor bevonásának szükségességéről.

Kitüntetések fogyatékos és autista emberekért végzett munkáért

A fogyatékos emberek világnapján, a december 3-án rendezett Nemzeti Színház-beli gálaesten, kitüntetéseket adott át az arra érdemeseknek Balog Zoltán, az EMMI minisztere.

Pro Caritate-díjat kapott Harangozó Judit, a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrum pszichiáter főorvosa, Simó Judit, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. vezető szakértője és Jakubinyi László, a Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létéért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A díjat a szociális ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért, a
gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja érdekében végzett kiemelkedő szakmai, közszolgálati, karitatív tevékenységért adományozzák.

Ugyanekkor adták át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréseket is.
A díjat a Citibank International Limited magyarországi fióktelepe, a
Citi Magyarország, a General Electric Hungary Kft., a Rossmann
Magyarország Kft., a Kockacsoki Nonprofit Kft., a Magyar
Cserkészszövetség, a X., a XXI. kerületi és a salgótarjáni polgármesteri hivatal, valamint a Vakok Állami Intézete kapta.

*

Ugyancsak Pro Caritate díjat kapott Cserti-Szauer Csilla, az
Általános Gyógypedagógiai Intézet tanársegédje, az FSZK Nonprofit Kft. volt vezetője (2007–2012), november 12-én, a szociális munka napján.

Örülünk, és szívből gratulálunk minden kitüntetettnek!

Így látom . . .

Fogyatékkal élő embertársaink jelenléte az un. „ép” emberek
élettereiben egyre természetesebb. Főleg a városi környezetekben. A kisebb települések eseteiben vegyes a kép. A döntően normális, erkölcsi értelemben is egészséges emberi mentalitás a falvak többségének példamutató mintázataként jó irányt mutat az emberiességi és közerkölcsi szabályokról megfeledkező néhány kistelepülésnek.

Ezért a változásért küzdünk mi civilek, szakmabeliek, politikusok és
szakpolitikusok, az emberi érdekeket, azonos életértéket és az esélyek biztosítását hirdető, az elfogadást a jog és erkölcs szabályaival alátámasztó társadalmi szervezetek.

Nem állítom, hogy hazánkban a fogyatékkal élő emberek elfogadottsága ideális, de a két-három évtizeddel korábbi állapotokhoz képest jó irányba változunk.

Legyünk erre büszkék. Kiváltképp most az adventi napokban.

Áldott karácsonyt mindenkinek!

Dr. Rubovszky László

A katolikus egyház plakátján láttam először a mondatot: Jónak lenni
jó! Egy percre meghökkentem, mert sosem gondolkoztam azon: jó-e jónak lenni? Ha jót csináltam, az természetes volt, ha rosszat, akkor
szégyenkeztem.

Gyerekkoromban otthon világosak voltak a szabályok, hogy mi a jó, és mi a rossz. De a külvilágban nehéz volt. Hiába igyekezett az ember, nehéz volt kitalálni, hogy a „kinti” felnőttek mit találnak jónak.
Kiismerhetetlenek voltak. Otthon azt mondták: hazudni nem szabad. Az rossz. Elsőbe jártam, amikor a tanító néni megkérdezte az osztályt: Kinek a szülei hallgatják otthon a Szabad Európa Rádiót? Senki nem jelentkezett csak én. Az osztály dermedten nézett. Ők már tudták azt, amit én nem: ilyenkor muszáj rossznak lenni, hazudni kell.

Szerencsére sem ők, sem a szüleik, sem a tanító néni nem voltak
pártkatonák. A tanító néni, mihelyt tehette, elszaladt anyámhoz, hogy beszámoljon legújabb bűnömről, egyúttal nyomatékosan meghagyva: tanítsák meg nekem, mit mondhatok el az iskolában, és mit nem.

Anyámnak nem volt nehéz dolga, hogy megvilágosítsa előttem, miért nem lehet mindig igazat mondani. Kis, határszéli faluban laktunk, nem volt titok, kit mikor vittek el, vertek meg, kinek söpörték le a padlását.
Amikor anyám föltette a kérdést: „Azt akarod, hogy apádat is elvigyék?” – akkor már tudta, hogy nyert ügye van. Mindent értek. Hazudni fogok. A „légy jó” általános parancsa ott ért véget, amikor a hatalom rám tenyerelt.

Aztán jöttek olyan évek, amikor azt tanultuk, azt sulykolták nekünk,
pártunk és kormányunk mindent megold. Csak rájuk számíthatunk. A szocialista ember jó, mert a szocialista erkölcsöt elsajátítva nőtt fel.
Sem szegények, sem fogyatékosok nincsenek. Mert akit/amit nem látunk, az nincs, arról nem beszélünk. A nyolcvanas évek közepén kezdett megváltozni minden. Szegényeket védő szervezetek, társaságok alakultak, hallatták hangjukat a fogyatékos embereket nevelő szülők. Az ember úgy érezte: Jónak lenni, segíteni másokon kötelező!

Aztán jöttek az eltompulás évei: Túl sok volt a nincstelen munka
nélküli, túl sok volt a hajléktalan, jöttek a koldusok és a koldusmaffia
(az egyenkartonok egyenbetűiről most is fölismerhetők). Túl sok volt ez egyszerre. Lanyhult a szolidaritás.

Talán nem is lehet állandó hőfokon tartani ezt az érzést. Mégis, hol
erősebben, hol gyengébben, ott bujkál a legtöbb emberben kimondva, kimondatlanul: Jónak lenni jó! Karácsony előtt sokszor halljuk, sokan, sokszor mondják. Néha már szégyenkezik az ember, hogy nem ad mindenkinek. Ne szégyenkezzenek! Nézzenek körül: adjanak annak, akit ismernek, és nem csak a pénz számít. A szomszédban egyedül élő öregembernek egy tál ünnepi ételt, a fogyatékos gyereket nevelő ismerősüknek vagy a sokgyerekes házaspárnak bejglit, vagy csak időt, hogy vigyáznak a gyerekekre, míg ő vásárol – azt adják, amiről tudják:
örülnek neki, szükségük van rá. Azoknak adjanak, akikről tudják, nemcsak a forintot, a jó szót is megbecsülik.

Ezekkel a néha döccenő gondolatokkal kívánunk áldott, békés karácsonyt és boldog, új esztendőt minden Olvasónknak.

– ferenczy –

Szakmai nap a lakhatásról és a foglalkoztatásról

Sok tagszervezetünket érinti az a két téma, amelyekről a
szövetség november 13-án szakmai napot tartott budapesti székházában. A támogatott lakhatás és a foglalkoztatással kapcsolatos változások valóban fölkeltették az emberek érdeklődést.

A szakmai napot elsősorban tagszervezeteinknek szántuk, így a
tervezés időszakában sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen téma, vagy témák azok, amelyek érintik a tagszervezetek jelentős részét. Ezekkel kapcsolatban milyen megoldatlan, megválaszolatlan kérdések merülhetnek föl, amelyekre a szakmai napon – reményeink szerint – válaszokat kaphatunk, kaphatnak a résztvevők.

Végül két témát határoztunk meg. Az egyik a támogatott lakhatás, a másik pedig a foglalkoztatási formák, és lehetőségek a fogyatékos-ellátásban.

A támogatott lakhatás témakörében Bódy Éva,
az EMMI mb. főosztályvezetője tartott előadást, alaposan körbe járva ezt a – sokakat érdeklő és érintő, folyamatban lévő – témát. Beszélt a szolgáltatás szervezéséről, az ezekkel kapcsolatos szakhatósági eljárásokról. Arról, hogy milyen szakpolitikai elvárások fogalmazódnak meg a civil szektor felé, kiemelve a szükséglet-felméréseket, valamint a szolgáltató helyek szervezésében, és működtetésében való aktív részvételt a kitagolási folyamatokban.

Bódy Éva tájékoztatást adott arról is, hogy a támogatott lakhatás
finanszírozásával, és fenntarthatóságával kapcsolatban módszertani
útmutatót terveznek, ami – reményeik szerint –segíti majd a jövőben a kitagolásra váró nagy intézményekben dolgozók, a folyamatot segítő szakemberek munkáját, valamint a lakók beilleszkedésének folyamatát.

A foglalkoztatásról Benedek István Zsolt,
a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgató
helyettese tartott előadást. A témával kapcsolatban sok mindent
érintett:

• beszélt a fejlesztő foglalkoztatásról, mint új szolgáltatási elemről,
• az új foglalkoztatási forma sarokköveiről, az új szakmai elemekről,
• az új szolgáltatási forma tervezett finanszírozásáról, és bevezetésének várható időpontjáról,
• a fejlesztő foglalkoztatás, mint szolgáltatás igénybe vételéhez
  szükséges feltételekről, a szolgáltatásba bekerülés feltételeiről,
• a foglalkoztató felé irányuló szakmai elvárások változásairól,
• az új, komplex szolgáltatási elem nyilvántartásba vételéről, az SZGYF-re, mint fenntartóra vonatkozó speciális szabályokról,
• a legfontosabb célkitűzésekről, és az új foglalkoztatási modell alapértékeiről.

Szakmai napunkat, és az itt elhangzó mindkét előadást nagy
érdeklődéssel fogadták, hallgatták a nagy számban megjelent ÉTA
tagszervezeti képviselők, más intézményektől, civil szervezetektől
érkező szakemberek, a Budapest, XV. kerületi önkormányzatot képviselő munkatársak, valamint a média képviselői.

Az előadásokat követően, és a szünetekben volt lehetőség kérdéseket feltenni az előadóknak, illetve beszélgetni az elhangzottakról. A résztvevők visszajelzései, és benyomásaink alapján, tartalmas, jó hangulatú, nagy érdeklődésre számot tartó nap volt.

Papp Ágnes

Nemcsak önmagunkért, hanem a közösségért is élni

Sok világnapot jelölt ki az ENSZ. Szinte minden második napra
esik egy. A december 5-i napot érdemes megjegyezni. Ez az önkéntesek világnapja. Olyan emberek napja, akikkel jobb, élhetőbb a világ. Az alábbiakban egy önkéntesként dolgozó diák írását olvashatják – ezt a cikket is önként írta.

„Vajon megint mit találtak ki nekem? Miért kell ezt csinálnom? Miért pont én és miért pont most? Mi ez egyáltalán? Jó, legyen! De hol dolgozzam le?”

Kovács Katának hívnak, 11. osztályos tanuló vagyok a
mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Pár évvel ezelőtt, én is hasonló kérdésekkel, felháborodottan vettem tudomásul, hogy már engem is érinteni fog az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges ötven óra közösségi szolgálat teljesítése.

Emlékszem, éppen a gólyahét bódulatában volt az
osztályunk, mikor iskolánk koordinátor-tanára betoppant a termünkbe.
Azért jött, hogy tájékoztasson minket néhány feltételről, és ajánlott
egy szövetséget, amellyel együttműködve ledolgozhatjuk az órákat. Akkor még nem sok érdeklődő akadt az ÉTA Szövetség (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége) iránt. Úgy gondolom, ez érthető, hisz ki akarna ilyesmivel foglalkozni, mikor még van öt gyötrelmes évünk az érettségiig? Ám az idő eljár, és senkire nem vár. Jelentkeztem. Nem tudtam, mit kell majd csinálnom, hogy mit kell adnom, ezzel együtt azt sem, hogy én mit kapok ezért, mit adnak nekem. A szövetség célja a gyakorlati segítségadás a fogyatékosügyben érintett családoknak és a fogyatékosügyben szolgáltató civil szervezeteknek.

Három évvel ezelőtt – már szerződéses viszonyban a
szövetséggel –, elsőnek a mezőberényi Mécses Egyesület lakóotthonában kezdtem el a közösségi szolgálat teljesítését. Az alkalmak során egyszer sem mentem egyedül, mindig velem tartott az iskolámból legalább egy diák, aki szintén tagja volt az ÉTA Országos Szövetség Közösségi Szolgálatának.

Olyan fiatalokkal foglalkoztunk, akik valamilyen fogyatékossággal
élnek. Játszottunk velük, beszélgettünk, kézműves foglalkozásokban
vettünk részt. Kicsit beavattak minket a mindennapjaikba. Miután
kialakult közöttünk a kapcsolat, szerveztünk nekik a gimnáziumban
„sportdélutánokat”, amiket még most is, heti rendszerességgel
látogatnak.

Mindannyian különbözünk, de egy dolog egészen biztosan közös volt
bennünk. Ez a valami pedig az öröm, amitől csillogni kezdett a szemünk.
Az egyik alkalommal ezt mondta nekem az egyik fiatal, Móni: „Kata, te remek csaj vagy, bírlak!”. Ezer köszönetnél többet ért.

A következő évben egy idősebb néninél voltunk, ahol
közösen leküzdöttük a bonyolult technikát. Marika néni szeretett volna kicsit jobban belemélyedni az internet világába. Megtanítottuk neki a számítógép kezelését. Sokáig jártunk hozzá, egyszerűen
ellenállhatatlanul finom sütit süt! Mi pedig kollégisták voltunk.
Büszkén, szeretettel mesélt az unokáiról, és elgondolkodtató
tisztelettel az édesanyjáról. Ő is abba a gimnáziumba járt, ahová mi, és elmondta, milyen volt régen itt tanulni. Mindig kifogástalan
vendéglátásban volt részünk, igazán föl lehetett töltődni az iskolai
órák után és a délutáni szilencium között.

Habár már teljesítettem az ötven órát, az idő előrehaladásával
annyira részemmé vált a közösségi szolgálat, hogy úgy döntöttem,
önkéntesként folytatom.

Nemcsak azért, mert egyszerűen élveztem, amit csinálok, hanem mert javult a kommunikációs készségem, könnyebben kifejezem magam, és sok olyan negatív sztereotípiát is felül tudtam vizsgálni, amelyek talán akadályoztak, vagy előnytelenek voltak számomra a mindennapokban.
Legutóbb a 72 óra kompromisszum nélkül c. önkéntes programon
voltam kis csapatunkkal, ami azért különleges, mert a csoportok
csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a három nap során.
Nemcsak munka vár minket, hanem alkotás is. A csapat maga tervezheti meg a kivitelezést pénteken, felhasználva kreativitását, önállóságát, fantáziáját. Majd szombaton jöhet a munka, vasárnap pedig a lezárás, értékelés.

Ha nemcsak önmagunkért, hanem a közösségért is élő,
egészséges társadalmat akarunk teremteni, támogatnunk kell egymást. A segítségnyújtás mindannyiunk emberi kötelessége, ami mindkét fél számára kölcsönös gazdagodással jár. Mindegyikünknek megvan a maga helye, szerepe, egyéni képessége ahhoz, hogy tegyünk valamit a másikért. „Adj és kapni fogsz, sokkal többet, mint valaha gondoltad volna. Adj, adj mindig többet és többet, bízz, tarts ki, és adj! Az adakozástól még senki nem lett szegény!” (Anne Frank)

Kovács Kata

Őszi koordinátor-tanári találkozó

Teljes létszámban jelen voltak november 23-i találkozónkon a szövetségünkkel szerződéses viszonyban álló pedagógusok: Dr. Poledritsné Novák Júlia, Enyedi Krisztián, Halmos Judit, Farkas Ilona, Klein Éva, Acsai Éva, Szákné Bajnai Zsuzsánna (képünkön).

Az ÉTA diákönkéntes és közösségi szolgálat helyi szervezése során
felmerülő nehézségeket, örömteli eseményeket, és a jövőbeni terveket beszéltük meg. A szolgálat programjának tapasztalatairól sok fontos információ hangzott el.

Vendégünk volt (újra) dr. Bodó Márton, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) munkatársa, aki az országos szakpolitikában a közösségi szolgálatot felügyeli. Elmondta, hogy milyen változásokra lehet számítani a jövőben a többségi közösségi szolgálattal kapcsolatban, és ezek mennyiben érint(het)ik az ÉTA közösségi szolgálati programját.

Szó esett még a jövő évi nyári képzési programról, és egyéb technikai dolgokról.

A nap végén a pedagógusok megnézték a főváros XV. kerületi
önkormányzatának Fejlesztő Gondozó Központját (FENO). Élményt jelentő tanulságos látogatás volt.

– papp –

Konferencia a támogatott lakhatásról

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonával közösen nemzetközi
konferenciát rendezett november 25–26-án Szilvásváradon, „A támogatott lakhatással a közösségi élet felé” címmel.

A támogatott lakhatás a fogyatékos élő embereknek új, az integrációt és a társadalom szövetébe történő beépülést kínáló lehetőség. Lényegét tekintve: családias otthonteremés, az önálló életvitel lehetőségével párosító lakhatás, jogi formába öntve. Intenzív elterjedése összefügg a nagy létszámú intézmények fokozatos megszüntetését jelentő, un. kiváltási folyamatokkal, és ezeknek a következő években várható további gyorsulásával.

A közeljövőben sok-sok település lakói fogják tapasztalni helyi
közösségük gazdagodását e lakhatási forma helyi meghonosodásával, és sok-sok település lakosai tudnak már ma is pozitív élményekről,
tapasztalatokról szólni, ahol a fogyatékos emberek hagyományos
lakóotthonai már évtizedek óta aktív részesei e település életének.

Hazánkban a kiváltási folyamat negyedik éve tart, és ez év végéig hat nagy létszámú intézmény gondozottjainak életében jelenthet döntő változást, hiszen a megvalósuló program – öngondoskodási képességük figyelembe vételével – önálló életet és foglalkozatási lehetőséget kínál nekik.

A német, a román és a szerb tapasztalatok és a kiváltási folyamatok
jelenlegi helyzetértékelései a magyar gyakorlat előrehaladottságát és
koncepciózus tartalmát tükrözik. A konferencia minden előadása, az
előadásokat követő konzultációs lehetőségek és a szekcióülések egyaránt a nagy ívű program valódi tartalmáról szóltak, a bel- és külföldi tapasztalatok ismertetése szokatlanul őszinte feltárásai voltak mindazon sikereknek, kudarcoknak és elkerülendő veszélyforrásoknak, amelyekkel a következő években szembesülhetünk, különös tekintettel az új támogatott
lakhatás fenntarthatóságára, a helyi közösségek befogadással
kapcsolatos erkölcsi alapú reakcióira, a szakpolitikai elkötelezettségre és a kiváltást megelőző felkészítési folyamatokra.

E folyamatokban az ÉTA Országos Szövetség már évek óta szorgalmazza a fogyatékosügy területein dolgozó civil szervezetek aktív, illetve aktívabb részvételét, tekintettel arra, hogy sok civil alapítású intézmény működtet évtizedek óta lakóotthonokat. Tapasztalataik adaptálása kiemelkedő fontosságú lehet a támogatott lakhatási formák működtetésének és helyi elfogadtatásának gyakorlatában.

A konferencia sikerét témagazdagsága, ismeretbővítő előadásai és őszinte hangvétele biztosította.

Dr. Rubovszky László

Ünnepélyes szalagvágás Bélapátfalván

Meg kellene jegyezni ezt a napot: 2015. november 25. A támogatott
lakhatásról szóló konferencia előtt ünnepélyes szalagátvágás volt
Bélapátfalván. Ezzel jelképesen 150, addig intézetben élő fiatal és
kevésbé fiatalembernek adták át azokat a lakásokat, ahol majd az addigi intézményi lét helyett olyan életet élhetnek, mint a többségiek. Együtt a barátnővel – ahogy az egyik leendő lakó mondta.

Az átálláshoz, az önálló élethez segítséget kapnak, támogatást. Mert
tanulni kell az új életet Bélapátfalván és a környékbeli településeken: Bükkszentmártonban, Mónosbélben, Nagyvisnyón és Szilvásváradon. Újdonság a 25 személyes átmeneti otthon is, ahová a családban élők mehetnek rövidebb-hosszabb ideig, ha otthon betegség vagy más gond miatt nem tudják őket ellátni.

A kiváltási program során 13 házat átalakítottak, két újat építettek.
Lesz szolgáltató központ, lesz munkahely, és remélhetőleg lesz befogadó szomszédság is, barátságos emberek, akik nem a fogyatékosságra, hanem az emberre figyelnek, és a „jónak lenni jó!” íratlan parancsát követve, figyelnek rájuk és segítenek, ha kell.

Hivatalosan mindez így hangzik: „A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ma ünnepélyes keretek között adta át a Bélapátfalvai Fogyatékosok Otthona kiváltása című TIOP projekt keretében épült első lakóotthont. A rendezvényen köszöntőt mondott Szekeres Pál, az EMMI fogyatékos emberek társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztosa.”
(http://www.kormanyhivatal.hu/hu/heve)

Felnőtté válás, önállóság, leválás

A címben szereplő szavak valamennyiünk életében jól körülírható
fogalmakat, eseményeket, jellemzőket tartalmaznak. Tudjuk értelmezni, és ha egy gyerek megkérdezi, milyen felnőttnek lenni, elgondolkodunk, de a válaszok nem fognak különösebben nehezünkre esni.

A felnőttség jellemzői a felelősségvállalás, a kellő önérvényesítés,
az alkalmazkodás, a szocializált viselkedés, a felnőttekre jellemző
társas kapcsolatok alakítása – és még lehetne sorolni – ezek mind nem csupán együtt járnak a felnőttséggel, hanem a társadalom a felnőttektől el is várja ezeket. Ha nem tudunk bizonyos helyzetekben felnőttként viselkedni, nemcsak furcsán néznek ránk, hanem súlyosabb következményekkel is szembe kell néznünk: peremhelyzetbe kerülünk.

A felnőttségnek van még egy fontos összetevője, mégpedig hogy
rugalmasan kell alkalmazkodnunk a legkülönbözőbb helyzetekhez, széles szereprepertoárral kell rendelkeznünk, és szinte percről-percre változva az adott szituációnak megfelelően kell szülőként, barátként, testvérként, gyermekként, beosztottként, felnőttként, vagy vevőként, eladóként, tévénézőként, állampolgárként stb.… szerepelnünk.

Megfelelni a szerepeknek

Könnyű belátni, hogy a felnőtt szerephez tartozó elvárásoknak nem mindig egyszerű eleget tenni. George Herbert Mead, a szimbolikus interakcionizmus irányzatának egyik fő képviselője a szerepet úgy definiálja, mint egy adott szituációban sajátos célokat követő szabályszerű viselkedéskomplexumot, mely társadalmi normák által meghatározott. Buda Béla szerint pedig sajátos reagálási mód, szokás, legtöbbször öntudatlanul zajló viselkedési lánc, mely jellemző szociális attitűdök, emóciók, én-azonosulások közepette megy végbe. Bármelyik definíciót vesszük alapul, a szerepeknek való megfelelés bonyolult, számos előzetes tapasztalatot, a memóriába elraktározott viselkedésrepertoárt feltételez, amiből az adott szituációban felismerve a számunkra legelőnyösebbet kell a memóriából kiemelni és külső-belső jellemzőinket figyelembe véve az adott szituációt, a többi szereplőt tekintetbe véve, a várható reakciókat elképzelve kell a legalkalmasabbat alkalmaznunk.

A felnőttség tehát bonyolult szereprendszerrel jár, aminek egyik eszköze az önérvényesítés, az asszertív (önérvényesítő) viselkedés
megfelelő alkalmazása, egyik fontos folyamata a leválás és lényegi eleme a munka. Mindez és számos más összetevő vezet a teljes felnőttséghez, amiben azért – valljuk be – jelentős egyéni különbségeket is tapasztalhatunk időben és térben. Nem lehetünk folyamatosan „felnőttek”, életünkhöz hozzátartozik a „lazítás”, időnként infantilizálódunk, gyermekesen viselkedünk – ennek helyét, formáját és mértékét viszont ugyancsak alaposan meg kell választanunk.

Segítség a minőségi élethez

Eltérő fejlődés esetén sem nélkülözhető az adott szociális
kapcsolatoknak megfelelő „felnőttes” viselkedés, ezen a téren is a
lehető legmagasabb szintű önállóság elérése. Nem azért kell a
normalizációs elvet figyelembe venni (amely szerint minden embert
megillet az adott társadalomban a vele egykorúak számára elérhető
életszínvonal, munka, szociális kapcsolatok és életminőség lehetősége), mert csatlakoztunk a fogyatékos emberekre vonatkozó nemzetközi deklarációkhoz, hanem azért csatlakoztunk ezekhez a kezdeményezésekhez, mert nyilvánvaló, hogy ezek nélkül a fogyatékos emberek életminősége nem biztosítható kellőképpen.

Kognitív (gondolkodási, megismerési) zavarok esetén nyilvánvaló, hogy segítséget kell adnunk a felnőttséghez tartozó szociális szerepek megtanulásában. Mivel ennek a folyamatnak a vezetéséhez a szülők nem rendelkeznek külön tudással, nekik maguknak is szükségük lehet segítségre, hogy aktívan tudjanak együttműködni gyermekükkel, illetve más szakemberekkel. A szülők nélkül nem lehetséges a fiatalok vezetése, segítése. A szülők azok, akik folyamatosan (és tudatosan) mintát adnak a viselkedésre, észreveszik és korrigálják a nem megfelelő reakciókat,
sőt: abban az esetben, ha a szülők nem ismerik fel a felnőtté válás
egyéni kialakításának fontosságát, nincsenek birtokában a
lehetőségeknek, akkor, bár nem tudatosan, de akár az egész folyamatnak is ellen tudnak hatni gyermekük infantilis (éretlen, gyerekes) viselkedésének megerősítésével.

A szülők feladata

Mit tehetnek a szülők annak érdekében, hogy gyermekük képességeinek megfelelően alkalmas legyen bizonyos szociális szerepeket elsajátítani?
Néhány kulcsszó körüljárásával, a teljesség igénye nélkül, gondoljuk
végig a helyzetet, most az önrendelkezést kiemelve.

Klauss (2000. magyarul: Radványi 2007) az értelmileg
akadályozott emberek esetén az önrendelkezés alakítását négy területbe sorolta, ezek:

1. Egyéni feltételek:

Igények megfogalmazása
Saját ízlés kialakítása
Kompetenciák és készségek elsajátítása
Önérvényesítő technikák
Közlés és indoklás
Érdeklődés és bizalom

2. Interaktív feltételek:

Bizalom, emberkép, mások megértése
Önrendelkezés megengedése és támogatása
Minősítés, az eltérések megértése
Az önkezdeményezést támogató segítés
Pontos feladat-megjelölés

3. Szociális / strukturális feltételek:

Tárgyi feltételek: megfelelő épület és eszközök
Személyre szabott segítés és képzés
Jogi szabályozás
Intézményi háttér és minőségbiztosítás

4. Társadalmi feltételek:

Alapvető jogok és törvényi szabályozás
Egységes társadalmi beállítódás
Társadalmi trendek
Gazdasági beállítódás
Politikai prioritások
Gazdaságelméletek, kutatási irányok és eredmények

Valamennyi területen kiindulás az adott személy állapota, meglévő
kompetenciái, lehetőségei. Ezek biztos ismeretében kell átgondolni, hova szeretnénk, ha eljutna. Nyilvánvaló, hogy – mint minden fejlesztésnél –csak a kis lépésekben történő előrehaladás lehet hatékony. Ezért nem csupán a kiindulást és a végcélt kell jól átgondolnunk, hanem azokat a lépéseket is, amelyekkel a célunk elérhető. Ehhez fontos lehet, hogy időnként a személyt (gyermeket, fiatalt, vagy felnőttet) jól ismerő szakemberrel konzultálunk.

Egyéni feltételek

Most az egyéni feltételek alakításával kapcsolatosan néhány gondolat következik – előrebocsátva, hogy a többi három terület ugyanilyen fontos és valamennyiben jelentős szerepük van a szülőknek.

Az igények megfogalmazásának alapfeltétele a kommunikáció, a személy kommunikációs lehetőségeinek valamilyen szintű megjelenése. Különösen kognitív zavarok esetén kell nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a gyermek a beszéd hiányában is kapjon lehetőséget a kommunikációra.
Sajnos még mindig nagyon erősen tartja magát több téves nézet, ami ennek ellene hat: ilyen például, hogy az alternatív kommunikáció hátráltatja, esetleg gátolja a beszéd megjelenését, vagy hogy ha a gyermek „mindent ért”, akkor ezzel megelégedhetünk. Ez utóbbi magában rejti azt a nézetet, hogy nincs szükség a gyermek saját kívánságainak, esetleg véleményének, akaratának megjelenítésére. Így fogalmazva már kiélezettebben érezzük, hogy a kommunikációs lehetőségek széles spektrumát szükséges alkalmaznunk a bazális kommunikációtól kezdve az alternatív kommunikációs módszerek és eszközök használatáig. A beszéd alakulását ezek nem gátolják, hanem erősítik, mert a gyermek megérti.
Érdemes próbálkoznia, a környezete meg fogja őt érteni.

Ezzel mindjárt el is jutunk egy másik fontos dologhoz: a motiváltsághoz, vagyis a gyermek törekvéséhez, hogy kommunikáljon. Akkor leszünk motiváltak valaminek az elvégzésére, ha az pozitív eredményt hoz számunkra. Lehet ez anyagi jutalom, de a szociális jutalom hatásait sem érdemes bagatellizálni: ez lehet egy mosoly, érintés vagy a kellemes
együttlét a szülővel.

Hogyan tudnánk gyermekünk személyiségét, kívánságait, később saját ízlését megismerni, ha nem vagyunk kíváncsiak rá, vagy nincsenek lehetőségeink a jelzéseiből információkat szerezni?

Tapasztalatszerzés

Továbblépve: milyen kompetenciák szükségesek az önrendelkező
viselkedéshez? A kommunikációs kompetenciákról volt eddig szó, de a nagymozgások és finommozgások megfelelő szintje, a figyelem,
gondolkodás, emlékezet fejlődése mind előfeltételek. A szülők ezen a
téren is sokat tehetnek. Szem előtt kell tartani, hogy egy gyermek ép fejlődés esetén is „birtokba veszi” a környezetében lévő tárgyakat, nem a tárgy neve (fogalom) lesz a kiindulás, hanem a tárggyal kapcsolatos tevékenységek során gyűjtött tapasztalatokhoz, úgynevezett funkcionális jegyekhez kötődik majd a tárgy neve, a cselekvés megnevezése. Fontos tehát, hogy minél több dologgal ismerkedjen meg a gyermek, ha korlátozottak a lehetőségei, hogy maga keressen tapasztalatokat (pl. a mozgás megkésett fejlődése vagy zavara miatt). Mi adjuk nekik a lehetőséget a tapasztalatszerzésre azzal, hogy odavisszük a tárgyakhoz
őket, a kezükbe adjuk azokat, kivisszük őket az utcára, beszélünk
hozzájuk, és megnevezzük a jelenségeket, amikre a figyelmük irányul.

Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy felnőttként a külvilágra
nyitott, érdeklődő, a környezetével jó kapcsolatban lévő, cselekvéseit kontrolláló személyiséggé váljon.

Dr. Radványi Katalin
ELTE BGGYK főiskolai tanár

Tévhitek az önálló életvitelről

Fontos könyvet jelentetett meg az FSZK Nonprofit Kft. A Tévhitek az önálló életvitelről nem a politika vagy a jog nyelvén fogalmazza mondandóját, hanem az átlag embert célozza meg röviden, velősen tényszerűen: egyik oldalon a tévhitek, rajzokkal illusztrálva, a másikon pedig a tények találhatók. A kiadványt az Európai Önálló Életvitel Hálózat (ENIL = European Network in Independent Living), a fogyatékos emberek európai szervezete adta ki.
Befolyásos szervezet, tagja az Európai Fogyatékosügyi Fórumnak, az
intézményi ellátásról a közösségi ellátásra való áttéréssel foglalkozó szakértői munkacsoportnak, részvételi státusza van az Európa Tanácsban, és tagja az EU Alapvető Jogok Ügynökség tanácsadói testületének.

A Tévhitek… célja: „a közösségi életvitel valós lehetőség valamennyi
fogyatékos ember számára. Jelen kiadvánnyal szeretnénk felhívni a
figyelmet a gyakran előforduló félreértésekre és tévhitekre, legfőképpen azért is, mert sok, újonnan létrehozott »közösségi« lakhatási forma nem más, mint bentlakásos intézet. Célunk az is, hogy akik többet szeretnének tudni a közösségi vagy önálló életvitelről, azok olyanoktól kapjanak információt, akik maguk is közösségben élnek: ezt a kiadványt az Önálló Életvitel Hálózat aktív tagjai írták.” (Részlet a kiadvány bevezetőjéből.)

A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, de letölthető az FSZK honlapjáról: www.fszk.hu.

Modulrendszer a készségfejlesztőben

Munkát találni senkinek sem könnyű. Hát még annak, aki
hendikeppel indul az életben. A köznevelési törvény úgy rendelkezik, hogy az SNI tanulók 23 éves korig járhatnak iskolába. Ez alatt az idő alatt akár szakmát is tanulhatnak.

Az általános iskola után kétféle úton indulhatnak el az SNI tanulók:
képességeiknek megfelelően a speciális szakiskolát vagy a
készségfejlesztő speciális szakiskolát választhatják. Aki kimarad az
iskolából, és csak az otthon négy fala, és a szűk családi környezet
tagjaival találkozik, a tapasztalatok szerint megindul a leépülés útján.
A szülők és pedagógusok addig befektetett munkája tűnik el nyomtalanul.
Az SNI diagnózist kapók 23 éves korukig járhatnak iskolába, és ez alatt akár két-három szakmában is szerezhetnek jártasságot.

Eddig a fogyatékosokkal foglalkozó szakiskolák mindkét típusa a
Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK) tartozott. A nagy iskolafenntartó-átrendezés során (az önkormányzatok helyett a KLIK lett a fenntartó) az SNI tanulók továbbtanulását biztosító szakiskolák átszervezésére is sor került. A 120/2015. (V. 21.) kormányrendelet szerint a speciális szakiskolai feladatellátás 2016. július 1-jével a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartásába, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül (néhány kivételtől eltekintve). A készségfejlesztő iskolák maradnak a KLIK igazgatása alatt.

A budapesti VIII. kerületben lévő Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános
Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában nem a szakmára tanítják a fiatalokat. Itt az önérvényesítésre, az önálló életre és a munkára való felkészítésre helyezik a hangsúlyt. Kajáry Ildikó 2002 óta az
intézmény vezetője. Az átalakulásról, a készségfejlesztő speciális
szakiskolákban folyó oktatásról beszélgettem vele.

– A 9–10. osztályban a közismereti képzést erősítik meg, a 11–12.
évfolyam a gyakorlaté, az oktatás modulrendszerű, lesznek négy illetve nyolcórás modulok. Összesen 16 szakmában lehet gyakorlati képzést kapni, amelyeket az intézmény állít össze a környezetében lévő cégek igényeinek megfelelően. Lesz pl. udvaros, konyhai kisegítő, textilfonalmentő, szövött-tárgy készítő modul.

– Akkor ez miben különbözik a speciális szakiskolától, hiszen itt
is bizonyos szakmák vagy szakmacsoportok szerint tanítják a fiatalokat.

– A készségfejlesztő nem ad szakképesítést. Az itt végzettek – ahogy a köznyelv mondja –betanított munkások lesznek, míg a speciális
szakiskolába járók rész-szakképesítésről kapnak OKJ-tanúsítványt arról,amely szakterületet megtanultak és gyakorlatot szereztek benne.

– Mi van azzal a gyerekkel, akinek nem fűlik a foga a konyhai munkához, és valami másra vágyik?

– A készségfejlesztőbe járás ideje alatt akár két-három modult is
elvégezhet. Ez egy elég rugalmas rendszer lesz, ahol lehetősége van a
gyereknek az érdeklődési köre szerinti választásra, hiszen nem mindenki szeret ülni, hanem például a mozgalmasabb, nagyobb aktivitást igénylő munkát szereti. Bár a rendszer rugalmas, de a megvalósítása területileg bizonyára változó lesz, mert ha például egy területre kevés gyerek jelentkezik, akkor nehéz sok modult elindítani.

– Minek az alapján dől el, hogy valaki a készségfejlesztőbe vagy a speciális szakiskolába kerül?

– Hogy ki melyikbe lép át, az függ az iskola tanáraitól, akik nyolc
évig figyelemmel kísérték a gyereket, de az is előfordul, hogy a
szakértői bizottság dönti el a kérdést. Az a gyakorlat, hogy a szülő és a gyereket tanító pedagógusok közösen döntenek. A képzés elején leülünk a szülővel, megbeszéljük vele, megkérdezzük, hogy ő mit gondol a gyerekéről, mik az elképzelései, szerinte mire képes a gyermek. Van egy erre szolgáló adatlapunk, és gyakran előfordul, hogy a válaszok nem tükrözik reálisan a gyerek képességeit. De ez az alap, innen indulunk, és a két év alatt, miközben a közismereti tárgyakat oktatjuk, már megismertetjük tanulóinkat a különböző szakmákkal, elvisszük őket különböző munkahelyekre, ahol megfigyelhetik a munkafolyamatot, közben ráirányítjuk a figyelmüket arra, amit a mi iskolánkban lehet megtanulni.
Nálunk például szőnyegszövést, háztartási ismereteket. A két év eltelte után megint leülünk a szülővel megbeszélni a gyermek továbbtanulását.
Sajnos akkor, ha például a gyerek állatokkal, vagy mezőgazdasággal
szeretne foglalkozni, azt mi nem tudjuk teljesíteni. Ilyenkor vagy
kompromisszumot köt a szülő, vagy keres olyan iskolát, ahol ezt
tanítják.

– Nyomon követik az itt végzetteket? Hogy van-e munka számukra?

– Az enyhe fokban sérültek nagy része talál munkát magának. A
középsúlyos gyerekek nem igazán tudnak elhelyezkedni a nyílt
munkaerőpiacon. A nálunk végzettek egy része az értelmi fogyatékosok napközi otthonaiba (ÉNO) megy, ahol többnyire végeznek valamilyen munkatevékenységet, másik részük szociális foglalkoztatóban helyezkedik el, de sokan vannak, akik otthon maradnak. Nekik a legrosszabb, mert elszigetelődnek a kortársaiktól, leépülnek, az addig megszerzett tudásuk elfelejtődik.

– A szülőktől tudom, hogy munkát találni sem könnyű, de az ÉNO-ba bejutni tán még nehezebb…

– Az a tapasztalatom, hogy ha a szülő időben elkezdi a keresgélést,
akkor többnyire el tudják helyezni őket: vagy munkát találnak nekik, vagy az ÉNO-ban. Szerencsére az önkormányzatok mellett civilek is működtetnek ÉNO-kat. De mindenütt hosszú várólisták vannak. Nálunk sokszor előfordul, hogy már március 15-én kiíratják a gyereket, mert nincs idő arra várni, hogy befejezze az iskolát. Az ÉNO-kat ugyanis napra fizetik – nem engedhetik meg maguknak, hogy az iskolai év végéig várjanak egy gyerekre. Mit tehet a szülő? Mert fontos a biztos hely, hát kiveszi a gyereket, holott mindenkinek az lenne a legjobb, érzelmileg is, ha a többiekkel együtt búcsúzhatna el a iskolától, az osztálytársaktól.

– Itt a készségfejlesztőben mi a legnépszerűbb modul?

– Nálunk mindenki mindent kijár. A egyik évben mézeskalács-készítést és háztartástani ismereteket tanulnak, a másikban pedig szövött tárgy-és kerámiakészítést. Meglátásom szerint ez nagyon jó összeállítás, ami hiányzik a szabadtéri munka, pl. a kertészkedés – ez nagyon hiányzik.
Bár kijárunk a közelünkben lévő közösségi kertbe, van ott parcellánk.Van olyan kolléganőm, aki nagyon szereti a kertészkedést. A gyerekek is szeretnek oda járni, de ez csak arra jó, hogy megismerjék ennek a tevékenységnek egy kis szeletét. A szövés is szeretik, de nehéz megtanulniuk. Sokat bontanak, mint Penelopé, de két év alatt sikerül nekik az alapokat elsajátítaniuk.

– Kik tanítják a szakmai tárgyakat? Keresgéltem a neten, hátha
találok olyan tankönyvet, jegyzetet, ami az SNI gyerekeket oktató
szakembereknek szól. Nem találtam semmit, de lehet, hogy rosszul kérdeztem a Google-t. Tanítják ezt valahol?

– Ami biztos: olyan szakembereket keresünk, akik türelmesek, empatikusak, elfogadják a tanulóinkat, képesek velük kommunikálni. Az természetes, hogy belső képzéseket tartunk nekik, hogy tudják, kikkel fognak együtt dolgozni, és mire kell figyelniük. Tudomásom szerint néhány évvel ezelőtt Veszprémben volt képzés a szakmát tanítóknak, de most nincs. Ha jól emlékszem Gyógypedagógiai alapismeretek szakoktatóknak volt a kurzus neve. Azok mehettek oda, akik értelmi fogyatékos tanulók gyakorlati oktatását vezették. Úgy tudom, hogy a minisztérium gondolkodik hasonló oktatás elindításában. A képzés 30–60 órás lenne. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy vannak szakmák, amikre a gyógypedagógus tanítja meg a gyerekeket. Sokoldalúak a gyógypedagógusok.

– ferenczy –

Munkaképesség fölmérése Lantegivel

Egy pályázatnak köszönhetően bejött hozzánk a Lantegi. A
spanyol módszert a munkaképesség vizsgálatára dolgozták ki. Hogy tudják a munkáltatók, milyen területen foglalkoztathatók a megváltozott munkaképességű munkavállalók és az értelmi fogyatékos emberek.

A módszer a munkavállaló képességeit valamint a betöltendő munkakör követelményeit vizsgálja és értékeli. Mindez grafikusan megjeleníthető, és ez alapján eldönthető érdemes-e az adott munkakörben foglalkoztatni a jelentkezőt.

Mikor először hallottam a Lantegiről, arra gondoltam, hogy milyen
remekül lehetne ezt az iskolákban alkalmazni. A munkákat a rájuk
jellemző jegyek alapján lehetne csoportosítani – cégektől, vállalatoktól függetlenül –, és a nyolcadik elvégzése után ennek alapján tanulhatnának tovább a gyerekek. Nem szakmákat, hanem a szakmacsoport általuk elvégezhető tevékenységeit.

Ez persze csak az én fejemben volt így. Még a munkáltatóknál sem lett országosan alkalmazott módszer belőle. A Lantegit, a KézenFogva Alapítvánnyal együtt, a tatai Esőemberekért Egyesület hozta be Magyarországra, megvásárolva annak licencét egy HEFOP pályázat segítségével. Utóéletéről Schenk Lászlónéval, az Esőemberekért Egyesület vezetőjével beszélgettem.

– Egy konzorcium használja a Lantegi módszert, az a hat szervezet, amelyik az Aktív Műhelyt létrehozta. Az Aktív Műhely foglalkoztatást elősegítő eszközrendszer része a Lantegi.

Néhány olyan szervezetnél is használják, amelyeknek egy-egy
munkatársa elvégezte a Lantegi-képzést. Hogy miért nem terjedt el
országosan? Érdekek ütközése miatt sem, meg azért sem, mert ott vannak a munkapszichológusok, akik eddig is mérték a különféle képességeket. Az iskolában pedig azért nem, mert sokszor nem lehet tudni, hogy kik lesznek a potenciális munkáltatók, milyen képességű emberekre van szükségük, nem lehet tudni előre, hogy a fiatalnak mik lesznek a kompetenciái.

– Nálatok sok ember dolgozik, a lakóotthonban, a HELP Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-ben. Minden újonnan fölvett dolgozót fölmértek Lantegivel?

– Persze, de nem csak a Lantegit vesszük figyelembe. Támaszkodunk az iskolai mérések eredményeire is – IQ, önállóság, önálló életvitel, finommotorika stb. – azokra kell ráépülnie a mi munkaképesség mérésünknek is, mert csak akkor kapunk hiteles képet. Elég hamar kiderül, hogy ki milyen munkakörre alkalmas. Egyébként az autista munkavállalókra is adaptáltuk a Lantegit. 2016-ban például egy pályázatnak köszönhetően 24 embert veszünk föl, és a munkaköröket eleve úgy alakítjuk ki, hogy jó legyen a munkavállalónak és nekünk is.
Visszatérve az iskolai szakoktatásra, hiába van a mérőeszközök széles skálája a pedagógus kezében, a gyerek oda megy iskolába, ami az adott helyen van, mert az elérhető.

Elmondok egy történetet Erikának, amikor az egyetemet egy év híján elvégzett autista fiatalnak lepedőhajtogatást ajánlott a fogyatékos emberek munkába állításával foglalkozó szakember. Erika – a szülővel ellentétben – egész más szempontból nézte a történetet. Szerinte, ha az embernek nincs munkája, akkor megragad minden lehetőséget. Ezt maga is gyakorolta, mert ifjú könyvtárosként ő sem a csúcson kezdte, hanem olyan munkával, amihez nem kellett diploma. Öten jelentkeztek az állásra, és
egyedül ő vállalta el, mikor kiderült milyen munkakörre keresnek embert.
Lépésről lépésre haladt előre a ranglétrán.

– Nem mindjárt kell a pozitív diszkriminációt alkalmazni – mondja
végül. – Ha végigjárja a lépcsőfokokat, látja, mit dolgozik a másik,
akkor kapcsolatokat is jobban ki tud építeni, jobban tud alkalmazkodni, és ha észreveszik, hogy milyen ügyes, akkor majd följebb lép, lepedősimogatás helyett esetleg adminisztratív munkakörbe kerül.

– Azok, akik elvégezték a speciális szakiskolát, jól dolgoznak, vagy elölről kell kezdeni mindent?

– Szerintem az iskola a legtöbbet hozza ki a fiatalokból az adott
lehetőségek alapján, de a munkához való pozitív motivációt nem tudják kialakítani – de ez nem fogyatékosságspecifikus, másoknál is ezt tapasztalom. Nehezebben küzdenek meg a nehézségekkel, a dolgok könnyebb oldalát választják, inkább odébb állnak. Kitartásra kellene megtanítani a fogyatékos embereket (is). Mert nincsenek alantas munkák, ha megvan hozzá a képessége, akkor el tudja végezni. Mi, többségiek sem szeretünk mindent, sokan vannak, akik nem álmaik munkakörében dolgoznak. De a munka önbecsülést ad, és a jól végzett munka örömét mindenben meg lehet találni.

– ferenczy –

Jelentés a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséről

Az alapvető jogok biztosához már többször érkezett panasz az
autista, az SNI gyermekek fejlesztésével, oktatásával kapcsolatban.
Megállapításairól minden esetben jelentés született. Most itt a legújabb jelentés, melyet az OS közölt.

Az elmúlt évben több panaszbeadvány érkezett az ombudsmanhoz,
amelyben a szülők azt sérelmezték, hogy sajátos nevelési igényű,
integráltan nevelhető, oktatható gyermekük – megfelelő szakemberek hiánya miatt – nem részesül a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői bizottság által javasolt fejlesztő nevelésben, oktatásban. Az alapvető jogok biztosa vizsgálati jelentésében több visszásságot is megállapított és intézkedéseket kezdeményezett.

Székely László ombudsman hivatalból indított átfogó vizsgálatának jelentésében a tisztességes eljárás követelményével, valamint a gyermek mindenek felett álló érdekével összefüggésben visszásságot állapított meg. Jelentésében egyebek között azt észrevételezte, hogy a szakértői vélemények a jogszabályban foglalt tartalmi követelményeknek nem felelnek meg. Azt is szóvá tette, hogy ha betartják a szakértői eljárás jogszabályi határidőit, akkor is az eljárás legkevesebb két hónapot tesz ki, ami hátráltathatja, hogy a gyermekek mielőbb megfelelő különleges bánásmódban részesüljenek.

Az egyébként is hosszadalmas eljárási határidők elhúzódását a
pedagógiai szakszolgálatok szakemberhiánya okozza. A szakértői
bizottságok autizmusspektrum-zavarra vonatkozó pszichodiagnosztikai és pedagógiai diagnosztikai felkészültsége nem minden esetben kielégítő –tapasztalta az ombudsman.

Az alapvető jogok biztosának jelentése arról is beszámol, hogy a
szakértői bizottság rendelkezésére álló intézményjegyzék nem teljes
körű, a kijelölt intézmény sok esetben nem rendelkezik a gyermek sajátos nevelési igényéhez szükséges feltételekkel.

A sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére kijelölt
intézmények is sok esetben helyhiányra vagy szakemberhiányra
hivatkoznak, amikor nem vagy nem a szakvéleményben foglaltak szerint biztosítják a hozzájuk küldött fiatalok ellátását. Egyes gyermekeknél a fejlesztő ellátás akár fél, egy évig tartó kiesése
jelentős visszaesést okoz az egészségi és fejlettségi állapotukban.

Gyakorlat, hogy a tanulók fejlesztését iskolai tanítási órákon
szervezik meg. Ez azonban a tanterv szerinti tananyag elsajátításában hátrányt okoz, a kihagyott tananyag pótlása a gyermekre további terheket ró, és ahelyett, hogy őt különleges bánásmódban részesítenék, tovább romlik a hátrányos helyzete és jelentősen lemarad a tanulmányaiban.

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált óvodai ellátása az
önkormányzat feladata, ám amennyiben az önkormányzat ezt nem képes maradéktalanul ellátni, az állam (a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) az utazó gyógypedagógusi hálózat útján áll helyt. A hálózat azonban enélkül is működési gondokkal küzd, az önkormányzat helyett ellátott feladat pedig csak növeli a szakemberhiánnyal küzdő pedagógiai szakszolgálati rendszer leterheltségét.

Ennek következtében továbbra sem biztosítható maradéktalanul
valamennyi jogosult gyermek fejlesztése. A logopédiai valamint az óvodai és iskolai pszichológiai ellátás területén szintén szakemberhiány van, a tanítók és tanárok képzésében pedig nem kellő mértékben jelenik meg az autizmussal élő tanulók integrációjával és nevelésével kapcsolatos ismeretanyag.

Az alapvető jogok biztosa mindezeket és a jelentésében olvasható
további észrevételeit ajánlásaival együtt megküldte az emberi
erőforrások miniszterének és a Klebelsberg Intézményfenntartó
Központnak.

(A teljes jelentés elolvasható az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
weboldalán: www.ajbh.hu/ – az állásfoglalás címe: Jelentés a sajátos
nevelési igényű gyermekek fejlesztéséről 343_2015)

(forrás: OS – Országos Sajtószolgálat – nov. 9.)

EASPD konferencia a befogadó oktatásról

Az EASPD idei második, éves konferenciát Salzburgban
rendezte, október 22–24. között ezzel a címmel: „Inclusive teaching
programmes: Let’s develop it togehter! = Inkluzív oktatási programok: Fejlesszük közösen!”

Az EASPD non-profit szervezet, több mint 10 000 szociális
szolgáltatót képvisel Európában. Fő célja, hogy magas színvonalú és
hatékony szolgáltató rendszereken keresztül biztosítsa a fogyatékos
emberek esélyegyenlőségét. Az ÉTA Országos Szövetség 2015. márciusában kérte felvételét az EASPD (European Association of Service Providers for People with Disabilities = Fogyatékos Embereknek Szolgáltatatók Európai Szövetsége) tagjai közé.

A konferencia célja:

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény 24.cikke megvalósításának előmozdítása: „A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek oktatáshoz való jogát. E jog hátrányos megkülönböztetés nélküli, az egyenlő esélyek alapján történő megvalósítása céljából a részes államok befogadó oktatási rendszert biztosítanak minden szinten, továbbá élethosszig tartó tanulási lehetőséget nyújtanak…”

Az EASPD a befogadó oktatás módszereit négy különböző, EU által
támogatott projekt eredményeinek ismertetésével, a jó gyakorlatok és kulcsfaktorok megosztásával mutatta be.

Project TIDE (Towards Inclusive Development Education, Az inkluzív oktatás, nevelés felé) A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak és módszereinek könnyen hozzáférhetővé tétele mindenki számára, különös tekintettel a tanulási nehézségekkel küzdőknek
és az értelmi fogyatékossággal élőknek.

Részt vevő országok: Egyesült Királyság, Olaszország, Finnország, Magyarország (ÉFOÉSZ),

Project INVESTT (Inclusive Vocational Education and Specialised Tailor-made Training Inkluzív szakképzés és speciális testre szabott oktatás)

A befogadó szakképzés célja, hogy mindenkit alkalmassá tegyen a nyílt munkaerő-piacon történő foglalkoztatásra. Az INVESTT olyan –kutatásokon alapuló – stratégiát akar kidolgozni, mely Európa szerte lehetővé teszi, hogy a gyakorló iskolák megvalósítsák ezt a célt. Az új információkat többek közt internetes Tudásközponton keresztül osztják meg az érintettekkel: www.investt.eu.

Részt vevő országok: Ausztria, Belgium, Norvégia, Szlovénia.

Project EQF meets ECVET

Az EQF (European Qualifications Framework, Európai minősítési
keretrendszer) célja, hogy átláthatóvá tegye az európai oktatási
rendszert, az ECVET (European Credit System for Vocational Education and Training, Európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer) pedig azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a tanulók mobilitása során, más intézményben elért eredményeinek elismerését anélkül, hogy képzési útjukat meghosszabbítaná.

A projekt új modellt kínál a szakképzés országok közötti átjárhatóságához, különös tekintettel a fogyatékossággal élő tanulókra.

Project ALDO (Adults with a Learning Disability,
Observatory of Best Practices, Tanulásban akadályozott felnőttek, jó
gyakorlatok obszervatóriuma).

A projekt során egy virtuális laboratórium jön létre, ahol azok a
pedagógusok, akik tanulásban akadályozott felnőttekkel foglalkoznak, támogatást kapnak munkájukhoz az összegyűjtött jó gyakorlatok megismerésén keresztül és az itt kapott gyakorlati tanácsoksegítségével.

A konferencia rendezői az előadásokkal párhuzamosan workshopokat is szerveztek, ahol kisebb csoportokban, beszélgetős formában lehetett bővebb információkat kapni közvetlenül a projektben résztvevő szakemberektől.

Az EASPD konferenciák menetrendjének megfelelően a harmadik napon került sor a bizottsági ülésekre. Az ÉTA Szövetség már EASPD tagságának kezdetén vállalta, hogy részt vesz az inkluzív lakhatással foglalkozó állandó bizottság (Standing Comittee on Inclusive Living) munkájában. A csoport létszáma jelentősen bővült a tavaszi (Zadar) találkozó óta, jelezve, hogy a támogatott lakhatás megvalósítása Európa-szerte gondot okoz. A jelenlévők többsége Közép- és Kelet-Európából érkezett, de a tagok közt van Hollandia, Skandinávia, Spanyolország, Görögország is. A résztvevők szinte mindegyike érintett a nagy létszámú intézmények kiváltásában, és hasonló problémákkal küzdenek, mint Magyarország.

A jelenlevők bemutatkozását követően, a felmerült kérdéseket
csoportosítva, az a döntés született, hogy első lépésként levelező
rendszert hozunk létre, ahova mindenki felteszi az általa képviselt
szervezet rövid bemutatását, és a támogatott lakhatással kapcsolatos eddig elért eredményeit, jó gyakorlatait, illetve kudarcait is.

Ezek alapján már könnyebben beindul a párbeszéd, tudunk egymástól kérdezni, egymásnak tanácsot adni, kapcsolatot építeni, illetve közösen megvalósítani pályázati projekteket. Ily módon, a technika segítségével, az együttműködés nem korlátozódik az évenkénti két személyes találkozóra, tehát nagyobb eséllyel valósul meg a konkrét eredményeket is hozó nemzetközi együttműködés.

Az EASPD következő konferenciája Moldovában lesz, témája a korai fejlesztés.

Monostori Ágnes

az EASPD ÉTA képviselője

A Taigetosztól az esélyegyenlőségig?

A hároméves kutatás első évén vannak túl az OTKA pályázat
nyertesei. Most arról számoltak be a Bárczin, augusztus végén, hogy egy év alatt meddig jutottak fogyatékosságtudományi kutatásaikban.

Az előadások összefoglaló címe – ahogy Könczei György, a kutatásvezető, bevezetőjében fogalmazott – ez lehetne: A Tajgetosztól az esélyegyenlőségig vezetnek az utak.
Ezt az állítását mindjárt meg is kérdőjelezte, mondván: a folyamatokat figyelve nem biztos, hogy ez megállja a helyét. Hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást. Mintha az ő előadása is ezt példázná.

Az első előadást (kutatást) Könczei György és Kolonics Krisztián jegyezte: Egy törpétől a Kis emberig – a törpeszerep változásai – újabb adalék az elnyomás arcához.
A két kutató Mezopotámiából kiindulva tekintette át a törpe szerepét, társadalmi státuszát egészen napjainkig, amikor a XXI. században megjelent a törpe „sporteszközként”, mint „gerely”, fején bukósisakkal, és megjelent századunk „csúcsteljesítménye”: a törpepornó. Ó boldog Mezopotámia! – az első hely, ahol a törpékről már találunk leleteket: ott még törpe istenek is voltak. Könczei és Kolonics kutatásának kérdése a befogadás és a kifogadás társadalmi koronkénti váltakozása.

Hernádi Ilona és Kunt Zsuzsanna tartotta a második előadást. Kutatásuk tárgya a test, pontosabban a női test. Előadásuk címe: A test fegyelmezése. A cím a várandós nők testének fegyelmezését jelenti: megfigyelését, ellenőrzését, a kötelezővé tett vizsgálatokat stb. Mindezt társadalmi és kulturális kontextusban vizsgálják és értelmezik. Mert a fő kérdés az, hogy hol vannak a modern Taigetoszok? A családtervezésnél, az abortusznál, a genetikai vizsgálatoknál? Megszülessen-e a gyermek, ha
eleve tudjuk, hogy fogyatékossággal élő lesz?

Szerintük elsősorban a hatalommal kell foglalkozni, ha a testünk
fegyelmezéséről szólunk. A kettőség jól látható: egyfelől az
esélyegyenlőség hangoztatása, másfelől a kötelező terhességi
vizsgálatok, abortusz ajánlása – ha a magzatnál fölmerül valamilyen, ma már kimutatható genetikai károsodás (leggyakoribb a Down-szindróma) –,másrészt az a közvélekedés: a nemzet jövőjét kockáztatják a fogyatékos gyermeket szülő nők.

Kutatásuk feminista fogyatékosságtudomány – mondták –, és munkájukba több tudományágat is bevontak, például a génsebészetet.

A fogyatékos gyermekek örökbefogadását, illetve nem fogadását kutatja Horváth Péter és Sándor Anikó. Ezzel a címmel számoltak be erről: „Lehet nekem is családom?” Fogyatékos gyermekek családhoz való jogáról.

Hazánkban a fogyatékossággal született gyerekek és a roma kisgyerekek a legnehezebben örökbe adhatók. Sok külföldi országban ez nem így van.
Ez a fogyatékosságügyi mozgalmak hatására valamelyest enyhült, és már nálunk is találunk örökbe fogadó családokat. (Az előadó, Horváth Péter családjában a saját három gyermekkel együtt nevelkedik az örökbe fogadott Down-szindrómás kisfiú.) Alig-alig van adat, felmérés az örökbe fogadó családokról, de még a nevelőszülőkről sem – ha van is, az többnyire (irányított) szakdolgozat.

A kutatók saját kérdőívet dolgoztak ki, amelyet széles körben
meghirdettek, publikussá tettek. 27-en töltötték ki a kérdőívüket,
közülük 23-at vontak be a kutatásba. A kutatás természetesen az
örökbefogadást ellenzők véleményét is feltérképezi, de az ezekre adott válasz helyett izgalmasabb a másik kérdés: miért fogadtak be fogyatékos gyermeket a saját családjukba tudatosan? A kérdésre például ilyen válaszok születtek:

• van korábbi tapasztalatuk
• már voltak fogyatékos gyermek nevelő szülei
• egyik szülő a segítő szakmában dolgozik
• a saját gyermek is SNI-s.
• vallási, hitbéli meggyőződés csak négy embernél játszott szerepet.

Megtudták: a gyerekek életkora megkönnyíti az örökbefogadást,
például: egy hónaposnál fiatalabbat nyolcan fogadtak örökbe, 1–3 év
közöttit öten, hat év fölöttit hárman, a többi hat év fölötti volt.
Tizenegy esetben azonnal örökbe fogadható volt a gyermek.

Ritka, hogy sikertelenségről számolnak be az örökbe fogadó családok, még a súlyos, halmozottan fogyatékos gyermeket nevelők sem ítélik döntésüket kudarcnak. A megkérdezettek közül csak egy ember nem vállalna újra fogyatékos gyermeket. Ennek oka: a család felbomlott, elváltak, a fogyatékossággal kapcsolatban semmi tapasztalata nem volt. Hat fő nem tudja, tizenöten pedig ismét örökbe fogadnák fogyatékos gyermeküket, ha újra kellene dönteniük.

Az már e kutatás alapján is látszik, hogy az örökbe fogadó szülőknek
több segítséget kellene kapniuk. A kutatók következő lépése:
életinterjúk készítése. Erre csak tizenöten vállalkoztak.

Adalék a fentiekhez: a KSH most megjelent 17. számú kiadványában
olvasható: az örökbe adható gyerekek közül minden harmadik
fogyatékossággal él, közülük alig 40-et fogadtak örökbe 2010 óta, pedig évente 700-800 örökbefogadás van.

Párkapcsolatok, gyermekvállalás és a szülői szerepek intellektuális fogyatékossággal élő embereknél volt a címe Katona Vanda – Szücs Marianna kutatását bemutató előadásnak, mely az intellektuális fogyatékossággal élők párkapcsolatairól, gyerekvállalásáról szólt. Ez nem igazán gyakori
kutatási terület, és a többségi társadalom nem nézi jó szemmel az ilyen párok gyerekvállalását. Bár mindenféle nemzetközi irányelv deklarálja teljes részvételüket a társadalmi élet minden területén, az ő empirikus kutatásuk ezt nem igazolja. Holott az intellektuális fogyatékossággal élő gyermektelenek (többnyire) vágynak a gyerekre, és tudatosan készülnek rá. Viszont ahol már megszületett a gyermek, azok a családok (többnyire) erős segítségre,
támogatásra szorulnak. Van, ahol nagyszülő neveli a megszületett ép
értelmű, ám ADHD-s gyermeket (egy háztartásban élnek). A nagyszülő a „társadalmi anya” – mondta az előadó.

Még csak a kutatás elején tartanak, de mint mondta az előadó, még van két évük a befejezésre, a tanulságok levonására.

Hoffman István és Jakab Nóra: A fogyatékosság paradigmáinak megjelenése a jogi szabályozásban címmel számoltak be kutatásukról. Vizsgálatukban a fogyatékos személyek
élethelyzetét befolyásoló polgári jogi, családjogi, közigazgatás-jogi,
szociális jogi és munkajogi szabályokat elemezték, valamint azokra a jogi szabályozásokra tértek ki, melyek kapcsolódnak az előbb ismertetett kutatásokhoz.

– czy –

A Bliss Alapítvány hiánypótló kézikönyve

Hiánypótló könyvet készítettek a Bliss Alapítvány munkatársai. Az Aki, Amit Kérdez… c könyv a halmozottan sérült, mozgáskorlátozott és beszédképtelen személyek kommunikációs képességeinek és lehetőségeinek komplex vizsgálatát mutatja be ábrákkal és gazdag szakirodalmi jegyzékkel. A kötet írói: Dr Bogotai T. Györgyi, dr. Juhász Ágnes, dr. Kálmán Zsófia. (Szerkesztette: dr. Kálmán Zsófia.)

A könyvbemutató konferenciával kötötték egybe, amelynek első részében a szerzők beszéltek a könyvről, pontosabban saját szakterültekről, módszereikről – Kálmán Zsófia kettős minőségben: szerzőként és a kötet szerkesztőjeként is – Soós Tímea grafikus pedig az AAK szempontjából is hiteles képi ábrázolás nehézségeiről szólt.

Nagy szükség van a könyvre, hiszen az AAK (alternatív, augmentatív kommunikáció) oktathatóságának nincs kézikönyve, vizsgálatának elfogadott protokollja.
A Bliss csapatának tizenhat oldalas vizsgálati adatlapja – amely az évtizedek során kristályosodott ki –bizonyára nagy segítséget jelent a szakmában dolgozóknak..

Magyarul is csak egy munka van róla, azt is Kálmán Zsófia jegyzi.

„Jelen munka szerzői – akik 1986 óta foglalkoznak az AAK terén az
oktathatóság s a módszer-, ill. eszközhasználati lehetőségek
felmérésével – összegyűjtött tapasztalataikat osztják meg az
érdeklődővel.” – áll a könyv Bevezetőjében.

A szegedi példa: Gemma Szolgáltató Központ

A szolgáltató központot létrehozó egyesületet 2003-ban alapították. A nulláról indultak. Nemrégiben módosítottak a nevükön, most, hosszabb lett: Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület. De nem a név a fontos, hanem az, amit eddig tettek.

Tavaszi langymeleg, napsütés. A sarkon beforduló lovas szekér hajtója megböki kalapját, és azt mondja: Jó napot! Ez bizonyisten jól esik: olyan itt, mintha vidéken lennénk, a házak földszintesek, körülöttük kert. Szeged-Szőreg ideális hely az autista személyek nappali foglalkoztatójának.

Jusztina, Harter Árpádné vár minket a kapuban. A szolgáltató központot létrehozó egyesületet 2003-ban alapították. A nulláról indultak. Nemrégiben módosítottak anevükön, most hosszabb lett: Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület. De nem a név a fontos, hanem az, amit eddig tettek. Mindennek elindítója, motorja Harter Árpádné, akinek egyik lánya autista (26 éves), a másik a fejlesztő iskolában dolgozik. Jusztinának titulusa is van, több is:
„Elsősorban szülő vagyok, aztán az egyesület elnöke és szociális
gondozó.” Ez utóbbiért fizetést kap, de mindaz, amit a szegedi
autistákért tett/tesz, megfizethetetlen.

Társak nélkül mindezt nem tudta volna létrehozni. Autista lánya iskolájának szülői munkaközösségéből jött létre az egyesület. Jusztinának megvan az a képessége, hogy mozgósítani tudja a szülőket, és ami ennél nehezebb, a támogatókat: magánszemélyeket, a helyi Rotary Clubot, cégek vezetőit, az elmúlt 12 év alatt ők mindig segítették őket, ha szükség volt rá.
Segítettek akkor, amikor az autisták nappali intézményének kialakításába fogtak, és segítettek akkor is, amikor megvették az erdészeti iskola volt kollégiumát, hogy fejlesztő iskolájuk legyen a súlyos, halmozottan sérült gyerekeknek.

Az iskola Szeged másik részére esik, de egyelőre még itt vagyunk a
szolgáltató központban. Ezt 2010-ben hozta létre a 2003-ban alakult
Szivárvány Autista Egyesület. Hogy miért Gemma a neve, azt meg
kell magyaráznom. Azt hittem, hogy a név valami hajdani üzemre,
munkahelyre utal, amit „megörököltek” amikor a házba költöztek. Hát nem.
Többjelentésű latin szó, gyöngyöt, rügyecskét, bimbót vagy akár
drágakövet is jelenthet. Találó név. Tetszik.

Jusztinával és Doktorné Kosztolányi Anettel, az intézmény
vezetőjével a múltról beszélgetünk, jelenről és a jövőről. Most tizenöt
fiatal van itt, közülük hat a munkára felkészítős, most tanulják a
kerámiázást. Egy kerámiaművész foglalkozik velük, elviszi a félkész
munkákat, és saját kemencéjében kiégeti. Szeretnének ebből pénzt
csinálni, hiszen a fenntartáshoz nem elég az állami normatíva. Nyolc
gondozottra egy embert vehetnének föl, ennyit fizet az állam. Ám ez
kevés az autizmussal élő emberekhez. A gyógytornászt is „saját zsebből” állják. Most építgetik a kapcsolatokat, hogy hol lehetne árulni a fiatalok mázas kerámiáit. A szőregi művelődési házban már kaptak egy asztalt, árulhatnak a rendezvények előtt. A Belvárosi Moziban is van helyük, más szervezetekkel együtt. Remélik, karácsonyi angyalkáik is kelendőek lesznek. Kis pénz ugyan, de minden fillérre szükségük van.

Nagy terveik vannak, és ahogy elnézem van bennük kellő bátorság és erő ahhoz, hogy az elképzelésekből valóság legyen. Az út túl oldalán megvett házban és a hozzátartozó kertben lesz majd a foglalkoztató, és persze lesz veteményeskert is, mert ugyan tagok az Autista Majorháló nevű szervezetben, de ők azok, akiknek még csak „balkonládájuk” van – mondja Jusztina. A fejlesztő iskola lesz a legnagyobb falat. Már a megvétele is sok pénzbe került, de erre az élet, pontosabban a törvény miatt volt szükség: a köznevelési törvény szerint 2014 júliusától a fejlesztő iskola és a nappali intézmény nem lehet egy azon helyen. Az egyesület megvette a szegedi önkormányzattól az évek óta üresen álló Erdészeti
kollégiumot 69 millió forintért. Ez persze csak leírva ilyen egyszerű. A pénzt elő kellett rá teremteni. Segített Kiss-Rigó László megyéspüspök, adott pénz az EMMI és adtak pénzt a vállalkozók és a Rotary Club.

Az önkormányzat egy fillérrel sem támogatta őket, nem hogy a
vételárból engedett volna, hanem a független értékbecslő 55 milliós
ajánlatát 14 millióval megfejelte. Milyen elegáns lett volna ebből akár
csak tízmilliót visszaadni az egyesületnek – jut eszembe. A város
önkormányzata eddig még semmivel nem támogatta őket. Pedig hiánypótló, amit létrehoztak, nemcsak Szegedről, hanem a város vonzáskörzetéből is hozzák a gyerekeket, fiatalokat.

A lepusztult épületet viszont helyre kell hozni. Most is folyik benne
a munka. Az emeleten még dolgoznak a munkások, közben a földszinten már folyik a fejlesztés.

Nagy munka volt idáig eljutni. Hogy akadálymentes legyen az iskola,
liftre van szükség: egy vállalkozó megépíti a külső lépcsőházat és a
liftet, a másik vállalkozó fölszerelte minden helyiségben a füstjelzőt.
Egyikük sem pénzért. Az osztálytermek, foglalkoztatók ajtaján lévő kis színes, eligazító táblácskákat is adományba kapták – és még sorolni lehetne, mi mindent kaptak. A szülők is kitettek magukért, talicskáztak, törmeléket takarítottak, és mindegy volt, hogy az iskolába vagy a nappali intézménybe jár a gyerekük.

Még csak az alsó szinttel vannak készen. Igyekezniük kell, mert
december 1-jén lesz az ünnepélyes iskolaátadó (mi november közepén jártunk ott).

Péntek Imrénével, az iskola igazgatójával a tervekről beszélgetünk. Van sok, mert a jövőbe kell tekinteni: a kétszintes épületet be kell lakni, és fenn is kell tartani.
Ha teljesen készen vannak, akkor az osztályok felkerülnek az emeletre, bővülnek is. A fejlesztő iskola mellett, felmenő rendszerben, általános iskolájuk is lesz, és a második emeleten készségfejlesztő speciális szakiskolájuk. Háztartástani ismeretekben és talán kertgondozási/udvarosi ismeretekben gondolkodnak egyelőre. Az iskolához tartozó földterület 4000 négyzetméteres, azzal már lehet valamit kezdeni. Homokozó, játszótér már van!

Az alsó szinten, ahol a most a fejlesztő iskolások csoportszobái
vannak, mozgásszervi rehabilitációs centrumot hoznak létre, ahol nemcsak a mozgásszervi betegek, hanem az épek is megtalálják a nekik megfelelő mozgásformát. Szeretnének bekapcsolódni a járóbeteg-szakellátásba is,megállapodást kötve az OEP-pel. A Kossuth Zsuzsanna egészségügyi szakközépiskolával épp most kötöttek szerződést: ide járnak gyakorlatra a sport- és gyógymasszőr szakra járó tanulóik. Ez is hoz egy kis pénzt a konyhára. Egy hónapja kutyaterápiás foglalkozások vannak a földszinten.

A nagy ebédlőt kisebb rendezvényeknek szeretnék kiadni. Néhány
vendégszobát is szeretnénk. Tanfolyamokat hoznának ide, hogy ne kelljen mindenért a fővárosba utazni. Van már egy nonprofit kft.-jük is, hogy számlát tudjanak adni. Azon is gondolkodnak, hogy a fejlesztő iskolából kikerülőknek, itt az iskolaépületben, nappali intézményt hoznak létre.
Ha azt mondjuk, hogy az autista fiataloknak alig van nappali
intézményük, hát ez kétszeresen igaz a súlyos, halmozottan sérült,
iskolából már kikerültekre.

Végigmegyünk az épületen. Mosolygó arcokat látok, pedig
sok tanulójuk nem beszél, önmagát nem tudja kiszolgálni, de látszik: jól érzik magukat, mert szerető emberek vannak körülöttük, társakkal vannak együtt, az otthon négy fala kitágult. Az operáció előtt álló Dani is mosolyog ránk. Ez lesz a harmadik műtétje, nagy fájdalmai vannak, mégis mosolyog. Örül annak is, hogy itt lesz még december 1-jén, az iskolaavatón.

Jó nagy tornatermük is van, és itt áll Jusztina egyik büszkesége a
függesztő rácsos tornaszer. Maguk is meglepődtek, hogy milyen pozitív hatással van tanulóikra. Az élet egészen más állva nézve, hát még úgy, hogy közben még lépegethet is az ember! Az sem baj, ha közben különböző hevederek tartják egyenesen. A további eszközök beszerzésére szakember tesz majd javaslatot nekik.

Amikor azt mondom Jusztinának, hogy milyen rövid idő alatt, mekkora utat tett, tettek meg, azt mondja: ő elégedetlen. Talán azért, mert a végcélra függeszti a szemét, a végcél pedig egy komplex ellátó központ, ahol kisgyerekkortól egészen az élete végéig mindenki megkapja a megfelelő ellátást: bölcsőde, óvoda, iskolák, nappali intézmények, ápoló-gondozó otthon, támogatott lakhatás, foglalkoztatás, rehabilitációs mozgásfejlesztő központ. A felsorolásból néhányat már kipipálhat. Szerintem csak idő kérdése, és meglesz a többi is.

Ferenczy Ágnes

A baráthegyi farm komplex tanulási környezet

A szociális gazdálkodás legfontosabb célja, hogy a különböző
szükségletű emberek egymáshoz és a természethez közel kerüljenek, egészséges és fenntartható terményeket lehessen megtermelni, illetve biztosítani lehessen a kistermelők biztos megélhetését.

A fenti mondat a Szociális farmok létrehozása Magyarországon c. kézikönyvben olvasható az angol Matthew Hayes rövid életrajzi ismertetésében. A Szent István Egyetemen dolgozik, biogazdálkodással foglalkozik, és annak a szakértői csapatnak volt a
tagja, amelyik a Norvég Civil Alap (NCA) pályázatának nyertes projektjét valósította meg Miskolcon, a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában. Az alapítvány szociális farm pályázata a közösségi és szervezetfejlesztési projekt keretén belül nyert támogatást.

A fenntarthatóság biztosításáért

A szociális farmról van szó. Arról a civil szervezeteknél még kevésbé
elterjedt vállalkozási formáról, amelynek működését még a jogszabályok sem segítik. Az Erste Bank Árpád hídi toronyházában tartott projektzáró konferencián (11. 06.) Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke dióhéjban ismertette a Baráthegyi Majorság történetét és az alapítvány „előre menekülésének”, munkahelyteremtésének lépéseit.
Minden azért történt, hogy az alapítvány lakóotthonaiban élőknek és
„külsősöknek” munkájuk legyen, és hogy az alapítvány egyéb
intézményeinek működését, fenntarthatóságát biztosítani tudják.

A jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a saját földön megtermelt
terményeket saját maguk hasznosítsák, mert a lakóotthon konyhájában készített étel már közétkeztetésnek minősül… és még sorolt néhány ilyen jogi furcsaságot Jakubinyi László. Mert a profitorientált szociális farmokra vonatkozó törvények nem érvényesek rájuk. A nonprofit szektor által fenntartott, az ott dolgozó, fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű emberek által megtermelt javak úgy látszik nem értékteremtőek, ezért támogatásra nem érdemesek. Bár Jakubinyi bizakodó a
jogszabályi változásban. Megindult a párbeszéd az érintett
minisztériumokkal, jövőre létrejön az együttműködés.

Norvégia nagyövet asszonya, Tove Skarstein, rövid előadásában
méltatta az 56 ezer eueróból megvalósult programot. Hazájában jól
ismertek és elterjedtek a szociális farmok.

Iskolapélda: Baráthegyi Majorság

A konferencián jelenlévő kormányzati tisztviselők is elismerően szóltak a projektről, és támogatásukról biztosították. Szabó Mátyás, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője is dicsérte a projektet, dr. Juhász Péter, az EMMI főosztályvezetője iskolapéldának tartja a projektet, és partnerséget kínált a Szimbiózisnak a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság révén. Ádám Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium
főosztályvezetője arról beszélt, hogy törekednek a feltételek
megteremtésére, és pénzt is adnak a szociális farmok tevékenyégére, 2016-tól az ESZA támogatásával.

Ketten is beszéltek arról, hogy mennyire fontos a munka a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereknek. Dr. Rácz József (SOTE) a holland példát idézte: a biztonságot adó farmon felépülés központú a szemlélet, hogy a farmon dolgozó aktív állampolgár legyen.

A társadalomnak is hasznos

Dr. Regényi Enikő gyógypedagógus (ELTE BGGYK) a baráthegyi
farmot komplex tanulási környezetnek tartja: ahol egyszerre valósul meg a rehabilitáció (képességfejlesztés), az aktív munka és kapcsolat a társadalom többségi tagjaival (a farm lakói tanítják / mutatják meg a diákoknak a mezőgazdasági és állattenyésztési munkákat).

Az előadások utáni kerekasztal beszélgetéseken dr. Pataky György
közgazdász (Corvinus) elmondta: ő is most tanulja ezt a „hibrid”, nem állami, nem piaci vállalkozási formát. Véleménye szerint erre kellene adnia pénzt az államnak. Indokai: sokszereplős, sok embernek ad(hatna) munkát, értékteremtő és nemcsak az egyénnek, hanem az egész társadalomnak van haszna a munkájuk révén. A norvégokat idézte, ahol az állam erősen támogatja a szociális farmokat. A hollandok már forintosították a hasznot: egy befektetett euró 3,75 euró hasznot hoz.

Biztató az a két válasz, amit Jakubinyi László kapott kérdésére:
Várható-e, hogy az egyetemeken speciális kollégiumot indítanak a
szociális farmok témakörében? Regényi Enikő válasza: a gyógypedagógiai főiskolán, mint ellátási forma, bekerül a tananyagba. Pataki György pedig azt mondta: az üzleti képzésben részt vevő diákoknak a gyakorlatot is megmutatják. Ha van megkeresés (a farmoktól), akkor mennek. Ha rajta múlik, ez a vonal erősödni fog náluk.

Felvetődött a kerekasztal beszélgetésen, hogy talán a néven változtatni kellene, a szociális helyett talán jobb lenne a társadalmi gazdaság elnevezés, mert nem szociális, hiszen értékteremtő szereplők dolgoznak a farmokon. Dr. Bőgel György
(CEU Business School) véleményét igencsak érdemes meghallania a
törvényhozóknak: ami társdalmilag hasznos, annak még lehet profitja. A nyereségből például növekedhet.

Kézikönyv és a csillagok állása

Ha jól emlékszem dr. Czafrangó János (Erste Bank), a good.be program vezetője vetette föl, hogy jó lenne egy kézikönyv arról, hogy hogyan is kell az ilyen farmokat vezetni.
A Szimbiózis Alapítvány készített is egy hiánypótló kézikönyvet, de az nem a vezetésre fókuszál, hanem ismerteti a különféle hazai szociális gazdaságok típusait, a hazai jogi szabályozást, a farmok tervezését, működtetését társadalmi szerepét, a könyv tetemes részét kitevő jogszabály-ismertetőt és javaslatokat tartalmaz azok módosítására, kitekint külföldre, ismertetve néhány külföldi jó gyakorlatot. (A kézikönvv szerkesztői: Jakubinyi László és Kajner Péter. Megjelenését az NCA mellett az Erste good.be programja is támogatta.)

Végezetül figyelmükbe ajánlom Czafrangó János megszívlelendő
gondolatát: Az ilyen jellegű programok különleges csillagzat alatt
születtek, de azon kellene dolgozni, hogy ne a csillagok állásán múljon, hogy sok legyen belőlük.

Ferenczy Ágnes

„Ne velünk fizettessék meg mások hibáit!”

Fogyatékos emberek tömegei tiltakoztak az elmúlt hetekben
az őket érintő megszorítások ellen Európa több országában – a magyar média egyik tüntetésről sem számolt be. A kontinensen végigsöprő megszorítások a fogyatékos embereket érintették talán a legkomolyabban.

Szeptember végén fogyatékos aktivisták Dublinban, az ír
parlamentnél tartottak 72 órás tiltakozást, követelve az ír kormánytól a megszorítások befejezését, és a fogyatékos emberek és családjaik terheinek enyhítését, támogatásuk erősítését. Komoly okuk volt erre: az ír kormányok az elmúlt években nemcsak befagyasztották a segélyek és nyugdíjak indexálását, de ráadásul 2008 óta 15-23 százalékkal csökkentették a szociális szolgáltatások támogatását: a megroggyant szociális szektorban nőttek a várólisták és nőtt az szegénységi küszöb alá csúszott fogyatékos emberek száma is. E közben egészségügyi szolgáltatásokat privatizáltak a civil tiltakozások ellenére. Fogyatékos aktivisták (köztük súlyosan fogyatékos emberek) két éve egyszer már élőlánccal zárták körbe az ír parlament épületét, akkor sikerrel akadályozták meg a bent folyó költségvetési törvényről szóló (tőlük pénzt elvonó) szavazást.

Októberben Brüsszelben tizenöt EU-s ország fogyatékos
aktivistái (mozgássérült, látássérült, értelmi fogyatékos emberek),
mintegy fél ezres tömeg vonult fel az Európai Parlamentnél.
Követelték, hogy az EU komolyan lépjen fel, és a piaci preferenciák
helyett a társadalmi kérdésekkel törődjön, ne hagyja leszakadni európai fogyatékos emberek millióit – petíciójukat átadták az Európai Bizottság illetékes hivatalnokának.

Múlt héten Athénban tízezer fogyatékos ember és szimpatizáns vonult fel a megszorítások ellen tiltakozva a legnagyobb görög fogyatékosügyi civil szervezet vezetésével. A görög társadalmat
drámai mélységekbe taszító megszorítások a fogyatékos emberek tömegeit tolták a szegénységi küszöb alá: a már a válság előtt sem túl erős görög szociális és egészségügyi rendszer szinte összeomlott. A segélyek és nyugdíjak 20-40 százalékkal csökkentek 2014-re, azóta pedig további megszorítások történtek. Az érintett fogyatékos emberek tömegei szinte minden szociális támogatást elvesztettek, támogató szolgáltatások sora zárt be – jelentések szerint az éhezés sem ritka, fogyatékos emberek és volt pszichiátriai ellátottak váltak hajléktalanná.

A jóléti Svédországban is aggasztó dolgok történnek: néhány hete a svéd gazdasági miniszter Magdalena Andersson bejelentette, hogy ha a menekülthullám miatt több kiadást kell elviselnie a svéd költségvetésnek, akkor azt a társadalombiztosítástól fogják elvenni és átcsoportosítani: példaként a fogyatékos embereknek is
nyújtott házi segítségnyújtást említette mint potenciális megszorítási
területet. A svéd fogyatékosügyi szervezetek nevében nyilatkozó
aktivista szerint „elképesztő, hogy egy szociáldemokrata kormány
egymásnak fordítja a legkiszolgáltatottabb csoportokat.” Eközben
Svédország 2006 óta 140 milliárd svéd koronának megfelelő (ez hatalmas összeg még ott is) adókedvezményt adott nagyvállalatoknak. Mindezt úgy, hogy a svéd fogyatékosügyi ellátás sokat irigyelt modellje, a százezreknek elérhető otthoni segítségnyújtás (személyi asszisztencia) jogosultságát komolyan szűkítették 2012-ben.

Eközben az ENSZ illetékes bizottsága vizsgálatot indított az Egyesült Királyság ellen, mert a megszorítások politikája a fogyatékos emberek jogainak „súlyos és rendszerszerű megsértését” jelenti. A vizsgálat az első, amelyet ilyen témában az ENSZ valaha indított. És jó okkal teszik, hiszen a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív-liberális Cameron-kormány komoly forrásokat vont ki a rokkantsági nyugdíjrendszerből, a fogyatékossági támogatásokat drasztikusan csökkentette, és a segítő szolgáltatásoktól is pénzt vont el „szükséges reformok” cím alatt. Idén szeptemberben például országos felháborodást váltott ki, hogy egy négygyermekes, 52 éves kerekes székes férfit kilakoltattak Londonban (…) habár a hatóságok által felajánlott cserelakás nem volt akadálymentes, ennek ellenére a kilakoltatás megtörtént.

Magyarországon is volt kísérlet utcai tiltakozásra: a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége 2012-ben a Hősök terén tiltakozott > „A fogyatékos emberek nem csalók!” címmel a
sokak által kritizált rokkantsági felülvizsgálatok ellen. Idén
áprilisban ismét több százan vonultak a Parlament elé, a fogyatékos
embereket támogató civil szervezetek nevében, az elvonások ellen
tiltakozva.

És hogy mindez miért fontos? Az európai példákból lépjünk át saját
házunk tájára, bár a példák többé-kevésbé minden említett országra is vonatkoznak.

Először is a fogyatékossággal élő emberek (mozgás- vagy látássérült,
siket vagy nagyothalló, autista vagy értelmi fogyatékos emberek)
többsége a társadalom alsó jövedelmi hányadába tartozott már a 2008-as gazdasági válság előtt is, a fenti megszorítások tehát egy eleve elkeserítő helyzeten rontottak. A fogyatékos emberek foglalkoztatottsági szintje rendkívül alacsony (a 2001-ben 8, 2011-ben 13 százalékuk volt foglalkoztatott, ami a teljes népességhez képest is ijesztően kevés) – és nemcsak azért, mert a munkáltatóknak nem kell egy fogyatékos munkavállaló, hanem mert egy fogyatékos gyerek vagy fiatal csak kis eséllyel kap megfelelő szakképzést vagy oktatást ahhoz, hogy felnőve kenyérkeresővé váljon. A munkajövedelemmel nem rendelkezők pedig minden
társadalomban csak a szociális rendszerre támaszkodva, szociális
juttatások segítségével képesek a szegénységi küszöb környékén megélni.

Ha ez nem lenne elég, akkor gondoljunk arra, hogy Magyarországon
családok tízezreiben kényszerül az egyik szülő állásából kilépni, csak
mert fogyatékos gyermekét a szociális és oktatási rendszer nem képes még tanköteles korban sem a nem fogyatékos társaihoz hasonló mértékű oktatáshoz, napi ellátáshoz vagy legalább – a svéd példában említett –otthoni segítséghez juttatni. (Ugyanez igaz időskorú fogyatékos, vagy fogyatékossá vált emberekre.) Az így kényszerből egykeresőssé váló családok megint csak a mélyszegénység szélén egyensúlyoznak (…) Végül: a fogyatékosság jelentős pluszköltségekkel is jár. Speciális
segédeszközök, akadálymentesített lakás, közlekedési pluszköltségek, gyógyszerek mind-mind komoly összegekbe kerülnek – és nem választás kérdése, hogy valaki ezekre költ-e, hiszen ezek nélkül mozogni, közlekedni, étkezni, a lakását elhagyni vagy egyszerűen életben maradni nem tud.

A megszorítások, a jóléti állam koncepciózus leépítése a
legkiszolgáltatottabbakat, a munkaerőpiacról amúgy is kiszorított, és
komoly akadályokkal küzdő fogyatékos embereket érintik talán legjobban.
Nem látszik az alagút vége, a fogyatékosügyi szervezetek gyengék,
érdekvédelmi munkájuk a jövedelmi helyzettel alig foglalkozik, és nem mutatkoznak erős társadalmi mozgalmak, amelyek őket is képviselni akarnák a megszorításokkal szemben.

(Megjelent: http://kettosmerce.blog.hu/, 2015. nov. 21.)

Petri Gábor

Akadálymentesítés MÁV-módra

Az Esztergom-Budapest közötti vasúti pálya gyötrelmesen hosszú felújítása befejeződött. Nem sokat nyertünk rajta: menetidőben néhány percet, akadálymentesítésben semmit. Több mint egy évvel a teljes átadás után még mindig az van kiírva az utastájékoztató képernyőkön: „próbajárat”. Lehet, hogy a MÁV úgy gondolja, ez mentesíti őt a valódi akadálymentesítés alól?

2014-ben már egy éve járt a (próbajáratos) vonat Esztergom és
Pilisvörösvár között. Szóvá tettem az akadálymentesítés hiányát a
MÁV-nak egy e-mailben, cikket is írtam róla az ÉTA-Hírlevél márciusi számában. Mivel nyúlfarknyi cikkről van szó, álljon itt teljes
terjedelmében:

„Átadták tavaly az Esztergom–Pilisvörösvár közötti átépített
vasútvonalat. A kivitelező úgy építette meg, hogy szükség esetén más szélességű szerelvények is közlekedhessenek a vonalon. Emiatt a vonat ajtaja és a járdasziget között akkora a távolság, hogy kerekes székkel nem lehet bejutni a kocsiba segédeszköz nélkül. Azt az áthidalót, amin keresztül ők is könnyedén beszállhatnának, elfelejtette biztosítani a MÁV. Megkérdeztük erről a MÁV Zrt.-t is, de lapzártánkig választ nem kaptunk.

Az áthidaló elkészítését a piliscsabai FÉBÉ Alapítvány lakóotthonában élő kerekes székes emberek már megtették a MÁV helyett. Itt lehet megnézni a You Tube-on: http://www.youtube.com/watch?v=38zIbRM2onA.

Ezzel csak az a baj, hogy mindig kell egy kísérő, aki az áthidalót
cipeli, és a megfelelő helyre teszi. Nem lehetne kijelölni azt a
kocsiajtót ahová az áthidalót – most már a MÁV által elkészítve – vagy a kalauz, vagy a forgalmista minden állomáson kitenné?”

Azóta már a gyakorlatban is többször láttam, hogyan szállnak be a
vonatba a kerekes székes emberek, akik igencsak találékonyak. Nem kell
külön ember az áthidaló cipelésére, elviszi a kerekes szék, viszont kell
valaki ahhoz, hogy levegye a kerekes székről, majd a peron és a
vonatajtó közötti résbe illessze.

Az állomásnak van mobil kerekes szék beemelője, de ahhoz, hogy ezt
használni lehessen, előre be kell jelenteni az utazás időpontját. Míg ha a peronon fölfestenék, hogy itt lehet fölszállni kerekes székkel, az
állomásokon a peronra amúgy is kilépő kalauz, szépen kihajtaná azt a
fémrámpát, amit a MÁV utólag beszereltet a kocsiba. (Tudom, ismétlem magam, de azt mondják: ismétlés a tudás anyja!) Persze csak akkor, ha meglátna egy ezzel közlekedőt. Olcsóbb lenne, mintha minden állomásra emelőt vennének.

Az utasokat biztos nem zavarná, sőt állítom, hogy mindenki azon szeretne kilépni a peronra (és nem lelépni, hiszen szerencsére már nem a magas, nyaktörő lépcsőkön kell aláereszkedni), hiszen ha az ember nem néz a lába elé, könnyen a peron és a vagon között találja magát. Úgy hallottam, volt ebből már bokatörés.

Már épp be akartam fejezni a cikket, amikor eszembe jutott, megnézem: mit ír az emelőről a MÁV hivatalos oldala, és vajon az
Esztergom-Budapest vonalon hol van még mobil emelő?

Jobb, ha az ember nem kíváncsi! Nyugodtabb a lelke. A MÁV szerint
Piliscsabán kívül csak Esztergomban és a budapesti Nyugati pályaudvaron akarnak kerekes székes emberek utazni. Külön oldalt is szentel a mozgáskorlátozott utasoknak, rajta az esélyegyenlőségi törvény számával, és persze ott a telefonszám: ezen kell előre bejelenteni, ha a mozgáskorlátozott személynek szüksége van mobil emelőre: (06 80)630 053.Jó hír a csoportosan utazóknak: van két kocsija a MÁV-nak arra, hogy elszállítson.

1.1 Csoportos utazás (legalább 10 fő mozgáskorlátozott) esetén az
előre megrendelt, különleges kialakítású, önemelő berendezéssel
ellátott, mozgássérültek kocsiját vehetik igénybe, melynek feltételeit a Személyszállítási Üzletszabályzat III. rész M fejezete tartalmazza. Az igények kielégítésére 2 darab önemelővel ellátott vasúti kocsi áll
rendelkezésre. (…)

1.2 Nem csoportos utazás esetén a mozgáskorlátozottak speciálisan
kialakított kocsikat külön bejelentés mellett vehetnek igénybe. Ezen
kocsik kiszolgálása mobil emelővel történik.

Persze nem utazhat akárhová az ember, érdemes ezért átböngészni az oldalt. Értem én a MÁV-ot mindenütt nem cserélheti le széles ajtajú kocsikra a régit. Sok pénzbe kerül.

De ott, ahol másfél év csúszással, sok-sok milliárdért
korszerűsítették a vasútvonalat, új peronokat építettek, elvárható lett volna akadálymentesítés – az esélyegyenlőség jegyében.

Ferenczy Ágnes

Sarepta, a szeretet háza Pesthidegkúton

Átadták
a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon új épületét Pesthidegkúton,
szeptember 20-án. A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában
működő intézményben ötven fogyatékos – látás-, hallássérült,
mozgáskorlátozott és értelmileg akadályozott – ember talált otthonra.

A Krizsán András Ybl-díjas építész tervezte épületben 26
egyágyas és 12 kétágyas szoba van, és minden akadálymentes. Megépítése 1,2 milliárd forintba került. A pénz nagy részét az evangélikus egyház állta.

A Sareptát Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapította 1951-ben. A szóval a Bibliában (Ószövetség) találkozhatnak. Egy kicsi település neve, ahol Illés próféta elbújt az ellenségei elől egy igen szegény özvegyasszonynál. A szó jelentése: olvasztás, finomítás, enyhület.

Kreatív anyák kreatív ötletei: Upsee, Pillangó

Az anyák fantasztikusak. Kreativitásuk határtalan, ha gyermekük
jólétéről és jóllétéről van szó. Egy édesanya találta ki az Upsee-t. A
neve Debby Elnatan, fia, Rotem agyvérzést kapott születésekor. A remény sosem hagyja el az anyákat: azt hitte, fia egyszer majd lábra áll. Kétéves volt, mikor szertefoszlott a remény. Ez után találta ki azt a speciális hámot, aminek segítségével Rotem egyenes állhatott, és a speciális „szandált”, amivel az ő lábához rögzítette Rotem lábát.

Ismerősei, barátai, látva a közös sétákat, rábeszélték:
szabadalmaztatni és forgalmazni kellene találmányát, hadd örüljenek más családok is. Egy észak-írországi cég vállalta az Upsee gyártását. Az interneten is megvásárolható többféle méretben (http://www.fireflyfriends.com/upsee), bár a mi pénztárcánkhoz mérve nem éppen olcsó eszköz. Az euró árfolyamától függően kb. 130 ezer forint.

A magyar anyák is kreatívak. Öt anya – háromnak közülük sérült
gyermek van – olyan játszótéri játékot talált ki, amelyen együtt
játszhatnak ép és sérült gyerekek. Jegyezzük meg az anyák nevét: Török Flóra, Élő Fruzsina, Harsányi Eszter, Turai Anna, Emrich Krisztina.
A játék neve pedig Pillangó. A rugós libikókán két sérült (hason fekve) és kép ép gyerek (ülve) játszhat egyszerre. A plusz a közepén lévő labirintusjáték: ha a gyerekek ügyesek, akkor a kis hajó beér a
labirintus közepébe.

A gyártáshoz alakítottak egy céget: MagikMe néven, majd támogatókat kerestek. Ehhez angol nyelvű videót készítettek. 16 nap alatt összejött az Indiegogón (https://www.indiegogo.com/) a kért 8000 angol font. A GE Volunteers Grant pályázatán nyert pénzből öt városban lesz Pillangó: Budapesten, Kisvárdán (e kettőben már áll); Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben.

Vándorkiállítások: Mezőberény, Strázsa tanya

Szövetségünk idei harmadik vándorkiállítása (11. 05– 11. 11-ig) a mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kollégiumában került megrendezésre. A kiállítást – a hagyományoknak megfelelően – az ÉTA közösségi szolgálat diákjai állították fel, és a megnyitó nagy sikert arató műsorát is ők szervezték (képünkön).

Erre az alkalomra meghívást kaptak a szeghalmi gimnázium „közösségis diákjai és pedagógusa” is. A két iskola közösségi szolgálatos diákjai kihasználták az alkalmat, élményeik megosztására.

*

Szövetségünk ez évi utolsó vándorkiállításának megnyitójára december 12-én kerül sor a szabadszállási Strázsa Tanya Szociális Szövetkezetben. Ez a kiállítás-megnyitó – a tervek szerint – záróakkordja lesz a fogyatékossággal élő fiatalok önálló életét segítő „strázsa-próbás” szakmai programnak.

A programban részt vevő fiatalok, szüleik, és a környékbeli
meghívottak mindannyian gyönyörködhetnek a kiállított termékekben, és elámulhattak azon: milyen szép, piacképes termékeket képesek létrehozni a fogyatékos emberek.

A kiállítás felállításában aktívan részt vesznek a „strázsa-próbás”
fiatalok is. Tavalyi évben szerzett tapasztalataink rendkívül pozitívak, nagy volt az érdeklődés. Reméljük, idén sem lesz másként. A helyi szervezést Németné, Horváth Beáta és Német Csaba, a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet képviseletében vállalták.

A kiállítás 2015. december 19-ig volt megtekinthető.

Nincs hasonló témájú bejegyzés